Perdition's lights are in the eyes

Eliphias & Zoey

"Let your innerbitions go. It's a crazy night let's make 'em make a Freakshow."

- Oh, nem én ittam, itt se lennék... - Kérdésére azonnal jött is sajnos a válaszom, amit lehet nem kellett volna kiengedni. Szemeim egy pillanatra kikerekedtek, de nem kezdtem el mentegetőzni, hogy még gyanúsabb legyen. Cinkos mosollyal öblítettem inkább le a szavaimnak a súlyát, amit hátha csak én éreztem meg. Már egy ideje tartom ezt a titkot, nem lenne célszerű kiadni. Pláne nem olyasvalakinek, aki elvileg pénzelné a bagázst.
Lehet, kisebb lett volna a dolgok nyomatéka, ha nem hatol zavarbaejtően közel hozzám. De nyugalom Zoey, eleget gyakoroltál már oroszlánokkal. Akkor már ennek is mennie kéne nem? Nem...Mr Wexler szemei mégy egy szociopata gyilkost is futásra késztetnének.
Ha a lábaim remegnek is, ÉN állni fogom a próbát.
-Mi..
Ilyeneket hor magánál? Vagy most mire céloz? A gondolataimat egyből egy hullámvasúthoz hasonló pályára állította a férfi a kijelentésével. Egy az, hogy sejtéseim szerint valami tényleg igazán privát műsorra gondolt, kettő, hogy nem úgy tűnik mint aki viccelne és három.. A becézés. "Kedvesem". Igazi bűnözői nyelvjárás, mely hamis reményekkel kecsegteti az áldozatot, hogy őt kedveli, neki nem eshet bántódása. Közben pedig épp a húsát fejti le egy spatulával. Az ilyen emberek mint Eliphias Wexler, belőlük lesznek a világ legkegyetlenebb bűnözői.
Oh, térjünk gyorsan vissza.
- Hmm. Azt hiszem felvettem a fonalat Mr Wexler, nem fog csalódni.
Kedves és megnyugtató. Milyen is lehetne a mosolyom, amikor valakiben azt az érzetet akarom kelteni, hogy biztonságban vannak az igényei? Már amennyiben az italokról van szó. Olybá tűnik, hogy szereti a veszélyt, szemrebbenés nélkül dacol is vele. Miért ne kívánná hát meg az egyetlen italt, amirr figyelmeztettem, hogy nem kéne?
S, ahogy gondoltam a mosolya igen csalóka lett. Az elégedett úriemberből, ilyen rövid pillanatok alatt válik egy türannisz, aki a nevemet kéri és valami egészen mást, mint amire én szerződtem a cirkuszban.
- Mégis mire céloz egészen pontosan Mr Wexler? Mi az a műsor, amiért el kellene hagynom a cirkusz sátrait és önhöz elutazni?
Egyértelműen nem az oroszlánokat akarja a házában, ami valószínűleg olyan értéktárgyakkal rendelkezkk, mely darabja többe kerül, mint az egész cirkusz és annak éves bevétele. Nem hinném, hogy az erotika hétköznapi értelemben vett élvezeteit hajkurászná. Mindenféle luxus prostik vannak már erre a feladatra. Lehet, csak tesztel? Kíváncsi, meddig megyek el azért, hogy a cirkusznak megnyerjem az ő kegyeit. De hol vannak az ÉN határaim?
Eldöntöttem, merész leszek.
- Beszéljük ezt meg nyugodtan, egy-két ital felett?
Hát ez szánalmas! Határozottnak és kimértnek szerettem volna hangzani, de olyan dolgokkal dobálózik itt, ami bőven kiesik a komfortzónámból.
Halálra ítélni a cirkuszt viszont nem tudtam. Legyen szó bármiről is, meg kell nyernem magunknak ezt a férfit.
Először is azzal, hogy a lehető legjobb helyre viszem italozni, aztán...a többit meglátjuk.
- Nevezzük, női megérzésnek. Hogy tetszik a hely?
Láttam a bólintását befelé jövet, de mégis udvariasabbnak éreztem, hogy ezt meg is kérdezzem.
Többek közt. Jó lenne minél többet megtudni egy ilyen csúcsragadozóról.
- Mind a kettő egy ennél sokkalta magasztosabb cél. Remélhetőleg sikerül elnyerni az ön tetszését, Mr Wexler.
Csak a véletlen műve lehet, hogy a cirkuszra esett a választás, de ugyanakkor életünk legnagyobb lehetősége a fejlődésre. Kéne némi új felszerelés.
Közben megérkezett az ital, az ami eldöntheti Eliphias kedvét az este hátralevő részére. Szinte levegőt sem vettem, olyan intenzíven bámultam, a torkát elegánsan megmozdulni a korty lenyelésekor.
-Ezt örömmel hallom! - Szemeim felcsillannak az egészen dicséretnek hangzó mondatra, ami elhagyta ajkait. Én is ittam közben egy-két kortyot, de óvatosnak kell lennem, mert a közhiedelemmel ellentétben, igazából nem bírom jól az italt.
-Hát... - Kezdtem volna bele a cirkusz ajnározásába, hogy milyen egyedi, milyen szorgosan dolgozik mindenki...de neki ez természetesen nem kellett. Valami olyat akart hallani, amit nem vár. Legyen Eliphias Wexler, akkor megkapod életem legigazibb történetét!
- Ha megigéred, hogy nem használod fel a cirkusz ellen, amit mondok, akkor elmesélek neked egy történetet Simbáról, aki megtámadott téged és a Brandyről.
Pont mint az 1001 éjszaka meséiben. Nem fogom elmesélni neki a teljes történetet és csak remélhetem, hogy ezekkel meg fog elégedni a jövőben.
Nincs nekem bajom az intimitással párkapcsolaton kívül, vagy a szexualitással... De van egy olyan érzésem, hogy ezzel a férfivel nincs semmi intimitás az együttlétekkor és több horzsolással jönnék el tőle, mint dédelgetett álmokkal.

