Lust from Beyond

Flesh & Bone

"Everybody is a book of blood;
Wherever we're opened, we're red."

- Velem vannak egy légtérben. - mosolyom szélesre nyúlik, ahogy arrogáns biccentésemet megejtem a többi ember felé. - A hírnév csupán annyi, hogy bizonyos tulajdonságaim és tetteim köré szőttek szép kis rémtörténeteket. De hát, mint láthatod, talpig úriember vagyok, nem pedig egy kegyetlen gyilkos. - hangomba gúny mászik, s lemoshatatlan mosolyom is épp erről árulkodik. Tisztában vagyok a hírnevemmel, de hát tudja csak mindenki, hogy kivel van dolga.
- És te hogy érzed magad? Szerencsésnek vagy szerencsétlennek? - sandítok oldalra a hasonlóan elegáns öltözékbe bújt Siran felé. Nem igazán volt még vele dolgom, csupán az arcának vonásai és nevének betűi azok, melyek halványan derengenek. Mintha bérgyilkos lenne, de erre nem merném rátenni a nyakamat. Más nyakát szívesen!
- Egy teljes mértékben elegáns öltözéket a legjobb összemocskolni. A kamerákon túl ülők is épp ezt szeretik igazán, hiszen ha egy szakadt őrült áll előttük, arról már sejthetik előre, hogy miket fog művelni. Ám egy hozzánk hasonló párosnál van valami magasztosabb izgalom az egészben, akárcsak egy kosztümös pornófilmnél, ahol adnak az előjátékra is. - hangom enyhe, kísérteties visszhangot ver a kihalt, dohos folyosókon, melynek szagába mélyet szippantok, mikor elérjük a nekünk szánt ajtót. Van valami borzalmasan izgató ebben a lepukkant, mocskos légkörben, ami még inkább csak rátesz a hangulatra egy lapáttal. Elvégre fontos az atmoszféra, mindennek tökéletesen passzolnia kell ahhoz, hogy megragadjam a hangulatot, s magamévá tegyem azt. Közben előre engedem a kisasszonyt, hadd menjen csak, én pedig megállok egyetlen pillanatra a kitárt ajtóban, s onnan nézek körbe. Egészen kellemes a légkör, pontosan ilyenre számítottam, s még a szoba közepén levő leány is épp megfelelőnek tűnik első pillantásra.
- Csak tessék. - adom meg az engedélyt az előjátékra Sirannak, addig én alaposabban szemügyre veszem az asztalon levő játékszereket. Előtte persze gondosan megválok minőségi öltönyömtől, mely alatt egy hasonlóan elegáns ing díszeleg. Előbbit gondosan a fotel támlájára helyezem, utána lépek csak asztal mellé. A bőség zavara egy kellemes sóhajt idéz elő belőlem, s ez a temérdek eszköz inkább arra ösztönöz, hogy épp ne ezekkel kezdjem. Hanem természetesen... Ezért is sétálok odébb lassan, épp a kamera alá, mely felé küldök egy ravasz mosollyal itatott kacsintást, mely után egy lassú csókot dobok a közönség felé. Egy mérgezett csókot, melyet senki sem akarhat magán érezni...
- Ha szépen viselkedik, akkor nem esik bántódása? - kérdezek bele halkan a kis rituálé közepébe, ahogy őket figyelem. - Ne higgy neki! - hangos suttogással ejtem ki ezeket a szavakat a fiatal lány felé egy finom, mélyen zengő kacaj közepette. Hamarosan tiszta lesz, minden mocsoktól mentes. Tiszta és ártatlan.
- Túlságosan is az. Tökéletes pedig mint tudjuk, nem létezik. Vagy igen? - rajtam kívül, persze. E kérdést már a lánynak intézem, akihez ezennel közelebb is lépek, s óvatosan, szinte már gondoskodóan húzom le róla a szemkötőt.
- Ó, kedvesem, miért búslakodsz? Hiszen mindenki rád kíváncsi. Híres leszel... - mutatok magam mögé a kamerára. - Nem szeretnél híres színésznő lenni? Válaszolj, ha kérdezlek. Ne légy illetlen. - két ujjam álla alá fektetem, úgy emelem meg egy kicsit a fejét, hogy rám nézzen. Hirtelen tör rá a zokogás, amit nem is értek, miért történik. Ennél kedvesebb hogyan lehetnék?
- Miss Zakaryan, kérem, legyen oly kegyes, és nyugtassa meg vendégünket, mielőtt még idő előtt felhergel a hisztériájával. - sóhajtok mélyet lehunyt szemekkel, miközben a társam szólongatom. Ezzel egy időben megkerülöm a lányt, mögé simulok egészen közel, majd egy váratlan pillanatban fogaimat a vállára függesztem. Azonban nem harapom meg, épp csak enyhe nyomást fejtek ki rá. Egyelőre legalábbis. Mindenesetre nem éppen bizalomgerjesztő az egész, de hát nem is célom hamar véget az életének. Abban mi izgalom lenne? Elmaradna a kellemes előjáték gyönyöre, márpedig az izgalmaknak pattanásig kell feszülniük.

Flesh & Bone

"Everybody is a book of blood;
Wherever we're opened, we're red."

Glazov, Oroszország. Az év ezen szakasza, mely borúval és faggyal borított, számomra mindig felüdülést hoz, hiszen ekkor nyílnak meg olyan mocskos kis pokoli kapuk a világban, melyek máskor soha. Lélegzetem már a személyes taxim mélyén is enyhe fehér alakot ölt, mely egybeolvad a szürkületi, hólepelbe burkolt orosz dombokkal, enyhe depresszív légkört adományozva a vidéknek, mely egyre kihaltabb lesz minden méterrel, ahogy lassan elhagyjuk az alapból csekély létszámú belvárost. Az utak göröngyössé válnak, mintha azok is jeleznék, hogy innen bizony nincs élet, csak a vad természet, mely visszavesz magának mindent, s jobb lesz, ha visszafordul az erre tévedt kóbor lélek.
Az autó sietősen robog be negyed óra múlva egy külsőre komor gyárépületnek látszó hely udvarába, melybe a betekintés csak akkor nyílik meg, miután a sofőr és én is igazoljuk magunkat. Ő egy kártyát mutat fel, én pedig a személyre szóló meghívóm. A kapu kitárul, s beljebb haladva már sokkal inkább látszik, hogy nem egy egyszerű lepukkant gyárról van szó. Ugyanolyan taxik sorakoznak egymás mellett, melyek mind egy-egy hozzám hasonló vendéget hoztak. Én vagyok az utolsó a sorban, hiszen akadt útközben egy kis bökkenő. Kerékcserére volt szükség, hiszen defektet kaptunk, de engem ez egy cseppet sem zavart. Mindig is élveztem az orosz lankák ridegségét, s egy cigaretta a semmi közepén mennyei tud lenni. Így bár más esetben biztosan hangot adtam volna nemtetszésemnek, ám mivel bőven időben voltunk még, így csak kiélveztem a kis szünetet.
Az öltözékem igazán elegáns annak ellenére is, hogy hova érkeztem. Szeretem az eleganciát. Minőségi fekete öltöny ölel körbe egy fehér inget, melynek fekete nyakkendő a kiegészítője, s egy sötét nadrág. Kígyóbőr cipőm csillog, egy kósza folt vagy sérülés nincs rajta. Borostám visszább nyírva, hajam tökéletesen belőve. Így állok meg az ajtóban, ahonnan egy tipikus orosz figura vezet beljebb.  
Ez a hely nem éppen a pompáról és a csillogásról szól. Az öreg falakról enyhén lepergett már a régi festék, néhol repedések és enyhe penész. Doh és halálszag terjeng a levegőben. Mámorító... Az alak pár perc séta után kitár előttem egy széles ajtót, mely mögött már számtalan ember csak az én jöttömre vár izgatottan, hiszen én vagyok az utolsó vendég. Nélkülem pedig nem kezdődhet el a móka. Van pár ismerős és ismeretlen arc, de azt hiszem, hogy az én tekintetem sokakban kellemetlen érzést szülhet. Sosem jó, ha én felbukkanok. A gyűjtő. Ki az alvilág söpredékeiből szeret válogatni magának a mocskos kísérleteihez... Ám ma nem ezért jöttem. Ma azért vagyok itt, hogy megkínozzak és megöljek egy embert. Igen, ilyen egyszerűen és nyersen. Kamerák előtt, a felvétel pedig felkerül az internet olyan eldugott és sötét bugyraiba, ahol az emberek arra élveznek el a monitor mögött, ha valaki egy halott szemüregbe rakja a farkát. Ez egyrészt üzlet, másrészt élvezet. Nézzenek csak az emberek és borzongjanak!
Pillanatokon belül megkezdődik a megnyitó, melyet már én magam is izgatottan vártam. Minden a megszokott séma szerint indul, kivéve egyetlen dolgot. Ma kapunk egy kis újítást. Eddig mindig egyedül voltam egy szobában az én saját megvásárolt emberemmel, most azonban annyiban változik a történet, hogy beosztanak kisorsolás útján egy másik vendég mellé. Ez pedig annyiban lesz izgalmasabb, hogy egyes emberek annyira feltüzelik magukat a kínzás közben, hogy lehet, hogy nem állnak meg a saját áldozatuknál, hanem mennek tovább arra, akit csak érnek... Izgalmasnak ígérkezik. Állok elébe! Megindul hát a sorsolás, s egy kivetítőn jelennek meg az arcok. A. O’Conell és R. Hudson. Némán állnak fel, majd kísérettel kivonulnak. Q. Ivanov és I. Bianchi. Ők is felállnak, majd távoznak.  
- E. Wexler. - mondják ki az én nevem végre valahára. - És S. Zakaryan. - felállok helyemről, majd a hölgyemény mellé lépek, kinek üdvözlésképp megragadom a kezét, s ha nem tépi el előlem, akkor egy csókot hintek kézfejére. Udvariasság. Ez nagyon fontos még egy ilyen helyzetben is, hiszen nem vagyunk állatok. Azok nem ölnek szórakozásból...