Rhydian Leconte

Rhydian Leconte

If you are making mistakes...you're Doing Something.

Tudom, hogy kell céget vezetni – felépíteni, gondját viselni és sikeressé tenni. Milyen jó viszonyt ápolni a kollégákkal és a beosztottakkal. Hogyan kell ügyesen manőverezni a munka és a magánélet között. És azt is, hogy hogyan éljem kreatívan és kiegyensúlyozottan az életet. Fontos, hogy állandóan alkossak valamit, amivel úgy érzem, hasznosat csinálok, legyen az könyv, ingatlan, vagy egy jelentéktelennek tűnő beszélgetés, a megfelelő helyen és időben.
Túlságosan hiszek a döntéseim helyességében, és azokéban is, akikben valamilyen oknál fogva úgy döntöttem, hogy megbízom. Jó emberismerőnek tartom magam, de valójában nem olyan nehéz visszaélni a jóindulatommal, ami az üzlet világában nem mindig olyan szerencsés, de nem vagyok az a típus, aki mindent egymaga akar elintézni, jól tudom, hogy kire mit lehet rábízni, és élek is a lehetőséggel.
Nem viselem jól a veszteségeket. A szüleim halála nehéz időszak volt, de nem igazán mutattam ki. Mindkét alkalommal viszonylag hamar túljutottam a nehezén, és inkább a húgomat támogattam, a feleségem elvesztése óta viszont minden megváltozott. Teljesen kifordultam magamból. Nehezemre esik feldolgozni, ami történt, és szembenézni a lehetséges következményekkel.
Nem vágyom semmire. Csak az jár a fejemben, hogy bárcsak lenne rá mód, hogy visszakapjam Brianát és az életemet.
Néha egészen bénító a félelem, hogy a tünetek, ami miatt átmenetileg egy szanatóriumba kényszerültem, már sosem fognak megszűnni. Hogy a betegségem gyógyíthatatlan, és ahelyett, hogy javulna az állapotom, csak egyre tovább romlik majd.
Voltam már jobban is. Aludni nem tudok, de ital vagy gyógyszerek nélkül nem is igazán merem lehunyni a szemem. Nem ismerném el, de az utóbbi időben a masszív alkoholista kategóriába abszolút beleférek. Még magamnak sem merem igazán bevallani, de… vannak olyan pillanatok, amikor nem olyan egyszerű eldönteni, hogy amit látok, vagy hallok, teljesen a valóságot fedi-e le.  

A temetés után bizonytalan időre kényszerszabadságoltam magam. Eleinte próbáltam a munkába temetkezni, de be kellett látnom, hogy nem tudok odakoncentrálni, a kreativitásom a béka segge alatt, és megközelítőleg sem tudok száz százalékot produkálni, ezzel pedig csak ártok a cégnek. Talán inkább írnom kellene. Kiírnom magamból mindent, ahogy a pszichológusom is ajánlotta. De az sem megy.
Ráadásul Briana nélkül a kiadói teendők is rám szakadtak, azt sem tudom, mihez nyúljak, mik voltak az elképzelései… a saját asszisztense is alig látott bele a terveibe. Az új könyvéről sem árult el sokat, csak hogy néhány hétre Afrikába akar utazni, egyedül, ihletet gyűjteni, távol a nyugati civilizációtól. El akartam kísérni, de íróként megértettem, hogy ez most nem nyaralás, hanem alkotói elmélyülés lesz, amiben csak akadályoztam volna. Időről időre azért felbukkan bennem a gondolat, hogy bárcsak lebeszéltem volna... Vagy bárcsak mégis elkísértem volna. Tisztában vagyok vele, hogy ez mit jelent, és a racionális felem tiltakozik is a maga csendességében, de fogalmam sincs, hogy vegyem fel nélküle újra a fonalat. Sokáig nem akartam családot, megnősülni pláne nem. Válni, pereskedni, veszekedni. Az ember legtöbbször ezt látja maga körül. Én abban akartam hinni, hogy a házasság két embert ténylegesen és visszavonhatatlanul összeköt. És Brianával működött. Kész voltam leélni vele az életem. De hogy lehet túllépni azon, ha az egyik feledet örökre elveszíted?
A válasz: mikor, hogy. Van, amikor egy kicsit könnyebb, van, amikor teljesen maga alá gyűr. A tapasztalat az, hogy az alkohol sokkal többet segít, mint a fontoskodó, vagy részvéttolulással küzdő rokonok, barátok, munkatársak, akiknek fogalmuk sincs, hogy hogyan is kellene kezelni a helyzetet. Ha jobb napom van, a sport és a zene a gyógyír. Ez a kettő, amire rá tudom venni magam. A zongora kizárt, de a gitárom kikapcsol, és a futás is. Az igazán öngyilkos vállalkozásom viszont a muay thai. Nemrég kezdtem bele, az az elv alapján, hogy ha legalább a fele fájdalmat fizikaivá tudom alakítani, akkor már jó úton járok. Rájöttem, hogy ekkora veszteség esetén, egyetlen feladat létezik. Túlélni. Nem számít, mit teszel, csak az a lényeg, hogy az akaraterőd kitartson a következő napig. És valahol a muay thai alapjai is erre épülnek.

