imperial stormtroopers

Rhydian & Jane

"I smile because you're my family...I laugh because there's nothing you can do about it."

 Rhydian tekintete miatt, megállíthatatlanul indult meg egy csendes kacaj, aminek utat is engedtem az orrom alatt. 
- Ne is legyenek. - A mosoly tovább díszítette az arcom. Tudom, hogy ezt mondanom sem kell neki, vagyis csak sejtettem. Valahogy könnyen jöttek a szavak a társaságában. Lehet a nyugalom miatt amit sugároz magából. A tökéletes ASMR figura. - Hm, van köztük olyan, akire rá mernéd bízni az egyik legcukibb családtagod?
Felemeltem játékosan a szemöldököm, merje megcáfolni a titulust amit adtam magamnak. Biztos merné, csak nem lenne rá szíve. Vagy lehet inkább fordítva kellett volna feltenni a kérdést?
"Van-e köztük olyan, akit a legcukibb családtagjára rá mer bízni?"
- Áh, alábecsüljük a folyékony kenyér képessegeit vagy talán sokat sportolsz azóta?
Boldog voltam, hogy ő is úgy látja, hogy jól haladunk a bandával és szemeiben semmi megvetést nem lehetett találni. Ez igen ritka a mi családunkban, dehát valamilyen szinten ő is a saját útját választotta. Fel kell jegyeznem fejben, hogy ne felejtsem el elolvasni egy könyvét. Lehet, olyan szépen fogalmaz benne, hogy fel sem fogom majd, de egy próbát igazán megér. - Ami ebben a szobában elhangzik Mr Rhydian, az itt is maradhat. Jobbam tartok titkot mint egy pap, kivéve amikor ital kerül a szervezetembe.
A mosolyom egy pillanatra fájdalmassá vált. Bizony az italtól elered a nyelvem és a világ összes igazságát a körülöttem lévőkre zúdítom. Ejnye még Aileen unokatesóm titkát is kifecsegtem egy idegennek, mielőtt az idegent a testvéremmé fogadtam volna..még svédországban.
- Remélem nem tűnök túl okoskodósnak. Általában nem vagyok az, csak a mai az egy ilyen nap.
Elvégre nem sok közöm van az irodalomhoz, nem is brillíroztam benne soha. Rhydian meg tényleg olyan aki ért hozzá. Kellemetlen lenne, ha most kiderülne, hogy hülyeséget zagyválok össze-vissza.
- Rolling Stones? Végülis igen, passzol hozzád. Én nagyon kevés koncerten voltam...az is Britney Spears volt. Nem a legjobb példa, amit követni kell.
Hiszen az absok botrány, a kiállása a koncerteken...de a némelyik zenéjének ma is szeretem a szövegét. Meg tudtam én, hogy a pénz az igenis rásegít, hogy könnyebb, jobb legyen az élet. De mégis...
Hagyjunk is engem egy pár pillanatra. Rhydian történetét a fiatalabb korából úgy hallgattam, mintha mesét mondott volna fel. Egy Party Busz! Nem is tudom, léteznek még olyanok egyáltalán? Hirtelen nem tudtam nem elképzelni raszta hajjal, gandzsával a szájában. Pedig tanulságos volt a történet, de az én ajkaim a kép miatt egyre feljebb görbültek. 
A dal után, amit elénekeltem neki, kapásból azt hittem, hogy innentől kezdve örök helyünk lesz az évfordulóján. Ma de, ami késik nem siet. Pedig rokonoknak és barátoknak igazán jófej ajánlatokat tennénk. 
- Sajnos nem akad. Túl sok időt töltöttem a kopirnyók társaságában. 
Hangosan felnevettem aztán gyorsan a szám elé tettem a kezeimet. Mert így illendő és mert vissza kellett fogni a nevetésem. Sajnos kínában is meghallanak, ha nem fogom magam vissza.
- Svédországban tanultam ugye. Anyáék orvosnak szántak és remélték, hogy majd ott nem tereli el semmi a figyelmem. 
Az ujjaim megtalálták az egyik jegyzetem papírjainak halomját és elkezdték piszkálni a sarkokat. Mini szamárfülek, ezek hiányoztak róla..- DE nem jártak sikerrel, megismertem a banda többi tagját és hopp. Elkezdtünk a zenére fókuszálni. Igazából nem sok hiányzik, hogy befejezzem, de..hát meglátjuk. 

Jane & Rhydian

Tell me somethin', girl…

Hunyorogva nézek rá a kopasz, tetovált huligánok hallatán, mint aki éppen azt latolgatja, hogy most csak ugrat-e, vagy tényleg próbáljam meg efféle közegben elképzelni. Azért meredek lenne, de ugyebár semmi sem lehetetlen. Pláne, ha külföldön tanuló fiatalokról van szó, én már csak tudom, amennyi őrültséget műveltem Párizsban, egészen csodaszámba megy, hogy most ennyire rendezett az életem.
- Azt mondják, ne legyenek előítéleteid – mosolyodom el végül. – De ha ebben a közegben mozogsz otthonosan, van néhány hasonló súlycsoportú ismerősöm, akik nyitottak az ismerkedésre. Ha gondolod, a hétvégére már intézhetek is egy bájos vakrandevút – szélesedik tovább a mosolyom, mindig is segítőkész voltam.
- Á, értem – bólintok, mikor meghallom, hogy főleg feldolgozásokat játszanak, ezt mondjuk kitalálhattam volna, mert a legtöbben így csinálják, de az határozottan teszik, hogy a saját dalok esetében magának írja a szöveget. Szerény véleményem szerint ez a legjobb módszer, hogy igazán magadévá tedd, amit énekelsz, és az imázsod is sokkal őszintébb és erőteljesebb. – Ezek szerint jó úton haladtok – teszem hozzá, mert szeretnék biztató reakciót küldeni felé.
- Az kizárt – vigyorodom el a pocakosság hallatán, és hamar rá is vágom a tiltakozást. – A sör maximum az egyetemi időkben volt veszélyes a vonalaimra. – De viccen kívül, az edzést elég komolyan veszem. Heti négy alkalmat sikerült beépíteni a rutinomba, és erről később sem szándékszom lemondani. Az elvem valahogy úgy hangzik, hogy ha nincs kellő időm magamra, az annak a jele, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, legyek bármilyen sikeres cégvezető is egyébként. – És a piát is egész jól bírom, de ezt inkább ne emlegesd odakint – jut eszembe hirtelen, hogy rajta kívül ezt másnak nem annyira bizonygatnám. A férfiak rendszerint provokációnak veszik, és nem tervezek lerészegedni ma délután. Már csak azért sem, mert elviekben én vezetek hazafelé, a mihamarabbi indulást pedig éppen én szorgalmaznám.
Az elő-előkúszó mosolya arról árulkodik, hogy nem veszi zokon az óvatos piszkálódásaim, még akkor sem, ha néha csakugyan aljas egy kicsit, de a nonverbális jeleket mindig úgy igazítom, hogy ne haragudhasson meg igazán. Mindig figyelek a reakciókra, és ha csekkolom, hogy valaki nem vevő az efféle humorra, bármikor képes vagyok abbahagyni, bár tény, hogy ez a legkényesebb mood és a legőszintébb oldalam.
- Ennek van értelme – pillantok rá bujkáló mosollyal, igyekszem nem olyan arcot vágni, mint aki nem számított ilyesmire, hanem inkább egyetértésre hajlást fejezni ki, de mivel magam is író vagyok, a konkrét állásfoglalást kerülöm. Nem szeretem az olvasókba sulykolni, hogy mit várok tőlük, de tetszik, ahogy gondolkodik a kisasszony. Azt azért nem felejtem el neki, hogy csak verseket olvas.
Ahogy a szülők szóba jönnek, a beszélgetés hangulata is komolyabb irányt vesz. Nem akarnék tanácsot adni neki, sem megmondani, hogy mit csináljon – hiszen nem vagyok az apja, mosolyodom el magamban ezen a témába vágó, ambivalens betoldáson –, és valószínűleg nem is ismerem elég jól a helyzetet.
- Éppenséggel tudsz. Tavaly voltam egy Rolling Stones koncerten, a jegy egy kisebb vagyonba került, de az biztos, hogy halálom napjáig őrizni fogom az élményt – nézek rá egy kicsit szórakozottan, de nem akarom elviccelni a témát, a zenei példa is szándékos. – Szerintem a pénz nem áll a boldogság útjában, az élet nem arról szól, hogy vagy ezt, vagy azt kell választanod. – Tessék, máris az élet értelméről papolok, de nem teljesen világos, mért haragszik ennyire a pénzre és a biztos háttérre, nem az ördögtől való, ha nem kell szűkölködnöd, vagy a szüleidre támaszkodnod.
- Az én helyzetem egy kicsit a fordítottja volt a tiédnek – ismerem be, mikor a családomról kérdez. A tekintetem ezúttal inkább az előttem lévő könyves polc felé réved, ahogy gyors egymásutánban elém folynak a vonatkozó emlékképek. – Az enyémek nem akartak igazán beleszólni, hogy mit csináljak, és mit ne, pedig néha rám fért volna egy-két atyai jó tanács. Túlságosan lazán fogták a gyeplőt, aminek az lett az eredménye, hogy kis híján betársultam egy szépreményű partibusz bizniszbe, még az egyetem elején – kanyarodik somolygós mosoly az arcomra, ahogy felidézem ezt az ikonikus pillanatot. – Nagyon menő ötletnek tűnt, az egyik haverom találta ki, tudott is intézni hozzá mindenféle extrát, amit csak el tudsz képzelni; gondtalan élet, nulla felelősség, állandóan gyönyörű lányokkal körülvéve, tengerpart, ivászat, zene és bulizás, közben pedig még pénzt is csinálsz belőle. – Persze, rengeteg droggal és szexszel a fedélzeten. – Annyit azért nem hozott volna, hogy életem végéig vígan megéljek belőle, de nem is volt rá szükség, hiszen a szüleimnek sosem volt gond a pénz.
Valahogy így gondolkodtam akkoriban. Mikor beléptem ebbe a kis szobába, nem gondoltam, hogy épp ezt a sztorit fogom elmesélni neki.
- Akkor valóban mázlim volt – címzem a megjegyzést Origial Jane felé, a dal pedig, amit énekel, tényleg megmutatja, milyen kis tehetséges. – Ó, a kopasz, tetovált huligánok mellett biztosan akad ilyen is az ismeretségi körben – húzom elő egy pillanatra az előbbi élcet, és mosolyogva hallgatom a terveiket, de egy valami azért szöget üt a fejemben, muszáj megkérdeznem.
- És az egyetemmel mi a helyzet? – Igazából azt sem tudom, hogy mit tanult eddig, és hogy milyen stádiumban állnak a tanulmányai. Be akarja-e fejezni, amit elkezdett, vagy teljesen más irányba fordulni, vagy a zenei karrier építése mellett erre már nem is nagyon lesz ideje?

Rhydian & Jane

"I smile because you're my family...I laugh because there's nothing you can do about it."

- Azt mondod, a kopasz, tetovált huligánok nem a nekem való társaság volt?
nyilván csak a döbbenetes humorérzékem egyik szüleméyne volt ez a kérdés. Nem is emélkszek, hogy valaha szóba állt-e velem egy olyan ember, aki kopasz és kimondottan huligán lett volna. De azért szeretem iylennel hitegetni az embereket és ijesztgetni. Lehet, nem sikeres, de azért a tekintetek elkerekedése egy eléggé vicces látvány, hogy bepróbálkozzak vele.
- Igen. Nagyon intenzíven meglehet élni a szavakat, amik a papírra vannak vetve. Szeretném, ha ugyanezt egyszer át tudnám adni én is az énekléssel és a dalszövegekkel egyaránt. Az emberek inkább a feldolgozásainkat szeretik, de bepróbálkozunk itt-ott saját szerzeménnyel is.
Vannak saját dalaink, de még nem annyira kiforrottak, mint az ilyen híredebb kültők versei. Még dolgoznunk kell rajta, dehát Róma sem egy nap alatt épült fel, nem igaz?
- Egy gint? Jó, de abból tényleg csak egyet. Nem túl nagy a teherbíró képességem és addigra lehet, hogy még pocakot is növesztesz.
Az ajkaimon egyre többet megjelenő mosoly ékes jele volt annak, hogy csak viccelek. Bizonyos dolgokban. Annak idején Aaront kellett betuszkolnom egy taxiba, aztán fel a lépcsőn. Hát annyit mondok, ha nem jön ki egy lakó segíteni, akkor biztos, hogy a bérház lépcsőjén alussza ki magát a józanságig, mert feladtam volna. Hát igen a lift előnye, ami ott nem volt, hogy majdnem lakásig visz.
- Hát a legtöbb versben vagy történetben valaki a saját érzelmeit fogalmazta meg, tehát azt hiszem illik úgy hozzáálni, hogy a sajátjainkal válaszoljunk rá valamiképp. Hiszen érzelmet akarnak kiváltnai belőlünk, vagy épp azt, hogy gondolkozzunk.
Ennyivel igazán meg lehetne tisztelni őket, hogy nem csupán gyorsan átfutva olvassuk el, mintha a szemeinket égetnék a sorok és csak túl kéne rajta esni. Fiatalon nem szerettem annyira az érzelmes alkotásokat, de ennyi akkor is volt bennem, hogy legalább próbáltam átérezni. Rhydianról látszik, hogy ő aztán tényleg tudja értékelni a kötészetet, szóval jobb áldozat be sem sétálhatott volna azon az ajtón.
- Könnyebb lenne nem ítélkezni, ha ők sem tennék. Én értem, hogy szeretnék, ha biztos lábakon állnék. De valóban fontosabb a pénz, mint a boldogság? A pénzzel nem tudok emlékeket vásárolni.
Fiatalon...mikor fiatalabb voltam, megesett, hogy a halál gondolata forgott sokat a fejemben. Nem meghalni akartam csak elgondolkoztam, hogy ha eljön az időm, akkor mire szeretnék visszaemlékezni. Az pedig sok szép emlék és nem az, hogy futottam a pénzem után. Rhydian sikeres és azt csinálja, amit szeret. - A te szüleid mit szerettek volna? Hogy döntötted el végül, hogy az lesz amit te akarsz?
Még nem tudunk elég sokat róla, csak egy keveset. De máris érdekelt, hogy az ő szavainak falai mögül milyen tapasztalatok kukkantanak ki. Túlságosan is tapasztaltnak hangzik, de tudtommal neki még nincsenek gyermekei. Lehet, hogy tervezik és már minent jól átgondolt?
- Jelenleg vagy olyan szerencsés, hogy az Original Jane az aki éppen szóba áll veled. Kendra lehet, már nem engedett volna be ilyen könnyen. Ő egy igazi ...nem túl kedves leányzó.
Nem mondhatom csak úgy ki, hogy gonosz elkényeztetett luvnya. Vagy hát, eszembe jutnának durvább jelzők is, de azt inkább még gondolati szinten is hanyagolnám.
Furcsa volt úgy énekelni, hogy csak egy ember van a szobában rajtam kívül, de nem a kellemetlen kategória. Nagyon szerettem a számot, a szövegét is, a maga szabad szóhasználatával együtt is egy kifinomult, szép műnek tartom. Az meg csak a plusz volt, hogy kuzinomnak is bejött a dolog.
- Köszönöm!
Nem tűnik olyan embernek, aki csak azért dicsér meg valakit, hogy annak az egóját fényezze. Őszintén örültem a véleményének. - Még most berendezkedünk, törzshelyet keresünk és nekivágunk a "kuncsaftok" becserkészésének.
Most érkeztünk, nem számítunk túl sok mindenre, de hatalmas reménnyel a szívünkben költöztünk ide. - De szívesen játszunk el bármit egy házzassági évforduló ünneplésén is plédául. Ha ismersz egy olyan párt, aki értékeli a művészetet.
Nagyon művi, nagyon hatalmas kacsintás de annál inkább jött jó szándékkal.

Jane & Rhydian

Tell me somethin', girl…

Somolyogva hallgatom a mentegetőzését, és kezdem elkönyvelni a tényt, hogy borzalmas unokatestvér vagyok, de nehéz ellenállni a kísértésnek. Túlságosan könnyű zavarba hozni.
- Vagy csak rossz társaságba keveredtél – vetek fel egy másik alternatívát mosolygós tekintettel, de úgy, mint aki már majdnem céloz is valamire. Igazából csak vaktában lövöldözök, meglátjuk, mit találok el, de az arcvonásaira azért figyelek. – A versolvasás jó szokás, dalszövegekhez nagyszerű ihletforrás. Magadnak írod a dalokat? – kérdezek rá erre a számomra nem is oly’ lényegtelen részletre, nem tudom, összefügg-e azzal, hogy író lett belőlem, de a szövegre mindig kiemelten odafigyeltem. Szerintem a zeneiparban is ugyanolyan fontos, mint a dallam, a hangszín vagy a hangszerek.
- Ha lehet, egy válás után inkább egy jó erős gint választanék – vetem közbe a javaslatot a forró csoki hallatán. Még sosem váltam el senkitől, de ha egyszer sor kerül rá, biztos vagyok benne, hogy a sárga földig innám magam. Mert így stílusos, és mert frissen az esküvőm után el sem tudom elképzelni, hogy ez valaha is megtörténne. Bolondozni azért jó vele.
Érdekes ez a kis történet, amit mesél, nem is gondoltam, hogy a mai zenetanárok ilyesmikre vetemednek, hogy verseket énekeltessenek, de határozottan tetszik az elképzelés, és a levont tanulságra is hümmögök egyet. Ha nem épp az előbb beszéltük volna meg, hogy békén hagyom a pasizós témákkal, most odaszúrnám az incselkedő megjegyzést: ezek szerint már akkor is a szakítás foglalta le jobban. De nem akarom nagyon elvetni a sulykot, hogy aztán kitaszítson a jó kis búvóhelyemről. – Ezek szerint már akkor is rájöttél, hogyan olvaszd bele az érzelmeidet. – Ez egy énekesnél nagyon nagy előny, de ezzel bizonyára ő is tisztában van.
Ezúttal viszont tetten ér az ugratásban, ami csak még szélesebb rókamosolyt csal az arcomra. Itt-ott keveredik azért halvány, bocsánatkérő vonásokkal, de inkább csak a játékosság kedvéért, azért elkönyvelem magamnak: fejlődőképes.
A következő témánk viszont már koránt sem ennyire vidám, attól, hogy bolondozom vele, még nem azt jelenti, hogy elbagatellizálnám a lényeget; érzem, hogy emögött a mondat mögött sérülések lapulnak, amivel talán még ő sincs teljesen tisztában, de a szülei végképp nem tudják, mennyi kárt okoz, ha hagyják eluralkodni benne a sosem elég jó, amit csinál nevű önmarcangolást. Bár azt nem tudom, hogy ezzel most a pályaválasztására gondol, vagy inkább a magánéletre, de végül is nincs nagy különbség. A szavai azt sugallják, hogy máris önálló, legalábbis nagyon szeretne az lenni, de azért érződik, hogy legbelül hiányzik neki a támogatás, amit a jelek szerint csak anyagi formában kap meg.
- Ne ítéld meg őket olyan szigorúan – próbálom békíteni és elnézően oldalra billentem a fejem, ahogy a saját példám eszembe jut. – Ha megpróbálod megérteni az ő oldalukat, hogy mit miért tesznek, könnyebb elfogadni. – Én legalábbis ezt a taktikát alkalmaztam a szüleimmel kapcsolatban, amíg éltek, de bármennyire is haragudtam rájuk néha, sokkal jobban hiányoznak, mint amennyire kényelmes lenne bevallani.
Elvégre logikus, hogy féltik, a statisztikák alapján ezerből egy zenész lesz valóban sikeres, és tud a választott foglalkozásából biztos jövedelemforrást építeni, de ha még ő is lesz a szerencsés befutó, a showbiznisz nagy eséllyel pillanatok alatt kiöli majd belőle ezt a természetes bájt és kedves naivságot, ami most olyan jólesően körüllengi. Ilyen fiatalon az ember még nem az látja, hogy az egyik legkeményebb szakmára vállalkozik, és ahogy elnézem, úgysem lehetne lebeszélni róla; ami engem illet, nem is akarnám. A nehézségek ellenére azért rettentő sok örömet is tartogathat számára ez az irány.
Legolas méltatására halkan elnevetem magam. Ezzel inkább nem is vitatkozom.
- A hat, az nem kevés – veszem egyből a poént, és rá is kontrázom. – És én most melyikkel is beszélgetek? Csak a miheztartás végett.
Szórakozottan figyelem a reakcióját, miután egy kis ízelítőt kérek, én ugyanis még – szégyen-gyalázat – sosem hallottam énekelni. A választott dalt hamar felismerem, és a hangszíne is nagyon kellemesen érint, bevallom, tartottam tőle egy kicsit, hogy a magasságokat hajszolja majd, ami a hatalmas elismerés mellett – Beyoncé bocsássa meg – számomra mindig is a legnehezebben élvezhető kategóriába tartozott, de amit hallok, teljesen lenyűgöző. A végén jelképesen meg is tapsolom.
- Ha ez számít, ezt a dalt bármikor szívesen hallgatnám a rádióban – dicsérem meg őszintén. – És mik a terveid Sydneyben? Az énekléssel? És amellett? – kíváncsi vagyok, hogyan képzeli el az itteni életét.

Rhydian & Jane

"I smile because you're my family...I laugh because there's nothing you can do about it."

