Ha nem tudatosítjuk nagyon pontosan, hogy miféle döntéseket hozunk, akkor nincs esélyünk arra, hogy jobb döntéseken munkálkodjunk.
Mik az erősségeid?
Bármilyen helyzetből kidumálom magam. Mindig is nagy dumás voltam. Erősségnek számít a kocsi lopás? Ha nem, akkor maradjunk az autó szerelésnél.
Mik a gyengeségeid?
Mavis halálával nem nagyon maradt gyengeségem. Vagy gyengeség az, hogy rájöttem mennyi hülyeséget csináltam?
Mi a legnagyobb vágyad az életben?
Hogy kiderül jön az igazság. Ne kelljen többé álnéven élnem. Hogy Mavis gyilkosa, Vince megbűnhödjön a tettéért.
Mik a legnagyobb félelmeid?
Elkapnak és bezárnak olyan bűnökért, amiket nem is én követtem el. Hogy örök életemre bújkálnom kell.
Milyen az egészséged?
A bal karom még nem az igazi. Már nagyon szépen tudom emelni, de az ujjaim még nem az igaziak. A rehab folyamatban van.
Hol is kezdjem a sztorimat? Születési nevem Kyle Anderson. Anyám egy éves koromban meghalt egy balesetben. Innentől kezdve apám az alkohol rabságába esett. Sokszor megesett, hogy ha sokat ivott, elfeledkezett arról, hogy van egy fia. Éjszakákat töltöttem egyedül. Három éves koromban megtörtént, hogy kettő teljes napot egyedül voltam. A szomszédok az állandó gyereksírás miatt hívták a rendőrséget. Így esett meg, hogy nevelőotthonba kerültem. Soha többé nem találkoztam az apámmal.
Sorra jártam még a nevelőszülőket. Sehol nem maradtam túl sokat, mert túl balhés voltam, egy igazi bajkeverő. Tizenöt éves koromban már fiatalkori priuszom volt bolti lopásért. Ekkor történt, hogy mintegy csodaként megjelent az életemben Mavis. Ő egy egyedülálló, középkorú nő volt, szintén nevelőszülő volt Chicagóban. Nem tudom mi volt a titka, de nála kezdtem lehiggadni. Ő megtette azt, amit sokan nem tesznek meg egy állami gondozott, beszélgetett velem. A legtöbb otthonban felnövő gyereket semmibe veszik a nevelőszülők, csak a pénzt látják bennük. Na nem lettem egyből földre szállt angyal, de ő volt az utolsó esélyem. Ugyanúgy bandáztam, de a suliban erős közepesre teljesítettem.
Húsz éves koromra egy autó szerelő műhelyben dolgoztam és egy kis saját lakásom volt. Viszont heti rendszerességgel visszajártam Mavishez, hisz annyiszor rántotta ki a seggem a bajból. Mostanra viszont magam ura voltam és ugyanolyan bajkeverő. Autólopás, garázdaság... Szóval kisebb stiklik, ha lehet ilyet mondani. Általában megúsztam pénzbírsággal vagy közmunkával. Egy valami viszont biztos, soha nem bántottam embereket.
Teltek-múltak az évek és egy balhé félresiklott. Egy autó lopáson rajtakapott minket a tulaj és Vince, a bandavezérünk lelőtte hidegvérrel. Ekkor ki akartam szállni a buliból, de egy banda nem így működik, olyan verést kaptam... Néhány bordám bánta. De egy gyilkosságot én már nem bírtam el, fel akartam dobni. Tudtam, hogy az ujjlenyomatom ott van azon a kocsin, de nem én lőttem.
Végül egy nap arra mentem Mavishez, hogy az ajtaja nyitva. Elkövettem azt a hibát, hogy nem hívtam a rendőröket, hanem bementem. Mavis pedig ott feküdt a padlón egy lyukkal a mellkasán. Az egyetlen személy, akinek valaha is számítottam, ott feküdt vérbe fagyva. Tudtam ki tette, egyértelmű üzenet volt. Ott térdeltem mellette és nem akartam elhinni. Miattam kellett meghalnia. Nem maradhat rám, mert egészen biztos voltam benne, hogy ha csurom véresen itt találnak, akkor rám húzzák. Menekülnöm kellett...
Igazam lett, kőrözést adtak ki ellenem. Bújkálásra kényszerültem. Egyetlen esélyem, ha új szemléyazonosságot veszek és lelépek az országból. Megvoltak a kapcsolataim még, így viszonylag hamar ment... Akkortól Colin Richardson a nevem. Azonban arra a járőrre nem számítottam, egy mozdulatomon múlott, hogy csak a karomat érte a lövés. Ezúttal az életemért futottam. Egy csatorna mentett meg. Ott húztam meg magamat egy ideig. Egy közeli gyógyszertárban vettem némi kötszert és a reptérre mentem. El kell tűnnöm. Nagy mákomra az új papírjaim átmenetek a vizsgálaton.
Sidney. Kivettem egy kis lakást és egy meghúztam magam. A karom azonban átkozottul fájt... Elkezdett elfertőződni.... Kórházba kellett mennem. Szívás lesz, mert lőtt sebet valószínűleg itt is jelenteni kell, de meghalni nem akartam. Viszont igazam lett... Ugyan néhány műtéttel megmentették a karomat, de az idegek is fertőződtek, még nem mozog teljesen jól, de a rehab használ.
A kórházban volt időm elmélkedni. Lassan elmúlok 35 és az életem egy nagy csőd. Rengeteg hibát követtem el és egy olyan ember halt meg, aki akkor is még látta bennem az értéket, amikor mindenki más elfordult tőlem. Változtatni pedig talán már túl késő.
A rendőrök azonban már kérdezősködnek. Előbb-utóbb lebukok és akkor ismét futhatok....
A változás nem jön el, ha másokra vagy egy alkalmasabb időpontra várunk. Mi magunk vagyunk azok, akikre eddig vártunk. Mi magunk vagyunk a változás, amelyet keresünk.
