No rest for the wicked - Aileen × Ronan

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

- Nem az. Ezt bevallom.
Kacajom nem tükrözött se valódi vidámságot, se büszkeséget. Amióta sikerült elválnom az ex-férjemtől, azóta egy sor sikertelen kapcsolatot tudhatok magam mögött. Egy ideje meguntam még a próbálkozást is és felhagytam a címkékkel. Ahogy esett úgy puffant és sokkal kényelmesebb is volt eltűnni, mielőtt a másik fél felébred, mint azon gondolkozni mindig, hogy mikor akarnak átverni.
- Sebaj, akkor elég lesz talán, annyi is amennyit láttam az egészből.
Minél többet kérdezek, annál inkább kezd visszazárkózni az északi pasas és ez nem jó. Van valami fal, ami felhúzódott egy ideje...és az Istennek sem tudom eldönteni, hogy pontosan mióta.
- Nem kell hetedhétországon túl is keresett kalandornak lenned, hogy az akit szeretsz, neked szegezzen egyet. De szerencsére nem húzta meg a ravaszt.
Sosem felejtem el, milyen meleg volt a csöve annak a fegyvernek amit Geoff a számba helyezett, miután jól helyben hagyott és a hideg, esőáztatta földön feküdtem. Néha még eszembe jut, hogy ha akkor nem hívom a rendőröket, még együtt lennénk-e vagy...mennyi idő telt volna el, mire teszek valami olyat, hogy kicsináljon.
Azóta az életem egy folyamatos rohanás. Pont mint ez esetben is, mikor végre sikerülne biztonságba helyeznem magunkat, a hústorony meg eldönti, hogy futásnak ered. Úgy felidegesített vele, hogy őszintén...talán semmi taktikai, vagy logikus célja nem volt annak, hogy becéloztam a zacskó romlott tejjel.
Szinte lassított felvételként láttam a zacskót szétcsattanni és a fehér, kissé túrós folyadékot szétfolyni a hajában. Fintorogtam volna, ha nem tör ki belőlem a nevetés.
Hamarosan látszik a sikátor vége, ahol problémát jelenthet, ha lesz választási lehetősége az útvonalak között. Már épp kezdtem feladni, talán még elcsípbetem valahol...erre hopp. Megváltozott a mozgása.
Az utat hirtelen emberek zárták el, akik ellen egy zacskó tej nem megfelelő fegyver. Nem mintha egyedül a szédelgő Ronannel sokra mennék, ha lenne is nálam fegyver.
Csak egy pillanat, annyi időm volt elkapni, az éppen kollabáló férfit s mivel jóval nagyobb és nehezebb volt mint én, így rántott is konkrétan magával.
- Ronan, ha most meghalsz, ide jövök a kocsimmal és át is hajtok rajtad.
Pár méterrel mögöttünk egy érdes kacagást hallottam, ahogy tudtam hátrafordultam, tartva Ronan fejét. Felkészültem konkrétan mindenre, de kellemes csalódás ért.
- Alihan!
A török férfi is hasonló munkát végez, mint én. Ő lett volna a kocsma pultosa, ahová vittem volna Ronamt, ha nem dönt úgy, hogy meglép. Jelzett a többieknek, akik segítettek felemeni a masszív archeológust.
- Audry kedvesem, hát amikor megláttam, hogy elrohansz a kocsma előtt, azt hittem, már el is kaptak titeket! Pakoljátok a vikinget a kocsiba amígos!
Nem tudom, hogy valaha örültem ennyire a töröknek, mint most. Még ausztráliában működtünk együtt, kezdő éveimben és meg kell, hogy mondjam, általában tenyérbemászóbb, mint most. De örültem neki. Most. Ronant egyedül sosem bírtam volna elcipelni a kocsiig, ezek a kezes legények meg percek alatt bedobták Alihan kocsijának a hátuljába.
Nyolc percen belül már el voltunk ideiglenesen szállásolva, egy orvos megvizsgálta Ronant és ellátta a sebeit, addig gondoskodtak a bérelt kocsim eltűntetéséről.
Egy darabig egyedül maradtam Ronannel, míg fel nem ébredt.
- Hát végre magadhoz tértél. Rohadt nagy szerencsénk vam, hogy Alihanék jöttek utánunk és nem a támadói.
Amíg aludt, átnéztem a papírokat, amiket sietve eltett, azoknak semmi közük nem volt a szenátorjelölthöz. Visszatettem az iratokat a helyükre és készen álltam, hogy feltehessem a kérdéseimet. Most, hogy biztosan tudja, Aileen vagyok, van mire válaszolnia.

▽

Aileen & Ronan"Left behind the city gates,
I went up to icy heights,
Stroms, thunder´s whips
Wanted me to go back to the ground."

Teljesen elképedve meredek Aileen felé, hogy megosztotta velem ezt az információt. Biztosan nem tudhat az én múltam fájdalmairól, hiszen erről senkinek sem beszéltem soha, miket kellett kiállnom a leukémiás feleségem mellett, aki a legnagyobb odaadásom és lemondásom közepette meglátott valamit az orvosában, akivel aztán rajtakaptam őket a saját ágyunkban. Bevallom, akkor eltört bennem valami végleg, abban a kegyetlen, szívbe maró pillanatban, így akkor és ott eldöntöttem, hogy nekem egy életre elég volt a kapcsolatokból. Azt hiszem, több fájdalmat okozhatnak, mint azt kellene. Láthatóan nem csak nekem.
- Bántott az, akit szerettél? - különös együttérzés mászik mély hangomba, ami most egy egészen kis időre elveszti a nagy melegséget és pozitív kisugárzást, amit eddig mutatott. Egyetlen pillanatra most nem számít, hogy Aileen ügynök, s esélyesen az a célja, hogy valamiért a rácsok mögé juttasson.
- Felesleg egy kapcsolatra pazarolni a drága időnket. Úgysem tart semmi sem örökké, aztán ha elmúlik a rózsaszín köd, semmi sem marad, csak fájdalom és szenvedés. - vállam kiábrándultan vonom meg teljes lemondással, persze konkrétan nem beszélek arról, hogy mire is alapozom ezt a negatív véleményt, én, az ifjabbik Nordahl, a pozitivitás két lábon járó megtestesülése. Elég, ha egyetlen pillanatra megláttam benne valami mélyen lappangó közös dolgot, aminek esélyesen nem mostanság fogunk a végére járni. Az üldözőim ugyanis furcsa módon még ide a sikátorba is elértek, s az én végső pillanatom akkor érkezik el, amikor szemeim a szédülés határáig cikáznak a csoport és Aileen között, és mivel van egy enyhe agyrázkódásom, kialvatlan vagyok, épp most köptem ki a tüdőm, ezért hát egy másodpercre minden összegyűlik bennem, majd úgy terülök el a földön, mint egy hatalmas, ledöntött tekebábu. Innentől pedig minden kiesik a számomra.
Fogalmam sincs hol ébredek fel és mikor, de nem mondanám, hogy a helyzet magaslatán érzem magam. Egy igazi férfit azonban ez nem érdekli, még fél lábbal is felbotorkál valahogy a hegy tetejére is! Kéklő szemeim lassan mutatkoznak meg szemhéjaim alól, s kell egy kis idő, amíg kitisztul a látásom, meg egyáltalán felfogom a felém intézett szavakat.
- Audrey, te már megint kihúztál a bajból, kezdem azt hinni, hogy... - de ostoba vagyok. Hiszen nem kell már ide színjáték, mert sikerült elszólnom magam nem olyan rég! Szemeim erre a gondolatra egyből kipattannak, magamhoz térek szinte a másodperc töredéke alatt, és a túlélő ösztöneim persze rögtön bekapcsolnak. Ezért fognám rögtön menekülőre, hiszen ki akar még egy ügynököt a nyakába most már konkrétan? A bökkenő már csak ott van, hogy az egyik kezem körül egy bilincs feszül, amit én egyből hirtelen megpróbálok kitépni a helyéről. Hiába a nagy erő, egyetlen halk reccsenésen kívül semmi más nem történik.
- Na idefigyelj! - ha Aileen a közelben van, akkor hirtelen elkapom a csuklóját, aztán egy pillanat alatt tudatosul bennem, hogy ezzel nem sokat fogok elérni. Alapból sem vagyok agresszív, erőszakos, jobb szeretem ésszel megoldani a problémákat, mint erővel. Így ha sikerült elkapnom a kezét, akkor végül elengedem. Bárhogy is legyen, hamarosan unott morgással ejtem vissza a fejem a matracra.
- Nem érek itt rá bohóckodni veled, ugyanis mint sejted, nem véletlenül vagyok ebben a tetves városban. Úgyhogy essünk túl pár kérdésen lehetőleg minél hamarabb, mielőtt még más teszi rá a kezét egy hatalmas történelmi kincsre. Hahó, kislány, szerinted miért vannak a nyomomban? - szemeimet forgatni kezdem egyből, persze azonnal összeáll egy terv a fejemben, amit nem biztos, hogy sikerül megvalósítanom, de az sem baj. Olyan vagyok, mint egy problémakereső és megoldó algoritmus! Ezért sem fogok mindenre felelni. Ha információ kell, akkor majd szépen velem jön a romvárosba!