Zoey & Eliphias

"The devil’s agents may be of flesh and blood, may they not?"

- Ilyen sokszor iszogatsz brandyt a közelében talán? Mit szólnak ehhez a többiek? - ezt még akkor kérdezem ettől a szőkeségtől, mikor feloldom a köztünk levő teret, s közelebb hajolok hozzá. Élvezem tesztelni az embereket, mennyire képesek magukat türtőztetni a társaságomban, s mikor uralkodik el rajtuk a zavar. Ez a nőszemély eddig egészen jól bírja a strapát, de hát egy idomár ne is legyen egy félénk virágszál, aki még az árnyékától is összerezzen.
- Attól ne félj, kedvesem, bőven lesz nálam felszerelés... - utalok enyhén arra, hogy az a nagyon privát műsor nem itt fog lejátszódni a cirkuszban. Elvárom, hogy személyesen jöjjön el hozzám, ha nem akarja, hogy az egész társulat a szánalomtól zengjen, mert dr. Eliphias Wexler meggondolta magát, s egy arra érdemesebb helyre adományozta a pénzét... Ó, a hatalom, mily tökéletes!
- Azért egy kicsit többre lesz szükség itt a bornál. Valami erősebbre. - sejtelmesen csillanó mélyzöld tekintetem mintha csak azt sugallná, hogy arra a brandyre vágyom, amit nem is olyan rég említett. Dacolnék tán a sorssal? Kockázat és vakmerőség nélkül az élvezet is elmarad.  
- Khali... - simítom meg újra állam, s mosolyba forduló ajkaim jelzik, hogy ez a név igazán tetszetős. Persze, közel sem elég.
- Én viszont a rendes neved akarom tudni. Elvégre úgy döntöttem, hogy a legprivátabb műsor, amit valaha is adtál egész életedben, az bizony az én lakásomon lesz. Ott pedig nem leszel Khali. - mint valami zsarnok király, aki nem ismer más véleményt a sajátján kívül, mint akinek egyáltalán nem számítanak senkinek sem a gondolatai vagy érzései.
- Vagy talán... Lenne ezzel problémád? Mert akkor most szólj, és fordulok is vissza természetesen. - mosolyom egyik oldalon visszakúszik, másikon megmarad, ettől pedig kap egy alattomos élt, mintha azt éreztetném, hogy igen, én mindent megtehetek. S ezzel a keggyel élek is. Meg hát valljuk be, egy nagyobb adományért mi az a kis privát show? Semmi. Főleg, hogy ez a nőszemély okozta az egész galibát, ami nekem ugyan tetszett, de hát én szeretem kihasználni a káosz adta lehetőségeket.
Hamarosan megindulunk a sorsdöntő italozó felé, melyen megint csak nagyon sok minden múlik. Nem várok igazából sokat, alapból nem vagyok elragadtatva a helytől, nekem kicsit sem tetszik ez a régies hangulat. Én a modern dolgokat szeretem, teljesen felesleges leragadni a múltban. Mégis mikor belépünk a kiválasztott helyre, elismerően biccentek a szőkeség felé egyelőre némán. Kellemes ez a keleties fűszer illat, melyhez remekül passzolnak a színek. Mintha csak a sivatag közepén lenne ez a sátor, úgy eleveníti meg azt a kultúrát. Jól van, Khali, eddig jó. Letelepedünk, s a kisasszony pontosan azt rendeli nekem, amire fájt a fogam.
- Honnan tudtad, hogy erre vágyom? - kérdem akkor, mikor leadja a rendelést. Ezek után meg kell néznem személyesen az oroszlánokat, hogy lássam, mennyire igaz az, amit mondott a brandyről.
- Ezekkel nem én foglalkozom. Én csak rábólintok az ötletekre, vagy elutasítom őket. Nemrég adományoztam háborús veteránoknak és rákos gyerekeknek. - az italok közben megérkeznek, én a sajátomat egy keleties hangulatú túlcicomázott pohárban kapom. Nem is rossz. Belekortyolok, ízlelgetem nyelvemen, gurítgatom a számban, majd szépen lassan mozdul torkom, ahogy lecsusszan rajta az első korty.
- Hmm... - töprengek el egy kis időre. - Annyira talán nem is förtelmes. - igen, ez dr. Wexlertől bizony dicséretet jelent. Ezért is kényelmesedek a széken, keresztbe vetem lábaimat férfiasan, majd magamhoz veszek egy újabb kortyot.
- És mesélj csak, mik a terveid velem? Hogyan akarsz visszahódítani? - az ilyen szúrós és konkrét kérdéseim könnyen okozhatnak zavart, főleg mert érezhetően hamar belépek az emberek személyes terébe. Ettől pedig ez a nőszemély sem menekül.
- Engem igazából kicsit sem érdekel a cirkusz, úgyhogy arról felesleges is beszélned. Inkább mesélj magadról... De valami olyat, ami érdekes, ne valami unalmas szart, amitől elalszok. Valami izgalmasat akarok hallani, valami sokkolót... - ezzel pedig rendesen feladom a leckét. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja megoldani.

