Altair Borges

Altair Borges-Ward

"Art speaks where words are unable to explain."

Remekül tudok úgy tenni, mintha valaki ott sem lenne, vagy valami meg sem történt volna. A legtöbben talán ezt negatív értelemben fognák fel, de képes vagyok olyan eseményeket teljesen kitörölni az emlékezetemből, amikre nem akarok gondolni sem. Mintha soha nem is történt volna meg. Zongora, hallás után szinte bármit képes vagyok eljátszani, kotta nélkül. S hibába a teljes kedvtelenség, a szomorúság, az arcom mindig csak a gondtalanságot fogja sugározni.Azt hiszem, a robotpilóta üzemmód. Ha lekapcsol az agyam és a külvilágból semmit sem érzékelek, akkor azt szinte meg sem érzem, ha fizikálisan történik velem valami. Ami eléggé ijesztő tud lenni. A Coeur D'Artistes nevű bisztrót, amit apától kaptam, sikeresen elvezetni és elérni, hogy egyszer a világ legtöbb országában legyen minimum egy belőle. Hogy egyszer csak előtörnek belőlem azok az emlékek, amiket a pszichológus szerint mélyen elástam. Illetve a férfiak, de ezen már nagyon rég óta dolgozunk és alig okoz már gondot.A testem teljesen egészséges, sehol akár egy tömött fog. Azzal viszont amit a koponyám rejt, van némi gond. Androfóbiát diagnosztizáltak nálam hat éves koromban és azóta is dolgozunk azon, hogy ez minél kevésbé rondítson bele az életembe. Dr Nguyen szerint ez a félelem és a robotpilóta üzemmód, mind annak az eredményei, hogy gyerekkoromban történt valami trauma, egy törés és azt úgy dolgozom fel, hogy nos...sehogy sem. Mindent kitörölt az elmém, ami rossz lehetett és úgy élem az életem, hogy nem vagyok a múltam tudatában, Őszintén? Nem is akarok emlékezni. Ha történt valami tizenkilenc éve, akkor maradjon csak ott.

Kényelmesen elnyúlva a pszichológus bőrkanapéján élvezem az óra kattogásának megnyugtatóan ütemes hangját. Nyilván most cserélhetett benne valamikor elemet, mivel legutóbb amikor itt jártam, nem tudtam másra se koncentrálni, minthogy mennyire zavaró a ritmustalanság a ki-kimaradozó kattogásban. Nem ez az első alkalom, hogy próbálna hipnotizálni és sajnos nem is az utolsó lesz. Szegény nincs tisztában azzal, hogy én ide csak panaszkodni jövök, kikapcsolódni...valójában eszem ágában sincs beletúrni az emlékeim kacatos ládájába és feleleveníteni bármit amit egyszer már elástam.

- Mit gondol Altair, van értelme annak, hogy mi itt ülünk?
- Nincs, de anyám úgy sem hagy addig békén, amíg nem beszélgetek el önnel hetente egy órát.

Érthető, hogy frusztráltá vált a már ötvenegy éves nő. Szinte pályakezdő volt, mikor elvállalta az esetemet, azóta megannyi sikertörténettel zárt. Én vagyok az egyetlen, akibe beletörik a bicskája. Aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azzal az Isten se fog tudni boldogulni. Ilyen egyszerű.
Örökké hálás leszek neki, hogy a félelemből a férfiak iránt többé-kevésbé kigyógyított. Rettenetesen hosszú és időigényes feladat volt számára is, számomra is, de felfoghatjuk, hogy túl vagyunk a nehezén. Ő mindenképpen szeretné felszínre hozni azokat az emlékeket is, de ebben nem fogunk sohasem egyetérteni. Szentül hiszi, hogy nem maradnak örökké rejtve a dolgok és minden akkor fog a nyakamba szakadni, mikor azt hiszem, hogy minden sínen van. Nos, majd meglátjuk. A puding próbája is az evés, addig is én elleszek a szép kis életemmel. Nem kellett már neki fizetnem egy centet sem. Anya fizeti az összes ilyen órát, ez az egyetlen ok amiért járok.

Jelenleg jobban érdekel a bisztróm, apától kaptam mint ajándék, hogy sikerült lediplomáznom Művészet-történetből. Minden úgy működött benne, ahogy megálmodtam. Egy csendes, kedves kis hely mindenkinek, aki élvezi a művészeteket.
A falakon könyvespolcok sorakoznak a helyi, feltörekvő íróink alkotásaival, illetve ugyanezen az elven festmények sokasága és szobrok is megtalálhatóak az enteriőr részeként. Ha valakinek tetszik, akkor megveszi és a pénz egyből a jogos tulajához kerül. Minden álmom volt ez a kis bisztró és imádok is foglalkozni vele. Nappal a pultban tevékenykedek, esténként a zongorán játszok, elszórakoztatva a vendégeket.  A szüleim látják rajtam, hogy ez boldoggá tesz engem és támogatnak is amiben tudnak, vagy amiben egyáltalán elfogadom a segítséget.
Apa Walter Borges egy politikus, aki eddig szerencsésen tört egyre feljebb és feljebb, szeretne bekerülni a szenátusba is, anya Emily Ward egy színésznő, bocsánat.."Filmcsillag". Nem is csoda, hogy a dadusommal sokkal bensőségesebb viszonyt ápoltam.
Történt valami azonban nem is olyan régen, egy hónapja és két napja. Apának nyoma veszett. A nyomozóhatóság szerint valahol európában megölték egy műkinccsel, de én tudom, hogy nem halt meg. Felhívott előtte és azt mondta: Hercegnőm, most szabadon fognak engedni.
Azóta süket a telefon és másnap megjelentek nálunk, fekete öltönyös férfiak, hogy közöljék, Walter Borgest megölték. Egy szoborral verhették agyon. Mutattak fotókat a helyszínről, a bal füléről, amit elpostáztak Sydney nyomozóinak. Valamint a búcsú levelét. Miért hagyna bárki búcsúlevelet, aki nem öngyilkos? Minden bizonnyal, anya és én nem fogjuk feladni, hogy ismét a karjaink közt tudhassuk az apámat.

"Damaged people are dangerous, they know they can survive."