- Áh nincs baj a hajaddal! - Szavaim egyből menetegetőzésbe sorakoznak fel egymás után, hiszen ismerek nem egy olyan férfit, aki meglepően érzékeny a hajára.- Csak nem sokan merik felvállalni, hogy valamivel hosszabb legyen a hajkoronájuk, te viszont igen magabiztosan hordod. Ami melletted szól természetesen. Minek is az embernek ellenség, ha vannak rokonai, nem igaz? Rhydian se sejthette, hogy amint bevonja magát ő is a dolgozószoba rejtekébe, majd a hajáról kell beszélnie velem. Nem is akartam sokáig ezzel foglalkozni és szerintem ő sem igazán. Egyszerűen csak, engem olyan könnyű elterelni más irányba, hogy az nem igaz. Suliban is gyakran voltak gondok azzal, hogy mire észbekaptam, hogy nem a tananyagra figyelek, már eltelt az óra fele. Meg sem tudnám számolni, hogy hányszor voltam emiatt büntetésben órák után.
- A svédeknek köztudottan nincs jó ízlésük.
Ez annyira nem biztos, hogy igaz. Valójában fogalmam sem volt arról, hogy mennyire olvasott népcsoport lenne, de az biztos, hogy nagyon kevés ember járt könyvtáraikba. Főleg olyanokkal ismerkedtem össze, akik inkább túrázni jártak el, minthogy egy könyv felett üljenek. - Bevallom, én is inkább a verseket olvasom és főleg ha ihletet szeretnék kapnni.
Svédországban is az lett volna a cél, hogy majd megszeretem az egügyi pályát és azon marasztalnak valahogy. Hát nem így lett, pláne mikor kiderült, hogy ha meglátom másnak a vérét, akkor kb sokkos állapotba kerülök, az üzleti ágazat mégkevésbé volt nekem való. Az a sok szám...olyan száraz volt az egész valakinek, aki olyan mint én. Nyilván szeretnék sikeres lenni és stabilan megállni a saját lábaimon, de ennek a folyónak a saját medrében kell csordogálnia, nem ott ahol a szüleim utat vájtak neki. Rhydian tekintetén és kiállásán látszik, hogy elégedet az életével és boldogan él a kedvesével. Nem hiszem, hogy ezt a szüleinek nyomására szerezte meg. Én is ilyen szeretnék majd lenni. Elégedett.
- Ha nem válna be, tíz év múlva vendégem vagy egy forrócsokira.
Egy amolyan: Áll az alku? mosollyal emeltem meg a szemöldökeimet. Biztos voltam benne, hogy erre nem kerül sor. Nem azért mert nem hívnám meg, hanem mert annyira passzoltak a feleségével, hogy szinte lehetetlennek tartottam, hogy bármi is elválassza őket. Illetve, ne is válassza. A sors kifürkésthetetlen,, de szeretem mindig a legpozitívabban felfogni a dolgokat.
- A volt zenetanáromat illeti az elismerés ezen a téren. Ő volt az aki elénekeltette velem aze gyik kedvenc versét, miután elolvastatta és egy másik tanítványával is utána. Nem csak a dallam miatt, de az enyém inkább hangzott szakítós számnak, az övé pedig reményteli himnusznak a szerelméhez. Ott jöttem rá, hogy tényleg minden attól függ, hogy éppen mit élsz meg, mit akarsz a művészetbe belelátni. Ahogy Rhydian elszavalta a verset, amikor bebocsátást nyert, teljesen más mint, ahogy az én fejemben hangzott. Énekesként erre kell majd figyelnem, hogy tényleg azt adjam át, amit érzek...Amit éreztetni szeretnék.
- Mi? Neeeem! Szó sincs ilyenről! Csak... Ismét szabadkozásba fogtam, de ezúttal megláttam az arcát, a mosolyt ami elárulja, hogy bizony, ő éppen csak szivat. Én pedig ha nem nézem meg jól magamnak azt a mosolyt, akár ismét egy katasztrofális bocsánatkérő hebegést-habogást zúdítok rá. Ügyes. - Rossz vagy.
Jegyeztem meg ilyen egyszerűen, egy óvónéni határozottságával benne. Mosolyom persze ugyanúgy az arcomon maradt, mivel a megállapításank nem volt semennyi negatív jelentése sem. Egyszerűen csak nem tudtam visszavágni megfelelően és ami igaz, az igaz.
- Nehéz úgy hinni benne, mikor sosem elég volt jó, amit eddig csináltam.
Nem vagyok egy mgabiztos femme fatale és talán soha nem is leszek. A probléma az volt, hogy én nem értettem, miért rossz az, ha valaki megőriz valamennyit az ártatlanságából, az életörömből és a saját utját akarja járni. Tessék ismét visszatértem ide, amikor Rhydian teljesen jó indokokkal szolgál, hogy miért ne keseregjek ezeken a dolgokon. - Dehát, ahogy a mondás tartja: Segíts magadon és az Isten is megseít.
Lehet, hogy tényleg csak jobban kéne akarnom, hogy ez a bizonyos hipnotizálás meg az akaratom érvényesítése beváljon az én esetemben is. Szerencsére Rhydian mindig van oly kegyes, hogy ne ragadjon le a kellemetlen, kínosabb támáknál és hagyja, hogy a téma is tovább haladjon. - Nem-e? Pedig Legolas volt olyan csinos benne, mit Arwen vagy Galadriel úrnő.
Ahogy azt az Olifántot is leterítette, hát az valami káprázatos mutatvány volt. Sjnátam szegény állatot, minden állatot jobban sajnálok filmekben, mint az embereket, de attól még remek volt a harcmezőn, elegáns volt, művészi és bátor. Minden nő olyan akarna lenni mint Legolas. Aki biztosan nem nevetett volna fel olyan hangosan, mit én amikor Rhydian megnevezte a szobában az elefántot. - Igen, maradok mind a hat bennem élő személyiségel együtt. De ezt anyának ne mondd el! Kimondottan utálja Irvint, akit svédországban fogadtam be. - S miközben a "befogadás" röppent ki ajkaim közül, a mutató ujjammal párszor megkopogtattam a halántékom, hogy mutassam is, pontosan hol sikerült menedéket nyújtanom Irvinnek a buksimban. Ezek után pedig már csak az jjöhet, hogy elmagyarázom kedves rokonomnak, hogy hogyan is működik a fejemben a szakértői meeting, a tudatalattim kerekasztalánál.
- Mi? Hogy itt és most? Azt szeretnéd, hogy énekeljek? Áh, nem tudok halkan, le fogunk bukni.
Ami igaz az igaz. Énekelni őszintén és szabadon szeretek, ha pedig kiengedem a hangom, akkor kínában is meghallanak. Szó se volt róla, hogy zavarban legyek mivel már annyi tehetségkutatón részvettünk, hogy meg se kottyanna a dolog. Azért felálltam az asztaltól és az ajtóhoz sétáltam. Lehet, hogy ha kicsit visszafogom magam és becsukom az ajtót, akkor ez a mi titkunk marad. Lopva kitekintettem, jobbra majd balra fordítva a fejem. A terep tiszta volt, Elsa néni harsány nevetése szűrődött át a bejárati ajtón. Ha pedig ő nevet, az mindig hosszas és elképesztően hangos.
- Jól van, de most szólok,hogy nem ér nevetni.
Amy Winehouse - Back to Black című számát választottam. Abban van elég mélység, minden téren, imádom a dallamát is, szóval azt adtam elő Rhydiannak. Zenei aláfestés nélkül, hiszen az gyakran eltereli a fiyelmet a hibákról, ez pedig nem állt szándékomban.
- Na? Igaza van a szüleimnek és dobjam inkább be a töröközőt?

Jane & Rhydian

Tell me somethin', girl…

- A hajam alapján? – A szemöldökeim meglepetten feljebb vándorolnak, és a mosoly újra ott sündörög az arcomon. – Mi baj a hajammal? – kérdem gyanakvóan; hosszúnak hosszú, de ügyelek rá, hogy rendben tartsam, és összességében ne egy lepukkant festő, hanem egy igényes férfi benyomását keltsem. De azért nem állom meg, hogy ne tegyem hozzá. – Egy kicsit azért reménykedtem, hogy a könyveimet mondod, de ezek szerint a svédek nem igazán rajonganak értem – vágok szontyolodott arcot, ami nagyjából azt tükrözi: ez van, nem lehet fenékig tejfel az élet, de csak a vérét szívom, amit onnan lehet elcsípni, hogy a szemeim továbbra is vidáman csillognak.
Hogy mi a jó házasság titka, arról ahány ember, annyi elképzelés van, de nem akarnék vitatkozni ezzel a kijelentéssel. Általában tényleg hallgatok Brie-re. Többnyire. Próbálnék is ellenkezni, két perc alatt kenyérre kenne… Ennek pedig a mai ittlétem a legjobb bizonyítéka.
- Majd tíz év múlva megmondom, mennyire vált be – pillantok rá egy kicsit hamiskásan, mintha azt sugallnám: a jövő kifürkészhetetlen. Pedig egyáltalán nem az. Soha semmiben nem voltam még ennyire biztos, mint ebben a házasságban, mintha Brie személyében a lottófőnyereményem talált volna rám. A gondolat azért elég szórakoztató, hogy vajon hol tart majd az életünk ennyi idő után.
Vagy inkább még nem került valami a helyére. Ám ezt inkább nem mondom ki hangosan, csak szórakozottan hallgatom az okfejtését. – Ez esetben még te is ígéretes szövegíró lehetsz.– Hiszen úgy általában véve a művészekre, de főleg az írókra azt mondják, akkor vannak igazán elemükben, ha az élet jól megkínozza őket. Jó kis duma. De azért nem hinném, hogy mindig feltétlenül szükséges.
- Ez szimpatikus gondolat. – A szavalás vagy a felolvasás mindig személyességet kölcsönöz a szövegnek, mondhatnánk, hogy az előadó a maga ízlésére formálja a művet, és ez igaz is, bizonyos fokig, de legalább annyira a szöveg kibontakozását is segíti.
Vegyes érzésekkel hallgatom az ASMR-beszámolóját, esküszöm, próbálom elképzelni, hogy mégis mi jó lehet ebben a kedvtelésben, de felhozott példák ide vagy oda, nem nagyon sikerül közelebb éreznem magamhoz a dolgot.
- Oké, szóval eddig csak egy unalmas és művészfrizurás fickó voltam. Most pedig már a hangom is tökéletes az undorító csámcsogáshoz – összegzem az utóbbi öt percben hallottakat szélesedő mosollyal, a végére pedig röviden el is nevetem magam. – Most, hogy lassan, de biztosan kezdem kiismerni a marketinges skilljeidet, nem is csodálkozom rajta, hogy Stockholmban senki emberfia nem olvas Leconte-köteteket. – Mekkora egy dög vagyok, de biztos látszik, hogy csak ugratom.
A hipnotizáláson jól szórakozik. Én is szoktam ezzel viccelődni, de tény, hogy a nők elég sokféleképpen képesek rá. A legelső hipnotizőröd az anyád, sok tíz évre meghatároz, amit gyerekként a fejedbe plántál. Függetlenül attól, hogy bármi is igaz-e belőle, vagy sem.
- Úgy nehéz előcsalogatni, ha te sem hiszel benne – jegyzem meg, ahogy a forgószékbe szinte belesüppedve, az asztalon lévő tárgyak végigmustrálása után végül visszapillantok rá. Élvezem, hogy végre nem kell egyenes háttal, illedelmesen kihúzni magam, ami amúgy nem esik nehezemre a cégnél, sem általában véve, de azért néha jól esik egy kicsit elengedni magam. Jane-nel ebben a kis szobában, úgy érzem, anélkül is megtehetem, hogy udvariatlanságnak tűnne.
- Nem is tudom. Tény, hogy kevés női szereplő van, de azért a szőke hosszú haj még nem volt elég, hogy megdobogtassa a szívem– viccelődöm Legolasszal kapcsolatban, mikor azt mondja, mindenki szerelmes volt belé. A pszichológusa nem tudom, tényleg létezik-e, vagy csak egy szellemes betoldás a részéről, de bármelyik is az igazság, a válaszom mindkettőre érvényes.
- És ha minden igaz, ez így is marad: rajtunk ragadsz az összes elmebajjal együtt. – A mosolyom mellett azért az információ forrását is megnevezem. – Édesanyád azt is említette, hogy a hazaköltözésed végleges. – Nem akarom újra feltenni a kérdést, hogy igaz-e, de a tekintetemből kimondatlanul is kiolvashatja. Az emberek nem csak arról beszélnek, amit szeretnek. Sőt. Jobb, ha inkább nem számolunk statisztikát. De azt a részét nem szívesen kötném az orrára, hogy az anyja milyen kontextusban hozta fel a témát.
- Pletykálni azért minden szülő szeret a csemetéjéről – küldök felé egy cinkos pillantást, ezt én is első kézből ismerem. A bárok meghódítása szép kis terv, ha Adrianának nem is, nekem azért bejön. Ha tényleg belevág, elég vagány csajszi. – Az AC/DC is így kezdte. Gyerünk, mutass valamit - kérem váratlanul, de ha már így alakult, hogy itt sátorozunk kettesben, soha jobb alkalom, hogy megismerjem, mit is csinál voltaképp.