Eliphias & Zoey

"Let your innerbitions go. It's a crazy night let's make 'em make a Freakshow."

Igazán különleges látvány, mikor a vad, az alfa toppan be a színtérre és teljesen biztos abban, hogy leural a környezetében mindent és mindenkit. Egy olyan férfi, mint Mr Wexler, már a kisugárzásával is biztosít mindebben.
Ki másnak a kegyeiér esedezne most általam az egész cirkusz? Ki más lenne képes meggátolni a menetében egy oroszlánt, aminek a DNS láncába lett kódolva, hogy nincs is fenségesebb nála?
Eliphias Wexler tekintete is megért egy misét, pár évvel ezelőtt nemhogy tartani..de felvenni sem mertem volna vele a szemkontaktust.
Most azonban nem haboztam benne és így nem téveszthettem el azt az apró mosolyt.
- Nem szokásom a hazudozás Mr Wexler. Nem mernék ilyet állítani, ha nem én nevelgettem volna Simbát.
Azért támadott rá mert riválist látott benne, mégis megbéklyózta a rendíthetetlen, parancsoló tekintet. H
Hiába is erőlködnék, én az anyjuk vagyok, aki nevelgetem őket, így sosem leszek képes ilyen szemekkel utasítani Simbát. Hatalmas hiba.
Ebből adódóan Mr Wexlert sem vehetném soha sima ügynek. Mindig üvegeken járkálnék körülötte.
Ő azonban halálosan nyugodt, szinte érzem belőle áradni ezt a mérhetetlen energiát, mikor közelebb hajol.
Elképesztően izgalmas volt az egész, mégis.
- Különösen kedveli a Brandy szagát, azt nem ajánlanám.
Brandyt ivott az a nyomorult is, kinek húsa már átvette a szilvából keszült alkohol aromáit és azóta Simba, különösen éli a páráját is.
Ha olyat akarna inni a "mecénás", akkor valószínűleg gondok lennének.
-Lengébb? Sajnálom, de ilyen nem áll rendelkezésre. Szóval az ilyen különleges kívánságokhoz kénytelen lesz uraságod hozni az eszközt.
Különben sem sztripper vagyok, akinek ilyen göncei vannak egyelőre elégedjen meg a rövidnadrág és zakó párosítással. Na... Zoey..egyelőre? Komolyan?
Áh! Csak viccelt! Egyértelműen nem gondolta komolyan, hiszen ő túlságosan is elegáns az ilyen kifejezésekre!
Ki is erőszakoltamnvolna magamból egy könnyed kacajt, mint amikor az elegáns hölgyeknek végre leesik a vicc. Már a szándéknál megakadtam viszont.
Az előítéletek azt sugallták, hogy ő ehhez túlságosan is...elit. Azok a felszabdaló, zöld szemek ellenben teljesen mást árultak el. Mind ez a benne rejlő valódi, nyers erő lenne, vagy ennyire jól játsza a szerepet?
- Olyan helyre sosem vinnék olyat, akit meg akarok győzni. Nem kell aggódni. Salome bárjában az eredetinél is eredetibb italokat lehet szerezni. Ír whisky, francia pezsgő, olasz és magyar borok...
Meg a leárazás, ami a park dolgozóinak jár. Nem könnyű ez ilyen italokat beszerezni és a hely hangulata is igen dekadens. Az egyetlen baj, hogy a falnak is füle van.
Mégsem jut ezsembe jobb jeky az italozásra, egesz Sydney területén. Salome tudni fogja, hogy minket nem szabad lefülelnie.
- A park teljes területén "Khali" a becses nevem.
Ez egy iratlan szabály. Senki sem fedi fel a vendégek számára a valódi nevét. Az a valós életünkben tudna gondot okozni.
Közben messzebb a sátortol el, egészen a park pereméig, ami inkább hasonlít egy elit negyedhez, mint a cirkusz többi részéhez. Bevezetem őt Salome kánaánjába.
Kellemes meleg színek, fűszeres, egzotikus aromák, nyugodtan italozó vendégek és a pufók Daloma bársonyos hangja táncolt minket körbe azonnal. Salome és én..rendelkezünk egy bizonyos titokkal, ezért bincs olyan, hogy nem a legjobb, legelszeparaltabb helyet kapnám, ahol draperiák tették a helyszínt még egzotikusabbá.
Elvezettek minket és egyből felvették a rendeléseinket. Én egy eperbort választottam, az úrnak pedig a legjobb féle brandyt. Lássuk csak, milyen bátor.
Kihelyeztek elénk egy nagyobb, friss gyümölcstálat, mellette sós ropogtatni valóval. Én egyből feltűztem egy szem friss, fehérszőlőt a gondosan megmunkált, fapálcikára és eltűntettem ajkaim között.
- Miért a mi társulatunk Mr Wexler? Vagy ezt nem is ön választja ki?

Zoey & Eliphias

"The devil’s agents may be of flesh and blood, may they not?"

A vonásai, a hanglejtése, a mimikája... Mind azt sugallja nekem, hogy szörnyen feszeng a társaságomban ez az idomár kisasszony, mégis a tekintete... Az bizony mocskosul határozott. És én ezt nagyon szeretem. Ugyanis részemről a szemkontaktus amolyan direkt történő feszélyezés, mely által bizony nagyon sokat ki lehet olvasni a másik félből. Mennyire képes megtartani szúrós tekintetem, mennyire kapja el a sajátját. Ez a szőkeség mindennek ellenére nagyon is jól teljesít, ez pedig egy egészen kicsiny mosolyt azért odavarázsol ajkaim öblébe.
- Azt mondod, hogy megrémítettem egy oroszlánt? - az a bizonyos mosoly erre azért kissé cinkossá válik. - Ezt azért mondod, hogy imponálj nekem, vagy így is gondolod? Kár hazudni. Hamar megérzem a hazugság bűzét. - hajolok közelebb hozzá egy leheletnyit, zöldellő szemeim jobban kitárom, utalva arra a láthatatlan csatornára, mely lélektükreink között alakult. Ezzel a közvetlenebbnek tűnő stílussal pedig még inkább elérhetetlennek tűnök, tipikusan olyan férfinek, akinek rettentően nehéz a kedvében járni.
- Remek! Akkor egy ital után alaposabban is meg tudom nézni azt a dögöt. - a dög jelző a szó szoros értelmében lehetne egy merő gúny is, de az én esetben amolyan kedves becézgetés ez most. Szívesen megnézném nyugalmi állapotában azt a mérges kandúrt, akit annyira sikerült megrémítenem. Tudom jól persze, hogy bármikor elharapná a torkomat, elég csak egy rossz lépés. Épp úgy, ahogy nemrég, amikor a lehető legjobban kezeltem egy igazán kényes helyzetet.
- Nincs valami lengébb szerelés, ha már privát műsort adsz? Ez sem olyan rettentő, de hát ennyi erővel kabátban is lehetnél. - félig felvonom egyik szemöldököm, s enyhe nagyképűséggel nézek végig rajta. Lássuk, meddig feszegethetem a kisasszony határait, ha már ennyire bátornak gondolja őt mindenki, hogy utánam küldték. Vagy ennyire semmibe veszik az érzéseit, hadd szenvedjen ő az egész rohadt cirkusz helyett? Ejnye, micsoda gonosz emberek!
- Megálljt parancsolt az állatok királyának... - ismétlem el szavait egy halk, merengő sóhajjal. Két ujjam elgondolkodva érinti államon levő borostámat, mire végül egy önelégült mosoly telepedik rám.
- Ez tetszik. Akkor indulás! - egy lépéssel a szőkeség mellett termek, indulásra készen. - És ha kérhetem, akkor ne valami felpancsolt mocskot kínáló helyre vigyél, mert kissé kritikus vagyok, aminek szeretek hangot is adni, szóval, ha nem akarsz még kellemetlenebb helyzetbe kerülni, akkor javaslom, hogy valami jóféle helyre vigyél. - csak egy kis figyelmeztetés az én érdekemben és az övében is. Ugyanis az, hogy “kissé kritikus vagyok”, nem teljesen igaz. Mocskosul az vagyok, és hajlamos vagyok kiköpni, ha valami nem ízlik. Bármit. Bárhol.  
- Mit is mondtál, hogy hívnak? Nem figyeltem a táblákat. Nem nagyon érdekeltek. - vonom meg bal vállam hetykén, kissé unottan, miközben részemről megindulhatunk előre, hátra, oldalra, bánom is én, hova, csak ne itt toporogjunk már az oroszlánszarral borított levegőben.

Eliphias & Zoey

"Let your innerbitions go. It's a crazy night let's make 'em make a Freakshow."

Mr Wexler megállt, de egyelőre nem fordult hátra. Mintha a szavannán állnék a kezemben egy cafat hússal és arra várnék, hogy a ragadozó, aminek vittem ráharapjon. A nyers húsra, vagy rám aki szintén könnyű préda volnék hozzá képest. Meleg vérrel, dobogó szívvel és friss hússal a csomtjaimon, kecsegtetve.
Kifújtam a nehézkes levegőt, mely már a mellkasomat próbálta szétfeszíteni, szinte a torkomban éreztem dobogni a szívemet.
Azt gondoltam, hogy ha végre megfordul, akkor könnyebb lesz. Majd látok valami emberit és könnyedet.
Hát hatalmasat tévedtem, mert a szemei valósággal felvágták a hasamat és turkáltak a szerveim közt. Lehet, benne született újjá hasfelmetsző Jack.
De az ilyen predátorok azonnal megérzik a félelem édeskés illatát, szemeinkből kiolvassák a kételyt. Mégcsak hasonlóval sem talalkoztam...emberi bőrben.
Ígyhát tartottam a tekintetét, a szemeimre kényszert gyakoroltam, hogy ne nézzek félre.
- Küldtek, hogy tegyem jóvá. - A beszédemmel a maradék kis levegő is távozott. Minek hazudtam volna? Ezt nagyon jól tudja magától is, ahogy számomra világos lett, hogy nem azért adakozott volna, mert annyira nem tud mihez kezdeni a pénzével, mint jótékonykodni. De volt itt a részemről más is. - De igazság szerint, nem kellett annyira lökni. Nem szándékoztam megalázkodni...nagyon nem. Azonban van önben valami, ami megrémítette Simbát.
Simba egy félelmet nem ismerő oroszlán, Earl egy késsel hadonászott előtte, Simba pillanatok alatt lekapta a karját, makd átharapta a torkát. Ez a férfi, csak nézte, szemezett vele...s győzedelmeskedett. Nem tudtam, hogy ez elég magyarázat-e, magyarázat-e egyáltalán.
-Csak önnek...
A hangom suttogasban szökött ki az ajkaim közül. Erős akartam lenni, akartam, hogy megmaradjon a tartásom..de még mindig eszelősen közel állt, mintha valami mentális ostrom alatt lettem volna.
Ajkaim megrándultak egy pillanatra, még a legjobb pókerarcom sem tudta hiba nélkül elrejteni. Nem tetszett, hogy ilyen jelzőkkel illette a családomat, de ezt a keserű tablettát lenyeltem és nem hátráltam meg.
- Megyezetünk Mr Wexler, de arra kicsit lehet, hogy várnia kell. Simba most..le lett szedálva, fél óráig egy lomha kandúr lesz és van egy olyan érzésem, hogy ő az akit látni szeretne.
A két egyértelműen alfa hím, vetélytársat láttak volna egymásban? Lehet, Mr Wexler tekintete azt sugallta neki, hogy nem fél, hogy erősebb, hogy bármikor felékerekedhet. Ezt egy Simba kaliber nem viseli jól. Mi másért akarná pont az én műsoromat látni, ami mindent tönkre tett? Simba nincs hozzászokva ahhoz, hogy a közönség nem reszket a félelemtől.
- Megéri vállalni ezt a...terhet, ha cserében megajándékoz a jelenlétével az a férfi, aki megálljt parancsolt az állatok királyának.
Mint pszichológus, roppantmód érdekel, hogy mégis mi zajlott le a fejében. Mit érzett, mikor Simba felé tört. Mit érzett, amikor Simba megtorpant...?
Minden rúlsagosan is érdekelt ezzel kapcsolatban.

Zoey & Eliphias

"The devil’s agents may be of flesh and blood, may they not?"

Egyáltalán nem meglepő számomra, hogy káoszba fullad az egész műsor. Ha egy egész tömeg görcsöl rá valamire ilyen mértékben, ahogy ez a társaság tette, az sosem végződik jól, s mindig kihullik egy alappillér, mely után romba dől minden. Engem túlságosan nem hatott meg, hogy az oroszlán a közönségbe ugrott ilyen váratlansággal, de tény, hogy őszintén meglepett ez a fordulat, ami a látszat ellenére nagyon is a kedvemre volt. Ám mivel minden összeomlott, így maradásom sincs tovább, egy ilyen szánalmas hulladékra nem fogok pénzt adni, amit képtelenek összekaparni a porból. Némi elégedettség ezért is van rajtam, mikor zsebre tett kezekkel indulok meg kifelé. A pillanatnyi káosz ugyanis tetszett, mely magába ömlesztett mindent.  
Mikor meghallom a saját nevem, nem torpanok meg azonnal, némi hezitálás után állítom meg fehér cipőm egy szalmakupac előtt. Semmi szükség arra, hogy körbeugráljanak most, vagy a maradásomért - azaz a pénzemért - könyörögjenek. Félig fordítom csak hátra a fejem, mintha a szemem sarkából vizsgálnám először, hogy melyik szerencsétlent küldték utánam azért, hogy megalázza magát. S lám, pont azt a szőkét, aki mondhatni minden bajnak volt az okozója. Megfordulok hát, rikító zöld szemeim pedig szúrósan csillannak meg a benti félhomály alatt. Közelebb lépek hozzá lassan és vontatottan, majd szorosan előtte megállok.
- Miért szeretnéd, ha maradnék? - teszem fel teljesen váratlanul ezt az indokolatlanul személyes kérdést, mely elől nem igazán van kitérő. Mindketten tudjuk, hogy miért vagyok itt. Nem azért, mert annyira élvezném ezt az ősrégi hangulatot, hanem mert jól néz ki a címlapokon, hogy adományozok lényegében a világ minden szeglete felé. Szeretem az őszinteséget, s kíváncsi vagyok, hogy ez a nő egyáltalán képes épkézláb, számomra elfogadható választ adni erre a váratlan kérdésre, vagy nem.
- Szóval egy privát műsor csak nekem? - biccentem oldalra a fejem, miközben a szemkontaktust még mindig nem eresztem el egyetlen pillanatra sem. A kérdésem költői, hiszen hamarosan megválaszolom magamnak.
- Nem érdekelnek sem az idióta bohócok, sem a légtornászok, sem a többi szerencsétlen. Ellenben... - különösen görbül enyhén felfelé a mosolyom ebben a nagy, kellemetlen őszinteségben. Ha már ezt a szőkeséget küldték utánam, akkor dolgozzon meg a pénzemért jó alaposan. Kész vagyok hát rá tenni az egész cirkusz terhét. Hogy miért? Mert átkozottul megtehetem!
- A te műsorod annál inkább. Ha jól teljesítesz, megkapjátok az adományt, ha nem, akkor az egész város a kudarcotoktól fog zengeni. Megegyeztünk? - tekintetemben alattomos fény gyúl. Tudom, nem vagyok a világ legnormálisabb alakja, de hát nem arra születtem, hogy jó érzéseket gerjesszek az emberekben. Épp ellenkezőleg, a világ egy isteni fertője vagyok.
- Ha elvállalod ezt a terhet, akkor meghívhatsz egy italra. Persze, csak ha elég bátornak érzed magad erre az egészre. - s így lehet egyetlen szempillantás alatt lerombolni a közvetlenség és távolságtartás falait. Ez az egész talán csak amiatt van titkon, mert képes volt az előadás alatt hosszasan magán tartani a tekintetem, ez pedig számomra meghívó volt egy keringőre. Egy igazán ördögi keringőre... Induljon hát a játék!

Eliphias & Zoey

"Let your innerbitions go. It's a crazy night let's make 'em make a Freakshow."

