Live without regrets - Altair × Ronan

- Bámulatos ez a készség. Mikor kezdted el tanulni ezeket a holtnyelveket?
Arcomra, úgy éreztem, hogy kedves mosoly szökött arra, amit az archeológus mondott. Nemcsak azért mert valóban hihetetlen munka és tudás lappang benne, de azért is, mert a tekintetének köszönhetően ezt sikerült kicsit magamra is venni. Ez a különbség benne és az emberek kilencvenkilenc százalékában, hogy vele nem úgy érzem magam mint egy "furcsaság" a különleges teremtmények cirkuszában, hanem mint egy különlegesség az ő személyes kedvencei közt.
Talán ezért is tudok neki ilyen könnyen megnyílni, mert tudom, hogy nem leszek elítélve.
- Már hogyne lennének azok? Náluk jólneveltebb ebbel soha nem fogsz találkozni. Soha.
Ezt büszkén és biztosan mertem állítani. A két jómadár még a saját szagára is finnyás. Főleg Mozart, aki babakorában sem volt már hajlandó bemászni abba az alomba, amit egyszer már használt. Így nem féltem őket elvinni másokhoz...tekintve, hogy tisztábbak mint némelyik ember.
A kérdésére, amivel a kérdésemre válaszolt..csak bólintottam, elszántan. Vajon tud-e dönteni a sok érdekes hely és ereklye közül?
Meg kell, hogy mondjam..nem számítottam erre a válaszra. Talán észrevehető volt, hiszen arcomat forrón izzó lávaként öntötte el az arcpír, ajkaim meglepett kanyonná váltak és szempilláim is illetődötten csapkodtak mint egy pillangó szárnyai. Ilyen szépet még senki sem mondott nekem, és ha nem találtam volna meg magam valahol út közben, talán soha nem is térek magamhoz.
- Wow. Te aztán tényleg tudod, hogy mit kell mondani.
Nem mondtam éppen ki, de nem csoda, hogy hamar lecsaptak rá anno. Ronan Nordahl kéremszépen, bárkit el tudna csábítani. Elvégre külső alapján egy igazi, viking félisten. Szuperintelligens és még szépeket is tud mondani. A durva az, hogy látszik a tekintetében, hogy nem csak mondani akart valami "szépet", de komolyan is gondolja.
- Hmpf. Lehet a kóbor menyétnek jobb íze is lenne, ha el tudnák kapni ezek a kis drágák.
Incselkedésére tettetett sértettséggel válaszoltam, még akkor is ha volt benne igazság. Mochi és Mozart kényesek és nem ejtenének el semmit sem, ami mozog. Egy-két lepkét meg darazsat leszámítva. Dehát úgyis tudom, hogy Ronan nem ítélne engem éhhalálra.
Akár készíthettem is volna valamit azokon az ősrégi izéken. De ha már felajánlotta, hogy elmegyünk együtt enni  akkor felhozom az ötletet legközelebb. Na erre a gondolatra megintcsak égett a füleim teteje. Máris számolok egy "legközelebbel". Szeretnék egy legközelebbet és reméltem, hogy nem csak én vagyok így ezzel.
Az alapján, ahogy a férfi viselkedik és visz magával az átmeneti lakhelyére, kutyákkal együtt, ő sem szeretett volna még megválni tőlem.
Nála viszont kissé feszült lett a hangulat. Tanultam ám négy évig németet, de amilyen akcentussal beszéltek a másik oldalon és amilyen gyorsan beszélt Ronan, örülök, hogy egyáltalán azt megértettem, hogy nos...német nyelven beszélnek. Holtnyelvek, angol, gondolom izlandi és még ki tudja, mennyi nyelven tud Ronan kommunikálni.
- Igen? - Ujjaim, akaratom ellenére és picit suorosan fogták az archeológus kezét. Mekkora lehet a baj? Veszélybe került valaki? Vagy ő lesz nemsokára veszélyben? Mindenképpen mennie kell, dehát ezt tudtam. Mégis nehéz volt felfogni, hogy talán vissza sem fog térni. Ugyanis nem én vagyok itt az egyetlen különlegesség.
Csak pakolta egymás mögé a szavakat, most olyan nyelven  amit értettem is, mégis csak a végeredmény volt, ami leesett és hatalmasat koppant. Szeretné, ha vele tartanék. Igen! Ennek a szempárnak, ennek a tekintetnek bármit!
- De szabad ilyet?
Mochiékat éppen lenne hol elhelyeznem, de nem lennék kolonc a számára? Na és ha apa megtudja? Ha apa megtudja, be fog zárni egy életre. Na és? Nem megéri? Ronan majd..majd ő megszöktet. Csalafinta mosoly kíszott emiatt az arcomra, míg eszembe jutott a szarkofágos témánk.
Ha azt mondom, hogy nem. Akkor...hajlandó lennél elrabolni? Légyszi.
Igyekeztem a szemeimet hasonlóvá tenni ahhoz, amikor Mochi kunyizik a kedvenc jutalomfalatért. Izgalom pumpálódott minden porcikámba és minél hevesebben vert a szívem, annál kevésbé tudtam megülni a hátsómon.
Másnap hajnalban letettem Mochit és Mozartot anyukám házánál és a lehető legstrapálhatóbb ruháimmal megtöltött táskával indultunk el a kalandorral a repülőhöz. Életem első repülős utazására.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Áh, mint a Google translate! Bár biztos vannak annál komolyabb eszközeitek is.
Lássuk be az az alkalmazás nem éppen az a felület, ahová az ember fordul, ha le kell valamit fordítattni, pláne nem egy szöveget. Éppen ezért is csodálom valamilyen szinten Ronant. Ő az élő bizonyíték arra, hogy nem vehetik át teljesen a gépek az emberek feladatait. Egyelőre még nem legalábbis, ez pedig számomra csodálatos.
- Nos, ha nem zavarunk, akkor lehet, Mozartnak is ideje lesz bemutatni azt a csodás épületet.
Annak ellenére, amik ott történtek még mindig tartom magam ehhez. Az az épület egyszerűen túl hangulatos és régi, hogy ne térjek oda vissza. Aztán meg ott van Ronan Nordahl is, ami újonnan egy plusz. Sosem gondoltam volna, hogy örülni fogok a jelenlétének, de máris addiktív az a sok intenzív érzés, az izgalom amiket magával hozott.
- Pontosan ebben reménykedek! Örülök, hogy megérted.
Legalábbis úgy tűnik, hogy amióta beléptem az átmeneti lakhelyének az ajtaját, ő egyre inkább érti meg, hogy milyen is vagyok én valójában, egyre több mindent lát, tapasztal belőlem és ezek mégsem rémítik meg. Mi tagadás? Ronan egy igazi kalandor, ízig-vérig. Ismét visszatértek a gondolataim azokra az izzó, tengerszín íriszekre, mikor meglátta a rejtett szinbólumokat rajtam. Lehet meg kellene neki mutatnom ezeket teljesen? Mi lesz, ha ezek után már nem leszek számára olyan érdekes? Ugyen Altair, hiszen már rengeteg műkincset látott és régiséget, mégsem unta meg. Persze, mert mindig újakat talál. Eldönötttem ekkor, hogy az önmarcangolás helyett inkább teljesen rá terelem vissza a figyelmemet.
- Hát...egy vidámpark, ami itt Sydneyben van. Igazán különleges, hogy olyan mintha ott megfagyott volna az idő. Még oroszlán show is van.
Oda is anya vitt el, ha apán múlik, akkor sehová sem megyek és ahová igen, oda is csak akkor ha figyel valaki. Tulajdonképpen sosem értettem igazán ezt a túlféltést. Mintha rejtegetne valamit előlem és az egész világ elől egyaránt.
- És mi a legnagyobb különlegesség, amit valaha találtál? Hová repültél volna vissza legszívesebben?
Vajon melyik kor és helyszín eszmeisége, története vagy természeti adottságai ragadták magukkal leginkább? Nekem olyan férfinak tűnik, aki nem ijedne meg akár egy kevésbé modern környezettől és ennél sokkalta zártabb látószögű emberektől. Nagyjából bárhová el tudnám képelni, de a Viking dolog túlságosan is beitta magát a gondolataim közé. Tényleg megnézném egy olyan szereléssel, azokkal a tetoválásokkal díszítve, ahogy egy koponya "sört" tart a kazében. Sikerült megint elkalandoznom, dehát ez van amióta Ronant ismerem, folyamat kalandozok vele, ha nem is a valóságban de képzeletben.
- Mi??? Egyébként éheztettél volna vagy azt a szörnyű bonbont adtad volna nekem étek gyanánt?
Honnan jön ez a löket humor? Hogyan változhatok egyetlen ember hatására egy majdnem új emberré? Veszélyes ez a férfi, nagyon veszélyes és..pont ez az ami igazán tetszik benne, a borzongás. - Csak annyit mondok, hogy Dávid és Góliáth. - Húzom ki fogaim közül az ajkam, hogy kissé kevés levegővel, de vissza tudjak vágni a magasságomra tett megjegyzés miatt, dehát megint jött azzal a tekintettel és én túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ne akarjak mégegy ízelítőt belőle. Már olyan közel volt az az érzés, dehát a modern technológia állta ennek az útját.
"Telefonok, tudják mikor kell tönkretenni egy pillanatot."
Nem állt módomban ezen morogni, hiszen Ronan ábrázata nem sejtetett semmi jót.
-Ronan...Jó. - Bólintottam kissé sápadtan.
Huh, egy pillanatra sikerült megijednem, dehát nem mertem smmilyen szempontból sem ellenkezni. Kaptam a Mochit és Mozartot és vittük is magunkkal őket Ronan házához. Az úton nem mertem még kérdezősködni. Míg ő előkészítette a dolgokat, rendeltem magunknak ételt és lekuporodtam a Mo-Mo duóval a kanapéra. Minél kevésbé észrevehetőbb, ez volt a cél, mert nem voltam benne biztos, hogy tényleg nem okoz gondot a jelenlétem. Ki tudja, hogy nem-e lesz szó valamilyen titkos információról közben?