Rhydian & Jane

"I smile because you're my family...I laugh because there's nothing you can do about it."

Mire már végre túl tudtam tenni magam az átmeneti szégyenérzetemen és a saját kis gondolataimon, sikerült meglátnom a kedves kis mosolyt az arcán díszelegni. Vicces, hogy néha mennyire nem látunk túl azon, amit mi elképzelünk.
- Hát akkor mostmár rád is irigykedhet mindenki. Megmenekültél.
Nem hittem, hogy ezt különösebben kéne magyarázni, mindd ketten tudjuk, hogy a család nem miattam gyűlt össze és itt sem akarnak lenni. Legszívesebben mind keresne magának a házon belül egy rejtett kis zugot, ahová elvonulhat. Aki nem nos, az pedig csak menőzni akar az eddig elért sikereivel. Ha pedig így gondolok ebbe bele, akkor rájövök, hogy igazából nem kellene restellnem amit éppen teszek sem azt, hogy menedéket nyújtok szegény Rhydiannak.
- Hát pedig, a hajad alapján azt gondolná az ember lánya, hogy legbelül te is egy művészlélek vagy.
Ő és a kedvese már az esküvőn is olyan tökéletes párnak tűntek. Volt körülöttük valami megfoghatatlan energia. Talán pont az őszinte szeretet, a szerelem volt az ami olyan különlegessé tette már az ünnepély atmoszféráját is. - Annak viszont örülök, hogy hajlandó vagy hallgatni a hitvesed szavára. Ez lehet egy jó házasság titka.
A mosolyom lehet, hogy hirtelen kissé szemtelenné vált, dehát eszembe jutott anyáék házassága is. Általában megegyeznek mindenben, hjlandóak a kompromisszumokra és ha nem tudnak dönteni, akkor megegyeznek abban, hogy mindig anyának van igaza.
Csodálom őket, hogy ennyi év házasság után is ilyen tökéletesek együtt. Nagyon ritkán vitáznak és ha végigmennek az utcán, akkor azt kéz a kézben teszik. Én is ilyet szeretnék majd egyszer.
- Hm, meglehet, hogy igazad van. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem nézek azokra a könyvekre rá, egy pillanatra sem. Az ilyenektől is rosszul voltam tiniként. Most mégis romantikus versek, kötetek tömkelege virít az asztalon, ami felé éppen egy finom kézlendítéssel jeleztem a rokonomnak.
- Én magam sem tudom, hogy miért pont ezek. Lehet, hogy mazochista vagyok?
Egyszer svédországban a fősulis mentorom mondta, hogy "A szerelmet megélni kell, nem a televízióban nézni." Ez a mentor lett később a párom és én tényleg azt hittem, hogy belé is tudok majd szeretni, de sajnos nem így lett és végül visszatértem ausztráliába. Tudtam, hogy ha maradok, akkor adok magunknak még egy esélyt és talán még hozzá is mennék feleségül. Az viszont nem olyan lett volna, ami őszinte. Egyszerűen csak beadtam volna a derekam és az már rég nem jó. Kíváncsi lennék, hogy Rhydian és Brie, mikor érezték meg, hogy ige, Ő az igazi és azt, hogy ők együtt akarják leélni az életüket? - Szerintem a vers addig csak egy sor szépen megfogalmazott szöveg, amíg valaki fel nem olvassa.
Annyi féle képpen fel lehet olvasni, hangsúlyozni és értelmezni egy pár sor szöveget, így a verseket is. Fogadok, ha én mondtam volna fel, az teljesen máshogy hatott volna.
- Sutyorogsz a fésűhoz...ez jó. De, de pont az. Illetve olyasmi, de manapság már egy csaj aki utánozza a macskadorombolást is annak számít, meg az is, hogy rálépsz valamire, ami mondjuk nem pont üveg. Láttam már olyan ASMR videót, ahol kocsival lassan ráhajtanak egy üres flakonra. Vagy amiben a hölgyemény hangosan csámcsogott. Na az undorító. De A te hangod, ahogy verset szavalsz, tőkéletes hozzá.
Ha én meg akarok nyugodni, akkor a tengerhez megyek ki, egy olyan részre, ami nincs kiépítve és a tenger moraját hallgatom. Szinte hihetetlen, hogy a víz mennyi mindenre képes és milyen pusztítást tud okozni. Egyszerre a nyugalom és a pusztító harag egyszerre. Lenyűgöző.
- Hogy a férfiakat lehet hipnotizálni? Hol kell egy ilyen kurzusra beiratkozni?
Hangosan felkacagtam. Lehet, ha ezt tudom, akkor az egész európai mizéria meg sem történik. - Ajjaj, azt hiszem az én varázserőm, akkor másnak lett kiosztva.
Vagy csak a már jól megszokott szerencsétlenségem, más formát is ölt, hogy ne csak az életben legyek szerencsétlen, de minden másban is. Ebbe bele sem gondoltam, amíg nekimegyek az ágylábának és eltörik a kislábujjam, addig Mr szerencsétlenség, ami folyton követ, a szerelmi életemet is tönkreteszi.
- Veszélyes, de kicsit mindenki szerelmes volt belé szerintem.
Volt nála menőbb szereplő a Gyűrűk Ura trilógiában? csak azért nem rá lett bízva a hatalom gyűrűje, mert egy rész alatt vége lett volna a történetnek. Hálás voltam, hogy hagyta terelni a témát. Nem szeretek bedepizni, amikor társaságban vagyok és különben is illene továbblépnem.
- Most, hogy mondod, rég voltam már a pszichológusomnál.
Amíg nem hozta fel egymás mellett ezeket, nekem fel sem tűnt, de remek alkalom volt előhozakodnom a pszichológus témával. Sosem jártam, nem is kellett de nagyon szeretem az embereket azzal ijesztgetni, hogy van hét személyiségem is. Mind a fejemben él és néha össze kell hívnom a szakértői tanácsot. Na de ez még várhat Rhydiannal.
-Kedves tőled, hogy enyhítesz a lelkiismeret furdalásomon. De...anya említette? Nahát.
Nagyon utálja a gondolatot, hogy egy csüves zenész akarok lenni, ha pedig nem az, akkor olyan sztár, aki nem tud mihez kezdeni a hírnévvel és a szobájában találnak majd rá a holttestére, amiután túllőtte magát. Lélekmelengető, hogy ennyire bízik bennem..
- Ez egy kicsit meglep, mert nem szereti, de igen. Van egy banda is,a hol éneklek. Svédországban alakult meg és a srácok követtek ide. Hátha meghódítjuk a kenguruk kontinensét. Vagy legalább is minden bárt.
Még szerezni kell pár fellépést és ismerőst hozzá, de nem adjuk fel. Alulról kezdi mindenki. Itt kell kiépíteni az alapokat. - Tulajdonképpen ezért akarom a szókincsemet javítani, hogy a dalszövegeim különlegesebbek legyenek majd.
Keith írja ugyan a dalok nagyrészét, amit előadunk, de nem lenne rossz néha a saját érzelmeimet is kiírni magamból.

