Csendes vagyok és szerény. Ha sértegetsz, csendben kinyírlak, és nem mondom el senkinek.
Minden édesapámnál, Enzo Malvasinál kezdődött. Azt hiszem először őt kell bemutatnom, hogy engem is megértsetek, hogy mi miért történt az életemben. Ő olyan ember volt, aki önerejéből emelkedett fel. Éles esze, könyörtelen céltudatossága révén emelkedett fel a szicíliai alvilág legmélyéről. Végül pénzbehajtás, váltságdíj, védelmi pénz és zsarolás útját megjárva tudhatta magának dél-Olaszország egy hatalmas darabját. 16 évesen Palermóból indult és alig várta, hogy felhívja magára a helyi Cosa Nostra figyelmét és bebocsátást nyerjen a titkos kasztokba. Először csak kisebb védelmi pénzeket szedett be neki, aztán elintézett bosszú gyújtogatást, el-eltörte azok lábát, akik elfelejtettek fizetni. Végül a végső feladat egy gyilkosság volt. Egy borbélyt kellett lelőnie, amit meg is tett minden érzelem nélkül. Ettől kezdve oszlopos tagja lett a Cosa Nostrának. 25 évesen már Nápolyban élt egy luxusvillában. Feleségül vette az egyik szicíliai maffiacsaládból származó lányt. Ő lett az édesanyám, Carmela. Apám 30 éves volt, amikor megszülettem első gyermekként.
Magas falak között nevelkedtem, de ez számomra természetes volt. A hatalmas kertünkben járőröztek és a nagy vaskaput fegyveresek védték, de számomra ez sem volt szokatlan. A hozzám vendégségbe jövő gyerekek is hasonlóan éltek otthon. Édesanyám nagyon szeretett, édesapám pedig úriembert akart belőlem faragni. 4 éves voltam, amikor tanárt fogadott mellém, akik olvasni, írni és számolni tanítottak. A tanáraim állítólag panaszkodtak szüleimnek, hogy olyan éles elmém van és kimerítem őket az állandó kérdezősködéseimmel, addig erőltettem makacsul a saját gondolatmenetemet, amíg elégedett nem voltam a válaszokkal. 7 évesen a tanárok iskolába akartak küldeni, de apám nem engedett, mert véleménye szerint túl veszélyes lett volna. Ugyan tudta, hogy a maffia nem rabol gyerekeket, mivel tagjai többnyire mélyen vallásos emberek és egyedül Isten haragjától és az anyjuktól féltek.... egy ilyen barbár tett pedig kiváltaná az anyja haragját.
Végül édesanyám újra terhes lett és, amikor ismét fiút szült, apám már elengedett iskolába. Az öcsémet Stefanot elkényeztették otthon. Mindig szerettem az öcsémet, ámbár nem mindig, különösen akkor nem, amikor idősebb lett. Én 12 voltam, Stefano pedig csak 5... nehezen boldogultam vele, mert bármihez is nyúlt azt összetörte. Ha valami fontos volt nekem azt tuti tönkre tette.
Amint 17 lettem, egyetemre mentem, majd Amerikába üzleti iskolába, így kimaradtam Stefano kamaszéveiből... szerencsére. Kollégiumban senkihez nem álltam közel, hisz tudtam, hogy velem mindenki veszélyben lenne.... 22 voltam, amikor hazamentem, Stefano pedig 15. Elkényeztetett, ingerült és sértődékeny kölyök volt. Jó külsejű, de lusta és buta volt. Ő ellógta az órákat többnyire. Egyedüli erős késztetése szexuális volt.
Mindig úgy véltem, hogy tudom mi a családi üzlet és el is fogadtam azt. Amikor hazatértem, döbbentem vettem tudomásul, hogy Stefano már dolgozik az üzletben. Sőt, saját irodája is volt és még a nagy ovális asztal mellett is helyet kapott a tanácsteremben, amikor összehívták az értekezleteket. Stefano közvetlenül apa jobbján helyezkedett el, amíg én távolabb... de ezt betudtam annak, hogy sokáig voltam távol és bizonyítanom kell a hűségemet.
Egy hónapja voltam otthon, amikor először jelét vettem az öcsém durvaságának. A kerten mentem át, amikor valami furcsa hang ütötte meg a fülemet. A hang felé rohantam. Stefanot találtam ott, aki egy kiscicát emelt a magasba a farkánál fogva. Másik kezében egy hosszú nyitott borotva és szisztematikusan borotválta le a szőrt a macskáról. Ahányszor macska megrándult, hogy szabaduljon, a penge mélyen belevágott a húsába. Már merő vér volt, amikor kikaptam az öcsém kezéből. Korcsnak neveztem Stefanot és a macskának kegyelmezve egy állatorvossal elaltattam. Ettől kezdve figyeltem őt. A legolcsóbb bordélyházakba járt, ahol eljátszhatta a kis lordot, ámbár visszajelzések szerint az ágyban nem volt egy nagy durranás. Otthon ezzel ellentétben ő volt édesanyám kicsikéje.
25 éves voltam, Stefano pedig 18, amikor apánk közölte velünk, hogy gyomorrákja van, de senki más nem tudhatta ezt meg rajtunk kívül. Azt akarta, hogy házasodjunk meg a kedvéért és nemzünk fiú utódokat. Én nem tudtam csak így megházasodni. Ezzel ellentétben Stefano egy hét múlva feleségül kérte Emilia Bretagnát és egy hónapon belül meg is esküdtek.
Esküvőt követő reggel Emilia hívott zaklatottan. Az öcsém sok bort ivott és amikor a nászéjszakára került volna sor... nos nem volt képes a szexre. Stefano a lányt okolta és megverte. Reggel a lány arra ébredt, hogy a szálloda nappalijában Stefano egy másiki férfi előtt térdel...és a többit kitalálhatja mindenki. Most már tudtam miért volt sikertelen a nőknél. Én rögtön indultam Rómába... már megöltem volna az agyalágyult fivérem. De mire odaértem, eltűnt. Két napomba tellett kinyomozni, hogy hol van. Egy ócska lebujban találtam rá. Egy szobában aludta egy szakadt tetves matracon. Talpra rángattam és egy fürdőbe vittem, ahol utasításba adtam, fertőtlenítsék le. Megfenyegettem, hogy beköpöm apánknál.. ez visszariasztotta. Újra összehoztam Emiliával. Ámbár továbbra is sokszor berúgott, de már nem merte bántani a feleségét.. szerencséjére.
Nem sokkal később az ügyvédünk, Carmine Caetano félrevont és elmondta, hogy apánk Stefanot jelölte meg örökösének. Mindenki jól tudta, hogy ő túl esztelen ahhoz, hogy vigye a vállalatot. Azt mondta, hogy tegyem meg, amit meg kell és örökre elnyerem az összes keresztapa hűségét. Én nem mondtam erre semmit.
Néhány héttel később Emlia bejelentette, hogy gyermeket vár. Aznap este Stefano gúnyosan mosolygott rám, én pedig elhatározásra jutottam.
Édesapánk nem sokkal később meghalt. A temetésen az egész Malvasi család jelen volt, továbbá az összes keresztapa, hisz addigra apánk volt Olaszország maffiafőnöke. Mikor a temetési menet visszafelé indult a Malvasi-villába a virrasztásra, fegyveresek támadtak ránk, az első kocsikat szaggatták a golyók. Stefano Malvasi és ifjú hitvese azonnal meghalt két másik keresztapával együtt. Sajnáltam Emiliát, de nem volt választásom. Stefano gyermekét hordta és nem akartan később riválist. Most már én voltam a Malvasi család egyetlen vezetője és Olaszország maffiafőnöke. Nem sokkal később állást foglaltam, hogy megbosszultam a titokzatos támadást. Gondoskodtam róla, hogy a két másik keresztapát is megbosszuljam. Néhány nappal később vagy fél tucat férfit találtak egy garázsba bezárva, egy fal mellett felsorakozva lőtték agyon őket. Ezzel kivívtam máris a tiszteletet.
Ezek után hozzáláttam, hogy megvalósítsam édesapám nagy álmát. Először Olaszországba hoztam létre a Malvasi Bankot. Amikor ott beindult, úgy gondoltam, hogy ideje kiterjesztenem a hatalmamat másfelé is. Ausztráliát, Sydney-t vettem célba. Ott is létre szeretném hozni a Malvasi Bankot és befolyást szerezni. Ami azt hiszem nem kell részleteznem milyen könnyen ment. Véletlen balesetek a maffiatagokkal.... Így a az itteni keresztapák is hamar elismertek és nem mertek velem ujjat húzni. Olaszországban a jobb kezem, Giorgio Verone vezeti az üzletet és ha bármi gond adódna azonnal szólna. Vagyis csak ezt hittem... egy nap újság került a kezembe, ami arról számolt be, hogy Dél-Olaszország csatérré alakult... tudtam, hogy elárultak. Azonnal hazautaztam és összehívtam a gyűlést. Bal oldalt mellettem az ügyvédünk Caetano ült, mellette Gaspari a bankár foglalt helyet. Sokáig az ő bankja mosta tisztára a pénzünket. Mellette Salvatore Melabdri foglalt helyet, ő gazdasági és üzleti tanácsadó volt. Ő mellette, egyben a jobbomon ott volt Giorgio. Tudtam, hogy közülük valaki volt az áruló. Persze mindegyikük egy rivális családra akarta fogni a dolgot... De nekem nem kellett sokáig gondolkodnom. Lassan felálltam és körbesétáltam. Kezemben egy hangtompítós pisztolyt tartottam. Végül megálltam Giorgio mögött és a nyakának nyomtam a pisztolycsövet. Hiába minden tiltakozás, meghúztam a ravaszt rezzenéstelenül. Egy keresztapa soha nem szorul segítségre, ezt kell megértenie mindenkinek. Csak egy apró fekete lyuk volt Giorgio nyakán....
Néhány nap múlva egy kikötőbeli épültbe mentem, ahol 12 keresztapa ülésezett. Csak annyit mondtam nekik, hogy elárulták családjukat és halott emberek ezért. Kint beszálltam fekete limuzinomban és bentről már csak a fegyverropogás hallatszott, amik testőreim gépfegyverétől származott. De embereimben sem tudtam bízni már többet. Gaspari, a bankár egy hajóbalesetben vesztette életét. 10 nap múlva Melandri véletlenül lelőtte magát. Két hónap múlva Caetanót az ügyvédet az ágyban érte a halál, az orvos szerint megállt a szíve. Úgy gondoltam jobb a diszkréció.
Új embereim engedelmes, kötelességtudó, középkorú férfiak. Hűségükhöz nem férhetett kétség. Ha mégis elbizonytalanodtak volna, elődjük példáját azonnal eszükbe juttattam, hogy mis vár az árulókra. Ezek után nyugodt szívvel tértem vissza Sydney-be. Ez a pár napos távollét azonban elég volt, hogy az ausztrál alvilág szövetkezzen az új arc ellen, vagyis ellenem. Mondhatni a saját tervem fordult ellenem, golyók szaggatták az autómat. Három lyukasztott ki. Egy a mellkasomat, egy a hasfalamat és egy a karomat. Több órás műtéttel, de végül túléltem az esetet. Ugyan még nem vagyok száz százalékos, de már otthon gyógyulok tovább. Valószínűleg ezek után nem leszek már túl kedves. De a vérontás helyett sokkal jobb ötletem támadt. A legkényesebb helyen fogok bosszút állni, a pénzükön.
UPDATE:
Azt hiszem csak egy dolgot nem vettem számításba. Ez a dolog pedig leginkább egy személy... Angelle... Angie. Nem várt találkozás volt, de egy életre szóló kapcsolat, vagy inkább szerelem alakult ki. Bár nem tagadom, nem annak indult. Aljas módszerrel csaptam be, hogy teherbe ejtsem. Egyetlen célom akkoriban az volt, hogy utódom szülessen, aki majd a jövőben átveheti az üzletet. Ebből mindenki sejteti, hogy nem volt zökkenőmentes a kapcsolatunk eleje. Valami azonban megváltozott... Beleszeretettem abba a nagyszájú latino lányba,aki a gyermekemet hordta a szíve alatt.
Én azonban nem tudtam meghazudtolni magam. Megbántottam őt. Ő pedig elment. Azt hittem örökre elvesztettem őket.
Hosszú időmbe tellett mire kiderítettem hol bújkál. Szerencsére nem akárhova menekült, hanem Olaszországba, édesanyámhoz. Ott biztonságban volt, én viszont nem mehettem el hozzá megmondani, hogy egy kapitális nagy barom voltam. Valaki azonban vadászott rám. Valószínűleg összefüggésben volt Cesare új nójével, de ez más téma. A lényeg az volt, hogy nem mehettem el hozzá, nem kereshettem, mert azzal csak veszélybe sodorta volna. Hónapokig bújkáltam egy kanadai kisvárosban. Lehető legrosszabb döntésként rászoktam a drogra, a heroinra.
Miután végre elmehettem életem értelméhez, hogy bocsánatot kérjek és el mondjam, hogy fiúnk lesz, lebuktam... Rájött, hogy függő vagyok.
Mindenki sejtheti, hogy ezek után kemény leszokási időszak következett. Sem az én gattinom, sem jómagam nem akartunk egy drogokkal teli életet a gyermekünknek. Saját büszkeségem miatt nem részletezném az akkor történteket. A kapcsolatunk ha lehet még szilárdabb lett. Hát így vártuk a fiúnk, Enzo születését.
Szerencsére elég probléma mentes volt a terhesség. Persze ott voltak a hormonok okozta hangulatingadozások, a kívánósság és társai. Nem tagadom, néha őrület volt, de az orvos mindig megnyugtatott, hogy ez természetes. Ő könnyen volt, nem ő élt együtt egy hormontúltengéses terhes nővel. Csoda, hogy most nem szoktam rá a nyugtatókra.
És elérkezett a várva várt nap, amikor megláthattuk a mi csodálatos fiúnkat. Bár minden egyes fájásnál megfogadtam, hogy levágom a legnemesebbik testrészem, hogy ne okozhassak mégegyszer ilyen fájdalmakat Angienek. Magam sem tudom mennyi idő telt el, mire az uraság kidugta az orrát erre a világra,de az biztos, hogy teli torokból üvöltött. Mégis ilyen tökéletes gyereket én még soha nem láttam azelőtt. Valószínűleg nem kicsit vagyok elfogult az utódom iránt. Első pillanattól kezdve részt vettem az életében pont úgy, ahogy apám tette velem is.
A pelenkázással azonban soha nem tudtam kibékülni. Ahhoz túl gyenge az én gyomrom, ami elég röhejes, nem? Isten látja lelkemet, én próbáltam megszokni, de nem ment. Ettől az egy apróságtól eltekintve mindent megtettem, amit csak kellett. Ha kellett megbüfiztettem, megfürdettem, dajkáltam vagy éppen éjjel felkeltem hozzá, hogy Angie kicsit pihenhessen. A munkámat többet nem hoztam haza, erre fenntartottam egy irodát.
Édesanyám pedig elég gyakori vendég lett nálunk. Enzo 1 éves korában már azt firtatta, hogy mikor jön a kistesó. Na még csak az kellene! Így is elég egy gyerek testi épségéért aggódnom, hogy nehogy túl erősen üsse meg magát, amikor megbotlik valamiben. Hát igen, kicsit túlféltettem olykor a lurkót. Mindezek ellenére építtettem egy csodálatos játszóteret neki a birtokon, persze a lehetó legmodernebbet és legbiztonságosabbat. Mi tagadás, százszor feltenni a csúszdára... hát eléggé próbára teszi a szülők derekát, de ennek ellenére egy pillanatot sem mulasztottam volna el.
Egy nagy bánatom volt csak. Túl gyorsan cseperedett. Nemrég még alig volt nagyobb, mint egy kilós kenyér, most meg pár nap és itt a második születésnapja. Haláli cuki volt az egész gyerek, hogy egész nap meg sem állt és be nem állt a szája, mindent kommentálnia kellett, bár sokszor egy szavát sem értettem. Enzo a maga nyelvén mindent mondott, de érthető szavakat csak most kezdett mondogatni. A dacos mindenét a gyereknek, az első normális szava is a nem volt. Hát amikor még toppant is egyet mellé....
De a magánetem tökéletesség mellé azért vannak bajok bőven. Továbbra sem tudtam tökéletes biztonságba helyezni Cesare párját. Az elmúlt időben próbáltam békét teremteni a világunkban. Többé-kevésbé sikerült is. De melyik maffia család akarná, hogy egy lánykának nagyobb hatalma legyen, mint nekik?
Még nincs vége a dalnak, ebben biztos vagyok sajnos.
Megtalálni a következő nagy sikert nem könnyű. De a lehetőség megvan rá, és érdemes nyitott szemmel járni.