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Nem. - Lassan megráztam a fejem egy lágy mosollyal, hiszen ez nem egy olyan dolog amit bánnék. - Nem volt ilyen, aki után tényleg vágyakoztam volna.
Ezenkívül hogyan is merjek panaszkodik a magánéletem miatt, mikor Ronannek sokkalta nehezebb dolgot kellett megélnie. Az árulásban, ahogy mondják, pont az a legrosszabb, hogy mindig olyantól jön akire nem is számítanál. Nekem pedig, ha magányos is volt, de végülis jobb volt magányosan, mint semmitmondó kapcsolatok hálójában.
- Helyes!
Szeretem megosztani az ételt-italt olyan emberekkel, akiket kedvelek és közel is engednék magamhoz. Így nem is csoda, hogy egy igen intenzív színfolt lett Ronan az asztalomnál ülve. Hatalmas ember, még ez a nagy mennyiségű étel is eltörpül mellette.
- Egyelőre szeretem ilyen kis bensőséges helyként és nem annyira felel meg a helység egy konyhának. De örülök, hogy ez a véleményed. - Őszintén. Számomra ismeretlen jelenség folyamatosan mosolyogni valamin. Érezni véltem az arcom izomzatában aprócska kis görcsöket, mivel alig használom őket arra, hogy felfelé görbüljenek az ajkam sarkai. Márpedig, ahogy a kiskedvenceimmel bánik, az már önmagában is megéri a világ összes mosolyát.
- Valóban? Nem zavarnánk? Ha határidős, akkor..akkor lehet, hogy nem kéne elterelnünk a figyelmed.
Pedig elképzeltem magam, ahogy alnyúlok a kanapén egy könyvvel, míg ő csinálja azt a fontos munkát. Mozart az én lábaimnál, Mocji pedig nála, néha kunyizva egy-két buksisimit. Ha jobban belegondolok, legutóbb is kínait ettünk. Van nála egyáltalán étel?
Valahogy meg kellene finoman tudni.
- Egy régiségboltban találkoztam vele. Nagyon el volt rejtve, de azonnal lenyűgözött. Emlékszek, alig akarta nekem eladni a bolt új tulaja. Az anyjáé volt, aki szegény elhunyt és Mrs Tyler szentül hitte, hogy köze van hozzá a táblának. Végül beadta a derekát.
Fogalmam sincs, hogy mi vette rá, de már nálam van a szépséges Ouija tábla és nem fogok megválni tőle soha!
- Az remek hír, sajnos nekem nincsenek kempinghez szükséges holmijaim. Azt sem tudom, hogy mik kellenek.
A szobámban hamar elővettem a hatalmas nagy kegyben részesített eszközt és egy kis gondolkozás után odaadtam Ronannek. - Valóban. Hasonlóképpen vélekedsz a műkincsekről is, amiket megtalálsz? Hiszen azokat a tárgyakat is körbelengi az adott időszak szelleme és hangulata. Te nem képzelted még el egy-egy ilyen megtalálásakor, hogy milyen lehetett abban a korban élni, mikor készült? Annak a bőrében, aki készítette?
Gondosan eltettem a kibélelt dobozba a kincsem és félszeg mosollyan néztem Ronanre fel. - Szeretnék menni..nagyon.
Kicsit féltem, hogy talán csak udvarias, de gondolatban meg is ráztam a fejem. A műteremben láthattam, hogy ő nem ilyen gyenge emberi lény, aki csak azért ajánl fel valamit, amit nem akar, hogy a másiknak ne bánja a kis lelke. Ettől csak még inkább tetszett a férfi. - Oh tényleg. - Gyorsan felmásztam az ágyamra és a felette lévő polcról levettem az egyik rajztömbömet. Kivettem onann egy lapot, ami őt ábrázolta Mochival az ölében, de persze lefelé tartottam azt az oldalát a padló felé, hogy ne láthassa, mi van rajta..és az ágyon állva nyújtottam felé. - Ez a tiéd, de persze nem adom ingyen. - Vicces, hogy még így sem voltam nála sokkal magasabb, hogy az ágyat segítségül hívtam.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Nyitott lettem volna, valakire aki passzol, aki tud érzéseket kicsalni belőlem, akire fel tudok nézni. De..most, őszintén nem bánom, hogy idáig nem sikerült. - Mármint addig, hogy nem találkoztam Ronannel, aki eddig fényesen teljesít, akár az éjszakai eget beborító csillagok. Ez, hogy teljesen őszinte legyek, igenis hiányzott az életemből, de mindig is jobban érdekelt az, hogy inkább olyanokkal vegyem körül magam, akik megérik az időt, mint sok olyannal, akik nem.
Ronan minden szempontból különleges. Nem tolakodó, finom mégis mintha gondolatai az enyémmel pendülnének egyszerre, akár egy hárfa húrjai. Pontosan tudta, hogy meddig szabad elmenni és mennyire gyengéden mégis határozottan szorítson. Furcsa, még sosem térképezték fel ennyire domborzataimat és igencsak vicces, hogy pont egy valóságos kalandor fedezi fel őket, kellő odafigyeléssel. Hogy én meddig el akarnék jutni ezzel a férfivel, aki apám legnagyobb utálatának a tárgya, apjával együtt... Vele megjárnám a gyönyör azon világát, mit nem volt még alkalmam feltárni, csak az ajtaján kopogtattam. Hála Ronannek, ennél közelebb sosem kerültem még hozzá. Izgatott vagyok, hogy mit tud még megmutatni nekem. Ugyanakkor kissé tartok is az egésztől. Mi van, ha egyszer csak elkezdek tőle félni? Azt szerintem egyikünk sem viselné jól. Elmerhetem majd neki mondani, hogy én nagyon is jól tudtam végig, hogy ki ő?
- Van gyömbér, azt nagyon szeretem és be is van hűtve. - Imádom, hogy egyszerre jéghideg és forró, ahogy iszom és az érzés átjárja a testem. Sajnos, meg kellett szakítani a csókot, de máris vágytam megint az érzésre, az érzékekre. Túl addiktív számomra Ronan csókja, pedig csak egyszer részesített benne.
- Havonta két-három alkalommal gyűlünk össze. Az ebéd pedig pulykás-majonézes szendvicsek, bőrén sült lazac, steak burgonyával és görög salátával. Desszertnek pedig Mozart torta szeletek. Kérsz esetleg citromot a halhoz?
Nem a legfajsúlyosabb ételek, de a mennyisége talán fogja kárpótolni a hatalmas termettel megáldott férfit. Ebből csak a sütiket nem én csináltam. Reméltem, hogy fog neki ízleni. Elkezdtem kipakolni az asztalra, félbevágni a szendvicseket, mert azért az mégis mutatósabb, majd egy pillanatra megálltam, hogy átgondoljam a kérdését. Teljesen még senki sem figyelt meg, izgalmas s kicsit félelmetes is a gondolat, hogy egy ilyen szakértő, mint Ronan, ténylegesen elkezdje megfejtegetni őket.
- Igen. Úgy hiszem, hogy keríthetünk rá alkalmat.
Kipakoltam elé az ételeket és töltöttem nekik italt, majd leültem az asztalkához és majszolni kezdtem egy fél szendvicset. A lakásom, Ronan hatalmas alkatához képest liliputinak tűnik, ez pedig egy igazi mosolyt csalt az arcomra. Bár az én ágyam kényelmesebb, mint a kanapé az ő átmeneti szállásán.
- Mennyi..Mennyi időd van még? Nem akarok tapadni vagy bezárni téged magamhoz persze, csak..
Csak most, hogy itt van, az ő élettel teli kisugárzásával, olyan magányos belegondolni, hogy hamarosan elmegy. Érdekes, hogy milyen hamar hozzászokik az ember a jóhoz.
Mochi és Mozart közben elkezdtek játszani a földön található gumicsirkével. Oh, lehet, most éppen meghívattam magam? Ez nem túl illendő.
- Kíváncsi vagy a boszorkánytáblámra? Szívesen megmutatom előtte, hogy mit viszünk majd a kempingbe.
S innentől számomra ez már csak egy szánalmas próbálkozásnak tűnik, hogy még egy kicsit elnyújtsam az időt amit vele tölthetek és talán még egy újabb csókot is kapjak.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Hát vagy elutasítóak, vagy túlféltőek. Nem tudom, dehát nem is igazán érdekelnek azok, akik az első nehézég láttán kihátrálnak, hiszen velem a közelükben akadhat ilyen bőven és nekem nincs szükségem egy újabb távolodó hátra.
Az első pár alkalommal fájt, nagyon is érzékenyen érintett, amíg fel nem fogtam, hogy igazából nekem ez így jó. Nem kell nekem sok barát sem, csak egy pár akik tényleg számítanak. Ha ez pedig megmarad annyiban, hogy Mochi és Mozart..meg remélhetőel Ronan, akkor nekem az is tökéletesen megfelel. Minek tartanék beszáradt temperát magamnál?
- Nem, arról szó sem lehet! Börtönbe nem. Inkább tényleg maradjunk az enyémnél, legalább ha többet használjuk, akkor megtelik energiával és egyszer talán még jobb is lesz, mint ami a múzeumban van.
Megtartottam magamnak, de már éreztem az izgalom kicsiny pillangóit megjelenni az érrendszeremben, hogy beutazzák a testemet. Ronannel, ketten egy kempingben. Micsoda adrenalinlöket lesz az! Utána ottaludni és minden kis neszre felfigyelni. Na és mi lesz, ha valamelyikünket tényleg megszáll valami? Oh, uramatyám, az mennyire izgalmas lenne. Sajnálnám persze Ronan testét, de nagyon izgatottvagyok, hogy lenne-e rajta bármilyen változás, mielőtt kiűzik belőle. Egy szellemet csak nem olyan nehéz, nem?
Sokkal nehezebb megszakítani a művészet édes pillanatát, mikor Mo és Mo jelzik éhségüket, szóval muszáj voltam az övékét ellátni, hogy utána tudjam csillapítani a Ronanét..és a sajátomat.
Nem számoltam ugyan hasonlóval sem, mikor megkértem Ronant, hogy szedje le nekem a tányérokat..de őszintén nem is tiltakozhattam volna kevésbé és nem is akartam. Már akkor lefoglalta az érzékeimet Ronan tökéletes hurrikánja, mikor csak megérintette a kezemet, de igazából semmi sem volt fogható a pillanathoz, ahogy közelebb hajkolt és elhúzta a felsőm nyakát a vállamról.
"Mindenhonnan"- Ajkaim megformálták a szót ugyan, de a kiszökkenő levegő hangot már nem képzett és hát Ronan tökéletesen érzett minden porcikát, ahová kellett érnie. Minden egyes mozzanat csak méginkább nüvelte azt a ködöt az elmémben, ami egyre csak lappangott.
Kérdéseire válaszolni nem tudtam, még a szemeimet sem akaródzott kinyitni. Érezni akartam, semmi mást. Egész porcikámmal éreztem a jelenlétét, így amikorra magafelé fordította az arcomat, végre sikerült ajkaira lehelni a válaszomat.
- Ihgen...
Nyelvemet fégigfutattam ajkamon, várva Ronan érzékszervének az érkezését..ami nem történt meg. Pár csalódott pillanatra elhitettem magammal, hogy ismét csak képzelgek. Az archeológus ujjaim a hasamon, szerencsére emlékeztettek, hogy nagyon is jelen van. Várt, hogy én lépjek. Én nem vagyok egy nagy játékos, nem szeretem húzni mások agyát. Én megyek azért amit érzek, ami kell.
Ezt bebizonyítva, az én ajkaim finoman de biztosan találták meg az övéit, mintha a legfinomabb, legzamatosabb déli gyümölcsöt készülnék legelőször megkóstolni. Pár másodperc után persze, finoman végigfutott alsóajkain a nyelvem, majd elhúzódtam és szemeimmel Ronant kérleltem, hogy engedjen be..hagyjon belekóstolni abba az érzésbe. Karjai közt megfordultam, háttal a pultnak, mellkasom az övéhez tapadt, egyszerűen nem tudtam elképzelni sem jobbat, mégha tudtam, hogy tulajdonképpen ez csak a kezdet és Ronan tudna mutatni nekem mást is, amihez képest ez eltörpülhet. Két kezem ujjainak hegyével tartottam meg az állát kétoldalt és finoman jeleztem neki, hogy jöjjön vissza és kóstolgassuk egymást, mielőtt még a hasát is megtömnénk.
- Mmmm, nem hagyhatunk éhen...
Megtámaszkodtam a hátam mögött lévő pultban egy kézzel, megtámasztva magam, el ne essek.
Percekig próbáltam megnyugtatni a testemet, minél mélyebb levegőt véve, nehogy elejtsem a tányért min Ronan étele volt.
- Kérsz...valamit inni?

