Will you marry me? Just kidding. Fuck you. - Dalila & Tristan

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

- Még ha így is lenne, akkor is ÉN mentem volna át a modelleken, nem pedig ők rajtam. - hűha, Tristan, fogd vissza azt a rohadt nagy férfi egód, mert ez a nő úgy látszik, hogy minden második mondatával tiporni akar rajtad egy nagyot! Nem mintha érdekelnie kellene annak, amit mond, s valójában tényleg nem foglalkoztat... Látszólag. A büszkeségemet azonban mégis szörnyen bassza Dalila, s ez már kezd zavaró lenni. A “tisztasága” azonban egy kicsit más oldalról világít meg mindent. Leginkább onnan, hogy ez a nő biztosan nem százas, és valami rettentő nagy hiba van a fejében. Az még rendben, ha valaki az ő korában azért nem talál senkit, mert mondjuk ocsmány, s hányingert keltő vonásokkal átkozta meg az élet. Dalila azonban egy szemrevaló nő külsőleg még akkor is, ha belül rohad. Bárcsak ne lennék ennyire agyalós típus...
- Teljesen tiszta. - egy másodperccel ezelőtt még tovább akartam lépni, de hát ezek szerint nem megy. - Egy kissé furcsa azért, hogy a te korodban valaki szűz. Ugye tudod, hogy ez a “még nem találkoztam olyannal, aki kiérdemelte volna” szöveg nem éppen normális? - ez az, Tristan, lassan megírhatnál arról egy könyvet, hogy “mit ne tegyünk, ha épp kényszer házasságot akarunk kötni”. Például hagyjuk a francba a másikat, ne törődjünk vele, csak hagyjuk, hogy megtörténjenek a dolgok. Hozzá sem kellene szólnom! Ehelyett mit csinálok? Elkezdem őt elemezni. Ritka rossz tulajdonság.
- Elég sok esetben az ilyen valami gyerekkori trauma miatt szokott előfordulni. Vagy alapból valami lelki torzulás az oka. - és kezdődik is... - Nem tetted félre még egy percre sem ezt az “én vagyok a legtökéletesebb, hozzám nem méltó senki” szöveget, ugye? Még nem gondolkoztál el ezen úgy komolyan, igaz? - egy normális ember inkább meglapulna. Én azonban szinte mágnesként vonzom magamhoz a pisztolyát, amit ha így folytatok, biztosan megkapok. Attól még nincs a hangomban sem gúny, sem pedig olyan él, mely arra utalhatna, hogy kekeckednék. Egyszerű elemzés és érdeklődés, amolyan Tristan módra. De inkább lépjünk.
- Titokban is lehet mást dugni. Csak úgy emlékeztetnélek. - vonom meg a vállam, na nem mintha ilyen terveim lennének. Első gondolatra. Aztán beúszik Jane arca, s lerombolja az agyam ép maradványait. A nők visznek a sírba, ez most már teljesen biztos...
- Ha téged olvasnálak, azt például leszarnám. Ugyanis mi nem vagyunk együtt, és nem is leszünk, innentől kicsit sem izgat, hogy te mit csinálsz más férfiakkal. Ha viszont őszintén, szeretetből lennék valakivel, és úgy látnám ezt vissza, az természetesen más. Ebben az esetben nem csak kihajítanám, de visszafizetném minden sérelmem. Kamatostul. - határozott bólintással zárom le, de még nincs vége a mondandómnak. - Nem szeretem amúgy sem a ribancokat, sem az olyan nőket, akik ennyire kicsapongóak, szóval nem megyek bele egy kapcsolatba egy órányi ismeretség után. - minden bizonnyal ezért nem volt még rendes kapcsolata Mr. Kritikának, mert abba a csekély időbe, amit egyáltalán párkapcsolatra fordíthatott, csak ostoba nők jöttek számításba, akik egy dugásnál többet nem értek. Szóval értem is Dalila méltó, nem méltó felfogását, de valahogy mégsem.
- És mi van akkor, ha elkezdenek azzal nyaggatni, hogy unokát akarnak? - vajon ezen a rádöbbentő kérdésen elgondolkozott valaha Dalila? Aki úgy fest, annyira a szülei árnyékában él, hogy talán még... Egy igazán aljas hazugságra is képes lenne azért, hogy megkapják, amit akarnak? Hű, lehet nála nagyobbak a gondok, mint elsőre gondoltam. Ezeket a nagy eszmefuttatásokat azonban egy kis időre félreteszem, amíg megvesszük az ajándékokat, s bájolgok egy kicsit a szüleinek.
- Végül is az a lényeg, hogy őket nyerjem meg, nem? Az, hogy te hogy viszonyulsz hozzám, az már a te saját problémád. - szavaimat az autó ajtajának csattanása zárja le, s immáron a borral és a virággal a kezemben folytathatjuk az utunkat, remélhetőleg kitérő nélkül. Semmi kedvem már húzni ezt a napot a szükségesnél tovább. Úgyhogy, ha rajtam múlik, meg sem állunk a Ranieri szülőkig.

Tristan & Dalila

"I may need you but I do not want you. "

-Ahhha...Látom, hogy nem vagy az.
Eddig legalább, szinte minden mozzanata, a hanglejtése, az elutasító póz, engem igazolnak. Csak azt nem értem, hogy miért nem tudja valaki bevallani, hogy ideges? Mordus nem rejti el előlem az érzéseit, ő olyan őszinte.
- Bevallom, ezt remek hallani. Nem szívesen mutatkoznék olyannal, akin már minden második modell átment.
Még ha esélyük sincs ellenem, akkor is vetélytársak lehetnek. Nem tudhatom, Tristannak milyen nők jönnek be, de ha nem én, hát akkor szimplán rossz az ízlése.
-Pontosan úgy. Én még nem találkoztam olyan férfivel, aki kiérdemelte volna, hogy "beengedjem a bugyimba". Teljesen tiszta vagyok.
És erre nagyon is büszke. Miért pazarolnék időt arra, hogy összefekszek valakire, ha egyértelműen nem maradunk együtt? Mégcsak nem is vonz az emberek  kilencvenkilenc százaléka. Tristant szemmel láthatóan nagyon érdekli a téma, lehet ezzel tudnék mihez kezdeni? Lehet, ha azt gondolja, hogy neki van esélye bejutni a lábaim közé, akkor ezzel megfoghatom. Érdekes..
- Pont ez az. Ha minden ujjamra akad valaki, akkor miért nr válogatnék? Egy nőnek más elveszíteni az erényességét, mint egy pasinak. 
Erről felesleges is vitát nyitni. Nekünk fáj, mi nem vagyunk Isten király, császárok, ha minél többel vagyunk együtt...Na de ezzel felesleges is agyalni. Szerencsére volt egy olyan ötletem, ami felkeltette az érdeklődését. Nagyon helyes, véülis miért is ne származhatna ebből előnye neki is? Ha egyszer véletlenül a kegyeltemmé fogadom, akkor még több előnye is lehet.
- Azt  ha tudni fogják, hogy az én párom vagy, akkor nyilván nem égethetsz azzal, hogy más nők társaságát élvezed, amíg távol vagyok. 
Ez nem egyértelmű? Vele vajon mi a helyzet? - Mint egeszen híres ember, ne mondd, hogy éoveznéd ha mondjuk Olaszországban azt ilvasnád az újságokban, hogy a nőd, más férfiak társaságában, önfeledten szórakozik?
Vigyáznia kell egy hatalmon lévő embernek az imázsára. Ha megtudják, hogy ő olyan balga, hogy simán össze-vissza lehet csalni, akkor máshogy fognak rá tekinteni az üzletfelek, az emberek...körülbelül mindenki.
- Oh, jajj de aranyos. Nyilván nem csak a kínai útról van szó, de majd megkáthuk, hogy alakul. Nem akarok többet hazudni a szüleimnek, mint amit muszáj 
Ha nem lenne az örökös téma a mániájuk, akkor erre nem lenne szükség.  Ha születésekor nem hal meg a húgom, Alice, akkor engem békén hagynának, ő pedig gyárthatná az örökösöket a Világba. Ez az egyetlen hátránya, hogy az a kis parazita végül bedobta a törölközőt. 
-Tristan, kezdesz kiismerni! 
Leparkoltam a járgányomat és elegánsan ki is száltam belőle. Nem voltak olyan tévképzeteim, hogy Tristan Sheon Park majd kinyitja nekem az ajtót. Odatipegtem hozzá és belé is karoltam. - Jól van akkor Caro, indulás.
Az első üzlet az italbolt volt, nem kellett túl sokáig gondolkoznom rajta. Az Antinori család már nagyon rég óta foglalkozik borászattal és apa természetesen imádja a vörös, gazdag nedűt. Szóval egy egyszerű, könnyed ebédhez választottam ki az Antinori Tignanello, 2017-es évjáratú bort. Ezzel persze azt is látják majd apáék, hogy nem egy olyan borral akarja megvenni őket Tristan, akit egy hajléktalan is megvehet  jobban kereső napjaiban.
A virág már nehezebb kérdés volt. Mindeféle színből van már anyának és persze fajtából is.
- Áh meg is volna, bella!
A pillangóorchidea mellett döntöttem, mivel annak a jelentése a család jólétének a megőrzése vagy mi. Anya kedvence. A választott, hosszúkás, elegáns fehér, matt porcelán cserépben volt. Szirmai szintén hófehérek voltak, ami csodálatosan fog mutatni az újonnan átalakított ebédlőnkhöz. 
- Nah, azt hiszem a szüleimet hamarabb le fogod venni a lábairól, mint engem.
Kellemesen felkacagtam, amíg az üzletből kisétáltunk.

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

- Kurvára nem vagyok ideges! - s szavaimnak nyomatékot adva a kocsiban karba is hajítom a kezeimet, mint valami ostoba, sértődött kölyök. Aztán persze egyből rájövök, mennyire szánalmas módon viselkedek. Egyáltalán minek akarnék bármit is bizonygatni ennek a némbernek? Miért kellene idegesítenie annak, hogy mit gondol rólam? Sosem érdekelt, azért tartok ott, ahol! Ahh, teljesen össze vagyok zavarodva... Már azt sem tudom, merre áll az agyam.
- A kivételek erősítik a szabályt. - egy vállrándítással zárom le a témát, hogy vajon hány modellemben mártózhattam meg eddig. JarJar helyettem is bepótolja ezt, bár rohadtul nem szeretem, mikor a fülembe jut egy olyan eset, hogy a bátyám már megint tűzögette az egyiküket. Ő remek példa arra, amit Dalila mond. Ezért nem ő az igazgató, hanem én.
- Hogy érted azt, hogy nem járt még senki az alsóneműdben? - hallom, hogy mit mond, de valahogy képtelen ezt az információt befogadni a tudatom, így joggal feltételezem, hogy valami kódnyelven beszél, amit nekem meg kell fejtenem. Találkoztam én már harminc és negyven éves szűzzel is, de hát ők egy egészen “kicsit” más jellemmel bírtak, mint ő.
- Viszont nő vagy, akinek pozíciójából adódóan minden ujjára jutna egy olyan férfi, aki neki külsőleg is tetszik, és úgy megdugná, hogy lábra sem tud állni. Igazából pont ilyennek néztelek. Nem kurvának, hanem aki kihasználja a lehetőségeit. Ha már pozíciókról beszélünk... - nevezhetnénk visszavágásnak is, mégsem annak szánom, s ezt esetleg onnan is sejtheti, hogy kimarad a gúny a hangomból. Ahogy ő is beleesett a sztereotípiákba, úgy megeshet, hogy én magam is ezt teszem. Ezért is hihetetlen, hogy még senki sem járt a bugyijában. A szűz nők eddigi tapasztalataim szerint félénkek, s az ártatlanságot szinte harapni lehetne rajtuk. Ezzel szemben Dalila maga a végzet asszonya! Akinek a sok ostoba ötlete mellett talán akad olyan, ami nem tűnik annyira szánalmasnak, mint például az, hogy megkötözve tartott egy elhagyatott raktárban, most pedig el kell játszanom a párját. Ez az ékszerüzletes dolog nem is tűnik annyira hülyeségnek...  
- Rendben. Legyen. Így már mindjárt jobban hangzik! - sokat nem kell agyalnom, egyből lecsapok a lehetőségre. Mindent meg kell ragadnom és ki kell használnom, ha már ilyen szánalmas helyzetbe keveredtem. Mintha az új szívemmel együtt egy új életet is kaptam volna.
- Már elnézést! Mi az, hogy beégetlek? Kifejtenéd bővebben? - egyik szemöldököm magasra emelkedik, úgy figyelem őt nagyképűen. Azért álljon meg a menet, Tristan Sheon Park egy kibaszott ázsiai isten, aki mellett még egy rohadt hajléktalan is menőbbnek tűnik! Azonban az ajánlata megint csak nem rossz, hiszen amíg távol lesz, nyugtom lesz tőle, s nem kell bájolognom a környezetének.
- Ez esetben azt javaslom, hogy húzd el minél tovább azt a kínai utat, hogy minél hamarabb túlessünk ezen az egészen. - mutatok kettőnkre. - Ha hazaértem, értesítem az illetékest, hogy vegye fel veled a kapcsolatot. - még bedobok pár ilyen remek ötletet, s Dalila-ügy megoldva! Ha ezt a találkozót túlélem, onnan már sima ügy lesz az egész, addig azonban meg kell magamnak nyernem a szüleit, ami már most tudom, hogy rohadtul nehéz menet lesz. Ott az étteremben Hadessa oldalán még annyira talán nem volt nehéz, hiszen az a lány mindenével mellettem állt, és segített, hogy kimásszak abból a helyzetből, amibe miatta kerültem. Dalila azonban kissé más...
- Akkor itt álljunk meg. - mutatok egy szabad parkolóra előttünk nem sokkal. Ha hajlandó itt megállni, akkor én egyből kipattanok ebből a valójában remek kis kocsiból, s megállok az áruház előtt.
- Te fogod pontosan kiválasztani, hogy mit vegyek nekik. Nincs kedvem hallgatni, hogy esetleg nem tetszik a bor címkéje, vagy éppenséggel az orchidea árnyalata. Szóval... - mutatok magam elé. - Csak utánad!

Tristan & Dalila

"I may need you but I do not want you. "

Az ajkaim éppen csak leheletnyit görbültek egy szadista mosollyá az arcomon. Szegény Tristan kiakadt. Szeretem, amikor valaki túl komolyan veszi magát, mert az ilyen ember egója olyan könnyen megsérthető. Olyankor levetkőzik a nyugalom álruháját és kimutatják a valódi belső értékeiket. Tristan Sheon Park száját hipóval sem lenne elég kimosni, mégis tetszik, hogy ilyen nyers. Emlékeztet valakire...De amit mondtam neki a raktárban, az igaz volt. Anyáék előtt egyszerűen nem beszélhet majd így.
- Óhh, jajjj. Mi Scuso..Csak nem ideget sértettem? - A hangom túlerőltetett sajnálatot árasztott, de mind a ketten tudjuk, hogy egy hangyányit sem sajnálom a dolgot. Elég sokat járatta a száját arról, hogy ő mennyire nem olyan mint a legtöbb férfi magas pozícióban, muszáj voltam elhinni neki, mágha aszemeim önkéntelenül is körpályára akartak indulni. - Ha nem is minden "barátom" modell ügynökséget vezet, de elég magasan vannak, ahhoz, hogy visszéljenek a felajánlkozó lehetőséggel, amikor egy nagyravágyó nő az őleikben parkol le szemémetlenül.
Amikor azonban vissza akarta fordítani rám az asztalt, akkor sikerült egy élesebb lélegzetet megtennem. Iszonyú messze kapargálnak nála ilyenkor, pedig tényleg az a célom, hogy azt gondolják a kórházban, hogy ezzel jutottam be és egyébként totál hülye vagyok. De nem akarom, hogy Tristan is ezt gondolja. - Nyilván nem, de én nem is vagyok férfi, akit egy szegény nő be akar hálózni, hogy biztosítsa a megélhetését. Én biztosítom a sajátomat. Egyébként az én alsóneműmben mág nem járt senki, csak hogy tudd Caro...
Büszke vagyok arra aki vagyok és arra is, hogy már túl a harmadik X-en, én még nem éreztem úgy egyszer sem, hogy csak úgy a miért is ne kedvéért feküdjek le bárkivel is. Engem ki kell érdemelni és nem sok ideje van körülöttem az embereknek, hogy ez megtörténjen. Ilyen egyszerű. nem érdekelt az sem ha Tristan emiatt kevesebbnek fog gondolnni, vagy akármilyen szinten is leinfantilizálna. Én tisztában vagyok a belső értékeimmel. De vajon ő?
- Úgy van, csak nyélbe kell ütnöm egy pár üzletet. Hidd el, akármilyen furcsa is, de én sem vagyok a hazudozás híve. EZ ITT egy szükséges rossz, te pedig véletlenül pont kapóra jöttél. Ha az életed nem is elég az egyezkedéshez, mit szólnál ha a szüleim betársulnának és szponzorálnának? Felkérések tömkelege az ékszerüzletünk megnyitása miatt? Persze, a legújabb darabokból te, mint a jövendőbelim, elsőként tudsz majd válogatni, na nem ingyen, de jutányos áron és ha valami megtetszik, levédettjük és másnak nem lehet már olyana. Ez a kedvenc tervezőm, Adriana Doe után jutott eszembe, ha kevés van belőle, akkor mindenkinek kell majd... és akkor felmehet az ára.
Ezek mind olyan ajánlatok, amiket másnak nem igen tennék meg, szóval jobban teszi ha elfogadja. Ha nem akkor kénytelen lesz bárminemű előny nélkül végigjátszani az egészet, mert úgy i smegtalálom a gyengepontot és bizony nem állok semennyivel sem afelett, hogy megzsaroljak bákit a szerettei életével. Ezt nem mondom neki, met a cél, hogy magamhoz édesgessem és mézzel lehet legyet fogni, nem pedig ecettel.
- Azok után amiket mondtál? Hogy a fenébe ne érdekelne. Van fogalmad arról, mennyivel meg fogja könnyíteni a dolgomat, ha lesz egy-két ilyenem? Hajlandó vagyok körülbelül egy vagyont belefektetni. Behozza majd az árát. - Csak megforgatam a szemeimet, azon ahogyan végigmért. Már úgy megszoltam az ilyen tekineteket. Csodálkozás és nem a jó értelemben. - Szerintem képes lennék megoldani, hogy elfogadják a pénzem, DE mit szólsz ahhoz, hogy amíg kínában tevékenykedek, addig nem foglak figyeltetni és ellenőrizgetni, hogy vajon mivel égetsz be?
Egy kedves, angyali mosoly húzódott végig az arcomon. De igen ezzel elég erősen célozgattam, hogy felejtse el azokat a gyeplőket, mert nálam maradnak.
Biztosan nem fogom hagyni, hogy ez a kínai naghalacska kiússzon az ujjaim között azzal, hogy bármilyen hatalmat kap felettem, ha nem juttat be ennyivel, akkor is elmegyek és így vagy úgy de elérem, hogy hallgassanak rám azok a húzott szeműek. Legalább ők. Gondolhattam volna, hogy nem fog Tristan ennyire hamar megnyílni nekem. Egyszerre zavart a dolog és tetszett is. Szeretem a titokzatosságot, de szeretem kideríteni is a titkokat.
Az igazgatóban viszont valamilyen szikra pattant fel. Új erőre kapott és eldöntötte, hogy visz anyáékak valami ajándékot.
-Nahát, milyen figyelmes valaki. Ha nagyon erőltetné, akkor tegezd nyugodtan, de ne hagyd, hogy belevigyen személyes témákba. Semmiképp se. Gyakran csak apát akarja féltékennyé tenni, szóval vatosan, mert apa híresen jól céloz.
De vajon mi is lenne a megfelelő ajándék?- Apának egy puccos, testes kis vörösbor tökéletes választás, fészáraz. Anya az orchideákat szereti, van is külön kis csodaországa velük egy üvegházban, az udvaron. Bármilyennek nagyon örül. Apucki nagyon ügyesen kiszimatolja, ha valaki hazudik neki, csak mondd az igazat. Akármi is legyen az, amíg nem a gumibabán szörvözés mestre vagy persze...
Félig-meddig szántam viccnek. Az ázsiai emberekről mindenki tudja, hogy furcsák. Ki tudja, hogy mennyi olyan perverz dolgot rejt a szobája, amiről inkább nem tudnék?

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

Fejemet csóválva, halk morgással sóhajtok magam elé az autóban Dalila feltételezésére. Egyszer érném meg ezen a kurva világon, hogy valaki az én szememmel képes nézni ezt a rohadt céget! Nem, ez az ember nem a bátyám lesz, hiszen ő szereti hagyni, hogy egyes nők széttegyék a lábukat, s ezért apróságokat meg is tesz nekik. Nos, én nem ez az ember vagyok. Nem véletlenül én vagyok az igazgató.
- Leszarom, hogy a többi férfi mit tesz, de képzeld, én nem! - az indulataimat fokozván még karjaimat is széttárom. - Volt már egyáltalán közöd komolyabban egy modellügynökség igazgatójához? Szerinted ha minden második ribancot megfektetném, nem áshatnám el nagyon hamar az egész céget a picsába? - a szexualitás bizony egy rohadt nagy gyengeség a férfiaknál, s ha valakit ezzel könnyen meglehet fogni, akkor az menjen el taxisofőrnek, ne pedig igazgatónak. Azért nálunk eléggé komoly pénzek forognak, híres modelleket szerződtetünk más cégekhez, nekem pedig sikerült egy kőkemény tekintélyt szereznem az évek alatt, melyet egy dugásért nem fogok eldobni.  
- Biztosan van a lányaim között olyan, amelyik bekapta valakinek a farkát, hogy feljebb juthasson. Azonban, mivel az egésznek én vagyok a feje, ami egy eléggé nagy hálózat, így nincs minden egyes apró halra rálátásom, sem arra, hogy mit csinálnak a négy fal között. Nekem nincs közöm az ilyenekhez, s ne jusson a fülembe az sem, hogy valaki így kapott szerződést. Te például... - fordulok felé nagy és kíváncsi szemekkel. - Az állításod szerint bárki a lábaid elé hasalna. Te talán kihasználod ezt, és beengedsz minden második “alattvalót” a bugyidba? - ebbe a kérdésembe most kivételesen nem tettem gúnyolódást, nagyon is kíváncsi vagyok arra, hogy fordított esetben ez nála hogyan működik, ha már ilyen könnyen kimondta, hogy én dugom a kifutós ribancaimat. A végzet asszonya vajon gyakran szétteszi a lábait? Talán ezért nem akar rendes komoly kapcsolatot, mert az alkalmiak híve? Elgondolkodtató...
- Pár hónap? - ezen a ponton egy hatalmas szikla gurul le a szívemről. Már azt hittem, hogy az idők végezetéig kell játszanom ezt az ostoba színjátékot.
- Szóval, lényegében én lennék a terelés, amíg űzöd a piszkos kis dolgaidat. - államat két ujjam közé csippentem, úgy lesek felé. - Inkább arról beszéljünk konkrétabban, hogy ezzel a kapcsolattal én mit nyerek. Az életemen kívül. - ugyanis e kérdést már feltettem, de valahogy elterelődött a konkrét válasz, márpedig én hasznot akarok húzni belőle, ha már végig kell szenvednem ezt az egészet. Pénz, üzlet, bármi jöhet, a lényeg, hogy legyen nekem is konkrét nyereségem.  
- Komolyan érdekel a robotika? - meglepődve mérem végig. - Akkor itt az én ajánlatom. Megadom neked a kapcsolatom elérhetőségét, ugyanis az a cég nem olyan, hogy ismeretleneknek csak úgy kaput nyitnak, sőt... Ismerősöknek sem nagyon. Nekem viszont igen. Szóval cserébe te mit is teszel nekem, hogy bejuttassalak? - tőle várom a választ, ugyanis nekem fogalmam sincs, mit kérhetnék tőle. Enyhítést? Azt sem tudom, mit akar és mit tervez pontosan, de nem árt ilyen apróbb üzleteket belevinni ebbe az amúgy is elbaszott helyzetbe, mely még inkább rosszabb lesz, mikor én ostoba elszólom magam. Szerencsére Dalila nem úgy tűnik, mintha erőltetné a témát, így mikor újra visszaszállunk a kocsiba, már teljesen másról kezdünk beszélni. Pedig mielőtt benyargalt volna az ügynökség elé, azt hittem, hogy a kínos csendről fog szólni az egész út... Erre tessék. Úgy dőlnek belőlem a szavak, mintha fegyvert fognának a fejemhez.
- És nem fogja tiszteletlenségnek gondolni, ha az akaratával ellenkezem? - jogos a kérdésem nagyon is, ha már Dalila anyjáról van szó. - És az apádról mit kell tudni? Kamuzzak be valami hobbit, amivel bevágódok nála? Ó, és... Állj meg! - mutatok kicsit a távolabb egy bevásárlóközpontra, ahol tudtom szerint mindenféle üzlet van. Virágostól kezdve minőségi piákon át édességboltig.
- Gondolom, díjaznák, ha vinnék valamit, és mivel láthatod, hogy sajnos voltam olyan paraszt, hogy erre nem gondoltam, így te fogod nekik kiválasztani. - érezhetően azóta valamivel céltudatosabb vagyok, mióta megtudtam, hogy csak pár hónapról lehet szó. Ha lesz ebből a kapcsolatból nyereségem, akkor végül is ennyit kibírok... Csak Jane előtt nem szabad ennek soha kitudódnia. Soha!

Tristan & Dalila

"I may need you but I do not want you. "

 - Nem ezt teszi minden férfi a divatszakmában?
Az ő felháborodásához képest az én hangom annyira fakónak és lemondónak tűnt. Nincs olyan ember a Világon akit a hatalom ne keményitene el, ne változfatná meg gyökeresen. Nekem is csak egy pisztoly kellett a kezembe és máris rendelkeztem mások sorsa felől. Tristannak egy model cég van a kezébe mint fegyver. Miért ne használná ki? Arról pedig mindenki tud, hogy egy igazán sikeres model, rengetegszer szétteszi a virgácsait, hogy a Topra jusson. Ott van az igazi munka, nem a pózolásban. Hiába is akarják a szépségnek a Világát nyújtani. Belülről egy rohadt alma az egész.
- Neked nem is, de a lányaidnak? 
Ha valóban igaz, amit magáról állit, az már majdnem lenyűgöző. Majdnem. Mindenki azt hazudik magáról, amit akar. Ezt majd...kinevelem belőle. Ha hozzám fog tartozni, akkor ki van zárva, hogy hazudozzon. 
- Nem. De sosem hallottad még azt a mondást, hogy "Mindig a csendesek"?
Örök szabály, hogy senkit sem becsülünk alá. A legfakóbb, alamuszi kis egérke lesz az, ami a tűz hatására berágja magát a beleidbe. Előbb-utóbb rájön majd Trsitan is, hogy habár nekem sok minden nem elég drága, az emberi élet sem, de én vagyok az akiben sosem fog csalódni, mert tőlem aztán mi másra számíthat?
- Csak egy pár hónapig, meglátjuk. A célom pedig annyi, hogy amíg nyélbe ütök egy-két üzletet...példaul a robotikával remek ötletet adtál, addig anyám leálljon a férj kereséssel és ne kelljen értelmetlen randikkal fogyasztani az időmet. Ami így is rohadt drága.
Nagyjából három hónap múlva adom át a bombát horvátországban Franznak, ő ad nekem egy méltanyos összeget és azzal a pénzzel szerzek némi gyémántot. Így zajlik ez a mi köreinkben. Az viszont meglepett, hogy az ázsiai férfiból előtört az ideges, türelmetlen főnök. Hát abból nem eszik.
-Aaaaah, È Colpa mia! De azt hittem szeretnél minél kevesebb időt tölteni velem, de szólj ha megváltozott a vélemenyed, teljesen megértem. Már a parfümöm is hatása alá kerít sok mindenkit.
Kacsintottam és kacér mosolyom is jelzi, amiket mondtam. Ha már annyit kiadok a parfümért, akkor már legyen is ilyen hatása az emberekre. Másnak egy fél havi fizetése.
Tristan ezután egy olyan témába tenyerelt bele, ami egy valós seb még mindig az elmémben és nem vagyok hajlandó beavatni. A kishugom meghalt, még mikor megszületett. Két évesen fel sem fogtam belőle semmit, csak anya hangját, hogy hol Dalilaként szólít, hol Alicenek. Ez tovább eszkalálódott olyan szintekig, hogy öt éves koromra azt sem tudtam, ki is vagyok valójában. De...kinőttem.
-Nem. Ennyi. Azóta egy rendíthetetlen szikla vagyok.
Ha ő sem mesél, én sem. Nem vagyok hülye, hogy fegyvert adjak a kezébe, amíg ő csak sejtteti, hogy van nála. Igaz, meg akartam vele beszélni, de ez még akkor volt, amikor azt hittem, hogy eme főnök úrra hatnak az észérvek. Csak nem.
Ezért hamarost sétálunk is vissza a járgányomhoz, hátrahagyva talán az egyetlen esélyt, hogy valaha is megnyíljunk egymásnak.
- Szóval akkor indulunk. Legyél nagyon figyelmes és akkor se tegezd anyámat, ha megkér rá. Ez egy csapda.
Ha letegezed, akkor bizalmaskodni kezd és nem hiányzik senkinek, hogy kiderüljön Tristan péniszének a mérete már az étkező asztalnál.

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

- Miből gondolod, hogy kihasználnám a modelljeimet? – őszinte felháborodás hallatszik ki kérdésemből, hiszen bár Dalila az utolsó nő, akinek számítana a véleménye, mégis szörnyen unom már, hogy minden második ember azt feltételezi, hogy sorra dugom a modelljeimet. S úgy látszik, hogy ez alól ő sem kivétel.
- Nem a szexen alapul a karrierem, nálam ezzel kurvára semmit sem lehet elérni, úgyhogy nem, egy ribanc sem vár rám otthon a kifutóról, és gondolj buzinak vagy impotensnek, én erre büszke vagyok. – töretlen határozottsággal mondom, melybe düh is férkőzik. Egyetlen modellt sem vittem eddig ágyba, s ha valaki ilyen téren akart előrébb jutni nálam, annak a kezébe nyomtam a felmondását, és megmutattam, merre van a kijárat.
- Mert talán ilyennek tűnök? Őszintén kétlem. – Dalila kétlem, hogy hazudna, hiszen úgysem érdekli a lelki világom. Az őszinteség manapság pedig egy hatalmas kincs, még akkor is, ha egy elmbeteg nő képében kell, hogy megkísértsen. Az alkalmazottaim természetesen nem mondanak igazat, a környezetem nem mond igazat, de ez a nő... Miért hazudna?
- Amúgy mi ezzel az egésszel a célod? – mutatok kettőnkre még a kocsiban. - Jó lenne tisztán látni. És tudni, hogy meddig kell játszanom a hős szerelmest. – akaratlanul is eszembe jut Jane. Hogy ha nem teszem azt, amit ez a némber mond, akkor talán... Talán... Elveszi tőlem az egyetlen embert, aki... Jelent valamit? Beleborzongok, amint ez végigfut rajtam, főleg mert akaratlanul is borzalmas jövőképek úsznak elém. Vajon képes lenne őt bántani? Azt hiszem, tesztelnem kell a dolgot majd. Természetesen nem Janen, hanem majd beáldozok valakit. Csak és kizárólag az ő érdekében.
- Négyen?! Jaj, ne, azt hittem, hogy többen leszünk! Így kurvára csak rám fognak koncentrálni! Nem gondolod, hogy kellett volna egy kis előzetes ismerkedés, hogy mondjuk... Megszokjalak? – csapom össze ingerülten a kezeimet. - És ha lebukunk? – jogos kérdés, de kicsit tartok a választól. Azt meg inkább hagyjuk, hogy én hány embert mutattam be odahaza, ugyanis az egyenlő a nullával. Így ezt a kérdést úgy ahogy van, figyelmen kívül hagyom.
- Talán azóta is értek csapások? Mégis mifélék? – szomorú, hogy ezek a kérdések olyan gyönyörű reflexből jönnek, hogy meg sem kell erőltetnem magam. Dalila sokkal keményebb, mint én, még akkor is, ha ettől az a bizonyos férfi büszkeségem egészen apróra zsugorodik. Ő még gyermek volt akkor. Én viszont egy harminchat éves férfi. Túlságosan is mély nyomott hagyott bennem az a lány, s az, amit tett. Mostanság mintha vonzanám azokat a nőket, akik megkeserítik az életem...
Ennek nem volt semmi értelme, mondja ő. Jobb is, ha így érzi, gondolom én. Nem lenne helyes pont neki beszélnem, hiszen visszaélne az egész elbaszott történetemmel. Ezzel egyedül kell megbirkóznom, még ha bele is roppanok. El kell közben hessegetnem magamtól ezeket a nyomasztó gondolatokat, mielőtt még rányomnák a bélyegjüket a hülye színjátékomra. Beszállok hát vissza a kocsiba, s tanácstalanul pislogok Dalila felé.
- Szóval akkor... – hű, Tristan, micsoda beszélőkéd van! Gyerünk, Dalila, zökkents ki ebből az állapotból, mielőtt még baj fog történni...

Tristan & Dalila

"I may need you but I do not want you. "

 - Hogy nincs? Akkor meg végképp nem értem, hogy mit problémázol, ha már nincs egy olyan ribi, aki otthon várna ruhanélkül.
Mégha az lenne a baja, hogy ezzel belerondítok egy bimbózó kapcsolatba valamelyik prostijával a kifutóról, még meg is érteném, hogy akadékoskodik. Akkor is szakitania kellene vele, vagy titokban tartani minimum, de mégcsak szó sincs erről. 
- Na látod? Mennyi mindenkivel tettem akkor jót azzal, hogy megkíméltem szürke életedet. 
Tisztában vagyok azzal, hogy sosem fog nekem ezért hálás
lenni, de én ellenben egyre faszábbnak éreztem magam, minél többet beszélt. Nem elég, hogy megmentem az eletét, izgalmat viszek bele, nőt adok neki  akit mutogathat, de még a cégét is megmentettem a csődtöl és az alkalmazottjait a munkanélküliségtől. Wow. A pillangóhatás. 
- Természetesen...abban az esetben mefoghatod a kezem, átkarolhatjuk egymás és mehet a csók is akár.
Demiszexuálisként nem fogok szexuálisan vonzódni akárkihez de ezekkel a minimális, alapabb dolgokkal nincs bajom. Egyébként sem vagyok olyan hülye, mint amilyennek látszok, ezeket már rég átgondoltam. Nem lepett meg a kérdése. 
 - Igen, Őzike.
És pont. Nem fogom neki ragozni, nem fogok neki mesélnk egyetlen egy gyengepontomról sem. Mert sajnos az a kék szemekkel rendelkező kis démonfajzat az. Egy gyengeség, amit már nem tudtam megtagadni, mert csak akkor vettem észre  mire már átfúrta magát a páncélomon.
-Ez nem buli. Négyen leszünk: a szüleim, te és én. Ennyi. Vagy te talán világraszóló összejövetelt tartasz, ha bemutatod az aktuális kedvesed?
Felvont szemöldökkel, kicsit sem lenyűgözve tekintettem rá. Mégis mit várt, hogy a házunkba csődítek akárkit? Nem. A Ranieri birtokra bizony nem tehetik be a lábaikat a baeátnőim se. Hadessa sosem látott többet a kapunál. Ez pedig jobb is ha így marad.
- Ne drámázz... Ha kicsit hajlandó lennél belegondolni más helyzetébe is a sajátodénál, rájönnél, hogy a lépéseim nagyon is jól átgondolat és logikusak.
Van egy olyan érzésem, hogy Tristan drága csak erről szól. Egy hatalmas nagy drámarengeteg, ami tele van a földből kitöremkedő gyökerekkel, amik csak arra várnak, hogy kibuktassanak.
- Mert így is van. Nem mindig voltam ilyen határozott és erős. De ha jól csinálod a fejlődést, akkor a csapásokat az előnyödre fordítod és erőt nyersz belőle. Sosem voltam az a típus, aki beleül a szarba és ott is marad szívesen.
Ilyennek képzelem el az embereket akik csak panaszkodni tudnak, de sosem tesznek azért semmit, hogy kijussanak abból a helyzetből, ami szar nekik.
- Pedig így van. 
Ezt mind rezzenéstelen, pókerarccal adtam a tudtára. Azért ez nem teljesen igaz. Ha meg kell húznom mindenképpen a ravaszt, akkor meghúzom. De nyilván ő, Tristan sem lenne életben, ha olyan szívesen és könnyen oltanék ki életeket, mint amilyennek gondolja. A félelem viszont nagyon nagy úr és én elvezem ha félnek tőlem, mert akkor a kezemben van a hatalom.
- De, igazad van. Ennek nem volt semmi értelme  akkor menjünk.
Felálltam a székből és elegansan vandoroltam vissza a csini kis kocsim kényelmes ülésébe. Akkor irány a Eanieri haszienda. 

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

- Nem, képzeld, kurvára nincs ilyen személy. - olyan határozottan és töretlenül lököm Dalila felé e szavakat, hogy még én magam is meglepődök, mennyire hihetően hangzott. Janet sohasem szabad megemlítem, sőt, emellett a nő mellett akkor van a legnagyobb biztonságban, ha még a gondolataimból is kiűzöm őt. Utóbbi mondatom közben siralmasnak is tűnhet, de valahogy a hanglejtésemből mégsem az szűrődik le, mintha bánnám az elhangzottakat.
- Illetve, de, egy egész kibaszott cég bánná, mert ha meghalnék, ezernyi ember lenne munkanélküli. Úgyhogy, ha úgy vesszük, sokan bánnák, de nem azok miatt a marha nagy érzések miatt. - ez viszont teljes mértékben igaz. Az én halálom kiesés lenne a piacon, hiszen bár elismerem a bátyám tehetségét, de még ő sem lenne képes azt a színvonalat hozni, amit én. Hát akkor a többi ostoba! Te jó ég, Dalila közelében még azokra is utálattal gondolok, akik amúgy közömbösek...
- Ha már fogdosás. - biccentem oldalra a fejem nagyképűen. - Kénytelen leszel olykor közelebb húzódni hozzám, hogy hiteles legyen a színjátékunk. Vajon mit gondolna anyu és apu, ha nem is ölelnének át, és meg sem csókolnám azt a drága, szeretett lányukat? - még előrébb is hajolok a kocsiban, hogy vezetés közben se kerülhesse el a vigyorom a figyelmét. Ugyan a hátam közepére sem kívánok semmiféle testi kontaktust, de ha ennyire nem akar fogdosni... Hát, akkor majd rákényszerítem! Neki minél szarabb, nekem annál jobb!
- Őzike? - kihűlve és értetlenül pislogok felé, azonban akárhogy is töröm az agyam, nem tudok most erre visszavágni semmi frappánsat vagy sértőt. Sőt, rohadtul elképedek ezek után, hogy ilyesmi el tudta hagyni a száját. Olyan, amit minden bizonnyal tőlem sosem hallhat senki, hiszen a birtoklás nálam egy felettébb rossz tulajdonság. Én nem hagynék senkit szabadon és kecsesen ugrálni... Vajon komolyan gondolta ezt, vagy csak azért mondta, hogy szépítsen a róla kialakított képemen? Ha utóbbi... Miért akarna egyáltalán jobb színben feltűnni előttem? Valószínűleg nem akarna. Ez itt a kulcs.
- Nem szokás az ilyen bulikra barátnőket is hívni? Hányan leszünk mégis? - Hadessa említését gyorsan elhessegetem, mintha eszembe sem jutott volna. Vajon mit szólna, ha megtudná, hogy jobban bemásztam a képbe, mint egy egyszerű, fél órás kamurandi? Ebben a pillanatban tudatosul bennem a szánalmas tény, hogy Hadessának is a kamu udvarlója voltam, most pedig Dalilának is. Micsoda kilátások!
Már őszintén bánom, hogy feltettem azt az átkozott kérdést, ugyanis ez a némber egyből ráharapott, s most úgy próbál viselkedni ezen a félreeső kis mólón, mintha ő lenne a világ egyetlen embere, aki képes arra, hogy megértsen.
- Tudod, Dalila, kurva nehéz felfogni ezt az egészet. - mutatok körbe kezemmel. - Rohadt nehéz egyáltalán belegondolni ebbe az egészbe, hogy neked ilyen beteg késztetéseid vannak, és nekem úgy kell táncolnom, ahogy fütyülsz. Pont ez nem hiányzott még az életembe. - keserves sóhajjal temetem arcom a tenyerembe, s kénytelen vagyok megdörzsölni, hogy visszarángassam magam az ótvar, depresszív gödör széléről, ahova nem szabad újra visszacsúsznom. Pedig most is épp olyan közel van, mint fél éve...
- Ezt úgy mondtad, mintha akkor eltört volna benned valami. - rá sem nézek, hanem valahova a tenger tajtékzó hullámai közé merítem sötét tekintetem. Nem tudom eldönteni, hogy Dalila igazat mond-e, vagy hogy azt a leheletnyi érzelmet, melyet kiérzek szavaiból, azt csak én képzelem oda, vagy valóban létezik. Lehet, hogy csak nekem esne jobban, ha létezne?
- És ennyi év után már meg sem hat, ha meg kell húznod a ravaszt? - oké, Tristan, elég lesz a kérdésekből! - Számomra őszintén hihetetlen, hogy egy ilyen nő, mint te, ennyire kegyetlen lenne. - enyhe fintor telepedik azonnal a képemre, mellyel érezhetően inkább visszaszívnám minden egyes betűmet. Ugyanis az imént egy eléggé rejtett, mégis bóknak tetsző hangzása volt az egésznek, de remélhetőleg ebből semmit sem fog érzékelni ez a némber.
- Nem eshetnénk inkább túl az egészen? Csak még szarabb lesz, ha húzzuk az időt. - biccentek a kocsi felé, majd könyökömet az asztalra támasztom, kézfejemre pedig rácsúsztatom az állam. Csak menjünk, játsszuk el, hogy egy pár vagyunk, aztán legyen végre nyugtom a négy fal között a saját gondolataimmal. Bárcsak egyetlen gombbal törölni lehetne bizonyos dolgokat...

Tristan & Dalila

"I may need you but I do not want you. "

- A hozzáállásod az egészhez, az a nevetséges és most feleslegesen kezded el nekem a "Höhh, jajj persze ez aztán jóindulat, inkább öltél volna meg.."- Itt elmélyítettem a hangom, őt imitálva. Nagyo rosszul, de elégedjen meg enniyel. - ...szöveget. Ha te nem is értékeled, hogy nem a víz alól bányásszák ki élettelen, halrágta testedet, akkor biztos van olyasvalaki aki örül, ha láthat téged, éppségben.
Még nekem is van olyan személy a szüleimen kívül az életemben, aki valahogy mindig jobb kedvre derít a baromságaival és azzal az őszinte, tiszta imádattal, ahogy rám néz. Persze senkinek sem mondom, hiszen csak egy gyengepont és... nem akarnám semmi pénzért sem hogy baja essen. Ő olyan nekem mint egy...nem kisállat, de ugyanolyan szeretettel tekintek rá, mintha az lenne. Csak egy más fajból. Az enyéből.
- Nos...már ők sem mernek majd. Persze hahahah, rajtam kívúl, de elhiheted, hogy én sem foglak gyakram fogdosni...
El sem kellett kezdenie a keserves szövegelését, úgy is tudtam, hogy az jön, hogy inkább rakna meg egy kecskét, vagy nyúlna pirannyák közé, mint hozzám és ez teljesen rendben van nálam. Nem mintha vágynék a férfiak vagy bárki érintésére.
Ráadásul olyan mocskos a szája. Jó, Mordusnak is eléggé el van eresztve a nyelve, de ez tőle édes és nem úgy mint Tristantól, aki meg itt adja a nagy, elegáns Cég igazgatót.
- Egy olyan férfit sosem láncolnék magam mellé, azt akarnám, hogy szabad legyen és azt csináljon amit szeretne. Tudod, mint amikor nagyon szereti valaki nézni, hogy az őzike kecsesen ugrál és ezért inkább távolról nézi a vadonban, minthogy bezárja egy ketrecbe.- Mivel kezdtem tól romantikusnak hangzani, a végét már úgy kezdtem el neki magyarázni, mintha egy kisiskolásnak mondanám el, hogy milyen részei vannak a virágnak. Sajnos még nekem is vannak érzelmeim, de azokat nem pazarlom bárkie. Pláne nem olyanra, aki nem tudja és nem is akarja felfogni, hogy mekkora kockázatot vállalok azzal, hogy nem nyirattam ki.
- Hadessát? Nem, őt igazán kedvelem. De minek hívtam volna meg?
Ennyire nem vagyok mocsok a kegyeltjeimmel és Hadessa ebbe a csoportba tartozik. Még. Néha vannak gyanús megmozdulásai és a bájos kis mosolya nem fog rajta segíteni, ha megbukik a vizsgákon. Tristan kérdését viszont jelek szerint félre értettem. Végre azt hittem, hogy kezd nyitni felém és elbeszélgethetünk, mint két normális ember. De ha nem hát nem. Nem fogom erőltetni, hogy könnyebb legyen neki az elkövetkezendő pár hónap, ha ennyire ellenkezik ellene.
- Jó, akkor a gyengébbek kedvéért Ismételjünk. Nem téged raboltattalak el, egy szerencsétlen véletlen műve, hogy odakerültél. Egyébként is ha jól emlékszek nem volt golyó a pisztolyban sem. Nagyon jól tudod, hogy milyn ember vagyok, hogy mivel foglalkozok. Szerinted nem nagylelkóség és hatalmas kockázat a részemről élni hanyi egy szemtanút? Vagy olyan kis önző vagy, hogy fel sem akarod fogni?
Persze ezek alapján nem csodálkkozok azon, hogy csak a saját szemszögéből vizsgálja a dolgokat és azok alapján is ítélkezik, amit abban a nem teljesen egy órában tapasztalt belőlem. Rohadt kedves voltam vele.
- Tizenöt éves, asztmás kislány voltam, aki minden vasárnap templomba járt addig. Jóhogy teljesen kikészített, de élni akartam és nem hagyhattam, hogy ez a kis bűntudat meggátoljon benne. Nem gondolod, hogy akkor feleslegesen haltak volna meg akkor ott azok az emberek, ha utána nem használom ki az életem úgy, ahogyan azt akarom?
Nem tudom, mit gondol rólam. De az biztos, hogy sokkal kevésbé vagyok őrült és vérengzős, mint amilyennek gondol. Nincs lelkiismeret fordallásom, ha meg kell ölnöm valakit, mert annak mindig oka van. Többnyire, hogy megvédjem a csalásom. A többi nem számít.

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

Ha Dalila szavainak hallatán ennél jobban horkannék fel, az már bizony egy szörnyen nagy röfögés lenne. Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek, de hát ha már ilyen rettentően romantikusan kocsikázunk együtt, s lényegében kevesebb lehetősége van arra, hogy kilője a torkomat is a pisztolyával, akkor miért ne jártathatnám a pofámat én is?  
- Ezt most úgy mondtad, mintha én lennék a századik hódolód, akit be kell mutatni a szülőknek. Édes kurva isten fasza, Dalila, egyszerűen röhej ez az egész, amit mondasz. - szemeim szinte kifordulnak a helyükről, úgy kezdem el őket forgatni még akkor is, ha titkon tisztában vagyok vele, hogy ő egyáltalán nem ronda nő, sőt, a külsejében van valami megmagyarázhatatlan, ami kiemeli őt a tömegből. S ezt a gondolatomat a sírba fogom vinni.
- Én pedig egy modellügynökségnek vagyok az igazgatója, ami tudom, hogy neked túl alantas, de képzeld, nekem is sok pénzem van, sok kapcsolatom, és így sem mernek hozzám érni. Csak az ilyen végzet asszonya típusú tyúkok, mint te. - nem röhög, mérges marad, nem röhög, mérges marad! Nehéz a helyén tartanom a szám sarkában bújó mosolyt. Ugyanis még senki sem beszélt velem olyan tiszteletlenül, mint a legutóbbi alkalmunkkor Dalila. S nekem sem volt túl sok lehetőségem arra, hogy valakinek így kiadjam a személyiségem rosszabbik oldalát. Már megérte vele találkozni! Ja, nem. Kurvára nem.
- Neked komolyan nincsenek érzéseid? - pislogok felé értetlenül. - Ha tényleg annyira nagyasszony vagy, meg tökéletes, meg legszebb, akkor minden bizonnyal tudnál magad mellé olyan férfit találni, akit mondjuk... Szerethetsz? Akit őszintén bemutathatsz a szüleidnek, és aki mellett nem kell felvenned a műmosolyod? És akit nem erőszakkal kényszerítesz rá, hogy melletted legyen? Nem kellemesebb egy... Őszinte kapcsolat? - ez nem egyszerű okoskodás, hanem ott lapul a kíváncsiság is, az értetlenség, a felháborodás, s valójában milliónyi érzés és kérdés. Hogy is ne próbálnám megfejteni ezt a nőt, aki lényegében elrabolta a kibaszott életem?
- Legalább voltál olyan aljas némber, hogy Hadessát is meghívtad? - érezhetően túl sok érzelmet nem rakok Hadessa nevébe, egyrészt azért, mert egyetlen személy iránt sem akarok előtte szimpátiát mutatni, másrészt azért, mert azzal a nővel is kénytelenek voltunk egy színjátékot összehozni. Ennyi volt, s nem több a történet. Időközben érezhetően a hangulati állapotom enyhén romlik pár perc leforgása alatt, s a nagypofájú Tristan átvált egy kissé melankolikusabbá. Amióta ennyi minden szakadt rám, hirtelen kapnak el az érzések, az indulatok, s a hangulati skála minden lehetséges szintje. Ugyanakkor amint felteszem a kérdésem, egyből meg is bánom... Ugyanis Dalila úgy ráharap, mint egy apró csalira egy baszott nagy cápa. Én meg hallgatom némán a lelkesedését, s hagyom, hogy egy asztalhoz vezessen egy magányos kis mólon, miután kicsit sem a megbeszélt helyszínnél parkolunk le. Azonban én nem vagyok ostoba, s ezt valahogy mindig elfelejti.
- Pisztolyt fogtál rám, elraboltattál, most pedig az életem múlik azon, hogy eljátsszam a kamu pasidat. Szerinted bármi személyeset is meg fogok veled így osztani? Legalább ébresztenél bennem valami szimpátiát, hogy hitelesebben tudjak megint színészkedni. - halk kilátástalanság ugyan kiérződik a hangomból, de ó, az a rohadt “megint” szócska! Mintha mi sem történt volna!
- Egyáltalán tizenöt évesen meghatott téged egy gyilkosság? Vagy már akkor is nulla érzés volt benned? - oké, be kell valljam, attól, mert ellenkezek mindennel, attól még érdekel a véleménye, ami egyáltalán nem biztos, hogy hasznos. Igazából egy feneketlen mélységet láttam a tekintetében, ami képes lenne mindenkit magába szippantani, ahelyett, hogy egy lobogó tűztengert láttam volna. Ez is az egyik különbség kettőnk között, bármit is tettem, bármit is láttam, az én elmém sosem fogja úgy befogadni, mint az övé. Ebben teljesen biztos vagyok.

Tristan & Dalila

"I may need you but I do not want you. "

Úgy látom Mr Tristan Park felvette megint a "morcos vagyok, mert meghagyták az életem" maszkot. Pedig igazán lehetne hálás is...tekintve, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy túlél egy ilyen típúsú találkozást. Akárhogy is, de a szüleim nem láthatják így meg. Azt kell rajta látniuk, hogy úszik a boldogságban, amiért velem lehet. Na és őszintén? Pontosan így kéne lennie... Gyönyörű vagyok, szexis és gazdag. Mi más kéne neki? Mi más kellhet? Tch...a férfiak annyira kiismerhetetlenek.
-Ühm pedig tényleg ez lenne az elvárható. Nos peldául nálam jobb nőd nem igazán lesz soha. Azon felül piszkosul gazdag vagyok, rengeteg kapcsolattal, nem kell attól tartanod, hogy belédzúgok...és a szüleim is remek fogások. Jah igen...és mivel az enyém vagy, mások nem mernek majd hozzád sem érni.
Ha nem látja át a helyzetet, akkor nem. Nem fogom győzködni. Megtanultam az életem során, hogy nem mindenkinek van jó ízlése és logikus gondolkozása. Tristan sem tud eltérni a dolog felett, hogy őt kapták el az embereim. 
- Na végre valami értelmes kérdés.
Jókedvűen forgattam meg a szemeimet. Már annyiszor kitértünk rá, hogy elmagyarázzam, miért is tettem jót vele, hogy számomra is unalomea kopott. Mégsem képes elfogadni. Milyen fafejű...
- Egy hónapja, amikor az étteremben találkoztunk, te Hadessával voltál, de amint megláttál tudtad, hogy én kellek neked. - Eddig majdnem így is történt és minél kevésbé üt el a valóságtól a törtenet, annál kissebb a lehetőség a bakira. -Felkerestél, elvittel randizmi egy menő helyre és hopp...Már nem tudunk és nem is akarunk egymás nélkül élni.
Nem terveztem annyira sokáig húzni a dolgot, nagyjából egy-két...max három hónapig, amíg nyélbe nem ütöm az üzletet.
Tdistan sem olyan elviselhetetlen. Azt hiszem, meg tudnék vele békülni.
A következő pár percet csendben töltöttem és megfigyeltem őt. A vak is látta rajta, hogy most valahogy olyan...más. Mint valami őz, sarokbaszorított tekintete égetett lyukat akárhová is nézett. Mi történhetett vele?
Aztán feltette azt a kérdést, amit senki sem tesz fel, ha nem gondolkozik maga is el rajta rengeteget. Még meg is dicsért. Na jó...
- Tizenöt évesen láttam először holttestet. Én lőttem le mind a kettőt, még otthon Olaszországban. Betört hozzánk valami ellenséges banda és rátamadtak a szüleimre. Igazából egy pillanat volt az egész. Nem volt sok időm elgondolkodni rajta.
A tengerparton haladtunk végig, amit már úgy ismertem, akár a tenyeremet és az első adandó alkalommal félreálltam. Ott van a móló  amit mi bérlünk. A hajót éppen elvitték, de legalább ott senki sem fog minket hallani 
- Gyere, ki kell beszélned magadból...így nem jelenhetsz meg a szüleim előtt.
Egy parányit megsajnáltam, ki tudja, hogy kit és miért ölt meg de az biztos, hogy túltenni magad egy gyilkosságon az nem megy egyik napról a másikra.
A mólón volt egy kétszemélyes, kis asztal székekkel és oda vezettem. Leültem az egyik székre, majd jeleztem neki, hogy foglaljon helyet.
- Nekem bármit elmondhatsz. Hiszen akármiről is legyen szó, nálam rosszabb nem lehetsz. Nem fogok ítélkezni és biztosíthatlak arról, hogy ÉN meg fogom érteni, hogy mit-miért tettél. 
Egy nagyon jól, évek alatt begyakorolt együttérző mosolyt villantottam felé. Már szinte megevett a kíváncsiság, hogy mi nyomja a lelkét 

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

Morogva, hosszasan sóhajtva pattintom a helyére a biztonsági övet, hiszen valahogy nehezen tudom elképzelni Daliláról, hogy képes értelmesen elvezetni egy autót. Túl heves és őrült a természete, ilyen jellemmel meg hogyan lehetne rendesen vezetni? Sehogy. Ha nem a pisztolyától, akkor a vezetési stílusától fogok megdögleni...
- Üzletet? Mi hasznom van ebből? Ne, nem kell azzal a fasz szöveggel jönni, hogy így életben maradhatok, meg hasonlók. Kurvára örülnék neki, ha ebből a beteg kapcsolatból tényleg származna hasznom. - nyomom meg erősen a "tényleg" szócskát. Fejem oldalra fordítom, úgy méregetem tovább ezt a végzet asszonyát.
- Szóval inkább kezdj el azon gondolkodni, hogy én hogyan tudnék hasznot húzni belőletek. Tudod, az életem megtartása valahogy nem egy nagy motiváció, ha közben pedig minden szar. - fejem mérgesen döntöm a felettébb kényelmes ülés támlájának, s ha egyáltalán Dalila képes arra, hogy figyeljen a részletekre, akkor talán feltűnhet neki, hogy valami eléggé nyom belülről, s az a valami nem feltétlenül csak hozzá köthető. Az elmúlt héten valóságosan belekóstoltam az alvilág mocskaiba... Kitörölhetetlen emlékekkel gyarapodtam... S egyre nehezebb megtartani a jóságomat, ha női karmok kapaszkodnak belém, s próbálnak a mélybe húzni.
- Egyáltalán, hogy ismerkedtünk meg? És mikor? Mióta vagyunk együtt? - sorolom fő kérdéseimet, hiszen ha már bemutatás, akkor illő lenne ugyanazt mondanunk, ha kérdeznek. Te jó ég, most tudatosul bennem, hogy minden bizonnyal nekem Dalilát olyan fényesre kell majd dicsérnem, hogy az összes tekintetet elvakítsa.
- Milyen volt, amikor először láttál gyilkosságot? - olyan váratlanul teszem fel kérdésem, hogy ezen még őszintén én is meglepődök. Nem gondoltam, hogy ennyire spontán kicsúszna ez az ajkaimon, de egyre inkább érzem, hogy nehezen birkózok meg ezzel teljesen egyedül... Jane soha nem tudhat róla. Ő annyira tiszta teremtés, nem akarom, hogy a tudat is befeketítse őt, hogy bűnrészes vagyok egy gyilkosságban. Dalila viszont... Ő annyira más. Jane tökéletes ellentéte. Egy borzalmas, érzéketlen nőszemély, akinek most először őszintén érdekel a véleménye. Valahogy sejtem, hogy a válasza valami olyasmi lesz, hogy még talán élvezte is... Akkor is, egyszerűen muszáj volt őt megkérdezném, hiszen... Ki mástól tudnám ezt megkérdezni? Senkitől. Soha. Közben tekintetem párszor felé gördül, s akaratlanul is végignézek rajta szakmai szemmel.
- Ha nem lennél egy rideg kurva, még egy egész értelmes nő is lehetne belőled. - életem leggyönyörűbb bókja hagyta el az imént az ajkaim. Tudja jól, hogy mivel foglalkozok, így tőlem egy bóknak tetsző szöveget kár érzelemmel megtölteni, hiszen én szakmai szemmel beszélek mindenkiről. Még Janenek is lehetett ehhez szerencséje... Már csak abban reménykedek, hogy ezen az összejövetelen értelmes és intelligens emberek is lesznek, akikkel lehet eszmecserét folytatni, hogy legalább teljen az idő, s minél hamarabb leléphessek.

Tristan & Dalila

"I may need you but I do not want you. "

Elérkezett a nagy nap!  Anya örömittasan pakolgatta a dísztárgyakat jobbra-balra a lakásban. 
Apával többször is próbáltunk beszélni a fejével. 
Ha annyira másra vágyik, hívjon lakberendezőt vagy rendezezvényszervezőt, de Nem. Chiara Ranierinek senki se mondja meg, hogy mi-hol legyen a felségterületén.
A mai nap különleges volt. Megemlítettem neki és papának, hogy MA bemutatom a választott páromat. Mivel ilyen még nemigazán fordult elő, anya annyi ételt főzetett, hogy utána a kukában fog landolni több mint a fele. Meg kap belőle a személyzet is, ha végeztünk.
Az, hogy ki a szerencsés fickó..azt meglepetésnek szánta. Bizony Tristan Sheon Park egy nagyon is jó fogás. Van esze, stílusa, hatalma és nem utolsó egészen jóképű is. Most nem vettem fel a parókát. A szőke hajam lágyan omlott le a vállaimon, egy kedves kis kék ruhát vettem fel, ami tökéletesen ölelte körbe az alakomat. Ha ettől nem esik le Tristan álla, akkor senkitől.
Már kívülről tudtam, hogy merre kell menni az ügynökségre, még sofőrt sem hívtam. Igen is én fogok begurulni érte, ő pedig jobban teszi ha hasraesik tőlem.
Úgy értem, kevesen mondhatják el magukról, hogy egy dögös szőke, Istennő fogja őt furikázni. A megbeszélt időpontra oda is értem. 
Amíg a kocsi felé sétált, adtam neki gondolatban egy piros pontot. Nem egy csillag, de mindenképpen pozitív.

Az undor az arcán olyan vicces volt. Pontosan tudtam, hogy úgy is belém fog szeretni. Ha rájön, hogy az átlag nők mennyire, rém unalmasak, akkor ugy fog utánam loholni.
Kis buta.
- Ejnye Tristan, milyen jól nézel ki...Ne legyél már durcás, majd rájössz, hogy milyen jó üzletet csináltál. Imádni fogsz minket 
Jó kedvem volt és az ilyen keserű emberek mindig fel tudnak bosszantani, de nem fogom neki hagyni, hogy az én napomat is elrontsa. 

Dalila & Tristan

"I ain't no superstar,
I'm just like you were,
There's no spotlights shining on me."

A legelső éjszakámon nem egyszerűen képtelen voltam lehunyni a szemem, de még a szívem is belesüllyedt abba a káoszba, amibe Dalila lökött. Zavartan zakatolt, mintha csak ki akart volna szakadni a mellkasomból, hogy megkeresse eredeti gazdáját, aki már rég ott rohadt a földben hála nekem és a pénzemnek. Neki már úgyis mindegy volt, az őrület a hatalmába kerítette, így mit számított, mikor “véletlenül” elaludt? Azóta azonban mintha a feje tetejére állt volna minden, mintha elvesznék szép lassan a világ mélységében, s elveszteném azt az ösvényt, melyre oly rég ráléptem. Túl sok szereplője lett mostanság az én személyes filmemnek, s ez szörnyen megijeszt... Ugyanis több a negatív alak, mint a pozitív. Köztük a legsötétebb pedig Dalila... S még én hittem azt, hogy nehéz megkeresni a szívem mélyén lapuló érzéseket? Nekem legalább van szívem, de ennek a nőnek egy tátongó lyuk van csupán a helyén, mely mindent elnyel. Nem kellett vele sokat beszélgetnem ahhoz, hogy ezt meglássam, s mikor erős kötelek tartottak fogva abban a lepukkant, elhagyatott gyárépületben, akkor jöttem rá igazán, hogy csak egy porszem vagyok a világban, akinek az élete tényleg bármikor véget érhet. Nem kellenek ide öngyilkos hajlamok, ha a halál karmai meg akarna ragadni, akkor meg is fognak... A következő éjjeleim a rémálmokról szóltak, melyeket Dalila testesített meg, s az őrült ötlete. Nincs rá jobb szó. Őrült. Az egész nő. S hiába próbálok magamba önbizalmat csepegtetni, mégis hogyan állhatnék a tényhez, hogy el kell játszanom egy bolond nő választottját, különben golyót repít a fejembe? Természetesen megfordult bennem, hogy feldobom a rendőrségen, de mivel garantálja nekem bárki, hogy nem kapok egy golyót az utcán? Hogy nem esik baja JarJarnak, vagy bárki másnak a családomból? Azzal, hogy felnyomom őt a rendőrségen, teljesen biztosan egy lavinát indítanék el, s én lennék az első számú ellenség. A cégemnek, atyám örökségének annyi lenne...
Elérkezett az a bizonyos nap. Azt hiszem, felkészültem rá. Bár fel lehet egyáltalán ilyen szerepre készülni? Egy egész aljadék, gusztustalan család vár rám, akik közé inkább dobnék egy gránátot, mint magamat. A gyűlöletem pedig jelenleg határtalan, mely szinte minden más jó érzést kiírt belőlem. Ugyanakkor egyáltalán nem vagyok tanácstalan, kétségbeesett, vagy éppen elveszett. Tristan Sheon Parkon még egy ilyen érzéketlen kurva sem fog ki... Vannak terveim. Millió tervem, melyek során Dalilát apró darabokra rohasztom szét szép lassan, hogy még azt is megbánja, hogy egyáltalán tud a létezésemről. Felveszem vele a harcot, melyből én fogok kijönni győztesen. Egyszer...  
A cég Sydneyben levő épülete előtt ácsorogva várom őt, hogy megérkezzen. Az öltözetemet nem vettem sem túl lazára, sem pedig rém elegánsra. Egy egyszerű, fekete öltöny helyett egy kissé bonyolultabb ruhakölteményre esett a választásom, hiszen az öltöny részhez tartozik egy has alatt összegombolt mellény, mely alatt ott van egy fehér ing. Nyakamban egy egyszerű ezüst lánc lóg, karomon méregdrága óra, s mikor bekanyarodik a város ezen részének talán legmenőbb autója, azonnal tudom, hogy Dalila az. Pedig bíztam benne, hogy meggondolja magát és inkább értem küldet valakit, de nem... Ő személyesen akarja elvinni a kibaszott játékszerét a családjához. Napszemüvegem lassan húzom lejjebb, mikor leparkol előttem, én meg egy nyomott sóhajjal szállok be a kocsijába.  
- Húzzunk a picsába, mielőtt meggondolom magam. - sandítok undorodva a nő felé. Nehéz lesz a színjáték. Borzalmasan nehéz. Életem talán legkeményebb feladata...