Reviving St. Claire
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 
CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
show me your true colors

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Csipogó
chit-chat

Legutóbbi témák
what's going on?

To where not even birds fly! - Steffi&Alejandro
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Steffi Aida Garcia Kedd Feb. 22, 2022 12:38 am

Serendipity- Tristan & Jane
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Jane Doe Hétf. Feb. 21, 2022 1:05 am

Live without regrets - Altair × Ronan
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Altair Borges-Ward Vas. Feb. 20, 2022 4:04 am

Lena Peterson
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Lena Peterson Szomb. Jan. 15, 2022 5:41 pm

The Pact
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Vendég Szomb. Jan. 01, 2022 4:46 pm

Cesare & Lana - A gyász kezdete
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Cesare Barsotti Csüt. Dec. 30, 2021 11:54 am

Maddie & Jerry - Mayday! Mayday!
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Madison Callaghan Szer. Dec. 29, 2021 3:09 pm

Metanoia
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Vendég Pént. Nov. 26, 2021 10:42 am

Angie & Franco - A véres viszontlátás
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Joy Lewis Emptyby Angelle Malvasi-Dawson Hétf. Nov. 08, 2021 12:18 am

Ki van itt?
hey, stranger

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Nincs
A legtöbb felhasználó (31 fő) Csüt. Aug. 27, 2020 8:24 pm-kor volt itt.

Birthday wishes

Aileen N. Ashburn 06. 06.
Colin Richardson 06. 20.


Megosztás
 

 Joy Lewis

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Joy Lewis 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Joy Lewis 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Joy Lewis Empty
TémanyitásTárgy: Joy Lewis   Joy Lewis EmptyCsüt. Márc. 11, 2021 12:42 am


Joy Lewis
'Sometimes we do everything right and we still lose.'

Joy

9. 9. '90.

New Jersey

Nurse (ER)
Complicated

Straight

Egyéb Egészségügyisek

Vanessa Kirby


       

Mik az erősségeid?
Azt mondják, ha valaki képes mindig a talpára esni, sosem lesz gondja, hiszen elvileg szerencsés alkat. Szívósnak lenni és újrakezdeni a semmiből, önmagát is újraépítve az embernek, nehéz, kevés köze van a szerencséhez és még kevesebb azon dolgokhoz, amelyek valódi örömet jelentenek a világon. Erősségnek pedig még annyira sem lehet nevezni, mintha valami képesség lenne, pedig az igazságtól ez igazán távol áll.
Különösen abban az esetben, ha gyakorlatilag kényszerítenek rá, azzal együtt, hogy bár a legnagyobb jó szándékkal, de elveszíts mindent és mindenkit, ami és aki valaha igazán fontos volt az életben, kizárólag azért, hogy megvédd őket.
Az erő ugyanis ehhez kell. Jobban szeretni valakit, valakiket annál, semmint, hogy önzőségből képtelen legyél lemondani róluk. Megtettem, mert ez volt az egyetlen helyes lépés, de az árát mégis megfizették.
Velem együtt.
Mik a gyengeségeid?
Elengedni azt, ami már sosem lesz az enyém, felér a lehetetlennel. Továbblépni és tovább élni úgy, hogy ennek a ténye már nem az előttem álló lehetőségek egyike, hanem a realitás, amiben napról napra létezem. Az álmodozás kreálta, emlékekből és jövőre tett elképzelésekből szőtt illúziók szüntelen kergetése, csak, hogy sikerüljön elütni az időt, annak nagy részét, amikor véletlenül épp nincs mivel elfoglalni magam. Élni az életemet, mintha mi sem történt volna, úgy tenni, hogy a legtermészetesebb elszakadni tőlük és elveszíteni valakit, akinek a létéért mindent megadtam volna, ez az ami nem megy. Pedig muszáj neki, hiszen nem opcionális, már jó ideje nem az.
A felejtésre való képtelenség, az állandó bűntudata egy megszegett ígéretnek, ez a legnagyobb gyengeség, amely átitatja a hétköznapokat, szürke árnyékként követve mindenhová és miközben szabadulni kellene tőle, úgy kötünk egyre erősebb paktumot egymással.
Mi a legnagyobb vágyad az életben?
Megerősítést kapni, hogy amit tettem, tényleg jól tettem és a döntés az egyetlen járható út volt, a legbiztonságosabb mindannyiuk számára. A bizonyosság tudata, hogy a rengeteg fájdalom, amit okoztam számukra, valahol ténylegesen megérte, egyszerűen szükséges volt. Tudni, hogy a lezárás idővel nekik elfogadhatóvá és feldolgozhatóvá vált, tovább tudnak lépni és ugyanúgy folytatni az életüket, ahogyan azelőtt tették.
Újra önmagamnak lenni. Teljesen, mint korábban, amikor a reggeli ébredés még nem állt állandó szimbiózisban a folytonos önmegkérdőjelezéssel, a szűnni nem akaró hiány fájdalmával és annak a terhével, egy életet elhagytam és egy másikat elveszítettem. Ez az adósság, pedig soha nem kerülhet törlesztésre.  
Mik a legnagyobb félelmeid?
Tulajdonképpen együtt élek velük. A számtalan veszteség után, könnyű lenne azt mondani, már nem sok minden van, ami félelmet keltene vagy jelentene, de ez nem volna igaz. Nincs olyan nap, hogy ne ülne a mellkasomra annak a súlya, nem volt elég, amit tettem és a mai napig veszélyben vannak. Az, hogy esetleg kiderül, csak megrendezett színjáték volt, amin keresztül kellett menniük és, ha egyszer megtudják az igazságot, annak nagyobb ára lesz, mint amit képes lennék valaha törleszteni.
Milyen az egészséged?
Lassan felépülök. Fizikailag jól vagyok, a lelki gyógyulás viszont még nagyon messze van. A láthatatlan sebek jó része nem hiszem, valaha is eltűnnének. Mindig velem lesznek.
Azt mondják, az idő majd megoldja.
Meglátjuk.




/Két hónappal korábban/
- Őszintén sajnálom.
Hallom, látom az előttem magasló orvost, az arcára kiülő barázdákat, a tényt, hogy bár komolyan gondolja a szavait, a nap végére már nem fogja magával hordozni egy másik ember tragédiáját. Nem hibáztatom, pontosan tudom milyen a helyében lenni ebben a helyzetben. Minden alkalommal, amikor legördült ajkaimról ugyanez a mondat, a lehető legőszintébben gondoltam, de mire véget ért a műszak, képtelen lettem volna magammal hordozni a veszteséget, ami számokban mérve olykor egyszerűen csak túl sok lett volna. Elviselhetetlenül sok.
Bólintok, éppen csak és egyáltalán nem tudatosan. Felfogni rettentően nehéz, gyorsan történik minden, annál mindenképpen, hogy esélyem legyen követni, a szavaik is csupán háttérzajként csapódnak le és a gondolataim valamiért akörül forognak hirtelen, vajon hány napnyi beteget kell majd jelentenem a munkában, amikor felhívom őket.
A combjaimon még ott van a rákenődött, megszáradt vér. Az enyém. Nem volt még időm vagy egyáltalán lehetőségem letörölni, egy nővér érkezik, kezében lezárt csomagban lévő steril kendővel és vízzel. Neki eszébe jut az, ami nekem csak akkor, mikor a kórházi ágyon ülve oldalra gyűröm a takarót, amelyet a lábaimra terítettek, mégis kényelmesebben legyek. Pedig nem vagyok. Segít, legalábbis azon van és az ismétlődő törlések előbb feloldják az alvadt vért, piros, sárga és barna színű csíkokat rajzolva a bőrömre előbb, majd pedig lassan eltüntetve azokat onnan. Mintha a lemosás elég volna arra, kitörölje a létezését az elvesztettnek.
Lassan fordítom felé az arcomat, nem értem, hogy mit kérdez. A nevemet ismétli, ami nem az enyém, csak fél éve használom, még szoknom kell, idegenül cseng még most is. Feltételezem, olvassa a vonásaimra kiülő értetlenséget, mert egyszer csak a vállamra teszi a kezét. Kedves, együttérzését fejezi ki, de, hogyan tudhatná, miként érzem magam, amikor ez még előttem is kérdéses?
Az infúzióba nyugtatót is kaptam, a hatása még tart, bódult zsibbadtsággal tapasztalom meg a szobát, a fehér anyagot az apró kék mintával, kórházi köpeny, rám adták. A textília tapintása ismerős, naponta segítem rá a betegekre vagy le róluk, most mégis idegenül hat, kicsit durva érzetű, de nem annyira, hogy zavarjon.
Pisilnem kell, jelzem, megdicsérnek, mert ez jó jel. Korábban még sosem kaptam ezért elismerést. Furcsának, ostobának hat, pedig tudom, hogy miként és mire érti. Nem kérek segítséget hozzá, korábban is ment már, ezen nem változtatnak a történtek, egyedül akarok elérni a mosdóig, de a szemem sarkából látom, a kíséretet azért megkapom, nehogy útközben essek össze. Ez a szabály, én is így csinálom, amikor a beteg elutasítja a fizikai támogatást. A helyiségbe azonban már egyedül lépek be és ülök rá a csészére, begurítva közben magam mellé az infúziós állványt, ne legyen útban és ne húzza a karomban lévő branült.
Az ajtó előtt szobrozva várnak meg és kísérnek vissza az ágyig. Leülök, az ágynemű közben tisztára cserélődött, a vászon kifejezetten hidegnek hat, de csak amíg át nem veszi a testem hőjét. Kinyújtom a lábaimat, a takarót elrendezem, nem bántam meg, hogy a zoknit magamon hagytam, ad némi komfort érzetet, pedig ki gondolta volna, erre is alkalmas lehet. A nyakamban lévő láncra fűzött gyűrűpárost babrálom az ujjaim hegyével öntudatlanul. Nem tudtam megválni tőlük és az elmúlt félévben gyakori szokásommá vált, egyszeűen csak jól esik.
- Magáért jön a férje?
Hirtelen úgy érzem, egyáltalán nem kapok levegőt, ahogy a kérdés hallatán a nővér felé fordítom az arcomat, tekintetemet az övére függesztve. Fiatal még, annak tűnik, szinte biztos vagyok abban, csak nem régen szenteli magát a hivatásnak és hibát vétett. Olyasmit feltételez, amivel fájdalmat okoz, mintha kést mártana és forgatna többször meg a mellkasomban. Égetni kezd az odaszorult levegő, arra emlékeztetve, kénytelen vagyok engedelmeskedni a természetes ingernek és kiereszteni az bent rekedt légvételt. Honnan is tudhatná?
