Seaside pleasure - Luna & Dexter

Luna & Dexter

 

Gold Coast... régóta el akartam már ide jutni, de valahogy mindig közbejött valami. Most azonban mind a lányom, mind a nejem a maga nyaralásán van, így én sem terveztem otthon tölteni a szabadságom utolsó napjait. Az utazásom első állomása a tengerparta néző hotelszobám volt. Átöltöztem az utazó göncömből egy könnyedebb ruhába, ami egy fekete lencséjű napszemüvegből, egy fehér könyékig feltűrt vászoningből, egy térd fölé érő fekete fürdőshortból, illetve egy szürke strandpapucsból állt, meg egy kisebb táskából, amibe egy-két, strandra szükséges holmit pakoltam. Ha már nyaralok, miért ne egyből a bikinis lányokkal kezdenék?
Körülbelül minden tizedik percben eggyel kevesebb gomb fedte a felsőtestemet, míg az első fél óra után inkább kigomboltam a tikkasztó melegnek köszönhetően. A tengerparti emberekhez képest még így is túl vagyok öltözve.
A második utam egy közeli, partra kitekintő bárra esik, ahol nem telik bele hosszú időbe, míg megkörnyékezek egy napbarnított bőrű, fekete hajú, kék szemű leányzót. Beszélgetésbe elegyedünk, és fél óra múlva már kész lennék felhívni a hotelszobámba, mikor a szerencsés véletleneknek köszönhetően rákérdezek, hogy mivel foglalkozik, ő pedig bevallja, hogy még tanul. Kíváncsi voltam, hogy melyik egyetemről beszél, de miután azt feleli, hogy még középsuliba jár, és egy éve hátra van, nem kell sokat matekoznom még két feles után sem, hogy ráeszméljek, maximum tizenhét éves lehet a lány. Ó, nem, erre most van a legkisebb szükségem! A lehető legudvariasabban, és körültekintőbben, de egyértelmű lepattintási szándékkal még beszéltem vele körülbelül öt percet, majd csalódottságomban a part felé vettem az irányt, ahol kibéreltem egy napozóágyat, és inkább kicsit süttettem magamat.
Én azonban nem vagyok az a nyugodtan pihenni tudó nyaraló, nekem kellenek az ingerek, hogy úgy érezzem, megérte eljönnöm otthonról. Ugyan nem mozdulok a székemből, de a tekintetemet hol a parton lévőkre, hol a vízben fürdőkre fordítom. Sikerül megpillantanom pár szemrevaló leányzót, de hosszabb időre egy távolban szörföző leányzón akad meg a tekintetem. Szőke haj, formás lábak, ráadásul még szeret sportolni is. Ó, Istenem, csak add, hogy szingli legyen, és tizennyolc fölötti, a többit csak megoldom valahogy!
A szemüvegem mögül várom meg, míg kijön a vízből, és megveti a lábát a parton. Ahogy közeledik, egyre jobban szemügyre tudom venni az alkatát, és azta! Ha valamiért, hát az ilyen látványért megéri élni.
Miután elhalad körülbelül húsz méterrel a balosom felől, és láthatóan a bár felé veszi az irányt, a hátulsó oldalt is szemügyre tudom venni. Na jó. Ő kell nekem, nem érdekel az sem, hogyha 16 éves.
Pár perccel később, miután ténylegesen elhatároztam magamat a szöszi iránt, felállok a székemből, és utána eredek. Már távolról látom, hogy a pultnál ücsörög egymagában, amit mindenképpen egy jó jelnek veszek. A szemüvegemet a táskámba teszem, és nem zavartatva magamat ülök le mellé a bárszékre. - Meg kell, hogy mondjam, remek formával rendelkezel. A szörfdeszkán, és anélkül egyaránt. Mindig jó látni, ha valaki a szenvedélyének él - mosolyogva szólítom meg, majd nyújtom felé a kezemet. - Dex vagyok, és szívesen meghívnálak egy általad választott italra, ha elfogadod - így közelről megvizsgálva nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy milyen szép arca van ennek a lánynak. És hogy milyen ismerős szemei.

üdv újra

i  

A szüleink mindent megtesznek azért, hogy egyben tartsák a kis családunkat azóta, hogy Sean és én saját lakásba költöztünk. Azóta sincsenek megbékélve a helyzettel, hogy több, mint öt percre lakunk tőlük és előfordul, hogy nem találkozunk napokig. Most éppen úgy próbálják meg ellensúlyozni ezt, hogy elrángattak mindkettőnket egy nyaralásra, megünnepelve a születésnapunkat utólag. Hogy őszinte legyek, két napot a szüleimmel tölteni még rendben van, de a harmadikon már inkább felszívódok egyedül, mint hogy magukkal rángassanak az éttermükbe ebédelni, aztán családi spa-napot tartsunk.
Én ehelyett inkább az egész napot a strandon töltöm. Hamar összeismerkedtünk pár korunkbelivel, akikkel együtt strandröplabdáztunk délelőtt, egy gyors ebédet követően én azonban a víz mellett tettem le a voksom. Egy kis úszást követően szörfözni indultam, kihasználva a hullámok adta lehetőséget. Nekem nem az a szórakozás, ha egész nap idegen emberek masszírozzák a testem és különféle illatos krémekkel kenegetnek. Nekem a mozgás szabadsága és a levegő az, ami lenyugtatja az idegeimet.
Fogalmam sincs, hány óra lehet, amikor ott hagyom a vizet és a partra indulok. Lepakolom a deszkát, majd a ruhából is kiszabadítom magam, s a bár felé veszem az irányt. Útközben a derekamra kötöm a strandkendőmet, ami legalább a fenekemet eltakarja.
Helyet foglalok, majd körbenézek a parton. Pár új ismerőst látok, a családomat viszont sehol. Szerencsére. Most nem vágyom másra, csak egy italra, mielőtt visszamennék a vízbe. Na de a vágyak és a valóság nem mindig egyeznek. Mire visszafordulok, az aurámba már kéretlenül belépett valaki, akihez úgy fordulok oda, hogy már szólásra nyitom a számat. Szeretném elküldeni a jó édes... A szavak mégis bennragadnak.
- Ó! Wilson tanár úr - a meghökkenéstől azonnal elfelejtem, milyen udvariatlanul kezdte a szövegelést. - Luna vagyok. Luna Woods, tanított néhány éve a középiskolában. Emlékszik? - ha ő nem is, én helyette is emlékszem a kapcsolatunkra. Mármint arra, hogy ő, mint a földrajztanárunk észre sem vett engem a hátsó padban, de én fülig bele voltam esve. Néhány füzetem utolsó lapján ott szerepelt a neve az enyém mellett, kis szívekkel körítve.
- Mi járatban erre? - érdeklődöm kíváncsian, ha ezek után még nem áll tovább, hogy valaki mást, valaki kevésbé ismerőst próbáljon meghívni egy italra.

Luna & Dexter

 

Ki kell kapcsolnom, és át kell magamat adnom annak az énemnek, amilyen valójában vagyok. A pihenni, a bulizni, a nőzni vágyó Dexternek, nem pedig a kedves, segítőkész, de életunt Wilson tanár úrnak. Nagy segítség lenne, ha találnék valakit, akivel elszakadhatok Sydney egészétől, és nagyon remélem, hogy ez a szőkeség lesz a megmentőm. Megszólítom, és mikor felém fordul, rögtön ismerős vonások köszöntenek, amelyeket egyelőre nem tudok hova tenni. Mikor válaszol a lány, és tanár úrnak szólít, szerintem az összes színem kimegy a fejemből, és tenyeremmel a halántékomhoz csapok. Hogy a fenébe sikerült második próbálkozásra egy volt diákomat megkörnyékeznem? Remek nyaralásnak nézünk elébe, ha ekkora szerencsém van már az első itt töltött órában. - Luna Woods… Átkozott legyek! - nevetek fel halkan, ahogy végigtekintek a vonásain, szigorúan nyaktól felfelé.
- Mondhatjuk úgy, hogy kicsit el akartam szakadni a diákjaimtól, és az iskolai kötelességeimtől, aztán pár napra elutaztam a Gold Coastra. Kikapcsolódni - a legjobb lehet az lenne, ha inkább valamilyen udvarias kifogással elállnék a beszélgetéstől, de csak nem állok fel a fenekemről. - Luna Woods… - ismétlem újra a nevét, ahogy őszinte, örömteli mosoly kúszik a szám szélére. - Hogyne emlékeznék rád. Mindig a leghátsó padban ültél, az egyik évben... azt hiszem, az utolsó előttiben valami veszettül bugyután kinéző frufruval. Még talán szóvá is tettem, hogy új a frizurád, mert magamban csak arra tudtam gondolni, hogy tehozzád mennyire nem illik az ilyen stílus. Szerencsére benőtt a fejed lágya, és te is beláttad, hogy van, amit csak egyszeri alkalommal érdemes kipróbálni - halkan, nosztalgikusan nevetek fel, ahogy megvakarom a borostámat. - Plusz te voltál az is, aki képtelen volt velem szemkontaktust tartani, mikor épp beszélni szerettem volna veled, nem? Örülök, hogy ez a szokás már a múlté - vagy legalábbis nem olyan mértékű, mint anno.
- Jut eszembe… bocsánat, hogy ööö… bár nem hiszem, hogy ne tudnád, de be akartalak cserkészni. Nem mintha nem gondoltam volna komolyan a bókot, tényleg remekül nézel ki, Luna! - boldogan bólintok, bár arra most már gondosan ügyelek, hogy egy bizonyos pont alá ne kószáljon el a tekintetem. Akármennyire is oda vágyik. - Ettől függetlenül áll az ajánlatom, szívesen meghívlak valamire, ha esetleg nincs eleged ebből a vén, kora-harmincas, faragatlan tanárból, aki én vagyok - kijelentésként adom elő, de kérdésnek szánom a mondatomat.

üdv újra

i  

Azt szokták mondani, hogy kicsi a világ. Sosem tudhatjuk, éppen kibe botlunk bele, vagy fordítva. Mert jelen helyzetben Dexter az, aki belép botlott, meglepettségéből pedig nem tudok nem arra következtetni, mennyire megbánta, hogy leszólított anélkül, hogy a seggem helyett az arcomat is megnézte volna.
Az mondjuk meglep, milyen jól emlékszik rám, ez pedig az arcomra is kiül. Felvonom a szemöldököm, meglepett félmosollyal konstatálva, hogy tévhitben éltem és a tanárom azon kívül is látott, hogy feleltetett.
- Az igaz - Soha többet frufru, nem is tudom, mit képzeltem - arcomat a tenyerembe temetem egy pillanatra és felnevetek. Eszembe jutnak az emlékek a férfiról és azokról az álmatlan éjszakákról, amikor ő járt a fejemben...
- Hát persze. Melyik lány mert a szemébe nézni? Attól is megállt a szívem, ha csak rám nézett - ennyi idő elteltével már csak buta kamaszkori emlékként él bennem az az élmény, amikor meg sem mertünk szólalni előtte, nem hogy a szemébe nézni. Mostanra már felnőttem ahhoz, hogy lássam, ez nagyon ciki. Azokat a szemeket pedig kár lenne elkerülni.
- Köszönöm a bókot - villantok egy mosolyt felé - testnevelésből diplomáztam - teszem hozzá, mert szerintem arról fogalma sincs, miben voltam jó. Maximum azt, hogy a földrajz nem tartozott az erősségeim közé, bár ebben szerepet játszik az is, hogy elvonta minden figyelmem.
Javaslatára hümmögve elfordítom a fejem és szemügyre veszem a partot. Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne itt iszogatni egy régi tanárommal, mikor bármelyik percben felbukkanthat a családom egyik tagja. Egyáltalán nincs szükségem a kérdéseikre és megjegyzéseikre, főleg nem a testvéremére, aki azonnal lebeszélne róla.
- Esetleg nem mehetnénk egy nyugodtabb helyre? - vetem fel az ötletet. - Nem szívesen iszogatnék kéretlen vendégek társaságában. - Nem gondolkodok, amikor finoman megérintem a férfi karját és végighúzom rajta ujjaimat.

Luna & Dexter

 

- Jaj, Luna, nem vagyok már a tanárod, semmi szükség nincs a formalitásokra. Már nem Mr. Wilson vagyok, hanem Dexter, nyugodtan hagyhatjuk a udvarias stílust, a magázást - nem vagyok fiatal, de mikor felnőtt emberek magáznak, azt valahogy mindig úgy érzem, mintha legalább tizenöt évet öregítene rajtam. A diákoktól, ha másért nem, csupán a kölcsönös tisztelet miatt elvárom, de amint végeznek az iskolában, és felnőtt, önálló emberekké válnak, szeretem elhagyni.
Lopva lepillantok a karomat simító kezére, majd vissza az arcára. - Nyugodtabb helyre? - á, biztos csak túl sokat gondolok bele. - De, persze, mehetünk valami nyugodtabb helyre - rosszul kellene éreznem magamat, amiért az egyik volt diákom ilyen gondolatokkal tömi tele a fejemet? Valószínűleg igen. Hogy rosszul is érzem magam? Aligha.
Felállok a székemből, majd mielőtt elindulnánk, még egy kérdést teszek fel neki. - Mit vigyünk útravalónak? - sandítok a polcokon kihelyezett üvegek felé. Ha valami mellett leadja a voksát, akkor kikérem az egész üveget, és miután rendeztem a számlát, mosolyogva biccentek egyet az úti cél irányába, és fogom meg a kezét, mutatva neki az utat. - Gyere, menjünk. Maximum öt perc sétára van a hotel, amiben megszállok, láthatod is innen, az ott - mutatok üveggel a kezemben a körülbelül 15-20 emeletes épület felé, ami alig egy köpésre van innen. - Már ha megfelel neked is. Ott biztos nem lesznek kéretlen vendégek - terelem végül vissza a tekintetemet Lunára, de közben töretlenül haladok az épület irányába. Ha érezném rajta, hogy feszeng a kéz-a-kézbenségtől, akkor elengedem.
- Na és mesélj valamit magadról, Luna. Hová vitt téged az élet az elmúlt években? Csak nagy vonalakban. Mit csinálsz most? Még mindig Sydneyben élsz? - őszinte érdeklődéssel kérdezem, és terveim szerint, ha nem két szóban fog válaszolni, akkor mire végez vele, már a hotel bejáratánál állhatunk.
- Még mindig alig hiszem el, hogy sikerült összefutnom egy ismerős arccal. Kétévente tudok csak eljutni nyaralni, néha három, és pont most ütközök bele valakibe - mosolyogva beszélek, míg elérünk a bejárattól nem túl messze lévő liftig. Belépve megnyomom a nyolcadik emeletet gombját. - Mármint ne érts félre, nagyon örülök neki. Azaz neked. Jó újra látni, Luna - szavaim befejeztével kibontom az üveget, és felé nyújtom. - Egészségünkre! - megvárom, míg elveszi az alkoholt (ha elveszi), és csak utána iszok belőle én is.
- Korábbi szavadat nem feledve: Most is megáll a szíved, ha rád nézek? - féloldalas, pimasz mosollyal nézek a szemeibe, ahogy a válaszát várom.