To where not even birds fly! - Steffi&Alejandro

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

 - Alejandro, volt egy jó tanárom, aki elindított a gondolkodás útján.
Szerintem azok alapján, amiket eddig felhoztunk mint táma, sejtheti, hogy róla beszéltem. Ő, mint professzor kinyitotta előttem a világot. Mintha egy olyan házban lettem volna, amin nincsenek sem ajtók sem ablakok..erre jött Alejandro Salazar és lebontotta téglánként a falat annyira, hogy végre láthassam a csillagos égboltot, a tejutat...a naprendszert. S mégis ő az aki miatt tudom, hogy valójában mégcsak a felszínt kapargatom és talán, ha egész életemben tanulnék sem tudnék meg a világról semmit, hiszen az olyan hatalmas. Annyi rejtett rétege van. Legszívesebben már akkor is bezártam volna a kis előadói terem ajtaját miután mindenki elment, letettem volna a székemet az övével szemben és hallgattam volna plusz órákban, mindazt amire nincs idő, hogy átadja. Nem feltétlenül csak az anatómiánkkal kapcsolatban, hanem mindenben.
- Bizonyára azért mert nem hiszik el maguk sem, hogy teljesen igaz lehet amit hisznek vagy állítanak. Bár szerintem valamilyen szinten nincs olyan, hogy valami teljesen igaz vagy nem. Így hogyan is állíthatnánk valamit olyan biztosan, hogy ne kelljen valaki aki egyetért. Nem?
Muszáj voltam elnevetni magam, hiszen valamilyen szinten az állításomat támasztottam alá azzal, hogy alátámasztattam volna. Kíváncsian vártam, hogy mit fog erről mondani Alejandro. Neki mi a véleménye? Létezik teljes igazság?
Nekem megrögzött véleményem, hogy valamilyen szinten mindenki azért cselekszik úgy, ahogy mert szerinte az úgy fair, ha nem is kollektíven, de egy ksi csoport vagy legalább is az önrészére.
Ígyhát mindenről tudni akartam a leendő "kollégám" véleményét.
- Azért azt szívesen megnézném, ahogy kellemesen elbeszélgetsz a fiatalemberrel és közben elegánsan felvezeted, hogy micsoda készletekkel rendelkezel. Így viszont szólok, hogy ha nem tanítasz meg lőni, akkor örök-harag lesz és egy sima kis Glock 17-el nem fogok megelégedni.
Nem akarok én fegyverrel lőni boldogra-boldogtalanra, de egyszer próbáltam már lőni, még odahaza, légpuskával és akkora sikerélmény volt eltalálni azt a flakont. Meghát, hátha Alejandro ebben is egy türelmes tanárom lenne.
Cserébe annyi kávét készítek neki és olyat, amilyet csak akar!
- El is keserednék, ha nem élnél.
Ajkaim viccesen lefelé konyultak egy pillanatra, dehát úgy is ráerőszakolnám mostmár a kávét, hogy bizonyítsak. Ha nem jön el érte, akkor beviszem a kórházba és ott nyomom a kezébe.
- Professzor Salazart igazgatónak! Bár akkor kevesebb ideje lenne emberek életét megszépíteni. - A mostanival sincs bajom igazán, csak van egy olyan érzésem, hogy nem mindig ura az eseményeknek és ez a beosztottjain is meglátszik néha. - Valamennyire igen, említettem ugye a krav maga gyakorlását. Az mondjuk inkább arra koncentrál, hogy verjünk vissza egy támadást.
Nagyjából úgy mint az a skorpió tehette még, amikor... élt. Na jó Steffi, ideje lesz ezt befejezni, mielőtt kijön rajtad az aktivista. Tudod nagyon jól, hogy nem tudnál hús nélkül meglenni. Azért, de. Ha muszáj lenne, akkor menne, ne becsüld alá a céltudatosságod!
Sajnos a skorpió most más értelemben is a végétjárta, mert sikerült megenni a nassolnivalóinkat és a végéhez ért a kis kiruccanásunk. Már nem is emlékeztem rá, hogy mennyire hiányzott a kikapcsolódás, a hajtás közepette.
- Miii? Én, nem!
Hasonló glória jelent meg a fejem felett, mint Andronak amikor a kalasnyikovról és a lánya udvarlóiról beszélt. Különben is, miért akarnék bármi ellen is felkészülni? Pont ez az, hogy minden meg akarok belőle ismerni még a sötétebb foltokat is, mert kinek nincs olyana?
- Szombat reggel megkóstolhatod Steffi speciális kávékészítményeit!
Olyan...különleges érzés lett rajtam urrá, amit viszonozta a köszönést. A keze a derekamon valahogy...Nem is tudom elmagyarázni, hogy miért az tetszett A leginkább, de annyira megragadt az elmémben. Pedig aztán már voltak az ujjai a combomon is, táncoltunk is fürdőruhában, vizesen, mégis ez más volt...mégis természetesnek tűnt. Sajnos a vigyort le sem tudtam volna törölni az arcomról, még a lakásom rejtekében sem. Szerencsére sikerült ezen átlendülni, mire elérkezett a hétvége. Sikerült melég korán ébrednem, lezuhanyoztam, csináltam pirítóst és lefőztem pont a kávét, mire megérkezett a professzor. Ajtó nyitás előtt a tükörben megnéztem magam, nincs-e valahol rajtam kávé vagy ilyesmi. A fekete térdig érő jóganacim is makulátlan volt és a barackszínű toppom is. Hajamat viszont még nem fogtam fel. Annyi baj legyen.
- Bienvenido! Kerülj beljebb Alejandro, készítettem is kávét, ha nem bánod.
A kis kávézóasztalra már eleve lehelyeztem az italt, tejjel, tejszínnel, cukorral, mindennel, ami kellhet, meg fahéjas kekszet mellé. - A kekszet is én sütöttem, szóval kénytelen leszel megkóstolni. Foglalj csak helyet.
Mutattam az asztal mögött lévő kanapéra, addig is én összefogtam a hajamat és úgy tértem vissza a férfihez, hogy leüljek mellé a kanapéra. Ha leült és elfogadta a kávét persze.
Utána már úton is voltunk a hegyekbe, hogy ott levezessük a feles energiát és hát részemről volt is mit.
- Nem tudom, mennyire volt még időd itt szétnézni, de úgy döntöttem, hogy menjünk a kilátó irányába, onnan nagyon messzire el lehet látni és nem is olyan vészes az út oda ebből az irányból.
Sajnos a folytonos emelkedőkhöz és sziklás utakhoz nekem nem elég jó még az állóképességem és sima sétával is elfáradok. Mikor futásnak eredtünk, annyira felszabadulva éreztem magam, mintha most szabadultam volna a börtönből és Alejandro a rabtársam.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