Amikor elkezdünk idomítani egy vadat, elsőként azt kellene megértenünk, hogy igazából mi sosem fogjuk irányítani őket. Sokkal inkább egy szerződés a két fél között, ami bizalmon alapul.
Hát Simba itt éppen nem csak, hogy hátbaszúrt..de lehet, hogy az egész cirkuszt is tönkretette. A pillanat tört része alatt, amint megszületett a döntés a fejében, hogy a nézőtérre ugrik.
Nem kissebb személyhez, mint Eliphias Wexlerhez. Aki lett volna az adomanyozónk.
Habár én magam is elindultam, hogy az oroszlánt valahogy megnyugtassam és Mr Wexler bocsánatáért esedezzek.
Dehát miközben Simbát altattuk, már körbevették Eliphiast, hogy segítsenek rajta.
Simba már a földön pihegett, tekintete viszont ugyanolyan zavarosan figyelt a VIP vendég irányába. Mi nyugtalanította ennyire a nagymacskát? Nem merte megtámadni. Miért?
Korábban...habozás nélkül támadott, amit premier plánban nézhettem végig.
Hihetetlen, hogy mennyi erő rendelkezik egy olyan teremtményben, aki tudja, hogy nincsenek korlátai. Aki eltörli a saját határait.
Simba arcát simogatva figyeltem szánakozva a macskára. A szívem szakadt meg, ahogy szemei lecsukódtak és légzése is mélyült. Ilyenkor mindig attól felek, hogy többé nem kel fel.

- Zoey!
Egy erős kéz markolta meg a karomat és húzott fel a porból Simba mellől. - Te..illetve a te fenevadad okozta a balhét. Menj és győzdeg Mr Wexlert, hogy maradjon, amíg le nem nyugszanak a kedélyek, hogy készenálljunk egy újabb előadásra. Indulj.
A kéz, az éppen tavozó férfi után taszított engem. Még utoljára Simbára pillantottam, akit éppen elszállítottak a ketrecébe
Hamar utolértem a férfit, de valami meggátolt abban, hogy hozzáérjek. Egy ösztön, ha úgy tetszik. A gyomrom görcsberándult.
- Mr Wexler, egy pillanatra.
Útközben már levettem a fejemről a maszkot, hogy rendesen a szemeibe tudjak nézni. Ha megfordult..összeszedve minden bátorságom néztem fel rá, azokba a nyugtalanító szemekbe. Láttal már ilyet...hasonlót. Sorozatgyilkosokon, szociopatákon..mégis az előttem álló férfi egy jótékony adakozó. Vajon melyik információ lehet a csalóka? - Őszintén sajnálom, ami odabent történt. Szeretném megkérni, hogy maradjon, legyen addig a vendégem egy italra és amint távoztak a vendégek, csak az ön számára biztosítunk műsort.
Az ujjaim megszorították a korábban fejemen lévő álarcot, de igyekeztem a légzésem normalizálni. Ne lássa bennem a félelmet, épp mint Simbával.

Zoey & Eliphias

"The devil’s agents may be of flesh and blood, may they not?"

