The clumsy Artist

Jane Doe

"I'm simultaneously the nicest and meanest person you'll ever meet."

Mindegy mi történik velemi, mindig képes vagyok talpra állni, minden értelemben. Remek szakács vagyok és egészen jól énekelek. A képesség pozitív gondolatokra sem egy elhanyagolható képesség.Felesleges is tagadnom, szörnyen bamba vagyok. Főleg a kilincsekben akadok fent és ha valami eléggé alacsonyan van, hát azt száz százalék, hogy lefejelem.Híres énekessé válni és találkozni azzal a sráccal akivel közös a múltam, hátha a jövőnk is az lesz. Persze az is jó lenne, ha a szüleim elfogadnák az éneklést, mint foglalkozást. Annyi mindent átéltem már, hogy nem is tudom mitől félek igazán.Ahhoz képest, hogy folyamatosan okozom magamnak a baleseteket, egészen jó.

A szüleim komoly üzletemberek, apa borász, anya divattervező aki ismeri őket mind meglepődik azon, hogy így nevezték el a lányukat. Ha engem kérdeztek, ez csak is bizonyíték lehet a hippi, füves kilengéseikre. Ki nevezi el így a gyerekét? Nem csak amit jelképez, de már a rövidsége miatt is. Gyakran kérdezik, hogy miért neveztük el a bandatagokkal így magunkat és kevesen hiszik el, hogy ez nekem a valódi nevem. Lehet ha nem így neveztek volna el, hanem mondjuk Roxanne-nak vagy Diananak, akkor egy teljesen más nő lennék. Mindig is itt éltem Sydneyben a szüleimmel és a bátyámmal, aki tíz évvel idősebb nálam. Ő egy olyan életet él amit anyáék el tudnak fogadni. Nem egy szabadúszó "művészként" aki bárokban lép fel énekelni. Ők nem hisznek bennem, de tudom, hogy egyszer befutunk.
Nagyon érdekes játékot űz velem az élet. Itt vagyok lassan 28 évesen és alig néznek 20-nak. Van, hogy elő kell kapnom az igazolványaimat, hogy ne dobjanak ki a szórakozóhelyekről, ahol én lennék a fellépő. Ezen kívül szörnyen bamba vagyok, az életem során tizenkétszer volt törve csontom. Varrták már össze az alkarom, a csípőmnél az oldalam, a könyököm, a csuklóm, a homlokom...és az egyik lábujjam.
Szóval igen a kórházakban már szerintem VIP betegnek számítok, gyerekként már nem egyszer küldtek vizsgálatra, hogy bebizonyosodjon nem-e egyensúlyzavarom van ami okozza ezt a sok balesetet vagy esetleg daganat az agyamban. Minden teszt negatív lett. Az ismerőseim szerint meg lettem átkozva vagy átmehetett valamikor egy tigris az árnyékomon és ezért vagyok szerencsétlen.
Na de könyörgök! Mi az, hogy szerencsétlen?Ki más tudott volna ennyi mindent megúszni? Inkább tartom magam túlélőnek, ha jönne egy zombi apokalipszis vagy a Sharknado esetleg egy halálos vírus, ami a koronázási ékszerek után neveznek el, tuti, hogy én túlélném. Kar nélkül, fog nélkül, sántítva és félszemmel, de ott lennék az élők között!

Azért rengeteget gondolkozok, hogy mi miatt lehet ez hiszen állandóan be kell ezek miatt járnom a kórházba. Évekig Európában tanultam a szüleim unszolására, de végül egy bandával tértem vissza, magabiztosabban mint valaha és elkezdtük a fellépéseket. Egyik alkalommal pacsit akartam adni a színpadról az egyik ujjongó vendégnek a "Mamma's broken heart" című dalt előadva és sikerült lerántania a színpadról. Már miért úsztam volna meg egy csukló törés gyanúja nélkül? A St Claire kórház már ismerős volt, egy régi barát. Úgy mentem be, hogy "Mi újság Thedore?" Mekkorák a gyerekek Carli?" "Rád akadt-e már a nagy Ő Daphne?". A váróteremben a csuklómat fogva vettem észre Őt. Azt hittem túl tettem magam rajta, de a mélyen megbúvó érzéseim újra feltörtek belőlem. A szomszéd "srác" ezek szerint férfi lett és a kórházban dolgozik azóta, hogy nem voltam itthon. Mennyi emlékem van vele, te jó ég. Nem jeleztem neki, nem hívtam fel magamra a figyelmét mert annyira mélyen elgondolkoztam. Biztos voltam benne, hogy a sors rendelte ezt el.

"There's nowhere you can be that isn't where you're meant to be."