To where not even birds fly! - Steffi&Alejandro

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Ne értsen félre, én is az őszinteséget szeretem, ha azt be tudják úgy csomagolni, hogy ne az jöjjön le az egészből, hogy csak bántani akar. 
Sok "őszinte" embert ismerek, akik csak bántani szeretnek másokat és ezt az őszinteség rejtekébe bújtatják. Márpedig egy őszinte vélemény nem minden esetben igaz. De Dr Salazar imádja a testvérét szóval bizonyára a señorita nem ezek közé a rosszindulatú emberek közé tartozik. 
- A padtársam hála az égnek szintén csak rád figyelt és engem észre sem vett.
Tényleg így volt, csak azt nem említettem meg éppen, hogy a leányzó, Rosaura olyan szinten el volt kápráztatva a doktor úr zsenijétől és külsejétől is egyben, hogy akárhol is jelent meg...már némán bámulta. Minden mozdulatát. Azért kellemes ténynek tartottam, hogy Rosaura már Dr Rios, egy egészen ügyes ortopéd orvos. 
Alejandro Salazarról kiderült számomra, hogy igen különleges felfogása van bizonyos, nem túl elfogadott dolgokról és őszintén meglep, hogy meglepett a kérdése...hogy lecsapott a kannibalizmus témára. Dehát minden napra juthat valami.
- Huha, még egy igazán erős kérdés. - Egy pár pillanatra elhalkultam, felvettem a gondolkozó pózom és magamba szálltam, hogy őszintén tudjak válaszolni. Embert enni. Tudtam jól, hogy mindig is léteztek kannibálok, láttam a Hannibal filmet és azt is olvastam, hogy van olyan mentális betegség, amiben szenvedve az ember megkívánja a másik ember húsát. Ajkamat kihúztam a fogaim lágy szorítása alól és szemeim visszatereltem a szemben ülő sebészre.
- Ha az életem múlna rajta megenném. Legalább fel tudnék rá lelkileg készülni. Ha úgy történne, hogy előbb megetetik velem, jóízűen megenném mert mondjuk ízlene és utána árulnák el, hogy embert ettem, akkor biztosan kihánynám.
Abba sem árt belegondolni, hogy az az ember egy ártatlan volt-e, miért kellett meghalnia? Volt valami betegsége? Gonosz ember lehetek, de biztosan mindenféle kivizsgálásra elmennék utána. - Na és te? Milyen diákokat részesítesz előnyben, amikor embert eszel?
Ha már ezzel viccelődtem korábban is, de biztos voltam abban, hogy ha humorba rejtve is de meg fogja velem osztani az őszinte és bizonyára nem mindennapi vélemémyét. Elméletekben persze.
- Az biztos, hogy megteszek majd mimden tőlem telhetőt. Ha nem bírom max hívom a felmentő sereget, hátha még Brisbane városban ejtőzik.
Tudom, nem látja az incselkedő mosolyom de talán a hangomból is ki lehet venni. Nem mintha tudnám a számát, hogy csak úgy SOS-ben felhívjam. - Es akkor megosztozunk a hála sütikben. 
Azokat ugyanis szívesen fogadom, hátha van valami helyi különlegesség. Mivel egy szigetről van szó, ahonnan ritkán indul hajó a modern városba, biztos tartanak némi sajátos receptet kéznél. S mi sem lehetne teljesen más világ a Mud Islandi körútnál, ha nem a tetőtere a hotelnek, ahol megszállunk Alejandroval. A kilátás gyönyörű, az elrendezés a jóízlésnek teljesen megfelel és minden földi jóval ellátják az idetérő vendégeket.
- Akkor meghagyom a bátraknak, akiket ez sem tántorított vissza.
Nem zavar a cigaretta vagy a szivar füstje és valahogy, már beletartozik a füst illata a kellemes, ellazulós nyári érzésbe. Csak ez általában valami baráti összejövetel keretein belül történik meg. Nem mondom, hogy nem esett jól a kellemes változás ez alkalommal. 
A történetemet mostanra már szinte probléma nélkül elő tudom adni, mintha nem is velem történt volna meg és szívesen el is felejtettem volna egy életre, ha most nem jelenik meg. Végülis nem árt, ha Andro is tisztában van ezzel, nehogy őt is meglepje Kyle, mint annak idején Stavot.
 - Dehogynem. Viszont most felkészültebb leszek valamivel. Meg ezért is hívtam Esperanzát, aki rendőr. Annyi, hogy ő sajnos visszamondta. - Az ajkaim kellemetlenül rándultak meg. Egy pillanatnyi mozdulat de még számomra is feltárta, hogy nem vagyok elragadtatva, hogy behívták szolgálatra, visszavonva a kivett szabadságát. - De már nem fordulhatok vissza és nem is fogom hagyni, hogy ezen élvezkedjen.
Nem fogok a szobámba kuksolni és várni, hogy mondjuk Stavo értem jöjjön, azt soha. 
Úgy sem vetettem még be éles helyzetben az önvédelemben szerzett tudásomat. Mely bármennyire is minimális, több mint a semmi 
- Előtte jógáztam, de nyilván nem fog ájultan összeesni egy jól kivitelezett "Ekapāda-Rājakapotāsana" látványától.
Sajnos túl vizualis vagyok és elkéozeltem, hogy Brenner támad, lemegyek az Egylábas királygalambpózba, amitől Kyle kiröppen az űrbe, akár egy mesefigura. Képtelen voltam visszatartani egy vigyort erre a képre. 
- Oh értem. - Az ilyet nem pedzegetem. Bárki ezt mondaná, aki nem akar a dolgokba belemenni, szóval nem kezdtem el kérdezgetni, még az is lehet, hogy igazat mond. - Remélem, azóta helyre álltak a dolgok. 
Furcsa érzés lenne még ennyire rövid idő utan is, ha Alejandrot innen is elszólítanák a családi problémák. Most még messze is van mexikótól. Habár hatalmas családja van. Ki tudja, kit merre sodort az élete. Akár Kanadába is..
- Mielőtt még totál stalkernek néznél...- Az arcom biztos csak a kellemes meleg víz, a buborékok mikro masszázsa és a kínossága a helyzetnek, hogy megjelentem a reptéren, ugyanazon a gépen, a mellette lévő ülésen és még a szállodában is...összességének hála pirosodott ki. - A diákszállásomhoz azon az utcán kellett keresztül mennem, ahol te laktál és már láttalak ott kipakolni a kocsiból nem egyszer, meg dohányozni a ház előtt...szóval sejtettem, hogy ott lakhatsz.
Nagyszerű Estafania, így még leselkedőnek is tűnhetsz...Viszont, ha már úgy is ez a véleménye, elmagyarázom a helyzetet normálisan.
- Késő délután sétáltam haza egy barátnőmtől és megláttam, hogy nyitva van a lakásod ajtaja, kocsi sehol...Azt hittem betörtek és valahol ájultan fekszel a földön. Szóval bementem szétnézni. 
Abba bele sem gondoltam, hogy aki képes lehetett leütni vagy elintézni egy akkora, fitt férfit mint dr Salazar, az velem is gond nélkül elbánhat. Még most is, nemhogy akkor. - Viszont nem találtam semmit. Szó szerint. Csak néhány bútor volt elborulva. Hívtam a rendőröket és nagyjából ennyi történt.
Utána hazamentem és nem tudtam kiverni a fejemből, hogy elrabolták valami bandatagok. Mexikóban ez sajnos eléggé gyakori. 

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

Az életemet nehezen tudnám már elképzelni anélkül, hogy az orvostudomány ismereteit ne adnám át a fiatal növendékeknek, még akkor is, ha a kórház és az egyetem párosa a legtöbb időmet felemészti. Professzorként kötelességem tanítani, mégsem éreztem ezt sosem “kötelességnek” a szó szoros értelmében, különösen nem akkor, mikor meglátom visszacsillanni az értelmet a tekintetekből.  
- Rezidensként jársz még valamilyen órára, vagy végeztél teljesen az egyetemmel? - nem lepődnék meg, ha Estefania a mai napig nyughatatlanul bővítené az ismereteit a padok mögött egy-egy kurzus alkalmával, hiszen már régen is minta diáknak számított, aki elsőként jelentkezett, ha plusz feladatra volt lehetőség. Sejtettem már öt éve is, hogy még sokra viheti, s tessék, most milyen szépen halad az orvoslás ösvényén, mely számunkra az alapot adta, mégis hamar el tudunk tőle rugaszkodni. Főleg, ha filozófiai síkokra lépünk rá.
- Miért jönne ki belőled az ember hús? - kérdem tőle kíváncsian, s bár egyértelműnek kellene lennie számomra a válaszának, mégis valahogy azt várom, hogy ő maga fejtse ki pontosan. Ha levetjük magunkról az emberség leplét, igazán különleges dolgokra bukkanhatunk alatta. Én már egészen fiatalon belestem alá, s szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik szintén képesek arra, hogy lehámozzák magukról olykor a felesleges emberséget. Estefania azonban nem tűnik ilyennek, s ezzel nincs is semmi baj. Tisztában vagyok vele, hogy az én elmém más, és nem is tudnék senkit sem hibáztatni azért, mert más elveket vall, mint az én drasztikus, a világ számára sötét gondolataim.
- A hús az hús. Egy disznó után sem érdeklődsz, ki lehetett életében, nem igaz? - ezzel pedig egyetlen karcsapásra alacsonyítom le az emberi fajt az állatok szintjére. A szavaim igazak, mégis nevetésemmel elkergetem a komoly élt, s megfűszerezem a szórakozottsággal, mintha igaz sem lenne, ami kiszáll borostám mélyéről. Azonban már pluszt jelent, hogy ez a lány nem üldözte a kannibalizmus témáját egy egyszerű “fúj” kíséretében, mint oly sokan. Igazán szeretem ezt a témát, bevallom. Ugyanakkor ez olyan határfeszegető, melyet sosem szabad erőltetni, mégis ki gondolta volna, hogy az első konferencia utáni estémen a hotel bárjában ilyen dolgok bukkanhatnak elő?
- Holnap kora reggel elsőként szólalok fel a konferencián, ami talán fél órát fog átölelni, onnantól szabad vagyok, úgyhogy, ha bármi probléma akad, még megtalálsz a városban. - némi papírmunkám lesz még ezen kívül, ám semmi olyan, ami halaszthatatlan lenne. Nem árt azért, ha egy ismeretlen helyen akad egy segítő kéz, aki a segítéségére lehet, főleg úgy, ha a jelen körülményeket nézzük arról a Brennerről.
- Tehát kibiztosítottad volna magad Esperanzával emiatt az alak miatt? - szemöldökeim rosszallóan, elgondolkozva ráncolódnak. - Az a kis sziget, ahova tartasz, jól tudom, hogy kissé elmaradott? Ha bármi gond adódna, talán nem lenne ott hamar a segítség... - halk hümmögéssel meredek a távolba, miközben egy igazán nagy és fenséges korttyal hűsítem a torkom. - Végül is ez a legkevesebb, ha már voltál ilyen kedves, és befogadtál. Úgyhogy, ha nem bánod, veled tartanék a szigetre. Persze, csak ha nem okozna gondot, hogy nem azonnal indulnánk a felkelő nappal. - már majdnem kijelentésnek hangzik, mintha én magam eldöntöttem volna, hogy leváltom Esperanzát a szolgálatai alól, s átveszem a helyét. Mindig tartogathat különlegességeket egy olyan elzárt világ, mint az a sziget, úgyhogy még a kíváncsiságom is húz előrébb.
- Lehet annyira tökéletes lenne az a jógaállás, hogy a gyönyörtől esne össze! - lágyítom magam is a kellemetlen témát. - Bár bevallom, a jóga nem az én terepem. Ellenben a boksz, na, az igen! Már a gimnázium eleje óta bokszolok. Eleinte még versenyekre is jártam, de manapság örülök annak is, ha néha lejutok az edzőterembe. - elvégre vannak prioritások, s ez bizony hátrébb csúszik a ranglistán. Ezért is értékelem annyira azt az időt, amit edzéssel tölthetek, mert nem jön össze minden nap.  
- Minden remek! - az eltűnésemről pedig ennyi bőven elég is, bár érezheti Estefania, hogy visszatartok némi információt, s hogy talán azok a bizonyos “családi ügyek” kicsit komolyabbak voltak, mint aminek én megpróbálom leírni. Hiába, egy Salazar élete egyáltalán nem a nyugalmas percekről híres.
- A rendőrök pedig közölték, hogy elköltöztem. - mosolyomban van valami különös sejtelem, mely mintha azt sugallná, hogy kár lenne ezt a témát tovább boncolgatni. Az én életem nem olyan, amit csak úgy megtörten kibeszélek másoknak. Egy apró hiba, s vége lehet mindennek, ha lebuktatom magam... Nem egyszerűen a börtön várna rám, de halálbüntetés is. Én pedig szeretem az életem, kár lenne, ha egy jelentéktelen hiba miatt dőlne romba minden. Egyelőre azonban biztos úton haladok, a mindennapjaimat a fény és a sötétség közti egyensúly övezi, így büszkén és lelkesen tekintek a jövőre, félelmek nélkül. A lelkesedésemet pedig mi sem mutatja jobban annál, mikor megszólal egy tradicionális mexikói zene modern, latinos köntösbe bújtatva valahonnan mögülünk, én pedig koktélomat lehúzva megindulok kifelé a jakuzziból.
- Meglátjuk, mennyire rozsdásodtam be az évek alatt... Velem tartasz egy táncra? - nyújtom felé kezem, elhessegetve magamtól a bokszolót, előhozva a táncoslábút.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