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Köszönöm Ronan, örülök, hogy betévedtél a bisztrómba.
Ha akkor nem jön be és nem vonja magára állandóan a figyelmemet, akkor lehet, hogy ismét ugyanolyan szürkén élném az életemet, mint eddig is. Az egyetlen színt a festés és az urbex jelentette. Ezt most Ronan váltotta fel. Ő egyszerre jelenti számomra a művészetet és az izgalmat, ugyanakkor védelmet is nyújt amit sohasem éreztem korábban. Egyszerre meleg, perzselő és felvillanyozó.
Ráadásul hagyja, hogy menjenek a dolgok a maguk medrében, bárpedig van minek ott folynia, azok alapján amot Ksenia meg tudott szakítani.
- Még nem. Nem igazán, amint meghallották, hogy van némi közöm az androfóbiához, odébb is álltak.
Kevés férfit találtam eddig vonzónak, ahogy kevés nőt is. Ronan megfogott minden értelemben. Nemcsak a személyisége meg az alkata hibátlan, de a bőrére varrt mesterművek is igazán könnyen megragadják a figyelmet. Legszívesebben az ujjaimmal követtem volna a vonalaikat.
Az....ujjaimmal is, mert amióta az ízt mint érzéket felhozta...már nem csak az ujjbegyeimmel tapintanám ki.
Sosem voltak még mással kapcsolatban ilyen mély, vágyakozó érzéseim.
Ronan már nagyon sok mindent nem vetett a szemeimre és reméltem, a tény sem távolítja majd el tőlem, hogy szűz vagyok.
-Ha kieszel, akkor nekem kell adnod azt az Ouija táblát, amiről meséltél.
Megint felszegte a fejét a mániakus üzletasszony, az a szellemtábla pedig azóta birizgálja a fantáziám, hogy az archeológus mesélt róla.
Megérné csődbe menni miatta, hiszen pénzt lehet szerezni, de olyan ritkaságot, amkt szószerint árjárt a spiritualitás, már nem kapsz minden bokorban.
Ahogy olyan férdit sem mint Ronan, akivel még kéz a kézben sétálva is élvezet vonulni. Úgy néztünk ki egymás mellett mint két viking deitás. Valahogy összepasszolt és tetszett a látvány.
Meg az érzés is, ami átjárta testem, ahogy az ajtó bezárult mögöttünk. Olyan tökéletes érzés kerített hatalmába, mikor  csókolt, annyira vártam már, hogy a karjai között lehessek, amióta nála voltam. Mást nem is tudtam álmodni, csak ezt és hasonló szituációkat. Szerettem volna, ha tovább tart. Mochi meg Mozart ellenben enni szerettek volna már nagyon.
Egy titkos mosolyt küldtem neki. Igen, szeretnék csak vele foglalkozni, amint Mochi és Mozart elaludtak a délutáni lakoma után.
Áh, de igen, meg kell etetni Ronan hasát is, nehogy éhes maradjon. Ezért is megyek a szekrényhez, hogy levegye a tányért onnan. Nem terveztem vele ugyan, de nagyon el voltam ragadtatva attól, ahogy alakultak a dolgok. Kezének érintéseire megborzongtam, libabőr futott végig rajtam és egyből, a tenaszhoz hasonló állapotba kerültem. Kicsit kivártam, kiélveztem a helyzetet és szerettem volna megfordulni, hogy lássam, milyen fény ragyog a szemeiben, de a derekamon lévő keze miatt nem fordultam meg, visuont egy picit hátrébb léptem, hogy ne csak a testének melegét élvezzem, de a szilárdágát is. Mindenemmel akartam érezni őt, ahogy azt is, hogy ő érezzen  ízleljen engem.
- Ha szeretnéd, számodra is szabad a kóstoló.
Válaszom suttogásként veszik el abban a mérhetetlenül sűrű energiában, amit ketten alkottunk, magunk köré.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

Megértően bólintottam arra reagálva, amit Ronan mondott. Nyilván mindenkinek más az ízlése és akit szeretünk, úgy szeretünk, ahogy van de ugyanakkor jogunk is van kiválasztani, hogy mi az ami tetszik nekünk. Csak azt sajnáltam, hogy Kseniának úgy be kellett csörtetnie és tönkretennie egy olyan pillanatot, amiből még egy ugyanolyan nem adódhat.
- Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hozott téged. Majd megpróbálom jóvá tenni.
Megértő bólintás után egy mosolyt is kapott, ami ugyanúgy őszinte volt. Ha tudom, hogy Ksenia ilyen lesz Ronan közelében, akkor sosem kértem volna meg az archeológust egy ilyen munkára.
-Igazi. - Javítom ki finoman a férfit, hiszen nem áll szándékomban rossz érzéseket kelteni benne.
Kseniával nagyon kedveltük és csodáltuk egymást, de részenről ez inkább másféle csodálat volt. A nyitottságát, a szépségét és a tehetségét bálványoztam akkoriban. Szerettem volna magam normálisnak érezni és azt hittem, ha lesz egy párom, "mint minden korombeli nőnek", akkor majd ezt megkapom.
Vele nem volt meg ez, ami Ronannel, ez az erős vonzás. Legalábbis a részemről már egészen biztos, hogy van.
- Én nem eszek úgysem sokat, meg..számoltam a végtelennek tűnő étvágyaddal is, ha pedig nem lenne elég, van házhozszállítás.
Ezt olyan büszkeséggel mondtam ki, mintha én fedeztem volna fel az egész futári láncolatot. A lényeg, hogy Ronan biztosan nem marad éhen.
Kár is lenne hagyni, hogy valaki, akinek ilyen tökéletesen meleg és nagy keze van, kimuljon az éhségtől. Ronan egy regiment új érzéssel, érzékkel lát el, többek közt ezzel a kezfogással, amit nem terveztem itt abbahagyni.
Miután a lakásom ajtaja bezárult, egy olyan köd telepedett körénk fatyolként, ami mintha visszahozta volna mindazt, amit a teremben éreztem. Követten gyengéd utasításait, ujjaimmal ismét a bőrét kóstoltam, ezúttal felfelé haladva a szíve irányában, a felsője alatt...addig az ajkaim az övére készültek fel, remegve az izgatottságtól.
A nyelven önkénytelenül is végigszaladt az ajkaim között, benedvesítve azokat.
Lábujjhegyre álltam, hogy tudjanak vele az ajkaim találkozni éy mikor ezt megtörtént, meg kellett kapaszkodnom mind a két kezemmel Ronanben. Mintha egész életemben aludtam volna és csak erre a momentunra vártam volna, hogy felébredjek.
Ajkaimat finoman mozdítottam az övéivel egy darabig, aztán a kezeimmel kis nyomást gyakoroltam, hogy jöjjön közelebb, s nyelvem egyszer végigszaladt az alsóajkán.
Mondanom sem kell, hogy a televízióban látott vulkánkitörés, semmi nem volt ehhez képest. Szerettem volna, hogyha örökké tart a pillanat, dehát van két tökéletesen csodás kutyusom, akik alig bírták kivárni, hogy hazaérjek és meg legyenek etetve.
Mochi azonnal a régi kalóztársához, Ronanhez húzott míg Mozart a gazdi kegyeit kereste. Jogosan, mert nálam van az étel.
Nevetve távolodok el az archeológustól és simogatom meg a két szépséget.
- Sajnálim Ronan, de úgy tűnik a gyerekek nem bírnak várni etetésig. Kerülj beljebb.
A konyhába tartottam, ahol a csap alatti szekrényből kivettem az ételt és kiöntöttem a tálkáikba, egyből rá is raboltak.
-Nos, azt hiszem ideje lesz a te hasadat is megtömni.
Mellette elsétáltam, véletlenül végighúztam az ujjaim hegyét a hasfalán és a konyhaszekrényhez sétáltam. Most, hogy Ronan jelen van, nem kell a sámlira állnom.
- De előtte még itt a testhezálló feladat.
A kezemmel felfelé intettem, ahol a tányéros készlet van.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

Akadt Ronanben egy csipetnyi kételkedés, talán? Sőt ennek hangot is adott. Dehát, dehát..látta, milyen vagyok általában az idegenekkel.
- Hidd is el! Mint említettem az emberek nagyrésze elkönyvel unalmasnak a csendességem miatt és nem próbálnak meg megismerni.
Na nem mintha ez engem valaha is zavart volna. Mindenkit egyenlőkén kezeltem a bisztróban, de sokaknak tűnök ridegnek és távolságtartónak. Ha akkor nem derül ki, hogy Ronan a partmenti ódon házban él, akkor biztosan nem barárkozunk össze ilyen hamar. Lehet..ez már nem is szimpla barátság. Egy számomra ismeretlen jelenség, egy megmagyarázhatatlan hatalom adja neki a kisugárzását, ami úgy vonz, hogy hiába is kalimpálnék...nincs menekvés. Mint egy örvény az óceánban, egyre csak húz magába, én pedig mindig is kíváncsi voltam, hogy mi található ott, ahová lehúz. Hagyom hát egyelőre, hogy ez az egész oda vezessen, ahová csak akar. Ha meg is fulladok, de legalább élveztem az odavezető utat. Ronan Nordahl te egy jelenség vagy...
- Legalább szakember fog leenni. Olyan lehet, mintha egy desszert lennék, amit egy Michelin-csillagos cukrász kóstol, nem mennek kárba az ízek és állagok.
Lehet nem kéne és az egy hónappal ezelőtti énem összes vészjelzője beriasztana most, de Ronanben nem tudok nem megbízni. Olyan kevés ideje ismerem, de máris biztos vagyok a dolgokban. Nem lehet ez egyszerű barátság, ahol ilyen erős szikrák tancolnak két ember között.
- Tényleg? Akkor... mutatok majd neked valami újat.
Igen, ezzel most tudtára adtam, hogy látni fogja azokat a csillogó köveket is a testemen. Ha már az látta- hiába nő- aki felhelyezte őket, akkor Ronan...Ő miért is ne figyelhetné meg? Sőt a tekintetéért cserébe, még a szegycsont felettit is megmutatom neki, ha akarja. Mert mikor úgy néz rám, mintha én magam is egy műkincs lennék, akkor nem érzem magam elcseszettnek.

S annyi nap után sem múltak az iránta kavargó érzelmeim, nem csillapodtak hanem csak erősödtek. Egyre többet gondoltam rá, egyre többször volt vendége az álmaimnak és azon kaptam magam, hogy csak azért várom az alvást, hogy addig is tudjak vele időt tölteni. Amíg személyesen nincs velem. Elég érdekes és furcsa pikantériája az életnek, hogy egy férfi iránt táplálok intenzív érzelmeket, egy férfi érintésére vágyok. Ez a férfi pedig pont egy Nordahl.
Az a Ronan Nordahl, akinek majdhogynem meg tudtam tapasztalni az ízét.
Ha nem lett volna Ksenia.
Ha Ksenia nem zavar meg, Ronan ajkain tudnék most ihletet nyerni, aztán egyszercsak megalkotni a lehető legvalódibb művészetet, ami csak két ember között jöhet létre. Bennem volt még az erre vonatkozó vágyakozás, mikor felvetettem, hogy mehetünk akár hozzám is.
- Teljesen egyetértek, Ronan.- Vajon mik ezek a furcsa, mini görcsök a gyomromban? Miért kezdem érezni azt a bizonyos reszketést? Olyan mont az izgatottság...De mi az amit ebből a helyzetből igazán várok? Több lenne mint a csók, mint a kóstolás? ...-Hm? - Érdeklődve pillantottam fel ra, mikor összeszedtem mindent amit kell és magamat is. Vártam, hogy egy bizonyos pontom majd megkérdezi, ezért nem lepett meg, hogy felhozta. - Igen, az. Pár hónapon keresztül voltunk egy pár. Már vagy fél éve szétmentünk. De, annyira más lett. Most még ahhoz képest is rémes. Nem ilyen volt az elején...és most.. - Hogyan tudnám megfogalmazni, hogy ne tűnjön szánalmasnak a próbálkozás? "Óh, de haha képzeld, bi vagyok." Biztosan nem. - Most viszont, hogy időt töltök veled..így érzem, hogy az sosem volt olyan igazán...
Igazán mi? Nagyon kedveltük egymást de ezek a szikrák, a kémia amit Ronannel tapasztalok, ezek sosem voltak jelen. Vajon Ksenia miatt, most Ronannel megy majd az egész lefelé a lejtőn? Mit fog gondolni rólam?
- Menjünk! - Mintha megint kisütött volna a nap a felhők közül. Hát nem akar lerázni! - Miiii? Akkor mi lesz az étellel, amit csak neked készítettem? Meg a sütivel, ami Mifuelle aranytartalékából csentem?
Azokat az epres-pisztáciás macaronokat én magam díszítettem ráadásul.
A sütemények körül keringő gondolaraimat egy érdekes mozzanat térítette vissza a valóéletbe. Ronan nagy kezére pillantottam és sűrűn pislogtam rá, míg fel nem fogtam, hogy mit indítványoz. Még...sosem fogták meg a kezem. Ez egy hatalmas pillanat a számomra. Konkrétan még a szemeim is majdnem könnybe lábadtak.
Mire igazán felfogtam volna már a kezébe helyeztem a saját, karcsúbb kezemet és lágyan meg is szorítottam, a még annál is lágyabb mosolyomnál.
- Nos akkor, indulás Ronan Nordahl! Itt az ideje megtölteni azt a fekete lyukat, ami a gyomrod helyén van.
Az utcán, kéz a kézben vonulva, sokkal magabiztosabbnak éreztem magam. Nem figyeltem ezúttal arra, hogy melyik sikátorból fog kiugrani valaki, mert Ronannel teljes biztonságban érzem magam.
Amennyiben nem térünk be sehivá sem, úgy egyenesen visszatérünk a bérházba, aminek a harmadik emeletén van a lakásom, fel a régi csigalépcsőn, a fehér ajtómig. Ott már sajnos muszáj voltam Ronan kezét elengedni, hogy a táskámból kihalásszam a kulcsokat. Hamarosan meg is lett, kinyílt az ajtó és amikor az bezárult halkan, Mochi és Mozart még édesdeden aludtak, de én csak mozdulatlanul álltam Ronannel szemben. Valahogy..rámjött, hogy most szeretném azt a "kóstolót". Mielőtt még az étel sajá aromája bármin is módosítana.
- Akkor gondom nagyon éhes vagy.
Az arcom felmelegedett és gyorsan kihúztam az ajkamat a fogaim közül. Egyáltalán nem is vettem észre, mikor került egyaltalán oda.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

