Dexter Wilson

Dexter James Wilson

rövid idézet

Hivatástudat, határozott kiállás, magabiztosság, simulékonyságNem nagyon tudnék ilyesmit mondani. Talán az, hogy nem szeretek a magánéletemről beszélgetni.Ha a lányom 18 éves lesz, tovább folytatni a tanulmányaimat, és később az egyetemen tanítaniHogy a jelenlegi életem darabjaira hullik valami, vagy valaki miattKiváló egészségügyi állapotban vagyok, változatosan étkezem, rengeteget úszok és kerékpározok, és próbálok kerülni minden stresszforrást. De azért néha kirúgok a hámból - akkor viszont durván.

Én választottam a tanári pályát, de nem gondoltam volna, hogy le fogok ragadni a középiskolák szintjén. Egyetemi professzor akartam lenni, olyasvalaki, aki a legmagasabb szinten űzi a választott szakirányát, és aki átható tudással rendelkezik mindenről, amit tanít. Ehelyett… gimis matematikát és földrajzot oktatok heti ötször, annyi hálátlan, lusta fiatalnak, hogy azt már szinte képtelenség számokkal felfogni. Szerencsére van annyi tekintélyem, és van olyan határozott kiállásom, hogy az én óráimon hamar rendre tudnak térni a diákok, de sok kollégámnál ez nem mondható el. Friss, esetlen pályakezdők, alig két-három éve dolgoznak itt, de a mérhetetlen mennyiségű stressznek köszönhetően már ki vannak égve, és úgy beszélnek a problémáikról, mint a húsz éve itt munkálkodó veteránok. Nem így terveztem az életemet, nem akartam ezen a szinten leragadni, de mivel a saját, és a családom életvitelének vezetése mellett a további képesítem megoldása közel lehetetlen, így a mostani munkámat is teljes erőbedobással, becsületességgel, és segítőkészséggel végzem, próbálva felkészíteni magamat a további nehézségekre.
16 évesen lettem szülő. Egy csodálatos lánynak, Angeline-nek vagyok az édesapja, aki a szemem fénye. Odáig és vissza vagyok az én kis hercegnőmért, és szinte mindent érte teszek. Fiatalok voltunk, és rengeteg rokoni segítségre volt szükségünk, hogy fel tudjuk nevelni Angie-t, de mindkettőnknek stabil, segítőkész, megértő családi alapja volt, így semmiben sem kellett szűkölködnie. 20 éves koromban jutottam el arra a pontra, hogy a továbbtanulás felé vettem az irányt. Levelező tagozaton végeztem el a képzést, mert mellette megállást, és alvást nélkülözve dolgoztam, hogy mindent meg tudjak adni az én egyetlenemnek. Nem így terveztem az életemet 32 éves koromra, de ha akarnék sem lennék képes panaszkodni.
Talán egy valamire. Madison, az én drága nejem, az én Angie-m édesanyja. 14 éves korunkban kezdtünk el járni, amolyan első tini-szerelemként, a 17. születésnapjainkat pedig már egy harmadik személy társaságában ünnepeltük, kinek az érkeztével egyikőnk sem számolt. Rá egy évvel később összeházasodtunk, azóta pedig együtt élünk… többnyire. A középiskolás szerelmek csak ritka esetben válnak maradandóvá, minket viszont olyasmi kötött össze, amit képtelenek voltunk figyelmen kívül hagyni. Nálam hunyt ki először a láng, és bármennyire is próbáltam utána fellobantani, nem voltam rá képes. Pár hónappal később már más nők társaságát kerestem, mikor épp tanulásra, vagy munkára fogtam a kései hazaérkezésemet. Körülbelül egy évig tartott ez az állapot, mikor rajtakapott minket… Daisyvel? Lilyvel? Valami virág volt a neve, annyira emlékszem csak. A szokásos hetekig tartó vitát, sírást, különlétet végül egy közös megállapodás zárt le. Nem válunk el, de csakis Angeline miatt. Azt csinál mindkettőnk, amit szeretne, csak ez ne menjen a lányunk kárára. Ne maradjunk le a születésnapi bulijairól, ne felejtsük el kivinni a röplabda meccseire, legyünk ott minden örömhíre, és szomorúsága esetén, és úgy általánosságban keltsük egy boldog család képét. Volt egy fontos pont, amit viszont abszolút nem léphettünk át, és eddig sikeresen tartottuk magunkat hozzá: ne hozzuk haza a hódításainkat. Ennek a megállapodásnak köszönhetően valamilyen szinten vissza tudtam kapni azt az énemet, aki kalandokra vágyik, aki nem akarja lekötni magát, aki élni szeretne. Nem így terveztem az életemet, de jelenleg semmiért sem cserélném el.

rövid idézet