"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Szomb. Márc. 20, 2021 12:06 pm
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
Néha olyan ártatlan időtöltések is kellenek, melyek során egész egyszerűen csak a történelmi kíváncsiságomat akarom kielégíteni. Hátsó szándék nélkül járni egy régmúltba visszanyúló, sok emlékeket őrző helyen... Nálam talán minden így kezdődik, ártatlan kíváncsisággal, mely nagyon hamar fellángol valami egészen mássá, s onnantól már a megszállottságom húz előre, mintha csak egy üres test lennék egy nyughatatlan szenvedéllyel. Talán ez a mostani látogatásom is pontosan ilyenné fog alakulni... Ausztrália szívében, ott, ahol már a természet az úr, régebben nagyon is sok emberkéz munkálkodott azon a monumentális erődön, mely mára csupán egy romos turistalátványosság, már ha egyáltalán az emberek füléig eljut ez a hely, s veszik a fáradságot, hogy kilépjenek a nyüzsgő város forgatagából. Én talán nem is hallottam volna erről az erődről, ha nem keresnek meg azzal, hogy vezessek le egy három hét múlva kezdődő ásatást itt, ugyanis aki végezte volna, váratlan szívrohamban elhunyt. Az ásatást pedig nem lehet tovább halasztani, hiszen olyan leletek bukkantak elő nem is olyan régen, amik egészen megváltoztathatják a helyről alkotott békés történelmet egy egészen brutális végkimenetellé... Addig persze képtelen vagyok várni ölbe tett kézzel, s muszáj volt az első adandó alkalommal megindulnom a hely felé, hogy végighallgassam majd azt a sok mesés hazugságot, amit előadnak róla, s hogy előzetes betekintést nyerjek abba, amit az egyszerű látogatóknak mutatnak. Ugyan naponta van erre külön buszjárat, de én minden lehetőséget kihasználok arra, hogy egy kicsit megpörgessem a motoromat, mellyel nem célirányosan érkezek a délelőtti órákban, hanem átszelek még jó pár kanyargós utat, bemegyek erdei, nem túl saras terepekre, s ezek után érkezek meg a kissé öreg és elhagyatott parkolódba, ahol a motorom immáron csupán a negyedik jármű, ami ott van. Nem vagyok meglepődve, hogy nincs erre túl nagy forgalom, de hát ez így jobb is, mintha turisták tömkelege gyülekezne, s alig lehetne egyrészt megmozdulni az esetleges szűk folyosókon, vagy éppen hallani a csoportvezető szavát. Lágyan paskolom meg az én fekete szépségem hátsóját, akit egy kis időre magára hagyok, majd visszafojtva a túlzott izgatottságomat megindulok a jegypénztár és egyben bejárat felé, ahol leadom az előzetesen megvásárolt jegyem. Azonban a csoportvezetés fél óra múlva indul csak el, így amíg várok, addig a pénztárnál ülő hölgy átirányít a szemközti, erődfalba épített kis helyiségbe, ami kávézóként, étkezdeként, s váróteremként is funkcionál. Átballagok hát oda, ahol szintén nem tolonganak a helyekért, hiszen rajtam kívül csupán hárman ülnek bent. Egy idősebb házaspár, s egy negyvenes éveit is már talán meghaladó nő. Közvetlenségem kikényszeríti, hogy ezeknek az idegeneknek is hangosan köszönjek, mikor belépek, de úgy tűnik, hogy végre nem mogorva emberekkel kell együtt sétálnom majd akár órákat, hiszen a házaspár mosolyogva int, az újságot olvasó nő pedig széles mosollyal köszön vissza. Nagyon helyes! Én pedig kikérek magamnak egy kávét, melyet pár percen belül megkapok, s azzal együtt telepedek le egy asztalhoz az ablak mellé, s várom a csodát.
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Kedd Márc. 23, 2021 11:07 pm
Ron & Carol
Néha mindenkinek kell egy szabadnap. Nem is tudom, mikor volt az utolsó olyan nap, hogy nem töltöttem el egy percet sem a kórház falai közt, de most apa száműzött. Nemsokára vizsgázok és ezért apa szerint kell egy kis pihenés nekem, hogy tökéletesen felkészült és nyugodt és higgadt legyek. Ezért befizetett egy olyan csoportos utazásra, hogy lássak egy kis világot és csináljak valami olyat, ami nagyon nem megszokott. Persze, majdnem lekéstem a buszom, az utolsó utáni percben sikerült felszállnom. Az út csendben telik addig a központig, ahol csatlakozom majd a többiekhez, akik velem együtt indulni felfedezni a kastélyt? Várat? Romot? Fogalmam sincs, esküszöm. Tudom, tudom, illett volna legalább egy kicsit utánanéznem a helynek, de hát minek van idegenvezető, ha nem azért, hogy a legfontosabbakat elmondja? Aztán persze eltévedek. Mármint mosdóba indulnék, de valahol tök máshol lyukadok ki, és mire sikerül megtalálnom az igazi mosdót rengeteg idő eltelik. Nem csoda hát, hogy nagyjából egy perccel a hivatalos indulás előtt rontok be a kis helyiségbe, ahol a jegypénztár-kávézó-gyülekező van, és zihálva elhadarom a pénztárosnak, hogy miért késtem. Leadom a jegyemet és csatlakozom a többiekhez. Úgy látom, nem leszünk sokan, van itt egy házaspár, egy kisebb család, apa, anya meg kisbaba, egy nő egyedül, és egy férfi szintén egyedül. Hát legalább nem én leszek az egyedüli, aki nem társsal érkezett, bár elképzelhető, hogy szőke tetovált igazából azzal a nővel van. Sosem lehet tudni. Vidáman intek a többieknek, majd kifújok az arcomból egy tincset, ami az előbbi futkorászás során szabadulhatott el gondos kontyomból. Újra kötöm inkább az egészet, nehogy útba legyen. Hála az égnek az ilyen tárlatvezetések mindig néhány perccel később kezdődnek, mint ami ki van írva, épp az ilyen hebehurgya emberek miatt, mint amilyen én is vagyok.
"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Pént. Márc. 26, 2021 8:01 pm
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
Ahány hely, annyi szokás. Nem is gondolná az ember, hogy a világtól ennyire távol eső kis helyen milyen különleges ízekre lehet bukkanni még egy egyszerű kávéscsésze mélyén is. Pedig ez a marcipános utóíz, melyet lágyan bevezet némi kókuszos aroma, mely berobban egy erős, kesernyés ízzel, ami egyre csak lágyul, minél lejjebb gurulnak a cseppek a nyelvemen... Egyszerűen fenséges. Ha nem lennék ennyire édesszájú, talán nem is szedném apró darabokra az ízeket, de most nagyon is sikerül a kis kávézó egyetlen különleges italát szétbontanom alkotóelemeire, amíg várom a csoport többi tagját. Eléggé kevesen szállingóznak, olyannyira, hogy már csak egy pár érkezik egy egészen apró kölyökkel a csoportvezető előtt, senki más. Mire azonban betoppan Mr. Brown, én már csupán egyetlen cseppet görgeteg a pohár alján, melyen magára hagyok az asztalnál, mikor közelebb hív minket. Mindenki megindul felé, s talán épp ekkor toppanhat be az utolsó tagunk, kivel már teljes lesz a névsor. Az őszülő tárlatvezető békés mosollyal közöl pár mondatban egy kis ismertetőt a helyről, de a nagyját természetesen az erőd többi részére tartogatja. Ezután végül megindul előre, én pedig megszerzem magamnak az utolsó helyet, s megvárom, amíg mindenki kisétál a kávézóból. Odakint először egy nagyobb, füves területet szelünk át szinte libasorban. Akik együtt érkeztek, azok egymás mellett, akik egyedül, azok pedig egyelőre nem csapódnak oda senkihez. Ezt azonban én töröm meg nagyon hamar, mikor szemem sarkából megpillantok valami apróságot kihullani az előttem haladó szőke leányzó táskájából, hajából, esetleg zsebéből... Ezt nem tudnám biztosra megmondani, azonban én reflexből lépek utána, felkarolom a kis tárgyat a földről, majd kieresztem mély hangom, s megérintem finoman a vállát hátulról. - Ha csak nem morzsákat akarsz hagyni a visszaútra, akkor ezt elejtetted. - nyitom szét széles markom a lány előtt nevetve, melyben ott lapul az az apróság. S remélhetőleg nem képzelődtem csupán, hogy tőle láttam elhullani, de hát manapság már bármi megtörténhet. Így közelebbről nézve pedig ez a hatalmas, világos hajkorona egy igazán széles mosolyt csal szakállam erdejébe. - Azt tudtad, hogy régen fogva tartottak ebben az erődben egy nemes kisasszonyt, aki nagyon hasonlított rád? - a hangom kicsit sem veszik el halkan a térben, ezért is hallja meg a vezető, aki egyből megejt felém egy rosszalló pillantást. Talán elloptam volna tőle ezt a remek megjegyzést? Ha szerencsénk van, akkor még egy festményt is láthatunk a kisasszonyról, egyelőre azonban igyekszek halkabbra venni az előzetes tudásom a helyről, mielőtt még a végén kidobnak. Ez a lány akkor is rettentően emlékeztet arra a nemes hölgyeményre, aki egykor e komor falak bús lakója volt.
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Hétf. Ápr. 05, 2021 4:20 pm
Ron & Carol
Szuszogok kicsit, pedig elég edzett vagyok ám, amennyire tudok igyekszem odafigyelni arra, hogy ne robbanjak le. Munka közben álltalában állok, legfeljebb ülök, tehát nem éppen a legmozgékonyabb dolog a világon. épp ezért amennyire lehet igyekszem elkerülni a mozgásszegénységet, mert annak csúnya következményei lesznek, nem csak az, hogy elhízok. Igyekszem nem túl távol vagy éppen túl közel csapódni a többiekhez. Épp annyira lépek közel, hogy tisztán halljam a mosolygós, ősz hajú bácsi hangját, amint felvázolja, hogy mit csinálunk ma, mit fogunk megnézni. Figyelmesen fülelek, elvégre egyelőre még semmit nem tudok. Aztán kifelé terelget minket, majdnem utoljára maradok, csak az egyedül érkező férfi marad mögöttem. Tekintetem ide-oda jár, míg átvágunk a füves területen. Fel sem tűnik, hogy elhagyom a kabala-kulcstartóm, csak akkor, mikor a kedves szőke férfi aki eddig mögöttem sétált odalép hozzám. – Ó igazán köszönöm, talán fel sem tűnt volna ha nem szólsz –ajándékozom meg egy vidám mosollyal, majd elveszem a tenyeréből az aprócska macit. Biztosan leszakadt a kulcsomról valahogy, és így esett ki a zsebemből. Mosolyom vigyorrá szélesedik a megjegyzésre, főleg látván az idegenvezetőnk rosszalló pillantását. Kicsit úgy érzem magam, mint valami osztálykiránduláson, ahol a rosszak mindig hátra maradnak. – Talán te őrizted ezt a hercegkisasszonyt, vagy honnan vagy ebben olyan biztos? – kérdezek vissza kuncogva. Nem azért kérdezek vissza, mert kötözködni akarok, nem, még véletlenül sem, inkább csak érdekel, hogy honnan vannak ilyen előzetes ismeretei. Biztosan alaposabban utánanézett ennek a helynek, keresett képeket vagy ilyesmi, jobbat nem igazán tudok elkészülni. Bár lehet, hogy egyébként ezzel foglalkozik, de akkor mit keresne egy ilyen vezetett túrán? Nem neki kéne akkor vezetnie minket?
"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Pént. Ápr. 09, 2021 10:54 am
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
Egy ilyen régmúltban gyökerező hely nagyon sokszor magával tud ragadni olyan szinten, hogy szinte érzem magam körül a történelmet, látom az elődeink auráját, aztán mikor szertefoszlanak e képek, hirtelen nyomódik az emberre a magány egy igazán különleges oldala. Egy ilyen hatalmas erődítményt sem egy kis csoportra terveztek, s igazán hűvös hangulatot tud árasztani egy-egy része. Ez a széles fűtenger is most ilyen számomra, ám mielőtt magával tudna ragadni a múlt, a szemem sarkából feltűnik, ahogy az előttem lépkedő fiatal lányka elhagy valamit, melyet én ösztönszerűen szolgáltatok neki vissza. - Ha itt elhagy az ember valamit, azt lehet már örökre elnyeli a föld. - szakállam erdejében bújó mosollyal válaszolok, hiszen remek tapasztalatom van már az elvesztett tárgyakból. Igazolványtól kezdve lámpán át egészen kulcscsomóig szinte mindent elhagytam már. Ez viszont érthető, néhány túra alkalmával bizony futni kellett az életünkért... - Ha már így rákérdeztél, szívesen őriztem volna azt a hercegkisasszonyt. Igazán megérdemelt volna egy olyan lovagot, mint én vagyok. - nevetve indítom meg a lábaimat előre, de már nem olyan tempóban, mint eddig. Egyelőre ahogy hallom, a vezetőnk is inkább arra koncentrál most, hogy ne köpje ki a tüdejét ebben a verőfényes napsütés sétában. - Nem egy okoskodó könyvmoly vagyok, csak egy archeológus. - nyújtom hát egy vigyorral a lányka felé széles markom, melybe ha belehelyezi saját törékeny kis kezét, akkor azt finoman megszorítom. - Ronan a nevem. És a tiéd? - mutatkozok be, s ezzel hamar kitűnik a közvetlenségem. Szeretek emberekkel ismerkedni, szeretek beszélni és beszélgetni, s most bizony úgy tűnik, hogy ez a szőke hajú lányka lett az áldozatom. Amíg persze odébb nem tessékel. - Most igazából civilként vagyok jelen, de pár hét múlva lesz itt egy kis felújítás, és ásatás a hátsó udvaron és az alsóbb szinteken, amit én fogok vezetni. Nemrég érkeztem Sydneybe, itt még nem ismernek, szóval gondoltam eljövök “álruhában”, és kiderítem, hogy milyen formában adják át a hely történetét az embereknek. Szóval, van egy kis előzetes ismeretem, de igyekszek nem lelőni előre mindent. - széles mosolyomból virágzik a töretlen jó kedv és a pozitivitás, de hát nem is lehet egy életet úgy leélni, hogy az ember egy sötét mocsárban ücsörög. Ki kell törni a fényre, még akkor is, ha az lehetetlennek tűnik. - És te hogyhogy így egyedül? A tapasztalataim szerint igen csak ritka, amikor egy ilyen fiatal lány ilyen “unalmas” helyekre egyedül jár el. Vagy talán ők a családod? - biccentek afelé a házaspár felé, akik egy apró gyermeket cibáltak magukkal, s akikkel még én sem mutatkoztam volna szívesen fiatal fejjel. Időközben átszeljük a fűtengert, s megérkezünk a legelső állomásunkhoz, az istállókhoz. Ez a rész több méter magas, s mint minden más, kőből készültek az elválasztó részek és az itatók is. A falakra különös jelek vannak vésve, s az embernek lehet olyan szokatlan érzése, mintha sokkal nagyobb állatokat tartottak volna itt a lovaknál.
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Vas. Ápr. 11, 2021 8:11 pm
Ron & Carol
Tényleg őszintén hálás vagyok, amiért megmentette nekem a kis medvém. Nagy értéke nincs, csupán az érzelmek amik hozzáfűznek. Apától kaptam még tizenkét éves koromban, egy nagyon nehéz megmérettetés előtt, hogy gondoljak rá úgy, hogy ezzel mindig velem lesz. – Valóban, főleg hogy fel sem tűnt volna, csak már otthon – bólogatok egyetértően. Mert lássuk be, itt nem igen nézegettem volna a kulcsom, ha meg mégis, lehet akkor sem vettem volna észre. Néha olyan kis álmodozó vagyok, hogy fel sem fogom a valóvilágot. Persze szigorúan munkán kívül, de kórház az egészen más miliő. Ott én is egy egészen másik Carol vagyok, nem ez, aki most itt áll. Halkan elnevetem magam, tenyerem a szám elé teszem, hogy ne tűnjön fel túl sok mindenkinek. Még a végén azt hinnék, hogy szegény idegenvezetőnkön szórakozom ilyen jól. Ő kevésbé szórakoztató, mint újdonsült társaságom. Kedvelem az ilyen közvetlen embereket, akik hajlandóak nyitni az idegenek felé. Talán azért, mert alapvetően azt hiszem én is ilyen vagyok. - Hát így már világos a helyzet – vigyorgok rá. Azt kevéssé értem, hogy akkor mit keres itt, de végül is az archeológusoknak is kell szórakozniuk, nem? – Carolin. Carol, Lin, Carolin bármelyik játszik – nyújtom ki én is az övéhez képest aprócska kezem. Nem is tudom eldönteni hirtelen, hogy én vagyok ennyire aprócska, vagy ő a medve termetű. Talán mindkettő, vagy egyik sem. Kikerekedett szemekkel hallgatom mondandóját, mennyire menő már ez az egész! Mármint szerintem tök király, hogy ilyen alapos, meg hogy ennyire érdeklődik a munkája iránt. Kicsit hasonlónak érzem ezt az elhivatottságot ahhoz, amivel mi éljük a mindennapjainkat. – Hát ez elképesztően király – jegyzem meg szavakkal is, ne csak elismerő tekintetem lássa. Mármint szerintem tényleg nagyon király, ahogy megközelíti ezt a helyzetet. - Jaj nem, ha ők lennének a családom biztosan egy percre sem adnák le a nyakukról – nevetem el magam. Néha mit meg nem adnék, hogy legyen egy anyukám és legalább egy testvérem. De persze van egy csodálatos apukám, akiért hihetetlenül hálás vagyok. – Apukám fizetett be, mert mostanában sok volt a tanulás meg a munka együtt, azt akarta, hogy pihenjek kicsit a nagy vizsga előtt – mosolygok kedvesen. Remélem, hogy valóban sokat segít. Ámulva nézek körbe, elképesztő ez a hely. Van valami olyan varázsa, ami abszolút magával ragad.