-Hmmi? Nem!
Az arcom egyből forró lett, biztosan jelezve számomra a bőrpírt. Mintha kint álltam volna egy órát a szélben, arccal alőre. Valamiért, mégcsak véletlenül sem akartam, hogy azt gondolja, nekem sok udvarlóm volt. Mert nincs is így meg..csak nem akarom.. hogy ezt gondolja.
- Nem udvarolnak nekem a bisztóban. - Immár sokkal nyugodtabban mertem ezt kiejelenteni. Általában egyébként is nagyon csendes vagyok és ritkán engedem, hogy zavarjanak. Kevdves vagyok, amennyire lehet, de nem szoktam nagyon túlzásba vinni a dolgot. Ronannek sikerült valahogy a küldetés viszont, ami picit gyanús is. - Na és mi a helyzet veled Ronan? Nagyon ügyesen eszel le bárkit a lábáról. Tapasztalt lehetsz benne.
Ez az Altair, gyorsan fordítsd át az asztalt Ronan felé. Vagy mi.
Kedves figura, könnyen jön vele a beszéd és igen megnyugtató a jelenléte, mind addig, amíg rád nem néz azokkal a különleges szikrákatszóró szemeivel. A gondolatra érdekes módon, végigfutott rajtam ugyanaz a b orzongás mint lent, a sötétben, az UV fényénél. Mint mikor valami igazán izgalmas történik egy-egy urbex során. az az igazán addiktív borzongás. Kíváncsi vagyok, mit kellene tennem azért, hogy újra úgy nézzen rám az archeológus.
- Akkor ezt most dicséretnek veszem. Egyébként is, a furák tartsanak össze, nem igaz?
A nagyon ritka, különleges mosolyaim egyikét most is megkapja. Azt, amelyik nagyon is sokat el tud most, ebben a helyzetben árulni. Talán, hogy én is furának tartom őt és, hogy egyáltalán nem bánom a "rámtelepedését". A furcsa művészi tekintettel egyébként is pozitív tulajdonság. A tökéletes és tipikus, az nagyon unalmas, abban nincs semmi izgalom, semmi intenzitás... semmi hangulat, amit meg lehetne ragadni. Csak szürke, szürke és szürke.
Ronan pedig, arany, bronz, fekete, fehér, napsütötte homok és türkiz. A kedvenc színeim.
- Igen, van két kő a szegycsontomfelett és egy-egy páros a csípőlapátok felett.
Nem is értem, hogy mitől is tartottam hirtelen, hiszen mindig büszke voltam rájuk, uganyolyanok számomra mint a tetoválások. A testem pedig egy vászon, pont mint Ronané, akinek a tekintetén mintha megint láttam volna azt a bizonyos fényt, ami annyira magával tud ragadni.
Egy darabig el sem tudtam vonni róla a saját szemeimet, később a karjáról sem volt könnyű..

- Igen, ennél is és nem a karodon hanem egy pár fokkal kellemetlenebb helyen.
Milyen iszonyatos érzés is tud lenni, mikor fel vagy puffadva és az istenért sem akar jobb lenni. Biztosan Ronan sem állt volna végig egy három órás festészetet, ha ilyen dolgok kínozzák.
Így viszont, tökéletes lett minden. Ügyes volt, tökéletes alany és hát...olyan bensőséges hatást keltett minden egyes alkalom, mikor tartottuk egymás tekintetét vagy éppen fogadtam a mosolyát. Hiába voltak körülöttünk még néhányan, mind elfeledtette velem őket.
- Ilyenek...ilyen..Szépek.
Néhány pillanat erejéig tanácstalanul pislogtam rá, keresve a szavakat, mielőtt a "szép" jelző kicsúzhatott volna. Viszont már kint volt és nem változtattam rajta, elvégre ha nem is a legférfiasabb szó a világon a "szép" amit másokra mondhatunk, de attól még tényleg szépnek tartottam a szemeit. Amik igazából a tekintete miatt annyira ütősek. Hiába, a szemek Tényleg a lélek tükrei.
Ha nem akartam volna annyira látni is azt amit érzek, lehet, hogy nem is lettem volna képes elvonni saját íriszeimet az övéitől, egy pillanatra sem.
Fogalmam sincs, hogy csinálta azt a dolgot velük, honnan ezek a szikrák benne, mint a mennydörgés...de azon kaptam magam, hogy nem akarok mást, mint követni a tanácsát és az ajkaimmal is érezni, míg az ujjaim szinte nyelvként kóstolják a bőrét.
Ehhez pedig nagyon is közel jártunk, tényleg talán pár centi volt, amin múlott.
"Vajon ő is ennyire akarja?" Tényleg ilyen könnyen megy? Egy férfihez ennyire közel kerülni?
Ronan vélhetően nem csak "egy férfi", ez lehet az oka, hogy ennyire hevesen vonz felé minden.
Egyetlen egy akadálya lett ennek az egésznek végül is. Ksenia. Miért kellett neki megjelennie és mindent tönkretennie? Miért kellett idióta vizet hoznia a tűzre? Azt rögtön gondoltam, hogy megtetszett neki az archeológus, de ennyire megváltozott? Mi történt vele, hogy ilyen szinten próbálkozik. Hányni tudtam volna az idegességtől és talán egy kicsit tarottam is attól, hogy most ez valahogy talán megtetszik Ronannek és innentől kezdve majd borul minden.
Lassított felvételben ment, Ksenia mozdulatai, Ronan szavai..ez valami újféle verziója lesz a robotpilóta üzemmódnak? Nem hiszem. De akkor mi ez az érzés, ami elindul perzseló útjára a mellkasomtól, le a gyomromig, amíg nem érzem úgy, hogy valami elképesztően gonosz ki akar belőlem törni. Féltékenység lenne?
Elképzelhető, hiszen én annyira féltek mindent, ami közel áll hozzám és Ronannel valami különleges történt nemrég, amiről szinte majdhogynem kiderül, hogy nem is az.
Ez nagy csalódás lett volna.
Volna! Ronan elutasította, tökéletes és csábító Kseniát!
Minden fekete és undorító barna köd elpárolgott a teremből és biztos vagyok benne, hogy ha mesében lennénk, akkor mind Ksenia feje fölé gyűlt volna. Büszke voltam és megkönnyebbült az archeológus szavainak hallatán.
Ksenia majd felrobbant és majdnem én is, amikor otthagyott minket, felöltözött és újabb mondat bombát dobott le.

" Bocs, de én nem érek rá, randim lesz. "

Hogy? Azt hittem, velem tart majd a bisztróba, meg az előbb... Ennyire módosította volna a véleményét rólam, Ksenia? Lehet, azt gondolja, hogy ... Mit is?
Ha nem érzem meg az erős, meleg kezét a vállamon, lehet ott is maradok holnap reggelig mozdulatlanul a teremben, ahol hagytak.
- Mehetünk, persze.
Szinte alig hallhatóan motyogtam az orrom alatt, még mindig sokkban, hogy hirtelen mennyi mindent megéltem miatta. Szinte már nem is emlékszek a képre ami élt bennem róla, mikor apámat hallgattam.
Ronan oldalán hagytam el a termet, mindössze annyit foglkozva Kseniaval, amíg odadobtam neki egy "köszi-t".
- Hol szeretnéd elfogyasztani a jól megérdemelt lakomádat?
Eszembe volt, hogy megköszönjem neki a helytállást, de egyelőre még nem akartam Kseniára gondolni sem.
- Mehetünk hozzám, hozzád, vagy bármerre amerre szeretnél. Most nincs kedvem sok emberhez.
Ami azt illeti, Ronanen kívül most senkihez sem volt kedvem...és őszintén..még mindig ott lógott a levegőben számomra az a majdnem csók.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

 - Háááát, nem lenne egyszerű mert kádam van, nem zuhanyzóm.
Megrántottam a vállamat könnyeden, miközben elképzeltem, hogy éppen játszadozok a gumikacsákkal, Ronan pedig kihasználva nem mindennapi erejét, darabokra töri az ajtót..az ételért. Nem mintha valami erős tölgy ajtó lenne, vagy egyáltalán lennének gumikacsáim. Különben sem a fürdőben rejtegetem az ételt. Mindenesetre vicces volt a gondolat.
- Eeengem? Nos...állok elébe! Nagyon jól bírom a strapát.
Valószínűleg véletlenül sem sikerülne ellene nyernem evőversenyt, vagy bármilyen versenyt, hogy őszinte legyek. Ronannek van felettem valami különleges hatalma. Mintha a meleg, kedves aurája körbevenne engem és kiszívná az összes negativitást belőlem. Vagy..várjunk! Ronan ezt úgy értette, hogy engem..? Oh egek!
Vajon milyen lehet? Mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy még senkinsem ért hozzám úgy, ahogy kívánom, hogy Ronan hozzám érjen.
- Én azt sem bánnám, ha összetörnének a csontjaim, ha egyszer tényleg elég közelről érezhetnék egy tornádót!
Jajj. Ezt most hangosan mondtam ki? Bár lenne egy törlés gomb erre is. - Hát..ha eddig nem találtál furának, akkor mostmár biztosan.
Hogyne tartana? Még szép, hogy igen! Ki az aki ilyeneket mond? Hát persze, hogy Altair Borges-Ward, ki más?
Nem ártana csendben maradni, mert egyszer tényleg elüldözöm Ronant és többé nem is tér vissza. Bár..ő egy nagyon bátor férfi, attól még lehet nála is eljön az a pont, hogy sok lesz neki a lényem.
Szinte édes szavai hallatán, ez nem most lesz, ami miatt én igencsak boldog vagyok.
- Nekem...nekem tényleg mindenhol vannak, ahol pedig nincs..ott testékszerem.
Most ezt miért kellet? Mi volt ezzel mi volt a szándékom? Nagyon jól tudom, hogy sok embert taszít a tetoválás és a piercing. Mi van ha sok? Nem, Ronan hátha más. Ő értékeli a művészetet, hátha annak látja majd tényleg mindazt ami a testemet fedi. Hiszen a tetoválások egy részét és a piercingeket nem ő rakatta rám.

- Mielőtt egy csapat készülne lefesteni? Még a mégén felpuffadsz és nem bírod majd végigállni az eseményt. Szóval szigorúan csak utána!
Ez az Altair, csak keményen!
Persze Ronan Nordahl szemei és tekintete egy olyan pontnak tűnik, ami ellen nehéz felvenni a harcot. Leher az apjának is pont ilyen és így..már egyáltalán nem csodálom, hogy az anyja nem az apámat választotta. Egy tekintet sok mindent elárul.
Szerencsére Ronan vagy tényleg nem vette észre az enyéimben, hogy mire értettem, amit mondtam, vagy pedig úgy döntött, lovahias lesz és nem veszi észre, hogy itt az volt a lényeg, hogy másnak nem vállalta volna ezt el.
-Nem! - Vágom rá egyből, de gyorsan meg is gondoltam magam. - Mármint de. Egész természetesnek tűntél, mintha mindig is ez lett volna a hobbid.
A székemben ülve kossé hátrébb húzódtam, hogy legyen Ronan nem kis testének hely és megnézhesse amit alkottam róla.
Igazából az egész kicsit sem votl színes. Teljes alakjában rajta volt ugyan, de csak a tetoválásai voltak feketén kiemelve, s szemei kékje világított ki a vászonról. Próbáltam megragadni azt a tekintetet, amit nála, este, az UV lámpa fényénél tapasztaltam. Dehát egyszerűen páratlan és újraalkothatatlan. Mit meg nem adtam volna, hogy újra úgy nézzen rám..
Ennek ellenére próbáltam a testének minden kis részletére figyelni, ami meg is jelenik a vásznamon.
- Nos, bevallom, mikor beleegyeztél..utána én rengeteget gondolkoztam azon, hogy melyik az a részed, amit igazán szeretnék megragadni. Azt hiszem, egyértelmű lett a választás.
Még álmaimat is sokszor "üldözték" a szemei. Miközben festettem rá, akkor is olyan intenzíven figyelt engem... Egyszerre volt ijesztő és magával ragadó pillanat. Pont min a hőbörgő óceán.
-Igazán?
Némi habozás után a kezemet az övébe helyeztem, s hagytam, hogy maga után vonjon. Míg szemeim a hátán feszülő tetoválasokat elemezte, lábaim, alig győzték követni az izlandit.
Saját szemeim az övéire emeltem végül, amint megdordult. Nem azért mert szégyeltem, hogy bámultam őt.
Elvégre olyan megkapó látvány, a bőre alatt mozduló izomtömeg, a tetoválások változása, ahogy a bőre alkalmazkodik teste helyzetének a módusulásához.
Azért siettem a szemeimmel az övéit keresni, mert az ő szemeibe nézni szinte mindig egy újabb kalandot rejt.
S nem csak a szemei, de minden szava, mert azokból kiérződik minden szenvedély a műkincsek iránt. Segíteni akar benne, hogy ezt mind nekem is sikerüljön átélnem.
-Tapintás, illat..
Ujjaim szorgalmasan, szófogadóan követik az archeológus által kijelölt utat de a szemei és illata közben más érzékeimet is életre keltik.
Minden érzékemmel érezni akartam Ronant, hogy utána tökéletesen megalkothassam.
Bőrének textúrája, a minimális felszíni eltérések, ahol tintával keveredik...
Egy valamit azonban kihagyott a férfi, ugyanis a hangja elérte testem mélysegeit, ahol a sejtjeim táncolni, rezonálni kezdtek.
- Igazán mélyre ható élmény Ronan Nordahl.
Hangom alig hallhatóan de megmásíthatatlanul elhagyta ajkaim rejtekét, ujjaim pedig haladtak déli irányba, immár útmutatás nélkül.
Nem fogom visszavonni amit mondtam, nem fogom szégyellni sem. Ez nekem mind érzékelés, érzés és művészet. A művészetben pedig nincs semmi megvetni való.
Ezúttal elvontam szemeimet az arcáról, hogy követhessem és láthassam, amit érintek.
Mellkasa után, az egyenes hasizom dombjai, az a szélesebb kötőszövet mely a két oldalt határolja középen, túl a köldökén...
De kimarad mégegy érzék, mi nekem eszembe sem jutott volna. Az ízlelés.
Immár a mozduló ajkaot figyelve, nyelvem az "íz" említésére, öntudatlanul is végigszalad a felső ajkamon, némi nedvességet kölcsönözve a húsos, rózsaszín érzékszervnek.
Milyen lehet Ronan íze?
Kezem egyre lejjebb szökött, de az arcom egyre közelít hozzá, szemeim az övéi és ajkai közti utat is bejárta. Nem is tudom, mikor akartam valamit ennyire utoljára. Szószerint belekóstolni a művészetbe Ronan altal.
Szinte éreztem összeérni ajkainkat, ujjam már a lepel szegleténél járt. Olyan közel voltunk ahhoz, amit beismerem...az álmaim óta nem bírok a szervezetemből kiűzni.
Márcsak akkor vettem észre a plusz egy személyt, mikor Ronan eltávolodott tőlem. Szinte fáztam.
- Ksenia...
Sosem, még szakításunk alkalmával sem éreztem iránta smmi negatívat, pedig akkor már nagyon is más volt, mint kapcsolatunk elején.
Kezében hozta az alkotását Ronanről, nem lepett meg, hogy igazából csak a mellkasa s attól lefelé volt rajta a férfi, a lepelig. Így is csodás, valós alkotás volt persze, szinte ábrázolva a kis pólusokat is.
- Tudtam, hogy itt talállal titekeket, csak azt nem, hogy ilyen meghitt helyzetben.
Letette az alkotását egy állványra, odasétált hozzám, végigsimított a hajamon, majd Ronant közelítette meg, pontosan azt az utat követve a felsőtestén, amit az én kezem tett meg korábban. - Ronan a neved igaz? A helyedben nem reménykednék. Altie még nem hevert ki engem és talán nem is fog. Mi azonban...
A hangja csábító és mély, mozdulatai kecsesek mint egy vipera..mégsem találtam már benne semmi vonzót sem. Pláne, hogy Ronanhez máris így közeledett. -...Kezdhetnénk egymással valami igazán katartikusat. Esetleg hárman..ha már ennyire bejössz az exemnek.
Nem is tudtam, hogy képes vagyok olyan reidegseggel nézni, mint ezúttal Ksenia felé.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Hát...Úgy sem tudok keveset főzni, szóval igazából...bármikor jöhetsz.
Ezt a burkolt célzást, már kévésbé "burkoltá" nem is tehettem volna. Nem tudtam pontosan megragadni, hogy mi vonz ennyire Ronan Nordahlban, de biztosan nem az izgalma annak, hogy most tulajdonképpen apám ellen cselekszek. Egyszerűen a kisugárzása, a személyisége és az a hihetelen erő, ami előre hajtja...a fanatizmus. Nekem ez mind vonzó, olyan mint lepkének a fény.
- Akkor pénteken, jövőhéten, viking deitásként jelenünk meg, hogy mindenkit le tudj ennni a lábáról.
Iiigen, most direkt próbáltam humoros lenni, de movel általában senki sem érti vicceimet, így most is rezzenestelen arccal mondtam, mintha halál komolyan mondtam volna, hogy ne is sejtsék, hogy ennyire nem megy nekem. Ugyanakkor örültem, hogy nem talál nagyon unalmasnak és tervezi, hogy több időt tölt velem.
- Nagyon alapos vizsgálat alá. Semmi sem kerülheti el
a figyelmem.
Ha sikeresen megszállná valamk, akkor nehézkes lesz visszaszerezni a testét..reméljük, hogy nem szemelte ki mostanában magának egy démon. Az kínos lenne. Az önzésem és kíváncsiságom azonban annyira hajt előre, hogy képes vagyok eltekinteni efelett.
Remélem, hogy Ronan tényleg megértette ennyi jelzés után, hogy ha a szenvedélyről van szó, akkor nem ismerek tabut és lehetetlent. Talán pont ez az, ami kettőnket összekapcsol, csak őt a műkincsek iránti vágy hajtja ennyire.
- Még hóvihar is volt azon az éven, nehezen közlekedett a mentőautó is. Lehet, valahol ennek köze van ahhoz, amennyire most is imádom a vihart.
Minden olyan élettelteli, indulatos és erős. Adj egy vihart plusz az óceánt és én azonnal ott keszek, hogy megfessem. Ronannek is boztosan jól állna egy szürkés-feketés, kavargó égbolt, felkorbácsolt, tajtékzó hullámok és egy gyönyörűen fénylő villám. Igazi, északi Isten lenne a képen, akit Thor is megirigyelne.
Olyan szívesen térképezném fel tényleg minden procikáját, hogy van-e rajta akár egy mikroszkópnyi kis hiba is. Erősen gyanítottam, hogy semmit sem találnék.
-Sőt...?
Fejem oldalra billentem, mint mindig mikor valami őszintén érdekel. Vajon ő is úgy vágyik arra, hogy lássa a testemet fedő vasznak, mint amennyire én szeretném látni az övét? Készen állok a válaszra? Nem tudom, de az biztos, hogy nagyon szerettem volna hallani, hogy kimondja. Az UV lámpa segítségével már úgyis felfedezte testem egyik rejtelmét. Akkor, abban a tekintetben minden benne volt és hát..nálam is beindított egy bizonyos reakciót. Sosem fogom elfelejteni azt a teki tetet, újra és újra magamon akarom tudni. Ronan Nordahl, megfejthetné a tetoválások titkát is.