Ma egy rosszabb nap van soron. A vodkás üvegem társaságában ücsörgök a kanapén, még a redőnyöket sem húztam fel. A öklöm állatira sajog, így még csak edzeni sem tudok. Hirtelen ötlettől vezérelve bekapcsolom az üzenetrögzítőt, és úgy döntök, meghallgatom a heti sorozatot.
- Mr. Leconte, egyeztettem időpontot a kávézóval. Miénk az üzlet, de önnel szeretnének találkozni. Melyik napot javasolhatom nekik? – Hát, ez a találkozó elég érdekesen sikerülne.
- Mr. Leconte, elkészültek a tervek a Marshall-ház kapcsán… - De még mielőtt befejezné, tovább is kapcsolok. Nem érdekel.
- Mr. Leconte, a bútorok… - Tovább.
- Mr. Leconte… - Katt.
- Mr. Lecont… - Katt.
- Mr. Lec… - Az istenit már! Megmondtam, hogy ne nyaggasson minden hülyeséggel. Hülye picsa! Kevés választ el, hogy a falhoz vágjam az egész készüléket. De a következő egy teljesen más tónusú, ismerős női hang.
- Szia! Hogy vagy? Tudom, hülye kérdés, és azt is, hogy hallod, csak baszottul nem veszed fel a telefont. Miért is beszélnél a húgoddal, ez ebben a családban nem szokás. De az a helyzet, hogy jó lenne hallani felőled. Aggódom. Bármennyire is hülyén hangzik a számból. Hívj fel. – Jó, talán majd később felhívom.
- Rhydian? Hogy vagy? Még mindig nem tudom elhinni, ami történt… Képzeld, ma megtaláltam az egyik könyvet, amit még Brianától kap… - Akkor dugd fel magadnak, kapcsolok tovább ingerülten. Miért hiszik, hogy épp ez hiányzik?
- Mr. Lecont… - Bazd meg.
- Rhyd, vedd már fel. A húgod vagyok, nem valami perverz pénzbehajtó!
- Ciao, Rhyd. Remélem, Thaiföldön sütteted a hasad, és nem vodkát vedelsz a fotelban. Szedd össze magad! Idő kérdése, és jobb lesz. Hidd el. És borotválkozz meg a kedvemért. – Kösz a tanácsokat.
- Mr. Leconte, beregisztráltam a New York-i design konferenciára, 17-18-ára, az adatokat átküldtem e-mailben…  Az irodába mikor tudna bejönni? Tudom, hogy szabadságon van, de lenne néhány sürgős elintéznivaló, amihez kellene a... Jóváhagyások, aláírások – ide hallom, mekkorát sóhajt – Harry teljesen alkalmatlan a vezetésre, rengeteg megrendelés elúszik, a reklamáció is jóval több, mint szokott. Képtelenség vele együtt dolgozni. Remélem, minél előbb visszatér. – Ez elég elkeserítő. De szerintem csak megoldják valahogy.
- Rhyd, ha bármiben segíthetek, csak csörögj rám. Szívesen átmegyek valamelyik este... - Na, pont ez hiányzik.
- Rhyd! Vedd fel azt a kurva telefont, vagy holnap az első géppel indulok. – Jézus. Ez komoly fenyegetés. Reflexből felkapom a kagylót. – Mi olyan fontos?
- Mióta lettél ekkora bunkó? Néha jó lenne tudni, hogy élsz-e még, vagy…
- Élek. – Zárom rövidre a témát, és az éledő hisztit.
- És… mit csinálsz?
- Keresztrejtvényt fejtek.
- Tegnap szakítottam Yves-vel.
- Sajnálom.
- Nem is érdekel, miért? – erre már nem várja meg a választ. – Le akartam szedni néhány képet a közös fotóboxunkból, és véletlenül megtaláltam egy albumot, ahol a szeretőjével enyelegnek… Nem volt kellemes végignézni.
- Akkor miért nézted végig? – A szavak szinte automatikusan siklanak a számra, pedig tudom, hogy ezzel nem segítek. Sőt.
- Bunkó vagy, Rhyd. Ha tudni akarod…
- Bocs, de nem akarom tudni – és a kezem már indul is, hogy letegye a kagylót, de még óhatatlanul hallom, az első néhány szót. – Mikor kidobtam, eltörte a csuk… - A puffanás után a tekintetem élesebbre vált, felkapom a fejem. Erre nem számítottam. Vissza kellene hívnom, vagy holnap inkább nekem kellene odarepülnöm, hogy jól helyben hagyjam a fickót. De tudom, hogy nem fogom megtenni. Helyette inkább meghúzom még egyszer az üveget, és azon töprengek, hogy egy tízes skálán mennyire vagyok szar alak, vagy éppen borzalmas testvér.
A mobilom zizzenése szakít ki a gondolataimból. Rápillantok, de ahogy meglátom a nevet, a szívem kihagy egy ütemet. A levegőm bent szakad, és kifut belőlem az erő...
Briana? - A szemeim döbbenten merednek a kijelzőre. De az első pár ólomsúlyú pillanat után felfogom, hogy hol a hiba.
Brian.
Brian Andrew. Az edzőm, hogy hol a picsában vagyok.

There are so many fragile things, after all. People break so easily, and so do dreams and hearts.