- Illetve, hogy a sors úgy is oda sodor, ahol lenned kell. - Szúrtam közbe a megfigyelés és a hosszas elemzés eredményét, mit korábban boncolgattunk még. Ebben ugyanis egészen hasonló állásponton vagyunk. Szeretek Alejandroval beszélni, nem volt rá korábban lehetőségem igazán, de egyre inkább érzem úgy, hogy mi aztán tényleg mindenről el fogunk tudni beszélgetni. Ő sem egy prűd figura, én sem vagyok az. Mindig izgatottan várom, hogy mi lesz a következő téma, ami felröppen és mi kivesézzük, merthát már most érzem, hogy vannak olyan dolgok, amiket mással sosem fogok megosztani, de vele igen. Lehet..
- Hát mexikóban nem a legjobb környékeken éltünk és hát texasban is minden második embernél van valami lőfegyver. Zavar esetleg a dolog?
Most egy pillanatra megfordult a gyomrom. Mégis mióta vagyok én ilyen határozatlan? Mióta akarom, hogy olyannak lásson valaki, amilyen nem vagyok? Mindig felvállaltam a furcsaságaimat és büszkén vállaltam mindent, ami érdekel, amit csinálok. Alejandro esetén valahogy mégis más. Nem akarom, hogy valami utcai huligánnak nézzen, aki fegyverrel hadonászik mások orra előtt, mert nem ilyen vagyok. Csak..csak na, néha nem árt ha egy nő többféle képpen is meg tudja magát védeni.
- Tényleg megtennéd?
Mint valami gyerek, akinek megengedik, hogy végre a felnőtt pacira üljön, nem pedig a pónira. Mostmár tényleg furcsának fog tartani, hogy ilyenekért ujongok. Dehát senki más sem bízott még rám fegyvert, de ő igen. - Szuper vagy!
Persze nem minden vágyam másokat halomra lőni, de megtanulni lőni, már régóta a bakancslistámon van. A professzor pedig ezt biztosítani fogja nekem. Hát nem nagyszerű? Így legalább már lesz egy ok, hogy jobban várjam a Md islandi kiruccanásunkat, amit megincsak nem is fogok tudni neki megköszönni eléggé, hogy eljön velem.
- Szerintem csodálatos, hogy ezeket az előnyöket te a háttérbe helyezed, hogy minél több emberen tudj segíteni. Igazi példakép vagy, Alejandro.
Ha van olyan akiről mintát lehet venni, hogy mi az az elhivatottság, akkor az ő. Kár, hogy nincs több ilyen professzor mint ő a világon. Sokkal könnyebb dolga lenne a diákoknak elsajátítani nagyjából akármit. Alejandro nem csak anatómiára tanított minket, de arra is, hogy ne egy síkból nézzük a világot és így a gyógyítást sem. - Szeretnék minél több módszert elsajátítani és tényleg neves orvossá válni, aki tényleg meg is érdemli, hogy szeretik a páciensek. Szeretném, ha egyszer úgy jönnének oda hozzám akár egy tanácsért vagy műtétre, hogy megnyugodjanak...hogy úgy érezzék biztos és jó kezek között lesznek. Egy kórházat irányítani viszont? Nem, semmiképp. Nem nekem való, hogy másokat irányítsak és mindenre is figyeljek oda. Nem mindenki születik vezetőnek, én inkább csapatjátékos vagyok.
Nem egy és nem kettő olyan doktort meg tudnék nevezni, akit el tudok képzelni mint kórház igazgató. Alejandro is köztük van, de végighallgatva az indokait, örülök, ha nem fogja elvállalni, ha arra kerül a sor. Tetszik ez a felfogás és remélhetőleg meg is marad.
- Írt egy-két ártalmatlan üzenetet, de egyelőre teljes a hírzárlat, amit nem bánok. De ilyenkor nem tudok nem szkeptikus lenni, nem létezik, hogy ennyivel feladja. Én pedig nem szeretem az ilyen meglepetéseket, mint ami a nagyanyjánál is várt...
Kyle Brenner mindig is egy negatív pontja lesz az életemben, egy sötét folt, ami egyelőre csak terjed és terjed, pont mire már azt hittem, hogy elég hypot szórtam rá. Fogalmam sincs, hogy tudnék tőle egyszer s mindenkorra megszabadulni. Na DE, nem fogom hagyni, hogy a hangulatomat is tönkretegye amíg Alejandro társaságát élvezem.
- Felőlem aztán lefoghatom amíg péppé vered, vagy fordítva.. - Igaz, hogy felkacagtam, de néha tényleg nem látok más megoldást. Börtönbe azért csak nem kéne vonulni de.. hazudnék, ha azt mondanám, hogy sajnálnám. Már olyan szintekig jutottam miatta, otthon, egyedül..azt figyelve, hogy mikor bukkan fel az ágyam felett, hogy ezt a részt már teljesen kiölte belőlem.
Minden együttérzésem iránta szertefoszlott, mikor korábban rá mert támadni Stavora. Akkor még elszörnyedtem, hogy milyen ridegen és sajnálat nélkül tekintettem le az összevert testére.

- Legalább ezért megérte felkelni!
Úgy értem, ki ne örülne annak, hogy Alejandro ilyet monda neki egy egyszerű kávéra is. Jó, annyira nem egyszerű, mert szívem-lelkem beleadom. Mégis remek érzés volt, így beengedni a férfit. Nem is emlékszek, mikor készítettem utoljára valaki másnak is a fekete, életetadó italt. Újabb sikerélmény volt, hogy elnyerte a tetszését, a kis teasütikkel együtt. Szóval, indulhat a futás!
- Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neked a kilátás.
Bevallom, a végén már főleg azért futottam, mert nem akartam cikis helyzetbe hozni magam a sebész előtt, aki úgy futott mint valami gepárd a szavannán, erőlködés nélkül.. én meg mint valami nyomi kis hiéna, kullogtam volna utána ha nem szedem magam össze.
A kilátónál már nem tudtam eljátszani, hogy meg sem kottyant, az arcom kipirosodott, a hajam is biztosan nem olyan sima mint minkor elindultunk...Pihegni azért csak visszafogottan és szigorúan az orromon keresztül.
- Ausztrália tele van meglepetésekkel és kincsekkel...
Öröm volt, hogy Andro sem egy droid és némileg rajta is meglátszik a testmozgás. Még ez is remekül áll neki, az élet szörnyen igazságtalan! - Csak kívülről láttam az egyiket, de egyedül már nem mertem volna bemenni, ha gondolod szívesen elmegyek veled.
Készítettem egy gyors képet a tájról, mint mindig szoktam és visszatettem az övtatyómba, mielőtt a barlangok irányába fordultam volna és intettem volna a fejemmel. - Gyere, erre vannak.
A korábbinál sokkal lassabb tempóban kezdtem el kocogni a megfelelő irányba.
- Ezek után olyan izomlázam lesz, hogy nem győzöm majd kimaszírozni magamból.
Hangosan felnevettem az út vége felé, majd hamarosan megálltam az egyik barlang előtt. Megcsapott éppen valami érdekes szag, dehát ez egy erdő. Annyi mindennek lehet érdekes szaga. - Csak ön után Senor Salazar. - Csípőre tett kezekkel álltam meg mellette és incselkedve tekintettem fel a néha túlságosan is felkavaró szempárba.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

Igaz, ami igaz...valóban elég szörnyű, hogy már szinte mindenki kaphat fegyvert, s ezáltal hatalmat is a kezeibe. A hatalom pedig, mint tudjuk, képes teljesen kifordítani az embereket önmagukból. Túl sok katasztrófa bizonyította már ezt a történelem során.
- Na látod? Mégsem akar senki sem megtanítani rá.
Felnevettem aztán, felvont szemöldökkel, félholdas mosollyal figyeltem Alejandro arcvonásainak a változását. Tetszett az a ravasz mosoly, ami biztosan rejteget maga mögött néhány érdekes gondolatot.
- Ki nézed belőlem, hogy huligánná valnék, ha fegyvert kapnék a kezeim közé?
Felvettem a nevetés fonalát is Alejandroval, mert vicces volt elképzelni magam úgy.
De végülis van benne valami, hiszen akár a legártalmatlanabb, a legangyalibb külső is takargathat egy igazi démont, ami alig várja az alkalmat, hogy szabadon ereszthesse a benne élő poklot. Akkor én- aki a mexikói szegénységből érkezett, aki olyan iskolába járt ott, ahol bandatag volt a legtöbb idősebb fiú és árulták magukat az idősebb lányok - miért is ne rendelkeznék ilyen indulatokkal?
- Sokan nem hisznek abban, hogy más is lehet olyan jó, mint ők. Az ilyenek általában nem is jönnek el a rendezvényekre. Az idei el lett halasztva, de ha jól tudom, akkor egy hónap múlva lesz egy közös, éjszakai túrázás.
Nagyon szeretnék elmenni, de még nem tudom, hogy akkor este készenlétben kell-e állnom Stavo miatt. Ha nem fog dolgozni, akkor esélyes, hogy megint elmegy egy olyan viadalra. Az viszont biztos, hogy ha Alejandro ott lenne, akkor sokkal izgalmasabbá válna az egész. Mondhatna rengeteg érdekességet a spiritualitasról, az emberi testről, az univerzumról, nagyjából bármiről.
- Hát nem tudom, de addig nem is fog kiderülni, amíg nem emel rám ténylegesen kezet, vagy be nem tör megint a lakásomra. Dehát, már az is pont eléggé félelmetes tud lenni, amikor "csak" követ.
Ami Kyle Brennert illeti, ha van ember a Földön akit utálok, akkor az ő. Nem érdekel, hogy szándékában áll-e fizikálisan is bántalmazni vagy csak lelkiterrort alkalmaz...Mind a kettő szar érzés és csak egyszer kerüljön úgy a kezeim közé, hogy én vagyok az erősebb, vagy csak meg tudom magam egyáltalán védeni. Szörnyű indulatok lesznek rajtam úrrá, ha róla van szó.
- Nem csak betörni és nem csak az orrát, azt elhiheted nekem. - Letépni ezt, lenyúzni azt, összetörni...minden eszembe jutott már a lakásom rejtekében, amíg éberen figyeltem éjjel, hogy nem-e akar valaki besúrranni a szobámba. - Nem vagyok egy agresszív alkat Alejandro, ne érts félre, kérlek. De van ami már nekem is túl sok, hogy eltűrjem.
Vajon van-e erre megoldás? Lesz-e valaha nyugtom attól a pasastól?
Feltekitnek oliva színű íriszeimmel Androéba és rájövök, hogy lehet, kicsit túl komolyra vettem a figurát és viccesen hozzátettem. - Persze az orrát Voldemort is megirigyelné, olyan lapos lenne.

- Nem, nem szoktam erre futni egyedül, mert..sétálni szoktam.
A hangomat humorral fűszereztem meg, mert nem akartam, hogy haragudjon rám. Már miért is haragudna? Steffi, te túl sokat aggódsz!
Ezt a helyet sem találom sokkal félelmetesebbnek, mint a többit ausztráliában, annyi veszélyes állat van mindenfelé és hát itt kevesebb az esélye, hogy belefutok valakibe, mikor egyedül szeretnék lenni.
Most viszont jól esik ez Alejandroval, jol esik nagyon a társasága és ezúttal motivációm is van a futáshoz. Csak ne fáradnék el ennyire hamar! Nem akartam én felvenni a versenyt egy férfi fittségével, de azért jobbra számítottam magamtól.
- Azta! - Jólesően felnevettem, hiszen tetszetős volt az ötlet maga, de amint hozzátette, hogy a húga állatorvos és tőle tanulta, az egész sokkal viccesebb lett. - Hiba volt ilyet ajánlani Alejandro, mert a szavadon foglak fogni nemsokára. Egyébként, én is tanultam ám masszázst a fizikoterapiás órákon, szóval majd egyszer, ha gondolod..cserébe szívesen elkapom a vállaidat.
S talán ez volt az utolsó jóhangulatú mondat, mi elhagyta ajkaimat. Hamarosan megérkeztünk a barlanghoz és ott alvadó vér hamísítatlan fémes bűzét hordta felénk a levegő.
Errefelé...nagyon kevés állat lenne képes egy másikat szétszedni, hogy a szag ennyire elterjedt legyen...vagy embert. A gondolatra hatalmas gombóc nőtt a torkomban, amit alig bírtam lenyelni, hogy szóhoz jussak.
- Ez...ez ugye nem emberi vér? Alejandro..
Valami arra ösztönzött, hogy lépjünk le de beljebb haladva a barlangban, a hatalmas vértócsa, csakis arra utalhatott, hogy valaki vagy meghalt itt, vagy éppen akár a halálán is lehet. Ruha, testrészek, tárgy amivel elkövették volna, lábnyomok...semmi. Az ég egyadta világon nem volt semmi egyéb nyom a tócsán kívül, ami vérből állt. Egy ember akár a halálán is lehet.
- Menjünk Alejandro! Lehet, hogy beljebb van valaki, akin segítenünk kellene. Van nálad valami fegyver? -Hangom suttogássá halkult le, s úgy folytattam a mondandómat.- Remélhetőleg nem kell majd használni, de van nálam egy bicska és egy gázspray.
Felvettem a földről egy vaskosabb faágat, ami elég merevnek tűnt ahhoz, hogy bírja a strapát. - Menjünk, Alejandro...lehet, hogy életet kell mentenünk.
Ha készen álltunk, megindulhattunk beljebb a barlangba, hátha odabent van elrejtve valaki.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

- Ugyan professzor úr, ez egyáltalán hangzik rosszul. Ebben egyetértek, csak abban nem, hogy vannak olyan egyedi tehetségek, akikhez nem ér fel senki. Mindenkinek megvan a vetélytársa és az az egy, aki majd felülmúlja, főleg, ahogy halad az emberiség.
Ezek az orvosok, szerintem véletlenül sem a leges- legjobbak a szakmáikban. Ott van például Dr Duviviver, akit habár kedvelek és tényleg jó szakorvosnak tartok, de ő hiába hiszi azt magáról, hogy nincs is nála jobb e földkerekségen, biztos vagyok benne, hogy igazából egy erős középmezőnybe tartozik a neurológia terén. Ő például nem vegyül másokkal, pont olyan orvos, akiket említettem. - Lehet, hogy ha az egyik gyermeked is majd ezt a pályát választja, kisujjából kiráz majd mindent, amit akár te ismersz és még rátesz majd két lapáttal.
Én akarom hinni, hogy a generáció, amit mi kinevelünk, vagy majd az utánuk következő, olyan fejlett lesz, hogy találni fognak megoldást olyan súlyos problémákra, amit mi még csak elemezgetni, kiismerni próbálunk.
- Oh, hát ezt igazán sajnálom. Nincs is jobb pedig, mit egy tábortűz mellett szívesebben hallgatnék, mint valami igazán ismeretterjesztőt, ami kitágítja az univerzumom. De hátha legközelebb kitalálnak valami olyasmit, ahová te is eljönnél.
Biztosra veszem, hogy ha a már lenyugvó társaság a tábortűz köré ülne, szájtátva hallgatnák Alejandrot. Egyrészt jót tenne nekik az okulás...másrészt, kicsit már sajátunknak érzem az elmélkedést, meghittebb, nyugisabb körülmények között. Az önző, kevésbé kedves énem sajnálná, ha ezt másokkal is meg kellene osztanom.
- Felajánlották ugyan, mikor megtörtént a feljelentés, de én szeretem magamban helyrehozni a dolgokat. Nem állítom, hogy néha nem uralkodik el rajtam az üldözési mánia, de..nem fogom hagyni, hogy legyőzzön.
Szeretném hinni, hogy ez fejben dől el és az én akaratom erősebb annál, hogy egy ilyen nyomorult alaktól való félelem leterítsen. Sosem fogom hagyni, hogy bedaráljon.
- Texasban is így volt, mikor ott éltem, de szerencsére sosem kellett alkalmazni, meghát Stavotól mindenki éppen eléggé félt...
Ott nem voltak zaklatóim, nem követtek és nem törtek be a házba, hogy aztán a magánszférámat megsértve a szobámban kutakodjanak. Itt ausztráliában már minden más. Nem szeretnék kinyírni senkit, de ha máshogy nem tudnám megvédeni magam..nos..Semmi sincs kizárva.
Nyilván nem szeretném, ha Alejandro ezt a mélyen lappangó vonásomat is felfedezné. Tudom, hogy ő nem egy átlagos ember, begyepesedett világnézettel, sőt ha bárki képes lenne a pozitívumot látni benne, akkor az ő. Nem is értem, hogy mire parázok rá ennyire.
Főleg, hogy ilyen jókedvűen viszonozta a humoromat.
A barlangba érve úgyis nélkülöznünk kellett minden apró kis morzsáját a jókedvnek.. az ott tapasztalt jelek legalábbis, túl nyugtalanítóak voltak hozzá.
Átadtam a sebésznek a bicskát, amit általában nem használok étkezésen kívül máshoz, remélve, hogy ezúttal sem lesz más funkciója.
A vértócsát egy újabb követte, amit vércseppek sokasága szegélyezett a porban.
- Jó, menjünk.
A lábaim olyan nehézkesen mozogtak, mintha téglát kötöttek volna rájuk súly gyanánt. Vajon mi történhetett? A vér egészen frissnek tűnt, de lábnyomok sehol sem voltak, ami biztos maradt volna ha sietve távozik a tettes, egy állat pedig nem vacakolna, hogy eltűntesse a nyomait.
Kint míg a sebész hívta a rendőröket, én mélyen magamba szívtam a friss levegőt. Orvos vagyok, nem kottyan meg nekem a temérdek vér látványa sem, de ez valahogy annyira más. Kiakasztó, rejtélyes és erős.
- Hát...
Nem is tudtam, mit mondhatnék erre Alejandronak. Tényleg folyamatosan történnek érdekes dolgok, de ezket nem tartottam ezelőtt még sosem igazán kellemetlennek. Kivéve azt a rázós utat a repülővel, de még abból is kihoztunk valami különlegeset. - Szeret minket próbára tenni a jó Isten... Szerencsém van, hogy nem egyedül kell ezekkel a dolgokkal szembenéznem. Mit csináltam volna a repülőgépen is egyedül?
Mennyire lett volna magasztos, ha a repülőgep mosdójában találjnak rá a hullámra? Szerencsére nem volt túl sok időm azon aggódni, hogy Alejandro, valamilyen érdekes okból kifolyólag engem hibáztat-e a sok szerencsétlenségét, mivel megérkeztek a rendőrök és a helyszínelők.
Vettek le ujjlenyomatot, felvették a vallomásainkat és mehetett ki-merre lát. Hazafelé menet túl sok minden kavargott bennem, gondolatok cikáztak a fejemben. Alejandro borús tekintete és az egyre erősödő gyanu, hogy talán valamilyen szinten hibásnak tart. Annak a személynek, aki miatt nem lehet egy nyugodt hétvégéje sem, mert csak vonzom a bajt.
- Sajnálom Alejandro, tényleg szerettem volna ha jól alakul a túránk.
Nem tudtam eldönteni, hogy most ténylegesen hányadán állunk. Tegnap vásároltam hozzávalókat egy igazi, házi hamburgerhez és chedar szószhoz. Gondoltam, a túra után hamar összemahinálom és eszünk egy jót, de az ajtómban állva már fogalmam sem volt, hogy mi tévő legyek.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

- Igen, a piramis csúcsa nem lenne az egekben, ha a többi nem tartaná.
Fogalmam sincs már, hogy hogyan is jutottunk ide. Természetesen én is értem, hogy vannak olyan egyedi tudással és tehetséggel rendelkelkező egyének, akiket én magam is csodálok és tisztelek ugyanakkor a csúcson egyedülinek lenni magányos hivatás lehet. - Isten is hiába létezne, ha senki sem hinne benne.
Egészen örömteli hallani, hogy milyen felvilágosultan gondolkozik a gyermekek felnőtté neveléséről. Én magam is úgy gondolom, hogy segíteni és egyengetni kell az utat, amire rálépnek, de annak az útnak a saját döntéseire kell épülnie. Mindenesetre szeretnék hinni abban, hogy nem azoknak a generációja fogja pusztulásra kényszeríteni a világunkat, akiket felnevelünk. Szörnyű lenne azokat a napokat megélni...vagy asszisztálni hozzá.
- Hát nincs kizárva egy ilyen rendezvény sem, biztos lennének rá jelenkezők, sokan.
Sosem jártam még neves és előkelő étteremben, lehet azt sem tudom, mi a szokás, hogyan kell kinézni vagy egyáltalán enni. Nem biztos, hogy én, a pályakezdő rezidens, mexikó és texas alacsonyabb származású negyedeiből, passzolnék egy olyan kifinomult képbe...még igazán elegáns ruhám sincs.
Ha nem lett volna alapjában véve jó kedvem, még egy keserűbb mosoly is az arcomra csente volna magát. Kedvelem Alejandrot, jobban mint egy egyszerű barátot vagy kollégát és lesúlytott egy pillanatra, hogy mennyire szinten aluli vagyok számára, minden tekintetben. Sosem érdekelt vagy zavart az ilyesmi, nem hittem a különbségekben ha két ember közelebb kerül egymáshoz.
-Igyekszem makd észben tartani, köszönöm.
Immár őszinte mosolyom villantottam meg a sebész irányába. Ha valakinek megfontolandók a tanácsai, akkor az ő. Az én megbirkózásom Kyle Brennerrel főleg abból állt, hogy betábláztam magam, hogy időm se legyen siránkozni. Vajon lesz egyszer időm arra, hogy ez mind előjöjjön és gondot okozzanak? Nos, majd meglátjuk, ha ott fogok járni.
- Szerencsére ez sosem fog kiderülni, de lehet, azért sodort téged is oda a sors, hogy meggátolj egy katasztrófát, hogy utána én húzhassalak ki a csávából.
Fotelben tölteni az éjszakát és onnan visszaindulni Sydneybe..Kellemetlen. Lehet, ez a sors terve velünk, hogy kihúzzuk egymást a vészesebb szituaciókból. A két mexikói. Most is, ha nincs itt, bevágtatok egyedül a barlangba, keresve azt akihez a sok vér tartozik, és mostanra már én sem lennék több egy vértócsánál a porban.
,Én csak.. - Lemondóan sóhajtottam és úgy figyeltem az útra előttünk. - Szerettem volna, ha kivételesen jut nekünk egy kis nyugalom. Dehát, vonzom a bajt. Lehet, meggondolandó számodra innentől kezdve, hogy megéri-e a kínt, velem bajlódni.
Hangomba nevetéssel csempésztem némi légiességet. Valóban úgy tűnik, hogy nem tudok szamára a nyugalom kellemes dunnájával szolgálni. Ez lenne amit szeretne egyébként? Nyilván, hiszen legbelül minden ember a békességre vágyik.
Miután elköszöntünk...az én agyam folyamatosan csak kattogott és kattogott. Túl sokat képzelek ebbe? Alejandro egy igen udvarias férfi, aki nem tett mást csak beteljesített mindent, amit úgymond ígért. Korábban még a kórházban, a repülőn és Birsbane hotelében, biztos voltam benne, hogy flörtöl velem és érdeklődik irántam. De összekeverem mindezt valamivel? Egyszerűen nem bírtam a gondolatokat kiverni a fejemből, annyira összezavarodtam.
Tulajdonképpen azóta, hogy visszahívtak minket Sydneybe, folyamatos készenlétben kell állnunk. Még jó, hogy nem bontottam fel azt az üveg fehérbort, jól néznénk ki, ha ittas lennék, pont most mikor sürgősen behívtak ügyelni Dr Johansson helyett. Nagyon fáradt voltam és nem akartam mást, mint aludni egy egész héten keresztül. Na de, ez a hivatásom! Hova máshová igyekeznék, ha nem segíteni az embereknek?
A megszokott rezidensi gúnyámban, összefogott hajjal pillanatokon belül munkába álltam. Segítettem az ápolóknak, dolgoztam az orvosok kezei alá, elvégeztem egy-két rutin vizsgálatot. Örültem a hajtásnak, mint mindig, ilyenkor nem kellett agyalnom. Lehúztam négy órát így, mire kaptam egy kis szünetet. Általában azt gondolják az emberek, hogy maga vagyok a megtestesült angyal...Mégsem volt kedvem Candance nővérrel az oldalamon étkezni. Neki megvolt az a feletébb könyörtelen tulajdonsága, hogy csak csacsog és csacsog, észre nem véve, hogy az áldozata csak a csendre vágyik. Másra nem. Mit tehettem volna? Elmentem valamit még "leellenőrizni" és irányba vettem az egyetlen helyet, ami ilyenkor biztosan üres. Vacsora a kézben, kinyílik a szertár ajtaja, majd be is zárul miután belépek rajta, ezzel együtt pedig kikívánkozott a sóhajom is.
- Végre..
Diadalomittasan fordultam el az ajtótól, de szemeim nem a polcomon sorakozó gyógyszereket, ampullákat vagy kellékeket találták meg elsőként. Sűrűn pislogva itták be Alejandro Salazar sziluettjét. Kitört belőlem a mélyről jövő kacagás, majdnem egy könnycsepp is kicsordult.
- Esküszöm, hogy nincs beépített Alejandro- radarom.
Karjaimat s kézfejeim megemeltem közben, "megadom magam"-stílusban. Már pont kezdtem volna nem foglalkozni az üggyel a mai napra, de csak megjelent. Mi ez, ha nem jel?

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

- Én szeretek hinni, az kényelmes.
Egy kedves mosoly társaságában rántottam meg a válam, könnyed hangnemmel befejezve a hit témáját. Szeretem, minidg is szerettem, hogy Alejandro gondolkodásra késztet, mostanra már észre sem veszem és máris belesodródtam vele egy olyan elmélkedésbe, amit mással maximum csak nagyon ittasan és nagyon szétszórt elmeállapotban sikerül.
- Reméljük...
Próbálok mindent minél pozitívabb fényben mutatni, azonban sajnos nem mindent lehet elfedni. Így Aleajandro reakciójából is leszűrtem, hogy sikerült túlzásba esnem vele. Gyerekkorom óra van ez a beidegződés és hiába tudom, hogy nem minden helyzetben ajánlott jópofizni, mégsem sikerül kinőnöm belőle igazán. Elvégre én sem vagyok gyerek és egyértelműen Alejandro sem az, hogy ilyen szakadt humorral el lehessen terelni a figyelmét. Jobb is volt, ha inkább csendben maradtam, hiszen így is eléggé sikerült lejáratni magam.
Vajon a sors keze, hogy behívtak a kórházba vagy szimplán véletlen? Akárhogy is, megmentett a túlgondolástól, hiszen időm alig volt akármin is agyalni, ami nem a betegek ellátásához kapcsolódik. Ezért is szeretem annyira a pörgést, már azt ami nem a fejemben zajlik, s az ezzel járó jóleső pihenést. Távol a zajtól és az emberektől, pláne Candance nővértől. A szertár rejtekét keresve, nem várt de nem is kellemetlen meglepetésbe futottam bele. Alejandro Salazar, az elmém Godillája mutatta meg csodás valóját a sok fecskendő között.
- Így van, még pont jókor, mert készültem egy pohárka bor társaságában keresni valami olvasnivalót.
Az elmúlt időszakban azért sikerült párszor összefutnunk, hogy annyira ne lepődjek meg az egész találkozón. Márcsak arra kellene rájönnöm, hogy ha ebben keze van a sorsnak, akkor miért kellett ennek így történnie? Lehet, egyenesen kellene rákérdeznem, hogy őszintén hogyan vélekedik rólam a professzor úr?
- De. Kellett némi...ühm tér közém, Candance nővér és az ő végtelen szóáradata közé.
Mosolyom egy pillanatra alábbadott, mikor észrevettem az ő kezei közt tartottt holmit.
-Azok valami szupersürgős műtéthez kellenek? Remélem, nem tartalak fel.
Megpillantottam mögötte egy egészen szimpatikus sámlit és leültem rá, hátradöntöttem a fejem a polcoknak és utat engedtem egy fáradt sóhajnak. Amennyiben Alejandro nem hagyott ott, megpaskoltam a mellettem elhelyezkedő sámlit, jelezve neki, hogy foglaljon helyet.
- Igazából, szeretném nem kimutatni de nagyon elfáradtam. Jó lenne ha nem látnák rajtam a kollégák, mert nem akarok sajnálatot vagy szánalmat ébreszteni bennük.
Még a végén kitolják a látogatásom Mud Island-re. Azt nem hagyhatom.
-Erről jut eszembe. Akkor még mindig szeretnél oda velemjönni?
Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor felajánlotta és most is jól esik a gesztus.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

Cinkos mosolyát muszáj voltam viszonozni. - Igazából, az egyetemi éveim óta vagy hivatalosan is a felettesem...
Arra már inkább nem tértem volna ki szavaimmal, hogy így nyugodtan megbüntethet, ha akar. - Elinná előlem a kedvenc fehérborom professzor úr? - Azonban tényleg lapul egy hála-bor a szekrényemben vagy egy hete és igen ígéretes a címkéjén lévő leírások alapján. Majd egyszer felajánlom neki, hogy fogyasszuk el egy stresszesebb nap levezetése gyanánt.
- Őszintén, ez rengeteget segített. Kezdtem azt hinni, hogy nem a régi a türelmem, de ha te sem bírtad idegekkel, akkor nem is olyan cikis, hogy menekülőre fogtam.
Emlékszek, hogy még a szuper tapadós Catarina Gaitan sem fogott ki a türelmén, még mexikóban.
- A sürgősségin volt egy férfi, aki belevágott a saját péniszébe egy sniccerrel. Állítólag véletlenül.
Tettem hozzá, mikor a sürgős esetek számát ismerteti. Mindig is a traumatológia vonzott, de ilyenkor azért kissé meginog a tartásom. Habár pont a pörgés ami miatt a trauma került első helyre, deaz ilyen esetek kicsit mindig elveszik az emberiségbe fektetett hitem.
Az ölembe helyeztem büszkén az ebédemet és az összes wattal Alejandrora vigyorogtam.
- Még szép, hogy házi. Még reggel készitettem, még a túra előtt. Szívesen megosztom veled, nem tudom, hogy volt-e időd ebédelni.
A zacskónak a mélyén sült csirkecomb kukoricás rizzsel és édesburgonya brownie van. Egyszerű de mégis ízletes ételek, nem  flancoltam túlságosan ezúttal. Nem készültem azzal, hogy estére jönnöm kell, szóval még szerencse, hogy reggel elkészítettem ezt a menüt.
- Igazából mostanába nagyon rosszul alszok és még amikor pihennék is, van bennem valami belső feszültség. Próbáltam nagyi összes praktikáját beveti a "varázssütin" kívül persze. Nem biztos, hogy a kórház készen áll a Medúzás eset második felvonására.
Még midnig nem hiszem el, hogy ezt elmeséltem Alejandronak és hogy neki egészen pozitív volt a reakciója. Nem egy konzervatív, zárkózott férfiről van szó, ezt én magam is tudom de néha van egy olyan erzésem, hogy ő egyszerre jár olyan magaslatokon és olyan..mélységekben is talán, amilyen messze én sosem fogok ellátni. De..nagyon szeretnék, néha túlságosan is.
- Ahhh, Dios mio. Dehogy is gondoltam meg magam! Nagyon örülök neki, hogy nem hagysz magamra.
Persze nem lelkiismeret furdalást akartam neki okozni, arra az esetre, ha mégsem jönne. Egyszerűen csak engedtem a szavaknak, hogy kiszökjenek az ajkaim közül. Gyakran volt ilyen hatása annak, mikor Alejandro tekintete az enyémmel találkozott, az ő szemeinek mélységében lobogó tűz mindig életre keltette az enyémet. Még ha ő ezt nem is tudta. Ezért futott rajtam végig a szokásos borzongás, mikor kiejtette a nevemet. El is felejtettem ilyenkor, hogy mennyire bosszant, mikor Steffinek hívnak és mennyivel másabb ő már etéren is.
-Igen??
Közelebb hajolt, hangja titkot sejttet így automatikusan a fülem mögé türtem egy tincset, hogy jobban halljam akármit is akar nekem mondani. Habár ilyen közelségből nem segített a kölnijének az illata sem, hogy csillapodjon az ereimben száguldozó vér perzselése.
-Huh? - Az igen, Estefania Aida Garcia..igazán frappáns válasz, csak így tovább. Míg a nyelvem teljesen képtelen volt szavakat formálni, az agyam egyből kattogni kezdett. Valóban kicsit kevesebbszer sikerült nemcsak, hogy összefutni, de egyáltalán beszélni is. Mindig arra gondoltam, hogy ő egyszerűen csak ennyire elfoglalt, de a napokban sajnos néha nem tudtam egy-két hihetőbb pletykát elengedni a füleim mellett. Hiába akartam és tudtam, hogy nem érdemes az ilyenekre adni.
A szemeim felkenyszerítettem a szemeire az ajkairól. Mikor kezdtem el nem a szemei helyett az ajkaira koncentrálni? Igazából már a hoteles "incidensek" óta visszatartottam ezt az ösztönt és arra is kíváncsi voltam, hogy milyen reakciot váltok ki belőle. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy játszadozzak és határt szabjak önmagamnak.
- Lo siento.
Ha már megtette az első pár lépést ezzel a pár centivel, én is megtettem a magam útját és ajkaim végre az övéhez értek. Tény, hogy vele is tisztázni akartam, hogy nekem milyen céljaim vannak vele kapcsolatban, de a fő indok az volt, hogy jelen pillanatban nem akartam semmi mást ennél jobban. Először csak egy lágy csókot helyeztem ajkaira, ami inkább volt egy hosszabb, sóvárgó puszi, majd egy minimétert sem távolodva vettem mély levegőt, hogy időt hagyjak magamnak is feldolgozni mind ezt a sok érzést, amik szinte robbanásszerűen keltek életre bennem, és neki is hagytam, hogy ha..ha el akrna tolni magától, akkor megtegye.

Alejandro & Estefania

"The soul that has conceived one wickedness can nurse no good thereafter."

Ha van egy dolog, amit mindig is kedveltem Alejandroban, akár a diákjaként is, az ez a tulajdonsága. Képes annyi oldalról megvilágitani egy dolgot, hogy véletlenül se legyen egyszerű a választás.
Általában vagyok elég türelmes és hagyom, hogy a nővér lyukat beszéljen a hasamba, de mára nem jutott ebből a tütrelemből sok. Alejandro emlékeztetett most rá, hogy miért is kellene felé figyelmesnek lennünk, ugyanakkor meg is nyugtatott, hogy egyáltalán nem gáz most itt bújkálnom előle. Több ilyen ember kellene, mint Alejandro Salazar.
- Áh, ne is mondd. Már most elkezdek gondolkozni, hogy hogyan is úszhatnám meg a rektális kérdéseket. Gondolhatod, hogy amikor a szakirányt kiválasztottam, az ilyen kényes kérdések nem jutottak eszembe.
Stavo lebegett a szemeim előtt és a változatosság által felkinálódó izgalmak. Képzeletben azonban elengedtem ezt a lufit, elvégre nem Alejandro az, akivel ezekről a dolgokrül beszélnék. Vele bármiről, de nem erről és pléne nem most.
Mivel nem kért az ebédemből, lassan elkezdtem majszolni.
Nagyon sok mindent akartam a mellettem ülő férfivel megbeszélni, de nem annyira akaródzott a betűknek kijönni. Mit meg adnék Candence nővér beszélőkéjéért most. Nagyon rövid időn belül történt velünk nagyon sok minden. Talán ez az oka, hogy Alejandrot érzem magamhoz a legközelebb mostanában, a bátyámat és apát leszámítva.
- Nagyon rossz álmok környékeznek meg a napokban. Senora Barriossal kapcsolatban és az utazással Mud Island-re. Kicsit rástresszeltem.
A fele az igazságnak, de nem akartam a hangulatot tönkretenni, még akkor sem ha pont Andro az, akinek nagyjából bármit elmondanék. Mivel nem hagy magamra és szavaihoz híven eljön velem a szigetre, nem is akartam nagyon szaporítani a szót. Meg kellett tennem, amire őszintén már hosszú évek óta vágytam. És milyen jól tettem! Életem talán egyik legokosabb döntése volt ajkaimat a férfi csodás ajkainak tapasztani. Mintha mindig is így kellett volna lennie. Fogalmam sem volt, hogy ő hogyan is érzett az egész dolog irént, de viszonozta végülis a csókot, mint egy igazi mexikói, szenvedéllyel. A kórház raktára nem éppen a legalkalmasabb hely az indulataink szabadonengedésére, de egek..mennyire akartam, hogy rámszabadítson mindent. Gyorsabban, mint a képzelet már úgy sétált ki az ajtón, mintha mi sem történt volna, s talán nem is történt. Képzelődtem volna? Zöld íriszeimmel követtem a mozdulatait és elkaptam a kacsintást és Catriona félreismerhetetlen arccsontját. Hát nem csak behaluztam a dolgot! Hatalmas megfáradt sóhajjal tettem el az ételemet, hiszen ideje volt visszatérnem a munkához.

Izgatottan vártam a reptéren, sűrűn pillantva a kijelző felé. Még volt huszonkét perc a repülő indulásáig Brisbane csodás városába. Mintha csak ismételné magát a történelem. Azonben most nem én vagyok az, aki meglepi Alejandrot, hanem ő fog engem, ha megjelenik. Eltelt egy hét azóta a csók óta a raktárban, mégsem tudtunk se találkozni, sem..egyáltalán beszélni. Rosszul esett és kicsit tartottam attól, hogy valamit nagyon elrontottam és nem fog a sebész megjelenni, de bíztam Alejandro Salazarban. Nem hagyna magamra teljesen. Jó..eltűnt évekkel ezelőtt is, de akkor nem voltunk egymáshoz ennyire közel. Persze, elképzelhető, hogy ámítom magam...Tizenkilenc perc maradt hátra. Életem leghosszabb tizenkilenc perce.