Ez a kérdés azonban várat magára, egyelőre legyünk túl ezen az ominózus eseményen, mikor már nem fogja takarni más mint egy vékony lepel.
- Uhum! Is- is. Én is készítettem ebédet, meg Mifuelle féle epres-krémest is hoztam, ami nagyon elnyerte a tetszésed. Meg némi házi limonádét, gránátalmásat. - De vajon mit szólnál hozzá Ronan Nordahl, ha megtudnád, hogy álmomban a bőröd volt az én vásznam?
Hogy éreztem az ecsetemmel, ahogy a bőröd alatt megmozdult az izom és szinte hallottam szabad füllel az ereid lüktetését, amik igyekeztek vért szállítani a szíved felé?
Tulajdonképpen csak annyit múlott, hogy ujjaimal is érezni tudjam a textúráját vásznadnak, hogy ébresztett az órám.
"Mi lenne, ha mindezt megtudnád Ronan?"
Persze utána is furcsa érzéssel a lábaim közt indultam el a reggeli tisztálkodási rituálémra. Illetve, egy ideje már nem is olyan furcsa érzéssel.
- Hát nem mintha sokat láttam volna, de nincs egy miniméternyi szégyelnivalód sem Ronan, így nem csoda-
Attól még nagyot nyeltem. Zseniális ötletnek tűnt őt elhívni az festészetre, de a mellkasomban és hasamban rémesen kényelmetlen érzést keltett az egész helyzet, hogy ennyire sokan, pontosabban rajtam kívül nyolcan, fogják vizslatni és ábrándozni róla.
Mi van ha valaki elnyeri a tetszését, kölcsönös lesz és többé nem látogat meg a bisztrómban? Alig ismerem, de egy darabig szörnyen magányos lennék, ha úgy lenne és Ksenia..Ksenia épp rátért arra az útra. Mosolyaim Ronannek szóltek, dehát az exem olyan közel ült, hogy néha felszínre dobták elmém hullámai a gondolatot, hogy talán az archeológus-újdonsült modell, neki szánta a mosolyokat és nem nekem. Alig vártam, hogy vége legyen az eseménynek.
Mintha meghallotta volna gondolataimat, a szőke férfi elém lépett és az arcomra reflex-szerűen a tipikusan neki szánt, lágy mosoly ült.
- Reméltem, hogy ezt mondod.. - Hogy mi? Hamar össze kell szednem magam. - Úgy értem...remélem, hogy tetszett.
Szép mentés, hátha be is válik, amíg a többiek kiürültek a kis teremből. Nagyon akartam, hogy mindenki elhúzzon a fenébe. A levegő körülöttünk valahogy besűrűsödött, nehéz lett mégis tetszetős és a férfi egész jelenlétének, tekintetének volt egy különös hatasa rám, ahogy előttem állt a lepelben. Kétségkévül nagyon hajaz ez az álmomra. Az ajtó bezárult, hangjára nyeltem egy nagyot, hogy a csomótól megszabaduljak és tudjak valamit mondani, de főleg csak ültem a bárszéken és néztem őt.
Azt se tudom, hogy pislogtam-e egyáltalán, viszont még így is meg kellett emelnem az állam, hogy a tekintetében el tudja tévedni.
- Ronan...
Most kéne valami frappánsat kitalálni. Kéne...csak Ronan ellen fegyvertelen vagyok.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

-Hús és édesség Ronan Nordahl, valahogy pont ezt sejtettem.
Igazság szerint pont a legjobb dolgokat sorolta fel nekem, amik szeretetében, természetesen osztozok. Szeretem a sütiket, az édeset és a húsokat is. Mégis gyakran vágyok valamire, ami teljesen húsmentes. - Nem vagyok egy Jamie Oliver, de el tudok készíteni ezt, azt.
Egy ideje már egyedül élek és bármennyire is szeretem Mifuelle sütijeit, nem lehet csak azon élni. Meghát szeretem az ízeket és minél több íz alkot egyszerre egy harmóniát, annál jobb.
-ígéred, mert akkor Thornak kellene beöltöznöd.
Kissé kételkedve tekinettem az izlandira. A hegyomlás méretű, kalandor, archeológus férfi...szeret beöltözni? Ugyan könyvet a borítójáról nem illik előre megítélni, dehát nem is látni sok olyan férfit, aki tényleg nem valami paródiának néz ki, ha cosplayre adja a fejét.
A Halloween a kedvenc "ünnepem" és igencsak sokszor öltözünk be azzal a néhány barátommal, akik közel állnak hozzám. Lehet, Ronant is rá lehetne venni?
- Minden egyes mentális és fizikális változásról szeretnék feljegyzést tenni.
Semmi sem maradhat ki! Egy életre szóló élmény maradna, ha Ronant megszállná egy démon, vagy legalábbis egy kóbor szellem.
A gond csak az, hogy utána nehézkes lenne eljuttatnom egy paphoz, vagy az erdőbe vinni egy papot..vagy egyáltalán olyan papra szert tenni, aki ki tudná űzni belőle a démont. Ezt..még át kellene gondolnom.
- Bulit nem. Sütnek nekem egy kis tortát, azt megesszük és utána engednek az utamra.
Van, hogy elmegyek velük esténként táncolni, de nem vagyok egy bulikázós vagy nagy bandázós típus. Szülinapjaimon általában eljönnek hozzám a szüleim, beszélünk egy kicsit, adnak ajándékot és igyekeznek is tovább. - A következő hónap elején lesz, november elsején.
Egy másik indok amiért közel áll a szívemhez a Halloween. Furcsa kontraszt, de valahogy pont nekem való ez az egész. Ronan..őt is szívesen látnám a szülinapomon, Mochi is és ketség sem fér hozzá, hogy Mozart ugyanúgy hamar megkedveli majd. Érdekes, hogy Ronannel minden olyan könnyen és zavartalanul halad. Jól esik a társasága.
- Ez egy jó ötlet! Így legalább biztosan tudni fogom mikor tudok átugrani egy körre. Hozok még sütit is.
Nem adtam fel, hogy egyszer teljesen felfedezem az egész kísértetjárta épületet. Ha törik, ha szakad.
Ennél ijesztőbb dolog úgysem történhet már, mint egy illetéktelenül beköltözött férfi, aki szereti lopkodni a nők alsóneműit. Ronan az ő baját is szépen ellátta, ami azonnal küldte a jeleket az agyam felé, hogy vele biztonságban vagyok. Épp vele.
- De akkor ezek szerint, te nem bánnád, ha nem lenne rajtam...hálóing?
Viccelődésnek szántam, ahogy a barátaimmal is szoktam. Na nem ilyennel persze, meg ...ők nem..ők mások.. Viccnek szántam mégis egy különös borzongás futott végig rajtam. Egy olyan igazi, finom, érzéki borzongás.
A lelki szemeim előtt láttam a képet, hogy Ronan azzal a bizonyos tekintettel nézi végig, ahogy ledobom magamról a hálóinget. Pont mint az UV lámpával, csak most az ibolya szín és leplek nélkül.
Mi van velem? Mióta vannak ilyen gondolataim? Miért ilyen különleges pont Ronan Nordahl?
Ez is olyan beteges rajongás lenne, mint amikor izgalom lesz úrrá rajtam, ha valami félelmetes? Vagy egyszerűen csak az izlandi valóban egy Istenség és ezért kizárt nem vonzódni hozzá.
- Csak miattam?
Ez amolyan költői kérdés volt, mielőtt elragadott volna minket az álom. Nem volt sem furcsa, sem ijesztő érzés a kezét fogni közben. Vele és Mochival az oldalamon, nem történhet velem semmi rossz.