credited to karol

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

- Több módon, mint azt egy átlag ember gonolná, én sem vettem észre a jeleket.
Sajnálatomra, már korábban is voltak arra utalo jelek, hogybnem bírja eviselni, ha bármi miatt is de sarokba szorul. Amikor csocsóhott a barátaival és kikapott, utána egész este idegbajos volt, csak akkor még nem az én irányomba. Amikor megtaláltam nála a drogot, akkor észrevettem ugyan, hogy elködösül a tekintete és baj lesz, viszont még akkor sem gondoltam volna, hogy meg is ütne. Utána sem gondoltam, hogy folytatódni fog, pedig mennyi mindent láttam már az ügyek során, amit jogász tanulmányaim során ki kellett vizsgálnunk. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért választottam azt, hogy vak legyek.
- Ez úgy hangzik, mintha tapasztalatból beszélnél. Illetve elég idős vagy már egy sor rémes kapcsolathoz, de még fúl fiatal, hogy ennyire elutasító legyél egy jövendőbeli sikeres kapcsolattal szemben.
A korábbi jólesően együttérző hangnemét átvettem magamra. Tudtam nagyon jól, hogy elváltak a volt feleségével, aki most egy másik férfi karjaiban van. Utána néztünk, nem- e ő akarta bemártani Ronamt, de teljesen tiszta volt a nő...legalább is ebben a tekintetben.
Még most is teljesen őszinte voltam vele, hiszen egy bizonyos szinten a legkedvesebb rokonomra emlékeztetett, Jane-re. Neki is ezt vagy legalább is hasonlót mondtam, mikor a szomszédfiú után sírt, aztán a sikertelen kapcsolata miatt még svédországban.
Én magam sem vagyok a kapcsolatok ellen, pedig lenne okom rá. Egyszerűen csak az időt nem találom rá, hogy bárkivel kialakítsak valami normálisat.
De már kezdtem túlságosan is belemenni a sokkal magánjellegűbb temákba, mint szandekoztam vagy kellett vola, szóval végülis áldás volt a támadás, majd Alihanék megjelenése is, mert ki tudja meddig kellett volna egy kiszáradt, agyrázkódásos férfit üldöznöm?
A kocsma felett lévő szobában, mar sokkal nyugodtabb körülmények között vártam a nagy feleszmélést. Ami végülis nem jött el. Úgy nevezett, hogy Audrey...mikor biztos voltam abban, hogy valahonnan tudja, hogy ki is vagyok valójában. Elfelejtette volna?
- Iiiiiigen? - Kívancsian is kissé bizonytalanul nyomtam meg az "i" betűt. Baljóslatú volt, ahogy hirtelen megállt a menete és kipattantak a szemei. Áh, a felismerés félreismerhetetlen jelenete. Még szerencse, hogy Alihan gondoskodott arról, hogy ne tudjon megint megpattanni.
- Óh, én figyelek abban biztos lehetsz.
Miután elengedte a csuklómat és visszahuppant a párnára, kezembe vettem a biztosan kipirosodott bőrt és megdörzsöltem a csuklóm. Hátna elmúlik a hirtelen zsibbadás. Lehet, talán egy kicsit megijedtem a kirohanásától, így sajnos a szúrós tekintetet most nem tudtam sem elfedni sem kicsinosítani.
- Hát már ne is haragudj, de számomra...számunkra egy emberi élet fontosabb egy tárgynál. Akármekkora is az a kincs.
Immár nyugodtabban dőltem hátra, ezúttal elengedve a füleim mellett a "kislány" megszólítást. - Mit tudsz Borges szenátorjelöltről és a csaladjáról? Mit tudsz egy bizonyos, rubint berakásos, elefántcsontból faragott buddhaszoborról, amit ázsiában tártak fel és horvátországban bocsátottak aukcióra, nagyjából egy héttel ezelőtt.
Ugyanis biztosan tudjuk, hogy ő és Borges is azon az aukción voltak, ahonnan eltűnt a politikus es Ronan Nordahl ujjlenyomatai diszitik a szobrot. Ez, az ujjlenyomat gyakran nem jelzi, hogy ki az elkővető, de sainos elsőszámú bizonyítekként szolgál. - Az úrnak levágták a fülét és elpostázták a feleségének. Mr Borges, ezután sosem került elő.
Direkt kihagytam a finom részleteket, hogy melyik fülét vágták le, hogy a szoborral üthették tarkón, a vér és hajszálakból ítélve, ami szintén a szobron volt, amin Ronan ujjlenyomatai. Gyakran szólják el magukat az elkövetők, olyan részleteket elárulva, amiket mi nem adunk ki.

▽

Aileen & Ronan"Left behind the city gates,
I went up to icy heights,
Stroms, thunder´s whips
Wanted me to go back to the ground."

Úgy látszik, hogy Aileennek is kijárt a jóból az életében, vagy éppenséggel ezzel próbálna megnyerni magának, hogy elmeséli a hasonló történetét, ahol hatalmas csalódás érte? Tény, hogy valamiféle együttérzés van bennem, hiszen tudom, milyen az, amikor abban kell csalódnunk, akit a legjobban szerettünk a világon, de ezt most sajnos felülmúlja az, hogy eszembe jutott, honnan volt ismerős az arca. Talán máshogy is alakultak volna a dolgok, ha ez nem derül ki, talán akkor nem akartam volna ennyire görcsösen távozni és ellenkezni a társasága ellen. Így azonban változtak a dolgok.
- Mindenkit érnek csalódások. Én pedig nem vagyok társfüggő, és azért nem tartok magam mellett egy nőt, hogy “legyen”. Meg hát a munkám a szenvedélyem, mindig vándorlok a világban, és erősen kétlem, hogy minden sarkon ott bújna egy nő, aki ezt jól tűrné, vagy velem tartana mindenhova. Így hát mondhatni, hogy elengedtem ezt a dolgot, persze semmi ellen sem vagyok, egyszerűen csak nem vagyok kétségbeesve. - ennyi magyarázattal azért szolgálhatok, bár a volt feleségemről soha nem szoktam beszélni. Jobb, ha az egész a múltban marad, és a személyes terembe nem engedek be senkit. Ezt persze jobban ki sem tudnánk már bontani Aileennel, hiszen sikerül elérniük engem azoknak az alakoknak, akik esélyesen a balesetemet okozták a versenyen. Nem tudom, hogy kik lehetnek, de van egy olyan sejtésem, hogy egyetlen cél körül lebeg minden. Mégpedig a fegyver körül. Egyelőre azonban akadt egy kis problémám, hiszen Aileent nem sikerült elsöpörnöm az útból, sőt, most már hogy sikerült visszaemlékeznem, én voltam az az ostoba, aki lebuktatta saját magát.
- Hát már ne is haragudj te sem, de eléggé bénán próbáltál a közelembe férkőzni. Gyanús volt a túl sok fura kérdés. Fogadjunk, hogy nincs mögötted túl sok tapasztalat... - az idegességnek csak egy egészen kis jele mutatkozik rajtam, de az is inkább abból ered, hogy az idő sürget, és ahelyett, hogy a romváros felé tartanék, itt kell bohóckodnom most Aileennel meg még ki tudja, kivel. A szavaimmal sem próbálom meg direkt megbántani őt, hogy rosszul végzi a munkáját, de a tény az tény, nem egy dologban voltak szokatlan megnyilvánulásai, ami egy embert könnyen megtorpanásra késztethet, nem pedig arra, hogy megvallja bűneit.
- Borges egy barom. És még egészen finoman és nőiesen fogalmaztam... Csak a pénz és a státusz élteti, magasról tesz mindenkire, szerintem még a saját családjára is. Az a tüneményes, csodálatosan szépséges szobor pedig... - vágyakozó, már szinte fájdalmas sóhajt eresztek el a levegőbe. - Nagyon szomorú, hogy egy ilyen seggfejhez került az a csoda, mint az a Borges. Ő nem értékeli a múltját annak a tárgynak, sem pedig azt, hogy mennyi munka volt az elkészítése. Ez a véleményem, és nagyjából ennyit tudok arról a szenátorról. - ezen nincs mit tagadnom, nincs miért hazudnom, hiszen valóban egy baromnak tartom. Mindig legbelül elhullajtok egy könnycseppet azokért a műkincsekért, melyek csak porfogónak lesznek a polcon. Bárki kérdezne Borgesról, ugyanezt válaszolnám.
- És mi közöm van nekem hozzá? Azon kívül, hogy az aukció után az a szemétláda még a kezembe is nyomta a szobrot, hogy nézzem meg, mit sikerült megvennie... - ha alpári lennék, most biztosan köpnék egy hatalmasat az említésére. - Az aukción láttam utoljára, amikor visszaadtam a szobrot. Utána egyből utaztam Sydneybe. - a kezemet kényszeresen mozgatom a bilincsnél, hiszen egyáltalán nem tetszik, hogy kikötöttek. - Mi közöm van nekem az eltűnéséhez? Hidd el, van nekem sokkal jobb dolgom annál, mint hogy ilyen bunkókkal foglalkozzak. Ugyanis ha emlékszel, épp a nyomomban vannak... És van egy sejtésem, hogy miért. Most már úgysem kell titkolóznom előtted. Nem engednél el végre? Borzalmasan kényelmetlen. - bárhogy is döntsön, én azért még nem hagyom abba a beszédet. - Van egy romváros nem messze, és kiderült nemrég egy iratból, hogy a spanyol polgárháborúban használtak egy igazán különleges fegyvert, aminek nem csak a kialakítása teljesen egyedi és új, de az okkultizmus mélyén készítették el. Namármost... Ez a fegyver több milliót ér. Egy igazi kincs! Na, babám, akkor kösd össze szépen a dolgokat, mit is kereshet itt Ronan bácsi, és miért vehették üldözőbe. A fekete piacon ezért rengeteget kaszálhatnak, és ha nem engedsz el, akkor jelentenem kell, hogy Aileen Ashburn ügynök akadályozott meg abban, hogy megszerezzem... - tekintetem cinkosan villan, ajkaimra gonosz mosoly húzódik. - Nem személyes ügyből vagyok itt, ez nemzetközi dolog. Csupán titkos. Nézz utána nekem is, meg ennek a fegyvernek is, de ha lehet, gyorsan, mert minden perc számít. Sőt... Ha velem jössz, és segítesz, akkor én is segíthetek neked megoldani a Borges körüli dolgokat. Sok kapcsolatom van mindenfele. Talán több is, mint a te ügynökségednek... De ha nem tartasz igényt a segítségemre, nekem az is jó... Hátradőlök, és innen figyelem, ahogy majd téged kirúgnak, mert egy ilyen fontos ügyet akadályoztál. - jelzésképpen fejem alá helyezem a kezem, s úgy teszek, mint aki teljesen elkényelmesedik az ágyban. A “baj” csak az, hogy a szövegelésemben bizony most semmi hazugság sem volt...