A hófehér öltözékem, mely a középkori világra sosem volt jellemző, természetesen remekül kitűnik a tömegből, mintha egy különleges fénypontja lennék ennek az egész szürke kavalkádnak. Egy kellemetlen fénypont, mely odacsalja az élőket magához a sötétségben, hogy aztán porrá égesse őket a fényével... E gondolat azért megmelenget, s most már elégedetten emelem tekintem az elkezdődő műsor felé. A jobbomon ülő fiatal lányka épp akkor kezd el duruzsolni felém, mikor egy szőke hajkoronájú hölgyemény megjelenik egy ostorral előttem. S elrabolja a kincseket érő szemkontaktusom, melyet töretlenül tart magánál. Ritka kincs. Az emberek nem szeretnek a szemembe nézni, de mivel ő szinte elrabolja, ezért csak lekezelő módon emelem fel a jobb kezem némán a mellettem ülő felé, jelezve, hogy fogja be a száját, mert nem vagyok rá kíváncsi. Mikor a szőkeség meghajol, én lehunyt szemmel bólintok felé, mintha visszaadnám neki azt a tiszteletet, mellyel megajándékozott. Ettől talán melegebb légkör ölelhet körbe, de csak számára, hiszen ez a mozdulat olyan apró volt, hogy szinte fel sem tűnt a körülöttem levőknek.
Az egész műsor egyetlen értelmét talán az oroszlánok adják. Vadak és kíméletlenek, pillanatokon belül képesek lennének széttépni bárkit. Az emberi naivitás pedig páratlan. Azt hisszük, hogy tudunk uralkodni egy vadállat felett, miközben minden csak és kizárólag az ő döntésén múlik. Ha olyan kedve van, elharapja bárkinek a torkát. Kíváncsian figyelem, ahogy a maszkos nő teljes higgadtsággal próbál uralkodni a két oroszlánon, melyekből az egyiket láthatóan sikerül megnyernie, ám a másik... Ő már egy nehezebb eset.  
Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy vadállatot hiba ilyen bezárt körülmények között tartani, hogy amaz egyszer ki fog törni, s ez a pillanat most érkezett el. A sörényes a nézőtérbe ugrik, mire olyan kegyetlen pánik és halálfélelemmel teli üvöltés rázza meg a közönséget, mely számomra egészen üdítően hangzik. Szeretem a káoszt. Abban születtem, s abban is fogok meghalni. Talán a fehér öltözékem vonzza a tekintetét, mellyel mint mondtam, kitűnök a tömegből, de nem sokkal mellettem áll meg a székeknél, s olyan hatalmasat üvölt, hogy még a pofájából kiáramló szél is megcsiklandozza a borostámat. Ha halnom kell ma, haljak dicsőn. Ez a mottóm. Soha nem nézek hátra, soha nem futamodok meg, ha eljön az utolsó pillanatom, akkor az legyen emlékezetes az egész átkozott világ számára. Ezért sem futamodok meg, hiszen  nem vagyok ostoba, mert a vadállatok pont, hogy szeretnek játszadozni az áldozataikkal. Élvezet számukra az üldözés és a félelem. Tőlem ez az oroszlán egyiket sem fogja megkapni. Felállok helyemről, mint egy ostoba vakmerő férfi, de ennyi és nem több. Tekintetem az állat szemeibe fúrom mélyen, aki ugyan tobzódik magában, lépked idegesen, de nem veti rám magát. Csak néz. S én is őt. Őszintén szólva ez egy igazán romantikus és meghitt pillanat. Lenyűgöző. Ezekben a pillanatokban esély nyílik arra, hogy elkapják a kiszabadult sörényest, hiszen velem van elfoglalva. Miután pedig ez megtörténik, s biztonságos lesz a terep, egyből ugranak hozzám. Távolról már hallom a szirénázó mentőautót, de hogy miért, az kérdéses, hiszen senki sem sérült meg. Körbeállnak hirtelen vagy hatan, hogy üljek le, kérek-e vizet, semmi baj, minden rendben, elmúlt a veszély... Mintha szükségem lenne biztatásra, de épp ellenkezőleg. Pillanatokon belül felhúzom magam ezen a körbeugráláson, ezért is emelem fel a kezem megint csak célzóan.
- Most már elég legyen ebből! Mindenki menjen a dolgára! Futólépésben! - utasítom az embereket, de azért az egyiket megállítom. - Mikor folytatódik a műsor? - kérdezem teljesen higgadtan és természetesen.
- A műsor...? - néz körbe zavartan a nézőtérben ülő káoszon. - Sajnálom, Uram, de azt hiszem, nem lesz már folytatás. - jegyzi meg értetlenül, mire én pontosan úgy csóválom meg a fejem némán, mintha ezzel a tudtára adnám, hogy akkor bizony elbuktak attól a nagy összegtől, mely helyre rázhatta volna az egész átkozott cirkuszt. Ám legyen... Nekem mindegy, hova teszem a pénzem. Zsebre rakom hát a kezem, hátat fordítok a társaságnak, majd megindulok végül kifelé körbeölelő értetlen tekintetekkel, melyeket szinte érzek a bőrömön. Épp ekkor érkezik egy mentős, de neki is csak intek, hogy jól vagyok. Ideje menni, ha már ebben a káoszban így elúszott a szórakozás, mely számomra nagyon is jól indult. Kár, hogy a félelem mindent képes elrontani.

Eliphias & Zoey

"Let your innerbitions go. It's a crazy night let's make 'em make a Freakshow."

Lyon...azaz Sydney Cirque Noir. A csodákkal teli világ, amiben felnőttem. Nem volt könnyű, most sem az élni a cirkuszi előadók életét, de minden egyes másodpercet megér a szenvedés. Ha ezt szenvedésnek lehet nevezni. A pénz számunkra mindig kérdéses volt. Vagy jönnek a vendégek és akkor megélünk vagy elmaradnak és akkor lehet spórolni, logikázni, hogy mire menjen el a befolyt összeg. Mi mint mindig, megtettünk minden tőlünk telhetőt és vártuk a csodát. Szép lassan jöttek körénk más standok, bódék, vidamparkba való sátrak és játékok, a fények, a poma azonbanbegy olyan látvany volt, mi hamis illúziókba rántja az embert. A boldogság és gondtalanság illúziójába.
Mégis imádtam résztvenni benne hétvégente, segítettem, ahol tudtam, s ez alkalommal is magamra öltöttem Khali a porondmester, az oroszlánszelidítő álcáját.
Már annyiszor törtent ez meg, hogy lassan azt sem tudtam Khali vagy Zoey a valóság és melyik a színjáték. De tényleg, melyik? A szívem mind a két irányba húz, lehetetlen választás.
Nemrég történt valami egyedülálló a parkkal. Egy gazadag pasas eldöntötte, hogy minket segít meg némi...extra keresettel. Jó lehet olyan gazdagnak lenni, hogy meg se kelljen gondolnod, mennyit adsz ki a kezedből.
A szakmámban így is igen keresett vagyok már most is, nem szűkölködök, de ezek az emberek olyan magaslatokban vannak, amiket mi nem, hogy nem érünk el, de mégcsak fel sem látunk odáig. Sosem látunk a mélyére.