Jane & Rhydian

Tell me somethin', girl…

Látom, hogy elszégyelli magát a kérdésem hallatán, pedig én aztán igazán nem arra akartam utalni, hogy önző és illetlen dolog figyelmen kívül hagyni a rokonságot. Vagy mégis? Na jó, egy kicsit talán igen, de az én számból ez inkább dicséretnek számít. Persze, ezzel ő lehet nincs annyira tisztában.
Az arckifejezésemről viszont leolvashatja, hogy a válasza az enyhe meglepettségen túl inkább mulattat, mintsem zokon vettem volna. – Nem is sejted, mennyire irigyellek érte – tart ki továbbra is az apró mosoly a szám sarkában, majd miután megkapom az engedélyt, be is lépek hozzá. – Akkor, ha nem bánod, erősítek az alibiden.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kilátásba helyezett bedepizés nem annyira a könyvnek köszönhető, mint inkább valaminek a háttérben, amiről nem tudok, és ami miatt talán – tudat alatt – épp ezt a kötetet vette le a polcról. Ki tudja, mi mindent hagyott ott Svédországban, élmények, barátok, szerelmek… az ő korában még nekem is száz százalékon pörgött az életem. Nem mintha most panaszkodnék, a jelenlegi körülményeket is nagyon élvezem, de a kettő azért mégis csak teljesen más
- Ha ezzel magadra céloztál, egyetértek – mosolyodom el újra, azt tudom róla, hogy zenéléssel is foglalkozik. – Engem sajnos inkább mérnökként tartanak számon, Brie-től sokszor megkapom, hogy ne is próbálkozzak ezzel a kivételezéssel – nézek rá afféle ilyen az élet arckifejezéssel, de a jókedvem elárulja, hogy a legkevésbé sem bánom, hogy szívja vele a vérem.
- A kötelezőkre általában később érnek meg az emberek – adok neki igazat. – Ez nálam is így volt, amikor olvasni kellett volna, akkor minden bajom volt tőlük, de évekkel később, mikor újra a kezem ügyébe kerültek, már megértettem, miért olyan lenyűgözőek. Egy-két kivételtől eltekintve, de Shakespeare… - Inkább függőben hagyom a mondatot, mielőtt még túlságosan belemelegednék. – Azt hiszem, erről jobb, ha nem nyilatkozom, túlságosan elfogult vagyok – zárom egy bocsánatkérő mosollyal a témát.
- Inkább arról mesélj, hogy miért épp a romantikus verseknél lyukadtál ki – irányítom inkább rá a kérdés fókuszát, az egy dolog, hogy az anyukája titkon romantika-rajongó, na és ő? Hazatérte első napján csak úgy puszta véletlenségből szerelmes versek között lapozgat?
- Köszönöm, de az érdem inkább a verset illeti – bújok ki finoman a dicsérete alól. – Inkább csak Brie-t szoktam idegesíteni vele – teszem hozzá bujkáló mosollyal, ahogy a youtube-ozást említi, de a folytatáson mégiscsak elnevetem magam. – Nem mondanám, hogy elég tájékozott vagyok a témában, de az nem olyasmi, hogy simogatod a hajkefédet és sutyorogsz hozzá? – A derű mellett azért igyekszem érdeklődőnek is tűnni, ez a műfaj valóban homályos előttem egy kissé.
- Nem tudom, ez javít-e valamicskét a helyzeten, de biztosíthatlak, ez nem csak a nőkre igaz. Épp csak a férfiakat jobban lehet hipnotizálni – nézek rá, hátha kiolvasok valamit a szemeiből, mert a szavait egyelőre, bevallom, nem nagyon értem. De bizonyára nem véletlenül fogalmazott homályosan. Plátói szerelem lenne a dologban? A hasonlatán én is vele nevetek.
- Legolasszal veszélyes bizniszelni – ismerem el, és ez esetben jobb is, ha csak távolról sebezték meg, faggatni azonban nem akarom, ha nem fűz hozzá még ő valamit, nagyvonalúan elengedem a témát.
- Az előbb nyilak, most dárdák, nagyon harcias kedvedben vagy ma – somolygok a válaszán, persze, azért valahol én is egyetértek vele, még ha ezzel a véleménnyel valószínűleg egyedül is vagyunk az egész családban. A bocsánatkérésére viszont csak megingatom a fejem.
- Ugyan, ne viccelj. Az családi összejövetelek alapvetően jó dolgok, csak… - na ezt fejezd be okosan, Rhydian. – Rá kell találni a megfelelő nézőpontra – pillantok rá somolyogva, a tekintetemben pedig benne van, hogy ne aggódj, úgy sem menekülhetsz előlük, és a nyugi, nem csak te vagy ezzel így, de valahogy túl lehet élni kombinációja.
- Anyukád az mondta, zenei pályára készülsz, igaz ez? – kérdezek rá kíváncsian, és a tekintetemből kiolvashatja, hogy nem csak egy igenre vagy egy nemre várakozom.

Rhydian & Jane

"I smile because you're my family...I laugh because there's nothing you can do about it."