credited to karol

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

- Oh, én ilyesmire nem céloztam, hogy társfüggő lennél. Egyszerűen csak annyit igyekeztem mondani, hogy előbb vagy utóbb mindenki találkozik olyannal, aki neki való.
Kurtán megrántottam a vállaimat. Én magam sem értem, hogy miért kezdtem el magamra öltenibTeréz anya szerepét. Hiszen én magam is pont hasonlóakkal érveltem a kapcsolatok ellen mint Ronan, Jane pedig sokkal jobb ebben a dologban, mint én. Egyszerűen nem vagyok jó lelkizős.
Szerencsére nem is kellett sokáig. Illetve... annyira talán nem szerencsére, dehát mindig úgy érzem, hogy sarokba vagyok szoritva mikor nem valamelyik álcámra kell hagyatkozni a küldetéseken.
- Sajnos nem volt elég időm mindenhez. Különben meg, fura kérdések vagy sem, nem hiszem, hogy magadtól jöttél volna rá a kilétemre. Vagy tudtad volna előre, különben szóba sem állsz velem.
Főleg nem a valódi nevemre. Az "Aileen" mégcsak nyelvbotlás sem lehet az "Audrey" helyett. Lássuk csak mit tudunk. Izlandi, a világ több táján is megfordult már. Köztük svédországban, pont abban az időszakban mikor Jane is ott töltött némi időt. Jane pedig tisztában van azzal, hogy ki vagyok.
"Áh nem! Jane biztosan sohasem árulná el senkinek sem a kilétem ezt ki is húzhatjuk a listáról."
- Nos igen, eléggé tenyérbemászó embernek írták le... Úgy látom, hogy te igazán tiszteled a műkincseket.
Ami eléggé csekéllyé teszi annak a lehetőségét, hogy azt a "tüneményes, csodálatosan szép" szobrot Ronan hirtelen felindulásból úgy használta volna, mintha közönséges tuskó lenne amivel agyonüti az ellenfelét. Vagy ha mégis, akkor miért hagyta volna ott?
- A kezedbe adta? Gondolom, hogy kesztyű már nem volt rajtad akkor, ha sietősen Sydneybe utaztál.
Annyi közöd van hozzá, hogy ha nem te ölted meg Borges szenátorjelöltet, akkor valaki téged éppen belekever egy gyilkossági ügybe és az nem én vagyok, mielőtt bármit is mondanál.
Ettől függetlenül még mindig nem engedtem el a bilincs szoritásából, hátradőlve hallgattam, amiket mondott. Ronan Nordahl stílusa egészen bicskanyitogató, de őszintének tűnt mindenben. Az ittlétének okától, a finom kis zsaroláson keresztül egészen addig, hogy ha elengedem, akkor segít nekem. Egy lágy felhorkantást azért elengedtem arra a feltevésre, hogy nekk több kapcsolata lenne mint Aussztrália legnagyobb szervezetének, az ASIS-nek, aminek all in, nem sok vetélytársa akad világszerte. Talán a CIA vagy az orosz hírbeszerzés. Ettől függetlenül lehetnek olyan kapcsolatai akik tényleg a feketepiacon mozognak, akár még a Dark Web-en is megfordulhatnak, amiről szintén nem lenne rossz többet tudni.
- Egy pillanat türelmet.
Elővettem a telefonom és felálltam a székbből, hogy a fiókos szekrényhez sétáljak, ami a kulcsot tárolta Ronan szabadságához.
- Amber, kérlek nézz utána a kamerafelvételeknek, hogy Sydneybe érkezett-e Ronan Nordahl horvátországból és onnan mikor indult, hanyas járattal?
Természetesen ellenőriztük az utját korábban, de a jegyei pár nappal későbbre szóltak. Ezért is kértem meg Ambert, hogy a kamerafelvételeket kérje ki.
- Nem fog ez olyan sokáig tartani. - Meglóbáltam a kulcsot, Ronantől tisztes távolságra, mert képes kirúgni a kezemből, elkapni a szájával és a fogavial a kulcsot tartva, kinyitni a bilincs zárját.
Fontolóra véve, amiket mondott...jobb ha én is megyek oda ahová tart. Nem ártana kideríteni, hogy ki árult el. Megérkezett a telefonhivás és elég érdekes dolgokat hallottam a vonal másik feléről. Megköszöntem az infót es felvont szemöldökkel pillantottam le Ronanre.
- Biztosan, nem tettél keresztbe korábban Mr Borgesnek?
Finoman kisegítettem a lakatból és jól megfigyeltem a karján lévő tetoválást közben. Fog átküldeni Amber képeket a telefonomra. Egy ember, nem lehet két helyen.
- Úgy áll a helyzet, hogy a repjegyeidnek nyomát nem találtuk meg sem a rendszerben, sem oapír formájábam, de kamera felvétel bizonyítja, hogy megérkeztél Sydneybe. - Itt jön azonban a csavar. - Pár nappal később is megérkeztél a Sydney reptérre, a horvát Krk szigetéről és még a jegyed is megvan hozzá. A kamera felvétel viszon eléggé silány rólad. Nemsokára meg is mutatom.
Az ajtón kopogtam egy ritmust, ami kisvártatva ki is tárult a kulcs elfordítása után a zárban.
- Nos Ronan Nordahl, akkor gyere velem. Felkészülünk erre az útra és közben elgondolkozunk azon, hogy miért akarna téged valaki belekeverni egy gyilkosságba.
Ha velem jött és nem pattant meg az ablakon, vagy bárhol...akkor levezettem a kocsma kicsiny konyhájába, ahol Alihan elrendelte nekünk, hogy az emberei tegyenek össze némi szendvicset és hoztak egy-két palack vizet is. Megköszöntem szépen a török férfienk és Ronannel az oldalamon az új járgány felé vettem az irányt.
- Sajnálom, hogy nem két kerékkel megyünk, de az túl feltűnő lenne.

▽

Aileen & Ronan"Left behind the city gates,
I went up to icy heights,
Stroms, thunder´s whips
Wanted me to go back to the ground."

- És ebben hiszel is, vagy csak amolyan lelkesítő beszéd? - mosolyom kiszélesedik, bár nem gúnyolódásnak szántam e kérdést, sokkal inkább a saját kételyeimből fakad. Valamilyen szinten igaza van azonban, hiszen Athena olyan volt számomra, mintha Odin is mellém teremtette volna. A gyönyörű külseje mellett hasonló volt az érdeklődési körünk, a temperamentumunk, a céljaink... És ez mind egy olyan hatalmas illúzió volt, amire még a mai napig is elborzadva tekintek vissza. Az a nő talán az elejétől már a velejéig romlott volt. Talán mindenki az.
Megnéztem volna azért, hogy merre jut a beszélgetésünk a motelben, hiszen félrerakva, hogy Aileen jelenléte is valójában egy kellemes illúzió, egy kicsit azért nem bántam, hogy nem bukott meg az álcája hamarabb... Így azonban a mi történetünk tovább siklik, és kiderül, hogy ez a nő valóban olyan belevaló, mint amilyennek elsőre tűnt. Hiába az álca, hiába minden, az ilyet az ember nem tudja elrejteni.
- Már az elejétől ismerős volt az arcod, csak kellett idő, amíg rájöttem, hogy honnan. Elárulom, hogy a memóriám fotorealisztikus, így el sem tudod képzelni, hány arcot tartok a fejemben, amikhez konkrét történetet és időt is tudok társítani. Igazából teljesen a véletlen műve, hogy a fejemben van az arcod... - alattomos ívet ölt mosolyom, érezhetően egy kicsit húzni akarom az agyát. Bár ez olyan információ, amit igazából nincs értelme magamban tartanom, sőt, egy ügynök esetén nem árt, ha kicsit rövidebb pórázra fogja a rokon lánykát, aki olyan büszke rá, hogy még mutogatni is képes. Nem lehet Janet hibáztatni, ő egy felettébb édes, kedves, és jólelkű lány, aki szerintem még a légynek sem tudna ártani.
- A műkincseket jobban tisztelem, mint az embereket. Nagyon jól látod. Egy műkincsnek nem csak története van, hanem lelke is. Az emberek többségének pedig csak története van. Lelke... Na, az bizony nincs! - a véleményem eléggé konkrét, s természetesen tapasztalatból beszélek. Az éveim során ahány emberrel összefutottam már, bőven van jogom ezt állítani.
- Persze, hogy nem volt rajtam kesztyű már! Ezért is voltam olyan rohadtul ideges. Mindenki tudja, hogy egy aukción nem érünk kesztyű nélkül egyik műkincshez sem, ez az ostoba ember meg nem csak megfogdosta, de még az én kezembe is nyomta. Nos, ha nem fogom meg, akkor az a csoda a földön landol és eltörik... Érted? Eltörik! Ez az ember annak a szobornak az életét kockáztatta! - bolondnak tűnhetek? Meglehet. Azért igyekszek elrejteni a világ elől a fanatizmusom, de hát az bizony olyan, ami az életem része, és néha hisztérikusan tör fel belőlem.
- Azért ez kissé fura. Mármint nem az, hogy belekevernek engem egy gyilkossági ügybe, mert hát azért vannak ellenségeim, ugye. De azt a szenátort még nem is ismertem ezek előtt, mi közöm lenne nekem hozzá? Először és utoljára az aukción találkoztunk, ami után visszamentem Sydneybe. Még csak nem is hirtelen, mert a repjegyemet már megvettem előre. Talán még egy e-mailt is tudok mutatni a foglalóról, ha elengedsz... - egyértelműen ki kell zsarolnom magam ebből a helyzetből, de hát azért nem aggódok, mert nem én öltem meg azt az embert, így bárki bármit tesz, én tiszta maradok. Türelmetlen sóhajjal döntöm vissza a fejem, amíg telefonálgat, de úgy tűnik, hogy nem kell éveket itt raboskodnom.
- Hé, kislány, nem vagyok már amatőr. - ennyit jegyzek meg csupán a kérdésére, miszerint biztosan nem tettem-e keresztbe annak a seggfejnek. Az intelligenciám jóval átlagon felüli, és ez bizony ad néhány képességet. Például azt, hogy ha én keresztbe teszek valakinek, akkor még véletlenül sem kerülök gyanúba. S láss csodát, végre a bilincs is lekerül! Persze, most leüthetném Aileent könnyedén, kimászhatnék az ablakon, aztán itt sem vagyok... De azzal csak saját magamnak ártanék. Jobb, ha magam mellett tudom ezt a nőt addig, amíg le nem gördítjük ezt az ügyet.
- Hű, valaki tényleg rohadtul be akar sározni. Lehet egyebet is tudni erről az egész ügyről? - már amit elmondhat, persze. A csuklómat kicsit megdörzsölöm, utána állok csak fel.
- Azért sejtettem, hogy nem egy átlagos nőcske vagy. - jegyzem meg mögötte halkan, miközben hűen követem őt lefelé. Nem áll szándékomban innentől meglógni, úgyhogy ettől nem is kell már tartani. Felpakolunk még bent pár holmit, aztán végre indulhatunk kifelé.
- Nem baj, legalább nem lövik szarrá az én kicsikémet. Még úgyis lábadozik a baleset után. - és tessék, megint a tárgyimádat... - Viszont most én vezetek, ebből nem engedek. Csak bízz bennem, kislány, nem foglak a pokol mélyére vezetni. Nem vagyok olyan hülye, hogy magam alatt vágjam a fát. - utóbbi igaz, előbbi, nos... Mindig benne van a pakliban, hogy nem élem túl, de hát épp ezért olyan izgalmas! Ez tart életben! Úgyhogy, ha Aileen sem kekeckedik, és hagyja, hogy én vezessek, márpedig ez nagyon ajánlatos, hiszen én tudom pontosan, merre megyünk, navigálni pedig nincs kedvem, így hamarosan végre elindulhatunk.
- Te légyszíves bontsd már ki nekem azt a szendvicset! Meg tudnék enni egy lovat is... - biccentek a holmik felé a vezetőülésről. - Na és mióta vagy ügynök, Aileen? Eléggé magányos munkának tűnik a tiéd is, jól sejtem? - hát igen, Ronan bácsi nem egy csendes gyerek, nem szereti a kínos csendet. Ez a nő pedig igazán érdekes, így ha már először nem sikerült megismerni, fussunk neki másodszor is!

credited to karol

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

- Olyan mondta nekem, aki nagyon fontos számomra, szóval..szeretnék hinni neki.
Jó lenne, ha egyszer az életben beteljesülne valami, amit egy szerettem mond és pozitív is. Na nem mintha én lennék a romantika patrónusa és könnyen szerelembe esnék, de valahol azért még mindig nő vagyok és néha én is szeretnék valakihez odabújni, mikor hideg az ágy. Ez a női lét csapdája.
- Igazán? Véletlen lenne? Na és ki volt az a madárka aki véletlenül a képemet mutogatta és kicsiripelte a titkaimat?
Nem sokan tudnak róla és a svédországi tartózkodás igen sokat elárul. Jane, pont akit korábban olyan szépen említettem meg, kicsit sokáig ment a nagyszájúságban.
Imádom, szeretem de ezt...ezt meg kell majd vele beszélnem, mert nem csak engem kever veszélybe de a szervezetet is meg a családunkat is.
- A műkincseket is emberek alkották, de...megértem, amit mondasz.
Elvégre egy tárgy nem fog ellened fordulni és önmagában nem lesz gonosz. Pont, ahogy egy puska sem öl embert, az öl embert, aki a puskát használnja. A Buddha szobor sem azért készült, hogy egy szenátorjelöltet agyonverjenek vele.
- Igazán...tetszetős a szenvedélyed Ronan, de ha akkor eltörik az a szobor, akkor lehet, hogy most nem lennél bajban. Elvégre nem lenne egy olyan tárgyon az ujjlenyomatod, amivel esélyesen megöltek valakit.
A sors iróniája, hogy Ronant pont így csalhatták tőrbe, kihasználva ezt a mérhetetlen imádatot, amit a műkincsek iránt érez. Valaki aki elég jól ismerte ehhez és tudott róla adatokat. Ennyi halálos ellenfele lenne az izlandinak? El sem tudja dönteni, ki ilyen elvetemült és alapos?
- Az email az segíthet. Ha nem ismerted, akkor miért ment ekkora távlatokig el, hogy gyanúba keverjen? Szerelemféltés lehet? Ismered a feleségét vagy esetleg közös szeretőtök van?
Illetve ott a lánya is, de ő utána is utána néztünk. Androfóbia, valószínűleg homoszexualitás, ráadasul folyamat a bisztróban van. Őt ki lehet zárni, hogy egyáltalán ismerné Ronan. Egy színésznő viszont már hozzá lehet szokva, hogy a privátéletét takargassa és csak azt lássák az emberek, amit ő akarja is, hogy lásson. A közös szerető sem lehet kizárva. A politikus elég sok, nála sokkal fiatalabb lánnyal is elment már "üzleti utakra", lehet az egyik pont Ronan társaságát is élvezte egyszer.
- K..kislány?
A balszemem mejdnem tikkelt, majdnem. Nem szeretem a "kislány" jelzőt, nem tartom magam annak még akkor sem, ha Ronan annyival nagyobb darab nálam. Különben, Ronan kitől ne lenne nagyobb darab? Áh, most pont úgy gondolkozok, mint egy gyerek. Azért kisegítem a férfit a bilincsől, nem szabad ilyen kis dolgokon fennakadnom. Úgysem rosszból mondta, ő csak ilyen laza. Szóval elengedtem
- Nagyjából mindent elmondtam, amit tudhatsz az egészről és egyelőre mi is ennyivel dolgozunk.
A lépcsőn lefelémenet azért sikerült az arcomra mosolyt csalnia. Egy titkos kis vigyort, hiszen természetesen cirógatta az egómat a dicséret, még ha nem is annak szánta.
Azért is hálás lehettem, hogy Ronan immár sokkalta jobban együttműködött és legalább egy kicsit tudtam lazítani minden percben, megbízva abban, hogy nem akar majd olajra lépni.
- Megértem, én sem örültem volna, ha az igazi Donnám lenne most veszélynek kitéve. - A fehér csoda otthon van, biztonságban. Rosszul jártam volna, ha a BMW-m van itt és alám szórják a szögeket. - Ronan Nordahl, közlöm, hogy harminc elmúltam, majdnem egy idősek vagyunk.
Szinte minden egyéb ellenkezés és kifogások nélkül, beültem a kocsi vezető melletti ülésére. A mocimat imádom vezetni, de a kocsi már más tészta, ha tehetem, akkor inkább elnyúlok egy ülésen és lazítok.
- Na és merre megyünk egészen pontosan és mit keresünk?
Jó, mesélte, hogy nagyoooon fontos, de azt nem, hogy pontosan mi az és mit tud. Pedig nem ártana. Kérésére kinyitottam a táskát és kivettem egy szendót. Semmi extra, de pont tökéletes lesz, magamnak is vettem ki egyet és elkezdtem a csomagolásával szórakozni, miután átadtam a bontottat Ronannek.
- Hivatalosan csak másfél éve vagyok ügynök. Előtte tanultam, gyakorlatoztam meg egyebek. De ez a második ügyem önállóan, terepen.
Illene valamit visszakérdezni, de a helyzet az, hogy már majdnem mindent tudok róla, el sem tudnám játszani, hogy nem. - Előtte ügyvéd akartam lenni, aztán hozzád hasonlóan részem volt egy rémes házasságban, még egyetemistaként.
Sok mindent megosztok magamról, de ha már ketten dolgozunk egyelőre, értse meg, hogy miért vagyok olyan, amilyen. - Jane Doe, az unokatestvérem...ő mesélt rolam, igaz?
Illetve ez, jó lenne tudni, hogy akkor még ki mindenkinek árulta el a kilétem.

▽

Aileen & Ronan"Left behind the city gates,
I went up to icy heights,
Stroms, thunder´s whips
Wanted me to go back to the ground."

Vállaimat gonosz mosollyal vonom meg, hiszen még jó, hogy egyelőre visszatartom az információt! Majd ha leszedi rólam a bilincset, akkor talán közlékenyebb leszek, ám addig is már csak dacból sem fogok beszélni ezekről.
- Az ember csak egy egyszerű eszköz a műkincsekhez, de ezt te úgysem értheted. - a felfogásomat, a hitemet, s ezt az egész világot. Magyarázkodni felesleges lenne most ezekben a percekben, és annál nagyobb időhúzás, így nem is áll szándékomban ezt jobban kifejteni. Egyelőre legalábbis, ebben a helyzetben.
- Igen, de én ki tudom húzni magam a bajból, az a szobor pedig ha eltörik... Akkor egy csodának mondunk búcsút. Ilyet nem kockáztathatok. - ha ilyen lenne a mentalitásom, akkor nem érdemelném meg az archeológusi címet. Ez nem csak a pénzről szól, sőt, az teljesen másodlagos. Ez nekem olyan szenvedély, amiért az életemet is képes vagyok kockára tenni. Eddig végül is sikerrel, nem igaz?
- Nem ismerem a családját. Az aukcióig azt sem tudtam, kicsoda az az alak. - ezt pedig biztosan állíthatom, az arca semmilyen formában sem dereng bennem. A neve pedig olyan, amit ezernyi ember viselhet, így lényegében nincs semmilyen összekapcsolódási pont.
- Szerető? Ezt erősen kétlem. Egyrészt nem járok kurvákhoz, másrészt nem kezdek olyan nőkkel, akiknek a mellékes elfoglaltságuk öreg szenátorokkal ágyba bújni. - próbálok agyalni, hogyan kerülhetek én a képbe, de semmi használható sem jut az eszembe. Túlságosan széles a skála, amin mozoghatunk.
- Esetleg keresztbe tettem neki valamilyen módon? Elcsesztem valami üzletét? Vagy talán... - láthatóan valami beugrott. - Teljesen véletlenül az én szüleimnek lassan egy éve nyoma veszett. Nem igazán akadok a nyomukra. A rendőrséget pedig hagyjuk is, nem tesznek semmit. Talán összefügghet a két ügy? - nem látszódik ugyan, de borzalmasan féltem őket. Tudom és érzem ugyanakkor, hogy nincs bajuk. Együtt vannak ott kint a nagyvilágban valami okból, és én meg fogom őket találni. Ebben biztos vagyok.
Hamarosan elenged Aileen, s végre folytathatom a küldetésem egy potyautassal, azaz vele. Remélem, lesz hasznom a társaságából, ha más nem, maximum golyófogónak jó lesz, haha!
- Ne legyél már ilyen karót nyelt! Lehet, hogy ez hivatalos ügy, de miért nem lazítasz egy kicsit ezen a kemény ügynöki szarságon? Sokkal jobban tetszett a menő motoros Audrey, akit nem úgy tűnt, hogy nehezedre esett alakítani. - vigyorogva rebegtetem meg felé a szempilláim, jelezve, hogy tényleg engedjen egy kicsit fel. Sokkal jobban fog telni az egész út, ha nem azon pattog, hogy milyen “tiszteletlen” vagyok vele. Alapból nem ez a célom. És mi van akkor, ha harminc elmúlt? Mi van akkor, ha ügynök? Ugyanolyan ember ő is.
- Egy Belchite nevezetű romvárosba megyünk. Ott lesz valahol a fegyver, amit keresek. És van egy olyan sejtésem, hogy nem leszünk egyedül. - ezt pedig szerintem ő is nagyon jól tudja. Én azért bízok abban, hogy előbb érünk oda, mint mások, de erre kevés esélyt látok, már ha csak az utóbbi napot nézem.
- Honnan tudod, hogy rémes volt a házasságom? Mit tudsz róla egyáltalán? - egyik szemöldököm rosszallóan a magasba kúszik. Hát ezeknek aztán nem létezik olyan, hogy magánélet! A kis ismertetőjét halk hümmögéssel fogadom, de egyelőre nem kérdezősködök tovább. Elég sokat elmondott így is magáról.
- Igen, ő volt, de ne bántsd szegény, semmi rosszindulat nem volt benne. Kicsit iszogattunk a svédeknél egy bárban, ő pedig veled büszkélkedett, milyen menő unokatestvére van. Igazából nem is tudhatta, hogy milyen életet élek, és hogy fotorealisztikus a memóriám. Szóval, nem akart ő rosszat. - bár tény, hogy nem ártana tudatosítani benne, hogy semmilyen körülmények között nem beszélhet Aileenről, de ez legyen már az ő gondjuk. Innentől azonban nem szaporítom annyira a szót, amíg meg nem érkezünk, egyrészt mert szendvics formájában erőt gyűjtök, másrészt pedig ki kell agyalnom addig még pár tervet, s bizonyos dolgokat újra kell terveznem. Nem szerencsés, hogy még bőven érzem a baleset nyomait nem csak a testemen, de az agyamban is, s merem remélni, hogy ez nem fog hátráltatni. A romvárost talán fél órán belül már látjuk a távolban, de én előtte letérek egy vékony, nem túl járható erdei útra, s egy másik oldalról közelítem meg a helyet.
- Ezt itt hagyjuk. - jegyzem meg, mikor vagy száz méterre megállok a romoktól egy hatalmas gaztengerben a fák takarásában. Kiszállok a kocsiból, a málhámat a hátamra függesztem, s úgy indulok meg a lerombolt város irányába. Érzem, hogy az adrenalin szépen lassan kezd termelődni bennem, ettől pedig mintha teljesen erőre kapnék. Vajon Aileent is épp így izgatják a kalandok, mint engem?

credited to karol

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

Ronan Nordahl egy hülyén kemény dió. Valószínűleg már az eleje óta tudhatta, hogy ki vagyok és csak pörgetett és pörgetett, hogy belebonyolódjak a saját álcámba. Rémesen gonosz, de meg kell hagyni okos taktika. Az egyetlen, ami keresztül húzta a számitásait, hogy az életére törtek és így nem volt esélye meglépni előlem.
- Hát még szép, hogy nem érteném.
Elvégre engem nem hajt semmiféle sóvárgás tárgyak iránt, én magam sem tudnám sohasem úgy értékelni a többszáz vagy ezer éves műkincseket mint ő vagy bármelyik másik archeológus. Szóval meg sem próbáltam átérezni, csak felfogni akartam, hogy ha esetleg köze van Borges eltűnéséhez, esélyesen gyilkosságához, az miért lehet.
- Mit tudott az a szobor, azonkívül, hogy egészen luxus cikkekből volt összepakolva?
Biztos szuperdrága volt és az eszmeiértéke meg annál is magasabbra szökik, de ha adnánk egy mai művésznek ugyanilyen alapanyagokat, nyilván tudna ugyanilyet kreálni, ha nem szebbet. Szóval mi benne a "csoda"? Tán kétnyelven beszél? Ezeket inkább nem mondom Ronannek mert nyilván úgy viselkedne velem, mintha megöltem volna a kiskutyáját.
-Hm, pedig a felesége bizton állította, hogy neked nem lehet közöd hozzá.
Furcsa egy felállás, de...Ki nem volt még olyan buliba, ahol mindenki tudta, hogy ő kicsoda, csak ő nem ismert senkit? Mindenesetre ezt fejben tartom, pedig korábban látták bevonulni Borges lányának a bisztrójába. Ez még nem jelentheti, hogy személyesen is ismeri.
- Akkor a... prostitúcióval foglalkozó hölgyeket is kizárhatjuk. Meg a luxus hölgyeket.
Bár már a talalkozásunk első pár percében is kiderült, hogy nem szívleli a könnyű nőcskéket, akik csakúgy készek rávetni magukat. A válásának körülményei is intézhették úgy a dolgokat, hogy ne kívánja a hasonló testiségeket. Tehát ismét, semmi ötletem.. - Valóban? A szüleid is archeológusok igaz?
Előkaptam egy kisebb noteszt, amiben volt par évszám es vonatkoztatás Borges ismertségiköreiből. - Áh igen, nincs kizárva...ugyanis Borges és a szüleid, annak idején egy egyetemre jártak, míg Borges el nem költözött, vissza ausztráliába. De mi lehet az indok?
Három felnőtt ember, akik egészen véletlenül egy felsőoktatási intézménybe jártak. Lehet ismerték egymást? Ilyen mélyre nem kutatott Amber sem, meg én sem gondoltam, hogy fontos lehet. De ezekszerint lehet, most éppen nyomot tárt fel előttünk Ronan.
Na de most keressük meg azt a relikviát, amit annyira akar.
- Én lazíthatok, de utána ne merészelj árulkodni a főnökömnek a professzionális hozzáállás hiánya miatt.
Ez volt a pillanat amikor sóhajtottam egyet, a fogaim börtönén keresztül kiengedve Ashburn ügynöknénit. Nem kell nekem "karótnyeltnek" lennem, de akkor nem fogadok el reklamációt sem a pénztártól való távozás után.
- Ugyan, ketten mindenkit kiütünk a nyeregből, aztán mehetünk megoldani az ügyedet.
Audrey sem vagyok éppen, akit mindig meg kellene védeni és ez ad nekem némi szabadságot. Ronan előtt sem kell megjátszanom magam. Alig vártam ettől függetlenül, hogy haladjunk a nyomozásban. Tetszik spanyolország, de valahogy nem az igazi.
- Tulajdonképpen Amber, a zsenim találta rólad ezeket az adatokat. Én csak elraktároztam.
Sajnos vagy nem sajnos, ha valaki gyilkossági ügybe keberedik, akkor az, hogy magánélet az igazán nem számít visszatartóerőnek. Ha Ronan maximálisan ártatlan, úgy sajnom, hogy majd egy csapatnyi idegen ismer róla ilyen bizalmas információkat.
- Sajnos a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. A lelkére kötöttem, hogy senkinek. Hiszen lehetett volna ez a személy, akinek mutogagja a képemet éppen egy olyan ember, akikhez éppen beépültem. Tudatosítanom kell benne, hogy ezzel nem csak engem keber veszélybe, de saját magát és szeretteit is. A családunkat.
Akik nagyrészét, ha nem is kedveljük, de kiirtattni nem akarnánk őket. Azonban egy kissebb mosolyt csalt az arcomra, ahogy Ronan a védelmébe vette a kisasszonyt. Van neki valahogy egy ilyen tulajdonsága. Igazán utálni szerintem senki sem tudja. Ezt értékeltem Ronantől.
Talán nem is olyan rossz és ideje lenne nem úgy állnom hozzá mint egy bűnözőhöz.
- Remek ötlet, de bírni fogod gyalogosan az utat?
A kisebb táskát a hátamra vettem amiben az étel es ital pihent. Ronannek volt egy csúnya balesete, nem is olyan régen és most a forró spanyol nap alatt, nem biztos, hogy remekül fogja magát érezni.
Lassan közelítettük meg a romvárost, ahol kezdtek látszódni az ott lévő emberek sziluettjei.
- Ide szoktak járni turisták is vagy ez egy szabadverseny lesz? Pontosan milyen tárgyat fogunk keresni, mire való és mit fog kóstálni?
Nem vagyok egy Indiana Jones, de azért szeretem ha versengenem kell. Az izgalmas tud lenni, de nem ártana ismerni a játékszabályokat.

▽

Tárgy: Re: No rest for the wicked - Aileen × Ronan Kedd Júl. 13, 2021 5:32 pm

Aileen & Ronan"Left behind the city gates,
I went up to icy heights,
Stroms, thunder´s whips
Wanted me to go back to the ground."

Erőltetett nevetéssel csóválom meg a fejem, mikor Aileen arra próbál rájönni, hogy mégis miben különbözhet egy tárgy a másiktól számomra. Ez épp olyan helyzet, mint mikor egy hívő ember próbálja megtéríteni az ateistát. Lehetetlen.
- Nem szokásom prédikálni. Különbözőek vagyunk, máshogy látjuk a dolgokat, és mások mozgatnak meg minket. Jelen körülmények között nem látom értelmét annak, hogy a szakmámnak a mélységeit épp veled osszam meg. - távol álljon tőlem, hogy arra ösztönözzem az embereket, hogy épp annyira tiszteljék a műkincseket, s épp olyan csodát lássanak bennük, mint én. Az más kérdés, ha látom megcsillanni a tekintetekben az őszinte érdeklődést, de Aileen szemeiben egyelőre a megbízása utáni hajthatatlan vágyon kívül én személy szerint semmit sem látok. Ez pedig így van rendjén.
- A felesége? - eltöprengek egy pillanatra, de semmi használható nem jut eszembe. - Ki a felesége? Az ismeretségi körömben senkiről sem tudok, akinek ez a szemétláda lenne a férje, vagy bármi köze lett volna hozzá. - mert hát hiába hatalmas az ismeretségi köröm, azért nem terjed ki az minden város minden politikusára. Ez a Borges sem volt ismerős, ezelőtt még nem csak nem láttam, de nem is hallottam róla. Szokatlan, hogy épp egy ilyen ügybe próbál valaki belekeverni. Miért pont engem? Ennyire beletiportam volna valakibe?
- Így van. Soha életemben nem vágytam könnyű nőcskékre, számomra az ilyenek taszítóak. Nem véletlenül házasodtam meg egészen fiatalon, mint azt te is tudod. - sosem voltam az a felfogású még fiatalként sem, akinek a bulik és a szabadság számított volna. Én már egészen korán házasságra adtam a fejem, s őszintén szerettem volna kis vikingeket, akiknek a kacaja betöltheti a házamat. Nagy vágyam volt egy család legalább három gyerekkel, de hát ezek a vágyak nagyon hamar szertefoszlottak. Illetve nem teljesen, mert a család iránti sóvárgásom talán sosem szűnhet meg. El kellett ásnom inkább jó mélyre egy olyan talajba, ahonnan talán sosem fog már kivirágozni.
- Apám archeológus, anyám pedig történész. - pontosítok. - Érdekes kapocs, hogy pont hozzájuk van köze. Biztosan nem lehet véletlen, de... - megint próbálok leásni tudatom mélyére, hátha találok valami használhatót, de semmi sem bukkan fel. - Fogalmam sincs, hogy köthető össze a kettő. A szüleim gyermekkoruk óta ismerték egymást, és az egyetemi évek alatt házasodtak össze. Utána egy ideig a munkájuknak és a szenvedélyüknek éltek, aztán mikor lecsillapodtak egy kicsit, akkor jöttem én. Ennyi a történet. Hogy ebbe a szenátor hogy fér bele... Azt már nem tudom. Természetesen apámnak is vannak ellenségei épp úgy, ahogy nekem, de bárhogy agyalok, fogalmam sincs, hogy Borges hogy jöhet a képbe. - ugyanakkor valóban érdekes az a kis kapocs, ami közöttük van. S ha köze van a szenátornak az eltűnésükhöz... Akkor az északi istenekre esküszöm, hogy feltámasztom, és én magam ölöm meg újra!
Egyelőre ebben az ügyben azonban kissé megrekedünk, s most inkább fordítom a figyelmem olyan dolgokra, amik itt vannak egy karnyújtásnyira. Mint például az a bizonyos fegyver.
- Csak téged ismerlek. A főnöködet nem. Vagy hát... Ki tudja? - csipkelődő mosollyal fordulok felé, hiszen ezek után semmi sincs kizárva. Ezernyi arc él az emlékezetben, és sosem lehet tudni, kit ismerek fel.
- És nekem mi lesz a feladatom az ügyemben? Mert hát gondolom van terved. Vagy nincs? - érthető, ha nem akarna csak úgy elereszteni, mert amúgy képes vagyok arra, hogy egy jó időre kivonjam magam úgy a forgalomból, hogy sosem találnak rám. Nem egy olyan búvóhelyet ismerek a világban, ahova nem ért el egyáltalán a technika, az elektronika, s ahol nagyon szívesen látnak egy régi ismerőst. Félreértés ne essék, én egyáltalán vagyok egy sötét alak. A szenvedélyemtől függetlenül nem egy embernek vagy törzsnek voltam már a segítségére, hiszen bőven akadnak olyanok rajtam kívül, akik még tisztelik a régi kincseket. Az ilyeneknek pedig örömmel segítek, s begyűjtök ezáltal egy szívességet. Nem vagyok rossz ember – szerintem -, ezért is kelek Jane védelmére, de nem feszegetem tovább a témát, hiszen Aileennek valójában teljesen igaza van. Veszélyes lehet, ha a leányzó kikotyogja a dolgokat.
- Miért ne bírnám? Ennyi azért nem tud ledönteni a lábamról. - hiába kótyagos kissé a fejem, hiába vannak néhol fájdalmaim, ezek egyáltalán nem számítanak, túl lehet rajtuk lépni egy magasabb cél érdekében. Az autót pedig szerencsésebb olyan helyen hagyni, ahol kisebb feltűnést kelt, különösen akkor, ha gyorsan kell elhagynunk majd a helyszínt anélkül, hogy kilyuggatnák a kerekünket.
- Szoktak járni ide turisták olykor, de ők senkit sem érdekelnek. Egyértelműen a fegyver nem az első ház bejáratánál lesz egy kis széken... - sandítok rá fejcsóválva. - A spanyol polgárháborúban elkezdtek foglalkozni az okkultizmussal, és az írások szerint megalkottak egy különleges és egyedi fegyvert, melyen sosem látott technológiát alkalmaztak, és melynek köze volt az okkultizmushoz. Namármost ez a fegyver eltűnt a háború alatt, egyszerűen nyoma veszett. Nem is kell mondanom, a lehetséges helyek száma végtelen. Vagy legalábbis eddig az volt. Innen nagyjából ötven kilométerre egy kisebb ásatáson múlt héten feltártak egy régi rejtett bunkert, ahol találtak egy naplót, melyben utaltak a fegyverre, és ez a romváros volt megjelölve lehetséges helyként. Természetesen szigorúan titkosan kellett volna őrizni ezt az információt, de valahogy mindig kiszivárognak ezek a dolgok. Nekem van rálátásom ezekre, hivatalos engedélyem is, hogy hozzáférjek az adatokhoz, ezért is lett volna az, hogy én szépen csendben megkeresem. Nemzetközi ügy, minden hivatalos keretek között folyik. Csak hát igen, esélyesen más is tudomást szerzett róla, és most mehet a hajsza a fegyverért. Így megy ez... Mint egy rohadt filmben. - amíg el nem érjük a város peremét, addig végig beszélek, bár nem tudom, mennyire találok kíváncsi fülekre. Van az egészben valami misztikus, ami egyszerűen nem hagy nyugodni és egyre csak hajt előre.
- Lássuk csak... - előkotrok a táskámból egy térképet, mely pontosan jelöli az egykori épületeket és neveiket. Aileen elé is tartom azt, hiszen nem vagyok én nagyképű és önző, és függetlenül attól, hogy általában egyedül dolgozom, még nagy segítségemre lehet ez a nő és a gondolatai.
- Ha én egy okkultisták által alkotott fegyver lennék, hol bújnék el? Talán a templom alatti járatokban? Vagy a közösségi ház alatti üregekben? Vagy egy egyszerű ház falában? - a lehetőség itt is rengeteg, mégis közelebb vagyunk jóval, mint az utóbbi években. - Talán a templom lenne a legkézenfekvőbb. Mit gondolsz? - meghallgatom természetesen az ő véleményét is, hiszen ha már velem tartott, akkor ne csak dísz legyen mellettem. Ha helyesel a szavaimra, akkor részemről megindulhatunk a kisváros közepe felé a templom irányába.

credited to karol

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

- "Épp velem"? Ez fáj.
Ajkaim lefelé biggyesztem, nem is próbálom meg igazán előadni a séretettséget mert nem szokásom és úgysem hinné el. De ezt is hamar befejezem, mivel valamilyen érdekes módon úgy éreztem magam, mintha Dalila Ranieri lennék, akinek minden egyes szempillarezzenése hamis lehet. Egy eféle kincsvadásznak, mint Ronan teljesen más a vélekedése a tárgyak felől és ez nem is baj, amíg haladunk az üggyel, addig úgysem akadályoz minket ez a dolog.
- Egy egészen népszerű filmcsillag a felesége, Emily Ward. Sok országban megfordult már, te pedig rendre bizonyítod, hogy mennyi érdekes emberrel találkozol az utaid során.
Beleértve Walter Borgest, akinek, minél többet hallok Ronantől, egyre kevesebb köze lehet hozzá. De mégis miért ment el ekkora távlatokig, hogy besározza őt? Elvégre vannak egyéb szaktekintélyek is a "szakmájukban" aki hasonló felfogással rendelkezik mint Nordahl. Semmi értelmét nem látom az egésznek.
- Akkor ezt a szálat is levághatjuk.
Mikor már azt hinné az ember, hogy végre találhat valamit, akkor nyeli el azt a sártenger. Elvégre Amber sem talált semmi komolyabb kapcsolatot Ronan oldalára, akinek köze lehetett Borgeshez.
S mikor ezt a szálat elvetem, Ronan mondandója felkelti az érdeklődése,-
- Akármilyen sületlenségnek is hangzik, ez egyelőre az egyetlen kapocs köztetek. Az aki képes téged belekeverni egy gyilkossági ügybe, az miért ne lenne képes elrabolni a szüleidet? Na de saját magát megöletni? Ez egy cseppet..beteges nem? Úgy értem, elküldték a lányának és feleségének a fülét.
Ezt egy éppeszű ember nem tenni meg, ugyanakkor minél magasabbra akar valaki törni a társadalom ranglétráján, annál kevésbé tiszta az elméje. El kell kezdenünk nyomozni a kapcsolat után, ami Walter Borgest Ronan szüleihez köthetik. Nem ritka, hogy a szülők tetteiért akarják megbüntetni a gyermeket. Ez esetben talán Ronan Nordahlt.
- A terv...az még érlelődik. Egészen addig amíg nem engedtelek ki a bilincsből még az elsőszámú gyanúsított voltál. Amint megszületik a terv, természetesen tudatom és azt is egyeztetnem kell a főnökömmel.
Nem mehetek a saját fejem után, mert az csak galibát szülhet. Jobb, ha előbb Mr Strauss rábólint. Utána és természetesen miután megtaláltuk azt a fegyvert, lehet azon gondolkozni, hogy mi legyen Ronan feladata.
- Hát reméljük, hogy akkor nem ájulsz el megint, mert nincsenek itt a fiúk, hogy mozgassanak.
Enyhe csipkelődés azért belefért. Ettől függetlenül komolyan aggódtam azért, hogy hála az agyrázkódásnak, Ronan teste pont a legnagyobb baj közepén fogja feladni a szolgálatot. Márpedig, hiába nem vagyok egy gyenge nő, egy ekkora testet nem fogok tudni csak úgy a hátamra venni és cipelni.
- Haha..- Ez a férfi állandóan ilyen kis szarkasztikus vagy csak engem ajándékoz meg ezzel az oldalával. Szerencsére nem vagyok egy sértőtős nő, de még engem is tud bosszantani, mikor óvodásszámba vesznek. - Remek! Ránkfért már az izgalom nem?
Végtére is egyikünk sem szeret egy irodában punnyadni és meghagyni a terepet másnak, ha így lenne, most nem mi lennénk itt. Azért azt csodáltam, hogy ha már idejőtt ezért a fegyverért Ronan, akkor miért nem indult egyből az ereklye keresésére? Belefért a motorverseny, csak épp a lábadozással nem számolt. Ki tudja, hogy hanyan előzték már így is meg? Így nem akkora csoda, hogy nem éppen a legjobb kedvében van.
- Miért a legkézenfekvőbb helyre rejtenének el egy ilyen tárgyat? Ha már okkultizmus, akkor ez alapján nem mindenki templomban meg katakombákban kezdené el keresni? Heh, még a végén az első faháznak lesz az egyik kisszékén.
Hogy én hová rejteném el azt a tárgyat, amit nem akarnám, hogy összefogdossanak?
-Lehet a legutolsó szolgának van a házának valamelyik rejtett kis szegletében. Tudunk valamit a lakosairól ennek a városnak?
Annyira azért nem hatalmas ez a romváros, valahol pedig meg kell lennie. Semmi sem tűnik el nyom nélkül.
- Na de itt nem én vagyok az archeológus, menjünk a templomhoz. Hol szoktál rálelni a műkincsekre egyébként?
Én egyszerű női ésszel gondolkozok, nem egy szaki lángelmével, aki már megannyi titokról rántotta már le a leplet. A filmekben mindig csak annyit látni, hogy mindenféle csapdákkal teli járatok meg titkos ajtók vannak, ahol rálelnek a kincsre.
- Mekkora ez a fegyver körülbelül?
Kérdésem diszkréten szól amíg a lábaink a templom felé visznek minket. Már őszintén kíváncs voltam, hogy mégis hogyan nézhet ki egy olyan tárgy, amit ilyen hatalmak akarnak magukénak, hogy nemzetközi ügy lesz belőle. Ha egy sima fából készült csúzli lesz az, esküszöm a falba fogom verni a fejem. Elvégre mit is várhatnánk el a korabeli technikától?

▽

Aileen & Ronan"Left behind the city gates,
I went up to icy heights,
Stroms, thunder´s whips
Wanted me to go back to the ground."

- Inkább hasznosnak mondanám őket, mint érdekesnek. - pontosítok egy cseppet, hiszen az “érdekes” jelzőt nálam igencsak nehéz kiérdemelni. Az utóbbi időben egyedül Altairnak sikerült ezt elérnie, az én legnagyobb meglepetésemre. Nem gondoltam volna eleinte, hogy sokkal bonyolultabb lesz az egész annál, hogy ő a Kulcs, aztán tessék. Már nem először csak ő jár a fejemben, de ideje lesz kicsit félretennem, ha nem akarok hibát véteni a munkámban.
Valami kapcsolat biztosan van közöttem, a szüleim és a szenátor között, de hogy mi pontosan... Az egyelőre kérdéses.
- És az nem jutott eszedbe, hogy teszem azt... Nem halott a szenátor? Mert egy fül csak egy fül. Nem az egész teste, ami bizonyítja, hogy halott lenne. Fül nélkül lehet élni. - és e gondolat hatására tudatosul bennem, hogy az egész ügy talán sokkal bonyolultabb, mint azt elsőre gondoltam. Nem szeretek ilyesmibe belekavarodni, úgyhogy jobb lesz, ha minél előbb kivonom magam az egészből.
- Igen, mostanság úgyis unalmas volt minden. - jegyzem meg ironikusan, egy felettébb széles vigyorral, mintha nem éppen az utóbbi estén bonyolódtunk volna egy kis balesetbe és üldözésbe. Ám ez a múlt, előre kell tekinteni, nem pedig hátra, márpedig előttünk épp ott vár ránk egy egészen nagy romváros.
- Nem biztos, hogy volt idejük arra, hogy a legtökéletesebb helyre rejtsék. Ne felejtsük el, hogy nem azért romos ez a kisváros, mert az olyan jól néz ki, hanem mert egykor itt háború volt. Lehet hirtelen kellett cselekedniük, márpedig ha így volt, akkor a legesélyesebb hely valóban a templom körül lehet, vagy valamelyik nagyobb épületben, ahova sok mindenki befér. - fejtem ki logikámat, miközben közelebb sétálunk. - Egy egyszerű város volt csupán, semmi konkrétum nem volt. A háború idején elfoglalták a katonák egy részét, és itt volt egy kisebb székhelyük. - a hátárnál megállok, onnan nézek körbe. Csendes hely, de a távolban már látni turistákat. Nincs olyan messze azért a nagyvárostól, és mivel nincs lezárva, így egészen közkedvelt hely az emberek számára.
- Nincs egy kifejezett séma. Sok függ az adott tárgy történetétől és az emberektől, akik körülvették. - lépteimet meg is indítom előre, hiszen nincs vesztegetni való időnk. - A pontos méreteit senki sem tudja. - leginkább rajzok és leírások voltak róla, de konkrét értékek nem. Erre nincs is szükség, anélkül is meglehet találni.
A templomhoz közeledve már a távolból feltűnik, hogy egy nagyobb csoport kering az épület körül, akik épp olyan szakadt semmirekellő ruhában vannak, mint azok, akik megtaláltak minket a motelben.
- Ez esetben kerülnünk kell, jobb, ha nem keveredünk balhéba. Túl sokan vannak. Mit gondolsz, szét tudunk válni? Te jobbról, én balról, hátul találkozunk. - hiába ügynök, ezenkívül nő is. Márpedig most az én ügyemet intézzük, és ha nem akarja, akkor nem hagyom egyedül. Az én tapasztalatom ilyenekben eléggé nagy, nekem nem okoz gondot, viszont Aileen mellett kissé módosulnak a szabályok. Bárhogy dönt, vagy vele, vagy nélküle, de megindulok előre, hogy a házak takarásában, s némi futólépéssel karöltve belopózzak a templom mögé, ahol majd kell keresni egy ajtót, ablakot, bármit, amin át bejuthatunk majd.

credited to karol

Tárgy: Re: No rest for the wicked - Aileen × Ronan Kedd Júl. 27, 2021 5:47 am

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

Ismét csak a Ranieri örökös jutott eszembe, csak ezúttal Ronan esetében. Hiszen Dalila számára is az emberek kilencvenkilenc százaléka inkább hasznos mint érdekes. Mármint azok közül persze, akik a köreiben mozognak. Bár mondhatjuk azt rá, hogy igazából mondenkiben tud találni valami hasznosat?
-Hó.. A levágott fülön kívül, amit elpostáztak a lányának, hajasfejbőrt és rengeteg vért is találtak azon a Buddha szobron és nem mondtam, hogy száz százalék, hogy meg is halt.
Annyit mondtam mindig, hogy eltűnt és esélyesen meghalt és, hogy ő, Ronan gyanúsított egy ügyben, ami esélyesen gyilkosság is. Ha teljesen boztosak lennénk benne, hogy halott, már nem mi nyomoznánk és nem így.
Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ennyire unszimpatikus vagyok Ronannek, vagy miért köt bele mindenbe, amit mondok. Egyelőre azonban hagytam ezeket elúszni,mert ez nem az az ügy vagy idő, amikor kicsinyes dolgokon kéne felkapni a vizet.
-Ez van, amikor valaki vonzza a bajt.
Az én ajkam is széles mosolyra húzódtak. Nagyjából annyira lehetett őszinte akár az övé, dehát eddig nem arról áradozott, hogy az izgalmakat szereti és különben is..egy archeologus, aki Indiana Johnest is megszégyeníti, már kéz a kézben jár a veszéllyel.
- És nagyjából mikor volt ez a háború?
Számomra nehéz úgy kutatni valami után, aminek se a korát, se a külsejét de még a méretét sem tudom. Sosem voltam egy nagy történelem tudor sem. Szívesen hagyom meg az efféle kalandokat a Nordahl uraságnak.
-Vettem! Próbálj meg nem elájulnl.
Az ajkaim féloldalasan mosolyra húzódtak. Ezzel kivántaü neki addig is sok szerencsét. Talán nem mi vagyunk a legkompatibilisebb páros, de külön-külön igencsak számolni kell velünk.
Csendben és puhán kerültem meg az épületet, minden gond nélkül és mikor találkoztam Ronannel, vártam sz utasításait, hiszen az aki az ilyenben otthonosan mozog, míg én annak is örültem, hogy felismerem, melyik a templom a sok rom között.
-Mennyivel lehet több infód, mint a többieknek?

▽

Aileen & Ronan"Left behind the city gates,
I went up to icy heights,
Stroms, thunder´s whips
Wanted me to go back to the ground."

- Ez esetben akkor sajna nem tudok többet segíteni. - én mindent elmondtam, amit tudtam, s úgy vélem, hogy tisztára mostam a nevem. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz még bajom az ügyből, de a bizonyítékok úgyis mellettem szólnak. S ha tényleg ennyire én vagyok a célpont egy ilyen mocskolódásban... Akkor jobb, ha felköti a gatyáját az a Borges.
- Valakinek az ilyesmi munkákat is meg kell csinálnia. Biztosan te sem éppen az irodádban ücsörögsz egész nap, mint Audrey. - célzok vissza az álcájára mosolyogva. - Ilyen az élet, vannak, akik az unalmas, monoton dolgokat szeretik, s vannak, akiket az izgalom éltet. Gondolom te sem éppen csak a pénz miatt lettél ügynök. - a mosolya kicsit sem tűnik őszintének, de hát ez érthető. Semmi közünk egymáshoz Borges szenátoron kívül, s minden bizonnyal Aileennek is van sokkal jobb dolga, mint hogy egy kalandorral bohóckodjon egy romvárosban. Tény, hogy nekem fontos az a fegyver, ugyanakkor az is tény, hogy lenne még bőven kellemes elfoglaltságom Sydneyben...
- 1936. és 1939. között. Azóta porosodik valahol az a gyönyörűség, már ha tényleg létezik. Sajnos megesik, hogy sok irat szól egy tárgyról, ami valójában csak mese. Ilyen az archeológia... Nem minden régi írás valós. - sajnos. Bár abból a szempontból talán jobb is, hiszen ha minden igaz lenne, akkor mára meglehet, hogy belebolondultam volna már a fanatizmusomba. No de, vissza az okkultisták fegyveréhez! Szétválva megkerüljük a város egy kis szegletét, aztán a hátsó résznél találkozunk újra. Egyikünket sem vettek észre, hiszen nincs sem ordibálás, sem pedig fegyverropogás.
- Sajnos semennyivel. Van egy besúgónk, aki esélyesen ugyanazt az infót adta tovább, mint ami hozzám is eljutott. - körbekémlelek, majd egy alacsonyabban elhelyezkedő ablakhoz lépek. Ajtót nem látok, de hát nincs is rá szükségünk, hiszen ha Aileen igényli, és mert alacsonyabb, így szívesen feltolom őt. Ha nem, úgy enélkül mászok utána én magam is és követem a templomba, már ha egyáltalán be akar velem hatolni, s nem talált jobb módszert. Én nem vagyok elutasító, szívesen meghallgatom az ötleteket, aztán azok alapján mérlegelek.
Egy kisebb tárolóban lyukadunk ki valahol a templom hátsó részében, melynek ajtaja mögül már beszűrődik a beszéd, hiszen az épület akusztikája tökéletes. Megállok az ajtó résénél, onnan kezdek hallgatózni, de hát nagyon hamar kiderül, hogy bizony megelőztek minket.
- Ez bizony baj. - jegyzem meg halkan, mikor megpillantom az egyik embert, kezében egy gondosan becsomagolt dobozzal, körülötte négy másik fegyveressel. Az elhangzottak alapján megtalálták, s mivel sokan vannak, így ez most részemről zsákutca. Egyelőre legalábbis.
- Innentől azt hiszem, rám marad ez az ügy. - jegyzem meg Aileennek, s hátam kissé kiábrándultan a falnak döntöm. Elkéstünk, túlságosan sokáig húztuk az időt, de szerencsére nekem sosincs lehetetlen. Egy embertől könnyebb visszaszerezni egy tárgyat, mint a múlttól.
- Induljunk vissza, ennyi emberrel nem bírunk ketten úgysem. - vetem fel halkan, nem túl lelkesen.

credited to karol

Tárgy: Re: No rest for the wicked - Aileen × Ronan Kedd Aug. 03, 2021 3:23 pm

Ronan & Aileen

"Direction is so much more important than speed. Many are going nowhere fast."

-Éppenséggel, már az is a segítségünkre van, ha a jelenlétemben vagy, amíg felveszik a kapcsolatot Borges feleségével ismét.
Nem is kell sok mindent tennie, csak...állnia. Amint ki lehet zárni, hogy ő a tettes, már az előre lépés. Ha meg van a tettes, onnantól agyalhatunk azon, hogy Ronannek mégis mi köze van az egészhez. Miért kellett belekeverni? Véletlenszerű választás esett rá? De hiszen, ha jól értettem...őt odahívták.
- Már csak az a kérdés, hogy nagyságodat, mennyire érdekli, hogy miért vonták ebbe bele?
Természetesen már nyakig benne van, akarata ellenére is és én nem leszek olyan kis mocsok, hogy ezek után ne tájékoztassam, ha olyan részletre derül fény, ami rá is tartozik, vagy ami esetleg gondot okozhat.
- Ebben egyezünk Ronan Nordahl. Ha csak a pénz lenne fontos, dolgoznunk sem igazán kéne, mégis azt választottuk, ahol esélytelen belefásulni.
Az izlandi részéről mégcsak nem is egyszerű hivatásról beszélünk, hanem szenvedélyről. Én csak remélhetem, hogy egyszer elérem ezt amind féle imádator, bár ha az eején nincs, fene tudja, hogy lesz-e bennem ilyen? Irigylem őt tényleg.
- Oh, ennél régebbinek gondoltam. Akkor talán, nem is egyszerű legenda.
Ha azt mondta volna, hogy valami 1500-as években készült, nevettem volna. De így, nem tartom kizártnak a dolgot, elvégre a piramisok is megépültek valahogy.
Megkerülve sz épületet, Ronan segítségével feljutottam az ablakon, s csodával határos módon ő is gond nélkül bejutott. Pedig féltem és reméltem is egyszerre, hogy beszorul. Vicces jelenet lett volna, de azonnali lebukás is persze.
Sajnáltam, hogy nem sikerült megszerezni azt a fegyvert, hiszen már én magam is kíváncsi lettem volna és Nordahl kiábrándultsága is valahogy olyan...furcsa. Képes másra az örömet és ezt a kis szemernyi, elkeseredettséget is átadni. Őszintén sajnáltam.
- Lesz benne segítséged?
Habár én segítséget nem tudnék neki hivatalos kereteken belül szerezni, max Alihant és a többieket kérhetem meg, de reméltem, hogy végül sikerrel jár.
Később visszatértünk szálláshelyeinkre és.őszintén, mintha egy hete találkoztunk volna először. Tényleg kimerültnek éreztem magam. Ideje volt visszatérni ausztráliába és leadni a jelentéseket, mert közben üegint felvették a kapcsolatot Emilia Ward színésznővel. Ezt a hírt azért még megoszottam Ronannel, mielőtt elváltak volna útjaink.

Köszöntem szépen az élményt. szivke

▽

Ajánlott tartalom

» Ronan Nordahl
» i only wanna talk - Aileen&Patrick
» Live without regrets - Altair × Ronan
» Down the rabbit hole - Carolin × Ronan