Live without regrets - Altair × Ronan

- Oh, az biztos.
Értek egyet magabiztosan Ronannel. Elvégre engem csak a furcsa dolgok ihletnek meg. Engem egy egyszerű tájkép nem hoz lázba. Hiába itt a tengerpart, nekem kellett hozzá egy vihar, ahol az ég dörgése szinte megrázta a földet a lábaim alatt, s fehérarany villámok cikáztak az égen. Kell nekem az intenzitás, talán ezért is szeretem átélni a félelmetest, a sokkolót. Valami, valahol, valamikor...nagyon elkattant az agyamban. 
- Nem sokat értek a számokhoz, általában egy kartonfigurát vágok ki az arányokhoz, ami az alapjául szolgál. 
Mindenesetre nagyon örültem a dicséretnek, hiszen Ronanen látszik, hogy nem könnyű lenyűgözni és ahhoz képest, hogy apám szerint, ő maga az Antikrisztus, az apja pedig a Sátán...elég könnyen el lehet vele beszélgetni és könnyed a légkör körülötte. Ez azonban még mindig lehet egy jól kidolgozott álca.
- Igen, ez nekem is szúrja a szemem. Sosem tudhatod, hogy mi lappang körülötted anélkül, hogy tudnál róla.
Pár pillanatig próbáltam mindent összeszedni, amit tudok a paranormális jelenségekről. Sajnos nem gyakori téma, ha pedig bárki is ír róla, az valamilyen kiparodizálás vagy épp olyan "laikus" mint én. Egyszer viszont volt lehetőségem találkozni egy pappal, aki állítása szerint már szembeszállt "a gonosszal". - Próbáltam annak idején utána járni a dolognak. Általánosságban a sónak tisztító szerepet szánnak a legtöbb hitvilágban. A kereszténység, a buddhizmus, a shinto és még az izraelita vallásban is használják a tisztátalan lelkek és démonok távol tartásához. Még a modernkori boszorkányok is alkalmazzák. De az, hogy pontosan honnan ered, az számomra még rejtély.
Annyira szövevényes és természetesen mindenki szereti a magáénak vallani. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az egész téma egy ingovány, aminek csak mélysége van és amíg élsz, keresheted az alját. 
Mégis megyek a természetfeletti után, mert érdekel, mert hinni akarok benne és ott van az az izgalom.
- Általában ennél morcosabb másokkal.
A térdeimet behajlítva kerültem vele egy nagyjából egy szintbe, hogy meg tudjam simogatni a fülei körül, ahogy szereti a nagyasszony. Rengeteget morog, Mifeuille szerint csak morgós és alvós "üzemmóddal" rendelkezik Mochi. Ez az önfeledt elaléltság teljesen nem jellemző rá. 
Rám sem, hogy csak úgy megosszam a tapasztalataimat másokkal, hiszen nincs kedvem magyarázkodni, vagy azt hallgatni, hogy mennyire hülye vagyok, hogy ilyesmikben hiszek, de Ronannek elmondhatok egy-két eseményt, ha már felenged a ház lezárt részébe. 
- Nagy kár érte, én lehet megtartottam volna azt a táblát. Minél régebbi, annál többet ér egy olyan ember szemeiben, mint én. 
A tábla maga végtére is, egyféle telekommunikációs eszköz amit ha sikeresen használtak, biztosan átjár az energia. Szinte láttam a lelkiszemeim előtt, higy remegő ujjakkal érintem meg. Beteges a fantáziám, az biztos.
Az enyém egy antik tárgyakat áruló boltból származik, szépen megmunkált fa dobozban tárolva, amivel együtt járt. Talán a legnagyobb értékemnek számít.
- Akkor, rendben van. Nem kevernélek bajba a kíváncsiságom miatt.
Így viszont, hogy magát keveri bajba, úgy teljesen rendben van. Már alig vártam, de egyelőre jöjjenek a láncok, a lakatok és a kínai étel, ami olyan ínycsiklandozónak tűnt. 
- Nem állítom, hogy Mifuelle nem adagol beléjük valamit, hiszen tényleg süticsodák kerülnek ki a kezeik alól.
A francia hölgy korábban francia katona úr volt, aki véletlenül került ausztrália csodás szigetére és rájött, hogy nálunk bármi lehet. Például egy Mifuelle nevű, elegáns cukrász, kinek haja Marilyn Monroe fürtjeit imitálja tökéletesen. - Szombatonként nem dolgozok és hétfőként általában zárva vagyunk. Ezeken kívül szinte mindig.
Csak éppen kevesebb feladattal, mert délutánonként már nem vagyok egyedül a vendégekre.
Nem számítottam arra, hogy egy ilyen hústorony, ennyi tetoválással majd ilyen szinten odáig lesz a süteményeinktől, de szerencsére bezsebeltünk megegy törzsvendéget. Hátha ő majd ezzel bevonzza a vendegeinket. Másnap jött is Nina, hogy mikor elszaladt előttünk, látta a pultot támasztani Ronant, majd visszefelé is besétálni miután elnyomta a cigarettát. Mostantól többször számíthatunk rá és barátaira...Arra azonban nem számítottam, hogy el fog tűnni egy-két darab a ruháim közül.
- Eltűnt a....- Valahogy ezt még kimondani is fájt egy férfi előtt. Biztosan azt fogja gondolni, hogy képzelődök. Fogalmam sincs, hogy miért de a mellkasomban erősen kezdett el verni a szívem. Szószerint. Mintha kalapácskent akarna magának utat törni bordáim börtönéből. A levegő is sűrűbb lett. Miért most? Ronan felém állt, s egy pillanatig eszembe jutott, talán ő a perverz. 
Áhhh, nem. Láttam, hogy lezárja az ajtót és végig velem volt. Szemeimet róla, a morgó Mochira forgattam. Láttam rajta, hogy feszült lett.
- Eltűnt a... a feherneműm.
Fel akartam állni, de az izmok a lábaimban bedobták a törölközőt. Ha nem Ronan volt és nem én, valaki vagy valami, biztosan van a házban. Mochi, mintha érezné a feszültségem, hiszen elsősorban terápiás kutya, hozzám sietett és az állát a vállamra helyezte.
Ami viszont ismételten bizonyítja, hogy mennyire nem vagyok normális, hogy a félelem mellet izgalmat éreztem. Egyszerre élveztem a félelmet és szörnyedtem el magamon, ismét.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Akkor most mutatok valami újat az archeológusnak. - Büszke tekintetem a huzalokból álló tündéren pihent meg. - Is is. Ezt egy festményem alapjám alkottam meg, amit viszont egy műugró hölgy ihletett meg.
Annak idején rengeteg műugrást néztem, mert magával ragadott az ugrók erős, szoborszerű alakja. Én magam eléggé törékeny termettel rendelkezek, az övéiket szemeim úgy falta, mintha a világ legfinomabb étele lenne. Nőket és férfiakat egyaránt. Akkor kezdtem el rájönni, hogy talán mégis képes vagyok vonzódni emberekhez.
Nagyon ritkán fordul ugyan elő az ilyesmi, sosem voltam hosszútávon együtt senkivel, legalább is emberi lénnyel nem. Csak az állataim nyújtanak nekem társaságot, így fontos, hogy jól érezzék magukat.
- Ühm..igen, azt hiszem.
Tekintve, hogy ebben semennyi tapasztalatom nincs és így zéró belelátasom van a dologba, nem is érezném jogosnak, hogy hozzátegyek a saját véleményemmel az övéhez.
Biztosan már megtapasztalt ezt-azt, hogy ilyen biztosan állíthassa.
- Dehát a kísértetek ellen nincs is igazából fegyver. Talán a só, dehát ha nem látom, honnan tudjam, hogy nem-e zárom be magamhoz?
Mi volt ez a furcsa érzés? Örültem? Azt hiszem, jól esett, hogy sikerült valakit megnevettetni. - Ez izgalmasan hangzik. Az én tudásom a Bram Stoker Drakuláján túl nem igazán mutat. A napfényben csillogó, kötelezően gyönyörű vámpíroktól pedig...kicsit rosszul vagyok. 
Nem szererem, ha valami ennyire...fanservice. Mégis miért kellett a vámpírokat ennyire tönkretenni? Az alkonyat könyvekre mégcsak azt aem lehet elmondani, hogy a tipikus, rossz fiú belezúg a szürke, jellemtelen lányba sémát követné. Itt van egy hanyagolhatóan esztétikus pasi, aki mégcsak emberi vért sem iszik 
- Te is elkényeztetted, pedig csak most találkoztatok. Most azt fogja tőlem elvárni, hogy az ölemben hordozzam. 
Márpedig egyertelműen, nem fogom tudni úgy emelgetni, mint Ronan. Persze ezzel jó védekezni, az viszont tény, hogy minden földi jóval ellátom, amivel csak tudom. Ezt azonban elhallgatom az archeológus előtt.
- Persze, hogy tapasztaltam. Nem hiszek egyszerű mesékben.
Ha egyszer szeretné, elmesélem neki de a szekta említesével el is felejtettem mindent. Hiszen ez egy megfogható, bizonyítottan letező jelenség a Földön. Nem mondom, hogy én tagja lennék bármilyennek is, de attól még birizgálja a fantaziám. - Na és körülbelül mennyi idő alatt lephette el az a mocsár? Érdekes, hogy ilyet tudtatok találni a padláson. Vajon mit tárolhattak a pincében?
Igazán kár, hogy ott volt az a mocsár. Már ha volt pincéje annak az épületnek. Annyira szeretnék hasonló helyekre eljutni. Nem vennék el semmit, csak megnézném és készítenénk néhány fotót...
Szívesen ábrándoztam volna még ilyen érdekességekről, de az étel jelenleg túl nagy húzóerő volt, mégpedig a Panda irányába. Visszafelé már nem is volt olyan félelmetes az út mint első alkalommal. A zár azonban jelentett némi problémát.
- Rendben, de nem lesz gond a tulajjal, ha megrongáljuk?
Holmi lánc meg lakat, nem egy nagy összeg, de ki tudja mennyire kényes erre Ronan barátja? Ennek ellenére, annyira fel akartam jutni, hogy reméltem, Ronant nem tartja vissza a zár.
- Ahányszor megjelensz, mindig kapsz egyet ingyen, de akkor mást is fogyasztanod kell majd.
Azt hiszem, ekkora kedvezményt kaphat a kedvességért, amit felém mutat. Pláne, hogy hajlandó nem csak felengedni a felső szintekre, de még velem is jön.
- A pincébe? Sosem szabad lemenni a pincébe, ha elég horror filmet nézel. Szóval..vágjunk bele!
Csak előbb a fényképezőgépem! A táskamhoz sétálva, előakartam venni a már hűséges társként számontartott gépemet, de a táskát kinyitva feltűnt, hogy...át lett túrva. Ketségbeesetten ráztam ki a táska tartalmát. Szerencsére a tompa koppanás jelezte, hogy a fényképező a tokban van. A gond csak az, hogy más viszont hiányzott...
- Öhm.. Ronan..Egészen biztos, hogy csak te laksz itt?
Hogyan fogom megmondani neki, hogy hiányzik a fehérneműm? Biztosan bepakoltam, mert az volt az első, amit a táskámba pakoltam. A félelem apró tüskéit kezdtem érezni, ahogy megjelennek a bőrömön. 

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Szerintem az a művész társadalom "csótánya" akinek van tehetsége, mégis csak összedob valamit, hogy legyen mit mutogatni és csodálják érte. 
Manapság egy valamennyire neves művésznek elég egy vászonra véletlenül kiborítania a kávéját és már művészetnek nevezi, emberek százai pedig képesek lesznek belelátni a mélységet és mélyebbre nyúlni a zsebeikben érte. Ez az amit utálok. 
- Szóval nyilván egy pálcika ember, amit félpillanat alatt lekarcoltak, az nem lesz művészet. 
Persze azt is látom, honnan nézi Ronan, a szakemberi szemeivel. Csak én más szemekkel látok és ez így van rendjén.
- Persze, gyere.
Míg az étkezőhelység irányába invitáltam, nem tudtam már nem előre büszkének lenni. - Nem túl régi művészeti iranyzat, szóval lehet nem fog neked tetszeni. Tulajdonképpen csak acélhuzalok egymásra tekergetve, de rengeteg munkám van benne.
Talán előre akartam figyelmeztetni mielőtt még rám aggatná a "művészet csótánya" jelzőt. A szobor hamarosan láthatóvá vált, amint kecsesen homorít a szoba végében, egy tíz centis emelvény tetején. Nem a legkifinomultabb munkám, viszont benne van minden érzelmem amit akkor éreztem, mikor a huzalokat csavrtam, fontam, rögzítettem. Nem is tudom, milyen csoda folytán nem látszodnak a nyomai a bőrömön. A hólyagok és néha hasított sérülések hegei. 
- Lehet, hogy nem fog tetszeni a válaszom, de ha lenne párom és nem akarná, hogy ott legyenek a lakótársaim, akkor már nem lenne.
Mint abban a viccben. "Ha lenne borom, már nem lenne." Vagyis hát, nem biztos, hogy bor a szóban forgó ital, de mindegy is igazából. A pár titulus is számomra olyan idegen volt. Egyetlen egyszer adtam kapcsolatra a fejem és az is vagy egy hónapig tartott, Melissával. Meddig is jutottam vele? Második bázis feléig, mielőtt annyi lett volna?
- Szentelt víz, fakereszt. 
Az ajkaim jobb sarka felfelé rándult a viccre való kísérletem miatt. Nem vagyok túl jó bennük, de az igazság az, hogy ha meg is fogok ijedni, akkor is elmegyek egyedül, az csak egy kis plusz, hogy ott van valaki mellettem mint emberi nyugtató. 
Én magam sem értem, hogy miért elvezem ennyire az ijesztő dolgokat, erről még a pszichológusomnak sem meséltem soha. Hogyan momdanám el neki, hogy néha olyan elhagyatott épületekbe is belógunk, ahová tilos lenne?
Szerencsére egy ilyen hely, Ronan álral megnyitja előttem a kapuit, hogy szét tudjak nézni. Az izgatittságomat csak Mochi izgatottsága, Ronan láttán lehetett nagyobb. Mekkora egy áruló. - Miért pont kalózhajón? Mochi sokkal kényesebb az ételeire, minthogy egy kalózok lakta hajón boldogan el legyen.
Nem eszik meg ám akármit, de az ötlet és a kép róluk tetszett mint tengeri banditák. Így végülis engedtem, hogy mosoly díszitse az arcomat. Szinte éreztem is a tenher illatát, ahogy rájuk néztem. Bár lehet, tényleg csak a nem messze lévő part illatait érzem.
- Én is-is. A hangulatot is szeretem és hiszek is az itt ragadt lelkekben. Neked, mi a meglátásod?
Ronan valószínűleg nem igazán hisz a természetfelettiben, vagy ha igen, az valami egyedi hozzáállás lehet. Hiszen annyi régi csecsebecsének tulajdonítanak varázserőt. Kiváncsi lennék, hogy igazából mi hajtja az ereklyék felé. A legtöbb mégcsak nem is aranyból van és nem is gyémántal vannak díszítve. Én jobban örülnék személyszerint egy múmianak, egy szarkofágban mint a kincseknek körülötte.
- Egy szekta? Úristen. Milyen volt belülről? Találtál még ott egyebeket is, van a tábláról képed?
Óh azok az idől, amikor még nem lehetett mindenféle digitalis maszlagokat ráfogni egy valós jelenségre. Éltem volna abban az éraban is.
Vagy abban, mikor ez a csodás kis toronyszerű ház épült. Annyira egyedi, olyan hangulatos már az is, hogy az ajtó nyikorog. Mereven tartva a kamerat vettem fel, amint az Ronan segítségével kitárult. 
"-Omnem dimittie spem, o vos intrates..."
Fohalmam sincs mi történt hirtelen, de Ronan ajkai közül, a hangja mélységével, tökéletes latinságával olyan...olyan izgalmasan hangzott ez az egyszerű mondat. Mint valami ősi szertartáson. Mikor levettem róla a szemeimet és becsuknám miniméteres résnyire nyílt ajkaimat, akkor tudatosult bennem, hogy haladni kéne. Szerencsére nem tarthatott ez pár másodpercnél tovább és remélhetőleg észrevétlenül zajlott az esemény, azzal a mini arcpírral együtt.
- Ez khm..ez igazán menő. 
Ideje visszatérni az életbe Altair és ennél értelmesebb válaszokat adni. Dehát olyan sokkoló volt az egész. Ritkán veszek észre bárkit is úgy, hogy nem csak egy élő porhüvelyt látok benne.
Miután beégetett a hasam, lepakoltam a helyre ahová ajánlotta. Érdekes kombináció a kölnije, a régi papírok és ódon falak illata együtt, de nem nevezhetném kellemetlennek.
- Panda. 
Javítottam ki egy viszonylag kedves, féloldalas mosollyal és ismét útnak indult a triónk. Szerencsére nem volt túl hosszú az út, kikötöttem Mochit, hogy el ne vigyék és hagytam addig neki kint vizet meg jutalom falatot.
Bent már sokkal kellemetlenebb volt a levegő mint kint, de a kínai étel illata annyira tetszett a testemnek, hogy kicsit sem érdekelt a bent megragadt pára. Rizstésztát, bambuszos csirkét kértem, meg savanyú levest. Nem szeretek túl sokfélét egybe pakolni, este pedig nem bízok a "bundázott" husikban. Miután Ronan is rendelt és fizettünk, hagytam Ronannek, hogy kedves legyen és hozza az étekünket, én pedig Mochit szedtem össze.
- Na és hogyan fogunk feljutni a felsőbb részekre? Az egy igen masszív lakatnak és láncnak tűnt.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Szerintem olyan nincs, hogy béna ha művészetről van szó. Úgy értem ott van Picasso. Semmi kifinomultság nincs benne, szerintem minden bűnronda amit alkotott és mégis milyen népszerű.
Eleve a kubista műveket nem tartom sokra, nekem túl káosz, túl felzaklató...Attól még kénytelen vagyok elfogadni, hogy az is egy formája a művészetnek és nyilván pont az volt a cél, hogy valami felkavarót alkossanak, ami beég az ember retinájába. 
- Van egy drótszobrom az étkezői részben, egy derék magasságú tündér. 
A többit egészen hamar megvásárolták, de ehhez az egyhez ragaszkodok, mert az első díszítő eleme volt a bisztrómnak. Ezt azonban nem mondom meg Ronannek, mert véletlenül sem szeretném azt a képet mutatni magamról, hogy fennhjázó lennék.
- Akkorát azért nem harap, hogy komoly sérülést okozzon, de biztosan megmarad az emberi emlékezetben.
Pont mint Picasso, ő is egy harapás a művészet hátsójában. Persze ez csak egyéni vélemény. - Függőséget okoznak. Ha tehetném, mindet befogadnám.
Aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet...vagy legalábbis, ha rossz is akkor nagyon magányos. Nem hinném, hogy Ronannél az utóbbi érvényben lenne. Annyira erős a kisugárzása és olyan pozitiv ember, hogy biztosan maga köré vonzza a gyengébb jellemeket is, meg nagyjából bárkit. Ilyen tökéletes ember meg nincs. Kíváncsi lennék Ronan Nordahl sötérségére, ami apám szerint a családban gyökerezik 
 - Így van? Talán járatos vagy a spiritualitás világában, vagy azzal védesz meg, hogy nem hiszel a túlvilagban és ezáltal te szívod el a bolyongó lelkektől az energiát és nem fordítva?
Őszinte érdeklődéstől csillantak fel a szemeim. Mindig is érdekelt a téma és érdekelt, hogy valaki aki ősi csecsebecsék után nyomoz- amik rendre rendelkeznek valami természetfeletti tulajdonsággal- az egyúttal hisz-e ezekben a babonákban vagy egyszerűen csak az anyagot, a tárgyat látja benne. Ami véleményem szerint csak fele érték lehet. 
- A limonádé is limonádé, mégis rengeteget emelnek rajta a plusz izek.
Megértem az álláspontját...Legalább is látom, hogy mire akar célozni, így elengedem a dolgot. Nem kötelező mindenkivel egyetérteni. Ízlések és pofonok ugyebár.
Meg nem is éri meg haraggal elbúcsúzni valakitől, aki tulajdonképpen szívességet tesz nekünk. Ígyhát bepakoltam mindent, amit mondott és a felszerelést is, ami kellhet, ami éppen nem sok.
Szerencsémre Ronan már ott várt, úgyhogy nem kellett menekülő útvonalat találnom, rekordsebességgel.
- Még szép, nagyon izgulok. Már egészen gyerekmorom óta érdekel, hogy milyen belülről!
A mellkasomban olyan hevesen kezdett el a gondolatra a szívem, hogy kissé talán ijesztő is volt. Annyira ritkán fordul velem ilyen elő, hogy ha nem figyelek magamra, képes leszek ráfüggni. Altair Borges-Ward az adrenalinfüggő...még egy jegyzet a pszichológus listáján. Szerencsére kegyes volt hozzám Mochi, a legkegyetlenebb módon, amit egy anya ellen elkövethet. Elkezdett Ronannel úgy viselkedni, mintha ezer éve, országos cimborák lennének.
- Általában tényleg az az idegenekkel.
Lemondóan sóhajtottam és elengedtem Mochi pórázát, hogy a férfi nyugodtan tudja gyöntölni, meg ölbevenni. Ejnye. Hát hagyom nekik ezt a pár pillanatot, meg percet. Örüljenek csak egymásnak, engem meg felejtsenek el, hát persze. 
- Nem, minden rendben ment. Szerencsére.
Hangom sokkalta kellemesebb és nyugodtabb volt, mint amire számítottam. Lehet van némi előnye, hogy általában teljesen apatikis vagyok. Évek és a rutin. - Szellemérzékelős kütyü? - Itt nem tudtam visszatartani egy enyhébb kacajt. - Az urbexesek nagyrésze, akit ismerek, nem hisz az ilyenekben, csak a hangulatot szeretik, az izgalmat és a régebbi épületek szerkezetét. Bár tény, hogy hoztam egy Ouija táblát.
Ezen kívül elemlámpa és egy kissebb kézi kamera az össze felszerelés a ruhákon kívül. Reméltem, hogy Ronannél van elsősegély készlet, szóval azt nem pakoltam be.
Egy sarkon befordulva már ismerős latvány tárult elém a jellegzetes épület, majdnem jellegzetesebb környezetével. A kisértethistória sok babonát szül és senki sem mer a közelben vállalkozni. Én szerettem volna, csak valamiért irreálisan magas összegeket kértek volna el érte. Már a kapu nyikorgasa is megpenditett valamit lelkem húrjain és mélyet szippantottam a levegőből, mely a közeli tenger miatt sós és kissé halszagú. 
- Hű.. már most igazán erőteljes az egész hangulata. Alig várom, hogy beengedj. 
Az alsóvégtagjaimban és mellkasomban éreztem a remegést. Olyan rég óta vágytam erre, hogy a testem nem is elég ennyi adrenalinhoz. Mégis biztos kézzel vettem elő a kamerát, hogy felvegyem a bejutást. Szavaim nélkül is egyértelmű lehetett kézjelzéssel Ronannek, hogy nyissa az ajtót. Lélegzet visszatartva lépkedtem egyre közelebb, a csodás hangulat teljesen átjárt. Ha Ronan mondott is valamit, nem is hallottam. Pont a küszöbön léptem be, amikor a hasam megtörte a varázst. Elkezdett korogni, ez pedig kirántott egyből a transzból.
- Oh, azt hiszem, a nagy izgalomban elfelejtettem enni.
Sajnos még nem jöttem rá, hogy lehet fényt enni. Eléggé kínos is volt, de hé Mochinak nem felejtettem el bepakolni a jutifaliját.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Megnyernéd a fogadást. 
Ennyivel elintéztem vidáman és pörgősen, hogy a mondat rövidségét tudjam kicsit ellensúlyozni. Habár nem is értem, higy miért nem mindegy nekem, hogy mit gondol rólam Ronan Nordahl. Lehet egyszerűen csak nem akarom a nagy kalandor közelében egy szobanövénynek érezni magam. - A művészetnél jobban nagyon kevés dologgal lehet kifejezni magunkat. A színek mind hatással vannak ránk és ez engem le tud nyűgözni. Ezzel a hellyel szerettem volna elérni, hogy az a kis réteg amit kepviselek, jól is érezze magát.
Huh. Nem is tudom, hogy mikor áradoztam utoljára ennyit, bármiről. Elkönyveltem egyszerűen annak, hogy Ronan remekül ért az emberek nyelvén és bárkiből ki tudja hozni, hogy járjon a nyelve mint  rokka. Mint valami Talk show házigazdája vagy riporter. Nem mintha sok titkom lenne, amit félthetek az emberek elől.
- Áh nem, ennél sokkalta okosabbak és agresszívebbek. Mochi például kész terminátor.
A drága inum. Nagyon nehezen bízik meg az emberekben, nem támad persze, nem egy véreb. De kész megvédeni a gazdit, ahogy Mozart is. Holmi kis kutyakeksz konkrétan egy csepp víz a sivatagban. Volt- nincs, de eredménye nem lesz.
Nem tudom, hogy tudnék-e valaha kést ragadni. Mégha őnvédelemből is. Számomra olyan hihetetlen gondolat, de valószínűleg úgy sem emlékeznék rá, ha meg is tenném. Mit szólna hozzá ez a bátor kalamdor, ha ezt megmondanám neki? Ha tudná, hogy úgy megyek mindenhová, hogy van egy sokkoló vagy gázspray a táskám mélyén. Nem akarom nála használni és hátha nem is kell soha. A kísértetek ellen úgy sem lesz hatásos.
- Mi? Természetesen be leszek rezelve. DE ez nem jelenti, hogy nem megyek el, megnézni és hallani. 
Lehet, hogy soha többé nem lesz ilyenre alkalmam. Holmi kis rettegés engem aztán nem tart vissza. - Meg aztán lesz mellettem egy igazi, sokat látott kalandor. Mi baj törtenhet?
Rajta sokkal több harapni, rágnivaló van. Ki választana engem vacsorának, ha ott van Ronan Nordahl, a tömeges izmaival? Ördögi tervemnek nyoma nem volt az arcomon. Végtére is ez csak szimpla túlélő ösztön, nincs benne semmi ördögi.
- Akkor pénteken.
Bólintottam, alig leplezve, hogy már most mennyire izgatott vagyok. Soha nem kellett olyet tennem, ilyet rejtegetnem...mivel olyan ritka ha valami ennyire felvillanyoz.
- Csak a...-Milyen nyers, kendőzetlen megfogalmazás! Erre aztán nem számítottam. - Mi a baj azzal, ha egy férfi szereti az édesebb, zamatosabb ízeket? 
Hiszen a sima, megszokott sör olyan...ragacsos és keserű...Értem én, hogy az a férfias de azzal szerintem nimcs baj, ha a finomat szereti egy férfi. Meg aztán Ronan is itt termelgette be a rózsaszín, habos-babos sütiket. Nem értettem, de elfogadtam a véleményét. Különben is a jó oldalán kell maradnom, ha jót akarok.
Elétoltam a magas, vékony, elegáns sörös poharat, aminek az alja fából volt faragva és átfestve, mintha elefánt csontból lett volna faragva, kelta mintákkal. Büszke voltam ezekre a poharakra. Ronan kezeiben meg úgy nézett ki mintha egy viking uralkodó kezei közt lenne.  
- Vettem, de aztán el ne késs!
Tudtam jól, hogy miféle helyről vam szó. Napközben már jártam arra, akkor is eléggé kétségbeejtő a hangulat, nem még este. Ha tíz percnél tovább kell várni, biztos, hogy elindulok valamerre, nem fogok ottmaradni.
Hamarosan el kellett indulnia Ronannek...ami talán egy picit üres érzést keltett bennem. Olyan hangos és feltűnő jelenség, hogy a hiánya még ilyen rövid idő után is érzékelhető. Ahol ült, elkezdtem letörölni a pultot. Még majdnem örültem is neki, hogy visszanézett arra a pár mondatra. Majdnem!
 - Haha. Nem amiatt kell majd elhiheted.
Majdnem ráöltöttem a nyelvem, mi a fene? Helyette egy magabiztos vigyorral fejeztem be a takarítást és engedtem útjára. Ennyire aztán nem vagyok félős. Lehet, neki kell majd cserélni, ha találkozik egy igazi kísértettel. 
A hét rohamosan gyorsan telt szerencsére, csak a lakás tulajának mondtam meg, hogy merre visz az utam. Hiszen ő vigyáz Mozartra, míg Mochit biztosításként magammal viszem. Ronan még okés de az a sok drogos meg hajléktalan már túl sok lett volna egyedül. Az út gond nélkül telt, nem voltak túl sokan a buszon sem. Leszállva a járműről, egyből körbe néztem, hátha meglátom. Nem volt nehéz kiszúrni, meg a fekete öltözéke ellenére sem. Kissé baljós hangulatot kölcsönzött neki a sötét ruha, a rossz fényviszonyokkal együtt. Még így is majdhogynem futólépésben igyekeztem hozzá. Habár általában ijesztő valaki mellett eltörpülni, mégis nagyobb biztonságban éreztem magam Mochi meg az ő közelében. 
- Szia.
Kissé zavarba jöttem. Nem vagyok eleve egy szószátyár és észrevettem, hogy mennyire másokra támaszkodok ilyenkor. Szerencsére nem is kellett! Mochi megmentett. De nem úgy ahogyan azt vártam volna. Mintha, mintha nem is én lennék a gazdija, csak kölcsönbe kaptam volna Ronantől. 
- Mochi, mit...mit művelsz?
Féltékenység kezdte mardosni a lelkemet. Ő az én gyermekem, hogy pitizhet ennek a pasasnak? Mindenki mással olyan kis gonosz. - Most Ronan azt fogja hinni, hogy hazudós vagyok.
Ott álltam tehetetlenül és teljesen irigyen, de hagytam Mochinak és Ronannek a pillanatot, ha Ronan is ennyire örült az inunak, mint a kutyus neki.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

Ronan érdeklődése a bájos kis bisztróm iránt őszintének tűnik. Tűnik. Mindenki tudja, hogy a férfiak milyen profin elő tudják adni, hogy nem ártalmasak. Résen kell lennem, dehát mit is tehetek én, mikor folyamatosan olyan dolgokra kérdez rá, ami a szívemnek kedves?
- Az éven nyitottunk, még nagyon új a környéken lévő többi helyhez képest. Jelenleg főleg ezzel foglalkozok, nagyon fontos számomra, hogy a hobbijaimnak is tudjak időt szentelni.
Mindenkinek egyensúlyban kéne tartania a szórakozást és a munkát, úgy később ég ki. Bár van akinek a hobbija a munkája, de az is monotonná tud válni, ha valaki csak annak él. Nekem ez a meglátásom. 
Itt pedig ritka ha valaki ilyen jól szóban tud tartani mint a Nordahl trónörökös.
- Hát igen, ha valaminek meg kell történnie, az ellen felesleges is tenni.
Így kellett megtörténnie, hogy Ronan anyukája az ő apját választotta és nem az enyémet. Lehetséges, hogy Ronan sem véletlenül került be pont az én bisztrómba.
- Igen. - Bólintásom nyomán egy tincs is kiszökik a szalag fogságából de egyszerűen csak a fülem mögé  simítottam.- Művészettörténetből.
Semmi sem érdekelt az iskolában igazán, a művészet volt az ami megtudott ragadni, amin keresztül megtanultam kifejezni magam. Ezért senkinek nem is volt meglepő, hogy ezen a vonalon iranyozom be magam.
- Igen és két nagyon harapós vérebet is.
Karjaimat keresztbe fontam a mellkasomnál és úgy vigyorogtam félholdasan. Mochi az inu és Mozart az agár a két hűséges társam és védelmezőm. Megszámlálhatatlan éjszakán keresztül voltak már támaszaim. Biztos megkeserüli, aki ártószándékkal lép be a lakásomba.
- Hát kés az mindig van kéznél, de őszintén, nem szívesen használnám.
Volt rá példa, hogy elgondolkoztam...ha bejönne egy férfi és erőszakoskodni kezdene, akkor mit tennék. Elbújnék vagy a fejéhez csapnék egy poharat, egy vázát.. esetleg beleállítanék egy kést. Remélhetőleg sosem derül ki, dehát van az a robotpilóta üzemmód, aminek hála úgy sem emlékeznék rá.
Térjünk is inkább át a szellemekre, kísértetekre és históriáikra. Ronan az egyik legnagyobb múlttal rendelkező, még lakható épületben szállt meg. Tudtam, hogy nem a véletlen műve, hogy itt van!
- Uramatyám, Ronan...ha ez igaz...
Végig sem bírtam mondani az izgatottságtól, ami úrrá lett rajtam. Nem tudtam volna méltóképpen befejezni, egyébként sem. Újabbakat köröztem a pulton a kezemben lévő ronggyal, immár vagy tizedik alkalommal fényesre törölve. Még egy pótcselekvés. - Őszintén lekötelezel, hogy beengedsz és nos az oktatásért is. Pénteken pedig, pont lemondta a pszicholó...A khm..péntek megfelel.
Persze Altair, áruld csak el, hogy dilidokihoz jársz. Hátha kizár inkább a házból és tíz méteres kerítést épít, hogy sose tudj bejutni. Bizonyára elcsípte a kis bakimat, dehát nem vagyok egy hazug ember, nem félek válaszolni az esetleges kérdésekre.
- A sósak közül nekem is. Van csapolt sörünk, gyömbéres, meggyes és ízesítés-mentes. Váltásom pedig sajnos nem lesz.
Felálltam a padról és azonnal- sürögni forogni kezdtem. Elétettem a sört és a sütit, mikor megcsörrent a telefonja. A hangja alapján sietős volt, szóval már vettem is vissza a sütit és a sört is majdnem. Az utóbbit azonban elvette és én csak egy szemöldököt felvonva figyeltem, hogy lehörpinti. Reméltem, hogy nem kocsival jött vagy járművel.
- Nem probléma, majd legközelebb a szavadon foglak.
Kiszámoltam neki a végösszeget és útjára engedtem. 
- Vigyázzon magára Mr! ....Nordahl...
A Nordahl nevet már suttogás nyelte el. Olyan furcsa volt nekem az egész helyzet, de gazdagodtam ma egy énekessel és egy Urbex lehetőségével. Tulajdonképpen egészen jól jártam.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

Gondolhattam volna, hogy nem lesz olyan egyszerű elhitetni a féfivel, hogy betalált a kérdésével. Dehát az én hibám, én hagytam, hogy ilyen veszélyes vizekre evezzünk.
- Nem...annyira.
Az ajkaim némileg kínos mosolyra húzódtak. Rémesen hazudok, az arcomon sokszor a legapróbb részletei is látszódnak a gondolataimnak. Ez nem az ő hibája, viszont figyelmesen nem is ragadt itt le.
- Igen, ez jogos. Mindenki megtenné, aki nem egy bot érzelmiszintjén áll.
Egyáltalán nem lepett meg a dolog, az már inkább, hogy szinte angyali kedvességgel rendelkező mosollyal tudta ezt beismerni. Akár azok a japán animefigurák. A tündéri mosoly egy bivalyerős ütést takar. A hideg is kirázott tőle.
- Hm..hm. Ebben lehet valami.
A szemeimet egy pillanatra felfelé szegeztem és a fejem a jobb vállam irányába döntöttem, tipikus jele annak amikor elgondolkozok valamin. Néha elfelejtem, hogy az orvosok és pszichológusok is emberek. Ronan kérdése azonban egy pillanat alatt lebuktatott.
- Ha őszintén válaszoltam volna akkor igen, de egy állásinterjún már nem vállalnám be.
Az emberek kilencvennyolc százaláka biztos, hogy hazudik ennél a kérdésnél. Már megannyiszor átestem azon a négyszáznyolvan kérdésen. Szinte mindig ugyanaz, amik valamilyen rejtett egressziót, elnyomott félelmeket, érzelmeket akarnak megmutatni. A valósságban ezek annyira egyértelműek. Volt rá példa, hogy direkt először sok pontot adtam egy kérdésre, amit később lepontoztam, mikor visszatért csak átfogalmazva. Unatkoztam..ez van.
- Már olyan rég együtt vannak? Ez igazán különleges.
Mégegy infó, amit hamisan kaptam meg. Kíváncsi vagyok, hogy apa mikben nem mondott még igazat. Ő azt állította  hogy az egyetemi évei alatt ismerte meg Ronan szüleit és ők is egymás, akkoriban. Nem is értem, hogy miért választotta volna apát, a gyermekkori szerelmével szemben.
- Az én kasszámban ugyan nem nyernek sokat. Mindig hazaviszem a pénzt a széfbe, a művekért kapott pénzt pedig mind az kapja meg, aki megalkotta.
A szüleim is otthon tárolják a pénz nagyrészét. Van apának az a "pincéje" ahol annyi csecsebecsét, érteket tárol. Sosem voltam még ott, de nem is enged oda minket anyával. Lehet jobb is ha nem tudjuk, mi van ott.
- Ha pedig napközben jönnének, hát..az már félelmetesebb gondolat, beismerem.
Nem fogok erről hazudni. Minek is tenném? Nem  áll szándékomban sokkal erősebbnek és magabiztosabbnak látszani, mint amilyen vagyok. Később meg még a végén szemtanúja lenne egy esetnek és kiderülne számára, hogy nem mondtam igazat.
Arra viszont csak bólintani tudtam, hogy apa félt engem...
Ennél sokkalta jobb téma a szellemjárta ház, amiben jelenleg él. Végigmondtam a történetét és ami érdekes, hogy minél többet mondtam, annál inkánb láttam rajta, higy érdekli és ezzel én is felbátorodtam.
- Komolyan vagy csak tréfálsz? Ugye nem tréfálsz? Mindig is tudtam, hogy van ott valami!
A szemeim már rég nem látott, igazi, gyermeki izgalomtól csilloghattak. Nagyon ritkán tudja valami ennyire felkelteni az érdeklődésem, de ha valamiben megtalálom az izgalmat, a szenvedélyt...azt nagyon nehezen tudom csak elengedni és most, hogy Ronan felajánlotta, hogy beenged...hülye leszek kiengedni a karmaim közül a lehetőséget.
- Ezek használható tanácsok. Lehet nem ártana, ha kikönyörögnénk tőled egy gyorstalpalót. 
Az ajkaim egy újabb mosolyra húzódtak, hiszen ha valakitől szívességet kérünk, akkor a kedvesség a minimum amit adhatunk érte. Általában véve eléggé apatikus tudok lenni... de most, apám nemezisének a fia elérte, hogy egy nap kétszer is felfelé húzodjanak ajkam sarkai. Ha ezt a szenátorjelölt látná, egyszerű lázongásnak venné ellene és a neveltetése ellen. 
A mosolyt is és a semmiből jött harmóniát, mit a zongora játékom és Ronan Nordahl mélyen zengő hangja alkotott meg. Igazán különleges és jóleső élménynek tudhatom be. Ha a pszichológusom tudná ezt, na ő viszont ódákat zengne örömében. 
A gondolataimból a férfi erőteljes felszólalása rántott ki, még ugrottam is egy kicsit a helyemen, a hirtelen ijedtségtől. A frászt hozta rám! Jó, nyilván nem az őbhibája, hogy ilyen könnyen elveszek a gondolataom tekervényes járataiban.
- Igen, nekem is tetszett. Lehet, felfogadnálak ide énekesnek, amikor erre jársz és időd engedi. 
A hangom kedves és nyugodt volt, még én is meglepődtem rajta. Van valami pozitív Ronan kisugárzásában, ami nem engedi, hogy pikkeljek rá. 
- Na és... jöhet egy sajtos roló?
Az ujjaimat levettem a billentyűzetről és az ölemben helyeztem el a kezeimet, mint egy igazi úrihölgy, egyenes háttal, kérdőn mézve fel rá.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Milyen találló hasonlat! Én...
Egy pillanatra megállt a levegő és befagyott a világ. Mégis mit kéne erre válaszolnom? Mire emlékszek? A legtöbb ilyen eseményre egyáltalán nem, márcsak a végkifejlettre. A robotpilóta. Éreztem, hogy habár csak egy pillanatra de a szemhéjaim megremegnek, sűrű pislogásaim közepette, ahogy próbálom feldolgozni a gondolataimat. Ezt teszi, ha az ember örökös tagadásban él. Csak pakolja a földet a kisásott gödörbe, addig amíg végül a helyén nem lesz más csak egy hatalmas halom, ami mögül már nem lát ki. Mégis telnek a pillanatok és kéne adnom egy elfogadható választa. - Igen és nem is egyben. Szeretném visszaforgatni, hogy megváltozzanak egyes események, amikre én nem voltam behatással, de általánosságban viszont úgy próbálom intézni a dolgokat, hogy nem kockáztatom a megbánás lehetőségét.
Jó lenne, ha valahogy ki tudtam volna sírni anyánál, hogy ne utazzon el. Akkor talán több emlékem is lenne azokról a napokról, mint az, hogy nézem a hátát és a bőröndje kerekeinek a hangát hallgatom, ahogy gördülnek a járólapon. Lehet, akkor már egy teljesen más ember is lennék.
-Ilyen komolyak azok a tesztek? Én egyszer részt vettem egyen, de teljesen hülyén jött ki. Mert hát ki válaszol "igennel" olyan állításra, hogy "Néha úgy érzem, hogy megütnék valakit" ?
Mindenki érez így szerintem, az már más kérdés, hogy meg is teszi-e. Nerm vagyok egy agresszív ember, de néha nekem is ezsembe jutott már, hogy megfogom egy vendégnek a fejét és a pulthoz csapom. Ez teljesen emberi.
Ronan pedig nem egy ember fölé tudna kerekedni, ha erőről van szó. Dehát gyakran ők azok akik nyugodtak és csak akkor ütnek, ha nagyon muszáj. Már megint eltereltem a saját figyelmemet.
- Ez igazán érdekes. Egy munka során ismerkedtek meg?
Akármiylen sokat is hallottam már a családról, az valahogy sosem lett számomra tiszta, hogy a szüleinek a szálai hogan fonódtak össze és ehhez mégis mi köze lenne az én apámnak, hogy végül ennyire megutálta Ronant, akivel sosem találkozott valószínűleg és az apját is. - Apám félt, de teljesen más okból kifolyólag. Szerencsére senkinek sem igazán fétise az ilyen műveknek a lopása, amiket itt meg lehet találni. Szépek, szépek de nem egy olyan híres alkotás egyik sem, hogy sokat érjenek. Így hála az égnek, ide még nem törtek be.
Pedig sikerült már eladnom igazán jó áron, nem egy festményt és szobrot, de ezt nem verjük nagy dobra. Sem az árat sem pedig a jótékony műkedvelő nevét. Diszkréten intézzük az egészet.
- Rendben van. - Egyből lecsaptam az ajánlatra, így nem tudok magammal hívni másokat, de úgyis engem érdekelt igazán a ház. Mások jobban odáig vannak az igazi, tényleg lakatlan romokért. Van bennem egy kis félsz. Apám nyilván nem véletlenül utálja őket ekkora mélységgel, lehet Ronanék is ugyanígy utálnak minket és el akar tenni láb alól. Kényelmesebb lenne, ha nő lenne. Sokkal kényelmesebb. Minden vágyam azonban nem teljesülhet. Mi legyen? Majd utolsó pillanatban visszamondom? Biztosan nem hatná meg a tetovált férfit, ha így döntenék. - Hű. Nem mesélte el neked aki átadta a kulcsot? Én mindent tudok róla!
Nyilván nem hisz az ilyenekben a tulaj, különben figyelmeztette volna Ronant a ház borús, sanyarú múltjáról. Rengeteg gyönyörű épület pont emiatt megy tönkre. Senki sem meri megvenni. Annak a háznak a története azonban egy olyan különlegesség, ami megérdemli, hogy kényelmesen elhelyezkedjek egy széken, kissé előre hajolva a pulton, szemeimben az izgalom pompás fényeivel beszéljek.
-Egy nemes ember Arthur építette annak idején a sokkalta fiatalabb, ámde gyönyörű feleségének. A nő, Amara imádta a tengert, állandóan a horizontot kémlelte. Így a férje olyan magasra építette, hogy a lehető legjobb kilátást nyerje szerelmének. Sajnáélatos módon hiába szerette a nőt minden erejével és tett meg érte mindent, Amara folyamatosan szomorú volt és csak a távolba merengett, a ház legmagasabban lévő ablakából.
Mikor jött a vész Arthurt besorozták katonának, aki kénytelen volt elmenni és magárqa hagyni gyönyörű feleségét.
Itt hagytam egy kis szünetet és töltöttem magamnak is egy pohár limonádét.
-Fél évnyi szolgálat után Arthur lába súlyosan megsérült. Le kellett vágni az egész bal lábfejét. Ez azt eredményezte, hogy le kellett szerelnie szégyenében és haza utaznia. Mindez nem érdekelte, csak látni akarta a nőt akit annyira szeret. A nőt, akinek a meztelen látványa fogadta, nem mással mint egy közeli, fiatal halásszal. A szeretőjével.
Arthur olyan dühös lett, hogy egy szempillantás alatt agyonlőtte a halászt majd Amarát is. Haragjában olyan erőre tett szert, hogy hajánál fogva, fel tudta cibálni a volt feleségének holttestét a lépcsőkőn, egyenesen a legmagasabban lévő szobának ablakához és kivetette rajta a holttestet. Azon az ablakon,a hol olyan gyakran bámulták egymást a halásszal.
Mikor befejeztem elégedetten hátrébb dőltem és kortoyltam a hideg italomból.
- Máig lehet hallani állítólag Arthur nehézkes, egyenetlen lépteit, fa lábának a kopogását és a nő sikolyait. Fotó is készült a nőről, illetve a szelleméről, ahogy meztelenül az ablakban ül és várja, hogy a horizonton feltűnjön a szerelme. Na?
Mondjon bárki bármit. Én hiszek ebben. Szerintem ez nagyon izgalmas és már nem egyszer én magam is ilusztráltam a jelenetet. Még sosem voltam szemtanúja, de képzelőerőm az van.
Azonban Roman egy profihoz méltóan ad tanácsot az Urbex könnyebbé tételéhez.
-Ez egy igazán használható ötlet, majd felvetem a többieknek, ha arról lesz szó.
Egyáltalán nem gondolom, hogy hallgatnának rám. Mindenki szeret egy kicsit parázni és egy nagyobb csoportnak megvan az a hatása, hogy elveszik a feszültséget és olyan hangulatot ad az egésznek, mint egy osztálykirándulás. - Te mekkora csoporttal szoktál dolgozni?
Elárulta, megmutatta a sérüléseit. Vagyis nagyon veszélyes tud ám lenni a munkája és ugyanolyan, ha nem nagyobb, veszélyben van mint mi. Minket az omláson kívül max egy-két hajléktalan veszélyeztethet, némi kóbor lélek...Na de őt? Benszülöttek és csapdák hada!
S mind eközben neki kedve támad elszívni egy szál cigit, amit nem bánok amíg kint intézi. Hálás voltam, hogy nem ellenkezik így megengedtem egy mosolyt. Nahát milyen jó megfigyelő. Én magam sem vettem észre, hogy amióta itt van, szinte végig pókerarcot hordtam, amikor épp nem az életem fontosabb, izgalmasabb dolgairól meséltem.
- Majd lejegyzem a naptárban. Az első mosoly, amit Altair az archeológusnak adott.
Utána lehet, kiderül, hogy egyben az utolsó is lesz, de még nem most. Visszatérve már kap is az alkalmon, hogy a zongora méltóságteljes támaszát vegy igénybe.
-Hm. Jó! Úgy is fel kell mérjem, hogy valójában mennyire tudsz énekelni.
Ne a vendégek előtt derüljön ki...
Megittam a limonádé utolsó kortyait és egyenes háttal a hangszerhez ültem. Az ujjaim máris a billentyűzet felé helyezkedtek és meg is adtam az alaphangot neki. Egy lágyabb bólintással jeleztem, hogy kezdheti. Nekem már oda sem kell néznem és tudom, hogy hol kezdődik a G hang, amit a pedál segítségével kellően nyújtottam el.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Alkohol tartalmú italokban nem én vagyok a legszakavatottabb, de majd igyekszek.
Ahogy fogyaszt, nem biztos, hogya negyedik köt előttig elérkezünk az óráig, amikor már felszolgálunk szeszes italt is, de még meglephet azzal, hogy egy desszertet lassan és élvezettel fog eltűntetni a porcelán tányérról.
- Egy negatív tapasztalatot sem bánsz meg?
A szemöldököm magasba repült, remélhetőleg nem egészen a hajas fejbőrig. Bizonyára nem kimondottam így értette, de kíváncsi vagyok, hogy mi az amit erre válaszolhat. Szerintem mindenki bánt már meg valamit, ami max tanulópénznek felelt meg. Én nem az a fajta ember vagyok, aki szereti a rossz dolgokat újra és újra feleleveníteni. Egyszerűen elzárom egy "dobozba" és ott is igyekszek tartani őket. Amennyire lehet persze.
- Tényleg? Akkor muszáj leszel zenei kísérettel énekelni, hátha több vendéget vonzol ide!
Nincs kizárva. Ha jól tud énekelni és tetszeni fog az embereknek, akkor fogják másoknak is ajánlani és így tovább. Hülye lennék egy ilyen remek lehetőséget futni hagyni. Szó sem lehet róla! Lámpalázas meg biztosan nem lesz, ugye? Elvégre azt mondta, hogy szokott társaságban énekelni a mulatság kedvéért.
-Áh, ez igazán dicséretes, hogy hagysz másokat is gyönyörködni a múltból itt marad kincsekben. Imserek pár olyat, aki eltenne magának a kincsek közül némi szuvenírt.
Nagyon szeretek megtapasztalni a saját bőrömön, a saját szemeimmel vagy füleimmel különlegesnél különlegesebb dolgokat. A szüleim nem nagy műkedvelők, a dadusom vitt el gyakran múzeumba vagy kiállításokra. Ő egy igazi művészlélek volt, aki először adott ecsetet a kezembe. Látta, hogy ki akarok fejezni valamit, csak nem tudom mivel. Nagy segítség volt.
Kíváncsi lennék, hogy ő hogyan nőtt fel és vált ilyenné. Lehet vele többet foglalkoztak a szülei és nem alibiként szolgált, ha nem volt valamihez kedv.
- Te aztán igazán elszánt vagy. A hozzátartozóid nem szoktak aggódni az éppségedért? Engem már rég bezártak volna a szobámba és kutyákkal őriztetnék az ajtót-ablakokat.
Apa különösen szerette, ha inkább otthon maradok dehát nem lehetek az ő kis hercegnője örökké. Igaz...már egy hete nem telefonált haza, de ez nála lassan teljesen megszokott lett.
- Biztos nem baj? Nagyon érdekes történetek keringenek arról a házról. Te ismered a múltját?
Már kiderült, hogy nem egy félős ember, szóval ha tud is róla, biztosan nem fog onnan úgy elhúzni, hogy lábai nyomán felgyulladjon a por.
Bizony nem csak azért szeretnék bejutni, mert tetszik a dizájn, hanem ismerem a történetét és kíváncsi vagyok, hogy tényleg lehet-e hallani a régi tulaj nehézkes lépteit a lépcsőkön. Lehet, hogy nem vagyok teljesen normális, de nagyon izgalmasnak találom az ilyen sötét múlttal rendelkező házakat.
- Igen és fogjuk rá, hogy van egy csapat, de általában kettesével vagy egyedül megyünk, ha nem olyan nagy az épület. Nem lehet tudni, hogy a súlyunk alatt, mikor adja meg magát egy mennyezet. Valahogy olyan vonzó számomra egy misztikus, ijesztőbb légkör, ahol szinte még érezni a korábbi lakók jelenlétét. Ez tudom, hogy furcsa, de már elfogadtam, hogy birtokháborító vagyok.
Meg nem teljesen komplett, de az maradjon egyelőre teljesen az én tikom.
Ronané pedig a határtalan hely amit képes biztosítani a desszertek számára. Mindent szinte rekord idő alatt tüntetett el és még időm sem volt gonsolkozni, hogy mi legyen a következő sütemény. Szerencsére nem is kellett azonnan kitalálnom, mert szünetet kért, hogy tudjon egyet dohányozni. Nem vagyok a dolog ellen, de a vendégek nagyrésze igen szóval...
- Sajnálom, de csak kint tudsz dohányozni az asztaloknál. Ott lesznek elhelyezve hamutartók is. Na meg fedett szóval talán meg sem ázol. Mosolyom főleg annak is szólt, hogy nem akarok saras, vizes pacákat feltakarítani ha megázna.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- És akkor biztosan nem is foglak megkérni arra, hogy távozz.
Igaz, hogy nem hemzsegnek a vendégek jelenleg a bisztróban, dehát senki sem szereti, ha feleslegesen foglalja valaki a helyet. Viszont nem lenne rossz kideríteni, higy biztosan csak a sütemények vonzották-e be a La Coeur d'Artistes-be. 
-Természetesen szolgálunk fel alkoholt is este hét után. Nem kísértjük meg a fiatalságot.
Valamint ez nem az a hely, ahová mindenféle alkoholista bejárhat a pultot támasztani és erőszakosan, odacsapva a feles poharat, hogy kérjen mégegy kört. Azt már nem. Filmekben is elég hányingert keltőek, nem hiányzik ez élőben is. 
Ronan Nordahl nem tűnik olyan embernek aki feleslegesen dobálná a bókokat, minden irányba. Szóval egy pillanatra meglepett a "kifinomult" jelző, amit nekem szánt. Vannak tetoválásaim, van piercingem...szóval nem sűrűn jut ez az emberek eszébe rólam. 
- Hát felőlem rendben van, csak meg ne bánd.
Vannak elképzeléseim, ízek a számban és jönnek az ötletek, hogy mi után, mi jöhetne. Lehet nincsenek is a döntéseimben egyéb okok, mint szimpla önzőség. Az, hogy nekem mi esne éppen jól. Hiszen bírok ám én is enni, csak éppen nem teszem meg.
Szóval nem is baj, ha jó sok mindent csinálok, ami eltereli a figyelmem a desszertek utáni sóvárgástól.
- Szeretem magam mimdig elfoglalni valamivel, zongorázni pedig egy azok a hobbik közül, amik kikapcsolnak. Sok Viking számot nem ismerek, de ha...esetleg ismered a Hobbit zenéjét: Misty Mountains Cold címmel ellátva, akkor mellettem lesz a helyed. 
Ha jól tudom az egész trilógiát izlandon vették fel úgyis. Szóval hozzájuk társítom a LoTR és Hobbit dalokat is. Nem viking, de szerintem megteszi és a hangja alapján nem lejet vészes.
Ronan pedig archeológus, amit valaki nem művelhet egy bizonyos szenvedély nélkül. A történelmet és bármit ami a múltba tartozik, az emberek nagy része unja és vannak olyanok, mint én akik nem keresik a múlt titkait. Inkább hagynám őket megrohadni ott, ahol vannak.
- Tényleg izgalmasnak hangzik. Na és mi lesz a sorsa a legtöbb feltárt műkincsnek? A múzeumoknak adod vagy megtartod?
Annak idején, amikor nyaralni voltunk és elmentünk megnézni egy-két templomot, anya is gyakran elcsábult és elhozott volna kissebb szobrokat vagy rom maradványokat. Szerintem ezek azok a részei a történelemnek, aminek ott kellett volna maradnia, azon a földön, ahová tartozik. Van aki meg úgy tartja, hogy aki kapja, marja. Az is fair, nem mimtha én sokkal jobb lennék.
- Te jó ég. - Kicsit közelebbről nézem meg a heget. Szó szerint fizikális sérüléseket okoznak neki és ő ugyanúgy folytatja, mintha mi sem történt volna. - Remélem, nem valami nyílbéka méreg keverék volt nyíl hegyén. 
Áh, nem akkor nyilván már rég nem élne, de nem ilyeneket szoktak túlélni a kalandorok a filmekben? 
Az én kos hobbimban max annyi veszély lehet, hogy összefutok egy-két hobóbal, kísértettel vagy leomlani kívánkozó plafonnal. Hála az égnek az utóbbiban még nem volt részem. 
Így meg, hogy Ronan beköltözhetett abba a kósértetházba, valószínűleg nem is lesz. Hacsak meg nem engedi, hiszen arra enged következtetni amiket mondott róla. Kivéve ha valami gonosz tréfa.
- Na és lehet is arról szó, hogy egyszer véletlenül, hagyod, hogy körbe nézzek?
Túl rég óta birizgálja a fantáziám az az épület, hogy ne éljek a lehetőséggel, ha felkínálkozik. Már csak fel kell kínálkoznia. Ebben az esetben pesig nem ártana, ha bemutatkoznék neki. Semmi sem utalt a tekintetéből arra, hogy ismerne engem a nevem alapján. Vicces. Tényleg úgy tűnik, hogy míg apám mellett úgy nőttem fel, hogy minden héten átkozta a Nordahl családot, ők nyilván akkor elfelejtettek apámat, amikor utoljára látták. Akkorhát fogjuk rá, hogy minden rendben.
- Ez egy elfogadható magyarázat. 
A csokihab desszertbután úgy véltem, hogy valami könnyedebb jól esne neki. Ígyhát kapott egy citrusos túrótortát, chillis-málna szósszal.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

- Ki is fogom, abban biztos lehetsz.
A bennem élő üzletasszony ugyanis hisztérikus görcsben sírná el magát egy sarokban, ha nem tenném. Annyira nem áll jól a szénám, hogy elutasítsam a pénzt.
-Majd a végén az utolsó két kör italodat a ház állja.
Csak, hogy lássa, mekkora szamaritánussal van dolga, ezt felvállalom. Különben sem lenne jó, ha pont nálam esne össze a tömény cukor sokktól.
- Áh, nem. Csak most nyitottunk az éven. Az én véleményem meg aztán eddig senkit sem érdekelt. Csak arra irányult mindig a kérdés, hogy melyik diétás és melyik a legfrissebb?
Amik számomra ugyanúgy "Wtf" kérdések. Ki mondaná azt bármelyik termékére is, hogy nem jó? A "diétás" menteseink pedig külön vannak, jól látható helyen. Éppen ezért sem tudtam volna válaszolni Ronan Nordahl kérdésére sem. Egy sütit emeljek ki a többi közül, esetleg arra utalva, hogy a többi nem olyan jó? Mifuelle a nyakamat is szegné.
A robot üzemmód kérdése meglepett ugyan, de nem mutattam. Nyilván véletlenül trafált bele.
- Mondhatjuk, hogy ez volt az egyik nagy álmom. Szeretném segíteni a helyi művészeket és közben olyan közegben dolgozni, amit élvezek is. Nem sok hasonló van közel s távol.
Sydney városában biztosan nincs. Szóval igazán büszke vagyok ra, mégha a konkurencia hatalmas is.
- Két lány dolgozik még itt részmunka időben. Abby csak este. Napközben az egyetemre jár és a testvérére vigyáz, amíg haza nem ér az anyja. Ő lesz a pultban, illetve Cordelia. Ő egésznap itt szokott lenni általában,  ma viszont csak estére jön felszolgálni.
Magam sem tudom, hogy miért osztottam meg vele ennyi információt. Lehet azért, mert a sok kérdés miatt kezdtem egy rendőrségi kihallgatáson érezni magam. Miért akar ennyi mindent tudni? Csak nem unatkozik ennyire? Vagy mégis?
- Én fogok zongorázni. Minden este eljátszok pár darabot, nagyon szokták szeretni.
Van aki engedélyt kér, hogy duettet adjon velem elő, van aki szeret énekelni. Mint egy tizenhetedik századi szalonban. Hihetetlen tud lenni az atmoszféra és szinte érzem, hogy feltöltődök a partner energiájától. Viszont azzal sincs baj, ha egyedül nyomom végig. Az is igazán megnyugtat.
-Archeológus? Mint Indiana Jones?
Nagyon szeretem a Múmia, Múmia visszatér és egyéb kalandfilmeket, amik visszarepítenek a múltba. Olyan idők eseményeit szemlélni, amiket mi már sosem élhetünk meg, mégis jelen vannak a mi mindennapjainban is. Ezt például nem tudtam róla. Mégiscsak tele van meglepetésekkel, például, hogy abban az épületben lakik, amit kiszemeltem magamnak és mintha némi sértettséget éreznék a hangjában. Ha igazán belegondolok, ez egy teljesen érthető a reakció.
-Jajj, ne érts félre. Teljesen tetszetős az épület csakhát azt hittem, hogy már NAGYON rég nem lakik ott senki és egy kísértetház, aminek a gondolata számomra igazán...izgalmas. Tessék.
Elővettem a vázlatfüzetemet, miután megkapta a csokihabot. A füzet nagyrésze arról szól, hogy kívülről lerajzoltam az épületeket, több irányból is, belülről pedig lefotóztam. Egyféle keretet ad a dolgoknak.
- Reméltem, hogy egy nap, mint az Urbex szerelmese, oda is be fogok jutni. Erre pedig így nem sok esély van. Ezért is kiábrándító.
Általában véve szűkszavú vagyok. Kivéve, ha arról kell beszélni, amit igazán szeretek. Amiben meg tudom találni a szenvedélyt, a színes foltot a szürke vásznon. Ha pedig belenézett, akkor láthatta a bizonyítékot is. Lehet, flúgosnak néz vagy valami törvényszegő suhancnak, aki nem tiszteli mások tulajdonát, de én elfogadtam, hogy ez a szenvedélyem, ezt szeretem és ilyen vagyok. Már rég nincsenek emiatg rémálmaim esténként.
- Egy kis szünet belefér. A rossz hírnév nem szándékom
Márcsak az hiányzik, hogy az én bisztróm legyen az a hely, ahol az étek után összeesett egy fiatalember. Sosem mosnám le magamról. Van valami igazán különös Ronan Nordahlban. A mosolya szép, de van egy olyan zsigeri érzésem, hogy nagyon sok dolgot rejt ez a mosoly, hogy nem kimondottan őszinte, csak valami olyan álca, reflex akárcsak az én robotpilóta üzemmódom. Ez a bemutatkozás is...mintha kötelessége lenne itt ülni. Mit akarhat? Csak egy módon tudhatom ezt meg. Beszélnem kell vele.
- Altair Borges-Ward.
Egy pillanatig megtorpantam, de végül csak kinyújtottam felé jobbomat, ahogy illik a bemutatkozásnál.
- Na és mi az oka annak, hogy zárásig maradnál?

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

Amikor zavarba jövök vagy nem tudom eldönteni, hogy mi legyen a következö lépés, esetleg sokkos állapotba kerülök...van, hogy bekapcsol nálam egy bizonyos "robotpilóta" üzemmód. Az agyam szinte teljesen kikapcsol és csak megyek előre, alig emlékszek, hogy a két józan állapot között mit is csináltam. Féltem, hogy amint ez ismét meg fog történni, de szerencsére nem így lett.
Szerencsére ő csak sütit akar enni és nem rámhozni a földkerekség összes baját. Lehet, azt sem tudja, hogy ki vagyok. Sőt egészen valószínű. Ez esetben, miért ne használhatnám ki a...bélpoklosságát és tömhetném meg az összes sütivel? Perkáljon csak, apa meg majd büszke lehet rám. Egyszer.
- Ez esetben, kénytelen leszek eladni neked az összeset.
Szinte éreztem a glóriát megformálódni a fejem fölött, egy mosoly is majdnem az arcomra kanyarodott. Hiszen ő sütit akar, én pedig mint a kedves szolgáltató, mi jogon vonnám meg tőle a sütemények édes élvezetét?
- Egy remek, könnyed csoki mousse-t. Az eper után csodás lesz, hidd el.
Személyszerint a legkedvesebb ízkombinációim egyike a csoki és az eper. A csoki krémes, dekadens íze és az eper édes és egyszerű, savanykás keveréke, tökéletes élményt nyújtanak. 
Közben pakoltam ki, mindent amit kell és egy egyszerű bílintás kíséretével finoman meghintettem a szeletet porcukorral és tettem a tetejére egy friss szelet epret is. Az ilyeneken nem szeretem rajta hagyni, mert képes megfonnyadni és a fonnyadt gyümölcs, az undorító. Természetes ellentéte a friss süteménynek, ilyen kontrasztokra meg nem nem vágyik senki.
- Én készítettem, de a cukrász receptje alapján és igen, én vagyok a pincér, a tulaj, a pultos és a hangulatfelelős esténként. Így viszont, amekkorát kanalaztál belőle, hamar el fog fogyni.
Meg se kottyant neki? Nem is értem, miért gondoltam, hogy finom, apró részeket fog belőle elnyamnyogni. Én tíz percig képes vagyok egy ekkora szelet epres-krémes felett ülni. Ugyan nem tudom, hogy van-e felesége vagy élettársa, de ha ilyen ütemben fogyaszt, pokoli lehet neki nap mint nap ételt főzni. Hatalmas termettel rendelkezik, ha kétszer ekkora lennék sem lenne ellene semennyi esélyem mondjuk egy szkander mérkőzésben, boztos sokat bír enni. Kell is az energia, hogy mozgatni tudjon egy akkora mennyiségű húst, amit csontjai cipelnek.
- Reykjavik? Milyen munka sodort téged  ide?
Közben kényszercselekvésként elkezdtem törölgetni a pultot, úgy is került rá némi porcukor, ami zavarta a szemeimet. - Nem mondod? Azt hittem az a ház üresen áll már..nagyon rég óta. Ez...egy kicsit kiábrándító.
Nagyon érdekel az Urbex és részt is vettem már több ilyesmi kalandban is. Célom volt abba a házba is bejutni, na de így, hogy nem teljesen lakatlan már nem is annyira kísérteties. Érdekel a belseje, de nem annyira mint eddig. Pedig még van is róla jópár rajzom, festményem de csak kívülről. Reméltem, hogy egyszer alkalmam lesz a belterét is megörökíteni valahogy. 
- Hajnali kettőig vagyunk nyitva, de ha végig fogyasztani fogsz, akkor miért is bánnám?
Nem vagyunk jótékonysági szolgálat. Megesik néha, hogy adunk egy-két szelet sütit ingyen a rászorulóknak, de ennyi. Ha végig maradni akar apám nemezisének a fia, akkor jobban teszi, ha perkál.
- Hm? Furcsa tekintet? Áh nem, nekem ilyen az arcom.
Jobb nem jutott hirtelen az eszembe. Mit is mondhattam volna neki? Az igazat? Neeem, az lehetetlen. Még nem. Elővettem a következő édes élményét, majd felfirkantottam egy papírra a nevét és árát, hogy tudjam vezetni eddig, mi fogyott. 

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;

Egészen addig észre sem vettem, hogy leszakadt az ég is, amíg nem került a Nordahl "fiú" be a kis bisztrómba. Nem volt sok ember bent a helységben, ő sem volt egyelőre túl hangos. Ha nem lett volna egy ekkora darab férfi, lehet sikerült volna elképzelnem, hogy nem a pultnál üldögél éppen. Azok alapján, ahogy apám utálja őket, még az is elképzelhető, hogy ő tehet az esőfelhőkről is.
- A ház ajánlata? Nos igazából minden.
Amit Mille Feuille készít az csak is csodálatos lehet. Igaz, hogy a kint lévő friss sütiket én készítettem, de az ő szigorú utasításai alapján. Személy szerint mindent szeretek, amiben nincs mazsola, szóval velem mellé lőtt ha tényleg az ajánlás érdekli. A finom morajlást megzavaró korgás, ami felőle jött, nem kerülte el a figyelmem és amit mondott is hihető volt. Elvégre nagyon jól tudom, hogy valami kalandorféle a hapsi.
- Az epres-krémeshez? Remek választás. - Már igyekeztem is a leveles tésztacsoda irányába, hogy ki tudjak venni egy, vagy két szeletet. - Egy szelet lesz? Kérsz a tetejére porcukrot?
Amíg kivettem óvatosan és előkészítettem hozzá az evőeszközt, az italajánlaton gondolkoztam. Nem szeretek hozzá kávét inni, az túl keserűnek tűnik tőle, a cola és gyümölcslevek pedig már szinte cukorsokkot andak. - Van isteni házi limonádénk, többféle ízben.
Kitettem elé az itallapot, hogy válogasson, a sütit elétettem és elirányítottam egy vendéget a mosdó irányába. Szeretem ha van mivel elfoglalnom magam, ha van pörgés és nem kell sokat a sajár gondolataimmal tölteni.
- Szóval új vagy errefelé? Honnan érkeztél?
Ha valóban nem érkezett semmilyen ártószándékkal, például, hogy rámhozza a tíz csapást, akkor az igazat fogja mondani. Nem mintha olyan sokat tudnék róla persze.

szavak: ###; zene: ide; megjegyzés: ide;