-Iiiiigen...- Válaszoltam egy kicsit bizonytalanul. Én magam is tudtam, hogy ez nem éppen illendő és teljes mértékben tisztában voltam azzal, mennyire hálátlannak tűnhetek. De egészen idáig, hogy Rhydian ki nem mondta, sikerült a tudatom legmélyére száműzni a gondolatot.
A rokonom arcán egy kellemes mosoly díszelgett ugyan, ami könnyített a bűntudatomon, de gondolatban megszidtam magam és megfogadtam, hogy mégis csak fogok csatlakozni a partihoz.
- Nem! Úgy értem, khm..gyere csak be. Egyébként is képes vagyok bedepizni, ha csak ilyeneket olvasok egymagamban.- Jeleztem a versekötetre, mielőtt pakolászni kezdtem volna. Általában ennél rendezettebb vagyok, de most az utazás meg a fáradtság miatt fejben sem vagyok rendben és ez az asztalon is meglátszik. Rhydiannak sikerült ismét megnyugtatnia, amit egy mosollyal jutalmaztam.- Egy művészlélektől nem szabad elvárni, hogy rendben legyenek a holmijai. Nem igaz?
Fiatalabb koromban sokkalta szétszortabb voltam, de anyáéknak sikerült ezt kinevelni belőlem. Ha kupi volt a szobámban, akkor addig nem mehettem semerre, amíg nem pakoltam össze és nem lóghattam barátokkal, amíg nem volt kész a házifeladatom és minél idősebb lettem, annál több dolog kezdett el érdekelni, annál több dologgal is tudtak szabályozni.
Megkerestem a sajátkészítésű könyvjelzőm, hogy tudjam, merre jártam a gyűjteményben és készen álltam bezárni, mikor Rhydiannak feltűnt, mit olvasok és fellelkesülve jött beljebb. Ha ezt tudom, akkor hamarabb megmuttom neki, hogy beljebb tessékeljem. - Igen, ez anya egyik kedvence. Titkon imádja a romantikus műveket, szóval már tudtam, hogy mit keressek és nem is olyan régies a szóhasználata, mint egy kötelezőolvasmánynak.
Lehet, hogy ezzel nem fog egyetérteni, de ott volt például Shakespeare Rómeó és Júliája, aminek sokkal kevésbé tetszett a szóhasználata mint maga a történet. Ezért nagyon kínlódva olvastam végég.
Neki viszont úgy tűnt nincsenek ilyen gondjai, amikor szépen, magabiztosan elszavalta a verset, még tovább is, mint ameddig jutottam. Bólintottam neki, egy olyan tekintettel, ami azt jelkpezi nálam, hogy "Ez igen...ügyes."
- Nahát, ez nagyon kellemesen hangzott. Nem gondolkoztál még azon, hogy youtube-ra feltedd, ahogy szavalsz? Mostanában nagyon menők az ASMR videók és szerintem bárki megnyugodna tőle.- Na várjunk ezzel most azt sugalltam, hogy unalmas? - Ne érts félre, nem vagy unalmas, csak a hangod pont megfelelő hozzá.
Szerencsére nem sértődött meg emiatt és még egy kis viccelődés is belefért, amiért ismételten hálás voltam. Van olyan érett, hogy ne vegyen mindent magára, amit nem kell. - Szerintem minden nőnek volt már összetörve a szíve legalább egyszer. Csak annyi a különbség, hogy az enyémet kézbe sem vették. Inkább távolról céloztak rá. Legolas is megirigyelné a pontosságot.
Felnevettem a hasonlatomon. Legolas és a nyilai véletlenül sem azt a célt szolgálták, hogy szerelmet plántáljanak valaki szívébe és sosem fogyott ki. Ő az Anti-Cupido.
Viszont nem akartam ezt a beszélgetést egy olyan mederbe terelni, ahová nem kéne. Senki életkedvét nem akartam elvenni a problémáimmal, amiket csak magamnak köszönhetek.
- Őszintén?? Addig csodás volt, amíg ki nem derült, hogy anyám idecsődítette a rokonság apraja-nagyját. Ki se merek menni igazából. A hideg is kiráz a gondolatra, hogy kitegyem a lában és megmártózzak a tekintetek dárdáiban.
Gyorsan végignéztem rajta, amennyit láttam persze. Sokkal lazábbnak tűnt a könyvek közt mint az ajtófélfánál állva és abból ítélve, hogy még nem kérdezett rá, merre van a mosdó, tényleg ő is rejtőzködni jött. Vagyis a háta közepére sem kívánta a rokonságot és az egész össszejövetelt. - Az anyám nevében őszintén kérem a bocsánatodat, hogy ide kellett jönnöd.
Most egy kicsit még inkább bűntudatom lett, hogy rajtakapott a bújkálásban de igyekeztem túltenni magam rajta. Én tényleg csak egy békés, nyolc szemközti vacsorára vágytam, vagy akár be is ülhettünk volna egy nyamvadt mekibe ehelyett.

Jane & Rhydian

Tell me somethin', girl…

- Szóval épp a szókincsedet csiszolgatod, miközben mindenki más téged ünnepel? – kérdem kissé meglepődve, ami egy futó homlokráncban az arcomra is kiül, de egyáltalán nem rosszalló hatást kelt, inkább csodálkozót, és egy önkéntelen félmosolyt is a vonásaimra rajzol.
Az igazság az, hogy túlságosan emlékeztet valakire, akit mindenki másnál jobban ismerek.
- Ha elfoglalt vagy, nem akarlak zavarni – szabadkozom, még mindig az ajtófélfának döntve a vállam, és komolyan is gondolom: a világért sem szakítanám el a könyvétől, és az egyedülléttől, amiben úgy látszik, most éppen sokkal szívesebben fürdőzik, mint a rá irányuló figyelemben. De abban kétségkívül igaza van, hogy én is rejtőzködő céllal hagytam ott a társaságot.
- Ugyan, miattam ne kezdj el pakolászni – szúrom közbe sietve, mikor látom, hogy női szokás szerint rögtön rendrakásba kezd. – Hidd el, az én dolgozószobámnál így is sokkal rendezettebb benyomást kelt – somolygok, ahogy jobban körbenézek. Pedig alapvetően rendszerető vagyok, és a mérnöki munkához szükség is van rá, de abba az egy szobába nem szoktam beengedni a bejárónőnket. Otthonosabbnak is érzem, ha mindenütt könyveket és félig üres kávéscsészéket látok.
Mikor behajtja a borítót, fel is ismerem, mi rejlik a kezei között, ekkor ér a következő meglepetés.
- Wow. Egy verseskötet – küldök felé elismerő pillantást és egy bujkáló mosolyt is. Bevallom, mindenre számítottam, csak erre nem. Ez már bőven elég csábítás, hogy ténylegesen beljebb merészkedjek, ez a válogatás az egyik kedvenc gyűjteményem a XX. századi poétikából. Ahogy láttam, épp Walcott-nál van nyitva.

- "Eljön az idő,
amikor ujjongva
ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer..."*

Volt még tovább is, de valamiért csak eddig jegyeztem meg; mire a sorok végére érek, le is telepedek vele szemben az íróasztalhoz tartozó forgószékre. Szerettem ezt a verset, bár mióta Brie-t ismerem, olyan, mintha egy bölcs és óvatos figyelmeztetés lenne, amit képtelen vagyok betartani.
- Remélem, senki nem törte össze a szíved, mert ezt a verset akkor szokták olvasgatni – jegyzem meg, inkább csak egy ártatlan kis csipkelődés gyanánt, mert nem nagyon hiszek benne, hogy ha igaz is, pont engem akarna beavatni ilyesmibe. – Milyen érzés újra itthon? - választok végül egy semlegesebb témát. Nem tudom, hány évig volt Svédországban, de az utóbbi másfél óra alapján sikerült leszűrnöm, hogy a szülei nagyon örülnek a hazatértének.

Rhydian & Jane

"I smile because you're my family...I laugh because there's nothing you can do about it."

Meglehetősen furcsa érzés volt újra Ausztráliában lennem. Olyan sok emléket hagytam magam mögött, amikre azt hittem akkor, hogy örökké szenvedni fogok miattuk. Erre tessék...mind egytől-egyig megfakult és a szomorúság egy keserű cseppjét sem érzem. Itthon vagyok pozitívan álltam a megérkezéshez. 
A banda tagjai nem jöttek velem ugyan, de utánam fognak jönni és akkor, meghódítjuk az egész országot. Apránként.
Ugyanakkor élt bennem a remény, hogy a szüleim ennyi idő után belátják, hogy a zenei karrier nem egy gyors fellángolás volt és támogatni fognak a döntéseimben. Egy meghitt, családias hangulatú ebédre voltam felkészülve. Csak mi négyen. Elfogyasztjuk az ételt, megisszuk hozzá a borocskát és jókedvűen mesélünk egymásnak arról, kivel mi történt.
Anya biztosan egyre sikeresebb a ruhakölteményeivel, hiszen még Svédországban is olvastam a neten, hogy a Milánói divathéten mennyire imádták a műveit. Apa saját maga mondta, hogy a borászata virágzik, rengeteg a megrendelése és újabb pincészetet nyitott, már külföldre is szállítanak. Jasper bátyám...ő az aki napiszinten tartotta velem a kapcsolatot. Sikeres a maga szakiranyában és felvették a kutatási részleghez, ahová annyira szeretett volna kerülni. Nem is lesz csoda, ha minden róla fog a mai nap is szólni. 
Igazából nem bánom. Minden dicséretet megérdemel és különben is, már hozzá vagyok ehhez szokva.
A taxi begurult a házunk elé, a bájos külvárosban. Kifizettem az utat, de megálltam a kapuban. Valami nem stimmelt. Az átlagosan csendes portánkat valami moraj lengte körbe. A két bőröndömmel nagynehezen bejutottam a kapun és ismételten meg kellett állnom.
Egy vadidegen állt az udvar közepén és munkásokat irányított. 
"Hát itt meg mi folyik? A mi udvarunkon vagyok egyáltalán."
A házszám stimmelt, ahogy a falra néztem és a ház is többé-kevésbé ugyanúgy nézett ki. Hacsak nem adták el a házat, akkor jó helyen vagyunk.
Bizonytalanul indultam meg a bejárati ajtó felé, néha bólintással köszönve a munkálkodó embereknek. Csodaszámba ment volna, ha nem történik velem valami. A bőrönd kereke beakadt egy résbe a gyepkövek között és nem akart mozdulni. Eleve nagyon nehéz volt a bőrönd, tele cuccal.
Már így is mindenki megállt és bámult. A fejem már vörösebb lehetett a főttráknál is. Mire egy pasasnak eszébe jutott, hogy talán segíteni kéne, már olyan ideges voltam, hogy majdnem leharaptam a fejét.

- Kössz már nem kell, megoldom...

"Remek, most én leszek a hisztis luvnya..."
A fickó csak nem tágított, én izomból -olyan erővel, amiről nem is tudtam, hogy rendelkezek- megrántottam. A kereke kitört és úgy sípcsonton vágott a bőrönd a lendülettől, hogy a szemeim is könnybe lábadtak.

Végtére is Jasper is pont megérkezett a munkahelyéről és segített becipekedni. Anyáék még nem voltak otthon, de ő felvilágosított, hogy a hazatérésemre anya összehívta a nagy családot.
Óh remek, vagy ahogyan Svédhonban mondanák: "Jävla skit!" Már csak ez hiányzott! 
Senki sem szereti valójában ezeket az összejöveteleket. Mindenki csak a képmutatás kedvéért jön el és most engem fognak átkozni, hogy ide lettek cibálva.
Kevés a korombeli, többnyire vagy sokkal idősebbek, vagy sokkal fiatalabbak nálam. Az egyetlen reményem, Aileen kuzinom pedig biztosan nem lesz jelen, max a szülei akik az Ashburn család kb összes tűrhető tagjai. Aileenen kívül.
 
Lezuhanyoztam, pizsamába öltöztem és lefeküdtem aludni. Mire felébredtem már a zajok alapján, kint elkezdődött a dínomdánom. Egy nehéz, gondterhelt sóhajjal átöltöztem ugyan, kifésültem a hajam és csak ültem az ágyamon, bambultam ki a fejemből.
Egyáltalán nem akaródzott még kimenni, szóval elvonultam az egyetlen helyre, ahová senki sem fog menni. Az irodába, ami tele volt könyvekkel és csak le kellett egyet kapnom a polcról. Anya szereti a a romantikus történeteket, apa inkább a törtenelmi alapuakat olvassa. Vicces volt látni a barna, bordó es egyéb földszínek között anya élénkebb, nőiesebb színű könyveit látni. 
Nem annyira szeretek olvasni, de gyakran teszem, hogy javítsam a szókincsem és a fogalmazásom. Pont az egyik ilyen verses kötetet olvastam, mikor éreztem, hogy valaki figyel. "Biztos a mosdót keresi" - Gondoltam magamban és egy érdeklődő pillantást vetettem rá.
Rhydian volt az. Tisztán emlékszek rá, hiszen jelen voltam az esküvőjén és utána anyáéktól olyan sokáig hallgattuk a bátyámmal, hogy "Ez igen...házas...sikeres karrier elé néz" "Milyen szép és jól megrendezett volt a ceremónia." "Milyen gyönyörű és elegáns volt a menyasszony." 
Nem tudtunk az ifjú párra haragudni. Mindenben igazuk volt és nem Rhydianék tehettek arról, hogy ilyen a család.

-Rhydian, szia. - Egy kedves mosollyal üdvözöltem és becsuktam a könyvet megnézni. - Igen, jelenleg még itt rejtőzködök, amíg anyáék azt hiszik, hogy alszok. Addig is kicsit javítok a szókincsemen.
Felálltam a székből és kicsit összébb pakoltam, hogy ha be akarna fáradni akkor ne a kupiba jöjjön.
- Ha te is bújkálsz, akkor gyere beljebb nyugodtan, nem harapok és ide úgy sem merészkedik senki.
Bár mehlepett, hogy a kedvesét ott hagyta a haramiáknak, de ő biztosan jobban bírta a gyűrődést. Ráadásul nem bántam Rhydian társaságát mert nyugis fazonnak tűnt eddig.

Jane & Rhydian

Tell me somethin', girl…

Nagyjából tizenöt éves korom óta nem jellemző rám, hogy ehhez hasonló családi rendezvénynek keresztelt, kínos, kötelező banzájon részt vegyek. A szüleim szerencsére elég lazák voltak, hogy megtehessem. A családunk pedig elég nagy, hogy ne legyen igazán feltűnő. Mostanra mindenki szétszóródott a nagyvilágban, nem sok reális esélye volt, hogy ismét ilyen leselkedő veszélyeknek legyek kitéve, egy dologgal azonban nem számoltam: hogy Brie-nek eltökélt szándéka legyen a családom minden tagjával megismerkedni.
Egy ideig azt hittem, hogy ez az esküvőnkkel be is végeztetett, csakhogy közben ők is rájöttek a trükkre: ha nem engem, hanem egyenesen Brie-t hívják fel, az esemény megvalósulásának valószínűsége is rögtön a többszörösére emelkedik.
Sokszor megpróbálta kiszedni belőlem, hogy tulajdonképpen mi bajom velük…
- Ismerd be, hogy valójában csak félsz tőlük – sandított rám egy pohár bort kortyolgatva, mikor már végképp kezdett kifogyni az ötletekből.
- Naná, hogy félek. Olyanok, mint a Birodalmi rohamosztagosok, bárhol felbukkannak és egy csomó hülye kérdést tesznek fel – adtam igazat bujkáló mosollyal, majd visszatértem a könyvemhez.
Nem hitte el, pedig ezúttal tényleg az igazat mondtam. Nem arról volt szó, hogy annyira nehezteltem volna a rokonaimra, senkire nem haragudtam, senki nem tett keresztbe soha, nem őrizgettem tőlük epés megjegyzéseket, és még csak nem is volt alkalmam százszor meghallgatni ugyanazokat a sztorikat. Egyszerűen csak… rettenetes időpocsékolásnak tartottam az egészet. Két évente egy ebéd nem fog közelebb hozni egymáshoz, ha egyébként semmi közös nincs bennünk. Senki nem beszél semmi érdekesről, úgyis csak a felületes sztorizások mennek, amiket bőven elég az üzleti tárgylások előtt és után elviselnem. Ráadásul nekem is produkálnom kell magam, mert mindenki ezt várja el. Felesleges és fárasztó program. De Brie valamilyen felfoghatatlan oknál fogva élvezte.
Nagyjából ma is ezért voltunk itt. Az ebédnek már vége, de még mindig nem mehetünk, meg kell várni a tortát, amihez viszont kell egy csomó rejtélyes előkészület. Legalább van alkalmam kiosonni egy kicsit. A kert felé indulok el, de ahogy a folyosón osonok, az egyik nyitott ajtós szobában megpillantok valakit. Azt hiszem, Jane lehet, bár a névmemóriám sosem volt a legnagyobb erősségem.
De igen, Jane, most már biztos, a szülei gondoskodtak róla, hogy ezt a nevet ne lehessen egykönnyen elfelejteni. Ezen halványan el is mosolyodom. Amire viszont nem számítok, hogy a következő pillanatban az ajtó felé néz, ezzel leleplezve, és egyben engem is rádöbbentve, hogy éppen őt kukkolom.
- Helló. Én csak… - keresem a szavakat, mikor összetalálkozik a tekintetünk. De hirtelen semmi értelmes indoklás nem jut eszembe, így inkább témát váltok. – Látom, olvasol valamit - vetek egy érdeklődő pillantást a kezében tartott könyvre.
Nem tudom még eldönteni, hogy bemenjek-e hozzá, ha már így alakult; zavarnám-e, vagy inkább az lenne bunkó, ha csak simán mennék tovább.
- Hogyhogy nem a többiekkel lógsz? - Végül is ez jogos kérdés, hogy mit keres idebent egyedül.