- Ilyenkor mindannyian hozunk ételt és közösen esszük meg, különben is gondoltam rád és a feneketlen bendődre. - Szemeim a hasára szegtem egy pillanatra, célzásként. Mennyit bír enni és milyen szoborszerű alakja van...-Nyugalom. Lesz rajtad egy lepel, de úgy használhatod, ahogy szeretnéd. - Szemeim sarkából már láttam, hogy egyesek legyezgetni kezdték magukat, látván, hogy ő lesz a modell.
Nem gondoltam volna, hogy ez engem egy kicsit is zavarna, de egy ici-picit, talán...mégis.
Ugyan! Mind művészek vagyunk és így is nézünk a modellekre. Nekem sem csorgott eddig a nyálam egyetlen korábbi modellért sem.
- Bízd ide, kicsiből is tudunk nagyot varázsolni... Ühm... illetve sokat!
Mi a fene?
Ronan igazi, vérbeli profiként sétált a számára megjelölt helyre. Én magam is leültem a megszokott székre az álványnál. Szemeim egyből Ronant mérték fel, lábujjaktól a göndör hajáig.
Rengeteg megkapó pontot lehetne felsorolni rajta. A tetoválásait, azokat a ritka részeket a bőrén, melyet nem fednek a tetoválások, az izmait amiket egy anatómia könyven is ábrázolhatnának egészen a kék szemeiig. A tekintete.. Kezeimet leengedtem a levegőből, a ceruzával együtt, amit közénk helyeztem, hogy a méreteket fel tudjam magamban vázolni. Ezzel együtt nem tudtam a saját, kék tekintetem levenni róla.
- Pssszt, hé Altie. Hol szedted össze ezt az északi Istent?
Ksenia. Szépséges, tehetséges Ksenia...az ex-barátnőm. Olyan szemekkel méregette Ronant, mintha tőle várná az örök élet forrásának a titkát.
- Ő...nos..a bisztrómban..
Valami marni kezdett belülről, kis..utálat, gonoszság és irigység. Féltékeny lennék? Na de melyikükre? Ksenia az egyetlen, akivel valaha is egy párt alkottam. Ronant csak most ismertem meg, férfi de..nem merném azt állítani, hogy csak barátkozás van a levegőben.
Egy valamit biztosan tudok, Ksenia arcát le tudtam volna tépni, míg Ronanről, a vásznamon kívül, semmi sem vonta el a tekintetem.
Szinte időhurokba léptem, mert márcsak akkor zökke tem ki, mikor az alapító tag tapsolni kezdett, hogy megköshönje Ronannek a munkát. Mára.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

Ronannel kialakult valami érdekes...szimpátia, ha úgy tetszik. Ahhoz képest, hogy apa mennyi mindent megtett, hogy utáljam a Nordahl família férfi tagjait, valahogy már első pillanattól kezdve azt az érzést keltette bennem, hogy tényleg...érdeklem. S ezt újra és újra bizonyítja. Ráadásul olyan, megnyugtató a közelében lenni, mintha mellette soha sem eshetne bántódásom. Tetszik ez az érzés, hiába keresem általában a zűrt, azt ami felzaklat.
Egy bizonyos értelemben Ronan is felkavar, ugyanúgy mint a viharok, melyeket annyira szeretek, mikor elérik az óceánt.
Mikor a víz sötét, zöld s fehéren habzik..a sziklák szinte feketék és az ég is szürke. Ekkor történik meg a varázslat! Jön egy villám a maga élénk fehér, arany színeivel és bevilágítja az égboltot. Ez a jelenség számomra az archeológus.
- A "Fald fel Amerikát". Azt hiszem, legalábbis, hogy az a hely neve. Voltam már ott, de sajnos méretük is nő a hamburgereknek, nem csak a csípősségük, így a másodiktól feljebb már nem bírnék menni, mert akkora, hogy nem fér belém. - Itt azért muszáj voltam elnevetni magam. Természetesen attól még belekóstoltam a legcsípősebbe. Pár falat ment le és már annyira csípett, hogy semennyire sem éreztem a hamburger ízét, ami így már fabatkát sem ért nekem. - Azonban, nagyon menő lenne, ha én lehetnék a rekordot megdöntő viking segédje.
Azok alapján, amit láttam a bisztróban, ha Ronan nem képes új rekordot felállítani, akkor senki.
Már előre büszke voltam rá. Mi van velem? Tényleg csak arról van szó, hogy ennyire büszke vagyok vagy pedig örömmel tölt el, hogy ilyen rövid idő alatt, egyre több találkozót beszélünk meg? Ez az volt egyáltalán? Meghívás, hogy menjünk el a gyorsétterembe eggyütt?
-Fakéregben? Azta, isteni finom lehet. A füstölt ételeknél is imádom, mikor a földes, fás jelleget ki lehet érezni miután alaposan megrágom az ételt.
Szeretem az élénk kirobbanó ízeket is, de sokkal különlegesebbek azok az ételek amik nem tolakodóak. Csak akkor élvezheted a rejtett, különleges ízeket, ha alaposan megrágod és csak arra az egy falatra koncentrálsz. Vajon Ronannek minden rétege ilyen lelkes és pozitív?
- Örülök, hogy megosztottam veled. Így..ahogy te beszélsz róla, sokkal különlegesebbnek érzem sem mint bántalmazásnak.
Bízd Ronanre, hogy még a leglehetetlenebb dolgot is egészen tetszetőssé tegye. Ráadásul mindezt azzal az érdekes tekintettel, ami a sötétben, az UV lámpa fényénél is olyan intenzivitással fénylett. Tetszett ez a tűz.
Vajon mindez csak a tetoválásaimnak szól?
Be kell vallanom, valahol, mélyen legbelül mintha éreztem volna a félelem minimális szikráját ettől a nézéstől, de ez inkább hasonló ahhoz az izgalomhoz, amit egy urbex során érzek, ha valami árnyat látok megmozdulni. Amely érzés gyakran indok az ódon épületek felfedezésére.
- Hát én úgysem tudnám. Ahhoz pap kéne és közülük sem kvalifikált erre mind. Lehet örökké megszállás alatt maradsz. Szóval minimum számíts egy retinavizsgálatra.
Nem vicc! Tényleg képes leszek még a torkán is lenézni, hogy belülről látszik-e valami, mint néhány horrorfilmben. Neki az archeológia, az ásatások, a műkincsek a szenvedélye. Nekem a paranormális dolgok.
- Nyilván! Ha kiderül, hogy a konkurenciát segítetted, akkor nagyon megharagszok, Ronan Nordahl.
Nem vagyok a boszorkányüldözés híve vagy a haragtartásnak, vagy a zsarolásnak...de ha kell, megteszem. Mondjuk ilyen esetekben mint ez is.
Őszintén örülnék a jelenlétének a bisztróban. Hozna színt, hangot, hangulatot és vendéget, vagyis pénzt, ami mindig jól jön egy vendeglátó egység tulajának.
- Szívesen jövök át, ha szólsz, hogy jöhetek. Egy ekkora kalandor sincs mindig itthon. A busz út sem jelenhet gondot, mivel sajnos a város másik végében lakok, de megéri. - Mostanában sokkal jobban rá is fogok érni. - A hóbapban kevesebbet fogok dolgozni. Mifuelle és a lányok be sem fognak engedni, mert születésnapom lesz. - Szemeim kurta kört írtak le, minden rosszindulat vagy negatív töltet nélkül. Megmondták, hogy nem fognak hozzám szólni, amit persze látszólag gond nélkül elviselem, de a valóságban nem tűröm túl jól. Inkább távol maradok a saját bisztrómtól.
S most nem is zavart a távolság a munkahelyemtől, sokkal inkább az a táv tűnt fel, ami Ronan és köztem van, míg tekinteteink egyre mélyebbre fúródtak egymásban. Sosem éreztem még ilyet. Maga a szemkontaktus is annyi mindent szabadított fel bennem, mit még nem éreztem soha. Pedig nem vagyok annyira idegen az intim érintések művészetében sem.
Ígyhát gondatban, a fantomfájdalomhoz hasonlóan éreztem kezét a térdemről felsiklani a combomon. Ebből azonnal ki kellett cibálnom magam!
Csakhogy ujjai már a hálóingem alját ráncolták fel, pont abban a pillanatban, hogy a mély hangja kizökkentett.
-Hüm? - Kellett nehány perc összeszednem magam, hogy tudjak válaszolni. - Oh! Nekem nagyon kevés rövid cuccom van, de...
Hogy jött ide? Mit kérdeztem előtte? Oh jajj igen, a modellkedés. Egy pillanatra...Hihetetlen, hogy egy pillanatra sikerült úgy összemosnom a kepzelgést a valósággal, hogy azt hittem...
- Nahát! Egy hét múlva gyűlünk majd össze. Néhányuk alkotása kint van a falon, a bisztróban, te biztos felismered makd a stílust! Imádni fognak a többiek, köszönöm.
A hajától kezdve, tetoválásokon keresztül, egédzen a lábujjáig, Ronan teste szinte kiáltja hogy fessük meg. Csak ott lesz Xenia is, az exem. Jó kapcsolatot ápolunk még mindig, de nem lesz vajon ebből gond?
Közben kimerülten dőltem el a kanapén. Észre sem vettem, mennyire fáradt vagyok, míg nem tettem le a fejemet.
- Köszönöm, hogy beengedtél Ronan.
Egy titkos kis mosollyal az arcomon fogadtam a férfi érintését, majd ujjaim behajlítottam az ujjai körül.
Így aludtam el én, Altair Borges-Ward, Ronan Nordahl kezét érintve.

S csakhamar elérkezett az egy hét, ami nem telt el teljesen Ronan-mentesen. Sok vendéget vonzott be és elragadtatta a vendégeimet az enekével, míg zongoráztam. Tetszett a kettőnk dinamikája.
A lakásom epületenek falai előtt vártam meg a férfit, hogy el tudjam vezetni a pár háznyira lévő stúdióba. Különös érzés lett rajtam úrrá meg mikor mellettem sétált is. Ezúttal Mochi és Mozart is velünk tartottak, mind a kettő nyugodt és szelíd. Képesek már végig ülni azt a három órát.
- Köszönöm, hogy elvállalod. Három órán át leszünk itt, de lesz némi szüneted.
Ő egy eletrevaló férfi, aki mondig csinál valamit vajon képes lesz majd három óran keresztül csak ülni vagy...nos, állni?

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;