"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Vas. Ápr. 18, 2021 11:51 am
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
- Tudod, Carol, ha az embernek olyan álmai vannak, melyeket gyermekkorától kezdve kerget, és megáldotta az ég egy céltudatos jellemmel, akkor sok mindent el lehet érni. - magyarázom bölcsen még odakint a zöldellő fűszálak közt lépkedve, bár az én történetemben nagy szerepet játszottak a szüleim. Atyám archeológus, anyám pedig történész, ők ketten pedig tökéletes csapatot alkottak mindig is már egészen fiatal koruk óta. Remélem, hogy ezekben a sötét időkben, mikor valahol ott vannak kint a nagyvilágban, vigyáznak egymásra. - Na és neked vannak álmaid? Fiatalnak tűnsz, még előtted az élet. - lehet, hogy ez a szőke hajzuhatag teszi, hogy fiatalabbnak látom, de hát ez a szín sokaknál visszavesz a tényleges életkorból pár évet. Kíváncsi lennék azért ennek a lánynak a gyökereire, de azért ennyire előre még nem akarok haladni, bár tény, hogy ezzel a remek hasonlósággal a hercegkisasszony és ő közte már elnyerte a szimpátiám. Amúgy is hamar kibukik belőlem a közvetlenségem és jó kedvem, az ilyen apróságok pedig csak még nagyobb ösztönzést adnak. - A korodbeliek nem bulikban szokták eszméletlenre inni magukat? - a kérdést amolyan költőinek szánom, melybe beleszövök egy árnyalatnyi meglepettséget egy mosoly mélyére. Jó látni azért, hogy bár a történelem ezen része iránti érdeklődés kezd kihalni az emberekből, s felváltja lassan a helyét a média, mégis akadnak azért még olyan fiatalabbak, akik érdeklődnek az ilyen helyek iránt. Pedig ha tudnák a többiek, milyen izgalmakról maradhatnak le... Amiket a telefont nyomkodva nem nagyon élhetnének át. - És minek tanulsz, Carol? - némi szünetet azért hagyok a kérdéseim között, elvégre azért vagyunk itt, hogy elmerüljünk egy különleges hely múltjában. Egy olyan múltban, melyet a vezetőnk eléggé árnyaltan közöl, kihagyva a drámaibb és megbotránkoztatóbb részeket. Szerencsére tudok többfelé figyelni, így mikor az öreg nem a száját jártatja számomra egyre inkább láthatóan feleslegesen, akkor figyelmem egy része teljes mértékben Carolé. - Te magad választottad ezt a helyet, vagy édesapád gondolta úgy, hogy tetszene neked? - ezt már az istállóban lépkedve kérdem tőle, melynek egyik szeglete felé célirányosan megindulok. A falba különös jelek vannak vésve, s egy nagyobb, kőfallal védett “karám” mögött vannak. Ha esetleg Carol is arra sétál, akkor egy sejtelmes mosollyal biccentek felé, hogy jöjjön oda hozzám. - És ezek? - hangosan intézem kérdésem a csoportvezető felé, aki csak egyszerű “az istállósok olykor ilyenekkel szórakoztak” és hasonló című nem éppen a valóságot teljesen lefedő kijelentéssel hárít, s már indul is kifelé. Nekem azonban kissé bővebb ismereteim is vannak. - Az istálló ezen részén rabszolgákat tartottak, nem éppen emberséges körülmények között. Meglehet, hogy az “itt dolgozók is szórakoztak”, de ezek a karmolás nyomok és hasonlók nem éppen tőlük származnak. - némi kiegészítésként jegyzem meg halkabban, már ha Carol egyáltalán fogékony az ilyesmire, s nem zavarja, hogy én vagyok a fülébe duruzsoló ördög, ki lerántja a leplet az elferdített történetekről. Közben haladunk tovább egy folyosón a barakk felé, ahonnan majd a lentebbi szinteket közelítjük meg.
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Pént. Ápr. 23, 2021 4:41 pm
Ron & Carol
- Nálam jobban aligha tudja ezt bárki – mosolygom fel rá bölcs magyarázatára. Nem is tudom, hány éves korom óta tudom, hogy nővér akarok lenni. Talán öt éves voltam, mikor apával először közöltem ezirányú terveimet. Azóta is küzdök érte, hogy megvalósíthassam, és lám, úgy tűnik, hogy végre sikerülhet majd. – Álmai mindenkinek vannak, aki azt mondja, hogy nincsenek, az hazudik. – Szerintem legalábbis álmok nélkül nem lehet élni. Mármint komolyan, mihez kezd magával az, akinek még álmai sincsenek? Ez a legszebb dolog az életben, hogy az ember ábrándozik, tervez és küzd azért, hogy el is érje őket. – Nem tudom, mi számít fiatalnak, huszonegy leszek nemsokára – teszem hozzá, csak hogy tudja mi a tényállás. Mondjuk, nem lennék meglepve, ha tizennégy évesnek nézne, mert gyakran megesik. Olyan kislányos az arcom, és a szőke nőket általában mindig fiatalabbnak nézik, mint a sötéthajúakat. Azt hiszem, a sötét haj öregít. - De a legtöbben de, hogy aztán nálunk kössenek ki – nevetem el magam. Nem is tudom hány detoxikálásra szoruló korombelivel találkoztam már. Rendszerint az egyetemi bulik után jönnek be, vagyis inkább hozza őket a mentő, aztán úgy kell visszaráncigálni őket az életbe, mert nem képesek lakatot tenni a szájára – Nővérnek. Remélhetőleg hamarosan az is leszek. – Mert ha átmegyek a vizsgán, akkor nem kell többé feltételes módban és jövőidőben beszélnem. Szeretném, ha sikerülne, mert az nagyon padlóra küldene, ha megbuknék. Életem legnagyobb álma ez, szóval egészen biztos, hogy darabokra törne egy kudarc. Egyszerre kétfelé figyelek, szerencsére a munkám velejárója, hogy egyszerre több felé is kell koncentrálnom. Így egyaránt tudok figyelni az idegenvezetőre és Ronra is. - Apa választotta, sok beleszólásom igazából nem volt. De nem bánom, egész jó. – Bízom apa ízlésében, szerintem elég jól képes eltalálni, hogy mire van épp szükségem. Elvégre az apám, az az ember aki a világon a legjobban ismer és a legközelebb áll hozzám. Széles vigyorral figyelem, ahogy túratársam finoman akadékoskodik, és majdnem elnevetem magam, ahogy egyet nem értve ad újabb, kielégítőbb magyarázatot saját kérdésére. – Akkor biztosan az UFO-k voltak – bólogatok komolyan, mielőtt kitörne belőlem a nevetés. Nem mondom, nincs nagy sikere, hogy én itt kacarászom, mint valami félőrült.
"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Vas. Ápr. 25, 2021 12:03 pm
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
- És neked mi a nagy álmod, Carol? Már ha nem titok. - ebből a pár rövid mondatból, amit váltottunk, én hamar azt szűrtem le, hogy ez a lány nagyon céltudatos, s nem fél kergetni az álmait. Komolyabbnak is tűnik sokkal, mint az a sok idétlen, akik vele egykorúak, s akikre inkább jellemző az életképtelenség, mint az önállóság. - Akkor ezek szerint még egyetemre jársz? Vagy valami képzést csinálsz épp? - fogalmam sincs, hogy nővérkének lenni mennyi erőfeszítést és időt vesz igénybe, de talán nem ez lett volna Carolról az első tippem. Igazából nehéz lenne hozzá bármit is társítani, de akkor már inkább egy kreatívabb dolgot tudnék elképzelni hozzá, mint például dalszerző vagy festő, aki az ilyen helyeken találja meg az ihletének a forrását. - Huszonegy évesen nincs beleszólásod abba, hogy hova szeretnél menni? - távol áll tőlem a gúnyolódás, de azért széles mosolyom hamar kerekedni kezd bajszom és szakállam erdejében. Úgy tűnik, hogy az apja is olyan ember lehet, aki előbb cselekszik, aztán gondolkodik, de hát ki vagyok én, hogy bárkit is bíráljak? Egyelőre pedig azt hiszem, egy kicsit vissza kell fognom magam, mert talán túlságosan sokat kérdezősködök, miközben Carol a hűséges válaszadó. Nem szeretnék nagyon rámenősnek tűnni, még akkor sem, ha ijesztően nagy a hasonlóság a lány és a hercegkisasszony között. Az UFO-s kijelentésére magam is felnevetek, s elkönyvelem magamban, hogy benne még igazán ott lobognak a gyermeki lángok, s talán közelebb van ehhez, mint a rideg és komoly felnőttek világához. Hamarosan elhagyjuk az istállót, s meglátogatjuk a barakkot, ami tele van rozoga ágyakkal, széttört szekrényekkel, s hasonló ősrégi bútordarabokkal, melyek előtt szalag figyelmeztet, hogy ne közelítsük meg őket. Az elmondottak alapján ez még nem a katonák pihenőhelye, hanem azokat szállásolták el itt, akik egyéb munkákat láttak el az erőd körül. Ezekről kapunk egy kicsit hosszabb tájékoztatót, melyet én igyekszek figyelemmel hallgatni, de ez nem igazán sikerül, hiszen az előttünk levő pár kezében levő gyermek épp ébredezik, s ennek bizony eléggé nagy hangot is ad. Láthatóan képtelenek arra, hogy megnyugtassák, s ettől egyre inkább idegesek lesznek mindketten, de nem csak ők, a csoportvezetőnk arca is már kezd enyhén vörösödni. Én meg próbálom visszafogni azt, hogy jóízűen fel ne röhögjek. - A nővérkeképzőben nem tanítanak olyat, hogy hallgattass el egy csecsemőt? - kérdem Carolt, bár erre sok esélyt nem látok, de azért egy próbát megér a kérdés. Nekem semmi kedvem ahhoz, hogy egy gyerek sírását hallgassam végig, mert így bizony teljesen elnyomódik a hely misztikuma. Nem is értem, hogy egyáltalán miért kellett elhozni ide egy olyan gyereket, aki még fel sem fogja, hogy mit lát.
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Szer. Május 05, 2021 11:15 pm
Ron & Carol
- Szeretnék boldog felnőtt lenni – válaszolok széles vigyorral. Az, hogy mi hozza meg majd a boldogságot egyelőre még nem tudom. Lehet, most úgy gondolom, hogy a nővéri pálya, aztán rájövök, hogy mégsem nekem való. Így tehát az örök és mindenek előtt lévő álmom a boldogság. Vagy így, vagy úgy, egyedül, egy férfival, gyerekekkel vagy gyerek nélkül, de boldog akarok lenni. És más nem számít, azt hiszem. – Igen, igen, olyasmi. – Nővérképzésnek több fajtája létezik, de én diplomás ápoló leszek, ha inden jól megy. Nem azért, hogy ne érne minden nővér ugyanannyit, de ha van diplomám, akkor sokkal könnyebb elhelyezkednem, illetve alkalmas vagyok arra, hogy például ellássam a főnővéri posztot, ha úgy hozza az élet. Meg hát na, így volt a legegyszerűbb ez az egész, ha elmentem egyetemre, így legalább ha megkérdezik, hogy mit csinálok nem kapok lenéző pillantásokat, ha csak annyit modnok, hogy egyetemista vagyok. - Jaj ne értsd félre, meglepetésnek szánta, azért nem volt beleszólásom. Nem vagyok Aranyhaj a toronyba zárva – nevetem el magam a találó hasonlaton. Apa sosem tiltotta meg, hogy idemenjek, vagy odamenjek, sőt, kifejezetten támogatott mindenben és annyi szabadságot adott nekem, amennyire vágyta. Persze, tudta hol a határ, de án is, épp ezért sosem lett szerencsére semmi bajunk ebből. A kérdések kicsit abbamaradnak, ebben a kialakult szünetben igyekszem végre tényleg odafigyelni az idegenvezetőre. Nem azért, mert különösebben érdekel amit mond, hiszen számomra sokkal fontosabb az, amit látok annál, amit hallok. Aztán ahogy a kisgyermek ébredezni és ezzel egyetemben üvölteni kezd újabb kérdést kapok, amitől ismét vigyorogni támad kedve. – Meg tudnám nyugtatni, de az anyja dolga, nem az enyém. – Szeretnek a gyerekek, mindig is szerettek, talán azért mert ösztönösen érezték, hogy jó dolguk van nálam. Mindig vigyáztam rájuk és óvtam őket, ha éppen a felügyeletem alá került néhány kedves kis csemete.
"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Hétf. Május 10, 2021 12:57 pm
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
- Akkor ezek szerint édesapádnak remek az ízlése, te pedig szerencsésnek mondhatod magad, hogy ilyen figyelmes. Néha egy ilyen fiatalt lányt, mint te vagy, úgy kell erővel elrángatni a tankönyvek felől. Fogadjunk, hogy te is az a kategória vagy, aki az estéit inkább egy könyv mellett tölti. - első benyomásra hiába ez a széles mosoly Carol felől, valahogy ezek a hosszú, aranyozott tincsek mintha némi magányt rejtegetnének arcának mélyén. Persze megeshet, hogy teljesen rosszul látom a dolgokat, de ezt az apró gondolatot azért elraktározom magamban. Tovább haladva a barakkba kellemetlen aláfestés zendül fel a gyerek felől, kinek hangja szinte visszhangzik a hatalmas térben, s még az idegenvezetőnek is úgy kell túlkiabálnia. - Amint látod, még az anyja sem tudja, hogy mi a dolga. - ettől pedig némi gúnnyal itatott nevetés tör fel belőlem, de szerencsére észbe kap a párocska, hogy talán ostoba ötlet volt elhozni ide egy ilyen kis gyereket, akit minden bizonnyal nem érdekel a vezetőnk szövegelése, sem maga a hely, amit még felfogni sem tud. Így hát a sírás távolodni kezd, s remélhetőleg miután odakint megnyugtatják egy kicsit, nem jönnek már utánunk. Mi pedig szinte kapva az alkalmon megindulunk egy a barakkból lefelé vezető lépcsőn, melyen haladva érezhetően jó pár fokot hűl a levegő nagyon rövid időn belül. Pár folyosón átsétálunk, aztán elérkezünk egy elágazáshoz. Ennek közepén megállunk, s újabb kis ismertető következik. Bal oldalra haladva a fogdával találkozhatunk, egyenesen lefelé a pincével, jobbra pedig a raktárral. Némán hallgatom végig a vezetőt, aki természetesen sok információt vagy elhallgat, vagy neki sincs tudomása róla... Az ilyen részeknél pedig én egyszerűen képtelen vagyok levarázsolni az arcomról azt az elégedett, nagyképű vigyort! - Neked nem szokásod képeket készíteni? - kérdem Caroltól, mikor már a fogdáknál lépkedünk, s a félhomályba számtalanszor befénylik az egyik nő fényképezőgépe. Kísérteties itt a csend és a légkör, melyre csak rátesz még egy lapáttal az a számtalan véset és jel a falon, mely a zárkákat borítja. Az egyiknek a fala például tele van ezernyi apró kis áthúzott vonallal, mely arra utalhat, hogy milyen rengeteg időt töltött itt egy rab. Különleges az atmoszférája, s ha majd visszatérek ide egyszer, szívesen meginnék egy gőzölgő kávét épp itt az egyik zárkában. A csoportvezető hagyja, hogy nézelődjenek az emberek, aztán szép lassan megindulunk visszafelé, hogy tovább haladjunk a pince részhez. Itt azonban túlságosan sok mindent nem láthatunk, alig tíz métert tudunk tenni előre, ugyanis a többi rész le van zárva egy szalaggal. Az ismertető szerint hosszú pincerendszer húzódik itt, viszont veszélyes, és nem látogatható. No, az ásatás egy része bizony pontosan itt fog kezdődni... Túl sok mindenkit nem érdekel ez a rész, hiszen egyetlen lámpa van itt csupán, onnantól sötétség. Azonban mikor kifelé, s egyben felfelé indulnak innen, én intek Carolnak, hogy várjon egy kicsit. - Abban az irányban fogok dolgozni elsőként. - mutatok előre a sötétség mélyére. - Az erőd egy része egyáltalán nincs feltárva bizonyos okok miatt. - felelem titokzatosan, még szemöldököm játéka is hozzátesz kísérteties hangomhoz. Azonban szavaimat valami hangos robaj zavarja meg hirtelen, mely olyan gyorsan érkezik, hogy reagálni sincs időm. A felfelé vezető járat körül ugyanis hatalmas porfelhő keletkezik, s mire egyáltalán észbe kapok, tengernyi kő és föld omlik le, mely azonnal elzárja előlünk az utat. A potyogó kövektől kénytelen vagyok hátraugrani, így sikerül kiterülnöm a földön, vastagon felhorzsolva az alkaromat. - Carol? Carol! - kiáltom a lánynak, hiszen a porrétegtől semmit sem látok. S csak remélni tudom, hogy nem temette maga alá az omlás...
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Kedd Május 25, 2021 10:34 pm
Ron & Carol
Helyeslően bólogatok vidám mosollyal, hogy igen, szerintem is nagyon szerencsés vagyok apával. Hány olyat hallani, hogy alkoholista, agresszív, szerencsejáték függő és társai, ehhez képest a munkamánia semmi, így, hogy szeret. Biztosan más lenne, ha nem lenne ennyire közeli a kapcsolatunk. – Igazából általában éjszaka dolgozom, bár az igaz, hogy legtöbbször ott tudok tanulni. – Hát igen, nem nagyon van olyan, hogy kimozdulok, hiszen napközben az egyetemen ülök, éjszakánként meg a sürgősségin. Már hozzászoktam, hogy akkor és ott alszok, ahol és amikor tudok, szerencsére mondjuk ezzel nekem sosem voltak problémáim. Simán képes vagyok ülve elaludni a legnagyobb zajban is. - Majd belejönnek. Vagy nem. – Én azért kicsit sajnálom őket. Mármint gondolom nincs segítség, de azért szeretnének kicsit kiszakadni a hétköznapokból, hogy ne az otthon, bolt, munkahely szentháromság mozgáskörében mozogjanak, csak aztán a történet nem egészen úgy sül el, ahogy tervezték, mert a gyerkőc félbeszakítja a tervezett programot. Szerintem ez tök szomorú. Ők távoznak, mi meg megindulunk lefelé, ahogy csökken a hőmérséklet libabőr költözik karomra. Arról nem volt szó a tájékoztató brossúrában, hogy usankát is hozzunk! Alaposan körül nézek, miközben magamba szívom mindazt az információt, amit az idegenvezető elénk tár. Ki tudja, hol és mikor lesz még hasznomra, ha máshol és máskor nem is, akkor legalább felvághatok vele, hogy én ezt is tudom. Kivételesen szerencsés vagyok, hiszen elég jó memóriával áldott meg az élet. Mármint az egy dolog, hogy mindig kések, mert az nem azért van, mert ne emlékeznék a megbeszélt időpontra. Szimplán csak rémes az időbeosztásom, ennyi. – Alapvetően de, de otthon hagytam a telefonom. – Mondjuk látszik, mennyit használom, hogy simán megfeledkeztem róla. Ráadásul a képek egy idő után úgyis a kukában végeznék, hogy legyen hely a többinek, szóval sok mindent így sem hagyok ki. Sokkal jobban szeretek az emlékeimre támaszkodni. Van ennek a helynek valami egészen nyomasztó atmoszférája. Nem tudom miért, de olyan, mintha rossz előérzetem lenne. Persze, szerintem csak ez a börtönhangulat nem tesz jót az én napsugaras lelkivilágomnak. Mikor épp menekülhetnék Ron int, hogy lépjek közelebb, én meg mint a rossz gyerek, ahelyett hogy a csoporttal tartanék hozzá csapódom, hogy meghallgassam mit szeretne. – Hát, nem tűnik kimondottan biztonsá… - nem tudom befejezni mondandóm, mert valami ránk omlik. Mármint nem konkrétan rám, azt hiszem – bár ezt elég nehéz megmondani, mert felbukom a saját lábamban az ijedtségtől. Mindenesetre a felfelé vezető út zárva, én meg nyekkenve terülök el, mint egy krumplis zsák. Megpróbálok felülni, a lábamba éles fájdalom hasít, és közben valahonnan, nem tudom beazonosítani hogy honnan valaki a nevemen szólít. – Még él… - letüdőzök egy adag port, amitől hirtelen kezdek fulladni, de szerencsére viszonylag hamar túl leszek rajta. – Szóval többé-kevésbé jól vagyok.
"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Vas. Május 30, 2021 12:04 pm
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
- Nappal suli, éjjel munka? Akkor ezek szerint te sem fordítasz sok időt az alvásra. - állapítom meg, s egy pillanatra meglátom magam Carolban, hiszen az egyetem évei alatt én is pontosan ezt csináltam. Az alvást időpazarlásnak gondoltam, ami helyett mindig volt jobb dolgom. Tanultam, dolgoztam, a múzeumban segítettem, szakkörre jártam, plusz feladatokat vállaltam, kutatással foglalkoztam, fordítással... Aztán mikor megismertem az egykori feleségem, akkor döbbentem rá, hogy a pihenés eléggé kimaradt az eddigi éveimből, így miatta lazítottam egy kicsit a tempón. Valamit valamiért... Azóta nagyon sok év eltelt, már rég elváltunk, én pedig belemerültem abba, amit szeretek, s ami az életemet jelenti. Ezért is vagyok itt ebben az erődben, ahova most inkább a kíváncsiságom húzott, hiszen meg akartam hallgatni a hely történetét, amit az embereknek előadnak. Alant a pincében már egyértelművé válik, hogy az egésznek csupán a töredékét közlik, azt is kissé elferdítve. Itt lent pedig ideje lesz kicsit jobban odafigyelnem a környezetemre, Carol úgysem tűnik túlságosan közlékenynek és érdeklődőnek, ezért hát úgy döntök, hogy a pince után békén hagyom őt végleg, mert hát ami nem megy, kár is erőltetni. A sors azonban közbeszól... Nem gondoltam volna egyáltalán, hogy a hanyag útmutatás mellett még maga az erőd sem biztonságos. Tisztában voltam vele, hogy az alsóbb járatok, ahol lesz majd az ásatás, veszélyesek is lehetnek, azonban azt nem gondoltam volna, hogy a turisták által szabadon járható helyeken is omlásveszély fenyegethet. Így hát kis híján maga alá temet minket a kövekből, homokból és földből álló törmelék, ezért pedig lesz pár keresetlen szavam az erőd üzemeltetőjéhez, ha egyszer innen kijutunk. Ami ki tudja, mikor lesz... A földön fekve a portenger alatt a sötétben Carolt szólongatom, akinek hamarosan meghallom a hangját. Némi köhögés kíséretében megtisztítom a légutamat, majd elkezdek a táskámban kotorni, ahonnan előhúzok egy nagyobb zseblámpát, mellyel hamarosan fényt varázsolok. Feltápászkodok a földről, aztán megindulok a hang irányába, s mikor lámpám fénye a lányt már megvilágítja, akkor lépek oda hozzá, s nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. - Ki gondolta volna, hogy ez lesz a vége. - jegyzem meg halkan, kissé rekedtesen. Mégsem vagyok kétségbeesve, hiszen most előttem áll egy remek lehetőség, hogy egy kicsit felfedezzem a helyet még az ásatás előtt, hátha mire legközelebb érkezek a társasággal, addigra bizonyos dolgokat elpucolnak innen... Ez azonban az én gondolatom, nem szívesen veszélyeztetném ennek a lánynak az épségét azzal, hogy kényszerítem arra, hogy velem tartson. Ezért hát... - Van még egy plusz elemlámpám, amit odaadok neked, ha szükséged van rá. Ha gondolod, maradj itt, amíg nem érkezik a segítség, de velem is tarthatsz arra. - mutatok a végtelennek tűnő sötétség irányába. - Én egy kicsit körülnézek, hátha találok egy kivezető utat valamerre. - bárhogy döntsön, én pár percen belül belevetem magam az ismeretlenbe, nagy reményeket fűzve ahhoz, hogy rábukkanok valami érdekesre.
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Vas. Jún. 27, 2021 4:54 pm
Ron & Carol
- Megtanultam bárhol és bárhogy elaludni, így annyira nem nehéz helyet és időt. - Kislány koromban sokszor aludtam az orvosi szoba kanapéján, ahol jöttek-mentek az orvosok és nővérek, a folyosóról behallatszott a kiabálás és az ágyak kerekének nyikorgása. De aludnom meg kellett, így hát hozzászoktam. Lassan, de biztosan. Nem mondom, hogy néha nem átok ez, mert simán képes lennék átaludni azt is, ha valaki mondjuk betörne, szólna a tűzriasztó vagy valami ilyesmi. Ezek pedig igencsak olyan dolgok, amikre nem árt ha az ember megvirrad. Mondanám, hogyha nyugszik az élet körülöttem, akkor majd megváltozik, de a sürgősségin sosem nyugszik meg az élet, szerencsére. Nagyon kár, hogy nem tudok egyszerre kétfelé figyelni és beszélni. Nagyon érdekes dolgokat mesél Ron, ugyanakkor nem akarom azzal sem megbántani az idegenvezetőt, hogy nem fordítok rá elég figyelmet. Engem is nagyon szokott zavarni, mikor ott állok a pultba, és valaki végig sem hallgat, vagy mondjuk beszélek hozzá, erre hátrafordulva csacsog a rokonnal, szomszéddal, baráttal. Elképesztően rossz érzés. Mondjuk lehet, hogy Ronnak is az, hogy nem rá figyelek, de nem tehetek róla, nem tudok két felé szakadni. Mondjuk nem sok időm jut magamba szívni a gondolatait, mert épp mielőtt tovább mennénk, nos, megtörténik a baj. El sem tudom képzleni, hogy egyáltalán hogy engedhetnek ide embereket így, hogy a hely szemmel láthatólag nem biztonságos. A felém nyújtott segítő kézre hálásan elmosolyodom, kezem az övébe fonódik, ahogy talpra állít. A lábam sajog, de legalább élek, ez is valami. - Azt megköszönöm - válaszolok az elemlámpára, a többi része igényel egy kis átgondolást részemről. Nem azért, a kaland része kimondottan izgalmasnak hangzik, még akkor is, ha ilyen szerencsétlen helyzetben vagyunk. Ugyanakkor járni nem igazán tudok, így lehet, hogy csak hátráltatnám. Így hát csak állok, és nézem, ahogy eltűnik a sötétben. Vagyis épp rászánnám magam, hogy utána menjek, mikor kaparászást hallok. Nem mondom, hogy nem jön rám a szívbaj, hiszen elvileg egyedül maradtam. Zseblámpámmal körbepásztázok, de nem látok senkit és semmit. Valóban egyedül vagyok. De akkor a zaj… Közelebb lépdelek a törmelékhalmazhoz, ami elválaszt a külvilágtól. A zaj erősödik, nekem meg kezd leesni a tantusz, hogy valószínű valaki bajban van a túloldalon. - Hé, héé - szóongatom egyelőre a falat, bízva abban, hogy választ kapok majd a túloldalról tényleg. Bár lehet, csak kezdek bedilizni.
"Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön."
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Archeológus
∆•∆ :
Tárgy: Re: Down the rabbit hole - Carolin × Ronan Vas. Júl. 04, 2021 10:30 am
Carolin & Ronan
"Death is something we don't fear, Though it's always near, I bring you home, When time has come."
Ez az erőd egyszerűen borzalmas állapotban van. Nem teljesen értem, hogy kaphatták meg az engedélyeket ahhoz, hogy egyáltalán látogatókat fogadjanak, hiszen már azelőtt sántított a történet, hogy ránk szakadt a pince. A falakon húzó repedések számomra túlságosan mélynek tűntek, s mintha az egész hely az évek során szépen lassan elkezdett volna süllyedni, ami eleinte biztosan nem okozott gondot, de ilyen távlatból életveszélyes. Amint azt a mi példánk is remekül mutatja. - Ha ezt elmeséled apádnak, kétszer is meggondolja, mivel lepjen meg legközelebb. - próbálok némi biztató mosolyt küldeni Carol felé, bár eddig sem tűnt olyan leányzónak, aki könnyen magába fordulna. Mosolya egészen kellemes, de hát láttam én már karón varjút, az ilyen békés külső sokszor rengeteg fájdalmat rejthet. Egyelőre azonban szerencsére nem látom szükségét annak, hogy a kis szőke lány lelkét ápoljam ezekben a kellemetlen, betemetett percekben, ezért is látom jó ötletnek - és természetesen vakmerőnek -, hogy egy kicsit beljebb merészkedjek a tiltott részekre. Azért is fontos ez most, mert nem tudják az itteniek, hogy ki vagyok, ennek fényében pedig még nem tüntették el azokat a dolgokat, amiket esélyesen addigra el fognak, mire érkezek hivatalosan a csapattal pár hét múlva. Gondolok itt törmelékre, apróbb felújításokra, tárgyakra, s minden olyanra, amiket majd előlünk el kell rejteni. Sajnos nem egyszer futottam bele, hogy egy történelmi helyszínt fekete piaci termékek lerakatára használták. Márpedig ha ilyet tapasztalok... Azt bizony jelentenem kell. Ezért is lépek tovább izgatottan az elzárt kijárattól, remélve, hogy Carol is követni fog, azonban jó pár méter után még mindig csak az én cipőm porzik halkan a földön. Visszafordulok hát, s a leányzó bizony nem jött utánam, s ebből a távlatból úgy tűnik, hogy valamit nagyon vizsgálgat a falnál. Tudom, tudom, fertelmes alak lennék, ha magára hagynék egy nőt a bajban, legyen az idős vagy fiatal. Carol elvégre nem olyan életet él, mint én, s esélyesen az efféle izgalmak sem bolondítják meg úgy, mint engem. Halk sóhajt eresztek hát el a levegőbe, majd megindulok vissza hozzá. Azonban a szólongatásának hatására némán megállok mögötte, s én is hallgatózni kezdek, de hát meglehet, hogy baj van a fülemmel, hiszen én semmit sem hallok. - Minden oké? - szólalok meg hirtelen mögötte. - Elég sok rágcsáló lehet a falakban, amik most az omlás következtében lehet, hogy megindultak. Úgyhogy reméljük, nem félsz a patkányoktól. Rohadt kis dögök tudnak lenni. - közelebb lépek hozzá azért, s alaposabban megvizsgálom a kőhalmazt. Még ha a nagyobb darabokat sikerülne is elgörgetnem, sajnos túlságosan nagy a kockázat arra, hogy még nagyobb omlást gerjesztek. - Hallasz talán valami emberi hangot a túloldalról? - kérdem tőle, miközben a törmeléket fürkészem. - Ha igen, kétlem, hogy innen tudunk segíteni, sőt, nagyobb bajt is okozhatunk. Viszont ha rám bízod magad, akkor megpróbálhatnánk keresni egy másik járatot, hátha van még innen kivezető út. Az ilyen erődöket úgysem lineárisra építették, pont az ilyen helyzetek miatt. Nos, hogy döntesz? - ha maradni szeretne mindenképpen, abban az esetben természetesen maradok vele. Ám ha nem, úgy nincs vesztegetni való időnk, ideje indulni.