 - Jelenleg befejeztem minden kurzust és főleg a gyakorlatra koncentrálok, de öt hét múlva indulnak előadások az egyetemen. Sejtbiológia. Dr Sheldon Fawler fogja tartani, már alig várom.
Hiába is biztosítanám be magam Dr Duvivier kegyei közé, ha mondjuk erre szakosodnék, a traumatológiai céljaimtól nem fogok elállni. Fawler professzor az, aki olyan érdekesen közelíti meg az emberi szervezetet, hogy végülis miatta tágult ki annyira a látóköröm, hogy azt gondoljam, talán nem az ember a legokosabb és előrehaladottabb lény az univerzumban. 
- Hát...csak elég lenne belegondolnom, hogy akár valamelyik szerettem is lehetne, akinek meg kellett ezért halnia.
Vagy egy olyan ember, akit várnak haza a szerettei. Nincs olyan ember a világon, akinek a visszatértét senki sem várná. Rémes belegondolni, hogy éppen azt a személyt fogyasztom és ő lesz a részemmé, ahogy Alejandro korábban említette.
- Egy sertés életét sosem tudnám egy lapon venni vegy emberével. Elvégre nyilván oka van annak, hogy te is plasztikai sebész lettél és nem állatorvos. 
Nem hiszem, hogy megsajnálna egy malacot, mert bármilyen okból elorzult az arca. A többi malac nem nézne rá ferde szemmel mert már nem átlagos, egy ember takargatná az arcát...Egyáltalán nem gondoltam, hogy Dr Salazar azért lett ilyen alapos és remek sebész, hogy tornyokban álljon a szobájában a bankó. 
- A társadalom annyira kiöregedett ott, hogy szerintem még olyan rendészeik sincsenek, akik akár engem ártalmatlanítani tudnának. De...tényleg eljönnél velem? Mert akkor sok mini tortillára meg kell hívjalak.
Sikerült ezúttal valamivel felszabadultabban elnevetnem magam mint a mai este folyamán, miután megtudtam, hogy Esperanza nem fog velem tartani. Azért Alejandro egy igen jó termettel megáldott, erős férfi. Ha vele szemben nem fogja magát vissza Kyle, akkor senkivel. 
S ezzel együtt nem csak elfogadtam, de szószerint kaptam az alkalmon, hogy velem jön.
- Hát annyira sajnos nem lenyűgöző a jóga tudásom.
Attól még vicces volt belegondolni, hogy ilyen egyszerű lenne Brennert kiiktatni. - Boksz? Valahogy passzol. Akkor hivatalosan is felfogadlak magam mellé a Mud Island szigetekre vezető utamra. Már, ha persze tényleg nem gond.
Nem akartam visszaélni a jóindulatával, de tényleg nem akaródzik egyedül menni és végig stresszelni az ottlétemet. Ha mást nem, életem végéig törlesztek neki valahogy.
Például azzal, hogy nem kérdezősködök a családi gondjaival kapcsolatban.
- Igazából semmit sem mondtak akkor. Később kaptam hívást, már itt ausztráliában, hogy megtaláltak és minden rendben van. 
Tényleg ijesztő volt belegondolni akkor, hogy talán valamilyen bandatámadás áldozatává vált...pláne, hogy valamiért jobban aggódtam érte, mint egy egyszerű embertársamért. De az már a múlt...Azt hiszem.
A Mexikóban tartózkodásom igazán érdekesre sikeredett, meglátogatva Altagracia nagyimat, aki világolt nekem mindenféléről, az órák, a különleges vibrálás, mikor a tekintetem először találkozott Alejandroéval.
- Akár több táncra is.
Az ajkaim egy magabiztos mosolyba görbültek és kiszáltam utána a vízből, elfogadva a kezet amit felajánlott. Szerencsére kellemes volt az idő, de fent a tetőn, vízesen, a melegvíz után kissé cidris volt a levegő. Már alig vártam, hogy a zene ritmusára mozogva, felmelegítsen a mexikói férfi a melegséggel, ami testéből árad. Végülis nincsen ebben semmi rossz, korábban is így melegítették egymást az emberek. A szemeimet felfelé irányítottam a mellkasáról a szemeibe, amik olyan különleges árnyalattal rendelkeznek. Szinte...szinte éreztem, hogy ismeretlen mélységekbe húz. 
Gondolatban megráztam a fejem és ekkor döbbenten rá, hogy habár a csípőm a nőiesség minden tulajdonságával mozog, a kezem tolásával-húzásával az övén és erőteljesebb lépéseimmel, bizony én próbálom meg őt irányítani. Pedig nyilván nincs rá szüksége.
- Sajnálom, már hozzá vagyok szokva, hogy olyannal táncolok akinek erről lövése sincs.
A mosolyom azonnal bocsánatkérővé vált...Pedig mondta is, hogy tud táncolni. 

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- A sejtbiológia egy igazán érdekes témakör. A te lelkesedésed pedig úgy látom, hogy nem változott egy cseppet sem az évek alatt. Talán még összefuthatunk az egyetemen is, bár ott nem éppen sejtbiológiát tanítok. - messziről egy kósza pillantás, egy apró mosoly, egy finom intés, és egyből vissza is hozzuk mi ketten a múlt egy apró szegletét. Kellemes ez a nosztalgia, amit Estefania ébreszt bennem, felidézi azokat a forró mexikói délutánokat, melyek során élvezet volt hazasétálni egy óra után a perzselő napsütésben, s megpihenni az árnyékban. A világunk elvégre nem lehet oly hatalmas, hogy ne bukkanjunk ismerős arca annak minden pontján. Talán jobban kellett volna figyelnem az én drága öreg nagyanyám jóslataikor?
- Tudod, hogy mi veszi el a legtöbb élvezet értékét? A gondolkodás. A túlgondolás. A tévképzetek. - felelem bölcsen, s ezzel egy keskeny hidat képezek a kannibalizmus és a hedonizmus között. Az emberi elme az, mely gátat szab annak, hogy a vágyainkat kinyilatkoztassuk, hiszen a fantáziánk borítja sötét lepelbe, bűntudatba és mocsokba azt, amire vágyunk. Ahogy pedig haladunk az idővel, az emberi tudat egyre inkább lekorlátozódik, mígnem egyszer csak végleg eltűnik, aztán mire feleszmélünk, már más irányít bennünket. Micsoda gondolatok!
- Bizonyos körülmények között minden hús egyforma. - ezen a ponton nehéz lenne az érvelésem, hogy miért hozom egy szintre az állatot az emberrel, hiszen azzal már konkrétan az emberevés mellett ejteném meg az érveimet. Ennyire messzire azért nem kell mennünk, Estefania nem az a nő, akinek az ilyesmi beleférne.
- Az unokahúgom halála miatt lettem plasztikai sebész. Jól gondolod. - egy váratlanul odaszúrt személyes információ pedig el is úsztathatja a kannibalizmus érdekes, taszító, vonzó, gusztustalan világát, mely talán nem illik bele a jakuzzi pezsgésébe, a koktélok mámorába, s ebbe a nyugalmas, esti látképbe. Estefania azért bebizonyította, hogy mennyi önálló gondolata van, s minden témakörhöz képes hozzászólni, kifejteni a véleményét és érvelni. Manapság ez ritka kincs.
- Szívesen veled tartanék a szigetre, ez a minimum, már ha nem okoz gondot, hogy rendőr helyett csak egy plasztikai sebész vagyok. Ha pedig te a jógatudásoddal tartod távol az ellenséget, én majd a szikémmel. - teszek a levegőbe egy vágó mozdulatot alsó ajkam beharapva. Apró sötét humor, néha ilyen is kell.
- Ha gond lenne, fel sem ajánlottam volna a szolgálataimat. Úgyis kíváncsi vagyok arra az elzárt közösségre. - kellemeset a hasznossal, ugyebár. Aztán ki tudja, hogy ott milyen témák mélységeibe süllyedünk bele mi ketten? Kíváncsian várom már az eszmefuttatásinkat, úgy érzem, nagyon sok minden van még, amit Estefaniának mondhatnék a világról, az emberekről, az univerzumról, a vágyakról, s minden másról.
- Nos, igen, az információ sajnos nem áramlik olyan gyorsan, mint azt szeretnénk. - még egy rendőri kutakodás hiányzott volna utánam... Elég volt bőven az, hogy hirtelen kellett távoznom Mexikóból, nem lett volna szükségem még arra, hogy a rendőrök is a nyakamban lihegjenek. Egyelőre azonban minden a tervek szerint halad, ezért is engedem meg magamnak a lazítást, különösen úgy, hogy ilyen jó társaságra bukkantam még Sydneyben, aki úgy követett ide akaratlanul is, mint egy hozzám láncolt kísértet.
- Csak ne olyan hevesen! Az sem biztos, hogy emlékszek... - szabadkozok, mikor megfogom a kezét, s a táncparkett felé húzom őt. Holott a tánc olyan, ami egyetlen szempillantás alatt éled fel bennem, bizsergeti meg minden sejtem, s az egész testem mozgásra ösztönzi. Valami azonban nem igazán stimmel, s talán egyetlen perc telhet el, minek is a végén mikor megszólal, épp akkor taposok rá majdnem a lábára, s kis híján feldöntöm őt.
- Á, szóval itt volt a gond! - hát persze, túlságosan ő akart irányítani, holott ennek a táncstílusnak épp az a lényege, hogy a férfi vezesse a nőt. Így hát váratlanul közelebb húzódok hozzá, egyik tenyerem a csípőjére fektetem, másikkal megragadom a kezét, majd egyik térdem kicsit behajlítom.
- Csak lazíts, nehogy a végén kárt tegyek benned... - mosolyom különösen rezdül, mikor a végtelen homoktengereket idéző szemeim oázisként szippantják be Estefania lélektükreit. Fontos a szemkontaktus és az összhang, de ezzel azt hiszem, nekem nincs is semmi problémám, le sem veszem róla a tekintetem. Az első zeneszám végé jobban behajlítom egyik térdem, melyre teljes egészében rá lököm őt amolyan záró pozíció gyanánt.
- Estefania! Ez igen. - borostám mélyén széles és elégedett mosoly terül el, miközben még mindig térdelek a földön őt tartva. - Szólj, ha már nem bírod ezt az őrült tempót, teljesen megérteném... - csipkelődő hangomhoz nagy vigyor társul, ami hamarosan kissé összehúzódik, hiszen eléggé... Furcsa hangok érkeznek mögöttünk a fotel felől.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

- Most is anatómiát? Biztos vagyok benne, hogy egytől-egyig remek szekemberek kerülnek majd ki a hallgatók közül.
Elvégre, aki nem érti meg az emberi test működését Dr Salazar óráin, az ne is próbálkozzon az egészségügyi pályával. Ritka az a professzor, aki nem úgy beszél az emberi testről mint egy zsák krumpliról, hanem tényleg, igazán érdekli minden amit rejt és ért is hozzá. Máskülönben nem lenne ilyen lrofi abban, amit csinál.
- Igen, egyetértek. De valaminek csak meg kell minket különböztetnie a többi fajtól, nem? Már a mértéktelen szemetelésen és valódi gonoszságon kívül. 
A hangom egy kínos kacajban hagyja el az ajkaimat. Elvégre most megláthatta Alejandro, hogy én egyáltalán nem tartom az emberi fajt többre, vagy jobbnak az állatokénál. Egyszerűen csak valamennyivel intelligensebbnek születtünk. Páran. Ez a mexikói honfitársam egy valamiben jó. Megrázni alapjaiban mindent amit fiatal korom óta felállítottam magamnak. Tényleg, miért is rosszabb embert ölni mint állatot? 
- Őszintén...nem tudnék mit felhozni amellett, hogy miért ne együnk embert. 
Kissé le is eresztettem, hiszen akárhogy gondolkoztam és pörgettem az agyam a maximumon, semmi. Zéró. Nem találtam magyarázatot, semmire. Most aztán biztosan csalódott bennem. Alejandro, azok alapján amit eddig megtudtam róla, szeret mély és kétes dolgokról beszélgetni és ezzel teljesen kifogott rajtam. 
- Oh. Sajnálom.
A szemeimet lesütöttem, és a rövidéletű buborékoket figyeltem a víz felszínén. Nem kötöttem bele, hogy nyilván amiatt ami történhetett vele, akar most az emberek életén segíteni. Nem akartam sebeket feltépni, csak csendben hagytam, hogy továbbússzon a dolog. 
- Rendben van, akkor köszönöm szépen, Alejandro. Neked már biztos, hogy a látványod is elkergeti majd a gonosz embereket.
Most ez azt jelenti, hogy emberipajzsként használom? Valószínűleg. De ha már felajánlotta, miért is utasítanám vissza? Elvégre, egyáltalán nem esik nehezemre a társasága és Kyle sem mert megközelíteni, ami nagy előny.
- De azért. - Egy halk kuncogás csak kicsúszott. -Azért reméljük, hogy a szikédet nem kell rendeltetéstől eltérően használnod. 
A mellkasomat a nevetés rázta meg, mire sikerült teljesen lenyugtatni magam a fürdő meleg ölelésében. Egyszerűen túl aranyos volt az arc amit vágott, miközben suhintott a levegőből készült pengével. Nála férfiasabb egyeddel még nem találkoztam és soha nem is mondanám neki, de megmelengette a szívem az aranyossága. Maradjon viszont ez csak az én titkom.
Az övé pedig az ügy, ami messzire hívta.
- Ugyan, ugyan..
Vidáman feleltem és hagytam, hogy a kezemet tartsa, amíg megfelelő helyre nem vezet. Furcsa, bizsergető érzés volt a kezét fogni. Olyan...megnyugtató volt, mint egy apró, nyuvodt, talpalatnyi sziget a háborgó tengeren.
A táncot nem lehet elfelejteni, a véredben van és nincs más dolgod mint elengedni a tested majd élvezni, ahogy pezseg minden sejted az ütem és társad diktálására.
A gond csak az, hogy egyáltalán nem szoktam ahhoz, hogy valaki partner is ebben. Nem győztem szegény Alejandrotól bocsánatot kérni.
-Sajnálom, Alejandro.
A neve tökéletes latinsággal, dallamosan hagyja el ajkaim börtönét és ezúttal hagyom, hogy...vezessen. Nem is tehettem mást, mert valamilyen megmagyarázhatatlan módon, amint közelebb lépett és megpibentette rajtam kezeit, olyan érzésem volt, mintha az aurája körbelengne és a részévé válnék. Igazán intim érzés volt. Legszívesebben a karjaiba olvadtam volna. Alig volt köztünk távolság, de volt, mégsem éreztem. Van ennek így bármi értelme?
- Si..
Mintha nem is Ausztráliában lettünk volna, hanem otthon, a perzselő nao alatt, a tengerparti kis faluban, ahol nagyi felnőtt. A homok meleg, puha szőnyegén. A homok, melynek színét Alejandro íriszei teljesen szégyenbe hozzák, olyannyira, hogy nem is tudom elvonni a saját oliva tekintetem. Szinte hipnotikus.
A csípőm lazán, folyékonyam mozdul vele együtt, néha a mellkasom is, míg egyszer csak nem találom magam a zárópozícióban, sűrűn pislogva rá, hogy le is telt.
- Az elismerés neked jár, már rég nem volt részem ilyenben. 
Még mindig csak pislogtam rá, teljesen megrökönyödve, enyhe bőrpírral vegyítve. Tudom, hogy ott van Catriona, de akkora bűn volt, hogy csak el akartam felejteni a kapcsolatuk mivoltát és kicsit kielvezni még az estét?
- Én bírom, hogyha te is. - Viszonoztam a mosolyát egy saját, kacér görbülettel és felvont szemöldökkel. Már azt hittem, hogy folytatjuk is, de valami vagy..valakik kizökkentettek egy kicsit. Ki az ég koitál, miközben mi egyértelműen itt táncolunk. Kérdően néztem Alejandrora, míg ő felsegített a térdéről. - Mi legyen? Én sem akarnám, ha ők lesnének meg minket...M..mármint, érted. Nem úgy, de én még biztosan nem tudnék aludni. Igazán sikerült lázba hoznod.
Próbáltam halkan kacagni. Tudom, hogy felnőtt emberek szexelnek és csak egy kicsit kéne halkabbnak lenniük, vagy a zenének hangosabbnak, hogy meg tudjak róluk feledketni.

Estefania & Alejandro

"In the cold where no life nor death exists, all is finally done...
Me...
And infinity..."

- Mit is mondhatnék, nem tudok elszakadni az anatómiától azóta sem, túlságosan a magaménak érzem azt a tantárgyat. Emellett még sebészetet oktatok kevesebb óraszámban, s leginkább a gyakorlati része az én területem. Az érdeklődési köröm azonban túlságosan nagy, de be kellett látnom, hogy ennyi mindent nem zsúfolhatok bele az életembe. Ezért maradt meg nekem ez a két tantárgy a kórházi életem mellett. - s még sok minden más mellett, amiről természetesen Estefania nem szerezhet tudomást. Gondolná egyáltalán, hogy egykori tanára, s mostani munkatársa, kivel épp osztozik a kellemes alkoholmámoros légkörben, milyen mélységes titkok őrzője? Minden bizonnyal épp annyira nem sejt semmit, mint ahogy én is egy tüneménynek tartom őt, kit messze elkerülhet a sötétség. Ám ez csak feltételezés, a valóság mindig sokkal árnyaltabb.
- Úgy véled, hogy csak az emberben kelhet életre valódi gonoszság? Talán találkoztál is már ilyennel? - a gonoszság véleményem szerint épp annyira relatív, mint az idő pergése. Egyesek engem is annak tartanának, én magamat mégsem sorolom a gonosz emberek közé. Ezért is annyira mesésen relatív ez. Ami pedig a kannibalizmust illeti, egy elégedett mosollyal itatott sóhaj kerekedik borostámba a koktélos pohár csillanása mögött. Talán el kellene hívnom egy vacsorára magamhoz, hogy egy még soha nem tapasztalt ízt ismertessek meg vele?
- Aztán meglehet, hogy nagyon kellemes csalódás lesz az egész, és igazán szívélyes fogadtatásban részesülünk. - Brenner gondolatát pedig messze úsztatom, kár lenne, ha tovább fertőzné a légkört már csak a puszta gondolata. Különösen akkor, mikor mindkettőnk lábában felpezsdül a latin vér, s kénytelenek vagyunk ezt a táncparketten csitítani. A kezdeti összecsiszolódáson hamar túlesünk, s mikor a szerepek végre a helyükre kerülnek, egy igazán álombeli táncot lejtünk, mintha felhőket tapodnának a talpaink, olyan könnyed és légies az egész. Sehol egy erőltetett mozdulat, sehol egy kínos érintés. A mexikói nosztalgia varázslattal teríti meg a tetőteret, s úgy tűnik, hogy nem csak mi süppedünk bele ebbe a varázsszőnyegbe, hanem mások is. Kissé naturista módon.
- Ugyan, szerintem jobb dolguk is van annál, mint hogy közben minket lessenek. Hiába, nem mindenki képes olyan hatalmas önfegyelemre, mint... Egyesek emberek. - mintha célzó árnyalat szökne szavaim mélyére, melyet homokszín tekintetem csillanása is tükrözhet. Lélekjelenlét, önfegyelem, hidegvér. Sosem engedtem túlcsordulni magamban az érzelmeket és a vágyakat, mert ezek elveszik a józan észt, összekuszálják az ép gondolatokat, s olyan szakadék szélére sodorhatnak, melynek mélységéből nincs visszaút. Higgadtságomat talán az embereknek sem kell bemutatnom, hiszen nem is emlékszek olyanra, mikor az indulataim felülkerekedtek mások előtt bármi hatására. A családommal kapcsolatos dolgokat persze sosem sorolom ide, azok teljesen más síkon mozognak.
- Én sem terveztem még álomra hajtani a fejem. Mit gondolsz, készen állsz arra a szappanoperára? - nem terveztem egyáltalán, hogy az éjjel minden egyes percét a tetőtér kényelmében töltöm, így részemről nem okozna problémát, ha a mai napra visszavonulnánk. Nem célom Estefaniát belekényszeríteni egy kellemetlen helyzetbe, a nők úgyis érzékenyebben reagálnak az afféle nyilvános dolgokra, mint amibe az a pár bonyolódott tőlünk nem messze.  
- Úgyis még el kell mesélned, hogy mi történt veled az elmúlt öt évben, és hogy pontosan hogyan sodródtál Ausztráliába. - részemről pedig ez a záróakkord, kész vagyok magam mögött hagyni ezt a kellemes légkört, hogy a pihenés egy másik szakaszába lépjek.  

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

 - Remek érzés lehet amikor azt a tudást, amit átadtál, valamilyen formában láthatod hasznosulni.
Én magam is mindig büszke vagyok, ha látom, hogy egy-egy beteg megfogadja a tanácsaimat. Ritka, de felemelő érzés tudni, hogy volt értelme járatni a szám. 
Alejandro viszont olyan fontos dolgokat ad át és olyan mély értelmet ad még a legkisebb porszemnek is, ami egyszerűen csodálatra méltó. 
- Igen, valódi gonoszságra szerintem csak olyan képes  aki felfogja, hogy az amit tesz, az árt de nem érdekli. Most ne ilyen "oooooh lenyúltad a pasimat, te céda.." dolgokra gondolj persze. - Elnevettem magam a saját hangomon, ami nagyon hasonló volt ahhoz, amit Tristan bátyuskája, Jarius ellen vetettem be. - Hanem arra az igazi, ártani akarok másnak, ezért a szeme láttára kitépem a szerettei belét, gonoszságra. Vagy..aki drogot árul kihasználva a gyengeséget, a kétségbeesést.
Tudom, van aki azért teszi, mert egyszer használta és nem tudott fizetni, tudom, hogy ebből szinte lehetetlen kiszállni. Nem ők az igazán velejéig romlott emberek, hanem akik azért tesznek embereket tönkre, hogy eggyel több sportkocsijuk álljon a garázsban. - Sokféle "gonosszal" találkozik az ember élete során és biztos van, akinek én vagyok maga a Sátán. Csak nézőpont kérdése.
A sebészről ennyi idő után már biztosra tudom, hogy neki erről is van egy olyan véleménye, egy olyan nézőpontja, ami alapjában felforgtja másokét és ez így is van rendjén. Máshogy nem halad a világ, ha mindenki ugyanolyan véleményen van. 
Na de a sár szigetén és Brenneren túl, ott van a vidámság, a tánc aminek a lépései ugyanazok, mégis mindenki masképp csinálja. Nekem pedig el kellett fogadtatnom a testemmel, hogy Alejandro nagyon is tud vezetni, ha táncról van szó. Olyan könnyed és üdítő erzés volt most az egyszer nem a saját kezembe venni a szórakozásom. Önfeledten hagytam, hogy vigyen a saját mozdulataival, újabb mozdulatba, míg vége nem lett a számnak. 
- Neked, gyakran kell ilyen önfegyelmet gyakorolnod?
Ártatlan tekintettel néztem azokba a szinte hipnotikus szemekbe s végül egy félholdas mosollyal kísértem a kérdésem. A kórház falain belül mindig igyekszek odafigyelni a viselkedésemre és most is azt kéne...Mégsem tudom teljesen száműzni az érzést magamból, hogy jó helyen vagyok vele, nem tudtam azonnal elkapni a tekintetem és kivonni magam a karjai közül, csak mikor már ő segített fel a végső pozícióból. 
- Hát, a riválisoknak már rég vége van, de biztosan találunk valami nézhetőt.
A szemeimet felfelé forgatva, az alsó ajkaim fogaim közé húzva, az égnek emeltem a tekintetem, hátha eszembe jut a mai műsor. Hátha lesz egy igazán jó horror film. 
Ha jól emlékszek, hallottam is a reklámban, hogy menni fog a Rítus. Azt talán ő is fogja élvezni. 
- Öt év, te jó ég. Hát apa itt talált munkát és anya halála után...talán ez is volt a lehető legmesszebbi hely, ahová jöhettünk. Aztán nem sok minden történt velem a tanuláson kívül. Meg nem is rontanám el a hangulatot. 
Tényleg ennyire nem tudok semmivel előrukkolni, ami igazán jó lenne? 
Nos a sikereimen kívül a hivatásomon belül, nem igazán van mit elmesélnem. Még a saját bátyámra sem tudtam hatni, hogy befejezze a drog fogyasztását és azt a nyomorult viadalt. 
Sikeresen becsábítottam egy zaklatót, pár sikertelen párkapcsolat, elkezdtem küzdősportot tanulni, de ezek nagyrészéről már tud. 
Igazán szánalmas. Az egyik tényleg igazán mulatságos estem mostanában is arról szólt, hogy Brenner kergetett be Tristan házába. Ott akármilyen kínos volt a helyzet, végül nagyon jól szórakoztam. Illetve a túra a hegyekben, ahol betekintést nyertem Nanciyaga törzsének életébe. Erről is tud.
- Na és te? Biztos rengeteg érdekes dolgot bonyolítottál le ez idő alatt.
Egy sebész, aki szinte folyamatosan az újat kutatja és konferenciákra jár, mindenbizonnyal több érdekességet tud felmutatni, mint én. 
Az út vissza a szobámba nem volt hosszú, így az ajtóm hamar kinyillott és a légkondi kellemesen hűvös fuvallata fogadott minket. Nahát, nem is emlékeztem, hogy bekapcsoltam, de egyelőre jólesik.
A távirányítóval bekapcsoltam a televíziót és Androra néztem reményekkel telve. - Menni fog a rítus, ami az egyik kedvenc filmem, szóval remélem, hogy nem bánod a horrort.
Az ágy melletti szekrényre tettem le a készüléket és kikerestem egy extra párnát meg takarót a férfi részére.
Szépen megágyaztam, ügyelve kinosan, hogy semmi se tűnjön rendetlennek, de előrehajolás közben egyből megcsapta az orrom a klóros víz szaga. Ejnye.
- Én most elvonulok a fürdőbe és rendbe teszem magam, ha nem baj, hogy elsőként megyek.
Addig neki is lesz bőven ideje előkészülni alváshoz vagy akár fürdéshez, amit szeretne. Törölközővel és a teljes tisztasági készlettel a kezemben mentemnbe a fürdőszobána, behúztam magam után az ajtót, de azt már bezárni nem tudtam, folyamatosan kinyílt...Akkor bezártam, majd megintcsak kinyílt. Ŕn pedig meguntam szarakodást 
"Valami gebasz van a zárral, hát persze..." 
Kínos vigyorral letettem a holmim és megrántottam a vállam. - Leselkedni ér, csak nem illik, hacsak nem tudod megszerelni a zárat.
Biztosra vettem, hogy Andro egy igazi úriember módjára addig elfoglalja majd magát. Levetkőztem, a bikinim szárítóra tettem, majd beszálltam a zuhany alá. Onnan kb mindennel együtt nem egészen húsz perc múlva, vizes hajjal  de illatozva, patyolat tisztán jöttem ki. A fürdőajtó félfájának támaszkodva jobb oldalammal, hívtam fel magamra a figyelmet. 
- Öné a terep dr Salazar.
Teljes nyugalomban voltam, hiszen a rítusig még volt hátra minimum negyed óra.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

 - Nem biztos, hogy én elég jol magyaráznék hozzá, hogy bármit tényleg jól átadjak a diákoknak, de úgy érzem, hogy jó úton haladok most. Szeretem a kórházat is és nagyon jól erzem magam még rezidensként is.
Tényleg nem tudom magam máshogy elképzelni, mint orvosként. A traumatológiát azért választottam, mert nagyon alaposan betekintést nyerünk az egész szervezet működésébe. Hogy nem-e szeretnék mélyebben és többet tudni mindenről? Dehogynem, ezért is járok el néha kurzusokra. - Aztán ki tudja? Ha nem válik be, haza utazok a nagyimhoz és én leszdk a falu következő boszorkánya.
A mosolyomban nem volt semmi gúny vagy lenézés. Sok mindent köszönhetünk a korabeli boszorkányoknak, akik mindig is több tudással rendelkeztek a gyógynövenyekről és az emberi test, az elme működéséről mimt az orvosok vagy kuruzsló papok. 
- A keresztenység álláspontja. Eleve bűnösen születtünk és a tetteink, ahogy élünk, az dönt arról, hogy végül a menyország jár nekünk, a pokol vagy a tisztító tűz.
Vagy elpusztul a világunk mielőtt még barmit is megbánhatnánk. Például jakuzziban ázni valaki másnak a párjával és utána hagyni vele, hogy a latin zene ritmusa átvegye a testünk felett az irányítást. Amikor oda mertem nézni, Andro arcrára, akkor vagy beszippantottak a szemei vagy alig bírtam lehámozni a tekintetem azokról az ajkakról. Szóval inkább kerültem, hogy ránézzek.
- Lehet, akkor nem kéne...
Én magam sem tudom, hogy suttogó hangom elérte-e Alejandro füleit és tudatát, de a szemeibe nézve...szinte hipnotizálva éreztem magam. Egyszerűen nem tudtam még a hangomat sem megtalálni. Ha nem szakít ki a fülledt sivatagból, ahová ő taszított, akkor ki tudja, hogy mit teszek?
-Lehet, hogy... - A szemeimet ismét gyorsan el kellett vonnom a tekintetétől, de olyan nehéz...- Lehet, hogy nem ártana egy kis rásegítés. Meg aztán bármit, hogy megint Dr Salazar diákja lehessek. 
Csak viccnek akartam szánni, hogy eltereljem a figyelmet arrol, hogy mennyire NEM tudok magamon normálisan uralkodni azóta a tánc óta. Minden olyat jelenet eszembe jutott a kórházi ebéd óta, ami kicsit is megpirította az arcom. Rémes kolléga vagyok de azt hittem, ennél azért becsületesebb.
Útban visszafelé már csak forgattam a szemeimet a pároson. A nő annyira túljátsza a szerepét. Ennyire nem lehet ügyes az a pali, de legalább Whiskynk lesz.
- Hát nem fogok hazudni, nagyon hiányzik mexikó, de az életem nagyrészét Texasban töltöttem és itt. Nem volt sok választásom, mikor idejöttünk de mindenkinek kezd egyenesbe jönni az élete, így nem bánom, hogy maradtam.
Tényleg elég unalmasnak tűnik az életem másokéhoz képest. Nem történnek hatalmas dolgok az életemben, de szinte már minden napra jár valamilyen bonyodalom, még egy repülő út sem elég ahhoz, hogy hátrahagyjak egyes gondokat.
- Pszichológiát? Mármint mentálisan is felépíteni a pácienst a műtét előtt vagy után?
Ha belegondolok, néhány embernél annyira roncsolódnak a szövetek..a szervek, hogy a beavatkozások végére egy teljesen más ember néz rájuk vissza. Rémes lehet. - Ez egy remek gondolat, támogatnám.
Mennyivel könnyebbé tehetnék az elfogadást, ha nem kellene a páciensnek még azzal is foglalkoznia, hogy keressen magának egy megbízható pszichológust, ha már eleve lenne egy társa a plasztikaisebésznek kéznél. Sokkal magyobb biztonságiérzetet is adna. Az ilyen remek gondolatok hallatán mindig elönti a szívemet a melegség. Hiszen ilyen egy igazi doktor, aki nem csak a pénz vonzásából választotta a hivatását.
- Tudom, furán hangzik mert szeretem a szappanoperákat, de a romantikus filmeket nemigazán.
Lehet tényleg nem működök normálisan. Elvégre minden szappanopera tényleg ugyanolyan, de a filmekben folyik annyi nyál, amennyi egy sorozatban összesen. A szobám hűvössége rengeteg nyugalmat ad, szegény, megkínzott arcbőrömnek. Szerencsére.
Illetve a zuhany is jót tett, hogy megnyugodjanak az idegeim. Talán felfrissülve képes leszek másra is odafigyelni, mint az átmeneti lakótársamra.
Tíz perc múlva már rajtam van a fehér hálóruhám, ami nem takar Nnyit mint egy apáca csador, dehát meleg esékre voltam felkészülve, lakotársra viszont nem. Ezen kívül a bugyi- top párosa maradna, amiről szó sem lehet. A hálóruhám is egy kissé áttetsző a fényben, de nem foglalkoztam vele. Felemeltem az asztalon hagyott üvegpoharat és hideg peremét az én meleg ajkaimhoz érintettem. Valóban jót tett a citrom a borostyán színű italnak. Amit majd kiköptem, amikor Alejandro megjelent a suobában egy szál törcsibe.
- N..no. -  Csak bambán bámultam a helyet, ahol megláttam. Megráztam a fejem és a korty után visszatettem a poharat az asztalra, finom koppanással. Az ágy kényelmes volt meg mindig és előkaptam a testápolóm, hogy bekenjem a bőrömet, ki ne száradjon.
- Hm? Persze, nemsokára kezdődik a film szóval igyekezzünk.
Feltettem a lábaimat is az ágyra és elfogadtam a citromos Whiskyt. Egyszerre volt hűsítő és égette a torkom. Tökéletes parosítás. 
- Ugyan már, foglalj helyet. 
Megütögettem a mellettem lévő üres helyet és vártam, hogy elfoglalja, hogy nézhessük az étlapot.
Nagyon sok finomság volt rajta, jobbnál-jobb ételekkel. Kortyoltam az italból és letettem a poharat az asztalra.
- Oh nézd, van quesadilla falatkák, fetával töltött olivabogyókkal. Azt hiszem én arra fogom letenni a voksomat. Na és te.
Az étlapról az olivaszínű zöld íriszeimet az ő tekintetébe mélyesztettem, majd amint éreztem a vonzást, gyorsan megkerestem a poharat az italommal, hogy inkább arra koncentráljak, hogy iszok.

Alejandro & Steffi

"In a dark time, the eye begins to see."

 - Áh...Fogadjunk, hogy minden korábbi hallgatódnak ezt mondod.
Az ajkaim felfelé görbültek abba a félholdas kis mosolyba, ami lassan már a védjegyemmé válik, mikor viccelek a professzor úrral. Szemeim is csak játékosan indultak el körútjukra, hogy biztosan fogja a jeleket, mikszerint csak viccelek. Olyan természetesen jön a dolog, hogy legtöbbször már csak akkor veszem észre, hogy megint ezt csinálom, mikor már megtörtént. Nem is jelent ez nagy problemát, amíg nem a kórház jólismert  pasztel színei közt vagyunk.
- Nem, nemigazán. Így legalább kissebb az esélye annak, hogy belefásulok, mert mindig csak egy szervvel foglalkozok. - Sajnos dolgoztam már olyan orvos kezei alá, aki, nem éppen volt a helyzet magaslatán.  - Nem fogok megnevezni konkrét orvost, de van olyan aki már annyira profinak érzi magát, hogy már egyáltalán nem alapos a kórtörtenetek átolvasásánál és okozott is némi problemát.
- Az emlékbe is beleborzongtam, hogy csak úgy átfutotta a tableten az adatokat, majd visszapasszolta nekem. Kezdetnek arra sem figyelt, hogy a betegnek az altatására nemet mondott az aneszteziológus. - Soha nem akarok ilyen orvos lenni. Akit már nem az hajt, hogy minél többet tudjon és minél többet fejlődjön minden egyes betegnél, hanem, hogy gyorsan letudja és bezsebelje a pénzt. Isten ments, hogy bármely szerettem egy ilyen szikéje alá kerüljön. Pedig mindenki valakinek a testvére, gyermeke vagy szerelme. Eszerint akarok majd dolgozni, nem úgy, hogy darab-darab. 
Bocsánatkérően emeltem meg vállaimat és mosolyom is kínossá vált. Ez talán egy kicsit hosszú lett. - Elnézést a hegyibeszédért.
Hiszen olyan régóta van már a szakmában, hogy nyilván sokkal több ilyen semmirekellővel találkozott már mint én. Sajnos ha elragad a hév  akkor csak termelem és termelem a szavakat. Engem nagyon sok dolog érdekel, de ami az igazi hivatásom, az az orvoslás lesz. Ha nem is kórházban, de valami falu címeres boszorkányaként.
- Szeretnék hinni benne..ugyanakkor, megnyugtató lenne, ha biztosan tudnám, hogy anyámat éppen nem Lucifer főzi kocsonyává vagy szurkálja a vasvillájával.
Hiszen mindannyian tudjuk, még azok is akik nem kimondottan keresztények, hogy azok akik öngyilkosságot követnek el, azok az emberek bizony a legnagyobb bűnt követik el a biblia szerint. Ebben nem értek egyet, mert másét elvenni nagyobb bűnt mint magadtól visszaadni, dehát nem érthetünk mindannyian mindemben egyet.
Jobb is volt inkább belevetni magunkat a latin ritmusok élvezetebe arra a röpke időre, míg a szám tartott. Arra a röpke időre, amíg hagytam, hogy magábaszippantson Alejandro homokszín tekintetenek a mélysége. 
- Ismersz olyan galád személyt?
Próbáltam újra a viccelődéssel enyhíteni azt a kissé fülledt hangulatot, amibe belekevertem sajátmagam. Elvégre Alejandro csak vezette a táncunkat, úgy ahogyan azt kell és egy mexikói férfi számára illik is. Nem tett semmi olyan mozdulatot, amivel ezt szándékosan kiválthatta volna ezt belőlem. Azt hiszem legalábbis, bár a közelében lassan már semmiben sem vagyok biztos.
- Nem ismerik valami sokan a törtenetem, de ritkán gondolják ezt így, hogy ez izgalmas. Inkább néztek a családommal együtt egy rakás szerencsétlenségnek. 
A vigyor az arcomon rendíthetetlen ugyan egy ideje, most mégis egy pillanatra megfagyott az arcomon. Hiszen nagyon sok mindent túléltünk már, még mindig vannak gondjaink, de valahogy mindent túléltünk eddig és képesek vagyunk menni előre és élni, nem csak létezni ami nagy különbség.
- Szerintem ez remek ötlet. Nyilván nem vagytok pszichológusok de sokat segíthettek a pácienseken már azzal is, hogy megértitek, hogy miért akarnak magukon változtatni és érezheti, hogy nincsenek emiatt elítélve. Hiszen igazad van a külső az, amot először meglát a másik ember. Az összejöveteleken sem megy oda senki az általuk "legcsúnyábbnak" tartott személyhez, hogy: Bocsi de biztos gyönyörű a lelked, kérlek randizzunk. 
Megforgattam a szemeimet, mert tényleg nem így működik a világ és jobb is. Egy olyan emberrel sosem fogod élvezni a kapcsolatot, akit ocsmánynak tartasz. Pedig a szex, az iganis fontos, máskülönben csak kilengés lesz a vége. - Úgy értem azt az embert, akit a belsőddel megtartasz, azt a külsőddel fogod meg.
És ne menjünk inkább bele abba, hogy Catriona milyen jól járt, hogy egy ilyen férfivel mint Alejandro. A fél kórház odaadná a karját, hogy a helyében lehessenek és bizonyára az egyetemeken, ahol előad sem gondolják másképp. 
Ezt mind igyekeztem volna kint tartani, túl az ajtó másik oldalán...Milyen kis naiv vagyok.
- Valamiért belőled olyan filmeket néztem ki, mint a "Fűrész" filmek. Moziba kimondottan nem szeretek járni, de otthon szívesen rendezek házi-mozizást, ahol házinasikat készitek. 
Bár egyedül jobban tudom élvezni, mert nem kell mindig megállítani a filmet mert yx ki akar menni rágyújtani, vagy mert pisikelnie kell. Na meg házigazdaként én megyek utánpótlásért a konyhába is. Azfán meg a takarítás...van, hogy hetekkel később is belefutok egy ki nem pattogott kukoricaszembe. S ha már nasik meg ételek, itt volt az ideje enni is valamit, mert a reptéren ettem utoljára. Valószínűleg az egyéjszakás szobatársam is. Igen, a marhapöri teljesen erre utal.
- Nem lesz a marhapöri nehéh estére? A legtöbb helyen csípősen készítik.
Nem ítélkezni akartam, merthát férfi, ráadásul mexikói férfi, de alig ehetett és ki tudja nem-e lesznek ezek után gyomorpanaszai? Végülis orvos, ismeri a saját testét, de kicsit aggódtam, hogy nem fog tudni aludni.
Amíg ő rendelt, én elhelyezkedtem, közben a periférikus látásomnak hála láttam, hogy megáll a pohár szélénél, mielőtt kortyolt volna.
-Bo..- Megálltam a bocsánatkérésben, hiszen azt hittem, hogy én löktem meg de megelőzött.
- Hogyan kérlek? - A "partner ízéből"... Sűrűn pislogtam és probáltam értelmezni, hogy most mégis milyen elmélkedésbe fog bele. Nyál? Az enyémről beszél? Csak nem ittam annyi alkoholt, hogy ennyire érezhető legyen. Ugye?
- Na és..neked van hozzá tudományod, hogy kielemezd?
Valószínűleg baromságot kérdeztem, hiszen Dr Salazarnak mindenhez és mindenről van tudása. De mégis mit mondhatna? Dohányzok? Ugyan, azt se tudom, mikor volt utoljára cigaretta az ajkaim közé szorítva. Hogy alkoholt ittam? Azt meg tudja, nem lenne nagy szakértői véleményezés, szóval őszintén kíváncsi voltam. 
- Igen, emlékszek az előadásaidra. Sokkal jobban élveztem, mikor valami misztikumokat meg egyéb olyan dolgokat vonatkoztattál az anyaghoz, ami elrugaszkodik a hétköznapi tanítástól. 
Mindig örömmel gondolok vissza ezekre, mert igen közel állnak hozzám, hála a nagyimnak. Több ilyen oktató kéne, aki ráérez, hogy mivel lehet emlékezetes az órája. - Na és mesélj, mit árult el neked ez a kis kóstoló belőlem? 
Öhm..talan egy kicsit kevésbé kellett volna perverzül fogalmazni, dehát nem tűnt annyira annak, amíg ki nem mondtam. De már nem vontam vissza, mert az sokkal cikisebb, szóval csak felhörpintettem az italom megmaradt cseppjeit és reméltem, hogy még azelőtt megérkezik a kajcsi, hogy végleg elásom magam Alejandro előtt.
- Óh. Nyugalom, még macskam sincs nemhogy párom.
Felnevettem és elkényelmesedtem az ágyon. Jó volt elnyúlni végre a mai nap utan, mert őszintén, mintha egy hónap eseményeit éltük volna át. - Na és Catriona...ő, hogy áll az ilyenekhez hozzá?
A Sprite reklám is igen aktuális lett, mivel különböző módokon öntik le vele a pasikat, akik rossz hírt közölnek asszonyaikkal. Nem akartam balhét, főleg nem Alejandronak.
- Természetesen egy szó sem fogja elhagyni az ajkaimat erről, nem hoználak kellemetlen helyzetbe. 
Amilyen hamar megtalálnak a pletykákkal, olyan jól tartok egyébként titkot.  

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

 - Igazából, én voltam itt hamarabb, hiszen mexikóból én ide visszajöttem. Deee... nem is mindenki mondhatja el magáról, hogy a professzora eljön a világ másik felére, hogy bókolhasson neki.
Lehet ez már túl szemtelen volt? Ugyan. Annyival nem is idősebb nálam és jelenleg nem vagyunk a kórház falai között sem, ahol nyilván még azon sem mennék túl, hogy magázzam. Most viszont úgy éreztem, hogy valahogy ez mind belefér, hiszen nem egy konzervatív, idősemberről van szó, aki azzal kezdené a mondatait, hogy "bezzeg az én időmben" vagy..."ezek a neveletlen fiatalok." Az egyelőre még hátra van és akkor sem így mondaná ki szerintem, hanem valószínűleg szép részletesen elmesélné, hogy mi okozhatja a tiszteletlenséget az idősebbek iránt. Ezért is olyan különleges ő. Minden mondata mögött van valami mélyebb gondolat.
- Sajnos ebben van valami, nem akkora a túljelentkezés manapság az egészségügyben, hogy csak úgy meg lehessen csendben szabadulni a mihaszna emberektől, akik doktornak merik magukat neveztetni. - Ujjaim finom spirálokat rajzolnak a jacuzzi vizének a felszínén, mik a buborékok miatt mintha nem is léteztek volna. Tekintetem mégis csodálkozva kapom fel, hogy Alejandrora tudjak figyelni. Az összes bókja közül, talán ez esett eddig a legjobban. Őszinte örömömnek egy kedves mosollyal az ajkaimon adtam a jelét.
- Dr Slazar örömmel figyelte volna, ahogy Steffi lassan de biztosan bele nő az orvosi szerepbe?
Elvégre, ha itt találkoztunk volna a St Claire egyetemen, akár arra is megkérhettem volna, hogy legyen a mentorom, ha persze elfogadta volna, mert biztosan sok más diák is imádta volna ennyire az óráit. Egy pillanatra sem kételkedtem abban, hogy nem csak én voltam olyan diák, aki nem a külseje miatt tátotta a száját az előadásokon, hanem a téma miatt, mely mindig olyan..magávalragadó volt. Pont mint Alejandro mély tekintete azokkal a szemekkel. Most mikor azt mondta, hogy "igazán empatikus, NŐ vagy, Estefania". Valamit megérintett bennem. Nőként tekint rám és nem mint tinédzserre akit annakidején tanított, nem is mint Stavo kishúgára és nem is mint úgy mintegy "igazán aranyos lányra". Jól esett ez a változás és nem csak azért mert ő tőle hangzottak el e szavak.
- Ezzel kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Egyrész örülnék neki, ha így lenne, hiszen csak az anyám volt. - Valamint nagyon figyelmes a férfi részéről, hogy próbáltalán egy kicsit megnyugtatni...de, mindig ott lesz az a bizonyos DE. - Másrészt, talán nem is vagyok akkora empata mint gondolod, hiszen valahol legbelül, mégis azt kívánom, hogy olyan helyen legyen, ahol napjában szembesülnie kell azzal, hogy mekkora kárt okozott a tettével.
Főleg apámnak és Stavonak, aki olyan fiatal volt még akkor, mikor a szédült, képzelgő anyánkat kellett istápolnia. Nem bocsátom meg neki soha, hogy az ikertestvéremnek milyen nehézségeken kell azóta is átmennie. Szerencsére itt van Alejandro, hogy elfeledtesse velem minden problémámat és igazán remek szórakozást nyújtson nekem. Mind a kis ivászattal, a jacuzzival...a táncunkkal, mellyel igazi latinaként, a véremet is felpezsdítette.
A táncmozdulataival és a szavaival egyaránt.
- Jobb szeretem nem magamtól kitalálni, nehogy aztán téves következtetéseket vonjak le.
Dr Salazar egy nagyon közvetlen és szórakoztató férfi, aki nem rest humorizálni, én pedig már pont eleget estem pofára, hogy bármibe is tényleg bele merjem magam lovalni. Még ha a mosolya és gesztusai is azt igazolják, amire gondolok. Egy ilyen intelligens férfinél inkább nem hazárdíroznék. Miből is jutottunk idáig egyáltalán? Áh igen a galád ember, aki elintézné, hogy megint a diákja legyek. Pont ezért is nagyon veszélyes ez a férfi, simán eltereli a figyelmem másfelé.
- Oh, én aztán igen.. Bár lehet beneveznék nálad egy mellnagyobbító műtétre. Jár érte munkatársi árkedvezmény?
Jelenlegi, rezidensi fizetésemmel azt sem engedném meg magamnak, hogy egyáltalán a rendelőjébe betegyem a lábam és megigyak egy pohár vizet. Na jó ez azért túlzás és igazából már rég megbékéltem a méreteimmel, hogy nem vagyok egy Pamela Anderson.  Szerencsém van, hogy jól fogadja a vicceket és nem csinál belőlük problémát, különben irtó kínos lenne, hogy nálam húzza meg magát.
- Vonzónak? Hm. Azt hiszem a kisugárzása is lehet valakinek igazán vonzó, de aztán kinyitja a száját és minden tönkremegy. Meg nálam az más, ha valaki vonzó vagy pedig "A férfi", csupa nagybetűvel. Nála a jellemnek, a kisugárzásnak igazán nagy szerepe van, ami valahogy befolyásolja azt is, hogy milyennek látom a külsejét. Van akinél egy különös nézés vagy mosoly is elég. Ezt nem tudnám eléggé jól elmagyarázni, dehát tudjuk, hogy nem vagyok a legnagyobb szónok a világon. - Nem sok ilyen férfi van ám az én környezetemben. Legszívesebben a legtöbbet nem is úgy jellemezném, hogy férfi, hanem, hogy "hím". - Na és neked vannak eseteid? Milyen számodra az akivel tényleg el tudsz képzelni sok-sok időt, együtt? Mi az amit nem tudsz eviselni?
A plasztikaisebész aztán tényleg tud vagy éppen tudna miből vállogatni. Mégis milyen lehet az, akit tényleg elég jónak tart? Catriona milyen is lehet? Azonkívül, hogy róla is mennyi pletyka kering. Ajjaj. Egyértelműen Alejandronál nem hátrány, ha valaki már házas, ha igazán érdekli a nő. Őszintén nem is tudtam eldönteni, hogy csodáljam vagy elítéljem ezt.
Na de a kényelmes ágyikóban már teljesen el is felejtem ezeket, miután már mind a ketten megtisztálkodtunk.
- Hát...igen, olyannak.
Vagyishát kegyetlennek tartom? Hát fogalmam sincs, de elmémben még mélyen élnek a szavai, mikor a beltenyészetről volt szó. Számomra az már kegyetlenségnek számít egy bizonyos értelemben. Milyen vicces, hogy ezekszerint azért mégis megnézte azokat a filmeket. Én magam is bele-bele néztem de nekem túl trancsírozós, nem bírja a gyomorom.
- Que? Képes lennél lerúgni? Engem? Modnom, hogy kegyetlen vagy.
Csatlakoztam nevetéséhez a saját kacajommal. Csak nem tenne ilyet egy védtelen hölggyel, aki épp legkedvesebb ételeivel álmodik. Egyelőre azonban szavazzunk Alejandornak bizalmat és lépjünk ezen át, egyenesen egy másik különleges témára.
Őszintén először kételkedve fogadtam, hogy valóban létezne bármi tudás, vagy spiritualizmus abban amit mond, de csak pont beletrafált a közepébe, több értelemben is. Szemeim hatalmasra nyíltak, szempilláim sűrűn csapkodtak még a szám is résnyére tátvamaradt. - Dios mio! Ez..ezt, hogyan lehet észrevenni és csak..csak nyállal működik vagy esetleg vérrel vagy...mással?
Hűha, nem fogsz odáig elmenni Estefania! Na dehát orvosok vagyunk mind a ketten, ebben nincsen semmi. Mégis mi alapján meg, hogy dönti el? Édesebbé válna a nyálam ilyenkor? Vagy min? Egyáltalán nem vettem észre semmit, még úgy sem, hogy próbáltam a saját szájnedvemet érzékelni. Lehet, én túlságosan is hozzá vagyok szokva? Mindenesetre ez valami hihetetlen tudomány volt. Ki más is értene hozzá, ha nem Alejandro Salazar?
- Akkor azt hiszem, minden rendben van.
A mosolyom most egy kicsit talán gyengébbre sikeredett. Mégsem annyira szoros a dolog Catrionával vagy mi a helyzet? Nah de ez az ő dolguk. Felnőtt emberek és lehet a pletykák most is csak pletykák és nem szándékoznak házasodni vagy összeköltözni. Csak..csak élvezik az életet és miért ne tennék? Nem?
- Szerinted elég szaftos lenne nekik, hogy Steffi a rezidens együtt tölt egy éjszakát a szobájában, Dr Salazarral, miután áztak a jacuzziban?
Hangomban volt némi szarkazmus, hiszen habár mulattat egy kicsit a dolog, de főleg idegesít, hogy az emberek nem tudnak a saját portáikon sepregetni, de ennek ellenére...Tetszett a figyelem amit hirtelen Alejandro nyújtott nekem és még egészen aranyosnak is tartom, ahogy felkönyökölt az ágyra.
-Találkoztunk a reptéren és ugyanoda tartottunk, ugyanabba a szállodába, egymásmelletti ülésekben, beragadtunk a mosdóba a gépen. Tulajdonképpen kezdtem azt gondolni, hogy az univerzum akar valamit üzenni nekünk.
S minnél tovább soroltam annál inkább visszaköszön a téma, amibe olyan hosszasan megmártóztunk korábban. A sors kifürkészhetetlen útjaival és hirtelen meghalt az induló nevetés, ahogy szinte a felismerés villámai csaptak belém. Szerencsére kopogtattak az ajtón és mivel az én szobámról van szó, felálltam és kinyitottam az ajtót. Betolták olyan izével az ételeinket és távoztak is, miután a "futár" kezeibe nyomtam némi borravalót.
- Azt hiszem akkor, Buen apetito Alejandro.
Az én ételem remekül nézett ki, tökéletes volt nassolni a film közben. Átnyújtottam Andronak is az övét, majd leültem az ágyra, hiszen lassan téynleg kezdődött a film. Más kérdés, hogy képes leszek-e odafigyelni rá, mikor Alejandroval beszélgetni is legalább olyan izgalmas, mint a film maga.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