Felhúzom a csizmám, a fekete, csipkés farsangi maszkot, majd a barna parókát. Ideje előadást tartani, ha már meglátogat minket az emlegetett adományozó. Nem tetszett maga a szó, megalázónak tartom, hogy "adományt" kell elfogadni, de akkor így, inkább megdolgozok érte.
Ostorral a kezemben vonultam ki, az elegáns s mégis kihívó jelmezemben. A VIP szekció is túl szerénynek látszott a hófehér öltönybe burkolt férfihez képest. Szemei..a szemei megtorpanásra kényszerítettek egy pillanatra. Rideg, számító és éles, akár hasfelmetsző Jack reinkarnaciója is lehetne e férfi. Viszont én sem vagyok egy atlagos nő...sem ártatlan, hogy ne merjem tartani a szemkontaktust vele. Az erzés egyenlő azzal, mikor Simba méregető, önmagát felsőbbrendűnek tartó tekintetével versengek. A szívem hevesen vert. Ez a férfi, Mr Wexler..a mi kiemelt vendégünk, így elé sétaltam közvetlenül és úgy hajoltam meg, elég távol, hogy a közönség azt hihesse, ez nekik is szól.
Kezemben az ostorral, mely csak a látszatnak adott, egyéb jaszna nem volt, intettem mondenkinek majd egyből hátatfordítottam nekik.
Jött Kovu a kevésbé domináns, kedélyesebb nagymacskám. Sörényével kezem alá bújt és leült mellettem, mint egy őr. Megsimogattam és addigis erőt vettem magamon. Jön Simba. Előtte egy pillanatra sem látszódhatok bizonytalannak, gyengének. Nem kerekedhet rajtam felül, mert Isten tudja, annak milyen következményei lehetnek!
Csaptam egyet az ostorral, hogy ő is fáradjon mellém, mont Kovu. Őt ez mind nem érdekelte. Farkasszemet nézve velem, haladt el s én nem törtem meg eme erőteljes pillanatot. Még pislogni sem pislogtam.

- Hölgyeim és uraim, Simba és Kovu úgy döntöttek, hogy beragyogják a mai estét a saját előkelő fényükkel.
Kézjelzések, szemkontaktus és gyakorlás, Kovu pillanatok alatt átugrott a tüzes karikán. Simba is. Nagy meglepetésemre. Már majdnem azt hittem, hogy minden rendben lesz, de utolsó pillanatban tett olyat, mit még sosem. A nézőtérre ki, egyenesen a VIP vendégünknek ugrott. Bezártam Kovut a ketrecébe és a domináns oroszlán felé rohantam, hátha még meg lehet menteni Mr Wexlert. Akin mintha egy karcolás nem esett volna, Simba úgy állt meg előtte mint egy cövek. Méregetve, morogva ugyan de nem ugrott a torkának.

Zoey & Eliphias

"The devil’s agents may be of flesh and blood, may they not?"

Mikor a negatív érzések szép lassan elúsztatják a pozitívakat, mindig elérkezik az a pillanat, amikor lépnem kell a saját világi hírnevem érdekében. Egy kis adomány ide, egy kis támogatás oda, s már a címlapok inkább azzal vannak elfoglalva, hogy Dr. Wexler mily’ nagylelkű kutató, ki képes kilépni munkájának ördögi köréből, s kiben van lélek, semmint azzal, hogy pontosan milyen sötét pletykák szivárognak ki az intézet falai mögül. Olykor vissza kell billenteni a mérleg nyelvét a siker érdekében, ehhez viszont szükség van ostoba bájolgásra és nagylelkűségre még akkor is, ha szívem szerint felégetném az egész rohadt várost.
Az első esemény egy rákos gyerekeknek szóló rendezvény, melyen számtalan fotó készül rólam, amint átadom a csekket. Hányinger. A második esemény háborús veteránok segítéséről szól, ahol kifejezem részvétem és együttérzésem igazán mély és érzelmes szavaimmal. Hányinger. A harmadik rendezvényt már talán pár fokkal jobban élvezhetem, bár nem sok reményt fűzök az egészhez. Egy cirkusz... Komolyan? Egy cirkusz? Mégis ki volt az a barom, aki ezt kiválasztotta? Hogy az isten verje ketté!
Lenne sokkal jobb dolgom is ezen a szombat estén, mint hogy ilyen szánalmas műsorokon jelenjek meg, de hát valamit valamiért. Szükség van erre ahhoz, hogy a mérleg visszabillenjen az eredeti állapotába, márpedig ennek én vagyok a kulcsfigurája. Jelezték felém, hogy van kötelező öltözék, középkori viseletben léphetnek csak be a vendégek, de mivel én nem egy átkozott vendég vagyok, hanem aki a saját pénzét adományozza oda ezeknek az embereknek, így majd én eldöntöm, hogy miben jelenek meg. Márpedig az nem lesz valami szánalmas hacuka, hanem az én minőségi öltönyeim közül egy fehér színű, hasonló inggel, s egy fekete csokornyakkendővel. Akinek ez nem tetszik, az inkább takarodjon el az utamból és ne nézzen rám.
Egy limuzin mélyéről lépek elő a szerény kis közösség bejáratánál, ahol már egy idős hölgy fogad nagy lelkesedéssel. Sajnos én nem igazán tudom leplezni az unalmam, de azért igyekszek egy mosolyt varázsolni magamra. Túlságosan közlékeny sem vagyok, de hát ez betudható annak, hogy a személyzet sem ragad magával. Érzékelem a túlzott kedvességet és bájolgást, melyre én nem tudok, s nem is akarok érdemben reagálni. Ezért hát némán haladok végig a főbejárat utáni földúton, zsebre tett kézzel, olykor az órámra pillantva. A szélső standok nem igazán keltik fel az érdeklődésem, így a maradék reményem a showban rejlik, már ha nem egy erőltetett puccparádé lesz az egész.
Az első sorba vezetnek el, ahol szintén vár már egy lelkesítő sereg, pontosabban két fő, egy fiatal lány, s egy középkorú férfi, akikhez szintén nem igazán szólok. Ezért lesz annyira kellemetlen és feszült a helyzet, már nem az én részemről, hanem a társaság részéről. Bizonyítsanak! Nyűgözzenek le! Mutassák meg, hogy érdemesek a pénzemre!