To where not even birds fly! - Steffi&Alejandro

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- A csúcsról látjuk igazán azt, amit alant sosem. - ám e kijelentésemen már tényleg fel kell nevetnem őszintén. Vajon meddig tudnánk még csűrni és csavarni e témakört? Minden bizonnyal napestig, ezt már megmutatta számomra Estefania.
- Igazán hisz a véletlenekben? - egy ujjam államhoz függesztem, úgy figyelem a lány ajkainak mozgását, melyek közül az utóbbi napokhoz mérten most hallom a legérdekesebb szavakat. Mindig jó találni egy olyan beszélgetőpartnert, ki képes hozzászólni a filozofálgatásaimhoz, s önálló gondolatokat csepegtetni felém.
- A földöntúli élet kicsit konkrétabb, mint maga a sors. Azt hiszem, hogy az univerzumunk hatalmas, s még ennek a földnek sem ismerjük minden szegletét, hát akkor mi lehet a többivel? A kérdésére válaszolván, igen, hiszek abban, hogy létezhet e világon kívüli élet, s most ne arra a formára gondoljon, amit a filmek előszeretettel használnak. Meglehet, hogy olyan teremtmények és technológiák vannak ott kint, melyeket a mi emberi agyunk képtelen lenne befogadni. - és ugye ott az elmélet, hogy tán mindenki egy hologram, s a testi impulzusokat egy gép szolgáltatja az agyunk felé, miközben egy virtuális valóságban élünk... Ám ennek boncolgatása most kissé erős lenne már erre a délutánra.
- Az emberiség sem fog örökké fennmaradni. Semmi sem tart örökké. - ez nem egy negatív életszemlélet, hanem egy tény, mely az időbe van ágyazódba. A tortillát gyorsan elfogyasztottuk, az élet lassabban múlik el, s a világ még ennél is lassabban öregszik. Egyszer azonban mindennek vége lesz, aztán a hamvakból újak születnek. Ilyen a körforgás.
- Természetesen sok minden van, amit még nem kóstoltam, de mikor új helyen járok, igyekszek megízlelni a helyi különlegességeket. Az ízlelés is remek tapasztalatszerzés, ajánlom figyelmébe, kedves Estefania. - dr. Salazar és az ő remek tanácsai! Amiket nem mindig célszerű követni.
- Hogy engem ki vitt bele a rosszba? - őszintén el kell gondolkodnom, de megrázom végül a fejem. - Azt hiszem, az én esetemben a rossz belőlem nőtt ki. - egy aljas mosolyt villantok egy apró pillanatra, melyet színpadiasnak szánok, mégis őszintére sikerül. Sok mindenben nem volt szükségem arra, hogy mások húzzanak a mélybe. Ugrottam én magamtól is, de még milyet! Estefania tisztulásáról szóló történetet nagy izgalommal hallgatom, s egyből felötlik bennem, milyen szerencsés lány.
- S mit kell tenni azért, hogy valaki részt vegyen egy ilyen szertartáson? - e témát nem tudjuk olyan sokáig boncolgatni, hiszen technikai problémák adódnak. Estefania kimegy a mosdóba, én utána eredek egyből, de a gond még a nyugtató szavaimtól sem szűnik meg, sőt, egyre inkább elhatalmasodik.
- Dehogynem! Bízz bennem, még ha most nehéznek is tűnik! - az ajtó meg sem mozdul, a lámpák kialudtak, s őszintén nem tudom eldönteni ebben a nagy rázkódásban, hogy épp zuhanunk, vagy a turbulencia túlságosan erős, esetleg a repülőgép hibásodott meg. Bárhogy legyen, ha dob rajtunk egyet a gép, akkor akár súlyosan is megsérülhetünk, s mivel egyelőre úgy néz ki, hogy beragadtunk, ezért kell egy biztonságot nyújtó terv.
- Gyere! - szólok hangosan a lánynak, majd a sötétben elkezdek tapogatózni, s mikor megtalálom a csuklóját, egyből magamhoz húzom úgy, hogy aztán betoljam őt a mosdókagyló és az ajtó közötti szűk résbe. Ha nem ellenkezik, akkor szorosan nekipréselem magam Estefanianak, s úgy támasztom ki magunkat kezeimmel és lábaimmal, hogy legalább a helyzetünk legyen stabil. Bár, ha zuhanunk, akkor igazából teljesen mindegy...

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Ahogy onnan is lehet a legnagyobbat zuhanni.
Ezen a ponton már el sem tudtam dönteni, hogy kettőnk közül most ki az aki pesszimistának hangzik. Általában én vagyok az, aki lelket önt másokba és a legsötétebb órákban is megtalálja azt az egy kósza napsugarat. Ezért is érdekes több emberrel beszélni ugyanarról a témáról. Ahány ember, annyi értelmezés és szemlélet.
- Igen is és nem is. Szeretem úgy gondolni, hogy nem minden lépésünk megtervezett. Mintha lenne "A" pont és "B" pont, ahová el kell jutnod és el is fogsz jutni, de az nincs megszabva, hogy milyen módon. Ha ennek így van értelme.
Az eleve elrendeltetés, a gondolat, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell, tehát nem ronthatsz el igazából semmit..az egy kényelmes gondolat, pláne ha közben mehetsz a saját fejed után is.
- Ebben teljesen egyetértek a doktor úrral! Lehetetlennek tartom, hogy egy ilyen hatalmas Világ, csak annyiból áll amit mi látunk.
Legyenek azok Istenségek, szellemek, vagy maga E.T. A nagyim is hitt nagyon sok mindenben, ami természetfeletti. Ő egy nagyon bátor nő, aki nem tartott az ismeretlentől, inkább a keblére ölelte és erőt merített belőlük. Néha ijesztő dolgokat is produkált.
- Ezt úgy mondja, mintha várná, hogy az emberiség végét a saját szemeivel láthassa.
Volt itt egy beteg, aki az apokalipszis, a világvége megszállotja volt. Rengeteg konzervet tárolt fel mindig és általában volt nála lőfegyver is. Ami egyszer elsült és pár centin múlott, hogy már csak keresztapa lehessen.
Nem volt egy rossz ember, egészen jól el lehetett vele beszélgetni, amikor épp nem kattant be. 
- Áh értem. Kinövesztetted magadban a rosszat és mosr engem akarsz új gazdatestnek a sötétséghez, mi? 
Egy kis ideig tartottam a komoly ábrázatot, de sajnos hamar elnevettem magam. Alejandro a sötétsg hercege, aki úgy dobálja szét a rosszaság magjait, mint a konfettit. 
- Én a vallási vezető unokáját, Nanciyagát "mentettem meg", de ha lárták benned, hogy őszintén érdekel, nem haszonszerzés céljából kerested fel őket, akkor lehet, hogy beengednek. A nevetgelés után a sors úgy döntött, hogy gonosz jétékot űz velem. Először a turbulencia, aztán az izgága kölyök...meg az ülése, aztán Aljandro keze a combomom. Mind olyan dolgok amik kívánatossá tették nekem a mosdót.
Alejandro az a drága, figyelmes lélek utánam jött és ha nem engedem ne, lehet jobban megijed mint én. Tehát ketten ragadtunk be, ami eléggé vicces volt a hemyzet súlyosságától eltekintve. - Nagyon nehéznek tűnik!
Hiába minden szó, magamat nem tudom meggyőzni. Örültem, hogy nem egyedül kell, meghaljak, Alejandro is ott volt és segített. "Gyere!" 
Felszólítására egyből keresni kezdtem, míg meg nem találta a csuklóm. Előbb magához húzott, makd a falnak préselt minket. Remek taktika, de még így féltem. Az arcomat a felsőjébe temettem és szorosan átkaroltam. Ha már meg kell halni, legalább valamennyire legyen jó is. Habár reszketett mindenem, de az illata és szívverésének hangja jó munkát végeztek, hogy valamennyire lenyugodjak. 
Erről ugrott be Tristan és, hogy mit mondtam neki, hogy szeretnék eltávozni ebből a világból. Hát nem így éppen, de Alejandronál jobb társam talán nem is lehetne benne.
- Ha lezuhanunk és meghalunk, remélem, hogy ....nagyon sok finomság vár ránk, például egy ropogós skorpió. Ha túléljük, megígérem, hogy megkóstolom. 
Tessék hirtelen remegő hanghal próbáltam oldani a feszültséget, kacagni viszont nem sikerült.
 

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

Ajkaim sejtelmes rezdülése akaratlanul történik, mikor Estefania az emberiség végét említi. Már csak azért is, mert az én határaim jobban ki vannak tolva, ezáltal a túlélésre való esélyem is növekvőben van. Nem csupán élvezetből beszéltem ennek a lánynak arról, hogy nem csak testi élvezetet jelenthet, ha kilép a komfortzónájából, s olyanokat kóstol meg, amiket még soha. Ám ezek mélysége még nagyon messze van, Estefania egy egészen jó lelkű lánynak tűnik, kit valószínűleg ha magammal rántanék a mélységbe, azt csak erőszakkal tehetném. Magától nem jönne utánam az alsóbb szintekre... Ahogy az emberiség túlnyomó része sem. Micsoda gondolatok ezen meglepetésekkel teli napon!
- Miért, te inkább elvesznél a tömeggel, semmint végignézd a pusztulást? - kérdezek vissza halk, elégedett sóhajjal. Igen, az eszmecserére vonatkozó vágyaimat ez a fiatal rezidens most aztán remekül kielégíti még úgy is, hogy csak a felszínt kapargatjuk. Legalábbis egyelőre.
- Ennél tökéletesebb megfogalmazást keresve sem találhattam volna! Ezek szerint engedélyezed számomra, hogy elültessem benned a démoni magvaim? - viharos sivatagokat idéző tekintetemre ártatlanul, de hamisan húzódnak le szemhéjaim. Minden bizonnyal két teljesen más jelentést tulajdonítunk e kérdésnek, attól még mosolyom igazán elégedett már csak a saját gondolataimtól is.
- Megmentetted a vezető unokáját? Ezt átvitt értelemben kell venni, vagy a kórház keretein belül? - ahol sokszor megfordulnak furcsa emberek, de a jelenlegiben még talán nem töltöttem annyi időt, hogy eme gondolati statisztikát kibővítsem. Ám ami késik, nem múlik.
- Miféle haszonszerzés motiválna egyáltalán hozzájuk? Tán őriznek valami különleges dolgot, melyre ha nem ügyelnek eléggé, ráteheti valami piti tolvaj a kezét? - vagy tán én értelmeztem félre Estefania szavait, s nagyobb feneket kerítek ennek az egésznek? Hiába, az a bizonyos vallási csoport eléggé felizgatta a fantáziám, így erre az egészre minél előbb sort kell kerítenünk. Egyelőre azonban még az is kérdéses, hogy egyáltalán valaha tudatunknál leszünk, mikor földet érünk, hiszen most még én is úgy érzem, mintha minden ellenünk lenne. Vagy tán ekkora környezeti zavart idéz elő, hogy újra találkoztunk? Bárhogy is legyen, szorosan átkarolom egyik kezemmel Estefaniat, mielőtt még akkorát dobna rajtunk a gép, hogy valamelyikünk megsérül. Ebből a közelségből pedig újra megérzem azt a rózsás illatot, melyet talán öt évvel ezelőtt ízlelhetett meg orrom, mikor egyszer kihívtam őt Mexikóban a táblához.  
- Micsoda remek ígéret! Én is ígérem, hogy szavadon foglak, s ha már ilyen helyzetbe kerültünk, mit ígérsz nekem még? Sorold csak szépen! - a hangzavar ellenére kiérződhet hangomból, mintha mosolyogva rakosgatnám egymás mögé a betűket. A lélekjelenlétem pánik helyzetben páratlan. Hiába zúgnak kuszán az én gondolataim is, a külvilág ebből mit sem érzékel, így Estefania is a lehető legnyugodtabb Alejandrot kapja most meg. Én pedig beszédre és gondolkodásra ösztönzöm őt, hiszen a némaság súlyos gondolatokat szülhet, így pedig legalább elterelhetem a figyelmét egy cseppet, mielőtt még eluralkodna rajta a pánik. Feleslegesen, megjegyzem, hiszen ma nem fogunk lezuhanni. Az én életem könyvének utolsó szava bizony nem most íródik meg!
Nem is tudom, mennyi időt tölthetünk ebben a helyzetben... A másodpercek mintha egy nagy, zaklatott örvénnyé folynának össze, melyben mindketten elveszünk. S ahogy megmondtam, nem csókol meg minket a halál. A fények némi pislákolás után újra visszatérnek, s a rázkódás is szép lassan enyhülni látszik.
- Látod? Semmi probléma. - elhajolok tőle, s békés, nyugodt mosollyal simítok végig hajkoronáján, majd orcáján. - Most már elmondhatod legalább, hogy ilyen élménnyel is gazdagodtál. - vagy még tán korai lenne a viccelődés ezzel? Bárhogy is legyen, hamarosan újra nekifeszülök az ajtónak, mely némi erőkifejtés után végre megadja magát, s véget vethetünk a klausztrofóbiás élménynek.  

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

A doktor úr kérdése bizony, mint hatalmas kő, úgy zuhant le rám. Fogalmam sem vot, hogy mi lehet erre a válaszom. Nyilván nem akartam elveszni amikor jön az apokalipszis, legbelül mindenki az a személy akar lenni, aki túléli. Mégsem bírnám gyomorral viselni, hogy másokon meg nem segítek, csak távolról nézem.
- Hát... na látja? Fogalmam sincs, de addig úgy sem derül ki, amíg nem jön el a Világ vége. Szeretném azt hinni, hogy vagyok olyan jó ember, hogy ha elhullok, akkor arra leszek büszke, hogy másokat segítettem végig. De lehet valójában én lennék az első, aki elbarikádozza magát a tartalákaival és nem bízik senkiben.
Az elépzelés szép és jó, de van az úgy, hogy valaki annyira nem ismeri magát, hogy újra ás újra meglepi saját magát is. Akár egy önző vagy egy nemes, bátor tettel. Hogy őszinte legyek, sohasem gondolkoztam még el egy esetleges apokalipszisen. Nem is akarok, legyen meglepetés, hogy miként élnék a gondolattal, ha már túléltem.
- Szeretné elültetni bennem a démoni magvait? Csak szólok, hogy bennem nem sok esélyük lenne démoninak maradni, egy igazi szent vagyok.
Legtöbbször, kivéve amikor éppen nem, de ezt nyilván ő nem tudhatja. Jobb is átugorni a témán, mert már én magam sem vagyok abban biztos, hogy miről is beszélgetünk épp. Még Tristannal simán tudtam ilyenekről beszélgetni, de a szakorvos urat ennél jobban kellene tisztelnem. Még akkor is, ha éppen nagyon szépek a szemei a lemenő nap fényében.
- Ez egy aranyos történet. Röviden, pont arra túráztam, amikor meghallottam, hogy egy kislány sír. Megközelítettem és Nanciyaga volt az, a vallási vezető unokája. Belelépett egy csapdába és megrándult a bokája. Bekötöztem neki és segítettem hazajutnia. Engem is meglepett, hogy létezik a kis kolóniájuk.
Hála az égnek nem egy batárnagy medvecsapda volt és nem okozott nagy kárt, viszot már rég ott volt és cukorbetegként nem ártott volna hozzájutnia némi ételhez. Adtam neki egy szendvicset is útközben és a nagyapja Gouel nem is lehetett volna hálásabb, hogy segítettem az unokáján.
- Nem, de vannak olyan emberek, akik mint felfedezés már akartak rólük írni, ripotot készíteni velük vagy ne adj isten felvenni a mindennapjaikat. Az ő legnagyobb kincsük pedig a hagyomány, a saját kis privát világuk megtartása. Szönyű lenne nekik, ha hirtelen mindenki odaözönlene, hogy lássa őket, csak mert lehozta a média.
Márpedig az ember ilyen, ha magasról is tesz valamire, ha benne van a TV-ben, egyből menni akar és a saját szemeivel látni. Teljesen meg tudom érteni, hogy Gouelék jobban vágynak a nyugalmukra, mint a hírnévre.
A nyugalom az fontos, amit mi Alejandroval nem kaphatunk meg jelek szerint. Nem csak a kis rázkódás miatt, de beszorulni egy repüló mosdójába, mikor annyira elkezdett rázni a levegőben utazó jármű...hát eléggé katasztrófafilm felé hajlik a dolog.
De legalább egyikünk teljesen nyugodt volt és segített megnyugtatni, mit nagyon hálásan fogadtam.
- Megígérem, hogy ígéreteden betarttatom abban, hogy a szavamon fogsz.
Próbáltam humorizálni, ha már igyekszik megnyugtatni engem. Ne legyen felesleges az ebbe fektetett energiája.
Igazán megnyugtató volt a közelsége, már majdnem el is tudtam volna hinni, hogy nem zuhaunk le. "Édes, Guadalupei szűzanya, ha nem zuhanunk le, esküszöm, hogy kevesebbet fogok eljárni bulizni és naponta elmondok majd egy imát!"
Nem is kellett sok, hamar rendeződni látszik a helyzet és minden visszatér a normál kerékvágásba. Nem tudom, ez mennyire lehetséges azok után, hogy megláttam Alejandro emberibb arcát is. Nem csak a professzorét, vagy a sebészét.
- Inkább nem estem volna át rajta, de egyszer biztosan nevetni fogunk ezen. Persze, ahhoz visszafelé is túl kéne majd élnem az utat.
Alejandro kinyitotta az ajtót, addig elmorfondíroztam azon, hogy mi lett volna, ha teljesen egyedül utazok ma. Hát biztosan megfulladok a könnyeimben, itt a mosódban. Szóval remélhetőleg visszafelé nem fog ez megtörténni, mert biztosan nem lesz olyan szerencsém, hogy Brisbane repterén is találkozzak egy ismerőssel, aki pont Sydney városába tart.
Márpedig az is rohamosan közeledni látszik, mert az említett Brisbane reptérre hamar meg is érkeztünk és ott közöltem Alejandroval, hogy én fogok magamnak egy taxit és miután mindent megköszöntem és elköszöntünk, siettem is megállítani egyet. Pár perc múlva a rendelkezésemre állt egy igazán szimpatikus bácsi.


Egy órán belül már le is pakoltam a szobámba, amit a kórház fizet és úton voltam a bevásárlóközpontba, találkozni a barátnőmmel. Aki egy ideig nem érkezett meg, csak késve. Megettünk egy hambit, vásároltunk pár ruhát és megbeszéltünk, hogy találkozunk a Hotel bárjában, onnan meg lesz ami lesz. Már emberemlékezet óta nem volt igazi csajosnapban részem, szóval nagyon fel voltam dobódva. Az én szobám viselte magán az 525-ös számot. Nagyon tetszett mert az én szerencseszámom duplán és Stavoé is benne van egyszer. Biztos voltam benne, hogy minden szuperül fog alakulni. Átöltöztem, belőttem a hajam és megint csak vártam Esperanza hívására. Levetettem magam a levendula illatú ágynemű közé és akkor érkezett meg a hívás. Esperanzát berendelték műszakolni. Hát ennyit az estéről. vagy mégsem? Mikor zavart engem utoljára, ha egyedül kell iszogatnom?
Felkaptam a ksitáskámat és meg is indultam a Hotel aljában elhelyezkedő bárba.


 

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Igazán tetszik az őszintesége, kedves Estefania. Minden bizonnyal én magam sem venném a nyakamba a világot, hanem csak a családomra koncentrálnék. Ezért ne is itt érjen el minket az apokalipszis, innen ugyanis kissé nehezen jutnék el Mexikóba. Persze, semmi sem lehetetlen, ha arról van szó, akit igazán szeretünk. - nálam pedig ezt a fogalmat a család tölti be egyedül. Barátok, ismerősök, szerelmek... Minden múlandó, egyedül a vér az, ami örök.
- Magácskának ott él a családjának nagy része még Mexikóban? Egyedül tett meg ilyen nagy utat? - egy ilyen fiatal lány ennyire távol a hazájától... Igazán nagy erő kellhet ahhoz, hogy valaki ezt meglépje. Egy férfinél ez teljesen más, különösen nálam, hiszen már egy jó ideje vándorlok a városok között. Talán megszokok egy helyet, s tán meg is szeretem, ám nem alakítok ki semmivel sem olyan szoros kapcsolatot, mint a saját hazámmal. Sydney is kellemes hely, de sosem fogom otthonomnak nevezni.
- Ugyan, kedvesem, épp az imént beszéltük, hogy a legnagyobbat esni csak a legmagasabb csúcsokról lehet. Egy igazán jó ember bukása felemelőbb, mint egy velejéig romlotté. Vagy tán nem így gondolja? - a “rossz” boncolgatása még inkább érdekfeszítőbb, bár nehéz e témában úgy kifejeznem önmagam, hogy ne váljak túlságosan sötétté, s ne tegyek még rá pár lapáttal az engem körbelengő rejtélyre, mely a kórházban terjed. Ettől függetlenül a véleményem őszinte, s azért, hogy mások szebben gondoljanak rám, nem fogok hazudni. Estefaniának sem.
- Szóval magányosan szoktál túrázgatni? - sárgás-barnás szemeim újra csak felcsillannak. E lányból inkább azt néztem ki elsőre, hogy a barátnőivel tölti a szabadidejét inkább szórakozóhelyeken vagy házibulikban, nem is gondoltam volna arra, hogy csak úgy túrázgat az erdőségekben. A mai nap csupa meglepetés, pedig aztán még a delet sem léptük át. S már túl vagyunk pár furcsa véletlenen, s egy eléggé kellemetlen repülőúton.
- Ha nincs még meg visszafelé a jegyed, javaslom a vonatot ezek után. Nem mintha az nem tudna kisiklani... - légies nevetésem igazán furcsának tűnik a sok riadt és sápadt arc között, de hát egyelőre túléltük a bajt, nem igaz? Miért siránkozni a múlton, ha tekinthetünk a jövőbe is? Szerencsére az út vége már zökkenőmentes, könnyeden érünk földet, s van, aki a földet csókolgatva lép le a gépről. Kis késésben vagyunk, s ezt a reptér várójában toporgó sofőr is remekül érezteti, kinek a kezében egy szélesebb lapon az én nevem szerepel. Estefaniától búcsút veszek végül, megköszönöm a társaságát, majd eltűnök az őszülő, öltönyben raboskodó férfivel.
A nap órái innentől gyors ütemben peregnek, hiszen a hotelbe megérkezvén a lepakolás után megejtek egy gyors ebédet, aztán már időm sincs másra, megkezdődik a konferencia első felvonása. Késő délutánig elhúzódik, mely alatt egy bő fél óra csak az én prezentációmból áll egy bizonyos módszertannal kapcsolatosan. Megvitatunk pár témát még, megejtünk némi előkészületet a holnapi napra, s mire mindenki a hotel termének széles ablaka felé tekint, már a napsugarak igencsak alacsonyan kuporognak a házak felett. Mikor kilépek, be kell vallanom magamnak, hogy kipréseltem a tudatomból minden értelmeset a mai napra, így már csak arra vágyok, hogy egy forró fürdő és némi alkohol után elnyúljak a széles ágyon, s reggelig ne is lásson senki. Szép remények... Csak hamisak. Ki gondolná, hogy egy ilyen neves hotelben történhetnek durva kis csőtöréshez hasonló esetek, melyeknek következtében pont az én szobám ázik el teljesen? A felettem levő emeleten történt valami gond, mely pont az én szobám felett érte el a csúcspontot, így szó szerint csöpögött a víz a falról, mikor beléptem. Elázott az ágy, a tapéta, a bútorok, s még szerencse, hogy egyáltalán nem pakoltam szét a saját holmim, így csupán a gurulós bőröndömnek az alja lett vizes. Ilyen esetben kellene adniuk egy másik szobát, de jelenleg telt ház van, egyetlen üres hely sincs. Sehol. Mély sajnálatukat fejezik ki azzal, hogy kártérítést fizetnek, s ők állják minden fogyasztásom, csak hogy ne írjak negatív kritikát róluk... Én pedig azért e téren nem vagyok aljas. Voltam már itt párszor, mindig remek volt a kiszolgálás és a személyzet is, soha nem volt panaszom. Nem ők tehetnek erről a hibáról, úgyhogy biztosítom őket, hogy nem fogom rossz színben beállítani őket. A lehetőségeikkel pedig élek, s mivel valójában nem ragaszkodok görcsösen az igényeimhez, így belemegyek abba, hogy a mai estét a hotel közös helyiségében töltsem. Kényelmesek ott a karosszékek, s lényegében aludni ülve is lehet...  
Egyelőre azonban ehhez még túl korán van így, hogy nem a saját szobámban töltöm az estét. Ezért utam levezet a bárrészhez, ahova viszem magammal a gurulós bőröndömet, melyet leparkolok magam mellett az egyik asztalnál, melynek magasított bárszékén foglalok helyet. Tömény helyett azonban most egy pohár vörösborral kezdek, mely talán még inkább ülepíti az arcomra kiülő búskomorságot. Ugyanis hiába állok jól az egészhez, valójában eléggé nagy csalódás most ez az este. Hiszen ki akarna egy rohadt karosszékben éjszakázni mindenki szeme láttára, ahelyett, hogy egy kényelmes franciaágyon nyújtózna el? Ugye? Ez pedig rám nyomja a bélyegét, s mivel úgyis egyedül vagyok, s én magam senki másra sem tudom ráhúzni ezt a kedvetlenséget, ezért igenis megtehetem, hogy borba fojtom a bánatom. Ez egészen addig működik, amikor egy ismerős arc nem jelenik meg a bejáratnál. Először azt hiszem, hogy rosszul látok, de nem... Ez bizony Estefania. Micsoda “véletlen”! Ha rám szegeződik a tekintete, akkor én intek felé, most kicsit sem olyan önfeledt mosollyal, mint a délelőtt folyamán.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Mexikó kicsit messze van, az igaz.
Viszont az embernek a szerettei, ha messze is vannak, akkor is el akar értük menni mindenképpen. Nekem szerencsére csak mama maradt ott, azok közül akiket szeretek legalábbis. Kíváncsivá tett, hogy a doktor mégis hány számára fontos embert hagyott ott. Testvéreket, szülőket, szerelmet. A távolság megrontja a kapcsolatokat, bármilyen jellegű is legyen de a család iránt táplált érzelmeinket nem tudja megtörni.
- Az apámmal és a bátyámmal, Gustavoval költöztem ide. Ő tűzoltó. Szóval a család nagyrésze valóban ott maradt, de csak a nagyim Altagracia az aki igazán hiányzik. Na és az őn családja?
A szemeiben szeretet tükröződött, amikor a családot említette. Amíg a professzorom volt, addig szinte semmit sem lehetett róla kideríeni és be kell vallanom, igyekeztem minél kevesebbet is megtudni róla. Túlságosan is erős vonzást éreztem az irányába és tudtam, hogy több szempontból is hülyeség lenne őt jobban megismerni.
- Mi lehet felemelő egy jó ember bukásában?
Erre tényleg kíváncsi lettem volna. Gyakori, hogy a filmekben szereplő karakter, aki túlságosan is magasra tör az erkölcs létráján, azt az emberek végül imádják látni, hogy végül elbukik vagy tesz valami igazán rosszat. A sebész melyik csapatba tartozik? Lehet ő lenne a főgonosz, aki a jó karakter bukását okozná és egészen véletlenül csak azért mert élvezi a helyzetet? Áh, nem. Dr Salazar talpig úriember, sosem tenne valakinek keresztbe vagy taszítaná le a csúcsról. Vagy mégis? Tényleg nagyon keveset tudok róla ahhoz, hogy ezt meg tudjam ítélni.
- Igen. Nagyon ritkán Stavo is elkísér. Néha kell egy kis kikapcsolódás és van ausztráliának bőven pompás felfedezni való helyei.
Amikor apa mondta, hogy ide fogunk költözni, akkor majd kiugrottam a bőrömből. Hiszen sok-sok természetfilmet néztem a NetGeoWild-on és a legtöbb csodálatos látványt, mind a növény és mind pedig az állatvilág tekintetében, ausztrália nyújtotta. Még akkor is, ha a világ legtöbb, legmérgezőbb állatai itt honosak.
- Szerintem... Szerintem itt örök búcsút is veszek akkor tőled, mert én ugyan nem megyek vissza, se repőlővel sem vonattal!
Remek volt vele többszörösen is újra találkozni, de ha ketté kell válnia az útunknak, akkor bizony el is fog válni, ahogy ő jobbra, én pedig balra iráynoztam magamat a repülő landolása után. Tudtam, hogy egy hotelben szállunk meg, de az én betervezett programommal, biztosra vettem, hogy nem futunk össze. A rövid ruhám, a kiegyenesített hajam és a megszokottnál erősebb sminkem nem éppen egy Hotel bárjába illik, de már nem volt kedvem átöltözni, mikor annyi időt töltöttem a készülődéssel. A bárba belépve kellemes zene ütötte meg a fülemet, lágy dallammal amit igazán tudtam díjazni. Pont a pultot akartam célbavenni, mikor a még tömeget fürkésző szemeim megakadtak Alejandron. Ha most nem fogja azt gondolni, hogy követem, akkor soha.
Mivel jelzett nekem, a lábaim engedelmeskedtek néme kérésének s hamarosan már ott is teremtem az asztalánál.
- Dr Salazar... micsoda meglepetés! - Akaratlanul is végignéztem az öltözékén, hajától egészen a lábbeliig, amikor észrevettem a bőröndjét. -Hát ez? Máris indulsz vissza?
Az egész aura ami körbelengte olyan lemondónak tűnt. Mi történhetett? Rossz hírt kapott? Nem sikerült a konferencia?
Közben helyet is foglaltam az egyik széken, vele szemben és kértem egy édes fehér bort az odaérkező pincértől, amíg elmesélte, hogy mi a panasza.
 

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- A mai technológiákhoz mérten szerencsére nincs semmi megközelíthetetlen távolságban. Ha viszont egyszer csődöt mond a tudomány, akkor már nehezebb dolgunk lesz. Te szeretsz utazni? Leszámítva az ilyen kötelező köröket. - biccentek a reptéren, melyre elmondása szerint a kórház ösztönözte. Hiába, Estefania profin beszéli a spanyolt, s egy igazán melengető személyiség, én magam is őt ajánlottam volna e kiküldetésre. Az orvosok olykor az ilyen látogatásokat nyűgnek gondolják, holott csak nem olyan kreatívak, hogy meglássák az ilyen utakban rejlő lehetőségeket.
- Igazán szerencsés lehet akkor a családod, ha egy orvospalánta és egy tűzoltó is gyarapítja a soraitokat. Az én családomból van, aki sokat utazik, de a nagy részük ott él Mexikóban. Van öt testvérem, mindkét szülőm él és virul, s hála égnek még nagyszülőm is él. Azonban amikor csak tehetem, hazalátogatok. Legközelebb épp három hét múlva lesz ez esedékes. Engem aztán nem választhat el egy kontinens sem a családomtól! - szorítom ökölbe kezeim céltudatosan. - Néha azonban az élet messze sodor minket, s mi annyit tehetünk csupán, hogy sodródunk az árral. - bólintok bölcsen, s érezhetően a család nálam szent fogalom. Olyannyira, hogy bárkinek el tudnám metszeni a torkát már csak azért, hogy valamelyikőjüknek akár lelki fájdalmat okoz. Minden bizonnyal olykor ezért nem avatnak be egyes részletekbe, mert tudják jól, hogy az a bizonyos mindent felemésztő Salazar tűz nálam épp ilyenekben lángol fel.
- A fejlődés és az egyensúly. Sokan csak és kizárólag a jóra fókuszálnak, holott a rosszban is számtalan lehetőség van. A főnix is a hamvaiból éled újjá, nem igaz? - ezzel a költői kérdéssel én lezárom e témát, hiszen nem szeretek az elveimről és a nézeteimről téves információt közölni, ugyanakkor érzem, hogy ha a rosszról alkotott véleményem Estefania tudtára adnám, akkor megváltozna rólam a véleménye. S jobb, ha csak a titokzatos dr. Salazar vagyok a kórházban, nem pedig valami sokkal rosszabb. Még akkor is, ha valójában az vagyok...
Amilyen jól indult a nap, úgy kezdett el szép lassan elromlani. Ember tervez, isten végez, ahogy szokták mondani, de azért várhatott volna még egy kicsit azzal, hogy balszerencsés csillagokat emel fölém. Azonban most az tűnik a legjobb ötletnek, hogy borba fojtsam bánatom, ha már nem tudok elnyúlni azon a tökéletes franciaágyon, mely most épp vízben úszik. A véletlenek pedig – amik természetesen nem léteznek -, újra csak felütik a fejüket. Estefania személyében. Mily meglepő!
- Lassan az lesz a meglepetés, ha mi nem vagyunk egy helyen! - félmosolyom melankolikusan rezdül, mely most nehezen akaródzik tovább húzódni még akkor is, mikor a lány helyet foglal velem szemben. Némi tétovázás van bennem kérdésének hallatán, s elmerengve lötyögtetem meg az üvegpohár alján levő vörösbort, melyből kérek még egy kört, mikor a pincér kihozza a fehéret.
- Ó, nem, még van két napom. Csak adódott egy kis... Egy kis... - keresem a szavakat, de mivel nem vagyok egy olyan alkat, aki órákig képes ecsetelni a nyomorát, ezért nem is vagyok most sem túlságosan készséges a válasz terén.
- ...technikai probléma a szobámban, de majd megoldódik. Valamikor. - nemtetszésem csupán egy szemöldökrándítással jelzem, de igyekszek visszadobni a félmosolyt az arcomra, ami most egyelőre nem annyira egyszerű. Estefania jelenléte azért javít a hangulaton.
- Nem is mondtad, hogy itt szállsz meg te is. Túl gyanús lett volna már, igaz? - egy apró, édeskés korty gurul át fogaim között szavaim után. - Mellesleg igazán csinos vagy. Csak nem beleveted magad a barátnőddel Brisbane éjszakai életébe? - kérdem tőle lelkesen, legalábbis igyekszek ezt mutatni. Azonban a reakcióim elárulnak, jelen pillanatban az, hogy borostás államat megtámasztom egyik öklömmel, mely által nem festek épp olyan bizalomgerjesztően, mint a nap elején. Hiába, nehéz mindenhez jó képet vágni.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Nem biztos, hogy amikor elérkezik a végítélet napja, akkor az olyan kis emberekre fogják pocsékolni az üzemanyagot, mint mi. Vagy legalábbis rám biztos nem.
Egy ilyen neves sebészt vizsont ki tudja? Habár elnevettem magam, meg igyekeztem minél vidámabb és pozitívabb lenni, sajnos az én gondolataimba is be tudnak szökni a negatív gondolatok. Jót tesz olyankor egy kis túra és idő magamra fordítva. -Igen, nagyon. Nem szeretek sokáig egy helyre bezárva lézengeni.
Habár ide nem magamtól köttem és alapjhelyzetben eszembe sem jutott volna, hogy én ide fogok eljutni, mégis csak ez lett a vége és én megtanultam élvezni. Ausztrália rengeteg mindent tartogat magában a maga flórájával és faunájával.
- Öt testvér? Nahát! Idősebbek vagy vegyes? Remek érzés lehet egy nagy, összetartó családba tartozni, ezt mindenképpen megéri megbecsülni és ahogy látom, te imádod őket.
Gyerekként, ha sikerült véletlenül anyával megnézni egy hazai szappanoperát, mindig magával tudott ragadni, hogy a szegényebb és gazdagabb családok több generációja él együtt és habár állandóan tudnak vitázni meg forralnak egymás ellen valamit, azért össze is tartanak. Nekem Stavo jutott az ikrem, akivel nagyone rős kötelék van köztünk de mindig is akartam egy lány testvért is, akivel tudok pletykálni, el tuom neki árulni a titkos kis románcaimat vagy, hogy éppen ki az aki után epekedik a szívem. Ahogy ez eszembe jutott, végig néztem az orvoson. Igazán szerencsés ember.
- Ez így van. Ez is bizonyítja, hogy csak lentről tarthat felfelé az utunk.
A nyelvemet egy pillanatra akaratlanul is, hiszen nemrég igazgattam, hogy fentről már csak lefelé lehet tekinteni. Minden helyzetnek megvan a maga jó oldala, csak észre kell venni. Néha piszkosul nehéz észrevenni a lehetőséget abban, ha történik egy negatív esemény az életünkben, mert beleülünk az önsajnálatba és elkeseredésbe. Ezt én sosem hagyom magamnak. Egyszerűen nem szabad.
A sors viszont egy olyan erő, ami ellen nincs hatalma senkinek sem. Ha érdekessé is teszed a saját utadat, végül úgy is odakerülsz, ahol lenned kell. Úgy tűnik ez a sors pedig ismét Alejandro felé sodor. Szegénynek látszott szinte az aurája, a borongós, csalódott aurája.
- Lehet lassan ideje lesz feladni a harcot és egyszerűen csak elmenni a mólóhoz megenni azt a karamellizált almát?
Felkacagtam és helyet is foglaltam. Volt értelme idejönnie, ha máris megy? De a tétovázás kült az arcára. Mi lehet a baj? Megyilkoltak valakit a szobájában? Meggyilkolt valakit a szobájában? Na jó, ez viccnek is rossz!
- Egy kis?
A fejemet oldalra biccentettem, mielőtt beleszippantottam volna a borba és akaratlanul is követtem Andro vörösborának játékos útvonalát az üvegpohár alján. Szóval történt némi gond a szobájában? Tényleg, mi történhetett, amit nem mond ki kerekperec?
Úgy tűnt, hogy inkább hanyagolná a témát, ezért hagytam neki, hogy terelje. Egyelőre.
- Nos igen... ha elárultam volna, akkor tuti azt hitted volna, hogy valami perverz zaklató vagyok.
Közben megcsörrent a telefonom, de egyszerűen csak kinyomtam. Az ismeretlen számokat sosem veszem fel, ha annyira nagyon akarja, hogy felvegyem, írjon SMS-t, hogy ki-mi fia. Minden ismerősöm tudja ezt és egyébként sem vennám fel társaságban.
- Hm? Oh..köszönöm. Úgy volt, hogy elmegyünk Esperanzával táncolni, de le kellett mondania...szóval, most itt vagyok.
Minek is játszam el a szerénységet, mikor tudom, hogy nem nézek ki rosszul. Azért egy hálás és őszinte mosolyt mutattam meg neki, mire eldöntöttem, hogy végre rákérdezek, hogy mi a gond a szobájával.
- Ha már be nem tervezett problémák...mi a gond a szobáddal? Kapsz egyáltalán másikat?
Én is csak ide kaptam szobát, amikor a Claire keresett nekem helyet, már sehol máshol nem volt olcsóbb szoba, vagy egyáltalán bármilyen, hiszen főszezon van és a tengerpart igen közkedvelt hely. Ezt az egyet is a szerencsszámommal, úgy kaptam meg, hogy valaki visszamondta a foglalást.
 

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

Halvány mosoly jelenik meg borostám mélyén a gondolatra, hogy a nők túl nagy része mennyire lealacsonyítja magát ebben a hatalmas világban, s úgy látszik, hogy ez alól Estefania sem kivétel.  
- Honnan jön neked ez a gondolat, hogy kis ember lennél? - természetesen egyből lecsapok erre, s kész vagyok ízekre szedni a szavait, ha már így belelendültünk a filozofálgatásba. Szeretem, ha alapot adnak egy-egy gondolatnak vagy érzésnek, márpedig ilyen kijelentésekhez ez elengedhetetlen, mint amiket ez a lány közölt.
- Talán te leszel a világunkon az utolsó nő, aki a bölcsője lesz az új emberiségnek. - milyen szépen is hangzik ez! Kis híján még azt is kibököm, hogy egy remek vérfertőző világ fiai leszünk talán, de azt hiszem, ezzel nem rontanám el e mesés fantáziát. Minden bizonnyal ez már túl sok lenne a számára, még ha az igazság is ebben rejlene.
- Három húgom van, egy öcsém és egy bátyám. Az imádat pedig még egy gyenge kifejezés arra, amit irántuk érzek. A mi családunk mindig is nagyon összetartó volt már a kezdetektől. Nincs széthúzás, nincs vita, s ha valakinek problémája van, akkor azon versengünk, ki segítsen megoldani azt. - szemeimből melegség tükröződik, ahogy róluk beszélek. Nagyon várom már, hogy leteljen a három hét, s hogy végre újra láthassuk egymást. Most sikerült úgy szerveznünk, hogy mind a hatan testvérek otthon legyünk a hatalmas szülői házban. Ez azonban még várat magára, addig még számtalan teendő vár rám, melyek közül úgy látszik, hogy most a megérdemelt pihenés egy kicsit kimarad.
- Karamellizált skorpiót akartál mondani, igaz? - kérdem némi erőltetett szórakozottsággal, ha már tett nekem egy ígéretet a repülőn, amit természetesen nem fogok elfelejteni, hanem majd egy váratlan pillanatban csapok le rá. Kár lenne valamit úgy elutasítani, hogy még semmi tapasztalatunk nincs belőle.
- Perverz zaklató? Ugyan, most is azt hiszem. - ezek a viccelődéseim most kicsit fénytelenek, s nem is kapnak olyan őszinte mosolyt kísérőnek, mint a reggeli órákban, vagy éppen a kórházban. A telefon halk csörgése közben nekem is feltűnik, s egyből biccentek is felé.
- Vedd fel nyugodtan, miattam ne nyomd ki. - már ha egyáltalán lehet közöm hozzá, s ha van is, akkor én nem veszem sértésnek az ilyesmit. Nekem is sokszor érkezik társaságban olyan telefonhívásom, amit muszáj felvennem, de ha ilyen apróságok okoznának sérelmet másnak, az bizony rég rossz lenne. Apró hümmögésem jelzi meglepettségem, s nem is értem, hogy egyáltalán miért vagyok meglepődve? Lassan tényleg az számít különlegességnek, ha a “véletlenek” távol sodornak minket.
- Egyedül pedig nincs kedved belevetni magad Brisbane éjjeli világába? - mintha csak valami ösztönzés lenne, hogy menjen csak bátran, mégis ezt a kételyt hamar megbontom. - Nagyon helyes! Veszélyes éjjel egyedül egy lánynak kint mászkálnia, főleg úgy, hogy azt nem éppen csadorban teszi. - célzok a rövid, sokat mutató ruhakölteményre, melyet mintha Estefaniára öntöttek volna. S mint az én szememnek, úgy minden bizonnyal más férfi szemének is kedvezhet a látvány, s mint tudjuk, őrült világban élünk... Komikus azért, hogy ez pont az én gondolataimban jelenik meg... Reméltem közben, hogy nem kell tovább fejtegetnem a szobámmal kapcsolatos körülményeket, de úgy látszik, hogy nem tágít a témától ez a lány.
- Történt egy eléggé kellemetlen csőtörés, és az egész szoba az ágytól kezdve a bútorokig elázott. Úgyhogy fizetnek számomra kártérítést, ingyen étkezhetek, ingyen használhatom a bár részt, úgyhogy végül is nem is olyan rossz! - ez még akár elrontott hazugságnak is tökéletes lenne. - A mai estére biztosan nem lesz már szobám, úgyhogy a közös helyiségben fogok éjszakázni, miután a föld alá ittam itt magam. - mosolyom arról árulkodik, hogy ezt egyáltalán nem gondolom komolyan. Sose iszok annyit, hogy beszámíthatatlan legyek, s ostobán viselkedjek. Az nem lenne méltó hozzám.
- Nem számít! Ennyi izgalom kell, nem igaz? - ideje lesz elfogadnom már végre ezt a mai estét, úgyhogy igyekszek kifújni magamból a nemtetszésem, s egy hosszú sóhaj után belekortyolok a kellemesen hideg borba. Legalább társaságom lesz egy ideig ma, ha ágyam nem is.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Látott már katsztrófa filmet? Én csak egy egyszerű rezidens vagyok, megmenteni meg a szupergazdag és szuper fontos embereket fogják. Hacsak nem én leszek az elnök új macája, esélyem sincs.
Márpedig nem lennék az elnök új próbababája semmi pénzért se... Ha el kell vesznem, hát tegyen úgy, hogy semmit se bánjak meg.
- Ah Dios mio, Isten ments! Inkább vesszen az emberiség, minthogy egy rakás elfajzott lény anyja legyek, mert egy idő után csak az jönne. Láttam egy videót, ahol a gyerek szíve kint dobogott a mellkasán és nagy szenvedések közepette hunyt el később.
A beltenyészet nem játék és olvastam egy cikket is, ami a híres uralkodók betegségeiről szólt, amiben szenvedtek. Atya ég. Borzalmas volt szegények élete, ha egyáltalán életnek lehetett azt nevezni.
- Hűha. Biztosan egytől-egyig remek emberek. Igazán irigylésre méltó Dr Salazar. Jó érzés,ha az embernek van egy nagy és erős bátyuskája. Mármint Stavo igazából az ikrem, de mindig olyan volt, mintha évekkel idősebb lenne nálam.
Lehet ez egy tipikus latin vonás bennünk, hogy rajongunk a rokonainkért. Ha a bátyámra godolok, nekem is hasonló csillogás szökik a szemeimbe, egészen amíg szembe nem jutnak a problémáink. Egyre kevésbé enged betekintést az életébe és ez nekem rosszul esik, hiszen ha tagadja is, én érzem, hogy baj van.
Alejandron is érződik a gondterhesség, nem is értem, hogy az emberek minek akarják elrejteni. Ha igazán zavar valakit valami, akkor azt azonnal észre lehet venni. Még akkor is ha viccelődik.
- Látom, nem felejtetted el, de muszáj egyból a rosszba vinni? Nem lehet előtte valami finomsággal szokatni a gondolathoz?
A karamellás alma után hátha nem is érezném a skorpió ízét. Nagyon reménykedek benne, hogy valami kiskapu van rá.
- Mi? Hát ilyen hamar lebuktam? Fene...
Na de ha már zaklató, éppen, hogy kinyomom a telefont, már jön is a következő hívás, amit szintén kinyomok. - Ugyan...Sosem veszek fel ismeretlen számmal telefont.
Már megtanultam annak idején Brenner esetében, aki folyton elrejtette a számait meg fülkéből telefonált...Jajj csak nem. Áh. A múltkor kapott egy Tristannyi és egy Stavonyi látványt, biztos megijedt, hogy van aki megvéd.
Azonkívől már én sem vagyok az a gyenge, törékeny virágszál és ezt pont a kis ázsiai cimbimnek is bizonyítottam legutóbb. Ezért nem is féltem elindulni az éjszakába így, ahogy vagyok. Alejandro mégis elérte, hogy egy gyenge arcpír szökjön fel az ábrázatomra. Végülis én is lecsekkoltam, amikor megérkeztem. Egyszerűen csak van valami azokban a szemekben, amiktől elkap egy bizonyos furcsa érzés.
- Igen...Igen? Nem kell ám félteni, igazán jó ütéseim vannak és gyilkosat tudok ezekben a cipőkben rúgni, ha jó helyre célzok.
 Magabiztos mosolyomat semmi és senki sem törhette meg. A múltkor meglepetésként ért és nem tudtam rendesen lereagálni, de jöjjön csak legközelebb. Ha összecsinálom magam a félelemtől, akkor is meg lesz karmolva, az biztos.
Amióta elkezdtem az edzést, még sosem kerültem olyan helyzetbe, hogy használnom kelljen a tudásomat, amit John-Tomtól szereztem, ne is kelljen. Mi lesz ha egyszerűen csak lefagyok és nem tudom majd hasznosítani a tudást? Pont olyan tehetetlen leszek, mint Alejandro a jelen helyzetben. Igyekeztem elérni, hogy az ábrázatom ne mutassa, hogy éppen nagyon sajnálom. Tényleg igyekezett a lehető legjobban eljátszani, hogy minden rendben van és nem probléma, ha nem alszik rendesen.
- Van egy ötletem, amitől méginkább perverz zaklatónak fogsz gondolni, de...
A helyében én hogyan reagálnék, ha ilyen ötlettel állna ellő, mint amire készültem? Hálás lennék, dehát nem mindenki olyan közvetlen mint én.
- Igazából, én nem bánom, ha nálam töltöd az éjszakát. Úgy is csak a mai napról van szó, utána tovább maradhatsz mert én holnap megyek Mud Islandre és egy hátre van foglalva a szoba. Ráadásul felnőttek vagyunk, nem tini hülyegyerekek, hogy nagy dobra verjük a dolgot.
Próbáltam minél logikusabbnak hangzani. Dr Salazar egy igazi úriember, magától sosem jutna ilyen az eszébe. Én pedig minden vagyok, csak finom úrihölgy nem. Még a földön is elalszok, volt már rosszabb is, amikor anya bezárt a mosdóba, hogy ne lássam, amikor lövi magát és ott felejtett. Apa ébresztett fel másnap, amikor hazaért a műszakból. A szobám szőnyege ezerszer finomabb, mint a hideg, repedezett csempe.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Pontosan ebben van a kulcs, amit mondasz. - emelem fel bölcsen az ujjam egyetlen rövid pillanatra, s ennél nem is várok többet, hogy Estefania számára egyértelmű legyen, mit tervezek mondani. - Miért kellene bárkinek is megmentenie téged? Az egyetlen ember ezen a világon, akiben megbízhatsz... Az bizony csak és kizárólag te magad vagy. - még akkor is, ha egy ilyen törékenynek tűnő lányról van szó, mint ő. Kár lenne alábecsülni bárkit is a származása és a társadalmi pozíciója miatt.
- Segíts magadon, mert isten nem segít. Ez egy remek életbölcsesség! - nevetésem halkan veszik el az emberek között, kik időjárásról, pletykákról, s hasonló haszontalan dolgokról diskurálnak. Remek prédikátor válhatna belőlem, s ezt még annak a bizonyos társaságnak a vezetője is így tartja. Nem véletlenül vállaltam már magamra bizonyos témaköröket. Különösen az emberi testtel kapcsolatosan...
- A mutáció természetesen elkerülhetetlen, ám a mai világban a beltenyészet számos körülmény miatt borzalmasabb utódokat tartogathat. A régebbi korokban sokkal elterjedtebb volt családtaggal házasodni, hogy ne híguljon selejttel egy dicsőbb vérvonal. A nem méltó utódokról pedig mi minden bizonnyal sosem fogunk tudni... - baljós mosolyom arról suttog, hogy ezeket a gyermekeket teljesen biztosan megölték. Hogy férne meg elvégre egy királyi családban például egy hitvány utód? Mégis van valami magasztos abban a gondolatban, hogy Estefania lehet az utolsó nő, aki a bölcsője lehet egy új világnak, s erre még egy elégedett sóhaj is kiszakad belőlem, mely egy egészen lágy mosolyban múlik el.
- A szüleitek biztosan büszkék lehetnek rátok, hogy te egy orvospalánta vagy, a bátyád pedig tűzoltó. Édesanyád és édesapád is ilyen területen dolgozik tán? - kérdem tőle oldalra biccentett fejjel. Nem baj, ha kicsit személyesebb témába is belesüllyedünk, úgyis meg kell mindenkit ismernem a kórházból előbb vagy utóbb, hogy a saját malmomra hajtsam a vizet. Ez a szerencsés zuhatag azonban most messze elkerül ezen a mai estén, melyet egyáltalán csoda, hogy túléltünk azon a repülőn.
- Természetesen kezdhetünk először finomsággal, de nem jobb úgy belevágni mindenbe, hogy először a vélhető rosszal kezdjük? Ha utoljára hagynánk, akkor talán még a jónak a hatását is beárnyékolná a rosszra való várakozás. - lassan ideje lenne pennát ragadnom, s leírnom a gondolataimat egy könyvbe, melyek mindig olyan váratlan helyzetekben törnek ki belőlem, mint most például ez a mélabús, magányos, bárban ücsörgős este.
- Akkor hát reméljük, nem fontos a hívás. Azért ha többször megesik az este folyamán, lehet, hogy nem ártana mégis felvenned, nehogy véletlenül valami gond miatt keressen valaki. - én mindent felveszek általában, ha privát, ha ismeretlen a szám. Megesett már nem egyszer, hogy egy betegem keresett privát számról, mert “átállítódott a telefonja”. Azonban tisztában vagyok vele, mennyi a telefonbetyár, így hát eme témát annyiban is hagyom, s remélhetőleg nem árnyékolja be Estefania estéjét ez a kis zaklatás.
- Ó, én abban egy percig sem kételkedtem, hogy az ütéseid gyilkosak lehetnek. Mégis úgy vélem, hogy jobb, ha egy nőnek inkább megmarad a tudása, mint hogy használná. - ez a velejéig romlott világ azonban sok mindent kikényszerít az emberekből, mint például a nők önvédelmét. Ebből a lányból azonban nem igazán tudnám kinézni, hogy harcművészettel is foglalkozna. Ahhoz túlságosan kecses és nőies a testfelépítése. A következő kérdésére azonban némi döbbenet ül ki az arcomra, s egyből enyhén csóválni kezdem a fejem.
- Ugyan, kedvesem, miért rontanád el az estéd azzal, hogy elszállásolod egy munkatársad? Minden bizonnyal nem azért jöttél le ilyen bájos külsővel a bárba, hogy egymagad fejezd be az estét, nem igaz? - kérdem mosolyogva kissé talán túlságosan konkrétan és illetlenül. - Vagy tán itt sem készülsz tölteni az éjjelt, ezért ajánlod fel számomra a szobát? - nem lenne úriemberhez méltó a legelső szavammal elfogadni az ajánlatát, még akkor sem, ha minden fáradt porcikám egy kényelmes ágyra vágyna egy kényelmetlen fotellel szemben.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Nekem van olyan ember az életemben, akire jobban rábíznám magam minthát...saját magamra.
Stavo mindig is élelmes, ügyes, határozott és talpraesett volt. Ha van valakivel az oldalaom esélyem túlélni egy apokalipszist, az ő lenne. Lehet neki még jót is tenne, ha egyszer csak minden elpusztulna és nem lenne drog a világon, ha mások lennének a prioritások mint a pénz. Hirtelen nem is tűnik olyan rossz ötletnek egy apokalipszis, mint eddig. Na de miket beszélek? Valóban a testvéremet választanám többmillió ember élete helyett? Igen, valószínűleg végül ha dönthetnék, így döntenék.
- Pedig ha jól tudom annak idején sokkalta kevesebb ideig éltek és ennek ez volt az egyik oka. Vízfej, szívbajok, deformációk. Volt olyan hercegnő, aki nem tudott rágni, mert a családban betegség volt a deformált áll és ez csak erősödött, ahogy egymással szaporodtak. Egy teljes dinasztia omlott össze miatta, európában. A doktor úrtól tanultuk, hogy a természetes szelekció kiiktatja a rossz géneket. Annak idején próbáltam utána olvasni és egy dinasztia vége lett, hogy az utolsó sarj már nem volt képes gyemreket nemzeni. A természet megakadályozta, hogy továbbítsa a génjeit. Szerintem ez hatalmas és csodálatos dolog. Nem arra lettünk teremtve ennyien, hogy ne vegyüljünk.
Mefrántottam a vállamat egy kicsit sem voltam szégyelős felvállalni ezt a véleményt és ha annak idején az anatómia kurzus után nem kezdek a témában egy kicsit nyomozgatni, akkor nem tisztul meg a kép. Akkor kezdtem el hinni abban, hogy talán nem egy Isten vagy szimplán a véletlen kreálmányai vagyunk. Hanem egy másféle hatalomé. Lehet, hogy miután mindenki kipusztult, jön egy újratervezés és az ember egy jobb, továbbfejlsztett verziója lesz majd soron, akik tudnak is építeni ahelyett, hogy pusztítanának.
Stavo emiatt bolondnak néz és az egész csoport hülyének nézett emiatt, aikor bedobtam a témát a tanulócsoportnál, dehát ez van. Már megszoktam. Mégis a doktor kedves mosolya biztosít abban, hogy nem lesdzek keméynen bírálva a véleméyneim miatt.
- Hát apa nagyon büszke. Ő egyébként a karbantartók vezetője a városházán, meg taxizik. Nagyon szeret vezetni és itt kiélheti. - Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehezen fog kijönni az ajkaim közül. Persze, hogy büszke ránk. Nem is erről van szó. Csak belegondolva, hogy anyánk viszont ennyire nem szeretett minket, hogy kitartson. - Anyánk már nagyon régen elhagyott minket. Ő... sajátmaga dönött úgy, hogy itt hagyja a világot.
Szebben és ennél nagyobb tisztelettel nem tudtam volna róla beszélni. Számomra nincs is nagyobb gyávaság, mit öngyilkosságba menekülni a gondok elől. Viszont nem akartam szimplán annyit mondani, hogy elhagyott minket, mert abból mindig a kérdezősködés születik, hogy "és még szoktatok találkozni vagy nem is keres? Na és hová költözött?" S a többi..Már megszoktam, hogy inkább az igazat mondom, bár tény, hogy nagyon ritkán kerülnek szóba a szüleim.
Vannak jobb témák is, például az étel. Imádok enni, imádom az ízeket, de a skorpió és egyéb sok lábbal rendelkező állatokat nem kóstoltam volna meg soha, kényszerítés nélkül. Pedig a repülőn kifuttott a számon az az ígéret és utána, mintha csak erre várt volna a mindenható, meg is szüntek a gép problémái.
- Vagy nem venné el a kedvünket a feltételezett rossz még a jótól is? Ha utána rámjön a rókázhatnék, foghatod a hajamat. Biztos csinált már ennél magasztosabb és fonotsabb dolgot is.
Itt muszáj voltam nevetni. Nem vagyok egy hányós, de elképzelni, hogy Alejandro felettem guggol és fogja a hajam, amíg a wc kagyló felett hajlongok, az túl vicces kép volt. Szerintem sosem lennék képes előtte ilyesmire, még a róka is megállna a gyomromban a félelemtől, hogy elkezd utána tőlem undorodni.
- Ugyan ha valami gond van, azt megírhatja üzenetben. Mindenki tudja, hogy utálok telefonon beszélgetni.
Márpedig megcsörrent egymásután még párszor, de a rtezgést is levettem a készülékről és letettem, vissza az asztalra. Biztos, ami biztos. Ha felvillan a képernyő, üzenettel, akkor elolvasom.
- Szerencsére még nem volt rá példa, hogy be kellett vetni. Mármint nem komoly, valós esetnél.
Azért még Tristant is meg tudtam lepni, még korábban a kreativitásommal. Csak meg kell magam emberelnem és máris kiállok magamért. Ami baj, mert a szájalás az megy. Volt már rá példa nem egyszer, hogy még én is meglepődtem, hogy nem perült a pofon.
Ha valami nagyobb díva lennék, akkor lehet az enyém is repült volna Alejandro irányába. Ha nem ismerném annyira, hogy tudjam semmi bunkózás nem volt benne és valóban nagyon ki vagyok csípva, Alejandro pedig nos férfi. Honnan is tudhtaná, hogy legtöbben nem a férfiaknak öltözünk ki, ha megyünk valamerre?
- Nos. Nem azért jöttem ide, hogy felkszedjek valakit, csak nem akartam unatkozni és csalódottan TV-t nézni. Különben nem ültem volna le az egyetlen férfivel egy asztalhoz, aki ellen nulla esélye lenne itt bárkinek is.
Inkább a vicces megközelítést alkalmaztam és még egy kacaj is önként hagyta el az ajkaimat. Semmi erőltetés nem volt benne. - Elárulok egy titkot. Mi nők, szinte sosem azért öltözünk ki, hogy a férfiak megbámuljanak, hanem, hogy jobban nézzünk ki a többi nőnél és így ők nézzenek ránk utálattal. Mert akkor biztos, hogy valamit jól csináltál.
Az ajánlatomat úgy tűnt, hogy nem fogja elfogadni így sem,. ami kissé kellemetlen volt. Nem aakrtam erőltetni vagy, hogy nyomulásnak gondolja. Valóban nem mindenki olyan közvetlen mint én vagy a haveri brancs nagyrésze, akim simán egy ágyban képesen vagyunk akár öten is elaludni. Itt esett le. Alejandro egy kollégám és nem egy haverom. Pedig olyan érzésem van, mintha csak a mai nap után is már annyi mindenen keresztül mentünk volna. Jó, tény, hogy már évek óta "ismerem" de csak ismerősi szinten.
- Hát ha szeretnéd, akkor elmehetek egyedül az éjszakába táncolni és addig aludhatsz az ágyamban. Ezért igazán nem kell egy fotelben aludnod.
Ekkor megint elkezdett a telefonom világítani. Minden további nélkül megfogtam és elolvastam az üzenetet, ami elérhet, hogy az egészen ragyogó és megértő mosoly leolvadjon az arcomról. Honnan szerezte meg az új számom ez a flúgos? Honnan tudja, hogy hol vagyok? Letettem lassan a telefont, megfeledkezve mindenki másról. Hát persze, a nagyanyjától, ki mástól? Hátrafordultam lassan és szétnéztem. Hát eleve nem volt akkora nagy a tömeg, hogy ne lehessen átlátni, de nem is olyan kicsi, hogy ne lehessen elvegyülni észrevétlenül. Visszaírtam neki. Igyekeztem nem éreztetni a külvilággal, hogy kissé berezeltem, az ujjaimat is kontrollálni akartam csak nem ment túl jól.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- De az egyetlen ember, aki mindig ott lesz veled, az te magad vagy. Így értettem az imént. - pontosítok egy keveset, mert az út itt bizony elágazhat. Az életemet én is rábíznám a testvéreimre például, mégsem adhatom senkinek sem a bizalmam teljesen, nem hagyatkozhatok másra, hiszen bárki bármikor meghalhat körülöttem. Erről sajnos nem mi döntünk.
- A beltenyészet egy igazán érdekes téma. - reflektálok arra, hogy Estefania most is bizonyítja, hogy figyelmes hallgató volt az óráimon. - Teljesen jogos a felvetésed, mellyel teljes mértékben egyet is értek, mégsem szabad elfelejteni, hogy a régebbi korokban sokkal kiforrottabb eszméket és gondolatokat követtek, és az emberek sokkal közelebb álltak... Mondhatni önmagukhoz. Nem feltétlenül csak a vagyon családban maradása ösztönözte őket arra, hogy saját vérvonalból valóval nemzenek utódokat. - erről a témáról is napokat lehetne beszélni. Remek könyvanyag lenne, s hamarosan talán tényleg ideje lenne már pennát ragadnom, s leírnom a gondolataimat. Ám ez megeshet, hogy átfordulna unalomba, hiszen a gondolatok akkor serkennek igazán, ha van egy alany, aki serkenti őket. Estefania pedig most remek áldozatnak bizonyul.
- Kemény munka lehet a taxizás ennyi ostoba ember mellett. - felelem őszintén egy elismerő bólintással. Nekem amilyen hatalmas türelmem van, biztosan nem bírnám sokáig a sok hitvány, nulla intelligenciával rendelkező egyén mellett, akikkel nap mint nap kedvesnek kellene lennem. Órákig képes vagyok egyetlen sebet operálni, s a türelmem talán az emberek egy részén kívül mindenre kiterjed.
- Sajnos az ilyen borzalmas döntésekbe nincs beleszólásunk. - ennyi, s nem több. Nem érzem most olyannak ezeket a pillanatokat, amiket szomorúsággal kellene megfűszereznünk, ezért sem szeretnék kérdezősködni, vagy épp túlzott részvétet nyilvánítani. Biztosan sokszor hallotta már a részvétnyilvánítás minden formáját, de én jobbnak látom ezt most visszatartani a saját részemről. Majd egyszer talán mélyebben belemegyünk az édesanyja tragédiájába, de azok nem ezek a percek lesznek, ha rajtam múlik.
- Nincs rossz íze a skorpiónak egyáltalán, így ezek a dolgok inkább fejben dőlnek el. Ha ott képes az ember feloldani a gátakat, akkor sok kellemes élményben lehet része. - az étel pedig egy sokkal jobb téma jelenleg, mint a gyász. - Ha már én rángattalak bele, természetesen vállalom a következményeket. Amúgy pedig, ha emlékszel, akkor... - kicsit közelebb hajolva halkabbra veszem hangom, mintha egy titkot osztanék meg vele. - Plasztikai sebész vagyok. Számtalan emberi test minden apró kis szegletét láttam nem csupán kívül, de belül is. - s mivel ezek beteg emberek, így ha a skorpió vissza akarna mászni a lányból, az engem egyáltalán nem rendítene meg. Reméljük azért nem ellenkezik majd minden erejével Estefania ez ellen az új élmény ellen, de ha mégis, akkor természetesen eszem ágában sincs erőltetni, s meghagyom neki a jól megszokott karamellás almáját. Most azonban a bánat íze a fehérbor, s a megváltás talán vörösbor képében érkezik.
- Tehát, ti nők, tele vagytok kisebbségi komplexussal, melyet úgy kompenzáltok, hogy iriggyé teszitek a többi nőt? - én csak levonok egy következtetést, bár meg kell hagyni, mosolyomba némi kekeckedés is vegyül erre a nagy női kioktatásra. Borostámon nevetve simítok végig, s közben közlöm a következő megállapításomat.
- És hát akkor ezek szerint mit sem ért az iménti bókom, hiszen csak egy férfi vagyok, akinek nem számít a véleménye ugyebár. - újabb következtetést szűrök le a szavaiból, de mosolyomból már érezhető, hogy direkt kiragadtam Estefania szavaiból a végleteket. Lehet, hogy igaz, amit mond, én mégis úgy tapasztaltam, hogy sok nőt hidegen hagy, hogy mit gondol róla a többi, ellenben a férfiak dicséreteit büszkén gyűjtik be, s nem azért húznak egy igazán vonzó, testhez simuló, sokat sejtető ruhát, hogy iriggyé tegyék a többit, hanem hogy gerjesszenek maguk körül egy kellemes, szexuális felhőt. Hát, Estefania ezek szerint nem ez a kategória, s a véleményét meg is jegyzem magamnak, de hát amennyi hölgy, annyi jellem. Az ajánlata viszont nagyon is kecsegtető, de utolsó szavaira kénytelen vagyok megcsóválni a fejem.
- Estefania, ezt remélem, hogy te sem gondoltad komolyan, hogy miattam elmennél egyedül... - némi rosszalló pillantást vetek felé, miközben lehúzom az újabb pohár utolsó kortyait. Van, aki értékeli, hogy bennem egy úriember veszett el, ami manapság egyre ritkább, s van, aki nem. Egy ilyen ajánlatot nem fogok azonnal elfogadni, elvégre egy nő privát szférájáról van szó, sokakból pedig csak az udvariasság csikarja ki a szavakat. Meg kell róla bizonyosodnom mindenek előtt, hogy nem lennék zavaró tényező, hiszen nem áll szándékomban más estéjét is elrontani, főleg nem a jelenlétemmel. Estefaniát pedig nem ismerem, így jogom sincs azt feltételezni, hogy nem az udvariasság szólalt fel csupán belőle. A telefonja közben megint jelez, s én némán kezdem figyelni a megváltozott vonásait és reakcióit. Az én homokszín tekintetem is elvándorol mögé, megnézek pár embert, de én személy szerint semmi különöset nem látok senkiben.
- Minden rendben? - mosolyom visszakúszik borostám mélyére, s ráncolt szemöldökkel teszem fel a kérdést. Érzem, hogy kezdünk egy kicsit kizökkenni, erre pedig elvárok egy jó és hihető magyarázatot.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

-Ha egymagam maradnék, akkor meg nincs is értelme élnem. Nem bízok abban, hogy az elmém nem kezdene el gyártani képzeletbeli barátokat...és akkor egy illúzióban élnék. De értem, mire akar kilyukadni.
El is nevettem magam a képre, ami feljött a gondolataimban. Steffi a flúgos. Márcsak az hiányzik. Nem. Semmiképp sem akarnék az utolsó lenni, aki túléli. Pont mint abban a horror filmben, a barlangban. A csaj végül annyira begolyózott, hogy a halott lányát látta maga előtt és úgy maradt a barlang mélyén. Igaz van második része, amiben kijut. De belegondolni, hogy onnantól kezdve, ő ott fog éhen halni vagy széttépik a lények. Ijesztő volt, meg kell hagyni.
- Ezt értsem úgy, hogy ha arra a sorsa jutna a világunk, hogy tegyük fel, ön az utolsó ember meg a lánya, akkor hajlandó volna vele...szaporodni?
Persze ne forduljon ilyen elő, meg ez egy kényes téma, de Dr Salazar nem egy olyan alaknak tűnik, aki nem áll ki teljes mértékben az eszméi mellett. Ez egyszerre ijesztő és csodálatra méltó, csak ne kelljen a saját szemeimmel ilyesmit látnom. Egy rakás szörnyszülöttet a földre ereszteni. Nem élnék abban a világban.
- Oh, az bizony! Egyszer egy nagyon ittas, betépett fiatalember feleségül kérte tőle az anyós ülést. Azt szívesen láttam volna a saját szemeimmel is.
Hangosan felkacagtam. Kint volt a képem a műszerfalon és valahogy összehaluzta a kettőt. Amikor apa elmesélte, alig bírtam ki nevetés nélkül és még Stavo is elengedett egy kissebb, halkabb nevetést és azt mondta, hogy egy tevéért simán annak a pasasnak adott volna. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Amit a szeretteiddel tölthetsz.
- Nincs. Remélem, hogy akárhová is került, megtalálta a számításait.
Hálás voltam, hogy volt benne annyi tapintat, hogy nem akar mindenképpen erről beszélni. Sok embert annyira érdekel a negatív töltet egy-két eseméynben, hogy nem is érdekli, mekkora sebeket téphet fel a kíváncsiskodással.
Alejandrot érdekes volt hallgatni. Még egy olyan apróbb dologról is, mint egy skorpió íze is tud úgy szónokolni, hogy akár még a szektájába is beállíthatna bárkit. A skorpió evők titkos szektája, élén Alejandro Salazarral. Még jól is hangzik.
- Olyan biztosan állítod, hogy már magamtól is kíváncsi vagyok az ízére, ezen pedig akkor a szavadon foglak.
Még sosem kértem férfi arra, hogy fogja ahajamat és nem vele akarom elkezdnei. Arról szó sem lehet. Kortoyltam egy utolsót a fehérborból és letettem az adzatlra, ügyelve, hogya finom, vékony üveg ne essen le az asztalról, hiszen tényleg szinte papír vékonyságú volt. - Kissebbségi komplexus? Én simán nevezném egy egészséges versenyszellemnek. Jobban hangzana a te füleidnek, ha azt mondanám, hogy annyira kiéhezettek vagyunk egy kapcsolatra, hogy mindent IS bevetünk az ügy érdekében, hogy egy daliás legény a horogra akadjon és aztán menekülni se tudjon?
Persze ízlések és pofonok. Kinek mi? Inkább érzem magam kevesebbnek, mint egy olyan hárpiának, aki már azt sem tudja, hogy mit mutasson meg magán, hogy felhívja magára egy férfi figyelmét a szexért.
- Ez sem teljesen igaz. Egyszerűen a no-name férfiak véleménye nem érdekel. Természetesen a te dicséreteds sokat számít...pláne mivel plasztikai sebész vagy.
Annak idején, mexikóban el sem tudná képzelni, hogy a valóságban mit meg nem tettem volna, hogy felfigyeljen rám és megdicsérjen. Nem csak azért mert tudtam válaszolni egy kérdésére. Ezt nyilván ő nem tudhatja és sosem ismerném be neki. Most is hihetetlenül jól esett, hogy megdicsért. - Dehát ugye nyilván egy olyan úriember mint te, körülbelül minden női ismerősét szép szavakkal illetné, akin látszik, hogy tett valamit, hogy jobban nézzen ki mint általában. Legalább is szerintem.
Huh szép mentés Steffi. - Szóval honnan tudnám, hogy nem csak udvariasságból bókoltál?
Na mostmár aztán tényleg elég lesz! Rendeltem gyorsan még egy kör borocskát. Lehet, nem a legjobb döntés, ha szeretném minél kevesebbet jártatni a számat. Ez egy ördögi kör mert minél többet iszok, annál többet jártatom a számat, és persze két deci bor után is szinte ömlenek belőlem. Szép most meg az italra fogom. Mégis mi más mondathatta velem, a kollégámnak, hogy aludjon a szobámban? Persze teljesen udvariassági kérdés volt és nem akartam neki rosszat, de amint elkezdett ellenkezni, olyan érzéseket keltett bennem, hogy illetlen vagyok. Pedig én tisztelen Alejandrot, csak valamikor ez egy kicsit a háttérbe kúszott.
- Hát nagyon nem szeretném, ha egy fotelben aludnál és tényleg nem zavarnál, csak gondoltam, hátha az a baj, hogy ott vagyok és esetleg te töltenéd más mellett vagy épp egyedül szívesebben az éjszakát.
Lehet valaki konzervatívabb persze és az a lehetőség sem kizárható, hogy megismerkedik valakivel ebben a bárban és hopp. Máris van kivel aludnia. Túl sokat gondolkozok és a túlgondolás nem az én stílusom. Valamiért Alejandro mégis arra késztet, hogy minden gondolatomat többször is átrágjam. Ami furcsa, hogy nem volt számomra negatív élmény, hogy ennyi mindenen gonsolkozok, mert végre van is okom rá a munkámon kívül persze. Tetszett a dolog. Jobban tetszett volna, ha nem kezd el Brenner megint zaklatni. Nyilván a nagyanyja adta meg neki a számomat. Az a vén ...ki sem mondom, hogy mi még gondolatban sem. Ottohn tuti, hogy mind a kettőt feljelentem.
- Hm? Persze!
Úgy engedtem el a telefont, mintha égetett volna, sajnos nem képernyővel lefelé landolt. - Csak valaki szórakozik. Ez minden.
Mivel még nem láttam sehol és megérkezett a borom, inkább arra fordítottam a figyelmem. Csak közben a telefonom szakadatlanul is világított a bejövő hívásokkal.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Néha az embernek szüksége van egyedüllétre, hogy a gondolatai befolyás nélkül a helyükre kerüljenek. Csodákra képes a magány, én mondom. - pedig én már benne vagyok abban a korban, mikor a legtöbb férfi mögött ott áll egy család, feleség, gyermekek, mégsem tudnám magam még az apa szerepébe képzelni. Az én életvitelem egyelőre még olyan, amibe nem férne bele egy saját család. Az idegrendszerem úgysem bírna el jelenleg még plusz embereket, akiket féltenem kell magam körül.
- Veled kapcsolatosan valamiért az az érzésem, hogy nem szeretsz egyedül maradni a gondolataiddal. - jegyzem meg észrevételem, mely megeshet, hogy tévúton halad, de ha mélyen Estefania szemeibe nézek, akkor látok ott valami megmagyarázhatatlan bút, mely íriszeinek mélyén ott ül. Vagy tán csak a fantáziám kerekít tudatalatti történeteket mellé, ezért is érdekel, hogy egy ilyen témáról mi a véleménye. Ha már belekezdtünk ebbe az eszmefuttatásba, vigyük csak végig! A következő kérdésével azonban érzem, hogy érzékeny vizek felé kezdünk evezni, nekem mégis el kell nevetnem magam az egészen.
- Igen. - felelem határozottan, hiszen kitartok a véleményem mellett. - Feltételekkel természetesen. Nem szabályos úton történne a szaporodás, hanem beültetéssel. Valamilyen módon. Természetesen ott lenne a kockázat, hogy torzszülöttek jönnek a világra, viszont maga a tény, hogy az élet tökéletes és egészséges csírája is felbukkanhat, ezáltal esély kapnánk arra, hogy ne pusztuljon ki az emberiség, úgy vélem, hogy megérné a kockázatot. Teljesen biztosan sok lelki és testi fájdalommal járna egyaránt, de úgy vélem, ez kötelessége lenne az utolsó két embernek. - nagy komolysággal fejezem ki véleményem, mégis az utolsó szó után ajkaim igen csak széles nevetésbe fulladnak. - Azért ne könyvelj el, kérlek, egy olyan embernek, aki a saját lányával hálna. Ez a beszélgetés most csak és kizárólag elméleti síkon történik. - azért nem árt egy ilyet konkrétan kimondani, mielőtt még az elveim miatt egy vérfertőző őrültnek gondolna. Nincsenek bennem olyan késztetések és beteges vágyak, hogy a saját véremmel létesítsek bármiféle szexuális kapcsolatot. Az én abnormalitásom egészen máshol kezdődik... Mondjuk ott, hogy egy rituálé során megenném a torzszülött, halálra ítélt fattyaimat.
- Nahát! Biztosan érdekes történetei lehetnek akkor édesapádnak. Pár hét múlva lesz az egyetemen egy két napig tartó családi rendezvény a kórház dolgozóinak. Ha őt is elhívnád esetleg, szívesen vennék vele egy beszélgetést. - ha esetleg nem tudott volna erről az eseményről Estefania, akkor ideje volt tudomást szereznie róla. Ha minden jól megy, az egyik húgom lesz akkor a partnerem, hiszen bár nem tud mindenki eljönni hozzám, de neki erre lesz dolga épp, így beugrik majd. Egyelőre azonban a család témáját elrakom a háttérbe, hiszen az édesanyja tragédiájának hallatán nem szeretnék tovább a sajátomról fecsegni, hiszen nem célom, hogy felélesszem benne a bús emlékeket ezen a kellemes napon.
- Látod, néha előbb be kell melegíteni a fantáziát, nem lehet mindent csak úgy hirtelen fellángolásból csinálni! - még mindig az a fránya skorpió. Úgy érzem, hogy amíg meg nem kóstoltattam vele ott azon a magányos mólón, addig bizony még sokat fogjuk emlegetni. A nőkről való fejtegetését némán hallgatom végig, s a már kicsit sem száraz torkomat olykor leöblítem egy kellemes, vöröslő korttyal.  
- Mit is mondhatnék... Sosem voltam még nő. - dőlök hátrébb immáron kicsit oldottabb nevetéssel, melyből úgy tűnik, hogy szép lassan kiveszik a mélabús hangulat.
- A ti gondolkodásotok és érzésvilágotok egy férfi számára örök talány marad. - ez pedig az élet egyik legnagyobb igazsága, még a poharamat is megemelem erre a kijelentésre. Teljesen máshogy működünk, s még ha akarnám se tudnám megérteni a női nemet.
- Úgy vélem, minden nő, aki tesz azért, hogy ragyogó legyen a külseje, megérdemli az elismerést. Akad olyan is, aki talán jobban, mint mások. - micsoda diplomatikus válasz! Ez a vörösbor előhozza a jobbik felem, de azért túlzásba sem szabad esnem, az nem lenne hozzám méltó. Nem az a fajta férfiember vagyok, aki alkoholban keresi a gátlások feloldásának a kulcsát.  
- A mai estére már csak azt terveztem, hogy egy üveg bor társaságában visszavonulok a szobámba, veszek egy forró fürdőt, és elnyúlok a televízió előtt, csak hát nem így alakultak a dolgok. Unalmas egy alak vagyok, mi? - jegyzem meg színpadias, lefelé görbülő ajkakkal, persze ez közel sincs így. Néha nekem is kijár egy olyan este, amikor belesüppedek a semmittevésbe, és egyszerűen csak élvezem az idegen környezet kényelmét. A tervek persze arra valóak, hogy valami beléjük rondítson.
- Ez esetben akkor elfogadom az ajánlatot. - sokáig azért nem kellett kérlelni, hiszen egy ilyen lehetőséget kár lenne elszalasztani, főleg úgy, hogy azok a fotelek amilyen kényelmesnek tűnnek, épp annyira nem azok. A figyelmem azonban most egy kicsit elterelődik, hiszen Estefania látványosan megváltozott.  
- Nem hiszek neked. - felelem határozottan. Nincs mit ezen tovább ragozni, orcájának vonásai már kicsit sem sugallják azt a jó kedvet, amivel nem olyan rég megérkezett.
- Ugyanakkor ha túlságosan is magán jellegű problémáról van szó, természetesen nem kérdezősködök. - ezt is azért le kell szögeznem, hiszen nem célom vele erőszakoskodni, elvégre csak munkatársak vagyunk, s hiába is akarom kideríteni, mi történt hirtelen, valójában semmi közöm ahhoz, hogy ki villogtatja ilyen hevesen a telefonját.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- A doktor úr még sosem ijedt meg a saját gondolataitól?
Véleményem szerint mindenki életében elérkezik egyszer-kétszer az a pont, amikor olyan gondolatok űzik, amikkel egyébként félne szembe nézni. Olyan gondolatok, amik a sötétségbe akarják rántani. Ijesztő gondolatok. Én is leődtem már meg magamon, nem is egyszer.
- Gyakran vagyok velük egyedül és nem mindig vagyok elégedett, de ha jönnek, akkor nem lehet velük mit csinálni.
Megrántottam a vállam. Van, hogy szeretek egyedül maradni, különben nem túráznék egyedül az erdőben. Vannak napok, amikor viszont jobban vágyok a figyelem elterelésre, mint máskor. Akkor vagy buliba megyek, vagy otthon maradok és mind a kettőnek az a vége, hogy alkohol folyik le a torkomon. Erre nem vagyok büszke.
- Elméleti síkon... Mennyire lehetséges, hogy két ember képes legyen ezt a hatalmas bolygót benépesíteni?
Hívő vagyok, de nem hittem el egy pillanatig sem, hogy Ádámon, Éván és két fiúkon múlott volna az emberiség létrejötte. Biztosan nem. Annak idején rákérdeztem a hittan tanárnőtől, hogy mégis mit és hogy és Ő maga válaszolta, hogy egy csoportra kell gondolni. Ádám a férfiak csoportja és Éva a nőké. Így viszont meg már megint az volt a kérdéses, hogy ha ez így van és az almás eset meg sem történt, miért mi nők vagyunk felhozva mint bűnbak, aki rávitte Ádámot a bűn útjára. A tudás pedig bűn jelek szerint, mert a tudás almáját ették meg, amitől Isten meg akarta vonni az embert. Mert ha van tudás, van saját akarat és nem fogják elvakultan követni. Tipikus. Ezért íródott meg a Biblia, hogy az emberekben olyan bűntudatot keltsen, ami nincs is helye.
- Elintézem! Apa biztosan imádná önt érte. Szereti, ha nem nézik le azt amit csinál. Márpedig ő egy igazán keményen dolgozó ember, de akkor az ön családjának is ott lesz egy-két tagja?
Inkább nem humorizáltam azzal, hogy máris be akar mutatkozni az apámnak. A doktor urat ugyanúgy tisztelem, mint bármely másikat, szóval ki van zárva, hogy ilyenekkel csak úgy előrukkoljak. De azért magamban elengedtem egy-két kacajt.
Hála az égnek volt olyan figyelmes, hogy ne firtassa anyám öngyilkosságának a tényét. Az őszinteségével együtt nagyon tudom benne tisztelni, hogy ennyire tisztelettudó. Teljesen más, mint a férfiak akik általában vonzódnak hozzám, ezért is vagyok szingli már nagyon rég óta. Na ne. Mikre gondolok? Dios mio...jobb lesz befejeznmi a gondolatmenetet, mielőtt még veszélyes vízekre sodor, akaratom ellenére is. Az étel, az tökeletes lesz figyelemterelésre is.
-Jobb is szoknom a gondolatot. Végülis annyira nem lehet rossz, mint Altagracia nagyim grillezett gyíkos szendvicse.
Voooltak találmányai, amikrő inkább szeretnék megfeledkezni. Miket etetett velünk, amikor betegek voltunk. Akkor megfogatdtam, hogy soha többé nem leszek beteg, aztán ez lehetetlen lett, szóval megfogadtam, hogy többé nem eszek semmit ami nem...átlagos. A nagyi most büszke lenne, hogy belemegyek egy ilyenbe.
- Biztos vagy te ebben? A nagyim bármikor kideríti neked egy ritka gyógynövényért cserébe.
Ő hisz a lélekvándorlásban, hogy a lélek hallhatatlan energia, ami előbb vagy utóbb de testet talál magának. Bár a leolvasása szerint én sem igazán voltam férfi, nem is érzem magam annak. Szemernyit sem. Lehet, Alejandro is így van vele.
Nyilván így nem is ismerheti a női praktikákat, aminek ki tudja, hányszor lett áldozata. Nem tűnik buta, manipulálható embernek. Dehát a sorozatokból tudjuk, hogy bárkit csőbe lehet húzni.
-Igen, van aki kicsit jobban megérdemli. Például...Catrionának, remekül áll most a hajszín, amit választott.
Pedig én nem is láttam, de a kórház falai között mindenki tud róla, hogy Dr Salazarnak mennyire tetszik. Dehát ez márcsak így megy, ha szeretik egymást. A férfi bókokkal áraztja el a nőt és akarva akaratlanul is meghallom, amikor vagy arról beszél valaki, hogy doktor Salazar, hogy megdicsérte, vagy arról, hogy MEGINT milyen romantikus bóbobbal illette Catrionát. Ő pedig hiába házas, lehet nem is szeretik már egymást a férjével és ez teljesen az ő döntésük, mint felnőtt, felelősség tudó embereknek.
- Nem lesz valaki unalmas attól, hogy nem a szórakozóhelyeket vadássza. Ez egy igenis szimpatikus program. Csak én rá voltam készülve, hogy ma táncolni fogok. Nagyon szeretek táncolni és van egy hely, ahol kimondottan latin stílust kevernek a zenékbe.
Olyan régen volt már részem egy igazi, vérpezsdítő szórakozásban. Már szinte tényleg elvonási tüneteim vannak és lehet, tényleg be fog így rozsdálni a csípőm. Ha nem lett volna Esperanza, akkor én is valószínűleg azt a féle kikapcsolódást választom, mint a sebész.
- Na ez a beszéd! Nem a legdrágább szobát kaptam, de százszázalék, hogy jobb mint azok a rideg fotelek és igérem, nem vagyok mászós és nálam is van televízió.
Nem lett volna valami kényelmes sokáig arról győzködni, hogy aludjon az ágyamban. Perverznek éreztem volna magam és elsüllyedtem volna inkább a föld alá. Közvetlen vagyok, de vannak nekem is korlátaim. Azonban nem vitt rá a lélek, hogy hagyjam a majdnem kollégámat egy fotelben csövelni este.
Egy akadály leküzdése után, jön a következő, Kyle Brenner képében. Az arcom mindig is olyan volt mint egy nyitott könyv, nem tudok igazán hazudni. Ennek meg is lett a következménye. Nem hitt nekem Alejandro.
- Nem olyan magánjellegű, csak kaptam üzenetet Brennertől, akiről meséltem.
Elvettem a pohár bort és meg is húztam, szinte pár korttyal. - Azt írta, hogy látja, hogy egy férfival vagyok, de ugye ez lehet egy véletlen ráhibázás is, mert mindig vádolt ilyesmivel. Nem látom sehol.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Az elme mindig is egy ismeretlen vidék lesz számunkra. Sosem tudhatjuk, mi lappang a mélyben, és mire képes minket ösztönözni. – megválaszoltam a kérdését, ugyanakkor mégse. Eleinte, mikor még bizonyos vágyaim és gondolataim elkezdtek virágozni bennem, valóban tartottam tőlük. Ijesztőnek, sötétnek és ismeretlennek tűntek. Azonban el kellett fogadnom, hogy én ilyen vagyok, s mivel egyetlen életünk van, így nem szabad azt millió lánc rabságában élni. Az egésznek az a titka, hogy ügyesen kell intézni a dolgokat a világ háta mögött, ugyanis nincs olyan őrültség, melyben egyedül vagyunk, mindenhez van egy partner, csupán nehéz rálelni ezen a hatalmas bolygón. Nekem sikerült, s az a bizonyos társaság olyan számomra, mint egy második család, kiknek melengető ölén nyugalmat lelhetek.
- Igazán csekély esély van arra, hogy ez sikerülhet. Ez az esély már közelít a nullához, mégsem egyenlő vele. - akkor hát miért kapaszkodok ebbe az elvbe? Mert nincs olyan, hogy lehetetlen, csupán a mi primitív gondolkodásunkkal képtelenek vagyunk rájönni egy probléma megoldásának a módszerére, vagy kamatoztatni azt. Vagy egyszerűen kezd kiveszni az emberiségből a céltudatosság és a kitartás, s mindent olyan könnyedén engednek el...  
- Ha minden a tervek szerint működik, akkor az egyik húgommal fogok érkezni. Ügyvéd a kisasszony, és épp erre lesz dolga, úgyhogy megígérte, hogy velem tart. Iris egy igazán... Nehéz eset. - vallom be őszinte nevetéssel. Iris egy külön világ a maga hevességével és temperamentumával, no meg azzal a kegyetlen őszinteséggel, amivel bárkit képes egyetlen pillanat alatt a porba tiporni. Én is őszinte embernek vallom magam, mégis nagyobb a tisztelet és udvariasság bennem annál, mint hogy minden negatív gondolatomat a világ elé tárjam. Nos, Iris hasonlít hozzám, csak belőle hiányzik az utóbbi két pozitív tulajdonság. Ő apánk lángjait örökölte, én pedig anyánk nyugalmát. Ezért sem lennék benne biztos, hogy hamar felcsillanna ő és Estefania között a szimpátia.  
- Nagyanyáink ezek szerint igazán hasonlóak lehetnek. Az ő receptjeik és főzeteik egy hivatalos könyvben sem lelhetőek meg. - az én hiedelemvilágom ugyan nem annyira kiterjedt a világmindenségre, mint nagyanyámé, de hát más generációk vagyunk, s ez bizony a gondolkodásra is érthető. Most azonban a hotel bárjában iszogatva felesleges egyelőre belemennünk mélyebb filozofálgatásba, ahhoz talán még túl korán van.
- Szerintem is remekül áll neki. Eleinte kicsit bizonytalan volt, hogy talán túlságosan extravagáns, de aztán szerencsére sikerült ezen túllendülnie. Az egyediséget nem korhoz mérik úgysem. - Catriona finom nőiességét remekül hangsúlyozza ez a halovány rózsaszínes árnyalat a tincseiben, s valóban még egyedibbé teszi őt.
- Táncolni én magam is szeretek, csak nem abban a formában, ahogy az elektronikus zenéket játszó szórakozóhelyeken művelik. Bár be kell valljam, mostanság kissé betemetett a munka, úgyhogy idejét sem tudom már annak, mikor táncoltam utoljára. Lehet, hogy már nem is tudok! - nevetésem az utolsó kortyok egyikében fojtódik el, hiszen egyelőre azt hiszem, hogy elég lesz a borból. Legalább három pohárkával már legurítottam, s haloványan érzem már, hogy kótyagos a fejem. Jobb lesz egy kis szünetet tartani.
- Ugyan, felnőtt emberek vagyunk, nem tinédzserek. Bár néha a felnőttek sokkal rosszabbak tudnak lenni a gyerekeknél. - különösen ha arra a temérdek pletykára gondolok, ami terjeng a kórházban. Valójában az ember azt sem tudhatja, merre szabad néznie, hogy ne kerítsenek köré valami szaftos történetet. Szerencsémre nem vagyok olyan férfi, aki hamar felhúzza magát az ilyesmin, így amilyen hamar megérkeznek hozzám a pletykák, olyan hamar el is illannak. Ellenben Estefania zaklatója nem illan el könnyen, s úgy látszik, hogy kész elrontani az estéjét is.
- Akkor azt hiszem, hogy jobb lesz, ha nem is kockáztatjuk meg, hogy farkasszemet nézz vele. - vagy inkább én... Sőt, ez inkább annak az alaknak lenne a szerencséje, ha nem találkozik össze velem. Ezért hát határozottan állok fel a bárszékről, s kezembe fogom a gurulós bőröndöm fogóját.
- Indulhatunk? Ideje lesz, hogy a te szekrényed is elfoglaljam. - mosolyom békét áraszt magából, s direkt nem szeretném feszegetni a témát. Majd én nyitva tartom a szemem, a megfigyelésben úgyis jó vagyok. Kár lenne ilyen alattomos részletekkel elrontani ezt az estét, ami egyikőnknek sem úgy sikerült, ahogy tervezte.  

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Ebben egyetértünk. Ami idebent van... - Köröztem a fejemnél, ujjaim között egy torillácskával. - ..az egy külön univerzum. Mindenkinél.
Még annak is felfedezetlen terültet aki benne él. Mást sosem ismerhetünk ki teljesen. Ijesztő és izgalmas is egyben. 
Példaul sosem gondoltam volna, hogy dr Salazar ennyire nyitott és merész gondolatokkal bír. Mégis így van és hozzáképest igazán maradinak kezdem érezni magam. Vagy ez pont fordítva lenne? 
- A doktor úr igazán pozitívan áll a dolgokhoz. Egy kis fény a sötétségben.
Már habarra gondolunk, hogy azokban az időkben, ha már elpusztult a világ, kelleni fognak az olyanok, akik iganisbújra akarnák építeni azt. Én már nem biztos, hogy venném a fáradtságot a kezdeményezésében. Segítenék, ahol tudok, bizonyos korlátokon belül. De már nem hiszem, hogy én lennek az aki elhiszi, hogy egyszer minden ugyanolyan lehet. Reméljük, hogy tényleg van egy magasabb hatalom, aki majd intézi a dolgokat. 
- Nehéz eset? Ekkora kritikus lenne vagy hogy kell ezt értelmezni?
A sebész egy igazán udvarias, nyitott személy. Egy ugyanaz alatt a fedél alatt nevelkedett csemete is lehet teljesen más, bár nem hiszem, hogy rossz ember lenne. Ügyvédként viszont biztos, hogy egy nagyon erős nő, határozott véleménnyel, aki szakít időt a rokonaira. 
- Adjunk hálát az Úrnak, hogy nem lelhetőek meg bárhol a főzetek, amiket kotyvasztanak. 
Az egész földkerekség valamilyen mámorban fetrengene valahol, vagybolyan Parfümös befejezése lenne. Grenuille elhintette a parfümöt és hatalmas öntudatlan orgia lett a vége. Nagyi biztosan nagyon élné a dolgot. Ő nem olyan gátlásos, mint a legtöbb ember. Kissé hasonlítható hozzá Nanciyaga és a népe. Egyszerű, de őszinte akik közelebb állnak a természethez, mint bárki más.
- Igen, nagyon szépen kiemeli a szemeit. 
Amikor Mexikóba jártam az egyetemre, akkor nekem is hasonló volt a hajszínem. Nos legalább annyit tudok, hogy Alejandro biztosan nem nézett miatta bogarasnak. Ezt azért jó ténylegesen is tudni. 
- A tánc olyan mint a kerékpározás, nem lehet elfelejteni. Pláne nem egy mexikóinak, a vérünkben van!
Mint egy igazi latinához méltó, végig intettem a kézfejemmel magamon. Amolyan "tessék lássék" módon. Büszke vagyok a gyökereimre és arra, hogy a csípőm valóban oly szabadon tud mozogni mint egy igazi kígyó. Biztos, hogy Alejandro is hamar visszarázodna. 
- Ez a beszéd! 
Mintha pont ezzel érveltem volna nekk korábban. Sosem értettem a dolgot, hogy mi a baj abban, ha két ember egy ágyban fekszik. Abból nem lesz mindenképpen szex. Nem vagyunk hormonainkban fulldokló tinik meg viselkedés zavaros vagy nimfomán emberek, hogy ne tudjunk uralkodni magunkon. Ezeken kívül is Alejandro már egy foglalt férfi, akármi is legyen Catriona meg a férje között. Meg a sebész sem néz rám olyan szemmel mint egy férfi, aki fel akarna falni bármelyik pillanatban. 
- Szerintem is jó ötlet. Úgy is nemsokára elkezdődik a Riválisok. Gabriella Spanic és Lucero olyan remekül játszanak benne.
Nyilván a nevek alapján már tudni fogja, hogy miylen sorozatról is van szó. Egy titkos, bűnös szenvedélyem és szeretem terelni a szót Brennerről.
- A szekrényem? Azt hiszem azért meg kell majd velem harcolnod.
Elkacagtam magam és úgy vezettem az utat a liftbe, majd onnan a szobám irányába. Gondolni sem akartam zaklatókra, vagy rosszkedvre. 
- Nos, itt is volnánk. Fáradjon beljebb Señor Alejandro Salazar.
A hangom, a kiejtésem mind tökéletes latinsággal szóltak hozzá, amint kitártam neki a szoba ajtaját és beinvitáltam. 

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Iris, a húgom, egy igazán különleges nő, viszont ő olyan, hogy ami a szívén, az bizony a száján is. Eléggé kritikus, és a negatív véleményét egyszerűen csak a világra löki bármi finomkodás nélkül. Bárkinek. Ehhez még hozzátársul az is, hogy igazán intelligens, így a szavakat képes úgy megcsavarni, hogy az a legfájóbb helyre találjon be. Ezért is olyan remek ügyvéd. Remélhetőleg majd te is megláthatod, hogy ő egy igazi jelenség. - könnyedén érződhet, hogy a szeretetem határtalan Iris iránt, ám az is, hogy eléggé visszafogottan beszélek róla. Ugyanis ő valójában egy borzasztó, kegyetlen nőszemély, aki a családján kívül bárkin áttapos a legdurvább módokon is akár. Ő maga a Végzet Asszonya, s azzal a tűzzel, ami benne tombol, az egész világot képes lenne felégetni. Én pedig őszintén csodálom ezért.
- Jellemre egyik testvéremmel sem igazán hasonlítunk, mindegyikünk egy külön világ. Na és közted és a testvéred között nagy a hasonlóság? - mi külsőre viszont le sem tagadhatnánk egymást, mindegyikünk viseli a különleges Salazar jegyeket, melyeket anyánktól és apánktól egyaránt örököltünk. Ugyanis mindkettejük Salazarként látta meg a napvilágot, csupán más családokban. Mindig is terjedt egy olyan kósza pletyka, hogy szüleink távoli rokonságban vannak egymással, de mivel mi hatan testi deformitás nélkül születtünk, így ezek a pletykák maradtak lappangó szóbeszédek. Ha igazak is, mit számít? Úgyis csak a családunk tudja, hogy a deformitás nem feltétlenül a testben lehetséges csak, hanem az elmében is... Elégedett mosolyom e gondolatnak szól, mégis akkor eresztem ki, mikor Estefania nagyanyáink főzetéről beszél.
- Az öregek receptjei túlságosan hatásosak ahhoz, hogy a világra kerüljenek. Különben hogy működnének a gyógyszeriparok, ha ilyen csodaszerek jutnának a piacra? - a politizálást azonban egy hűs kortyba fojtom, nem mérgezem vele inkább a mai estét. A legutóbbi beszélgetésünk is az én elvont filozofálgatásomból táplálkozott, így ha már ilyen kedvesen felajánlotta a szobáját, ideje lesz, ha olyan témát találunk, ami Estefania fejéből pattan ki. Mint például... Catriona?
- Valóban. Nem is gondolná az ember, hogy milyen nagy változást hozhat a lélekben a külső kis megújítása. De mondd csak, te ismered közelebbről Catrionát? - kibukik belőlem a kérdés, hiszen biztosan emlékeznék rá, ha a segédem mesélt volna róla. Ugyanis ő nem az a nagy barátkozós típus, mégis Estefania hangneméből mintha azt érezném ki, hogy bőven akad köztük ismeretség. Vagy tévednék? Végül is mit számít ez? Hatalmas a kórház, tengernyi kiváló orvossal és orvospalántával, nincs abban semmi szokatlan, ha két hölgy ismeri egymást, így eme sugallat furcsaságát végül tovaeresztem, s figyelmem a gyűrődésektől mentes, tökéletesen igazított perzsa szőnyegre függesztem, melyen a szoba felé lépkedünk.
- Riválisok? Ez valami szappanopera? - nevetésem halkan zúg keresztül a folyosón, mégis közben eszembe ötlik, hogy ez a kedves lány ha tudná, hogy ki lépked valójában mellette... Akkor is ilyen készségesen viselkedne? Eme kérdést pedig azonnal megválaszolom magamnak, ahogy egyetlen pillanat alatt végiggörgetem magam előtt az életem. Ezen azonban kár is elmélkedni, az árnyoldalam úgyis csak parancsra mászik elő belőlem.
- Igazán köszönöm a kedvességed. - bólintok a lány felé mélyen, mielőtt még belépnék a szobába. Hasonló a berendezése és az elrendezése ahhoz, mint ami a sajátom volt, így már otthonosabban mozgok. Mégsem vagyok tiszteletlen, így hát megállok egyből a szekrények mellett, várva arra, hogy melyikre bök rá, ahova pakolhatok. Természetesen az az első, hogy kiszedjem a holmim a bőröndömből, ugyanis a holnapi délelőttön még vár egy konferencia, ahol nem jelenhetek meg gyűrött ingben és öltönyben. Az este azonban még igazán korai, s illő lenne meghálálnom valahogy Estefania kedvességét. Ezért hát legyen bárhol, közelebb lépek hozzá, s borostás mosollyal meglengetek előtte egy kártyát.
- Velem tartasz a tetőre? Csak az ilyen kártyával rendelkezőknek szabad a belépés. És persze, a vendégeiknek. - természetesen ez egyáltalán nem kötelező, ám én magam most szívesebben relaxálnék egy jakuzziban, pezsgővel és szivarral a kezemben egy mesés városi látképet bámulva, mint hogy egy szappanoperát lessek a televízióban. Hiába, férfiból vagyok.  

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Biztos jó lenne az nekem?
Felkacagtam és eldöntöttem, hogy magyarázatot is adok ennek. - Kibírna az én harmatos lelkem egy ilyen kemény nőt?
Volt már olyanra precedens, hogy szinte már oltási könyvet is kért tőlem egy srácnak a nővére. Egy igazi fúria volt. Na persze nem mondom, hogy ez a bizonoy senorita Iris Salazar egy fúria, de azt sem állíthatom, hogy nem az. A puding próbája pedig az evés.
- Nem. Nem mondhatnám. Stavo egy nagyon kemény fickó és a jég hátán is megélne. Viszont egy igazi élvhajhász. Folyamatosan kergeti a nőket és a túl sok italt sem veti meg. gyerek kora óta egy bajkeverő, de velem mindig törődött. Nagyon szeretem.
S nem veti meg a drogokat sem. Ez azonban a családunk egyik legféltettem titka. Talán el is bocsátanák a tűzoltóságtól, ha kiderülne, hogy mivel keres némi extrát és, hogy milyen eszközöket vet be. Nem vayunk egy minta család, de...szeretjük egymást és keményen dolgozunk. Ez csak számt valamit. Bár szegényre sokszor hiszik, hogy nem is rokon, hála a világos szemeinek, hajának és bőrének.
- A gyógyszerpiarnak szerencséje van, hogy nem akarnak mocskosul gazdagok lenni a nagyijaink. Esélyük sem lenne megélni.
Ki tudja? Lehet Stavo is akkor kapott rá a tudatmódosító szerekre, mikor még közelebbi kapcsolatban voltunk Altagracia nagyival. Ő aztán sosem rejtette el előlünk a főzeteit.
Ahogy ezt például tökéletesen mutatja a medúzás esetem.
Erről a témáról terelődtünk el tovább és tovább míg a szerelmiéletének egyik sarkalatos pontjához nem értünk. Az asszisztenshez. Catrionához.
-Hogy őszinte legyek nem. Egy pár mondatot beszéltünk, vizsont olyan sokat hallani felőletek a St Claire kórház falain belül, s néha kívül is, hogy olyan mintha már régebb óta ismerném.
A szemeimet játékosan megforgattam és most először nyúltam a nasi felé, amit az alkoholos italokhoz felszolgálnak. Igazán vicces eset, amikor már olyan is utál akivel még sosem találkoztál vagy olyanok is imsernek, akiknek te a létezéséről sem tudsz. Az emberi kreativitás, unalom és szabadidő összege, amit pletykának hívunk.
-Igen. A szappanopera egy titkos, káros szenvedélyem. Apáék is mindig cikiznek miatta. - Hangom kitölti a szinte üres folyosók csendjét, ahogy mesélek Alejandrona, úton a szobám felé. - Titokban viszont ők is szokták figyelni, hogy mi megy benne.
Ezért is szeretem őket annyira. ha megkérdezem, hogy "Hűűűű, hogyan is hívják Milagros paliját?" Tuti rávágják a választ.
Hamar meg is érkeztünk a szobához, ahová be is tessékelem.
- Ugyan. Mi casa, su casa.
Amíg begördült a bőründja, becsuktam az ajtót és gyorsan rendbe tettem az ágyon lévő göncöket. - A bal oldali teljesen szabad Senor Salazar.
Amíg rendezkedek, azt hiszem ő is, aztán meglep egy kérdéssel. Egy igazán érdekes kérdéssel.
- Miért, mi van a tetőn?
Oldalra döntöttem a fejem és őgy pislogtam rá. - Úgy értem, sajnos nem igazán néztem utána, hogy milyen lehetőségek vannak itt.
Nem is voltam még ilyen puccos helyen, szóval fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok. Lenne ott egy újabb bár? Ha kártyával lehet oda csak feljutni, akkor bárki nem is mehet fel. Ez pedig egyet jelenthet. Brennernek esélye sincs oda utánam jönni. Márpedig eszembe jutott mert a táskámban halkan rezgő telefon jelezte, hogy még nem adta fel a zaklatást. - Tudod mit? Végtére is miért ne? Úgy is láttam már végig ezt a sorozatot.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Az igazat megvallva... - fekete tincseimbe tanácstalanul fúrom ujjaimat. - Még egy olyan embert is könnyen meg tud bántani, aki nem mondható érzékenynek. Te pedig első benyomásra nem olyan lánynak tűnsz, aki millió falat vonna az érzelmei köré. Azért nem akkora sárkány ő, hogy egyetlen pillanat alatt lerombolná a környezetét. - ebbe aztán remekül belegabalyodtam! Irisről több negatívat tudnék mondani, mint pozitívat, sőt, a pozitív tulajdonságai is inkább a negatívból gyökereznek, s ha őszinte akarok lenni, akkor messze tartanám őt Estefaniától és mindenkitől a környezetemben, mert ő bizony az a nő, aki miatt nagyon hamar és könnyedén rossz szemmel nézhetnek rám az orvos társaim. Ettől függetlenül imádom őt, s büszke leszek, ha a rendezvényen mellettem fog lépkedni, de nem hagyhatom, hogy túlságosan nagy eszmecserékbe bonyolódjon, mert ha ő elengedi magát, akkor mindenki elméje úgy fog lángolni, mint a Reichstag...
- Akkor valóban szerencse, hogy van egy ilyen testvére, mint te, aki bármikor segítő kezet nyújthat, ha egy kicsit túlcsúszik az a bizonyos pohár. - azt már inkább magamban jegyzem meg, hogy biztosan nem lehet egyszerű egy családban egyedüli nőként, hiszen az összetartás, a figyelmesség és a gondoskodás sok esetben rájuk hárul. Gondolataimat azonban egy mosollyal palástolom, bár ez kissé kérdő élet ölt magára, mikor tovább suhanunk Catriona felé.
- Valóban? - töprengésem közepette ujjaimmal sötét borostámon simítok végig. - Nos, nem gondoltam volna, hogy a segédem és én ennyire nagy beszélgetőtéma lehetünk a kórházi körökben. Meg azon kívül is. - némi rosszallás azért megcsillan homokszín tekintetem mélyén. - Mindketten szívvel és lélekkel végezzük a munkánkat, remek eredményeket érünk el együtt, s úgy vélem, hogy csak ez számít. Az már nem, hogy milyen rosszindulatú pletykákkal szórakoztatják magukat az unatkozó egyének. - ezt már enyhe, fáradt mosollyal közlöm. Tudom én jól, hogy megannyi dolog kering rólam a kórházban, de szerencsére Catriona sem az a típusú nő, akinek lelki gondot okoznának az ilyesmik. Az emberek úgyis olyan szánalmasak, hogy még egy korhadt fa köré is bordélyházat képesek varázsolni a szavaikkal. Amíg nem ér hátrány a munkámban ezek miatt a pletykák miatt, addig engem sem érdekel. Az első ilyen esetnél azonban kénytelen leszek drasztikusabb lépésekhez folyamodni, eredjenek bárkitől a rosszindulatú szövegelések. Bárkitől...
- Te pedig szereted begyűjteni az információkat, igaz? - ha már elmondása alapján annyit hallott már felőlünk, akkor minden bizonnyal ő sem veti meg ezeket a dolgokat. Ezzel pedig nincs is semmi baj, hiszen Estefania is egy fiatal nő, akiknek a nagy részének lételeme a másikról való duruzsolás. Kérdésem sem szemrehányásként érkezik, inkább amolyan szórakozott hangnemmel, mely akkor sem enyhül, mikor már a szobában vagyunk, s azt a bizonyos kártyát lengetem meg előtte.
- Egy jakuzzi, egy kisebb medence, egy bár, napágyak, s egy lélegzetelállító kilátás Brisbane városára. - válaszomba szinte beleszövök némi pihenésre való vágyódott sóhajt akaratlanul is, hiszen az utóbbi időben ilyesmiből nekem egyáltalán nem jutott ki. Ezért is bántam annyira, hogy a sors közbeszólt, s eláztatta a szobámat, ahova annyi tervem lett volna a mai estére. Talán még nincs minden veszve.
- Remek! Akkor szükséged lesz egy fürdőruhára, ahogy nekem is. - szavaim közben már egy fürdőnadrágot kotrok ki az imént bepakolt szekrény mélyéről, melyet mindig magamnál hordok, menjek bárhova. Sosem lehet tudni, hogy hol lehet egy kellemes fürdőt venni akár egy beltéri, mesterséges medencében, vagy az ősi tengerek hűs vizében. A ruhadarabbal együtt eltűnök egy kis időre a fürdőben, ahonnan már egy fehér köpenyben és egy fekete, térd fölé érő fürdőnadrágban lépek ki.
- Indulhatunk? - hangom kieresztem a szobában, legyen bárhol Estefania. Természetesen, ha várni kell rá, amazt a széles ablak előtt teszem meg, figyelve az esti város fényeit. Ha pedig kész van, akkor már vezetem is őt a tetőrész felé, melynek ajtaja előtt két férfi ücsörög egy asztalnál. Bemutatom nekik a kártyámat, s közlöm, hogy a lány velem van, így akadékoskodás nélkül engednek tovább minket egy luxussal borított világba. Mintha egy varázslatos szigetre érkeznénk a tetőn. Pálmafák és műfű borítja a hely nagy részét, a bár mesés ívben nyúlik el az egyik sarkon, a medence középen pislog ránk kristálytiszta vizével, a jakuzzi a szemközti saroknál álldogál. Táncparkett, asztalok, fotelok, halk nóta, minden módosabb kivitelezésben. Itt az italért sem kell fizetni külön, hiszen a kártyám magába foglalja a fogyasztást.
- Egy koktélt? - nyújtom kezem a bár irányába, miközben leszedem magamról a fehér köpenyt, s a bejárat melletti akasztók egyikére helyezem.  

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Áh értem és ezt ő elvezi vagy csak úgy magától jön nála, hogy lebontsa az emberi önérzetet?
Szeretem meg tisztelen az olyan embereket, akik magabizrosan megállják a helyüket és megvédik a véleményüket, de a konkrét direkt piszkálódást már nem szeretem. De ha Dr Salazar ennyire szereti, akkor biztosan van jó oldala is a hölgynek.
- Mindig mellettem állt a bajban, én is igyekszek így tenni. Mégha néha ijesztő is, amilyen állapotban ralálom.
A legutóbb is, amikor a kanapén feküdt...azt hittem, hogy az lett a sorsa mint anyánknak. Amíg a mentősök nem érkeztek ki és biztosítottak, hogy túl fogja élni, addig rettegtem. Mi lett volna, ha akkor vagyok itt vagy Mud Islanden? Ha nem érek oda? Ha legközelebb kések egy pár percet? Gondolatban megingattam a fejemet és próbáltam a képeket is elzavarni a tudatomból.
- Óh, nem mindegyik rosszindulatú. Vannak akiknek csak nincs jobb dolguk, mint másokról beszélni.
Megrántottam a vállam. Egyáltalán nem vettem magamra a dolgot, hiszen én nem gerjesztek pletykákat, nem is mesélem tovább. - Nem mondanam, hogy szeretem, de ha valaki elkezd hozzám beszélni, akkor teljesen neki szentelem a figyelmem. Így nagyjából mindenre emlékszek is amit mondanak nekem.
Az étkező, a lift, a rezidensek öltözője...mind olyan helyek, ahol a kínos csendet valami érdekesebb sztorival szeretik kitölteni. Én pedig nem az a fajta vagyok aki rávágja, hogy "Ahhham" aztán meg fel perc múlva nem emlékszik semmire.
- Ez mind remekül hangzik, úgy sem biztos, hogy lehetőségem lesz megmártózni a tengerben, ha Mud Islanden leszek. Ki tudja, mennyi lesz ott a beteg..
Lemondóan sóhajtottam és hagytam, hogy besétáljon a fürdőbe felöltözni. Azonnal fel is kaptam a bikinim és mire kilépett az ajtón, már vettem is fel a köntöst. Kb rekord sebesség volt ez így is.
- Persze, menjünk. 
Egy hatalmas mosollyal bólintottam és letettem a telefonomat. Értelme nem volt, hogy vigyem. Na és milyen remek döntés volt felmenni a tetőre és nem a TV előtt az ágyba süppedni. Egy teljesen más világot lehetett felfedezni az ajtón túl. Olyan amit eddig csak a filmekben láttam. 
- Remek gondolat! Jöhet is egy Riccocone!
A kedvencem ha már igazi koktélról van szó és nem az a cél, hogy minél hamarabb és eredményesebben mámoros állapotba kerüljünk. 
Megindultam a bárpult felé és már éreztem is a gyümölcsös ízkavalkádot a számban.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Ő egész egyszerűen az az ember, akinél nem kell félni, hogy a szemedbe hazudik. Természetesen azért nem olyan elviselhetetlen, hogy a világ létező összes dolgát kifogásolja hangosan, de meg kell hagyni, remek kritikus válna belőle. Ám ne is szaporítsuk a tovább a szót Iris körül, mert még a végén sikerül elérnem, hogy inkább elkerülj minket. – nevetésembe némi irónia mellett egy csepp igazság is lapul, hiszen a húgom körül a legtöbb ember azért van, mert fél tőle. Ez azonban már olyan belső információ, aminek a közlésére már semmi szükség.
- Ezek szerint a testvéred nem veti meg az alkoholt vagy a kábítószert? – a kérdésem tartalmának súlyossága mellett mégis szokatlan légiességgel teszem fel egy korty vörösbor után még lent a bárban. Pont én egyáltalán nem ítélkezek, hiszen az emberi lélek mélységei kifürkészhetetlenek. Ki tudja, talán Estefania testvére boldogtalan, s a szerekben próbál békére lelni. Ám elnézve a lány édes mosolyát... Kár lenne ilyen felvetésekkel elrontani az estét.
- A kórház melyik szegletében nincs jobb dolguk az embereknek a munkájuknál? Vagy tán én járok keveset az étkezőbe és a dohányzóba... – a kezdeti emelkedett hangnemet már enyhültebben engedem el. Mindig elfelejtem, hogy az emberek nagy részének egyáltalán nem izgalmas az élete. Beleolvadnak egy szürke masszába, s érthető, ha egy érdekesebb ember, mint jómagam vagy Catriona, sokkal jobb beszédtéma, mint az időjárás.
- Akkor te eléggé képben vagy az emberekről. És mit mondanak dr. Salazarról? El kellene kerülni, vagy inkább érdemes vele jóban lenni? – mosolyom nagyképűen görbül, mint aki nagyon is tisztában van az őt körbelengő pletykákkal. A téma ellenére azonban egy cseppet sem rendítenek meg a szóbeszédek, hiszen nagyobb az igazságérzetem és öntudatom annál, mint hogy bárki véleménye megfacsarja a lelkem.
- És rólad? Az ember akaratlanul még saját magába is belefuthat. – a lenti percek eltelnek, s hamarosan már fent folytatjuk ezt a kellemes esti relaxálást. Az idegzetemnek jó egy kis pihenés, hiszen nem elég, hogy kis híján lezuhantunk ma a repülővel, de még a konferencia is leszívta az elmém.
- Ezek szerint a nyakadba veszed a többi beteget is ott a szigeten? – kiáltok ki a fürdőből még öltözés közben. - Elég nagy feladatot szabtak ki rád rezidens létedre. Ez igen! – végre megállapodunk a hotel legmagasabb csúcsán, a tetőtéren. Ez a hely sokkal kellemesebb, mint a lenti bár, s nem csak azért, mert el lehet nyúlni a vízben, minőségibb italokat és még szivart is felszolgálnak, hanem mert rajtunk kívül csupán egyetlen pár enyeleg a sarokban, akik kicsit sem zavarnak.
- Nekem pedig egy remek Sex on the beach indításnak. – különös mosolyt villantok Estefania felé a bárpult előtt, ám figyelmem hamar elterelődik egy kis vitrin felé a pult mögött, ahonnan egyből rábökök egy minőségi kubai szivarra. Néha nem árt, ha adunk az élvezetekre!
- Nem tudnám elképzelni rólad, ahogy pöfékeled a szivar füstöt, de... - nyújtok felé egyet. - Velem tartasz egyre? - bárhogy legyen, ujjaim közé fogok egy szivart, másik kezembe belesüllyesztem a koktélos poharat, aztán ezekkel együtt lépek tovább a jakuzzi felé, melynek szélén megállok egy egészen apró pillanatra, hogy letekintsek a város fényeire. Minden nyugodtnak tűnik, csupán a távolban hallani egy sziréna moraját, mely hamarosan elveszik a messzeségben.
- Mi lenne, ha mesélnél nekem egy kicsit erről a Brennerről? - váratlanul töröm meg a csendet egy nem éppen kellemes témával. Ugyanis feltűnt, hogy Estefania elhagyta a telefonját, így talán nem fogja beárnyékolni annak az alaknak a zaklatása, s oldottabban beszélhet róla. Elvégre, valamilyen szinten nekem is közöm lehet hozzá, ha esetleg épp ma dönt úgy, hogy követni fogja a lányt... S csak hogy elvegyük a túlzott komolyságát a kérdésemnek, s könnyedebbé varázsoljuk, belépek a pezsgő jakuzzi mélyére, s egyből kiterülök a szélén egy halk, elégedett nyögéssel.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Akkor azt hiszem, vele kell elmenni ruhát vásárolni. Biztosan nem hagyná, hogy olyan ruhát vegyek meg, ami nem áll jól.
Próbáltam a pozitív löketet adni a véleményemnek, nehogy túl elutasítónak tűnjek. Márpedig, ha ő ad egy esélyt az apámnak, akkor én is megtehetem ezt érte a testvérével. Még akkor is, ha ijesztőnek tűnt egy-két pillanatra.
- Az a burro..
Tudtam, hogy ennél jobban nem kell kifejtenem, Dr Salazar egy okos ember, nyilván fogja tudni, hogy miről van szó. Az alkohol fogyasztása egy olyan téma manapsag, ami teljesen elfogadott, hétköznapi. Ha valaki nem fogyaszt valamennyit még furcsán is néznek rá. A drog azonban más téma. Nem beszélünk róla nyiltan és ha a sebész, nem játszi könnyedséggel kérdezett volna rá, soha el sem mondom neki.
Ahogy a pletykákat sem lett volna szabad megemlíteni. Minden egyes pillanatban sarokba szorít a kérdeseivel, ami talán egy kicsit izgalmas is amellett, hogy kínosan érzem magam, hogy belekerültem ebbe a körbe.
- Az étkezőben,  rezidensek öltözőjében, az előadói termekben...
Az utóbbi kicsúszott a számon, bár igaz ami igaz. Mexikóban is állandóan keringtek a pletykák, a legendák...pláne egy bizonyos Ximena szájának a szüleményei alapján. Mai napig senki sem tudja, hogy mi az igaz abból, amiket állított.
Valószínűleg nem mind igaz, mert az egyszerűen lehetetlen. Olyan csak a könyvekben van.
- Dr Salazarról? - A szemöldökeim egy pillanatra a magasba szöktek, amit felváltott hamar egy kis, sunyi vigyor. - Hogy embert eszik, lenyúzza a dikájai bőrét, akik nem mennek át a vizsgán és lámpabúrát csinál a bőrükből. 
Ilyen persze sosem történt, de túl magabiztos volt a mosolya és túl jól állt neki.
Azonbam meglepett, hogy felém fordította azt a bizonyos asztalt.
- Estefania Aida Garcia természetesen egy angyal. Mit is pletykálhatnának róla?
Tartottam a mosolyt, hogy lássa, még mindig viccelek. Természetesen én is megkaptam, hogy összefeküdtem a patológussal Alexanderrel, a fogorvossal...meg hát nagyjából bárkivel, akinek végül jó volt rólam a véleménye. Mert nyilván nem lehetek csak simán ügyes. De ezt nem kell a sebésznek hallania.
- Nem. Csak egy nénihez kell mennem, aki csak spanyolul beszél. Viszont ő azt mondta, hogy az egyetlen orvos már nagyon idős és napjai vannak hátra.
Közben én is vettem fel mindent, ami a strandoláshoz kellhet. Nem készültem ilyen luxusra, de ha már megadatik, hülye leszek visszautasítani. - A társadalom ott eléggé kiöregedett, minden fiatal lelécel. Szóval felkészülök arra az eshetőségre, hogy több beteg is lesz. Nem tudnám őket otthagyni, ha baj van.
Márpedig biztosan van, különben nem egy messziről érkezett orvost küldenének ki, hanem a helybeli orvos gyógyitaná a hölgy műtét utáni sebeit. 
A negatívabb gondolatokból kizökkentem hála a teljes terepváltozasnak. Mintha nem is a tetőre érkeztünk volna és a tenger illata is adott ehez az elményhez. Azonnal ellazultam, átadva magam a pihenésnek. Alejandrora is egyre inkább gondoltam úgy mint emberre, remek társaságra és nem mint a felettesemre. A koktélom megkapása után kíváncsivá tett, hogy mit fog rendelni. Valami whiskeyt, Gint, vodkát vagy sört? A férfiak általában erre voksolnak. 
Sex on the beach
Mi? Egyből felékaptam a tekintetem, az arcom pedig a felém intézett mosolyának hála egyből felforrósodott. 
"Elég lesz kislány, azonnal verd ki azokat a gondolatokat a fejedből!"
Biztos a bor tehet róla és az atmoszféra. Lesütöttem az italomra a szemeim, a cicomás szívószálat bevettem az ajkaim közé és gyorsan elkezdtem felhörpinteni a pohár édes tartalmát.
- Nem, köszönöm. Hallottam, hogy elsőre durva cucc.
Felkacagtam, mert nem akartam olyannak tűnni akinek zéró élettapasztalata van és cigihez sem nyúlt soha, de mégis úgy jött ki a dolog. Hallottam olyan esetről, hogy valaki letüdőzte véletlenül és elkezdett hányni. Nem is volt többé kedvem ilyenekkel kísérletezgetni.
A pezsgőfürdőnél megtorpant a menet. Valóban egyedülálló látványt nyújtott Brisbane éjszaka. Talán jobban is tetszik mint Sydney de a St Claire az álmom már nagyon rég óta. Viszont a telefonom hiánya ilyenkor megérződött. Szívesen megörökítettem volna a pillanatot, amit Brenner amúgy is tönkretett volna.
Alejandro után beszálltam a buborékozó vízbe. Nem túl közel hozzá, hogy a karjai is nyugodtan elférjenek és elgondolkoztam azon, hogy mit tudnék neki mondani Kyleról.
Hátra döntöttem a fejem, gyönyörködve a csillagok tengerében.
- Kyle Brenner kiugrott vállizülettel érkezett a korházba, az SBO-ra mikor még gyakornok voltam. Próbáltam terelni a figyelmét egyszerű csevellyel, hogy ne görcsöljön rá arra, hogy éppen vissza akarják tenni a felkarcsontot a vápába.
Mikor már elzsibbadt a nyakam, Alejandro irányába fordítottam a fejem. - Sajnos ő azt hitte, hogy flörtölünk egymással. Miutan hazament, azt hittem, hogy megy minden tovább  haladtam a dolgaimmal. Aztán virágot hozott, írkált facebookon, messengeren, hívogatott a telefonomon. Hiába tisztáztam vele, hogy mennyire nincs köztünk semmi..követni kezdett, egyszer még Stavora is ratamadt, mert azt hitte, hogy a párom. Akkor Stavo jól helyben hagyta.
Azt hinné az ember, hogy ennyi elég ahhoz, hogy leszálljon. Nos, nem neki. - Aztán per lett belőle, mikor fenyegetni kezdett és kiderült, hogy konkrétan este, amikor aludtam, akkor is bent volt a lakásomban és ki tudja, miket csinált? Sosem ismerte be, de képeket készített..szóval nyilvánvaló volt.
A sok beszédtől kiszáradt a szám és megittam a koktélom több mint felét. - Aztán mint tudott meglepett, hogy már ki is engedték.
Akkor találkoztam Tristannal és örökké hálás leszek neki.
- Ezért kezdtem el Krav magát tanulni. 
Ezt már olyan lelkesedéssel es vidám mosollyal csirpieltem neki, mintha virágokról meg unikornisokról lenne szó. De ha már a nagy bevallásokról van szó...
- Na és te Alejandro? Miért tűntél el olyan hamar mexikóból? Ijesztő látvany volt a lakásod üresen. Még az ajtó is nyitva volt.
Immár jobbommal megtámasztottam a fejem és felé fordultam teljes alakommal. Nagyon kíváncsi voltam a válaszára.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Az őszinteség olykor pozitív is lehet. - enyhén megnyomom az “olykor” szócskát, hiszen én pont az az ember vagyok, aki ezt értékeli. Jól tűröm a negatív kritikát, melybe nap mint nap belebotlunk, s ahhoz, hogy eljussak arra a szintre, ahol most állok, számtalan kórosan negatív véleményt kellett hallanom. Nem mindig egyszerű belátni a rosszindulat mögé és meglátni a valós véleményt, ám szerencsémre váljék, én sosem voltam egy érzékeny lelkű férfi, aki összetörik a rossz szavak súlya alatt. Ellenben Estefania pontosan ilyen nőnek tűnik számomra ezekből a beszélgetésekből. Kívülről erősnek mutatja magát, ám belülről egy finom őzsuta, aki csak pozitív melegségre vágyik.  
- Még szerencse, hogy azért mindig is akadtak olyan diákok, akik az én számra figyelnek a padtársuk szája helyett. - mosolyom elismerően görbül egy korty bor után, hiszen ez a lány valóban egy remek diákom volt még Mexikóban. Sosem kaptam rajta azon, hogy nem figyelt volna, esetleg felesleges fecsegéssel zavarta volna az órám. Akárhányszor a szemeibe pillantottam, mindig az érdeklődő, kíváncsi csillogást láttam bennük, s ez bizony egy tanár szívét nagyon meg tudja melengetni.  
- Bizonyos kultúrákban az emberi hús elfogyasztása elfogadott. - szemöldököm sejtelmesen kúszik feljebb. - Tegyük fel... - mutatóujjam ujjbegye finoman koccan az asztalon, érezhetően megint csak egy kis filozofálgatás jön ebben az enyhén alkoholmámoros légkörben. Szórakoztató, hogy ennyire rátapintott a kisasszony a lényegre.
- Ha eléd tennének egy fűszerekkel ízesített, kiválóan elkészített húst, melyről tudomásod lenne, hogy egy emberhez tartozott, azonban az életed múlna azon, hogy elfogyaszd... Mit éreznél? Mit tennél? - kíváncsian biccentem állam tenyerembe, ahogy a velem szemben ülőt lesem. Ez is egy kényes téma, akárcsak a vérfertőzés, ám ha elméleti síkon maradunk, miért ne mehetnénk bele a témába? Illetve, Estefania maradna elméleti síkon. Én már kissé kérdésesebb vagyok...
- Egy orvospalánta pedig a nyakába képes venni egy egész falut, jól sejtem? Már régen sem voltál az a diák, aki egy helyben ücsörgött volna, és nem mert lépni semerre. - keverem a múltat és a jelent elismerően. - Aztán ki tudja, ezek a falusi emberek még meg is lephetnek téged ezzel és azzal a segítségedért. Az ilyen közösségekben úgyis jobban él még a hála, mint a nagyvárosokban. - egy remek házi készítésű befőtt, lekvár, fűszerek... Én mindig örömmel fogadom ezeket, ha látogatást teszek valakinek a házánál. Sosem lehet tudni, miféle különlegességek bukkannak meg a négy fal mögött.
A lenti légkört elhagyjuk hamarosan, s egy kicsit belemerülünk a tetőtéri luxusba. Az idegszálaimnak szüksége van egy kis pihenésre a konferencia után, hiszen sikerült annyit beszélnem, hogy még a szám is sivataggá száradt, azonban a lenti vörösbor, s a mostani koktél remek oázis az ajkaimnak.
- Másodjára is durva. - nevetve lobbantom lángra a szivart, mely halovány fekete füsttel kezd cikázni a levegőben. Azzal, és a koktélt szorongatva süppedek beljebb a kellemesen meleg vizű jakuzziba, s egy halk nyögés kíséretében nyúlok el. Hiányzott már a kikapcsolódás, s szerencsére társaságom is akad ebben. Mégis fel kell hoznom egy kellemetlenebb témát, mert nem hagy nyugodni ez a Brenner figura, s hallhatóan nem is olyan veszélytelen zaklató, mint amire elsőre gondoltam.
- Érdekes. - ennyit fűzök hozzá egyelőre, s elgondolkodva meresztem szemeim Brisbane esti látképébe. Az elhangzottak alapján nem hiszem, hogy Brenner annyiban hagyná a dolgot. Az ilyen beteges, megszállott emberek addig mennek, amíg a “vágyaikat” ki nem élik jelenleg bosszú formájában.
- Bátor vagy, hogy egyedül érkeztél erre az útra. - sandítok felé nem túl őszinte mosollyal. Vagy inkább vakmerőnek lehetne nevezni? Az élet persze nem állhat meg attól, hogy azt a hitvány embert kiengedték, hiszen lehet, hogy azzal pont elérné a célját, ha Estefania bezárkózna a négy fal közé. Így azonban egyedül, nyílt terepen tökéletes célpont.  
- Nem tartasz tőle, hogy követ a szigetre? - lényeges kérdés. Azonban nem szeretném beleültetni a félelmet, így én is szélesen elmosolyodom, mikor a krav magáról kezd beszélni.
- Ezt azért nem néztem volna ki belőled. Előbb tippeltem volna jógára, mint ilyenre. - ha már sportokról beszélünk, elvonatkoztatva egy kicsit ettől a kellemetlen témától. Mely után következik a sajátom. Volt egy sejtésem, hogy valamikor biztosan kerülgetni fogjuk az eltűnésem, s ez a pillanat most érkezett el. Az igazságról természetesen nem tudhat, így bár hazug szavak fogják elhagyni ajkaimat, mégis nyugalmas mosollyal engedek ki egy kis füstöt.
- Halaszthatatlan dolgom akadt Kanadában. Családi ügy. - “családi ügy”. Egy olyan kifejezés, amire egyáltalán nem illik rákérdezni, s remélem, hogy Estefania ezt annyiban is hagyja. Ugyanis kész vagyok arra, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam egy olyan valótlan részlettel, melynek közlése után teljesen biztosan pír jelenne meg orcáján, hogy volt ilyen tapintatlan, hogy kérdezősködött.  
- Ott voltál ezek szerint a lakásomnál? Nem is tudtam, hogy a diákjaim ismerik a lakhelyem. - fordítom vissza felé a kérdésem, de kénytelen vagyok nevetni. Ennyi év után is azért felbukkannak olyan részletek, amikről sejtésem sem volt...