 Egyet kellett értenem a sebésszel. Az orvossá válás nem egyszerű út és igen hosszú, talán véget sem ér igazán. Jobb is, ha olyanok nem lépnek rá, akik nem szándékoznak rajta végigmenni. Pedig pont ez az orvoslásban az izgalmas. Mindig van hová menni és fejlődni.
- Azért remélem, hogy nem lesz túl gyors a tempóm. Nem szándékozok leragadni, szóval fel kell kötni a gatyát, különben azt veszed észre, hogy már fényévekkel előrébb járok mint eddig.
A mosolyon kihívóvá vált. Nem, nem olyan kihívóvá ami azt mondja: Gyere és vedd le a ruháimat a fogaiddal! Hanem ami azt mutatja: Tessék. Itt a feladat, probáld meg teljesíteni!
-Nagyon sokáig imádtam és bálványoztam anyát, mikor még nem tudtam, hogy mi is az amit valójában tesz. Magával és a családunkkal de ő valójában talán soha nem is volt benne. Soha nem is tartotta magát a családunk részének.
Szörnyű volt rátalálni a kádban...az is szörnyű volt, mikor leesett, hogy igazából egy burokban éltem, amit nem csak apa és Gustavo emeltek körém, de én magam is. Mindenáron próbáltam azt képzelni,
mikor minden iránt érdeltelen volt, hogy csak fáradt de valójában nagyon szeret minket.
Ha szerette is a családot valaha, akkor nem eléggé.
-Hü. Te aztán tényleg valóra váltod az álmokat.
Jól tudom, milyen egy plasztikaisebész munkája, de soha nem realizálódott bennem igazán, hogy mi mindenre terjed ki a tudása. -Igen? Szakmai szemmel, szerinted jól állnak? Megemeltem a szemöldököm egy félholdas mosollyal, aztán enyhítettem rajta.
- Nagyobbakat már egy ideje nem szeretnék. Elfogadtam már az ikreket, de... - Muszáj voltam elnevetni magam, hiszen olyan volumenü dolgokkal foglalkozik, hogy sérülések nyomait tünteti el, olyan embereke segít akik nem érzik magukénak a testüket, nekem meg ennyi a problémám. ..de előbb vagy utóbb a gravitáció dolgozni kezd rajtuk.
Ha pedig akkorra lesz egy társam, ki tudja nem-e jön rá akár három gyerek után a hoppáré és hagy el egy fiatalabb nőért, akinek még minden a helyén van? Mire a nők teste elkezdi elhagyni a feszesebb formákat, a férfiakra akkor jön rá a kapuzárási pánik. Nincs igazság.
-Ezt most akár Hannibal Lecter is mondhatta volna.
Csak éppen Alejandro nem egy olyan eszelős, mint Hannibal, aki művészetté avanzsálta a kannibalizmust. Olyan szinten, hogy az ember szinte megéhezett, mikor nézte azokat az ételeket. Dehát nem baj az, nem? Végülis mindenki tudja, hogy valójában nem emberi húst evett.
Még akkor is, ha Alejandronak meg van a maga különleges ízlése azokkal a sültpatkányokkal meg skorpiókkal.
Társak terén viszont eléggé logikus és tradicionális a hozzáállása, ami egy szimpatikus vonása. Semmi szuperzseni, gigaagyas dámaasszonyra nem vágyik kimondottan. Pedig aztán neki tényleg lenne miből válogatnia.
-Voloptuaria egy bitang erős nő, de néha túlzásokba tud esni. - Bólintok egyetértően vele a témával kapcsolatba és emlékezve a majdani gyermeksebészre. - Volt szerencséd találkozni vele, hogy ilyen jól kiismerted?
A világ és pláne maga ausztrália nem is akkora nagy, ahogy ezt a mexikói férfivel egyfolytában bizonyítjuk is.
- A diákok ritkán mondják ezt egy tanár szemébe, de én most nem vagyok a tanítványod. Még.
Aztán ki tudja, hogy lesz-e oly galád, hogy elintézze, legyek ismét a hallgatója. Ugyan..mintha erőltetni kéne. Ne is vicceljünk ezzel. Hiszen, ha lenne egy kurzus amit ő tart, magamtól is mennék.
- De hiszen ez egyszerűen túl izgalmas! Hogy lehet ezt megtanulni?
Ha valahol ezt meg is lejet tanulni, az nagyon frankó!
-Emlékszel a hegyekben élő törzsre, ahol részt vertem a tisztító rituálén? Lehet tud erről valamicskét Nanciyaga törzse?
Meg kell őket látogatni, hogy meg tudjam nekik mi is erről az álláspontjuk, hiszen a spiritualitás számukra nagyon fontos.
Minden a természet, a lélek és az energiák körül forog. Alejandro pedig bebizonyította, hogy van valami ebben.
- Oh, suliban illettek már rosszabbal is, mint a "ribi", de igazad van sajnos.
A kórházi dolgozok is csak emberek és a nők valamilyen módon imádnak egymáson áttaposni. Főleg ha egy olyan kaliber férfi a téma mint Dr Salazar. Amikor elkezdtem a gyakornoki éveimet is, eldöntöttem de Dr Lee után meg végképp elhatároztam, hogy amíg nem leszek szakorvos és véglegesített tag, addig nem lépek romantikus kapcsolatba senkivel. Nem hiányzik, hogy azt gondolják, azért vettek fel, mert valamelyik orvos beprotezsál.
-Ennyire bízol benne? Na és ha tévútra csal?
Tekintetemet még utoljára az övébe fúrom, mielőtt megérkezne a vacsink, amit azt hiszem bátran állíthatom, hogy mind a ketten nagyin vértunk. Mégis kissé bosszantott, hogy megtörték a légkört. Na nem baj, ha a sors is úgy akarja...Várjunk Estefania! Neki párja van!
- Két papról. Az egyik mégcsak növendék és a papi hivatásba akart menekülni, csak éppen nincsen hite. A sors úgy hozza, hogy olaszországba utazzon.
Az ajkaim közé emeltem egy falat ételt amit szép lassan megrágtam és lenyeltem. - Ott találkozik egy olyan pappal aki hivatásos démon űző és nos..fognak érdekességek történni. De a lényeg az egy mondatban rejlik.
Nem szándékoztam mindent elmondani számára, de ez az egy mondat passzol hozzánk valahogy. - Vigyázz, mert az, hogy tagadni próbálod, nem fog megvédeni tőle.
A démonra érti nyilván, de itt aztán nagyon is sok dologra rá lehet húzni.
Azért szeretem mert nem a Jump scare vagy az ijesztgetés a lényeg. Hanem a lelkifolyamatok és az egésznek a hangulata. Ahogy a fiatalabb pap végül szép lassan szembeszáll a félelmeivel.
S a film szépen lassan elkezdődött, azonnal magával ragadva engem. Valahogy mégsem tudtam száműzni a mondatot, amit Alejandronak idéztem. Túlságosan is adta magát a kettőnk helyzetéhez.
S megeshet, hogy túlságosan is el voltunk mind a ketten a gondolatainkkal, hiszen a filmből nem túl sokat látva, elnyomott az álom és másnap reggel arra ébredtem, hogy a telefonom erőteljesen rezeg a fejem alatt. Legalább annyi volt bennem ezekszerint elalvás előtt, hogy lehalkítottam. Még kómásan egy kissé, elhúztam a képernyőn a zöld kis telefont és még behunyt szemekkel válaszoltam.
- Igen?
Nos, amit a vonal túloldalán hallottam, azonnal kiverte a szemeimből az álmosságot. -Persze, indulok amint tudok.
Visszavonták az utazást. Szükségállapotot hirdettek ki és azonnal be kell mennie a St Claire összes orvosának, akik még ausztráliában vannak. Tőlem jobbra tekintve vettem fel a szemkontaktust Alejandroval, aki szintén a telefonján diskurált közben.
- Nos...akkor indulás haza.
Őt azért kicsit sajnáltam, mert ennek neki a pihenésről kellett volna szólnia.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

 Nem is tudtam, hogy hogyan válaszoljak Alejandronak. Egyrészt a mostani, felnőtt énem szemeivel keresztül, már látom, hogy miben voltak a gondok, hogy mennyi nehézsége volt apának. De addig, amíg anya nem oltotta ki saját életét? Azt kell, hogy mondjam, boldog voltam.
- A gyerekkorom boldog volt, míg anyát meg nem találtam, de onnantól sokáig csak az aggódás volt. Apáért és Stavoért és a harag. Mikor elkezdtem felcseperedni, nagyi messze volt és volt, amit apával vagy Stavoval egyszerűen nem tudtam megbeszélni.
Mindennek ellenére, lehetett volna rosszabb is. Lehettem volna én is más, kerülhettem volna megannyiszor "rossz" társaságba de végül, szerencsére...orvos lett belőlem és ha rajtam múlik, sosem kerülök olyan helyzetbe mint anya. Talán még esélyem is lesz, hogy én más példát mutassak.
-Hát...
Nem gondoltam volna, hogy egy plasztikai sebész fogja megvédeni a megereszkedett kebleket. Na meg állítása szerint én még jól is hordom az enyéimet, szóval nagy baj nem lehet.
- Meg merjem kérdezni, hogy..mi lett végül a kislánnyal?
Valamilyen okból kifolyólag olyan érzésem támadt, hogy nem végződött jól a látogatásuk. Tudom, mik szoktak zajlani az olyan családokban, annak idején ismertem egy utcabéli gyereket, akit italért akartak eladni valami vándorcirkusznak. A nagyim oldotta meg a helyzetet, egy darabig nála is élt.
- Elgondolkodtató, bár főleg a gyógyításra, a lélek regenerálására fordítják a tudományaikat. Ebbe lehet, nem is annyira jártasak.
Elvégre, miért lennének? Számukra a lélek a legfontosabb és minden betegség abból ered.
Ha már a tisztító szertartás is maga a szellemünk sebeinek, a rossz szokások, függőségek által kialakult kárt hivatott helyreállítani. -Szóval, kénytelen leszel megtanítani rá.
Sosem lehet tudni, hogy egy efféle tudást, hol tudnék egyszer kamatoztatni...plusz ha Alejandro lesz a tanárom, az megintcsak szimpatikus szituáció, amit nem kerülnék messzire. Ugyanis amikor ő beszél valamiről, bármiről...mintha kinyitná számodra a dobozt, amiben éltél és végre meglátnád az univerzumot. Páratlan élmény.
-Nem akartál még semmit sem annyira, hogy ne érdekeljen, ha nem az a neked szánt..út?
Sors így vagy úgy, de van amit az ember annyora akar, hogy egyszerűen nem tud nem harcolni érte, foggal körömmel. Engem is többször akart ledobni magáról az orvoslás ösvénye, de én minden alalkalommal visszaverekdtem rá magam, ha szűkséges volt.
- Hidd el, ez megéri. Anthony Hopkins egy zseni benne.
"Ha tagadod, az nem véd meg tőle." Vagyis attól még, hogy nem akarok valaminek a létezéséről tudni, attól még nem fog megszűnni, létezni. Eszerint probálok élni, kerülve a struccpolitikát.
Megettük az ételt, elaludtunk majd mind a kettőnket felhívtak a kórházból. Szükségállapot. Még sosem volt ilyen, amióta rendszeresen járok a Claire falai közé. Egy biztos, a szigetet sztornózni kellett, hogy vissza tudjunk térni. Szerencsére Alejandronak volt annyi esze, még a reggeli kóma hatása alatt, hogy vegyen jegyeket.
A reptéren gurulva gondoltam végig a nap eddigi részét.
-Még jó, hogy ki sem pakoltunk, vagy nem mentünk a hamarabbi hajóval.
Még fél oránk volt a felszállásig, amibe belefért a reggelink is, s hamar úton voltunk Sydney városába. Meglepő módon, semmilyen galiba, vagy ijesztő légörvény sem rézta meg a gép utasait.
Azonban még a kórházi pörgés előtt megbedzéltük, hogy teljesítem ígértetem és elmegyek vele arra a mólóra, sültskorpiót enni.
Avagy esetemben, karamellizált almát.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

Tragédia. Valóban az volt minden, amit anyám tett. Hiába is próbálnám mentegetni azzal, hogy magányos volt. A drog...a dolgok, amiket az anyagért tett..a gyávasága. Hová lett az a nő, aki szerette apánkat és mindent megtett azért, hogy együtt legyenek? Vagy csak azért szült meg minket, hogy amerikába csábítsa?
- Nem voltam még tizennégy. Azok után Stavoval is történtek dolgok, papával is, meg az új munka, a költözés. Azt hiszem ezek összessége kényszerített, hogy továbblépjek.
Nem sok időm volt magamra gondolni, mikor annyi minden esett össze körülöttem. Utána komolyabban elkezdtem foglalkozni az orvoslással és egyszerűen csak elfogadtam, hogy nekem ennyi kellett. Túl vagyok rajta. Mégis olyan irritációt érzek mindig a mellkasomban, ha feljön anyám, mint téma, amit egyszerűen nem tudok hová tenni. Ha túl lennék rajta, nem zaklatna fel.
- Őszintén sajnálom, de akkor már..legalább nem kell azokkal az emberekkel szenvednie. Végül feljelentettétek őket?
Amekkora az igazságérzetem, én biztosan kihívtam volna rendőrt, gyámügyet..mindenkit. Feltételeztem, hogy Alejandro és Voluptuaria is hasonlóképpen cselekedtek.
Én lehet még meg is rángattam volna őket, mármint a szülőket..csak úgy finoman, nőiesen. A sebész viszont ennél jóval elegánsabb.
Még az is ahogy beszél, amikről beszél. Ezúttal is, mint mindig, magával ragadott minden amit mondott és azpn kaptam magam, hogy már befejezte a mondandóját, én pedig egy szokásos mosollyal az arcomon hallgatom az előadást.
- Szeretem az egyszerű embereket, mint akik a szigeten lesznek. Ők tényleg tisztán gondolkodnak és nem ragaszkodnak a felszínes dolgokhoz, csak ami idebent van és itt. - Mutattam a koponyámra és a szívemre. Ahonnan nagyi származik is egy egyszerű, minden modernitást mellőző falu, ahol az emberek lénye az egyetlen ami számít. - Szóval, ha velem jössz, nyert ügyem lesz náluk.
Arra reagálván, hogy Alejandro szívesen megismerne. Hiszen olyan régóta "ismerjük" már egymást, már egy teljes napja megállás nélkül beszélgetünk és még mindig nem elég. Alejandro Salazar higetetlen mélységekkel rendelkezik, egy igazi óceán és én..én szeretnék lenni a búvár, akinek sikerülhet őt "felfedezni" s remélem, hogy jó úton haladok hozzá.
-Én rengeteget gondolkozok azon, hogy mi az, amo boldoggá tesz és megéri-e mindent..akármit megtenni érte.
Végülis, mikor eljön áleted utolsó órája, nem az fog csak számítani, hogy boldog voltál-e? Ki tudja megmondani biztosra, hogy megérte szenvedni, hogy erkölcsileg mindig a helyes úton jártál, ha végülis a célt, hogy életed után jobbbhelyre kerülj, végül nem is éred el. Mert nincs olyan, hogy jobb hely? Ez lenne az egyetlen ok, hogy próbálok mindig helyesen cselekedni? Az hogy halálom után VIP ellátásban részesüljek, vagy mert nem akarok ténylegesen rosszat tenni?
Egyelőre viszont ezt a gondolatmenetet hagyjuk egy későbbi időpontra folyni a medrében.
A kórházi sürgés után mindig ott van a pihenés, amit ezúttal Alejandroval fogunk közösen élvezni.
Lezuhanyoztam, kimostam a hajam és egyszál törölközőben állva próbáltam eldönteni, hogy mit is vegyek fel. Mit szoktak az emberek felvenni mikor egy nem randi, randira mennek a mólóhoz skorpiót enni? Már rég kész voltam, a minimális sminkkel, a hajam is elegánsan göndörödött a vállaimon le. Márcsak a ruha kellett, de minden vagy túl elegáns volt vagy túl hétköznapi. Áh, de várjunk csak! Volt egy ruhám, amit ugyan már hónapokkal ezelőtt megvettem, de mégcsak egyszer volt rajtam. Nude alapon fehér csipkés pont elég hosszú szoknyával és bő ujjal.
Felvettem, magamra fújtam a kedvenc parfümöm..A parfümöt és mire bekopogott Alejandro, már fel is vettem a szandált hozzá.
- Igen. Igazából a kedvenceim. Nem is emlékszek rá, hogy mikor említhettem. Köszönöm. Gyere beljebb, amíg keresek neki egy vázát. Addig is, érezd otthon magad.
Kitártam neki egy ajtót és gyorsan végigmértem, hogy nem -e vagyok alulöltözött hozzá képest. Ő mindig nagyon elegáns, még egy farmerben is..és az az illatt..Tipikusan olyan, amit ha megérzel az utcán, becsukott szemmel is követnél.
- Hát, azt nem tudom, hogy mérgező pókszabásúakat milyen lehet elmajszolni, de boztos fergetegesebb lesz, mint egy repülő mosdójába szorulva rázkódni. Szerencse, hogy ott voltál.
Amíg ő szétnézett akár vagy helyet foglalt, a konyha pult alatti szekrényben találtam egy kissebb vázát, amit egyből megtöltöttem vízzel, hogy italt szolgáltassak a virágoknak. A kávézóasztalomnak pompás, mégis egyszerű dísze lett. Felkaptam a kis táskámat és egy széles mosollyal álltam meg az ajtónál.
-Hacsak nem szeretnél valamit inni, akkor akár indulhatunk is ahhoz a híres mólóhoz.
Végigizgultam az utat a piacig, hatalmas a nyüzsgés és vidámak az emberek, de én arra igyekeztem gondolni, hogy miként fogom az arcomról elrejteni a grimaszt, ha olyan rémes lesz az étel.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

- Én igyekeznék nem túlhajszolni magam és megállni, ahogy eljutottam a hegyekbe is, de legtöbbször gurít elém valamit a sors, amit meg kell oldani. Sajnos egy pillanatra sem felejt el engem.
Miért is felejtene el valakit akit szeret nyúzni? Nem állítom, hogy csupa rossz dolog történt az életemben, vagy azt, hogy megroppannék a figyelme alatt, de csak feltűnik az embernek, mikor egy hónapja nem telik el bonyodalom nélkül.
- Ezt őszintén sajnálom, de legalább már nem tudják tovább kínozni.
Ahogy anyámnak is, remélhetőleg nekik is meg van a névre szóló, különleges bánásmódot biztosító hely a pokolban. Aki egy gyerek életét veszélyezteti, az bizony nem is való máshová, teljesen mindegy, hogy ők maguk mit éltek át életükben.
- Én...Tervben nincs egyelőre, majd ha elértem amit tudtam, hogy ha arra kerül a sor, akkor magam is fel tudjam nevelni...egyedül, akkor majd tervben lesz. Fiatal korom óta nem csak remek orvos, de anya is szerettem volna lenni.
Mindig arra vágytam, hogy egyszer büszka családanyuka lehetek, aki hétvégente sütit süt, hétköznapokban pedig a munkájában fejlődik. Ha lehet, szigorúan csak munkaidőben. Persze az is lehet, hogy azért jött nekem ez a vágy, hogy életet adjak és gondoskodjak egy babáról, mert nekem sosem volt az az élethű csecsemő babám, mint minden más lánynak az oviban vagy iskolában. Gyermekként sok minden megalapozódik és én csak jobb anya akarok lenni, mint amilyen az enyém volt. - Na és Dr Salazar hányadán áll az apaság kérdésében?
Ha már felhozta, illik érdeklődnöm nem? Biztos erre is lesz valami nem mindennapi válasza. Elvégre ő a családon belüli szaporodásról is máshogy vélekedik, mint én. Szóval, igazán kíváncsivá tett.
Olyan férfinek nézem, aki felválalja, ha már gyermeke születik elvégre ez a latin virtus. A család, a vér köteléke mindennél erősebb. De mi lenne, ha például több nőtől születik gyermeke és mondjuk nem tudja eldönteni, hogy melyikőjükkel szeretne egy párt alkotni? Elköltözik egy olyan országba, ahol a bigámia megengedett?
- Hát Soledad Barrios egy igen kedves nénni volt, egyszerű és földhözragadt egy kissé, de nagyon jószándékú. Remélhetőleg a többiek is hasonlóak lesznek, de mint tudjuk a világon bárhol kinő a gyom. Nem igaz?
Nem létezik olyan közösség, ahol tényleg ne lennének bűnözők, vagy csupa jószándék vezérelne mindenkit. -Meghát ők hívtak engem, mint a nyelvükön beszélő "nővérkét". - De mivel nem leszek egyedül, így nem tartok igazán az úttól. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz maga a sziget. Nevéhez illően csupa föld és sár. Meg lehet, hogy nosztalgia fog minket ismét csak átjárni, hiszen többnyire dél-amerikai a lakosság. Mamáékhoz hasonló lehet.
Nagyon reméltem, hogy hozzájuk hasonlóak lesznek. Nincs ott igazán áram sem, térerő se igazán, egy kiseeb ladikkal lehet eljutni oda. Remélem nélkülözni fogom majd tudni ezeket mind, hogy segíthessek a betegen vagy betegeken, ha más saját orvosuk sincs. Egy hetet kaptam a kórháztól, azt maximálisan ki akarom használni.
- Valahogy mindig visszakeveredünk ide. A sors ösvényeihez, minden út idevezet, nem igaz?
Alejandro Salazar és a sors kéz a kézben járnak valahogy, mintha egy sín lenne az élet és Alejandro a rajta haladó vonat. Nem lehet elválasztani őket. Ez most lehet értelmetlenül hangzik, hoszen sorsa mindenkinek van, de őt mégis máshogy látnom. Meg sem tudnám magyarázni, de van egy ilyen érzésem, mióta először megjelent a kórházban. Pedig mexikóban tényleg biztos voltam benne, hogy többé nem fogunk találkozni, nem fog engem tanítani...és végülis ez az utóbbi így igaz is.
- Köszönöm, büszke is vagyok rá. A bútorok nagyrészét én szereztem be, az első bútorom az ágymatracom volt és egy kávéfőző.
Hatalmas mosolyom egyben büszkeséget árasztott, hiszen igaz, hogy még alakul, de szinte üres volt, amikor elkezdtem kibérelni és már egészen otthonnak nevezhetem.
- Nem mondanám, hogy nagyon rossz volt.
Hangom sejtelmessége nem volt számomra sem észlelhetetlen, hát akkor Alejandro számára, aki minden kis részletre figyel. Dehát nem hazudhattam, hiszen akkor..akkor ölelt át először. Amikor azt hittem, ott fogunk elpatkolni a repülő mosdójában.
Bár technikailag amikor a mosdófelé mentem és a gyerek ülése nekidöntött Andronak, akkor voltak először körülöttem a karjai. Még mindig emlékszek, milyen volt a lehelete a nyakamnál és a keze a combomon. Estefania, vedd ki gyorsan a fejed a fellegekből. Ez mind véletlenül történt.
- Különleges ital? Mi lehet az? Leturmixolt angolna, kígyóagyvelővel?
Felkacagtam, mert viccnek szántam ugyan, de Androt ismerve, valahol tartottam attól, hogy ilyesmikre gondol és nem színes, kedves koktélokról. Legalább is nem a hagyományos receptekkel.
Dehát a pirított skorpiók után már nem teljesen mindegy? Nagyi úgyis mindenféle nyárson gőtét etetett Stavoval és velem, mikor kicsik voltunk.
- Szombat estére? Hm, lássuk. Csak konditerembe akartam menni, mert már rég nem voltam, hogy bezárt, ahová jártam. De azt is valamikor reggel. Lenne esetleg ajánlatod?
Igyekeztem nem kimutatni, hogy reménytől csillannak fel a szemeim, mikor kérdőn tekintettem fel rá. Mi másért is kérdezte volna? Csak nem akarja, hogy én vigyázzak a kutyusára, amíg Catrionával...randizni megy. Hű, hát most ez a mondat nagyon nem esett jól. Olyan rossz érzés kerített a hatalmába.
A lemenő, bágyadt naplementének fogalma sem lehetett, hogy mi éppen mire készülünk a mólón..egy baráti kis pókszabású evésre. Csak ne legyen olyan rémes, hogy kihányjam. Kérlek, Istenem add, hogy ne égessem le magam azzal, hogy kihányom Alejandro előtt!
- A következő hét utáni hét pénteken utazok, te szeretnél még csatlakozni?
Azóta nem is annyira jött szóba és mivel nagyon elfoglalt orvos, lehet, közbejött neki valami. Egy konferencia például. Vagy egy telefonhívás, ami sürgeti, hogy ismét elutazzon és talán többé ne is lássam.
Pedig mellette sétálva a mólón a kofárok standjai közt, olyan érzésem volt mintha már többször is megtettük volna ezt az utat. Fordultunk jobbra, fordutunk balra, míg egyszer csak szemeim elé nem tárult egy bizonyos stand látványa. Azt hiszem épp ott pörkölik azokat az... ínyenc fogásokat.
- És...és most így nem lesz mérgező?

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

-Akkor állíthatjuk, hogy Dr Salazar az élet minden egyes bukkanóját, egy újabb kihívásnak veszi?
Végtére is igaz. Az dönti el, hogy egy esemény jó vagy rossz, ahogy hozzáállunk. Miután Aljeandro is hozzá tette a maga szemszögét, kicsit szégyelltem is magam, hogy olyan hamar képes voltam belenyugidni a rosszba es hagytam, hogy az szépen, lassan elnyeljen. Ezért is volt megváltás nekem az orvosi hivatás és hatalmas nagy szerencse, hogy ennek egy részét még Alejandro adta át nekem.
- De igen, szeretnék bízni benne. Viszont anyám példájából tudom, hogy gyereket szülni ebbe a világba, úgy, hogy nem állsz rá készen...egyszerű önzés.
Ha nem csak azért szül meg Stavot és engem, hogy apánk elvegye feleségül, lehet, hogy a sajátján kívül mások életét is jobbá tette volna. Nem lett volna drogfüggő, apánk nem szenvedne mindenféle lelki sérülésekkel és Gustavo...a kettőnek a keveréke. - Meg aztán szeretnék elővigyázatos lenni. Semmi sem biztosítja, hogy ha meg is találom a társam, a sors hagyni fogja, hogy velem is maradjon. Ezért várnék inkább addig, amíg meg nem tudok állni akar egyedül is a saját lábaimon.
Alejandro egy férfi, igen mély gondolatokkal, bölcs, erős és igazán sikeres. Neki nem lennének komoly gondjai egy gyermeket felnevelni, vagy akár új szerelemre találni, aki anyja lehet a gyermekének. Én azonban, rettegek attól, hogy mivé lennék, ha a társam egyszercsak nem lenne. Tudnám egyáltalán helyettesíteni a férfit a poronty életében? Tudnék egyensúlyt találni a gyereknevelés és az előrébb jutás terén a hivatásomban?
-Két másik kislányt akár? Nem félsz a nőuralomtól?
Ez persze már egy kevésbé komoly hangulatú kérdés volt a részemről. Drága apukám is mindig azzal viccelt, mikor a ciklusom miatt szenvedtem, hogy "még szerencse, hogy az ikerbátyám, nem a nővérem lett." Két hárpiával nem tudott volna megharcolni. - Szerintem jól teszed. A megfontoltság, nagyon sok bajtól kímélhet meg és a társadalom, nem fogja jobban tudni, hogy mikor állsz készen, mint te magad.
Akármilyen jólelkű és bölcs- a maga néha furcsa módján- nem ő lesz az, aki tudni fogja, hogy én, mikor fogok neki dédunokát szülni. Hiába is próbalja teafűből meg mindenféle füstből megjósolni. Állítsa csak az ellenkezőjét.
-Remélhetőleg nem Señora Barrios lesz az az egyetlen virágszál.
Kellemetlen lenne, ha rajta kívül a szigeten mindenki elutasító lenne velem szemben, hiszen Soledad szerint ott sosem volt női orvos és amilyen visszamaradottak, még képesek lesznek ezt kifogásolni. Ezért is szerencse, ha jön velem egy férfi orvos is, Alejandro személyeben.
Aki készül bevezetni a kikötői piac, autentikus világába. Voltam már párszor ott korábban, de sohasem merészkedtem elég mélyre. Csak az alapok, zöldség, gyümölcs, hús...vetőmagok. Nem is tudtam eddig, hogy ilyen sokszínű lenne.
- Bizony, nagyon szeretem és volt szerencsém sokfélét megkóstolni. - Nekem azonban itthon egyszerű, kotyogós kávéfőzőm van, és darálóm. - Akkor..akkor majd én főzöm a kávét, vagy jobbat tudok! Majd én megtanítom neked. - Kedves kacajom, s majd mosolyom atváltott, egy kihívóan ívelt szemöldökre és ajkakra. - Mit szólsz hozzá professzor úr? Megtanulnád a kávéfőzés rejtelmeit, hajdani diákodtól?
Elvégre az ember holtáig tanul és talán még azután is. Sosem lehet késő megtanulni a helyes mértékeket a mennyei kávéhoz...vagy máshoz is, de ebbe most inkább nem folyok bele, mert hát..dolgunk még van a mai napra.
- Mennyien mondhatják el magukról, hogy egy repülőgépen beszorul egy másik emberrel, amíg a gép eszeveszett rázkódásba kezd?
Még egy kalandfilm is kezdődhetne ilyen jelenettel. Abba a fülkébe beszorulva még nem láttam át, hogy en azon még egyszer nosztalgiázni, meg nevetni fogok. Pedig nem könyveltem el rossz élmenynek, sőt! Ezek után már úgy fogok repülni, mint aki erre született!
- Ha én dobom be az ötletet, akkor én is fogom elneveztetni.
Olyanról nevezném el, akit nem kedvelek. Brenner koktél, biztosan senkinek sem lenne gyomra hozzá.
Illetve...pillantok sandán, Alejandrora..lehet, hogy mégis.
Alejandro Salazar és a Brenner koktél.
- Akkor a terem előtt várlak. Nem olyan régen kezdtem el ismét oda járni. Remek smoothie repertoárral rendelkeznek.
Ha már ital, hiszen ott tényleg van "Steffi-smoothie". Banánnal, barackkal, narancslével, fahéjjal, eperrel és gyömbérrel. Édes, pikáns és egészséges, nem is kell ennél több.
Plusz, ha Alejandro ott lesz, lehet segít is nekem gyakorolni legalább az ütéseimet. Kissé el vagyok már macskásodva.
- Hű, köszönöm! Veled biztosan sokkal könnyebb lesz az egész procedúra.
Mekkora szerencse, hogy a sebész ennyire kalandvágyó és figyelmes! Eljön velem a világ egyik végére, ahol a körülmenyek sem lesznek egyszerűek és segíteni fog. Igazán önzetlen tőle. Lehet, ezért elvezetem majd Nanciyagaék törzséhez, hátha ezzel bevezetem én is őt egy új világba, ahogy ő is vezet engem a piacon belül. A skorpióhoz, amit ez a kellemes mosollyal rendelkező bácsi készít. Nem tudtam a vigyort visszatartani az arcom vonasairól, hiszen pont így képzeltem el azt a személyt, aki ilyen egzotikumokat árul.
.....- almát.
Hogy mi? Almát? Kissé értetlenül, mégis hálásan pislogtam Alejandrora. Hát persze, nem is rá vallana, ha rámerőltetne valamit, amit nem akarok. Pedig valamilyen szinten már izgultam is, hogy vajon milyen ízt fogok érezni.
-Köszönöm.
Elfogadtam az almát és lehetseges, most Dr Salazar még nagyobbat nőtt a szemeimben.
- Tökéletes!
Izgatottan kapkodtam a lábaimat a kis ülések irányába. Hihetetlen, hogy milyen közel lakok a parthoz és milyen kevésszer mártózok meg a vízben. Pedig aztán tényleg imádom, mivel most is -mint mindig- elég volt a lábaimat belemártani és máris elszállt a világ összes gondja.
- Az első harapás az enyém? Megtiszteltetés, de nem akarod előbb megkóstolni, mielőtt a nyálam módosítaná a skorpió egyedi ízét?
Humorral fűszereztem meg a kérdést, ami nagyon is komoly volt. Mielőtt még Androval hosszasabban beszélgetni kezdtünk volna erről a hotelben, el sem tudtam volna képzelni, hogy valakinek a nyála akar változtathat is azon, amilyen íze lesz valaminek. Pedig tudom, hogy a parfümöknek is mindenkin teljesen más illata van.
Ha végülis beleegyezett, hogy enyém legyen az első falat, akkor félig Andro ujjaira, félig a pálcára fogok rá és úgy harapok egyet az ízeltlábúból...ami igazából a természet módja azt mondani, hogy "Kapjátok be, most igenis keresztezem a darazsakat, a pókokat, a rákot és a rémálmokat."
A várttal ellentétben nem olyan rossz, mint fondoltam. Nem nagyon keserű és savanyú egyszerre és biogár íze sincs. Olyan skorpiós...Végül lenyelem és par pillanatig, csukott szemmel próbálom eldönteni, hogy mit is érzek. Tetszik- e egyáltalán, amit érzek...
- Nem is volt vészes, de nem lesz a kedvencem. Almát? Remekül kiegészíti a skorpió savasságat.
Felvont szemöldökkel, mint egy gasztro-zseni, nyújtottam felé a gyümölcs azon oldalát, ahová még nem haraptam bele.

Alejandro & Steffi

"Fate determines who enters your life, your actions decide who stays. "

- Az emberek többsége.. lesz ami lesz alapon, szemre- észnélkül éli az életet, így nem is láthatják az utat maguk előtt. Nem tudják, hogy ott van.
Akár a főzésnél. Fogja, beledobja a hozzávalókat és várja, hogy mi lesz az eredmény. Sosem fogom tudni eldönteni, hogy melyik a bátrabb felfogás, de szerencsére nem is én vagyok az a személy, akinek ezt bírálnia kéne.
- Igen a társadalom sajnos, főleg olyan emberek csoportja, akik egymáshoz verődve állitják a saját, egyéni igazukat, ami nekik tetszik. Mint az egyik volt csoporttársam. Kikérte a véleményem, de mivel az az övével nem egyezet, ment és addig kutatott míg valaki egyet nem értett vele.
S ha nem volt ilyen, akkor kibírhatatlanná vált.
Sok ilyen nő van a világon, én pedig szívesen kerülöm a társaságukat.
Vajon Alejandro erről miképp vélekedik?
- Akkor bizony kemény legény vagy te. Majd x év múlva, ha sok lányod lesz, szólj, hogy hogyan bírod. - Vajon milyen "lányos apuka" lenne belőle? Túl laza vagy túlféltő? - Mit gondolsz, ha lányaid lesznek, mennyire fogod őket óvni? Rendelkezel kalasnyikovval?
Véleményem szerint egy fiú gyermeket is ugyanúgy védeni kellene. Annyi rossz ember van a világon és annyi rémes tett. Szeretném azt gondolni magamról, hogy meg tudnám találni a középutat, mégha át is virrasztanom az éjszakákat, mind a tíz körmömet lerágva.
- Nem tudom. Dolgos férfi kezek közül még sosem kaptam kávét, hogy tudjak viszonyítani.
Illetve Stavo egyszer felajánlotta, mikor nála aludtam, de végül az lett belőle, hogy én készítettem el. Apa meg nem iszik kávét...Korábbi kapcsolataim alatt sem jutott eszébe senkinek, hogy legalább megkérdezze.
Dehát nem vagyunk egyformák és már megtanultam, hogy ilyen extrákat ne reméljek. Meg aztán, a cél felé ballagva Alejandroval, inkább rá kellene koncentrálni, mint arra, hogy eddig mit NEM kaptam. Hiszen közben Alejandro szerzett nekem egy csodás nassolnivalót. - De ezek a kacsók, bármikor, szívesen készítenek kávét a kedvenc professzorom számára.
Vagy sütit, akár mini tortillát, ami elvileg nagyon is ízlett neki. Általában elégedett vagyok az ételekkel, amiket a boszorkány konyhámban kotyvasztok, de mindig öröm látni, ha másnak is ízlik. Főleg ha valakinek olyan fejlett az ízlelése mint a sebésznek.
- Valóban. Az hirtelen ki is maradt, hogy még a szobád is elázott és hozzám sodort a vízözön.
Kellemesen nevettem fel, ügyelve arra, hogy ne legyen túl hangos és feltűnő a kacaj. Még számomra is úgy tűnik, hogy a nyomában voltam, pedig jól tudom, hogy nem ez az igazság. Lényeg a lényeg, sokkal jobban jártam vele fent a tetőn, mint bárhol a város más részein.
Egy tökéletes estének könyveltem el és nagyon boldog vagyok, hogy utána is alkalmunk nyílott élvezni egymás társaságát.
- Az évek alatt...még nem volt ilyen fejetlenségre példa. Sajnálom, hogy nem láthattad a fénykorában a kórházat, de hátha az újabb generációval, visszatérhetünk a helyes útra. Szerintem rajtunk nem fog múlni. - Biztos voltam benne, hogy a mostani gyakornokok közt is akad bőven olyan orvosjelölt, akik hivatásnak érzik az orvoslást, nem..egy szükséges rossznak. - A kondit pedig akkor lefixáltuk! Ha szerencsések leszünk, megmutathatom a halálos jobbegyenesem a zsákon.
Nem vagyok egy agresszív nő és inkább távol maradnék az erőszaktól, de...vannak meglepő mozdulataim, aminek Tris is szemtanúja/alanya lehetett.
De vajon Alejandro ezt mennyire díjazná? Vannak olyan férfiak, akik nek szereteik a harciasabb nőket.
- Nem. Igazából azóta is nagyon kíváncsi vagyok erre a csodatudásra.
A testem állapotát kiérezheti, de a gondolataimat, az érzéseimet...azt nem tudná. Azt hiszem.
Bátran dőltem előre és kóstoltam bele az ismeretlenbe, amit Andro tartott az ujjai közt. Nem lett rémes, legnagyobb meglepetésemre.
- Nos, mi mindenre vennél rá?
Immár hasonlóan az övéhez, ajkaim kacér mosollyá formálódtak. Tényleg nagyon kíváncsi voltam Alejandro összes rétegére, s azok színeire. Aki ilyen mély gondolatokkal rendelkezik, az az életben sem elegedhet meg egy egyszerű, eseménytelen élettel. Jó, most éppen alkalmazkodik, de mik lehetnek a hobbijai?
- Mi? Borzalmas? Még jó, hogy nem az alma után gmharaptam akkor bele. Most végkepp tönkrement volna!
Azonnal megerezné a cukrot a saját roston készült csemegéjén és kiköpné. Az ajkaimon maradt cukormáz egyből a pókszabásúján akadt volna.
Összességében hamar eltelt az idő, tökéletes volt minden, remek érzés volt a langyos víz is a labaimnak.
- Régóta nem volt részem, ilyen tökéletes estében.
Elfogadva a sebész segítségét, feltápászkodtam a földről, készen az este befejezéséhez, elvégre mind a ketten dolgozni fogunk másnap.
Mégis kattogott az egyam, hogy miképp köszönjek majd el tőle. A kocsijábam is végigtársalogtam vele az utat hazáig.
Eleve úgy döntöttem, hogy úgy búcsúzok, ahogy jön magától.
- Csodálatos volt Andro, köszönöm, hogy elvittél ahhoz az árushoz. lábujjhegyeimre álltam és adtam nem túl hosszú csókot az arcára, mielőtt, eltűnnék az ajtóban.