Tisztában vagyok azzal, miként remegnek meg az ajkaim, kezdi mardosni a torkomat a sírás, hogyan ráncolódnak a szemöldökeim és a szemeimbe gyűlnek a ki tudja honnan érkező könnyek, de mintha kívülről nézve tapasztalnám belülről önmagamat. Mintha a testem válaszolna az őt ért traumára, de felfogni és átélni egészen más.
Szétszaggatóan más.
●●●●●
/Másfél évvel korábban/
Kócos, mindenfelé álló hajamon simítok végig a kezemmel a fürdőszoba tükör előtt állva, legalább valamennyire rábírjam, a fejem búbjához simuljanak közelebb az ágy-gyűrte tincsek. Alig félórája szaladt ki az álom a szemhéjaim alól és a reggeli kötelezőt letudva a fürdőben, már a fogmosásnál tartok, szimultán igyekezve megzabolázni szőke szálaimat, legalább részben kevésbé emlékeztessenek arra, az éjszakába szorított néhány órányi alvás valójában nem volt elég.
A fogkefe kilóg ajkaim közül, bal tenyeremmel fogok rá és ismétlődő mozdulatokkal végzem el a fogkrém nem csak szakszerű szétkenését, de a fogaim körbedörgölését is. Hallom, hogy nem egyedül vagyok ébren, a kint történő motoszkálás elég egyértelműen ad lehetőséget a következtetésre. Kettőnk közül valószínű ő élvezi kevésbé, amivel rendszeresen megkörnyékezem az utóbbi időben, annak ellenére, a szúrás az én bőrömön hatol keresztül, de nem bánom. Kis árnak tartom ezt ahhoz, amiért a kezelés történik, aminek az eredményét hamarosan a kezünkben tarthatjuk majd, csak tartanánk már ott. Minden alkalommal emlékeztetem magamat arra, a türelem mindennél fontosabb és a kitartás, ez lett a legerősebb fogódzkodóm, majdhogynem a mantrám is, amikor a rosszullét, a szédülés és hányinger fejfájással megfűszerezett együttes kombója maga alá kezd gyűrni. A mély légvételek, az egy helyben ücsörgés csak részben hoznak enyhülést, a gondolati kapaszkodót tartom erősebbnek. Megéri, meg kell, hogy érje, az ebben való hit az, ami előbb-utóbb enyhülést hoz.
A mosdókagyló falára felkenődött, habossá vált fogkrémet vízzel és a kezemmel tisztítom le onnan, öblítéssel fejezve be a procedúrát. A tükörbe nézve, a hajam még mindig ugyanolyan kuszasággal keretezi az arcomat, végül szemforgatással lépek túl rajta, később majd foglalkozom vele, előbb azonban a fürdőszoba szekrény ajtajához nyúlok, még az előtt el akarom csípni és megkérni, cselekedje meg a muszájt, mielőtt elmenne itthonról.
Körmömmel kocogtatom meg az ampulla üvegét, aztán felszívom a fecskendőbe a hormonkoktélt, ami a csodát tartalmazza folyékony állagában. Legalábbis szeretek rá ekként gondolni. Amint megvagyok a folyamattal, lejjebb tolom a pizsamanadrágot és feljebb igazítom a topot, amit alváshoz viselek, szabad felületet készítve elő a hasamon. Lefertőtlenítem a bőrömet egy pici részen, ahová az injekciót fogja beadni, aztán a lényeges eszközzel lépek ki a fürdőszobából, egyenesen afelé tartva, ahol a hangok alapján úgy vélem, tartózkodik.
A nyitott ajtóhoz érve, megállok egy pillanatra mielőtt még ténylegesen is belépnék, magamra vonva azzal a figyelmét és sötétkék íriszeinek párosát. Komolyságot tükröző arcán futtatom végig a tekintetemet, egyetlen részletet sem kihagyva, aztán a vállait, felsőtestét, végül teljes alakjának látványát magamba iszom. Órákig képes lennék őt csak figyelni és közben elönt annak az érzése, nem lehetek ennyire szerencsés, hogy rátaláltam. Hogy velem van.
A torkomat köszörülöm meg, ahogy belépek a helyiségbe, kényelmes tempójú léptekkel közelítek felé és közvetlenül előtte állok meg. Puha csókot lehelek az ajkaira, odaejtve reggeli, halk üdvözlésemet; - Szia.
Szakállát érintve simítok végig arcán, egy lépésnyivel növelve a távolságot közöttünk, könnyebben látható legyen, ahogy felemelem a kezemben tartott fecskendőt, ezzel célozva arra, mit szeretnék kérni tőle.
- Beadod? - Bocsánatkérő pillantással kutatom a tekintetét. Tudom, hogy nem igazán szereti megtenni, nem tartozik a legkedvesebb elfoglaltságai közé és azt is, hogy értem mégis megteszi. Ezért pedig nem tudok elég hálás lenni neki. Mutató és hüvelykujjam közé csípem össze a bőrt és csak egy rövid pillanatra ráncolom össze a szemöldökeimet, amikor a tű átszakítja azt. Mély levegőket veszek, hármat kell egészen pontosan, mire kihúzza.


'It hurst like hell. And then one day, it doesn't.'

Vissza az elejére Go down

Patrick Roux

Patrick Roux
Civil
Hozzászólások száma :
78
Play by :
Richard Madden
Join date :
2020. Jul. 19.
Age :
35
∆•∆ :
Joy Lewis Original
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Különleges ügynök - Australian Federal Police (AFP) - Eltűntekkel foglalkozó ügyosztály
∆•∆ :
Joy Lewis Tumblr_inline_pakkcmYT3K1rrbwq5_540

Joy Lewis Empty
TémanyitásTárgy: Re: Joy Lewis   Joy Lewis EmptyVas. Márc. 14, 2021 3:04 pm

Elfogadva
made it to the finish line

Gratulálunk, a karakter elfogadásra került, örömmel üdvözlünk a játékosok között!  Joy Lewis 4064860975        
Kérünk, ne felejtsd el a foglalókat, mielőtt játékba kezdenél:





Amennyiben bármivel kapcsolatban kérdésed merülne fel, keresd a Staff-ot bizalommal!
Jó játékot és kellemes időtöltés kívánunk!  lufi
Vissza az elejére Go down
 
Joy Lewis
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Reviving St. Claire :: Karakterrészleg :: Elfogadott karakterek :: Egészségügyi dolgozók-
Ugrás: