Belépés show me your true colors
| |
Legutóbbi témák what's going on?
| Lena Peterson ┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈ by Lena Peterson Szomb. Jan. 15, 2022 5:41 pm The Pact ┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈ by Vendég Szomb. Jan. 01, 2022 4:46 pm Metanoia ┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈ by Vendég Pént. Nov. 26, 2021 10:42 am |
Ki van itt? hey, stranger
| Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot Nincs A legtöbb felhasználó (63 fő) Szomb. Okt. 12, 2024 6:35 am-kor volt itt.
|
Birthday wishes |
Aileen N. Ashburn 06. 06. Colin Richardson 06. 20.
|
|
| Sammy & Dim - Intenzív ellátás | |
| Szerző | Üzenet |
---|
Samantha Sullivan Civil Something about me : Hozzászólások száma : 15Play by : Jane LevyJoin date : 2020. Aug. 28.Age : 25∆•∆ : Tartózkodási hely : SydneyFoglalkozás : cukrász
| Tárgy: Re: Sammy & Dim - Intenzív ellátás Vas. Nov. 07, 2021 11:34 pm | |
| Amíg Dimitri az intenzíven volt, és még csak nem is volt eszméleténél, nekem is volt időm átgondolni sokmindent. Igen, tudom, hogy még fiatal vagyok, és talán emiatt is, meg azért mert az életben még kevesebb tapasztalatom van, pláne a kapcsolatok terén, de sokmindent megengedtem neki. Túl sok dolgot, nem szóltam és ráhagytam amikor elzárkózott előlünk mert nem akartam konfliktust, azt hittem ha teret hagyok neki, akkor majd hamarabb visszatalál hozzám és a lányunkhoz. Minden jel szerint ez volt a legrosszabb amit csak tehettem. De majd amint jobban lesz, el is beszélgetek vele, hogy bizony változnia kell a dolgoknak. - Tudom, hogy elszúrtad, de erről majd akkor beszélünk amikor már jobban leszel. Most az a legfontosabb, hogy minél előbb hazagyere hozzánk. - simogatom meg a kezét még mindig egy kissé aggodalmasan. Persze, hogy tudom mire gondol. Szerintem már ő is rájött, hogy velünk kellett volna lennie, és a múltja démonjai helyett a családja szeretetére kellett volna fókuszálnia. Mi itt lennénk, hogy szeressük és boldogságban élhetne, de mintha nem akarná igazán, nem akarná eléggé. Igen, ez nagyon is fáj, hiszen ezzel szinte azt mondja, hogy engem nem szeret eléggé. Hogy a lányunkat nem szereti eléggé, fontosabb neki a múltban rekedni mint megélni a pillanatot Bree-vel. - Semmi baja, ne aggódj miatta. Azonnal megvizsgálták amikor ide kerültél, ezért pár napot bent is tartották a kórházban őt is, de egészséges mint a makk. - igyekszem megnyugtatni. Eddig még szinte sosem aggódott Briannáért, és van benne valami ami megmosolyogtat, hogy most törnek belőle az apai ösztönök, amikor pedig ágyhoz van kötve. Talán pár nap múlva már láthatja a kislányt, nem tudom, mikor engedik be hozzá őt is. - Végül is… te már ültél épp eleget az én ágyam mellett. - bólintok lassan. Egyikünknek sem sietős a távozás erről a világról, mégis milyen gyakran kerülünk hozzá közel! Szerencsére így, hogy felébredt és kiderült, hogy a beszéddel és a reflexeivel sincsenek gondok, talán könnyebb lesz a felépülése. Persze még így is akár hónapokat is igénybe vehet a dolog. Lassan megszokjuk, hogy egyikünk mindig kicsit le van robbanva, és ilyenkor hogyan álljunk mellette. - Dim, most ne ezen rágódj. Pihenned kell. Amikor hazajöhetsz keresünk valakit aki segíteni tud neked. De muszáj lesz ebből kimásznunk valahogy mert ez az egész… Bree szenved miatta. - nem akartam ezzel terhelni, de akaratlanul is előtörnek belőlem az érzések. A lányunk nincs itt, nincs velem, alig látom pár órákat nap mint nap amióta itt üldögélek az ágya szélén. Ilyen életet és gyerekkort szán neki? Mert azt én nem vállalom, bármennyire is imádom az oroszomat, de van egy határ amit többet nem léphet át. Egyszerűen nem hagyhatom, mert legalább az egyikünknek a kislányra is kell gondolnia. - A család a legfontosabb Dimitri. Nagyon sok dolog fog megváltozni amikor hazajössz, egyszerűen nem fordulhatsz ennyire magadba, látod hova juttat ez az egész. - pillantok rá őszintén. Muszáj szembenéznie azokkal a sötét dolgokkal amik miatt boldogtalan, mert én sem lehetek örökké mindkettőnk helyett erős. Ráadásul Breenek is jobb lenne egy normális családban felnőni, ahol mindkét szülőjéhez tud fordulni az örömével és bánatával. - Szeretnéd őt is látni? Briannát? Anyu küldött egy videót, délután megkóstolta a barackot is. - ha szeretné, megmutatom neki a videót, hátha kicsit jobb kedvre derül tőle. Nekem legalábbis mosolyt csalt az arcomra ahogy a törpilla előbb fintorgott majd egy perc alatt eltűntette a kis tálkányi barack pürét.
|
| | |
Dimitri Grigorenko Szakorvos Hozzászólások száma : 25Play by : Danila Kozlovsky Join date : 2020. Aug. 26.Age : 36Tartózkodási hely : SydneyFoglalkozás : Ortopéd szakorvos∆•∆ :
| Tárgy: Re: Sammy & Dim - Intenzív ellátás Csüt. Szept. 16, 2021 9:29 pm | |
| *A kómából nem túl sokra emlékszek. Néhány dolog maradt csak meg. Az állandó pittyegés, a néha felhangzó beszélgetések, az érintések. Talán ez a tudatlanság segített a gyógyulásra koncentrálni. Meg akartam gyógyulni! Hiába voltam szinte szellem az utóbbi időben, meghalni nem akartam. Sammy sokkal többet érdemel, van még dolgom ebben az életben. És ami a legfontosabb, meg kell ismernem a lányomat. Most már tudom, hogy ha valakit hibáztatni lehet, az csak én vagyok. Nem Brianna akart megszületni, mi hoztuk össze.... Belőlünk van. Amikor sikerült ébren maradni, valami furcsa megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, mert új esélyt kaptam, amit talán meg sem érdemeltem. Sam kitartott mellettem annak ellenére, hogy mindent elkövetettem, hogy elmarjam magam mellől. Azon kell lennem, hogy kárpótoljam.* -Nem...nem tudod. Elszúrtam... *Persze tudom, hogy mire értette, de a kissé még ködös tudtommal nehezen tudtam volna elmagyarázni neki, hogy mi nyomja a lelkemet. El szeretném mondani neki, hogy sajnálom az egészet. Hogy szeretném magamhoz ölelni őt is és a lányunkat is... azt az apró kislányt, aki annyira hasonlít rám... Ezt még a vak is látja. Szerintem elhagyni nem tudnám, mert utánam hoznák.* -Sosem bocsátanám meg magamnak... *Meg kellett köszörülnöm a torkomat.* - Ha valami bajotok esne. Olyan kicsi még... *Igen, Bree miatt aggódok. Kisbaba még, védtelen szinte minden betegség ellen. Mint látjuk, ez a betegség felnőttet sem kímél. Szinte csoda, hogy Sammy sem fertőződött meg.* -Ne aggódj... Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem. *Mosolyodtam el kicsit. Tudom, hogy komolyan gondolta, de mostantól más világ jön. Elég volt az ébredés után egy perc és ezt megfogadtam. El is felejtettem szinte, hogy van mit megoldanom még, amíg Sam meg nem említette, hogy a kollégák kérdezősködtek. Soha nem akartam, hogy a múltam kitudódjon. Kevesen tudnak róla... De hát ez van. Felemeltem a kezem, hogy megsimogassam az arcát, de az a vacak infúziós cső nem engedte, hogy olyan messzire nyúlja. Olyan közel van, de mégis távol.* - Azt hiszem túl régóta akartam egyedül hordozni ezt... Ideje segítséget kérnem... *Sóhajtottam egy nagyot. Nem lesz könnyű, de az bebizonyosodott, hogy egyedül nem megy. Végülis a kórházban vannak a barátaim. Kik segítenének, ha nem ők? * |
| | |
Samantha Sullivan Civil Something about me : Hozzászólások száma : 15Play by : Jane LevyJoin date : 2020. Aug. 28.Age : 25∆•∆ : Tartózkodási hely : SydneyFoglalkozás : cukrász
| Tárgy: Re: Sammy & Dim - Intenzív ellátás Csüt. Szept. 09, 2021 1:05 am | |
| Tikk takk, tikk takk, bíp, bíp, tikk takk, bíp bíp, tikk-bíp-takk, bíp-tikk-bíp… Napok óta ezt hallgatom. A különböző gépek, orvosi eszközök és az éktelenül hangos falióra kattogását, csipogását. Pedig mennyivel jobb lenne otthon, Breevel, vacsorát főzve várni haza Dimitrit. Bree most nincs velünk, pedig nem csak ő hiányzik nekem, hanem biztos, hogy mi is hiányzunk neki. Picike még, de mindig izgatott lesz, ha hallja Dim hangját amikor hazaér, és szinte csak olyankor ül a szája szegletében az a sejtelmes kis mosoly, mintha csak tudná, hogy ilyenkor hasonlít legjobban az apjára. Szerettem volna, ha ezeket a perceket megéli ő is, ha a kislányban nem a probléma forrását hanem a megoldást látja, de ehhez még annál is több idő kellene, mint amennyire gondoltam. Most pedig itt vagyunk, Dim betegen, én az ágya mellett és nem értem hogyan jutottunk ide. Hiába várnék válaszokat, azok sajnos nincsenek. Nincs más csak ez a sok gép, a pittyegés, a kattogás és a várakozás míg végre fel nem ébred. Sokáig tartott, de végül nagy nehezen eljött a perc, és bár szívesen megöleltem volna, előbb még a kollégáinak volt vele egy kis dolga. Nehéz lenne szavakkal leírni a megkönnyebbülést, amit az ébredése jelentett. - Tudom… tudom. - próbálom a tudtára adni, hogy erre nincs szükség, elvégre biztosan nem szándékosan lett beteg. Az mindenesetre biztató, hogy már legalább felébredt, és az orvosok szerint is túl van az életveszélyen. - Semmi bajunk. Bree is jól van, ne aggódj miatta. - eddig sosem érdeklődött kislány iránt, vagy, hogy “mi” hogy vagyunk. A szeretete nagyrészt rám korlátozódott, eddig Brianna valahogy a periférián volt, mint egy kis csomag amit nem tudja hogyan kell kibontani. - Senki sem akarta ezt, Dim. Nem haragszom tényleg, csak gyógyulj meg. - úgy szorongatom a kezét, mintha el se akarnám engedni. Még mindig gyengének tűnik, de talán ez normális. Aztán a következő szavai nagyon meglepnek. Lehet, hogy még mindig nincs jól, és félrebeszél? - Mi is szeretünk téged, te buta. - mosolyodok el, mert most egy kicsit emlékeztet a korábbi önmagára. A depresszió és munkamánia előtti önmagára, még ha most beteg és gyenge is. Mielőtt ide került volna, szinte már nem is mondta, hogy szeret engem, Breenek meg főleg nem. Mintha nem is létezett volna, pedig milyen szeretettel várta! Talán az a baj, hogy túl sokszor kerültünk már közel ahhoz, hogy mindennek vége legyen. Előbb a műtétnél, aztán mikor Brianna született és most ez. mindig emlékeztetni kell az oroszomat arra, hogy értékelje amije van? - Jól ránk hoztad a frászt. Ne csinálj ilyet többet. - rázom meg a fejem. Aztán, mivel ismerem már, kicsit halkabban szólalok meg, amikor meggyőződtem róla, hogy senki más nincs a szobában. - Beszéltem nekik rólad, a múltadról mert kérdezősködtek, nem akartam, hogy pletykáljanak mindenfélét. Azt mondtam, hogy nehéz gyerekkorod volt, de semmi mást. Azóta nem kérdezett senki semmit.
|
| | |
Dimitri Grigorenko Szakorvos Hozzászólások száma : 25Play by : Danila Kozlovsky Join date : 2020. Aug. 26.Age : 36Tartózkodási hely : SydneyFoglalkozás : Ortopéd szakorvos∆•∆ :
| Tárgy: Re: Sammy & Dim - Intenzív ellátás Szer. Jún. 23, 2021 10:56 pm | |
| *Gyorsabb változást vártam a pszichológustól, de az első alkalommal már mondta, hogy ne várjak azonnali megoldást. Minden tőlem függ, hogy milyen gyorsan sikerül feldolgozni a velem történteket.... Csak hogy nagyobb legyen a nyomás rajtam. Csak úgy elég nehéz a változás, ha Sammy hozzám ér és az villan be, hogy a mocsok apám is pont így ért hozzám. Talán túl sokáig tartottam magamban ezeket az érzéseket, el is nyomtam magamban mindent. Tisztában vagyok vele, hogy ennek elszenvedője Brianna és ezáltal Sam is. Lehet, hogy nem volt nagy dolog, de már egy szobába tudtam lenni a lányommal. Hang nélkül ígéretet tettem neki, hogy hamarosan olyan apja leszek, amit megérdemel. Persze nem vagyok hülye, tudom, hogy ez neki még nem jelent semmit. Neki az jelentene bármit is, ha magamhoz ölelem, ha mesélek neki, ha sétálni viszem. Tényleg igazi családot akarok, ezért is járok el minden egyes időpontban pontosan a lélek doktorhoz. Most meg ismét miattam lett próbára téve a családunk. Elhanyagoltam az egészségem, nem vigyáztam magamra és ez majdnem az életembe került. Nem hittem volna, hogy egyszer nekem kell az életemért küzdeni egy kórházi ágyon fekve. A fagyi visszanyal, ugye? Tudtam, hogy nagy a baj... hogy könnyen a másvilágon találhatom magam. Egy agyhártya gyulladás nem játék egy felnőttnek sem. Azokban a pillanatokban, amikor tisztult a tudatom kicsit, csak az zakatolt a fejemben, hogy meg kell gyógyulnom. Még meg kell mutatnom Sammynek, hogy igenis képes vagyok normális családapa lenni. Valószínűleg nem sokon múlt, de eljött az a pillanat, amikor képes voltam ébren maradni. Szinte pillanatokkal később a kollégák már ott is voltak. Hú de utáltam a középpontban lenni, pupilla reflex, véroxigén szint és társai... És a szemükben a megannyi kérdés a hátamról. És ott volt Ő! Annyira örültem, hogy egyedül maradhattam vele. A nyílvánvalóan napok óta tartó álmatlanság és aggodalom sötét árkokat vésett a szeme alá. Ez annyira nem ő, nem szabadna így kinéznie. * -Sajnálom. *Hű de karcos a hangom. Annyi mindent mondanék neki. Hogy ő az életem, hogy meg sem érdemlem, hogy ezután annak szentelem az életem, hogy jóvá tegyek mindent, hogy jó apa akarok lenni.* - Ugye... Ugye ti jól vagytok? *Megszorítottam a kezét, ahogy az erőm engedte. Hosszú lesz az út a teljes gyógyulásig. Még akkor is, ha nem marad vissza semmi,mert bizony ennél a betegségnél gyakori a maradandó szövődmény.* -Én nem...nem ezt akartam. *Hű de rossz duma. Kicsit hosszabban szeretném ezt kifejteni, de az erőm nem az igazi.* - Nagyon...szeretlek titeket! *Igen, mindkettőjük ott vannak az életem középpontjában. Lehet nem érzik ezt mostanában, de így van. Miattuk érdemes minden nap felkelnem... Mostantól azon leszek, hogy bizonyítsak. Meglegyintett a halál szele és rájöttem, hogy az élet túl rövid... * |
| | |
Samantha Sullivan Civil Something about me : Hozzászólások száma : 15Play by : Jane LevyJoin date : 2020. Aug. 28.Age : 25∆•∆ : Tartózkodási hely : SydneyFoglalkozás : cukrász
| Tárgy: Re: Sammy & Dim - Intenzív ellátás Pént. Jún. 18, 2021 11:46 pm | |
| Bárhogy is erőlködök, sehogy sem sikerül közelíteni Dimitrit a lányához. A pszichológus jó kezdetnek tűnt, de egyszerűen nem éreztem a javulást. Apa és lánya már az is csoda, ha egy szobában elvoltak néhány percig. Megértem a párom, illetve inkább nem haragszom rá, de ahogy Bree cseperedik, lassan nem az lesz a gond, hogy Dim nem akar közeledni hozzá hanem a kislány nem fogja hagyni. Szinte idegen neki az illata, a hangja, a közelsége. A múltkor valamiért Dimitri kezébe kellett nyomnom hirtelen a hordozót és jó, hogy nem ordítottak mindketten: le se tagadhatnák egymást, ugyanazzal a döbbent és pánikolós arckifejezéssel bámultak rám. Fogalmam sincs hogyan fog ez az egész működni, és esküszöm voltak napok amikor a párom ügyelt és egyedül voltam otthon a babával amikor úgy éreztem nem bírom tovább ezt a lehetetlen helyzetet. Persze amikor az ember már azt hiszi nem lehetne rosszabb akkor az élet azért megmutatja, hogy “dehogynem!”. Reggel éppen Bree-t öltöztettem amikor meghallottam Dim hangját. De olyan furcsa volt, még vissza is kérdeztem de válasz nem érkezett ezért a hálószoba ajtajából néztem rá. Ő pedig éppen azt mondta, hogy hívjak mentőt meg valami betegséget hogy gyanús és aztán se kép se hang. Mondanom se kell, hogy úgy bepánikoltam, hogy vagy egy percig rohangáltam a telefonom után mire fel tudtam hívni a mentőket, akik tényleg nagyon gyorsan kiértek. Kevés borzalmasabb látvány van mint amikor a mentők viszik el a férfit akit szeretsz. De persze itt nem állt meg a dolog, bementem én is, a baba is, és azonnal elkülönítettek meg valami gyógyszereket adtak megelőzésből, Bree-t el is vitték egy biztonságos baba kórterembe ameddig én az apja miatt aggódhattam aki ez idő alatt az intenzívre került. Utálam a kórházakat, tényleg borzalmasan utálom. Szerencsére Brianna haza mehetett a rövid megfigyelés után a szüleimhez, ők vigyáznak rá amíg én Dimitri ágya mellett koptatom a padlót. A fejemben már ezerszer is végig mondtam, hogy mekkora fejmosást fog kapni amiért úgy meghajtotta magát, hogy az immun rendszere bánta és most meg elkapott valamit amibe bele is halhatott volna. Bolond ember! Türelmesen vártam és vártam amíg elég jól nem lett ahhoz, hogy felébredjen és nem csak néhány másodpercre hanem rendesen. Számtalanszor volt, hogy nyitogatta a szemeit de be is csukta, de ez az alkalom más volt, így feszült figyelemmel követtem minden mozdulatát. Csendben vártam, hogy felismerje hol is van, közben megnyomtam a gombot, amivel a nővérkét lehet hívni. Nem akartam felzaklatni, így türelmesen álltam a kórterem sarkában amíg ellenőrizték, hogy jól van-e, le lehet-e venni róla a maszkot, hogy egy apró csőre cseréljék. Amikor az orvos és a nővér végzett a rutin vizsgálattal, akkor ültem vissza az ágya mellé, és a kezéért nyúltam. - Nos, Doki…? Hát ilyen nagyon szeretnél megszabadulni tőlünk? - húzódik óvatos mosolyra a szám. Nem igazán tudok mást mondani, elvégre jó pár napig vártam ezt a percet, hogy visszatérjen közénk.
|
| | |
Dimitri Grigorenko Szakorvos Hozzászólások száma : 25Play by : Danila Kozlovsky Join date : 2020. Aug. 26.Age : 36Tartózkodási hely : SydneyFoglalkozás : Ortopéd szakorvos∆•∆ :
| Tárgy: Sammy & Dim - Intenzív ellátás Csüt. Jún. 03, 2021 12:12 am | |
| *Az utóbbi időben valami nagyon félrement Sam és köztem. Bár ez így önmagában nem igaz, az én hibám ez. Brianna megszületése óta a családom széthullóban van. Sammyt majdnem elvesztettem és én egy ártatlan gyereket hibáztattam. Tudom, hogy én vagyok a hunyó. De egyre több időt töltöttem a munkámmal, szinte csak aludni jártam haza. Valahogy az evés is egy ritka jelenség lett nálam, viszont a futás megmaradt, így a fogyás alapvető lett. Fejfájás szinte egyik napról a másikra jelentkezett és nemigen akart tágítani. A változás kezdete nem miattam állt be természetesen, hanem Sam végtelen szeretete miatt. Ő lett az, aki egyben tartotta a családunkat. Nem hagyta annyiban a dolgot, hanem elkezdte összehozni Briannát az apjával. Na megfogni még nem tudtam, de már képes voltam egy szobában lenni vele és egyszerűen csak nézni. Tudtam, hogy vannak apai érzéseim, de a múltam még valahogy visszarántott. Most viszont már én is akartam a változást. Kerestem egy jó pszichológust, akihez elkezdtem járni. Először kicsit kellemetlen volt a részemről kiteregetni a gyerek korom minden egyes szennyes részletét. Ha viszont segít, hát akkor rajtam nem fog múlni. Sammy türelme pedig... Hát igen, a legodaadóbb ember, akit valaha csak ismertem. Sajnos azonban túl sokáig sanyargattam magamat. Lefogytam, kimerültem, az immunrendszerem teljesen taccsra került. Nem tudom kitől kaptam el vagy hogy hol szedtem össze... Egyik reggel az eddigi fejfájásom azt hiszem még erősebben hasogatott. A legrosszabb azonban nem az volt, hanem a fény... Képtelen voltam kinyitni a szemem, annyira zavart. A hangok a gyerek szobából pedig az agyam legmélyéig hatoltak. A legijesztőbb azonban az volt, hogy a fejemet sem tudtam elfordítani, mintha az izmaim megmerevedtek volna. Még ebben a kissé kábult állapotban is tudtam, hogy ez nem jó... Nagyon nem... Orvosként pedig tudtam, hogy ezek minek a tünetei. Ha igazam van, akkor a családom is nagy veszélyben van.* -Sam... Sam... *Nem tudom mennyire sikerült hangosra, de segítenie kell, mert fogalmam sincs róla, hogy a mobilom hol van. Megpróbáltam felkelni, de nem igazán ment.* - Sammy... Hívd a mentőket. Mond nekik, hogy...meningitis gyanú... Ők érteni fogják. *Fel akartam kelni, de csak azt értem el vele, hogy még a gyomrom is kavarogni kezdett. Soha nem éreztem még ennyire rosszul magam. Ó igen, az orvos a legrosszabb páciens,mert tudja, hogy mi a probléma... És hogy mennyire komoly... Innentől kezdve nemigen tudom, hogy mi történt. Képtelen voltam koncentrálni vagy éber maradni. Időnként felébredtem, de jobban esett az alvás. Nem tudnám megmondani, hogy mikor jött el az a pillanat, amikor úgy igazából magamhoz tértem. Minden zavaros volt, de próbáltam felmérni a környezetet. Ütemesen pittyegő gép a fejem felett, oxigénmaszk az arcomon, infúzió a karomban... Ez tuti az intenzív... * |
| | |
Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Sammy & Dim - Intenzív ellátás | |
| |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |