Reviving St. Claire
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


 
CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
show me your true colors

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Csipogó
chit-chat

Legutóbbi témák
what's going on?

To where not even birds fly! - Steffi&Alejandro
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Steffi Aida Garcia Kedd Feb. 22, 2022 12:38 am

Serendipity- Tristan & Jane
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Jane Doe Hétf. Feb. 21, 2022 1:05 am

Live without regrets - Altair × Ronan
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Altair Borges-Ward Vas. Feb. 20, 2022 4:04 am

Lena Peterson
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Lena Peterson Szomb. Jan. 15, 2022 5:41 pm

The Pact
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Vendég Szomb. Jan. 01, 2022 4:46 pm

Cesare & Lana - A gyász kezdete
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Cesare Barsotti Csüt. Dec. 30, 2021 11:54 am

Maddie & Jerry - Mayday! Mayday!
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Madison Callaghan Szer. Dec. 29, 2021 3:09 pm

Metanoia
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Vendég Pént. Nov. 26, 2021 10:42 am

Angie & Franco - A véres viszontlátás
┈┈┈┈․° ☣ °․┈┈┈┈
Days of Future Past Emptyby Angelle Malvasi-Dawson Hétf. Nov. 08, 2021 12:18 am

Ki van itt?
hey, stranger

Jelenleg 36 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 36 vendég
Nincs
A legtöbb felhasználó (63 fő) Szomb. Okt. 12, 2024 6:35 am-kor volt itt.

Birthday wishes

Aileen N. Ashburn 06. 06.
Colin Richardson 06. 20.


Megosztás
 

 Days of Future Past

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptySzer. Jún. 16, 2021 8:55 am


Chapter I.
+18
Bordakosaram ketrecének zárt fogságából feltörekvő forró lélegzetem bucskázik le nyelvem hegyéről és hal el az övén, ahogy ujjai alá, tenyerébe morzsolja aranyló méz szőke szín tincseimet. Az enyhe feszítő érzés végigkorbácsolja érte lángoló érzékeim egész hadát és gondolkodás nélkül engedek a gyengéd húzásnak, adok át többet magamból neki, nem csak szó szerint. Borostájának tüskéi éppen annyira borzolják alabástrom bársonyomat, ami még pont jól esik, ahogy végigkarcolja hódításának újra felfedezett, elbitorolt területét. Nyakamon időző játéka már tényleg az utolsó lökéseket adják ölem ostromának hevessége mellé ahhoz, hogy végképp megadjam magam neki, neve ajkaimon táncol öntudatlan, amikor hirtelen vet véget annak, belezuhanhassak az általa keltett, feneketlennek tetsző és mégis édesen hívogató örvénybe.
Mély légvétel szántja végig a tüdőmet, ahogy kérését utasítását határozott kérlelhetetlenséggel leheli fel a fülem alá. Pont annyival, amivel visszaránt és egy eddig számomra még ismeretlen húrt is megpendít lelkem hangszerén, amire a testem ugyanolyan érzékenyen reagál, mint érintéseinek bármelyikére. Elképesztően felajz, ha még lehet bárhová fokozni azt, azzal, amit és ahogyan a tudtomra ad. Hiánya a következő pillanatban marna belém vasmarokkal, ahogy megfoszt önmagától, testének forróságától, tenyerének elképesztően vágyott súlyától, de időt nem enged annak gyászára és tudatosulására, azonnal átfordít, szűkre szabott teret engedve csupán a mozdulat önnön, szabad akaratából fakadó kivitelezésére.
Nem bánom.
Egyáltalán nem bánom.
Egész lényem reszket az ismeretlenül is őrjítően vágyott, ki nem mondott ígérettől. Hátamat ért érintése forró lávaként olvaszt magának odaperzselt lenyomatot a gerincem fölé, ahogy ellenvetést – már, ha létezne olyan a részemről – nem tűrően dönt előre. Engedelmesen, ölembe feszülő várakozás izgatottságának felkavaró türelmetlenségével teszek eleget a kérlelhetetlennek. Tenyereimet a mellkasom mellett támasztom az asztal felületének, ahogy viszonylag gyorsan, mégis annál jóval lassabbnak megélt módon fekszem fel arra felsőtestemmel.
Halk nyögés forr a torkomra, ahogy ágyékéval a fenekemnek feszül és aztán súlyának egy részével présel még inkább a bútorlap felületéhez. Kéjmámoros hevület vág rajtam végig, nem csak attól, amit tesz velem, de attól is, amit nem. Ami csak ott lóg közöttünk a levegőben és amit mindennél jobban akarok, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, pontosan mit fog magával hozni nem is olyan sokára. Az ízét valahogy mégis a számban érzem és tudom, vágyom rá. Mindennél jobban…
Érzékeimet azok legvégső határára taszítva ingerel, ahogy a nyakamba csókol és a csuklóimra forrasztja határozott fogásának szorítását. Ezen a ponton már eszembe sem jut a másként cselekvés lehetősége, kizárólag az szorul elmémbe, amit ő kíván tenni velem. Gondolkodás nélkül engedek és viszem kezeimet felfelé és oldalra, az asztal széleihez futó útmutatása szerint, ahol újabb feladattal ajándékoz meg. Követve a néma utasítást fogok rá a peremre és akaratlan is szorítva kapaszkodok belé, miközben érzem miként rándulnak össze alhasam izmai keményen, már csak attól, nem tudom, csupán sejtem, miként akarja folytatni.
Mielőtt pedig még a gondolat végéhez érnék, újra a magáénak birtokol, amit még egy mélyről feltörő sóhajjal honorálok. Erősebben fogok rá újonnan kinevezett kapaszkodómra, utolsó szálként marva még arra, ami józanságom határán tart… és azzal együtt még egy legvégsőt enged feszíteni önmagán, majd végletesen elpattan.
Csókja jelenti az utolsó lökést, amivel átszakít saját korlátaim tőle meggyengült határain és maga alá temet a rajtam végigsöprő éldelet, teljes egészében terhének sűrűjébe olvasztva lényemet. Az egész belsőm együtt remeg meg alhasam, őt körül ölelő izmaim rándulásával, aminek több, heves kísérő jár a közvetlen nyomában. Már éppen csak tudatom peremén érzékelem megremegő lélegzetét, ahogyan nyelvéről aláhulló, elrebegett nevemet is.
...és még egyszer megteszi.
Még messze nem ért véget az ösztönből fakadó pusztítás teljesen eltemető, saját magába rántó mámora, máris a következő elérkeztével rohamoz meg, ahogy érzékenységemet ujjaival is végigcirógatja. Már meg sem próbálok ellenállni az érzetnek, elhúzni, elnyújtani, erre nem marad már erőm, sem fizikai, sem pedig másmilyen. Azonnal beborít a következő kéjhullám egészében magával sodró ereje. A vér a fülemben dübörög, ölem érte és tőle lángol, gerincem enyhe ívbe feszül és, ha az asztal nem tenné meg helyettem, képtelen volnék a testemet tartani, pedig minden izmom egyszerre húzódik keménységbe. Hangja ott táncol hallójáratom küszöbén, rekedtségét még érzékelem, de már nem fogom fel. Bennem lüktető hullámai az enyémekbe olvadnak, többé nem tudom megítélni hol végződik az övé és hol kezdődik az enyém, egyként érzékelem a gyönyör tökéletesen eltelítő erejét.
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptySzer. Május 26, 2021 12:44 pm

+18
Abie & Jamie Szavakra nem volt már szükség. Az illata teljesen betöltötte a tudatomat, kipirult arca és a szemében lobogó láng azt üzente, készen áll kinyílni nekem. A kékjei tavában ringatózó, világosszürke márgazátonyok ezúttal sötétlő víztükörként itták magukba a pillantásom. Furcsa érzés fogott el: ha egyszer elmerülök benne, többé talán nem találom meg a kiutat.
De vajon keresném? A vészkijárat, amit a kezdetek óta gondosan őrizgetek, jelenleg épp olyan homályosnak és okafogyottnak tűnik, mint a pillanattal dacoló ellenállás.
Mélyről fakadó sóhajához az én reszketeg levegőm is társul, ahogy a forró elektromosság elsöprő hullámban szalad végig a testemen. Őt viszont biztonsággal tartom, tenyereim úgy zárják féltő, de határozott bilincsbe a csípője körül, mintha a kontroll pislákoló maradékát szorítanám.
A vágy minden pillanattal nagyobb területet hódít el. Szívem vadul zakatol, a pulzusom egyre hangosabban lüktet; sejtettem, hogy ez lesz. A feltartóztathatatlan energiák mellett viszont a félelem is befurakszik a réseken.
Mi van, ha kicsúszik a kezemből az irányítás? Akár csak egy gyenge pillanatra is. Mi van, ha egy kéretlen emlékfoszlány magával sodor? A gondolat, hogy esetleg árthatok neki, különös, zsibbasztó érzést küld a mellkasomba.
Olyan könnyű átbillenni. Kifordulni önmagadból. Láttam már rá példát. Eve szavai pedig még most is a fülemben csengtek. Megvonta azt a párhuzamot, amit sosem akartam hallani, vagy elismerni.
A fejemben cikázó ellentétes impulzusok feszültsége az első izzadságcseppet máris megrajzolja a halántékomra. Abie érintése zökkent ki, ahogy a tenyerét az enyémre csúsztatja, újra csak rá és a jelenre fókuszálok, egyben az is tudatosul, hogy mit művelek. Nyomban engedek a szorításon, és csókját viszonozva olvadok bele a néma meglepetésbe, mikor a kezem tincsei tövéhez vezeti, mintha épp azt kérné tőlem, hogy engedjem szabadjára, amit olyan görcsösen próbálok visszafogni.
Valóban erre vágyna? Nem is tudja, miféle szellemet csalogat ki a palackból. Ajkaim még nem eresztik az övét, mikor ujjaim hegye végigfurakszik a tarkója vonalán, majd a felkötött hajtincsei alá markolva nem kifejezetten fájdalmat, inkább csak enyhe, feszítő érzést okozva távolabb húzom magamtól, hogy az így feltárt területet puha ajkaim és a vékony bőrbe szikrázó barázdát karcoló borostám játékába vonjam. Mély, heves csókot fullasztva a kulcscsont fölötti, apró gödörbe, majd a bársonyos íven felfelé haladva-csókolva, egész a füle tövéig eljutok. A nevemet suttogó, fülledt sóhaj elárulja, hogy közel jár, a hangja hirtelen mélyen ülő izmok egész sorozatát rántja össze a bőröm alatt, mintha gátat szakítana át; mielőtt végiggondolnám, már kimondtam.
- Fordulj meg – lehelem a kérést a fülcimpája felé. A hangom fojtott az izgalomtól, de a szándék jól érthető. Nehéz megállni, még ha csak egy gyors pozícióváltásról van is szó, még ha az elmémben ott is izzik az azonnali folytatás ígérete. Az izmaim vibrálnak a sürgetéstől, mégis hátrébb húzódok, de nem hagyok gondolkodási időt, máris segítem a mozdulatban.
Ha nem tiltakozik, testét gyengéd paranccsal, de pillanatok leple alatt az előttem elterülő asztallapra hajlítom, míg mellei a hideg felülethez nem préselődnek, olyan látványt kínálva, ami valami egészen mély és ősi késztetést ragad marokra bennem. Közelebb lépek, hogy forrón és lüktetve, szorosan a fenekéhez simuljak, kiélezett érzékeim pedig közben minden apró reakcióra éhesen figyelnek. Az agyam egy távoli zugában még mindig számítok rá, hogy le fog állítani, bár annak bizonyossága, hogy valóban meg tudom majd tenni, minden tizedmásodperccel csökken.
Bőre selymes melegével egybe forrva ráhajolok a hátára, az édesen kínzó nyomást még tovább fokozva. Apró csókot hintek a nyaka tövére, miközben a kezeim csuklói köré simulnak, hogy a karjait a feje fölé vezetve, az ujjait gyengéd erőszakkal hajlítsam rá az asztal szélére, néma jelét adva: oda kapaszkodjon, majd épp csak néhány utolsó, türelmetlen pillanatra húzódva el, óvatos mozdulattal újra belé hatolok.
Nem állom meg, hogy tenyereim ne csúsztassam közben a fenekére, és a vágytól fűtve, ujjaim ne mélyesszem a hófehér bőrébe, de néhány mozdulat után ismét lehajolok hozzá, hogy megkeressem az ajkait egy csókra.
Teste pulzálása teljesen betölti az érzékeim, minden porcikám forró izgalomban tarja, érzem, hogy már én is közel járok, levegő után kapva szakadok el tőle, megremegő lélegzetem közvetlen közelről hallja.
Ebben a pillanatban már nem létezik más, csak az izzó szenvedély, a körém burkolózó, őrjítően puha szorítás, a gyorsan és felfokozott hullámokban közelítő kéj. A gondolataim felolvadnak, a felhúzott falak semmivé foszlanak. Szinte érzem, ahogy minden, amit kizártam velük, ott lappang és fodrozódik a tudatom peremén, arra várakozva, hogy egy szikra a ködlámpa fényét hirtelen élesen rájuk irányítsa.
Tompán érzékelem a veszélyt, de ezúttal ahelyett, hogy megijesztene, lusta borzongással kúszik végig a bőrömön, és minden érzésfoszlány közvetlenül az ölem felé száguld. Hirtelen rádöbbenek: ez az az intenzitás, amire már túlságosan régóta vágyakozom.
Ajkaim morranva suttogják a nevét, majd a ritmust egy hajszálnyival még erősebbre váltva, ujjaimat lejjebb vezetem, hogy lágyan a szirmai között is megérintsem.  
- Most. – A hangom rekedt. Érzem, ahogy pillanatokon belül vad hullámokban söpör végig rajtam a kéj.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyPént. Május 14, 2021 10:50 pm


Chapter I.
+18
Képtelen vagyok elvenni róla lélektükreimnek kutakodó kereszttüzét. Minden mozdulatát, rezdülését látni vágyom, miként reagál nem csupán a neki szánt látványnak adózva, de a válaszként kínált, pimaszul merész, ajkaira felkent megnyilvánulásra. Kékjeinek óceán mélységű sötétsége felkavaró izgatottsággal igéz meg, látni vélem éhségének legőszintébb, legtermészetesebb lángját lobbanni tekintetének sűrűjében. Akár a ragadozó, mikor már nyelve alatt érzi az űzött vad ízét… Valahol ennek a pillanatnak a küszöbén, tudattalan dől el bennem, nem kívánok tovább távol lenni tőle, csókjára szomjazom, érintéseinek lelkemet szaggató folyamára, türelmetlen vágyának az enyémmel eggyé olvadó, odaadó, elemi megtestesülésére.
Tenyere alatt engedelmes önkéntességgel hajlik ívbe a derekam, felé követelve magamnak a nullára leszűkítendő, kettőnk közé befurakodó levegőt és teret, magamon akarom érezni a belőle áradó forróságot, amikor megajándékozom a sajátommal. Halk, kövér sóhaj bukdácsol át ajkaimon és hullik az övére, ott pergetve szét a torkomra forrt, édesen ingerlő hangot és szinte ugyanazon időben bordakosaram ketrecébe szakítja az éltetőt néhány szívdobbanás idejének teljes hosszára, amikor egyazon testté és lélekké válunk. Hagyom hátrabicsaklani a fejemet, államat egészen magasra emelve, a kuszán elszabadult tincseim pedig kéretlenül csiklandozzák végig a vállaimat, mégsem érzékelek azokból sokat, csupán tudatom peremén táncol a felfedezett érzet. Minden porcikámban az övé vagyok, nem csupán a testem átadva neki, gondolataim összességét is maga köré csavarja, nem tudok és nem is akarok semmi másra figyelni, rajta kívül.
Megfoszt annak a lehetőségétől, hozzászokjak éhségének maga alá gyűrő sürgetéséhez, aminek a képzete és nem kevéssé szó szerinti tapasztalása felajzó feszültség hullámával önti el ölemet keresztül hálózó, rá különösen érzékeny izmaimat és cikázik végig a gerincem mentén, egészen a tarkómig végigperzselve ingerlő útján. Felhevült méz selymességével csordul alá csigolyáimon az érte sürgető, egyre növekvő, sóvárgó vágyakozás örvénye, aztán az egész szenvedély hullám kezdődik elölről, egyre határozottabban taszítva közelebb saját határaim korlátainak szemérmetlen átszakításához.
Légvételeim szaporábbá sűrűsödnek, csípőmmel akaratlan csatlakoznék a diktált táncba, mégsem hagyja. Kevés udvariassággal mélyeszti ujjait bársonyomba, megfosztva a mozdulat ritmusának becsatlakozó leképezésétől. Tarkójára simítom a tenyeremet, a rövid tincsek végig cirógatják a kezemet. A másikkal az övé után nyúlok, gyengéd érintéssel kérlelve, engedjen fogásának bilincséből, de korántsem azért, mert ellenemre lenne, amit velem tesz. Ennek éppen az ellenkezőjét élem át.
Elképesztő erővel von maga alá játéka és azzal együtt birtoklásának egészen újszerű, mégis elképesztően felizgató mivolta, amiből akaratlan is többet akarok. Sokkal többet.
Újra ajkaiért hajolok, ízét vágyom a nyelvem alá, fogaimmal gyengéden karcolom fel a puha húst, elbitorolva előle légvégtelének lehetőségét, egészen addig, amíg tüdeje, az enyémmel együtt, égni nem kezd a neki kijáró és tőle jogtalanul megfosztottért. Ha enged a ki nem mondott unszoló kérlelésnek, akkor érintését csípőm oldaláról átvezetem a fejem mögé, szavak nélkül hozva egyértelműen a tudtára, arra vágyom, ujjai alá marja csomóba felkötött szőke tincseim, egyenetlen csigákba rendezett összességét. Neki kínált engedelmességgel hajlítom hátra a fejem újra, kis mértékben a gerincemet is ezúttal, hogy nagyobb felületet tárva elé kínáljak a nyakam ívéből. Ujjaimat a tarkóján mélyesztem bőrébe és nem csak azért, hogy biztosabb kapaszkodóra leljek benne egyre növekvő sürgetésének édesen izgató, kegyetlen ostroma alatt. A kéjmámor egyre nagyobb terhe sűrűsödik ölem mélyére, csípőjének minden lökésével erősebben gyűrve maga alá az érte sóvárgóan oda felkenődőt. Elengedem fürtjeimnél magára hagyott a kezét és magam mögött támaszkodok meg tenyeremmel az asztallap kemény, hideg felületén. Egy pillanatra átfut a gondolataim között; rajtam keresztül kívánja elérni a fa, gondosan megmunkált, sima felületét és ennek a tudata elképesztő erővel temet maga alá és izgat fel egyszerre. Neve elrebegett, kövér sóhajtól terhes suttogással gördül alá nyelvemről és ajkaimról, hihetetlenül közel lök az űzött mámor örvényének közepéhez.
Ezt pedig ő is tudja.
Teszek arról, hogy hallja.
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyVas. Május 02, 2021 6:01 pm

+18
Abie & Jamie Ha igazán őszinte akarok lenni, nem gondoltam komolyan, hogy a lakás meghitt rejtekébe érve, képesek leszünk sokáig késleltetni ezt a pillanatot. Az elmúlt napokban sokszor gondoltam rá, az utána való vágyódás pedig bizsergő feszültséggé sűrűsödött, ami a bőröm alatt szunnyadva csak a megfelelő ingerre és alkalomra várt. Még ha vonakodom is beismerni, hogy nem tarthatok mindent kézben. Pedig kellene.
Szükségem van a kontrollra, hogy lakat alatt tartsam, aminek mélyen elzárva a helye, és hogy nap mint nap bizonyítsam magamnak: képes vagyok rá. Talán nem a vacsora sürgetése volt az egyetlen indok, amiért az előbb nem követtem a zuhanyrózsa alá, inkább csak egy biztonsági teszt volt, egy kötelező mind game, ami tudat alatt, vagy tudatosan az éberségem fokozatát mérte. Ma este nálam marad éjszakára, amit egy részem sóvárgó örömmel fogad, egy másik viszont még mindig nem tudta teljesen megszokni a helyzetet. Egyszerűen csak biztos akarok lenni benne, hogy teljesen ura vagyok a helyzetnek, ha kell.
Mostanra viszont már eszemben sincs ellenállni, másra sem vágyom, mint hogy érezzem, csókoljam és birtokoljam, őt és mindazt a gyönyört, aminek az ígérete az ölemben lüktetve várakozik. Mintha őt is hevesebbnek érezném ma este, a csókjai, a mozdulatai, minden rezdülése azt üzeni felém, hogy a szakadék szélén billegő türelme alig várja, hogy letaszítsam végre a mélybe. A dilemma viszont, ami elé az utolsó pillanatban állít, készületlenül ér, és a lehető legrosszabbkor vonja ostrom alá az elmém: nehezemre esik gondolkodni, miközben a tenyere forrón és gyengéd határozottsággal a nadrágomban feszülő, izmos bársony köré simul, legalábbis minden egyes érintése után egyre kevésbé józanul.
Nem mintha bármilyen reális akadálya lenne, hogy teljesítsem a kimondatlan elrebegett kérést, nem olyan, amit bárki más is érthetne rajtam kívül, de szándékosan kerültem eddig minden olyan helyzetet, ami túlságosan dominánssá tehet, vagy túl sok hatalmat adna a kezembe, ha a szenvedély a kelleténél jobban magával ragad. A hálóban nem állt fenn efféle veszély, de ha csak elképzelem, hogy ölem az övéhez szorítva a hideg asztallaphoz nyomom, hogy a kezemben pulzáló csuklója és a húsnak csapódó hús kemény ritmusa egy időre minden mást kiürít a fejemből…
Hiba volt. A vér nyomban felzubog az ereimben, szinte érzem, ahogy a képzelet szeszélyes kísértéssé duzzad, én pedig végül mégis engedek neki. Az előbbi kép nyilván csak fantázia marad, azt viszont nem tudom, hogy őt a kíváncsiság vagy az ismert vágyódás hajtja, nem sokat beszéltünk róla eddig, ami inkább az én saram, így megpróbálom belekalkulálni, hogy bármikor leállíthat. Combjai szorítása és az ajkai közül feltörő, egyre szaporább sóhajok azonban egész másról árulkodnak. Az izgalmam csak fokozza, hogy a jelek szerint valóban vágyja és élvezi minden mozdulatom, akkor is, ha a megszokott gyengédség mellé ezúttal kevésbé visszafogott gesztusok is társulnak. Sosem voltam durva vele, és ezt most is legfőbb célom elkerülni, de ahogy a vágytól remegő, kitárulkozó testén végigpillantok, rá kell jönnöm: annyira kívánom, hogy már abban sem bízom, hogy elég óvatos leszek.
A tekintetem sötétjében felvillanó, pillanatnyi kételyt ő is megláthatja, mert amit ezután tesz, elemi erővel szakítja át az utolsó határvonalat is. A látvány, ahogy lágyan magához ér, már önmagában sok lenne; nektárjának ízét és illatát érezve a csípőm együtt mozdul a csókkal, előbb lassan, majd megbizonyosodva róla, hogy forró és nedves, tenyerem támasztékként a derekához illesztem, hogy teljes hosszúsággal hatolhassak belé. Újra és újra.
A teste minden lökésnél aprót emelkedik és süllyed, de ujjaim szorosan a csípőjére kulcsolódva, egy centit sem engedik elmozdulni. Hiába örvénylik a forróság és növekszik fokról fokra a feszültség. Hiába érzi az ösztönös, sürgető késztetést, hogy ő is belemozduljon a ritmusba. Mintha engesztelhetetlen csapdában tartanám, az ölét minden mocorgás lehetőségétől megfosztom. Nem tehet semmit. A gyönyör növekvő hullámait csak elviselni tudja.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptySzomb. Ápr. 17, 2021 5:15 pm


Chapter I.
+16
Nem kívánnék racionális magyarázatot keresni a rám szokatlannak bélyegezhető, sürgető vágyódásra, ami egyértelmű érzékelhetőséggel ül bele nem csupán utána vágyódó érintéseim egymásutánjába, de odahúzódik, amilyen módon kívánok csókjában a légvételeimtől elesni. Egészen addig, míg égető epekedéssé nem növekszik a mellkasom mélyén az éltető utáni, kényszerű sóvárgás.
Ruhadarabjának elszórása ösztönös folytatássá válik, különösen, amilyen módon a kimondatlan kérésre úriemberként reagálva, előzékenyen válik tettestárssá megálmodott tervem kivitelezésében. Az, pedig, hogy egyre több és több válik belőle ingerlő ízfokozóvá számomra, inkább csak tovább növeli az érte mardosó, önmagának nagyobb teret követelő, hömpölygő belső feszültségemet, ami kizárólag felé hajt, akkor is, ha már szinte nincs semmi, ami közénk feszüljön.
Ennyi egyszerűen nem elég.
Nem elég arra, hogy a hálószoba eléréséig és az oda való megérkezésig, a máskor rám oly jellemző türelmes várakozásra ítéltessen. A külvilág zavaró tényezői egymás után olvadnak le és tűnnek el, így a helyszín vagy annak a még ki nem próbált ténye a legkevésbé sem látszik akadályozónak, a pillanatot nyújtani kívánónak. Mintha a napok alatt felgyülemlő, önmegtartóztatás egyetlen pillanatban lavinaként temetne maga alá, nem törődve az imént még elrebegett kéréssel a helyváltoztatásra vonatkozó igény bejelentéssel. Azzal pedig csak olajat önt a már kevéssé sem apró lánggal égő tűzre, ahogy elégedettségét vélem felfedezni mosolyában, amikor a nadrágja derekához viszem ujjaim felfedező útját.
Ajkamon szétpergetett, mélyről érkező légvételét, annak egészében az ostrom apróbb győzelmének élem meg, ajkaim szegletébe fészkelődő huncut mosollyal, ahogy érintésem nyomán adja meg magát az őszinte élvezetnek. Lehunyt szemhéjainak és felcsigázott elégedettségének vonásait szinte magamba iszom, amíg átéli az élményt. Törődő becézéssel gondoskodom a kezemben tartottról, míg várat a feltett kérdésre a válaszával. Egyetlen szavába kerülne és elengedném, hogy eleget tegyek az első kimondottnak, de őszintén fellobban bennem a vágy aziránt, hogy veszítse el annak szándékát.
Nyakára nyalom fel marasztaló ráhatást remélve ajkaim puha, forró érintését, torkából felszakadó morranása pedig egyetlen pillanat alatt fut végig gerincem mentén és rántja össze alhasam sóvárgó izmait és, ahogy ott hal el az érzés, úgy hagy maga után érte való, növekvő áhítatot. Ujjainak bőrömbe való nyomakodása egyszerűen és szinte azonnal vonja maga után, kisebb lendületet véve érkezzem meg csípőjére, körülkulcsolva azt combjaimmal, miközben nyakában kapaszkodom meg a helyváltoztatásra felkészülve. Füle alá ejtek apró csókokat, amíg átvisz a konyhán és közben egyáltalán nem érdekel, hol lesz a végállomás. Csupasz bőrének forrósága minden érzékemet elképesztően élénkké teszi.
Az instrukció és az, ahogyan érzékien harap rá alsó ajkamra, halk nyögést buktat át a nyelvemen, a kimondottnak pedig eleget teszek, egyszerű mozdulattal söpröm arrébb kezemmel, ami esetleg útban lehetett, ahogy letesz az asztallap felületére. Hidegnek érződik, testének melegéhez képest mindenképpen, de az érzet csupán koponyám hátsó részére csapódik fel addig, amíg csókjába fulladva meg nem feledkezem róla teljesen.
Sötét árnyalatba borult tekintete, amely éhségéről számol be érthetőbben, mint azt bármilyen szó képes lenne kifejezni. Hirtelen önti el a belsőmet még erősebben az iránta érzett, érte való siettség, amivel egyidejűleg mélyeszti tenyereit bőrömbe a csípőmön és húz magához egészen közel. Egy pillanatra belém feszül a lélegzet, ahogy megérzem combjaim zártságában egyértelmű sürgetésének manifesztációját. Elképesztően vágyom rá…
Szorosabban zárom köré lábaimat, mindenhol érezni kívánom őt magamon, bőröm teljes felületét használva ehhez. Mellkasára lehelek fel ingerlő, forró pecsétet ajkaimmal, de aztán engedelmesen hajlok meg szótlan akaratának kívánalma előtt, ahogy mindkét kezemet emelem a felsőm eltávolításához. Gerincem enyhe ívbe hajlik, csak azért, hogy kellemesebb rálátást kapjon érdeklődésének fókuszára. Amint azonban az érdeklődést mozdulat váltja előrehajlásával, magam mögött támaszkodok meg jobb tenyeremmel az asztallap felületén. Bal kezem automatikusan csúsztatom a hajába, a rövidre nyírt szálak ellenére.
Ajkainak játékára a puha halmokon, hátra hajtom a fejemet, lehunyt szemekkel adva át magamat az érzésnek és ezzel együtt neki is. Combjaim közében növeli minduntalan a feszültséget, ahogy cirógató felfedezéssel von kényeztetésébe. Halk, de egyre sűrűsödő sóhajokkal adózóm a kapott érzésörvény előtt. Minden porcikám reagál érintéseire, kezdve az éppen ostromolttal, amelyet kísérőként követnek felkorbácsolt rezdüléseim, combjaim szorítása körülötte, tincseibe kapaszkodó ujjaim és szaporább ütemet diktáló mellkasom emelkedése és süllyedése ajándéka nyomán.
Enyhe csalódottság érzete csordul végig ölemben, amikor magára hagyja kebleimet, a fülembe súgott határozottsággal viszont egy pillanat alatt tünteti el onnan a szinte meg sem született érzést. Forróság fut végig a csigolyáimon, a fülemtől lefelé, megint bordakosaram ketrecébe szakítva egy pihegő légvételt. Hajába furakodott ujjaimat és kezemet átvezetem a nyakára, aköré és engedelmeskedek neki, teljesen hozzásimulva a mellkasához a sajátommal. Illatát mélyen lélegzem be, elképesztően felajzóan hat rám. Másik kezemmel azonban megtartom a támaszkodót magamnak az asztal felületében, egyszerűen könnyebben tudom így megemelni a súlyomat. Előzékenyen rásegítek a shortomtól való megszabadítási szándékára, engedve combjaimmal csípője közrefogásából, hogy véghez vigye a megkezdettet. A ruhadarab végzi valahol, lényegtelen tulajdonképpen, hogy hol. Combjaimba kevés udvariassággal nyomakvó érintése számomra is hihetetlenül ingerlőnek hat, egyszerre lobbantja fel idegvégződéseimet és táplálja az érte való mardosó vágyat. Önmagának megálljt parancsolva, rám emelt lélektükreinek néma kérdésére ösztönszerűen érezik a válaszom; az eddig támaszkodáshoz használt kezemmel eleresztem az asztal felületének lapját és egyszerű mozdulattal érintem meg combjaim háromszögének forróságát két szívdobbanás erejének idejére. Az ujjbegyeimre felkenődött nedvességet alsó ajkára simítom fel, nem sietve el a mozdulatot, de nem is nyújtom el feleslegesen. Vérem a fülemben dübörög, szinte szédülök, mégis annyira magától értetődőnek érződik a pillanat. Tovább azonban képtelen vagyok távol maradni tőle és ajkairól csókolom le az övével keveredő ízemet.
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptySzomb. Ápr. 10, 2021 8:50 pm

+18
Abie & Jamie Nevetése akkordjait mindig szívesen hallgatom, és a telhetetlenség jegyében igyekszem is minél gyakrabban előcsalni ajkai közül. Jókedve természetes melegsége kétségkívül rám is hatással van, ami érdekes önismereti felfedezés volt, már az első találkozónkon is. Most már talán nehéz elképzelni, de egy évvel ezelőtt elég messze álltam attól, hogy bármiben is megtaláljam a harmóniát.
Amiből épp olyan könnyedén ki is tud zökkenteni; mikor elfordul, akaratlan félmosollyal jegyzem, az ingerlő súrlódás hatására pedig számára is érezhető lelkesedéssel demonstrálom ezt a kódolt kettősséget. Átléptük már azt a pontot, mikor visszavonulót akarnék fújni, a teste olyan szorosan az enyémnek feszül, hogy nehéz nem tovább gondolni a jelenetet, miféle helyzeti előnyökkel járna, ha itt és most az asztallapohoz szorítanám, aminek már a fantáziaképe is pillanatok alatt kiszárítja a torkom. Érzem az ismerős feszítést, ahogy a gondolatra vérem minden cseppje az ölem felé kívánkozik, ám a hosszú útra ítélt, alhasamig szívott lélegzet, mint mindig, most is segít lazítani az izgalmamon, és más irányba kormányozni a figyelmem. Ritkán kap el ennyire a kísértés, amihez bizonyára az elmúlt napok nélkülözése is hozzájárul, és az a pimasz kötekedés, amivel a betoppanásunk óta szünet nélkül ostromolja nyugalmam barikádjait.
Inkább érintéseim hatásában gyönyörködöm; a vállamra aléló teste, és a bőre alatt cikázó öröm hangjai a kívánt cél eléréséről tanúskodnak, de az én türelmem határait épp úgy borzolják, mint az övét. Mélyülő lélegzetem melegsége a nyaka oldalát borzolja, mikor a füle alá súgva-mormogva tudtára adom, mire vágyakozom. Végig akarom dönteni az ágyon, és olyan nyers hevességgel szeretkezni vele, hogy a szomszédok még a hangszigetelt falak ellenére is hallják az első majd a második orgazmusát is. Legalábbis szívem szerint ez mondanám, de ehelyett csak két szó hagyja el az ajkaimat. Menjünk be.
Úgy kapaszkodok ebbe a parancsba, mintha a józan eszem pislákoló maradéka súgná. Mint egy szabály, amit be kell tartani, akkor is, ha a vágy már kezdi elhomályosítani az okát.
Ahogy megfordul, egy pillanatra elkapom sötétlő, öbölkék tekintetét, de csak míg az ajkai utat nem találnak az enyémig, a csókja most mélyebb, sürgetőbb, ragaszkodóbb vagy ragadozóbb, nézőpont kérdése csupán; ezúttal ő merészkedik a pólóm alá, forró tenyerével súrolva-simítva az eddig érintetlen felületet. Szándékának megadva magam, a felsőm hamar a földön végzi, amit a nadrágom térhódítása követ. Nem tudom visszafogni az arcomra somfordáló mosolyt, ami ennek a feltartóztathatatlan sietségének adózik, de a legkevésbé sem akarnám megakadályozni benne. Mikor a keze a cipzár alá csúszik, nem vonom el tőle az ajkaim, de egy légvételnyi szünet erejéig megfeledkezem a csókról és lehunyom a szemem, hagyva, hogy az érzés minden idegszálamhoz eljusson, apró, mély sóhajba sűrítve az örömet, amit okoz.
Talán a mesterien megválasztott pillanat teszi, de a kérdésre nem tudok azonnal felelni. Nem azért, mert nem érteném, mire akar kilyukadni, hanem mert ebben a helyzetben, ilyen forrón és tettre készen a simogató érintései között, nehezemre esik józanul mérlegelni. Igen, be akarok menni, mert idekint nem bízom magamban eléggé. A félelem, hogy túlságosan elragad a hév, és durva lennék vele, még ha nagyrészt irracionális aggodalom fűti is, eddig még mindig elegendő visszatartó erő volt, és jól tudom, hogy most is ezt kellene választanom, de a hangjából kihallom, hogy szeretné, és ahogy a tekintetem a válla fölött az előttem strázsáló asztalra téved, érzem, hogy a kísértés olyan helyen érint meg, ahol nem voltam eléggé felkészülve rá.
Az utolsó kis lökést a nyakamat célzó csókja, és a nyelve szikrákat robbantó érintése adja meg. Halkan morranok, ami egyben a döntésem jele is már, de ezt ő ekkor még nem tudja, csak mikor a két kezem a combja hátsó oldalára vezetve, megemelem a talajról, hogy magamhoz vonva elinduljak vele, de nem a háló irányába, hanem az asztal felé fordítom.
- Söpörd arrébb, ami útban van – hajolok az ajkaihoz, hogy rásuttogjam a sürgető instrukciót, ám időt nem igazán hagyok az alapos terepszemlére, nyelvem végighúzom az alsó ajkán, hogy csókra csábítva gyengéden ráharapjak.
Átfut az agyamon, hogy figyelmeztetnem kellene, hisz' erről még sosem beszéltünk, legalábbis nem voltam teljesen őszinte vele… de ez egyértelműen nem most fog megtörténni. Jelenleg csak a tekintetem tüze, ami egyértelműen a tudtára adja, mennyire kívánom a folytatást. Miután leteszem, késlekedés nélkül a combjai közé lépek, tenyereim a csípőjére vezetem, és őt is magamhoz húzva, szorosan hozzásimulok, elmerülve abban a forró és feszítő érzésben, ami a csigolyáimon keresztül az egész testemen végig szalad. Innen már úgy sincs visszaút. A blúza alsó szegélyéhez nyúlok, és ha engedi, türelmetlen mozdulattal szabadítom meg a feleslegessé vált anyagtól. Nem szalasztom el a lehetőséget, hogy a tekintetem vágyódva üdvözölje a látványt, és amit az előbb még csak az ujjaim hegyével, lágyan izgatva érintettem, most az ajkaim közé szívva, nyelvem játékába vonjam. De nem időzöm sokáig, tenyereim a meztelen bőrén a derekától egészen a lapockájáig futnak, hogy ellentartva a másik oldalt is célba vegyem, majd feljebb emelkedve az ajkaim halk, de határozott hangon a fülébe súgják:
- Kapaszkodj belém. – Ha megteszi, és a karjai valóban a nyakam köré kulcsolódnak, bőre bársonya immár közvetlenül forr össze az enyémmel, én pedig újra megemelem, tervem szerint, hogy miközben hozzám feszülve megtartja magát, kezeimmel fél pillanat alatt lehámozzam róla a nadrág nyújtotta utolsó akadályt is, mielőtt visszaültetném, és a tenyereim a combjaiba szorítanák a néma üzenetet, hogy mennyire feltartóztathatatlanul vágyom rá, majd egy-két pillanatra megpihennek rajta, míg a tekintetem az övébe emelem egy utolsó figyelmeztetést küldve: most még meggondolhatod magad.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptySzer. Ápr. 07, 2021 2:25 pm


Chapter I.
+16
Őszinte felnevetéssel adózom a medve veszélyességének kapcsán, mégis mihez köthető annak szintje és közben elkönyvelem magamban, meglepettségének íze átformálódik és az első kézből kapott reakció fátyla aláhullva mutatja meg örömének nyers, azzal együtt pedig számomra leggyönyörűbb formáját, ajkaira húzódó mosolyában. Jó kedvem hangosabb élt kap, ahogy prezentálással kapok ízelítőt az emlegetettből és közben rá kell jöjjek, hirtelen egészen másképpen vélekedem a medvékről. Különösen az éhes fajtából valóakról.
Csókjára vágyom, nyelvének, légvételének elbitorlására és arra, egészen karjába simulva érezzem a közénk feszülő, ki sem mondott ígéret hullámát, hogy aztán könnyedén illanjak el előle úgy, hogy kezében tarthatja a már majdnem megkaparintottat. Természetes pimaszsággal engedek teret a játékosságnak és mert felcsigáz annak a gondolata, érzékein hagy hangtalan dallamot komponálni.
Nem látja, de akaratlan is alsó ajkamba harapok puha érzékiséggel, ahogy szándékolt alattomossággal kivitelezett érdeklődésének felkeltése következtében tenyere a derekamon landol. Érzékeimet hasonlóan borzolja az érintése, ahogyan a neki felajánlott is, nem csak rá van hatással összefeszülésünk érzete, még ha az alávaló galádság elkövetésében a bűnös kétséget kirázó egyértelműséggel én vagyok. A teljes koreográfiát végigviszem, a véletlennek még csak távolról sem becézhető jelenség után a megkezdett mozdulatsor a végéhez ér, megkapja a deszkát és mellé a kimondottat, amely fűszernyi mellékzöngét kap csupán a választott szóval, megkoronázni kívánva a már elé kínáltat.
Revansnak is beillő, kimondatlan válaszát természetességgel aratom le, ujjainak érintése ezernyi, vibráló érzést keltenek életre bőröm alatt és mind ugyanazon irányt választja magának végcéljául. Alhasamban szaladnak össze, enyhén feszítve helyet maguknak, miközben nem is annyira ellenállásom teljes védvonalát hullajtja le velem, ahogy megadóan merülök el az érzésben és dőlök neki, támaszra vágyva benne. Légvételeinek változását nem csak hallom, érzem is, miként halnak el bőrömön, izmainak játékos feszülése a tartás és engedő útvonal módosítás következtében egyetlen irányba kergetnek végig. Zárt ajkaimnak ütközik az a felszabadult, halk, de számára is hallható hang, amellyel hálásan adózok határozott érintése előtt és bár édesen kegyetlenül lassú ritmust vesz fel, nem hagy kétséget afelől, egyértelmű legyen, hová tart. Ó, te jó ég, ez elképesztően finom érzés...
Érzékeimet pattanásig kelti életre fülcimpámra öntött forró légvételével, annyira, hogy egyetlen pillanatra megfeledkezem arról, milyen vágyódással hagyott magamra, amikor megálljt parancsolt simításának. Szavai meleg mézként csorognak végig a gerincemen, pimasz, de mégis lágy mosolyt húzva ajkaimra velük és újabb lélegzetet szakít bordakosaram ketrecébe, amikor érintésének játékával ajándékoz meg. Míg az ő hangja mélyebbnek, légezése nehezebbnek érződik, bár lehet csupán érzékeim hitetik ezt el velem, addig a hangszálaimról sokkal lágyabb, sóhajtásban elhaló hangot fakaszt le.
Hallom a szavait, mégsem a teljes engedelmesség irányít, amikor karjaiban újra megfordulni kívánok. Még háttal maradva neki, nyúlok arcához, nyakához, gyengéd érintéssel és lassú mozdulattal moccanva próbálok szembekerülni vele ismét. Egészen neki simulok, nincs olyan pont közöttünk, ahonnan a levegő ne szorult volna ki, két tenyerem zárójelébe fogom arcéleit, amíg csókjáért nyújtózom fel ajkaihoz. Ujjaim tarkójára futnak át és amilyen visszafogottsággal igyekszem nyelvének ízét elbitorolni éppen annyira győz a türelmetlenség magával rántó hulláma. A maga ösztönös természetességében kívánom őt.
Most.
Bal kezemmel a felsője alá furakszom, ahogy elveszem érintésemet a nyakáról, hasfala felől kéredzkedve be az anyag alá, felfelé túrva rajta a textíliát, amihez hamarosan a másik kezemmel is csatlakozom, figyelmen kívül nem hagyható egyértelműséggel, a folyamat befejezéséhez viszont szükségem lesz a segítségére. Ha részesít benne, a trikója gondatlanul landol a konyha kövén és a kényszerűségből megszakított csók újra folytatásba fullad, ahogy visszatérni kívánok ajkainak izgató párosához.
Önmagamnak megengedett türelmetlen sürgetéssel érintem csupasz felületét, cirógató hódítással barangolva be, ahol érem, az érintést a nadrágja korcánál befejezve. A gomb és a cipzár védvonalán könnyed mozdulatokkal jutok át és nyúlok be azok alá, hogy tenyerem izgató játékába vonjam. Fogaimmal karcolom meg alsó ajkát, amikor elengedem. - Biztosan menni akarsz? - Suttogva lehelem fel elfúlón az imént még ízleltre érdeklődésemet. A háló jelenleg messzinek érződik, messzebbnek, mint amennyi időre elszakadnék tőle. Válaszára várva nyakába csókolok, az ott lévő apró anyajegyre nyalom fel várakozásom felforrósodott izgalmát, miközben kezemmel gondoskodó odaadással fordítom rá minden létező törődő figyelmemet.
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyCsüt. Ápr. 01, 2021 1:27 am

+18
Abie & Jamie Úgy vizsgálom a tekintetét, mint aki valamiféle gondosan elcsomagolt, elrejtett, elpalástolt valótlanság után kutat. Nem mintha kételkednék a szavaiban, inkább csak a meglepettségemet igyekszem lebirkózni, és az eddig róla bennem élő képhez hozzáadni ezt a cseppet sem lényegtelen újdonságot. Nehéz nem kimutatnom az első lelkesedést, a természet ugyanis hozzám sokkal közelebb áll, szinte minden formájában, mint amit egy nagyváros valaha is nyújtott, a munkám viszont teljes mértékeben ide köt, és őszintén szólva, meg sem fordult a fejemben, hogy ebben az igényben talán ő is osztozna.
Ám hiába fogom vissza az első reakciót – a nyomozás érdekében –, mostanra már ő is kezdi kiismerni a mimikámat és a terepfelmérő szokásaimat, a tekintetemből talán már ki is olvasta a választ; az igazi mosolyom viszont csak akkor bújik elő, mikor már az ötletmorzsákat szórja.
- Csak az a medve veszélyes, amelyik éhes – igyekszem ártatlannak eladni a mondatot, de az arcomon játszó csibészes jókedv úgyis elárul. Hamukék íriszeit csak addig hagyom magára, míg közelebb hajolok, hogy a borostámat a vállgödrébe dörgölhessem a nyaka tövére hintett mackós puszi erejéig, majd hagyom, hogy lecsapjon az ajkaimra azzal a bizonyos előígérettel, amit kedvem szerint már most behajtanék, zöld pázsit és madárfütty hiányában is. Az a halk, doromboló sóhaj, amivel birtokbavételi szándékom nyugtázza, mintha közvetlenül az alhasamban olvadna szét, amire a tarkóm felől érkező borzongás a combja érintésével összefonódva valószínűleg épp most dönti el az est folytatását; nem vagyok biztos benne, hogy érzem, vagy csak odaképzelem, de az ajkain táncoló, rebbenésnyi mosoly arról árulkodik, hogy ezt ő is sejtheti.  
Ez a hirtelen visszavonulás, ahelyett hogy a gyomromra terelné a figyelmet, és ha nem is oly’ kényelmes, de elegáns emlékeztetővel visszaterelgetne a készülő vacsoránkhoz, csak még inkább felpiszkálja a szunnyadó vadászösztönömet. Nem biztos, hogy ezt neki is bevallanám, de szeretem, mikor ilyen pimaszul cicázik és dacol velem, és szeretem, hogy előbb-utóbb belőlem is előcsalja a rafinált és taktikus játékmestert a mélyen kódolt vággyal, hogy végül én nyerjek. Csak arra kell vigyáznom, nehogy túlságosan birtokló legyek.
A bejelentett ál-segédkezésem hallatán aztán úgy fellelkesül, hogy az már szinte gyanúszámba megy. Bennem pedig megfogan az ötlet, hogy talán mégis gyakrabban kellene konyhai programokkal kísérleteznünk. A felajánlást hallva, már épp közbeszólnék, hogy ne fáradjon, megtalálom én magamnak a kívánt felületet, ám az akusztikus reakcióig végül még sem jutok el. Jobb is, mert az érzékeny súrlódás következtében nem biztos, hogy a szándékommal kongruens hangsúllyal szökne elő; izmai formás feszessége a megfelelő ponthoz dörzsölődve nem csak a fantáziámra nézve övön aluli merény. A jobbom automatikusan a derekára simít, magam sem tudnám pontosan megmondani, azért: hogy a mocorgásban megakadályozzam, vagy hogy még közelebb vonjam.
Az ajkairól legördülő, játékos parancsoljt végül egészen más irányban váltom be, ezen a ponton már teljesen titkolatlan szándékom, hogy végzetesen eltérítsem az eddigi művelettől, és csakis magamnak sajátítsam ki. Bár elsősorban őt akarom kényeztetni; türelmes, libabőrös cirógatással szítani fel benne a többre vágyás tüzét, az ujjaim most is megkeresik azt a pontot, aminek sosem tudok ellenállni: a bőr lágyságát keblei alatt.
Elégedett mosollyal figyelem, ahogy a testét bejáró öröm pillanatok alatt átveszi az irányítást, és megadóan a vállamra hajtja a fejét; ez a sóhaj már mélyebbről érkezik, puha, bársonyos rezgését a testem minden pontján érzem. Épp elég közel van, hogy a légzésem és a mellkasom mögötti dobbanások is a tudtára adják, abba a tartományba léptünk, ahol már vissza kell fognom magam, de el akarom érni azt a pontot, hogy ő követelje ki a tovább haladást. Mikor megtörténik, a combjához terelgetett tenyerem végül teljes felületén a bőréhez feszül, majd fölfelé simítva, lassú, de határozott ígérettel teste középpontja felé indul. A falatnyi short nem nyújt valódi akadályt, könnyen enged az alá bújó érintésemnek, épp csak egy másodpercre állok meg, hogy gyengéd csókot leheljek a halántékára, és a fülébe súgjam:
- Ugye tudod, hogy a zuhany óta csak ez a pillanat jár a fejemben? - Az ujjbegyeim lágy kört írnak le az ajkai körül, míg a második mozdulat már egy árnyalatnyival nagyobb nyomással indul, de ezen a ponton már nekem is nehezemre esik folytatni. - Menjünk be... - mormogom újra a fülébe, mielőtt visszavonulnék. - Különben örökre elvesztettük ezt a konyhát.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyPént. Márc. 26, 2021 6:50 pm


Chapter I.

Baritonján zendülő hümmentése pontosan az a hangszálakon megpendített akkord, ami instant bizsergést kelt életre a gerincem mentén, csigolyáról csigolyára lefelé haladó cikázással, hogy azután végül alhasam izomrostjai között haljon el, még egy utolsót felszikrázva ott. Tudattalan harapom be újra alsó ajkamat, hangtalan engedve utat a mellkasomba szökő oxigénnek. Tudom, hogy nem csupán a nyelvén szétfutó ízvilágnak szánja egyetértését, éppen annyira kapok feleletet a ki sem mondottra, mint amennyire kétes értelemmel kapta azt az egyetlen leíró szót a falat kapcsán.
A mellé mormolt hír csupán csak lökést ad a szembefordulás meglépésének, ehhez pedig a kés a vágáshoz használt lapon landol. Szempárom utáni kutakodása könnyedén célt ér, kimondatlan kérés nélkül is kékjeire pillantok fel, a bennük megjelenő árnyalatváltozás pedig számomra minden alkalommal a lélegzetelállító tartományt éri. Úgy sejtem, nincs igazán tudatában annak, milyen hihetetlen érzés figyelme középpontjának lenni, hány ezer neuront lobbant fel csupán azzal, nekem szenteli lélektükreinek hűvös tüzét.
Az utazás lehetősége tagadhatatlanul felvillanyoz, az ötlet pedig teljes természetességgel ugrik be, nem csak abból fakadóan, amire önkéntelen visszafuttatom a választás mögött meghúzódó logikát. Meglepettségét érzékelem, az orrom előtt zajlik, de arra hagyok neki időt, megeméssze, megízlelje a gondolatot. Sosem lenne ellenemre semmiféle kimozdulás, amíg vele vagyok, az együtt töltött idő nekem ezerszer lényegesebb, mint a hely, ahol a későbbi emlékek születnek. Mindemellett azonban a klasszikus értelemben vett kirándulás olyasmi, amire bármikor lelkendezve mondanék igent, a természet közelségét mindig vonzónak találtam, valószínűleg azért, mert ritkán van benne részem a világ legnyüzsgőbb városának egyikében.
- Aham. Fákkal, ösvényekkel, madarakkal, őzekkel. A medvéktől eltekintenék, de egyébként a teljes csomag jöhet. - Na és persze nem beszélve a legfontosabb kiegészítőről, aminek a szó szoros értelemben vett tulajdonképpeni hiányát már elhúztam az orra előtt, amolyan mézesmadzagként.
Pimasz mosoly jelenik meg ajkaim szegletében a vizualizálásra való igény felvetésekor, játékosan cirógatva meg ujjbegyeimmel a füle alatti bőrfelületet újra és több, mint lelkes odaadással adózóm a lelki szemei előtti megelevenítés rásegítésének, ahogy nyelve alól csenem el az éltető oxigént, amit aztán nagylelkű odaadással lopok vissza alsó ajkára, szemtelenül pergetve ott szét felforrósodott légvételemmel együtt. Akár egy betanult koreográfia, mégis a maga legnagyobb természetes egyszerűségével simulok hozzá, amikor határozott érintéssel von közelebb magához, halk, elégedett hangot csalva le torkomról. Tarkóját borító, rövidre nyírt hajszálaira futtatom ujjaimat a fülcimpája alól, míg másik tenyerem arcélén, szakállának csiklandozó sörtéin simítanak végig. Combomat tudatos gyengédséggel feszítem hozzá, tagadhatatlanul pimasz élénkséggel nyugtázva étvágyának felcsigázását. Ezerszer jobban vonzz annak a gondolata, folytatásba torkolljon az el sem kezdett, mégis elhúzódom és el is fordulok tőle. A böjtölés is lehet éppen annyira élvezetes, mint maga a főfogás. Amihez nem árt visszatérni egyébként, ha azt szeretnénk, hogy vacsora kerüljön az asztalra, lehetőleg záros határidőn belül.
Orrom alatt bazsalygok, a légvételét hallva, ami mosollyá szélesedik abban a pillanatban, ahogy bejelenti, segédkezne az előkészülés folyamatában. - Szívesen veszem, várj, adok egy vágódeszkát és egy kést is. - Minden létező hátsószándékkal simulok hozzá, egészen nekifeszülve, különös tekintettel a csípőm és a fenekem ágyékával találkozó pontjára, hogy aztán előrehajolva az alsó szekrényből kerítsem elő a szeleteléshez való alapot. Ugyan levehettem volna egyet a felső konyhai bútorból is, de akkor kénytelen lettem volna kihagyni azt a lépést, amelyet szándékolt szemérmetlen szemtelenséggel kínálhattam felé ekképpen, fantáziáját szemtelenül felpiszkálni kívánva.
- Parancsolj. - Az ártatlanság teljes skálája akadálytalanul képes volna végigfutni a hangszínemen, amivel leteszem a megszerzettet a pultra magam mellett. A kés kivétele a fiókból nem ad lehetőséget újabb ingerlésre, így azt csak egyszerűen fektetem le a felületre, amikor kevés szégyenérzettel átitatott, de annál szívesebben fogadott udvariatlansággal megint a felsőm alá kívánkozik. A revans kétségtelenül jogos és szó szerint megakasztja a légvételeimet, mellkasomba szakítva az utolsó magamhoz vettet, ahogy az érzékeny halmokat becézgeti lassan, körkörös gondoskodással. A reakció nem marad el, ébredező fogadtatás idomul ujjainak játéka alá jutalmul. Belső combjaim találkozásától egészen alhasamig szalad fel a jól ismert feszítő-sürgető érzés, ami teljes mértékig megakaszt mindabban, amit eddig csináltam vagy amit csak tenni akartam, annyira, hogy a szemhéjaimat is kénytelen vagyok lehunyni az érzékborzolás következtében. Ujjaimmal, tenyereimmel a pult sima, hideg felületében kapaszkodok meg, amikor glédába állítja a nyakamon lévő láthatatlan pihéket az oda ejtett csókjával és ahogy végigcsiklandoz arcszőrzetével. A bent rekedt lélegzet, sóhajba burkoltan gördül alá ajkaimról megszökve, hümmentésbe csomagolva a megjegyzésre és hátra hajtom a fejemet, kulcscsontja és válla találkozásának támaszkodva.
A pólóm alatt matató, egyik kézfejére simítom a tenyeremet, gyengéd unszolással akaszkodva meg ujjai közében, kimondatlanul egyértelműsítve, lejjebb kívánom vinni az érintését. Lassan haladva a hasamon végig, át egészen a combomra húzva a simítást, onnan annak belső része felé engedve útjára, de itt már érezhetően elengedem az irányítást, ha eddig egyáltalán engedte, hogy átvegyem.
Igazat adok neki, ehhez a győzelemhez már valóban nem volt számára olyan sok hátra.
Ezt a csatát ő nyerte.
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyPént. Márc. 26, 2021 4:09 pm

Abie & Jamie Ez a cserfes szemöldökvonogatás egyike volt azon emlékeknek, amiket még az elsők között raktároztam el róla, bár akkoriban még nem társult ilyen sejtelmesen sokatmondó pillantással. Vagy ha igen, akkor bizonyára nem az volt a cél, hogy én is észrevegyem. Az én figyelmem is inkább akkor lengte körül, mikor éppen mással volt elfoglalva, nem siettük el a dolgokat, ami valószínűleg inkább az én óvatosságom tükre volt. Mostanra sok minden megváltozott, már több mint egy éve az életem része, és el kell ismernem, ez az egész sokkal több, mint amire számítottam; nem hittem volna, hogy még egyszer ilyen közel kerülhet hozzám valaki, de bármennyire is küzdök ellene, az a halvány, sejtszinten lakó, megfoghatatlan kétség sosem képes teljesen kialudni bennem. Talán nem is fog. Talán csak több időre van szükségem. De ha ebben nem is tudok megváltozni, azt számtalanszor eléri, hogy egy időre megfeledkezzek róla.
Mondjuk, ha így néz rám, az az én gondolataimat is elég könnyen tévútra csalja. Nem is kell több ösztönzés, hogy a lehető leghamarabb visszatérjek, és besorozzak mögé. Megvárhatnám, míg befejezi a sajt kockázását, vagy akár még a művelet közben is kinyúlhatnék és elcsenhetnék egy szimpatikus szeletet; a helyzet az, hogy nem a jólneveltség tart vissza, hogy megtegyem. De úgy látszik, ő is érti a ki nem mondott kérést: tőle vágyom a falatra. Az ajkaim puhán súrolják az ujjait, ahogy a közéjük csíptetett fetadarabot átveszem, a kísérő csók és kommentár után egyetértően hümmentek, jelezvén, mind a sajt, mind a lelkes szervírozás elnyerte az elégedettségem, de a hangomban rejlő, apró zönge azt is elárulja, hogy mindkettőből sokkal többre vágyakozom.
A logikus lépés az lenne, ha inkább hagynám szorgoskodni, vagy akár én is besegítenék, amit egyébként szívesen megteszek, amint megkér valamire, ugyanakkor a disztraktor-pozícióról sem olyan könnyű önként lemondani; túlságosan teszik ez a felállás, hogy neki most oda kell koncentrálnia, míg én szabadon garázdálkodhatok, példának okáért a nyakába mormolt jó hírrel, ami úgy látszik, megint csak célba ér, mert a kés újból az asztallapon landol, ő pedig ezúttal egészében is felém fordul.
Keresem a tekintetét, ez afféle biztonsági manőver is, hogy tudjam, melyik szóval és érintéssel milyen reakciót váltok ki nála, de azt sem szeretem elmulasztani, hogy a tükreiben felcsillanó lelkesedés jeleit lássam. Az ötlet viszont meglepetésként ér, de csak mert nem is gondoltam, hogy ilyesfajta kirándulásra vágyna.
- A hegyekbe? – nézek rá csodálkozva, enyhén ráncolt homlokkal, mint aki még ízlelgeti az ötletet. Előbb feltételeztem volna, hogy… lényegében bármit. A családom birtokában van az egyik legsikeresebb ingatlanbefektető vállalkozás, a munkám során én is otthonosan mozgok a szállodák világában, és a megfelelő kontaktjaim is megvannak ahhoz, hogy teljesítsem, amit csak kíván. Erre ő inkább elvonulna a világtól. Újra és újra meglepetést okoz. Ám az indoklást meghallva, egy szemtelen kis mosoly is hamar előbújik a szám szegletében. – Várj, ezt előbb el kell képzelnem… – A csókja pedig gondoskodik róla, hogy a fantázia minél élethűbb legyen, ahogy hozzám simul, a tenyerem a short anyagára csúszik, de ezúttal nem lágy simogatás céljából, hanem hogy még közelebb vonjam magamhoz, akaratlanul is demonstrálva, hogy ezúttal nem engedem megszökni. Az érzékeim játékos borzolásának ébredező következményét mostanra ő is érzékelheti, ám mikor a tenyereim a gerince meztelen ívét közrefogva, a póló alatt újra felfelé simítanak, az ajkai egy rövid levegőszünetet beiktatva hátrébb húzódnak. Legalábbis először erre gondolok, de mikor egy könnyed fordulattal ténylegesen is visszatér a paradicsomokhoz, mélyebbről szökő lélegzet hagyja el az ajkaim.
Mostanra nem is tudnám olyan egyértelműen eldönteni, hogy a vacsora vagy inkább a közelsége hiányát érzem sürgetőbbnek, talán már azt sem bánnám annyira, ha a csirke inkább várna a sorára, de ezt nem szavakkal szándékozom a tudtára adni.
- Azt hiszem, jobb, ha én is besegítek egy kicsit, különben sosem leszünk kész – áltatom játékosan, mintha ilyképpen akarnék gyorsítani a folyamaton, és tulajdonképpen nem is lenne rossz ötlet, ha nem mozgatná jobban a fantáziám, hogy ezt a töretlen elhatározást, amivel inkább a készülő ételnek szenteli a figyelmét, vészesen megingassam.
Ha időközben kapok valamiféle instrukciót, a céltól az sem térít el, újra mögé helyezkedem, hogy ne tudjon olyan könnyen elficánkolni előlem, és szó nélkül a felsője alá csúsztatom a kezem, ezúttal konkrétabban haladva, az ujjbegyeim meg sem állnak, amíg gyengéden körbe nem cirógatják a kebleit.
- Úgy látom, már nincs olyan sok hátra... – nyomok egy apró csókot a nyaka tövére, és nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak bele a bőre melegébe.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyHétf. Márc. 22, 2021 12:27 am


Chapter I.

Öt perc, tapasztalataim szerint, rettentően hosszú és éppen ugyanennyire rövid idő is lehet, teljesen relatívan, a körülményektől függően, mikor melyikként kerül érzékelésre. Jelen felállás szerint inkább az elsőre szavaznék, ahogy elsasszézik a fürdő felé, megjegyzésére és nem mellesleg – egyébként igencsak tetszetős – szemtelenségére pedig csak játékos szemöldökvonogatást kap válaszul, néma ígérettel arra, részemről teljes mértékig benne vagyok; meglátjuk, ki hajt be és mit.
A vacsorához valók összeválogatása és azok előkészítése alapvetően nem tartanak sokáig, az ihlet kevéssé szállt meg, sokkal inkább a nagyi egyik régi receptje a ludas, ami a citrom-feta-zöldség mondjuk hármasát felmérve a hűtőben ücsörgő egyebek mellett, egyszerűen bevillant. Innentől pedig már minden gyorsan halad, bár a nagyobb része még hátra van, amikor előkerül az eddig eltávol lévő.
- Szemrevaló akadályozónak sosem vagyok ellene. - Csípőből érkezik a replika, mosolyt küldve felé és, ha már olyan nagyon benne vagyok, hogy említettem, gyorsan végig is mérem, pont annyi játékkal, hogy érezhesse, van mit csodálni rajta. Ehhez pedig a köntöse, ami anyagától függetlenül is engedi láttatni vállai szélességét és a mellkasa egy részét, amin nem is olyan régen volt lehetőségem végigsimítani, a következő alkalmat, pedig már most titkon izgatottan várom, abszolút mértékben hozzájárul.
Nem bánom a jövés-menést, eszemben sem lenne, így amíg ő eltűnik ismételten, addig először kezet mosok, nővér vagyok, nem tehetek róla, képtelen elképzelésnek tűnik a nyers hús és zöldség előkészítésének mixelését, egyszerűen muszáj őket külön kezelnem, ezt nem tudom levetkőzni. A csirke így félretolásra kerül az útból, tiszta vágódeszka és kés a helyére és a zöldségek lemosása lesz a következő. Amíg azok kicsit lecsepegnek, a fetaból szelek le annyit, amennyit az ételhez kell és nagyjából ekkor kapom vissza a társaságomat, a vállamra ejtett kedveskedéssel. Picit megrázom a fejemet, nem kell megköszönnie, hiszen nem tettem semmi olyasmit, amiért kijárna, csak a telefont vettem fel a földről, amikor észrevettem, oda került. Ez igazán semmiség.
Tudatosság nélkül simulok az érintésébe és egyúttal hozzá is vagy inkább össze vele. Enyhén oldalirányba billentem a fejemet, hogy kényelmesebb legyen számára, ahogy a vállam felett figyeli a vágódeszkán előadott ténykedésemet.
- Aham, ér. - Leteszem a kést és letörök a sajtból egy kisebb darabot, hogy felkínálhassam, amikor megérzem a kezeit a felsőm alá kéredzkedni. Jól eső borzongás szalad végig a bőröm alatt, mélyebb légvétel igényét támasztva bordakosaram közébe, a figyelemelterelést viszont igyekszem figyelmen kívül hagyni – hah! mintha lehetne – és helyezkedek annyit, felé tudjak egy kicsit fordulni, ilyen módon kínálva fel neki az ujjaim között tartott kóstolót. Ha elfogadja, utóbb puha csókot ejtek ajkaira futólag, lecsenve onnan a valószínűleg oda sem kenődött fetat, ürügynek azonban pont megteszi. - Finom. - Nem, azt nem árulom el, a sajt vagy sokkal inkább ő maga, aki az elismerést kapja, a fantáziájára bízom, melyiket kívánja bezsebelni. Aztán visszafordulok az előkészületek felé és a zöldségeket áll szándékomban felszeletelni, amihez hozzá is kezdek. A papa kényes volt arra, amint elég idős lettem kést fogni a kezembe, helyesen tartsam és forgassam, ahogyan azt kell – persze, mert ő séf – emiatt a szeletelés kifejezetten gyors folyamat… vagyis lenne, ha a mondanivaló és az azt kísérő érzékborzolás nem követelne sokkal nagyobb odafigyelést, mint egyébként maga a folyamat igényelne.
- Ó! - Leteszem a kezemben lévőket és végig hozzásimulva megfordulok, hogy teljesen szembekerüljek vele. Oldalra nyúlok ki először, a pulton hagyott konyharuháért, abba törlöm a kezeimet, majd ugyanazzal a mozdulattal vissza is ejtem a felületre. Tenyereimet a mellkasára helyezem át, ujjaim hegyével puhán simítva végig az ujjatlan felsőn keresztül a bőrén.
- Ez esetben mit szólnál, ha hegyekbe, a természet lágy ölére utaznánk valahová? - Kékjeire függesztem a tekintetem és jobbomat a füle alá viszem fel, ott cirógatva meg az érzékeny felületet. - Ahol teszem azt, ha nem akarunk, egész nap fel sem kell öltöznünk, mert rajtunk kívül nincs ott senki más... - Ajkaiért nyújtózom, ez alkalommal hosszasabban adózva ízlelésének. Egészen hozzábújok, szinte összefeszülve a testével, odafigyelve arra, combommal gyengéden az ölének dörgölőzhessek, itt azonban elszakadok tőle, búcsúpecsétet ejtve oda, ahonnan levegője elcsenésra került és magyarázat nélkül fordulok vissza – ha hagyja – a pult felé, legalábbis szándékomban áll, hogy folytassam, amit az előbb éppen csak abbahagytam.
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyVas. Márc. 21, 2021 11:02 pm

Abie & Jamie Mikor odalépek hozzá, még nem vagyok ott teljesen; ezért is fúrom az arcom a nyaka rejtekébe, hogy az érintése és a mélyre szívott illata, az ismerős, tusolás utáni jázmin- vaníliával keveredve segítsen visszatérni hozzá, és a fejemből is kitisztuljon minden nem idevaló foszlány. Nem akarom, hogy bármi is elrontsa ezt az estét, azt pedig végképp nem, hogy a tanúja legyen valami olyasminek, amit még magamnak sem tudok száz százalékban beismerni. Fogalmam sincs, hogy ténylegesen megvédhetem-e tőle. Magamtól. De hajlamos voltam elhinni, hogy ha valamire elég erősen törekszem, el tudom érni.
A tarkóm felé játszó ujjai könnyed bizsergéssel oszlatják szét a sűrűsödő gondolataim. Jól esik, de egyben vissza is húzódom tőle, ez a kis rituálé mindig a pillanat műve, jobb, ha most is csak ennyi marad; mielőtt útnak engedne viszont, a pimaszsága újra más irányba csalja a fókuszt, olyasfajta bogarat ültetve a fülembe, amiről tudja: nem tudnám figyelmen kívül hagyni. De nem is akarom.
- Adjon öt percet, mademoiselle, és meglátjuk, ki hajt be és mit – játszik egy kis szemtelen fény a tekintetemben és az arcomra ragadt mosolyban is, miközben igyekszem fenyegetően komolynak látszani, hogy aztán az említett intervallumot szinte kimért pontossággal betartva, meg is jelenjek újra. A konyhai felületek közben teljesen átalakultak, pedig abban a hitben éltem, hogy ennyi idő alatt maximum a hozzávalókat volt ideje kiválasztani-pakolászni a pultra, így enyhe meglepettséggel konstatálom, hogy úgy tűnik, mostanra már javában zajlik a munka, amit a helyzetjelentése meg is erősít.
- Jól hangzik. Bár biztos vagyok benne, hogy csak akadályozni foglak – ismerem be a meggyőződésemet egy őszinte mosollyal. – De ha nem bánod, fél perc és itt vagyok. – Azzal ismét eltűnök, a hálóban pedig magamra kapok egy tiszta, ujjatlan pólót, az edzéshez igazodó, praktikus kialakításuk és anyaguk miatt általában itthon is ezt a típust preferálom, illetve egy kényelmes, laza szabású, hosszú szárú sportnadrágot.
A földön landolt telefonomról időközben meg is feledkezem már, mikor jelzi, hogy megtalálta és felvette, a pillantásom egyből az asztal peremére siklik, ahol az említett készülék is lapul, egészben, de a csúszás utáni pofára esés azért meghagyta rajta a nyomát: a képernyő megsérült a jobb alsó sarkán, és halvány, pókhálószerű repedéscsíkokat hagyott maga után. Ahogy elhaladok mellette, épp csak rápillantok a sötét kijelzőre, de nincs kedvem most foglalkozni a problémával. Inkább odasétálok hozzá, és a köszönömöt a vállára adott puszi kíséretében mormolom el, mire kimondom, a karjaim pedig már a dereka köré is kulcsolódnak. Lágyan hozzásimulok, és a válla fölött figyelem, mivel is tevékenykedik épp.
- Finomnak tűnik – jegyzem meg az alapanyagokat jobban szemügyre véve, ha nem épp a hagyma vagy a cukkini szeletelése zajlik, a paradicsom és a feta látványa máris kísértésbe hoz. – Előkóstolni ér? – bátorkodom a kérdéssel, a fejem pár centivel a füle irányába hajtva, a kontyba fogott frizuráért momentán nagyon is hálás vagyok, így több felület jut nekem, amit szívesen ki is használok. A tenyerem pedig mindkét oldalt gyengéden a pólója alá csúszik, a ruha anyaga helyett a puha bőre után kutatva, cirógatva, az ujjaim játékosan járják körbe a csípője területét, mintha csak az előző ígéretnek az előőrse volna.
Óvatos vagyok, mert valószínűleg kés van a kezében, figyelek rá, hogy nehogy meglökjem, és a közelségemmel véletlenül se tegyek kárt benne, a szemem végig a mozdulatain tartom, de azt azért nem állítom, hogy egy picit sem igyekszem kizökkenteni.
- Nem is mondtam, de úgy néz ki, a jövő hét elején mégis szabaddá tudom tenni magam - mesélem, teljes tudatában annak, hogy a szavaim halvány lélegzetnyi visszhangot küldenek a nyaka irányába. - Ami azt jelenti, hogy már csak az úti célt kell kiválasztani. - Legutóbb még hiába merült fel az utazás ötlete, nem tudtam biztosat mondani, de ma ezt is megbeszéltem Willel, már csak abban reménykedem, hogy azóta nála sem változott a beosztás.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyPént. Márc. 19, 2021 8:38 pm


Chapter I.

Nem egészen vagyok biztos abban, a fürdőben töltött néhány, szándékosan elnyújtott perc alatt, történt-e bármi vele vagy sem. Nem mintha nagyon jelek utalnának rá, egyszerűen csak az, ahogy itt hagytam, szándékosan a gondolatait egyetlen irányba koncentráló sugallattal, valahogy más energiával kellene átjárnia a helyiséget. A gondolat inkább csupán érzés gyanánt illan át szőke, rakoncátlan tincsekkel keretezett elmémen és ugyan nem maradéktalanul reppen tova, de képes vagyok elengedni azzal, ahogyan kékjeinek sötét árnyalatában játszó párosát a nyakam alá függeszti, egyetlen pontra fókuszálva. Tagadhatatlanul szeretek a figyelmében fürdőzni, egyelőre nem tudatosítva magamban a gondolataim hátsó zugába befészkelődőt, amit érzékelni vélek ugyan, megfogalmazni azonban még képtelen lennék. Talán nincs is mit.
Oldalirányban billentem a fejemet, hogy kényelmesebb teret engedjek a számára bársonyomhoz való hozzáférésének kivitelezésében és jól eső borzongás cikázik keresztül a bőröm alatt szó szerint minden irányban, ahogy arcszőrzetének szálai végigcsiklandoznak közben. Ujjaim hegyével tarkóját cirógatom végig, amolyan hálával fogadva a köszöntést, abba ringatva magamat, helyreállt az a bizsergés, amivel itt hagytam korábban. Halk, elégedettségtől terhes hümmentéssel veszem tudomásul, hamarosan megint csatlakozik, közben pedig rövidre nyírt hajszálaival játszadozom becéző érintésekkel simítva végig rajta.
- Értettem a célzást. - Nevetem el magam, ezzel teljesen ellentétes módon közben komolyságot próbálva húzni vonásaimra – kisebb, mint nagyobb vagy akármilyen sikerrel –, így azonban még eszemben sincs elengedni. Könnyedén fordulok utána és kerülök a közelébe, hogy tudomására hozzam, amit csaknem állítólag elfelejtettem.
A reakció pedig igazolja azt, teljesen megérte csupán ezért tartóztatni még egy kicsit. Újra puhán harapom be alsó ajkamat, pimasz elégedettséggel merítkezve meg a vallomás okozta látvánnyal. Tenyerének gyengéd érintését még érzékelem, de gyorsabban mozdulok annál, semmint magának bitorolhasson, egyelőre.
- Kizárólagos szolgálatodra. - Mosolyom őszinte, jól érzem magam a közelében, mellette boldog vagyok és amennyiben szívesen hagynám a szívemet elmerülni ebben a felismerésben, pontosan annyira ijesztő is annak a gondolatnak az árnyéka; soha, semmi sem tart örökké.
- Tekintsd úgy, hogy ígéretnek veszem. Lehet be is hajtom, csak szólok. - Kezem emelem és az ujjaimat mozgatom meg finoman, amolyan búcsúként és teljes mértékig komolyan gondolom azt, igényt tartok arra a kilátásba helyezett ellenőrzésre.
Amíg ő a fürdőbe lép be, addig én előbb a táskámhoz, elteszem a kezemben lévő holmit, aztán visszatérek a konyha felé, keresztül haladva azon a helyiségen, ahol eddig voltunk, amikor észreveszem a padlón landolt telefonját. Szokatlan, nem csak a látvány, de annak a gondolata is, miként és miért került oda, mindenesetre felveszem – egy vagy több darabban, ahogy rátalálni sikerült – és az asztalra helyezem. Belenézni nem áll szándékomban, más kérdés, ha a felvillanó képernyőn bármi megjelenik. Ezt leszámítva azonban csak a sima felületen hagyom és átmegyek a konyhába.
A hűtő tartalmát gyors pillantással mérem fel, sokáig nem szükséges azon gondolkoznom, mire essen a választás a vacsora tekintetében. Csirkemell, citrom, paradicsom, cukkini, lila hagyma, feta és mozzarella, friss petrezselyem kerül elő, a felső szekrényből pedig különböző fűszerek. A sütőt előmelegítésre állítom, a húst bevagdosom, egy kisebb tálba olíva olajba keverek kaprot, a petrezselymet összevágva, sót, borsot, kevés fokhagymát és citromlevet, az elkészült páccal pedig bekenem a csirkét. A paradicsom, a cukkini, a hagyma és a feta felszeletelésre várnak, ezek mennek majd a bevágásokba, de még nem érek el hozzájuk, amikor visszatér a zuhany alatt végzett. Szempáromat az ajtókeret irányába fordítom. - Nagyjából öt-tíz perc és megy a sütőbe, onnan pedig nagyjából még húsz perc és kész van. Ha csatlakozol, akkor talán egy picit előbb is. - Abból, hogy egyelőre még nem jön beljebb és a rajta lévő köntös látványából erős gyanúm támad arra, ebben a pillanatban még nem feltétlenül áll szándékában csatlakozni, így pedig elképzelhetően, mire visszaér, talán végzek az előkészítéssel, de ezt még meglátjuk. A terítésben viszont még nyújthat segítő kezet, ha szeretne. Nem kötelező, az én ötletem volt az itt elkészített ennivaló, két főre pedig nem nagy kaland tányért és evőeszközt kitenni.
- A telefonod leesett a földre, oda tettem, az asztalra. - Mutatok az irányba, pontosan melyikre is gondolok, aztán visszafordulok a még félkésznek sem mondható étel felé. Minél előbb összeállításra kerülnek az alapanyagok, annál előbb lesz belőle vacsora, aminek a vártáról már több jelzéssel is tudósított a köntösbe bújt.
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyPént. Márc. 19, 2021 7:01 pm

Abie & Jamie Sok előnye van, ha ugyanabban a toronyházban élsz, mint amiben a céged központi irodája is helyet kapott, pláne, ha az egész komplexum a családod tulajdonát képezi. Az egyik például az, hogy a személyzet is az én felügyeletem alá tartozik, így egy külön megállapodás keretében, van, aki intézi a mosást, takarítást és a hűtő állandó alapfelszereltsége sem elsősorban az én felkészültségem függvénye. A boltban való zsúfolt forgolódás nem az én világom, Lorena mostanra már jól tudja, mire lehet szükségem; hogy őszinte legyek, nem is szoktam leltározni a bevásárlásait, így, hogy hazaérve mit találunk, az számomra is meglepetés lesz, de nem kétlem, hogy a spontán beiktatott vacsorakreálás kivitelezhető lesz belőle.
Ahogy azt sem, hogy ha most vele tartanék, hamar más irányt venne az este; ettől függetlenül a fantáziám nagyon is borzolja, az ajkaimra mért ízelítő és a gondolataim közé ültetett kép is. Nem könnyíti meg a dolgom, de nyilván nem is ez a célja, úgy hiszem, pontosan tisztában van vele, hogy a fegyvertára minden egyes eleme bont néhány téglát a konok elhatározásomon, miszerint nem akarom ilyen hamar lefölözni az este izgalmát. Ki akarom élvezni, hogy vágyakozom rá. Ez a kettősség pedig a tekintetemben is tetten érhető, mintha a prédáját egyelőre csak figyelő-kóstolgató tigris vágyódó önfegyelme tükröződne benne. A pillantásom elkíséri egészen a záródó ajtószárnyig.
Csak ezután indulok a konyhába, már az első néhány korty is kellemesen hűsít, és hamar elmulasztja az edzés utáni kimelegedettség utólagos diszharmóniáját. A telefonom böngészve azon mosolygom, hogy ez a sugalmazásos trükk nagyon is bejött, a szemeim a híreket leltározzák, de a gondolataim egy része vissza-visszavándorol a háttérben morajló vízcsobogáshoz, egészen addig, míg az a bizonyos üzenet nem zökkent ki teljesen. A meglepetés egy pillanat alatt megdermeszti a mozdulataim, az ajkaim felé közelítő üveg félúton megáll a levegőben, majd a gondolataimba merülve lassan visszaengedem, míg a talpa ismét a combom alján támaszkodik. Josh Reid neve hirtelen számos emlékszilánkot hív elő a múltból, a képek gyors egymásutánban futnak át előttem, halvány karcot ejtve a jelen valóságán, de még mielőtt mélyebb rétegekbe érhetnének, leteszem a kezemből a telefont. Nem állt szándékomban odavágni, mégis végigcsúszik, majd a másik oldalon lebucskázik a sima asztallapon. A koppanásból nem tudom megállapítani, hogy egyben maradt-e, de jelenleg ez érdekel kevésbé. Négy éve nem láttam, miért éppen most..? Az aggodalom hamar végigsöpör rajtam, nehogy pont most húzzon be ez az egész, mikor Abie is itt van. Mire végiggondolom a szívem már hevesebben is dobog. Az utóbbi másfél évben egyszer sem volt vele gond, ha itt volt, kezdtem azt hinni, hogy…
Nyílik az ajtó, és a hangja gyengéden keresztülvágja a gondolatot.
- Megyek… - válaszolom csupán félig megemelve a hangom, de egyúttal el is lököm magam a pulttól, leteszem a sört és a tekintetét kerülve felé sétálok. Mintha már menet közben kiszúrtam volna azt a magányos vízcseppet, amit üdvözlésképp gondolkodás nélkül kicsókolok a kulcscsontja fölötti, aprócska zugból, nem bánva, hogy a borostám itt-ott megkarcolja közben a bőrét. – Mindjárt jövök – suttogom ismét, ezúttal a nyaka tövébe. – Cserébe kölcsönadom a konyhát – teszem hozzá egy szemtelenbe hajló célzással, és már tovább is indulnék, mikor a hozzátoldása megállít. Már csak akkor észlelem a merényt, mikor az ajka csaknem a fülemet súrolja. A mondandója pedig, a lassan kiengedett levegővel karöltve érzékeny libabőr-térképet rajzol a nyakamra.
- Te galád – húzódik szélesre az előbb csak formálódó mosoly, ahogy az érzés egy borzongás kíséretében, célirányosan végigszalad rajtam, a tenyereim mindkét irányból lazán a derekára simítanak, mintha legalábbis szándékomban állna valamiféle könnyed bosszúra ragadtatni magam, de még azelőtt kicsusszan a kezeim közül, hogy igazán megérinthettem volna.
- Oké... – nézek utána, csendben summázva, hogy tökéletesen beleestem a csapdába. – Ha visszajöttem, ennek a kérdésnek feltétlen utánajárok – helyezem kilátásba, majd leakasztom pólóm a székről, és be is masírozok vele a fürdőszobába, hogy a többi göncömmel együtt a mosótárolóba dobjam, a szokásos, két perces váltózuhany után pedig el is zárom a vizet. Törölközés közben az jár a fejemben, hogy az előbb vajon az éles figyelemelterelése rántott-e ki, még mielőtt a szorongás elmélyült volna, vagy ez amúgy is csak ennyi lett volna? De örülök, hogy elmúlt, nem akarom újra előhívni, így inkább ki is űzöm a fejemből. Felkapok egy alsót a frissen mosott rekeszből, és ráébredve, hogy nem hoztam magammal semmit, magamra kanyarintok egy köntöst.
- Na, hogy halad a vacsi? – kérdem enyhe provokálásba hajló, bujkáló mosollyal, ahogy benézek hozzá, teljesen tisztában a bent töltött, maximum öt perccel; és meg is állok néhány pillanatra az ajtókeret mellett, de be még nem megyek, előbb a hálót is útba akarom ejteni, hogy rendesen átöltözzek.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyPént. Márc. 19, 2021 9:31 am


Chapter I.

Gondolkodás nélkül egyezek bele abba a bizonyos egyetlen feltételbe, pedig még nem tudom pontosan, mi lapul hűtőjének mélyén. Ebből kifolyólag gyorsan merül fel a kérdés; megállunk-e útközben vásárolni valahol, ami nagyban képes redukálni a konyhában szándékozott idő eltöltését, arányosan többet engedve meg az elfogyasztásnak. A másik lehetőség, hogy jelzi, ha nem feltétlen muszáj még egy kitérőt megtenni, így viszont vakon repülésben bólintok rá a kitételre. Tulajdonképpen sok mindenen nem oszt, nem szoroz, ha kell intuícióból is menni fog a vacsora alkotás, más kérdés mennyire válik rendhagyóvá esetleg az asztalra és végül tányérra kerülő eredmény. Azt viszont tudom, ha még bekanyarodunk valamelyik élelmiszerüzletbe, a vásárlás költségébe szeretnék beszállni, így tartom fairnek.
Bizonyos kérdésekhez való hozzáállásunk viszonylag hamar elkezdett kibukni, ami egyszerűen azokból a különbözőségekből fakad, ahogyan felnőttünk. Nála a rendelés vagy máskor adott helyre való beülés játszana lehetséges opciókként, megoldás gyanánt az éhség elverésére, ami viszont engem illet, a főzés sokkal inkább kreatív folyamat, de legfőképpen valami, amit olyasvalaki kedvéért teszek meg igazán, aki jelent valamit. Vagy inkább sokat. Illetve be kell vallanom, igen, az is ott van a pakliban, a gyakori ételrendelések – mindegy, hogy otthon vagy ott helyben az étteremben –, erősen tárca megviselőek lehetnek. Drága városban élünk és a nővéri fizetés óvatos mércével tekintve is földközeli vagy azon két lábon álló, józan beosztást követel meg.
Habár nem derül ki, egészen pontosan csak a zuhany, annak elsődleges lenyúlása esetleg én tetőtől-talpig a zuhany alatt vagy a kettősünk ugyanott való gondolata jár a fejében – ha nem az utolsó kettő variáns, hamarosan úgyis az fog, erről tenni áll szándékomban – úgy döntök, saját kedvem szerint fogom értelmezni. Jó érzés végigfuttatni rajta a tenyeremet, gyengéd érintéssel adózva neki és az sem különösebben zavar, a rajta lévő trikó átnedvesedett a sport és játék kettősének egyvelegétől. Nem ismeretlen a jelenség és nem, kicsit sem kosárlabdázás jár a gondolataim között az emlék felidézése közben.
Kékjeiben leginkább az adózó figyelme tetszik, illetve az a különlegesség, ami valószínű a fények játékának köszönhető, személyes véleményem szerint viszont inkább a hangulatához kapcsolódó, a világosabb árnyalattól egészen a nagyon mély sötétig képes változni. Sokáig azonban ebben a pillanatban nem hagy meg a néma gyönyörködésben, ajkainak puha közeledését gyengéd fogadtatás várja, az oda ejtett, kilátásba helyezett ígéret, pedig hiába inkább elvesz most, semmint ad, mégis jól esően borzolja fel a láthatatlan pihéket a tarkómon, az alhasamban jelentkező feszítő érzésről nem is beszélve. Az adok-kapok ezen állása túl magasra ível, éppen annyira, hogy képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, aminek az első hulláma a most általam kezdeményezett csók, alsó ajkát fogaimmal óvatos odafigyeléssel karcolva meg és nyelvem hegyével illetem rá engesztelésemet végül. Még nem lépek el tőle, kipergetett lélegzetem forrósága az kérető inzultáláson átesett felületen landol, amikor elérek a tényleges feleletig.
- Végig rád fogok gondolni. - Halk intimitással hagyom függőben azt, ez a zuhany alatti, funkcionalitás elvégzésére vagy a bőrömre mindenhová érkező, kellemesen meleg vízpermet érzetének egészen más irányú, kiegészítő felfokozására vonatkozik. Mielőtt még reakciót kaphatnék a bejelentésre, igyekszem elillanni előle és távolodásomban a pimaszkodás mellé, alsó ajkamat még a fogaim közé harapom be puhán, kiegészítve a neki szánt műsort.
A zuhanyt csak éppen annyival nyújtom el – bár ez sem jelent viszonylagosan hosszú idejű igénybevételt –, hogy a sugalmazás teret nyerhessen magának, szándékkal, majd előkerülve, magam elé fogom a levetett ruhákat és a tiszták közül is azt, aminek a hiánya nem is lesz majd annyira hiányzó. A tessék-lássék módon, kusza gombócba feltűzött hajam még a helyén áll, itt-ott kicsit nyirkos, köszönhetően az alig néhány perce sem elvégzettnek, amikor visszatérek a társaságába. A felsőjétől való megszabadulása nyilvánvalóan rögtön szemet szúr, önmagától újabb mosolyra húzva ajkaimat.
- Újra a tiéd a helyiség egészben. - Bár eddig is az volt, de úgy hiszem a lényeget érteni fogja, végeztem a zuhanyzással, övé a lehetőség, ha élne vele.
Megvárom a reakcióját mindenképpen és mielőtt már éppen elindulnék, hogy a mellkasomhoz fogott holmit eltegyem a táskába, ahonnan az azóta már felvett előkerült, még visszalépek hozzá egy pillanatra. - Ahm, majd' elfelejtettem... - Még közelebb helyezkedek hozzá, egészen a fülcimpához hajolva, mindegy, hogy csak ketten vagyunk az egész lakásban, van, ami egyszerűen felcsigázóbb úgy, ha nem teljes hangerőn kerül közlésre. Egészen neki szánttá válik az így kiejtett, persze egyébként is, logikusan, amikor hozzá beszélek, itt inkább egészen másfajta miliő megteremtésére ad lehetőséget a szinte titokként közölt;
- Nem húztam fehérneműt. - A bordakosaramba szorult, felhevült lélegzet, ezúttal a füle alatti, érzékeny felületen landol a nyakán, ha nem hajolt el korábban, minden kétséget kizáró pimasz mosolyom pedig társa lesz a szemtelenkedő csigázásnak vele, ahogy megint igyekszem megszökni a keze ügyéből, elvégre a vacsora nem készíti el önmagát, igaz?!
Vissza az elejére Go down

Jamie McAllister

Jamie McAllister
Civil
Hozzászólások száma :
16
Play by :
Chris Wood
Join date :
2021. Feb. 26.
Age :
34
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
real estate investor, ex-marine
∆•∆ :
Days of Future Past 62e17352c79e9b760a5deebd733c090d

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyCsüt. Márc. 18, 2021 11:14 pm

Abie & Jamie Hálás voltam, amiért Abie rábólintott a ma esti kihívásra. Gyakran időzítettük össze a sportot, ilyen tekintetben nem számított újdonságnak, de mára nem volt igazán betervezve; dél körül írtam rá, hogy mit szólna, ha. Nem volt épp ideális napom, így inkább ki akartam mozogni magamból a feszültséget, ahelyett hogy hazavittem volna hozzá. Erre pedig a pálya volt a legalkalmasabb.
Vannak azok a sportok, amik leginkább arra jók, hogy kiszellőztesd közben a fejed. A zavaró tényezőket kizárva sokkal hatékonyabban fókuszálsz az adott kérdésre vagy problémára, ami napközben csak a gondolataid között motoszkál; bármi gondom is van, egy hosszabb futást követően végül mindig kirajzolódik előttem, hogy mit kellene tennem. A kosár viszont más. Itt épp azt élvezem, hogy semmin nem kell gondolkodnom közben. Kiürül a szemét és vele együtt minden frusztráció is.
Abie-nek nem mondtam el a valódi okát, nem akartam ráterhelni, ő csak el akart tölteni velem egy kellemes estét, és ezt szerettem volna megadni neki. Én is vágytam rá, hogy eltörölje a napom árnyékosabb részét, a tervem pedig be is vált: a meccs lefújása után, mint akit kicseréltek, a feszültségem nyomtalanul elszállt, annyira, hogy még a handmade vacsorára is áldásomat adtam. Pedig velem aztán igazán nem járt jól ezen a téren, ha kajáról volt szó, gyerekkorom óta a vedd vagy rendeld dilemmára szocializálódtam; ezt sem mondtam neki sosem, maximum a meglepett pillantásom lehetett árulkodó, de ő volt az első nő, akitől valaha is azt hallottam, hogy szívesen szán időt és energiát a főzésre.
A labdát lazán az alkarom és a derekam közé illesztve, hagyom, hogy a karja utat találjon az oldalam felé, a jobb tenyeremet pedig én is a csípőjére csúsztatom néhány lépésnyi időre – sokra nem, mert az én trikóm azért mindig megviseltebben végzi az edzést, nem hinném, hogy kellemes lehet az átnedvesedett felsőmhöz érni. Közben halvány mosollyal hallgatom a lelkes rábeszélést, és bár már az elejétől tudom, hogy ezúttal úgyis igent mondok, azért ezt vele nem éreztetem, ahhoz túlságosan élvezem a folyamatot. Végül egyetlen feltételt szabok csupán: ha egy mód van rá, ne teljen órákba, mert azt nem biztos, hogy ki tudom várni, legyek bármily’ lelkes kukta is a háttérben.
Számítok rá, hogy az ajtón belépve az első útja a fürdőszobába vezet, és az igazat megvallva egy részem az invitálásban is reménykedik; nem csak azért, mert engem is megizzasztott a játék, a napokban nem sikerült sok minőségi időt összehoznunk, ami főleg az én saram, Will olyan projektet bízott rám, ami egy tíz pontos mezőnyben úgy tizenöt pontos kibaszás – a mai beszélgetésünk óta azt is tudom, miért, de ez nem változtat a tényen, hogy a zuhanyzó gondolata csábítóbb a kelleténél.
- Egészen véletlenül nekem is épp ez járt a fejemben – simítok rá a kezére, mikor már a köldökömnél jár, megállítva ugyan, de ahogy a tekintetünk találkozik, és elmosolyogja magát, közelebb hajolok egy csókra, ha hagyja, és közben a valós aggályaimat is elmormolom az ajkaiba. – De ha megteszem, attól tartok, sosem lesz kész az a vacsora. Ezt meg én garantálom. - Ahogy elindul, akaratlanul is elmosolyodom, főleg az arcára somfordáló, macskás félmosolyról, ami nem is üzenhetné világosabban: még meggondolhatod magad. Meg is tenném, ha aljas és számító módon, nem hallgatnék a gyomrom tanácsára: a megfelelő sorrenddel mindkét program bezsebelhető még. Míg a víz folyását hallgatom, azért lehámozom magamról a rám tapadt felsőt, és az egyik szék karjára dobom, a hűtőből pedig kiveszek egy sört, és a tetejét lepattintva bele is kortyolok. A derekam a konyhapultnak döntve még utoljára csekkolom az üzeneteimet, ma már nem akarok foglalkozni velük, remélem, nem futott be semmilyen S.O.S. kérés, Willtől kitelik. Ám mielőtt letenném, egy apró zizzenés újra a képernyőre irányítja a figyelmem. A névtől, amit látok, egy pillanatra ráncba fut a homlokom. Semmi más, csak egy pár szavas kérdés, mégis inkább kinyomom, és az asztalra is csúsztatom a telefont, mint aki inkább nem is látott semmit.
credited to karol
Vissza az elejére Go down

Joy Lewis

Joy Lewis
Egészségügyi dolgozók
Hozzászólások száma :
14
Play by :
Vanessa Kirby
Join date :
2021. Mar. 10.
Age :
34
∆•∆ :
Days of Future Past 555b45daf79d06d8735e48f9fd78ae3cb9bab577
Tartózkodási hely :
Sydney
Foglalkozás :
Nurse (ER)
∆•∆ :
Days of Future Past 541026c2bed90cb871f18c212f0799f7ad3f9954

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Days of Future Past   Days of Future Past EmptyKedd Márc. 16, 2021 8:31 am


Chapter I.

Ez már nem csak arról szól, egyszerűen jó érzés a közelében lenni vagy, hogy van valami megfoghatatlan a lényében a ránövesztett páncél alatt, ami úgy érzem, napról napra egyre erősebben láncol hozzá. Olykor ijesztő a korábban még nem tapasztalt, máskor meg annyira magától értetődően természetes, mintha sosem lett volna másképpen. Még ez a kettősség is érdekes és különleges, egészen felvillanyozó, bár bevallom, néha megállásra, nagyobb légvételekre késztet, nem minden esetben szó szerinti formában. Apró momentumok pillanatokká sűrűsödve, hirtelen érkező váratlansággal meglepve, nem számított helyeken, mint a kórház kantija ebédidőben, az utcasarkon, amin hazafelé sétálva fordulok be vagy a kosárlabdapálya szélén, egy palack vizet szorongatva.
Ahogy jön, úgy múlik is általában, abban a szekundumban, amint eltereli valami a figyelmemet, mondjuk a közös játék lefújása. Lassan sötétedik, másnap pedig mindkettőnket munka vár, hétköznapi teendők egész sora, általánosságban megkövetelve az előzőleges pihenést, legalább részlegesen konszolidált mértéket öltve. A pálya szélére ledobott táskát könnyed mozdulattal veszem a vállamra, a víz még a kezemben, a hajamat szorosan összefogó gumit pedig egy kézzel húzom ki a copfból, máris sokkal komfortosabb érzéssel megtoldva az egyébként kellemes bizsergést a mozgás után. Tincseim kusza, természetes loknikban rendeződnek fegyelmezetlen hullámokba a vállaimon és arcom körül. Mosolyogva teszek kísérletet az oldalának átkarolására menet közben, lelkesen arról győzködve, vacsora rendelés helyett legyen főzés, magamra vállalva ezzel a feladatot, csak kevés segítséget igényelve tőle hozzá. Azt is inkább az egymás körül sertepertélés okán, nem annyira az előkészülés nehéznek ítélése miatt. (…)
A cipőből a lakásba érve automatikusan lépek ki. Tudom, hogy szokatlan, sokakra nem jellemző, de szeretek általában mezítláb – most zokniban – jönni-menni, otthon vagy akár nála is most már. Lábujjaimmal tartok ellen az edzőcipő sarokrészének és egyszerűen kibújok előbb az egyikből, aztán a másikból. A vállamon lógó táska is levetésre kerül, abból váltásruha, egyszínű, laza szabású, elöl V alakban kivágott nyakú pólót és shortot veszek ki. Amíg nála vagyok, addig jó és arra is, amiben reggel megyek majd haza, még a munka megkezdése előtt.
- Stip-stop a zuhanyzó. - Felé fordulva deklarálom igényemet saját felségterületén, vacsikészítés előtt erre ugyanis szükségem van. Megizzadtam kosarazás közben, vágyom arra, hogy lemossam a játék élményének odatapadt gyöngyeit magamról. Jobbommal fogom össze a két részből álló csere ruha-párost, amikor odasétálok hozzá és, ha nincs ellenére, bal tenyeremmel mellkasán simítok végig, tekintetemmel előbb a kezem mozgásának adózva figyelemmel, de onnan gyorsan csúszik fel érdeklődésem tekintetének össztüzére. - Persze nem mondom, csatlakozhatsz, ha egészen véletlenül elképesztően leküzdhetetlen vágyat éreznél erre... - Igyekszem nagy komolyságot tükröző mimikával előadni az invitálást, egyenlő(tlen) mértékben annak súlyosságával, mégiscsak igen fontos momentuma lesz ez az este folytatásának. Az első akaratlan belemosolygással persze azonnal lebuktatom saját magam, ezen még dolgoznom kell. A meghívás kijárt, mégiscsak az övé a zuhanyzó, a gyorsabban igénylő jogán igyekeztem elsőbbséget kivetni rá, az adózás a minimum, amit felajánlhatok érte cserébe. - Minden más esetben, pár perc és jövök.-  Nem kötelező természetesen elfogadnia. Szuper gyorsasággal képes vagyok túlesni az egész procedúrán. Mindenkinek kell valami természetfeletti képesség, az enyém ez lenne. Olykor kifejezetten hasznosnak bizonyul, panaszom nincs rá.
Mindenesetre elengedem, mellkasomhoz ölelve két kézzel a szorongatott textíliákat és bár megfordulásra késztetem magamat, szempárját még egy ideig nem engedem el, főleg, hogy az ajkaimra kiült pimasz mosoly ívét tovább élvezhesse, mégiscsak ő kapja, ennyi kijár. Csatlakozik vagy sem, mindenesetre elvonulok az említett helyiség felé, tényleg kell az a sebes zuhany, mielőtt még bármi másba fognánk, mondhatni esszenciálissá lépett elő, már csak annak okán, kényelmesebben érezném tőle magam a bőrömben, sokkal előbb, mint utóbb.
Vissza az elejére Go down



Ajánlott tartalom

Days of Future Past Empty
TémanyitásTárgy: Re: Days of Future Past   Days of Future Past Empty

Vissza az elejére Go down
 
Days of Future Past
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Reviving St. Claire :: Minden más :: Alternatív :: Múlt és jövő-
Ugrás: