Cesare & Lana - Egy kínos beszélgetés

Tárgy: Cesare & Lana - Egy kínos beszélgetés Kedd Szept. 01, 2020 10:29 pm

*Hónapok óta ezen a birtokon tengetem a napjaimat. Na jó, ez túlzás, mert pazar itt az élet. Folyton a személyzet lesi minden kívánságomat, amit kicsit nehéz volt megszokni. Nem ebben a közegben nőttem fel, ezért nehéz volt a beilleszkedés. Cesare ellenállásának megtörése óta viszont kicsit jobb lett a helyzet. Ugyanúgy sokat volt távol, sokszor éjjel is kimaradt. Ilyenkor mindig nagyon aggódtam, de próbáltam elfogadni, hogy neki ez az élet.
Az utóbbi napokban azonban más foglalkoztatott. Késett a piros betűs nap már jó ideje. Először hitegettem magam az elején, hogy a stressz meg az első alkalom közelsége. Kihasználta az időt, vettem egy tesztet, ami... Hát... Két csík volt rajta, azaz pozitív... Nem, biztos hibás a teszt, gondoltam magamban. Így hát álnéven (mert azért komolyan vettem a fenyegetéseket) kértem időpontot a kórházban.
Fogalmam sincs mire van szüksége egy gyereknek. Azt sem tudom hogyan kéne pelenkázni, hogyan kell tartani egy picit. És ott an megannyi kétség.
Kihasználtam Cesare sok dolgát, megint kereket oldottam és egyedül mentem el a vizsgálatra.
Szinte tátott szájjal néztem azt a pulzáló kis valamit a képernyő közepén. Az én kisbabám! Egyre több félelem lett úrrá rajtam,amimet próbáltam palástolni az orvos kérdés áradata közben.
Hazatérvén gondosan elejtettem az ultrahang képet, mert fogalmam sem volt még, hogy hogyan is kéne ezt elmondani Cesarenak. Mit fog szólni? Haragudni fog? Talán azt hiszi szándékosan tettem? Féltem a reakciótól. Így hát kerestem a megfelelő alkalmazta nagy hír bejelentésére. Viszont mindig becsúszott valami. Vagy egy elhúzódott tárgyalás a bíróságon vagy Isten tudja mit művelt Francoval az éjszakában. Így teltek a napok, hetek és egyre jobban hajszoltam magam a félelembe és kétségbeestem a jövőre gondolva.
Nem vagyok hülye, el kell mondanom neki! Még hozzá ma! Mindegy mi lesz! Megvárom én ébren,de beszélek vele. Zsebembe süllyesztett a legutóbbi ultrahang képet először is,az kelleni fog.
Hát igen, kicsit szokatlan, de nekiálltam valami ennivalót összehozni mire az én drága uram hazaér. Nincs nagy tapasztalatom, de a sült hús még ment, mellé egy könnyed saláta. Pont elég lesz egy nehéz témához. Ezek után a kanapéra kuporodtam és csak vártam és vártam, miközben milliószor elképzeltem, hogy egy kis élet fejlődik odabent. Cesare örülni fog neki és kész... Remélem... *

Cesare & Lana

perdona amore mio

Minden nap egy kisebb idegösszeroppanással kezdődik, és egy komolyabbal zárul már hónapok óta. Hiába próbálkozom, hiába indulok el újra és újra más szálakon, nem tudok rájönni, hogy honnan jön majd a következő fenyegetés ami a páromat fenyegeti. Mondhatnám, hogy homokba dugom a fejem, vannak testőrei akik majd megvédik, de ez rohadtul nem így működik. Ha így tettem volna, már rég nem élne. Nyomoznom kell, és félreállítani mindenkit, aki csak fenyegetést jelenthetne rá nézve. Márpedig ilyen csókából bőven vannak, nem is kevesen. Lana hozzám tartozik, és aki bántani akarja, annak gondolkodás nélkül okozok nem kis fájdalmat.
Már megtanultunk együtt élni, és szeretném hinni, hogy beilleszkedett a birtokon élők kis közösségébe. Na nem mondom, annak nem örülnék, ha Lana és Angie annyira puszipajtik lennének, hogy a kiscsaj eltanulná a nagypofájú latinótól, hogy miként kell embereket a töküknél fogva rángatni, de azért az mindenképpen jó, hogy van egy nő is a környezetében, akiben megbízhat. Enzoval is meglepően sok időt tölt, sokkal többet mint én, aki a keresztapja vagyok. Ami megint csak nem meglepő, hiszen látástól vakulásig dolgozom az utóbbi időben.
A mai nap különösen stresszes és fárasztó volt. A bíróságon voltam, Franco egyik (kivételesen legális) üzlete miatt. Menet közben változtattak az egyik telkünk besorolásán, ami miatt le kellett állítani egy sok lakásos társasház építését, és ez bizony zabálja a pénzt, főként, hogy a lakásokat majd elég borsos áron szeretné elsózni. Sajnos az előkészítő tárgyaláson kiderült, hogy a másik félnek sem tyúkeszű az ügyvédje, így aztán alaposan meg tudott szivatni valami ezeréves precedens felhozásával… A délután nagyját Franco irodájában tölöttem a szőnyeg szélén. Gyűlölöm amikor úgy kezel mint egy idegent, mintha csak egy lennék a sok neki dolgozó emberből. Engem épp úgy bosszant ez az eset mint őt, és teljesen fölöslegesen adta elő nekem a nagyfőnököt, meg a cápáit. Magasról teszek rá, így nagyjából a mondandója közepén hagytam ott a fenébe, miután közöltem, hogy csak az időmet rabolja, ami alatt a megoldást is kereshetném a gondjára. Így aztán estig ülhettem a saját irodámban, hogy rájöjjek miként másszak ki a kutyaszorítóból.
Két mély levegőt is vettem, mielőtt beléptem volna a házamba, mert tudom, hogy (ezt is) elcsesztem. Nem figyeltem az órát, elmerültem a munkában, és elég későn értem csak haza. Az előszobán átsétálva láttam, amint a növényekkel telepakolt télikertből még Jupiter is vádlón nézett rám. Már a madaram is utál, hát ez remek!
- Minuscolo? Merre vagy? - érdeklődöm, de pár másodperccel később megpillantom őt a kanapén. Furcsa, hogy nem a konyhában, mostanában elég sokat van ott, valahogy más lett az étvágya is, mintha többet nassolna vagy ilyesmi. - Ciao amore mio! - mosolyodok el egy kicsit, mert már a puszta tudat, hogy itthon van, már ez is megnyugtat. Ma sem esett semmi baja. - Hunyd be a szemed, cara. - kérem szépen, csak, hogy elő vehessem az engesztelésül szánt virágot a hátam mögül, és végigsimítsak vele azon a csodaszép babaarcán. - Ne haragudj, hogy ilyen sokat késtem. - sejtem, hogy beszélt már a szomszédasszonnyal, és Angie elpletykálta neki, hogy mi történt, meg aztán nap közben én is felhívtam, hogy elmeséljem nem igazán volt jó napom a bíróságon és még Franco is baszogatott… Hátha most kivételesen nem lesz hisztis, bár erre relatíve kevés esélyt látok, sajnos.

▽

*Az egész életem olyan volt az utóbbi hónapokban, mintha nem is az én életem lenne. Mintha csak egy filmet néznék. Eddig soha el nem tudtam volna képzelni, hogy a maffiáról látott sok filmnek bizony van valóság alapja. Azt pedig soha életemben nem gondoltam volna, hogy a híres olasz maffia vezérének a telkén fogok élni. Megjegyzem, hogy egyáltalán nem olyan Franco, mint ahogy sok átlag ember hiszi. Azt pedig még annyira sem hittem volna, hogy pont az egyik ilyen veszedelmes ember fogja elrabolni a szívemet. Ő pedig minden áldott nap hálát ad az égnek, amikor hazaér, hogy még itt vagyok egyben, épségben. Igaz, ezt nem mondja ki, de a megkönnyebbült sóhaja, amikor belép az ajtón vagy egy simogatás, ha olyankor ér haza, amikor már alszom...
Most viszont itt van ez a gyerek dolog. Eddig soha fel sem merült ez a téma köztünk, hisz néhány hónapja vagyunk csak együtt. Viszont mióta én megtudtam, több időt töltöttem együtt Enzoval. Haláli kis srác. Ha belegondoltam, hogy Cesarenak és nekem is gyerekünk lesz, megijedtem. Oké, hogy Enzoval együtt játszok, mutogatom neki a kertben a virágokat meg ilyesmi, de nem ettől nem én, nem mi neveljük. Ahányszor el akartam mondani az én óriásomnak, mindig megfutamodtam. Az eddigi hevességem valahogy elpárolgott.
De ma már nem halasztgathatom tovább, mert hamarosan elég nyilvánvaló jelei lesznek már. Persze pechemre pont ma volt nehéz napja. Fel is hívott napközben, de én biztosítottam róla, hogy megvárom, semmi probléma.
Aztán Angie is hívott, hogy elmondja, Franco jól leszúrta Cesaret valamiért, szóval biztos haragosan ér majd haza, ne lepődjek meg. Nem mondtam neki, hogy Cesare velem soha nem haragos, nem szokása a munkát hazahozni. Inkább én készítem ki mindig.
Ma viszont ideges voltam. Ráadásul az ígértnél késöbb ért haza... Ellenem van ma minden úgy érzem. Az ajtó hangjától megkönnyebbültem, hogy ma is épségben hazaért. A hangja pedig... Imádom a mély hangját, szinte simogat minden egyes alkalommal.*
-Szia édes! *Mosolyodok el. Máskor sanszosan hisztiznék, mert késett, de ma nem. Fontos beszélgetésnek kell még megtörténnie.
Már éppen éppen állnék fel, hogy átöleljem, amikor arra kért, hogy csukja be a szemeim. Engedelmeskedtem neki és a mosolyom csak szélesedett, amikor megéreztem az arcomon a simítást. Ezek után már tényleg felpattantam és átöleltem. A közelsége mindig megnyugtat és egyben fel is tüzel. Ma viszont vissza kell fogni magam, emlékezetem magam minden pillanatban.*
-Készítettem vacsit, de szerintem meg kell melegíteni. *Először had egyen, biztos éhes a hosszú nap után.* - Jupiter is kapott ennivalót délelőtt. *Kezdtem összebarátkozni a madárral, elfogadta az élelmet már tőlem is. Már indultam is a konyha felé. Ha tovább időzök az ölelésében, tuti észreveszi a feszültséget rajtam. Így hát gyorsan töltöttem vizet egy pohárba és beletettem a virágot, amit hozott. Ha arra gondoltam, hogy beszélnem kell vele... Hát alig tudtam megakadályozbi, hogy remegjenek a kezeim.*

Cesare & Lana

perdona amore mio

Sokat gondolkodtam ezen az egészen, hogy merre is haladunk, vagy miként. Bár a hónapok telnek és múlnak, és Lana roppant ragaszkodó, van ami nem változik: még mindig sportot űz abból, hogy engem bosszantson. Ezzel sem lenne semmi gond, ha én valamivel türelmesebb és toleránsabb jellem lennék. De nem vagyok. Túl sokszor lépi át a határt, és bár értem, hogy több szabadságra vágyik, nem adhatom meg neki. Vagyis, megadhatnám, de azzal az épsége kerülne veszélybe, ami elfogadhatatlan. Franco maga mondta, hogy egyáltalán nem tudjuk garantálni a biztonságát a birtokon kívül.
Komolyan el kell vele beszélgetnem, mert ez az út, amin most jár, nem vezet sehová. A magam módján szeretem, napról napra engedem magamhoz mindig épp csak egy kicsit közelebb. Megvan a magam keresztje, a múltam, a halott gyermekem és a halott menyasszonyom. Nem könnyű ismét szeretnem valamit, és a hisztikkel ő sem igazán könnyíti meg a dolgom. Talán nem is akarja, talán csak játszik velem.
- Milyen napod volt? - kérdezem, de belé is ragasztom a szót, hogy odaadjam a virágát. Egy szép szál orchidea, különleges citromsárga színben. illik az arcához, a hajához. Tetszik a mosolya, messzire fújja a mai nap gondjait.
- Nocsak, mit készítettél? - kérdezem meglepve, de nem kevésbé vidáman. Tetszik, hogy a konyhában is próbálkozik, egészen ügyes, finom ételeket tesz az asztalra. Na nem olyan finomakat mint a Mamma, de még nem is csinálja olyan rég. Arra, hogy a madár is kapott enni, csak bólintok. Nem kellene még egyedül bemennie hozzá, Jupiter igen szeszélyes jószág.
Követem a konyhába, úgy látom egy kicsit feszült. Leülök egy bárszékre, és a pultra könyökölve intem őt közelebb magamhoz. Ha már elém állt, megcsóválom a fejem, és aggodalmasan simítom a tenyerem az arcára.
- Mit csináltál már megint, hm? - felszisszenek, mert sejtem, hogy most majd kiakad, pedig nagy eséllyel igazam van. Valami rosszaságot csinált, vagy azon töri a fejét - Ugye nem voltál a városban kísérő nélkül? Ezerszer elmondtam, hogy nem mehetsz egyedül sehová. Komolyan mondom, a sírba teszel ezzel! Angelle megértette, te miért nem vagy képes? Veszélyes odakint, a származásod miatt, és már miattam is. Nem akarom, hogy bajod essen. - megint a fejem csóválom, és a füle mögé tűrök egy elszabadult tincset.
- Kérlek, hagyd már végre, hogy megvédjelek. Semmi mást nem akarok, csak biztonságban tudni téged. Szóval, mondd el! Megint elmászkáltál?

▽

*Cesare egy örök rejtély nekem. Érzem, hogy szeret, ebben biztos vagyok. De az is biztos, hogy van, amit még nem mond el nekem a múltjával kapcsolatban. Mintha lenne valami, ami visszatartaná attól, hogy teljesen átadja magát kettőnknek. Jó, az sem segít, hogy a vérnyomását nem engedem túl alacsonyra csökkenni. Ő az első igazi férfi az életemben, így hát tapasztalatom nincs, hogy mivel nyissam meg teljesen a szívét irántam.
Tényleg hiszek neki, hogy hamarosan több időt tud majd velem tölteni. De nekem egyre inkább börtönnel tünik ez ahely. Megkértem teljes mértékben, hogy veszélyben vagyok az akaratomon kívül, de szerintem neki sem tetszene, ha soha nem mehetne sehova. Most komolyan! Hogy vásárolják meg egy bugyit, ha ott állnak mögöttem a testőrök... Nem az ő fantáziájukban akarok megjelenni a kis darab csipkében... *
-Eltelt. *Válaszolom kurtán, de a virággal mégis széles mosollyal indultam a konyhába. Különös gonddal tettem egy pohár vízbe. Imádok minden apróságot, amit Cesare hoz nekem, pedig sok mindent meg sem érdemelnék. *
-Csak egy kis sült hús salátával. *Már fordultam is, hogy tegyek ki magunknak húst. Már tettem is a tányért a mikróba, de pechemre a nagyfiú pont azt a széket választotta a pultnál, aminek a másik oldalán volt a mikró. Így ha akartam, se tudtam volna nem észrevenni az intését.
Sóhajtva álltam elé, tudtam mi következik. A tekintetével szinte a vesémbe látott. Inkább csak a tenyerébe fordítottam az arcom és lehunytam a szemeim. Hallottam miket mond, de az én fejemben ezernyi más gondolat száguldozott. Egy valamiben viszont nagyon is biztos voltam, nem akarok neki már hazudni. *
-Én... *Éreztem, hogy remeg a szám széle, pedig tényleg nem akartam sírni. Csak a rohadt feszültség... Kezemet a nadrágzsebembe mélyesztettem és kitettem onnan az asztalra az ultrahang képet, másik kezemmel pedig a kezét a hasamra húztam. * - Terhes vagyok. *Itt már éreztem, hogy a könnyeim végig folytak az arcomon, miközben az ő arcát fürkésztem. Próbáltam rájönni, hogy mire gondolhat, de őszintén szólva, nem tudom...* - Én... Sajnálom... *Hajtottam le a fejem. Rettegtem. Nem tudom mi kell egy gyereknek, cseppet sem vagyok kész az anyaságra. Remélem nem hagy cserben, egyedül képtelen lennék végigcsinálni,de nem olyannak ismertem meg, aki megfutamodik a problémák elől. *

Cesare & Lana

perdona amore mio

Próbáltam megérteni, hogy miért akar elmászkálni otthonról, de nem igazán sikerült megértenem. Hiszen egyrészt mindent megkap másrészt van társasága is, harmadrészt pedig elmehet, ha vele vannak a testőrök is. Miért olyan nehéz ezt megérteni?
- Eltelt? Ezt hogy érted? - húzom össze a szemöldököm értetlenül. Mi ez a nagy jókedv? Valamin már megint felhúzta magát, vagy duzzog a bezártság miatt? Nincs kedvem nyomozni, ezért is kérdeztem rá inkább, hogy most éppen mi a gond, miért ilyen kis kedvetlen.
- Oh, az nagyszerű lesz! Olyan öntetet is csináltál mint a múltkor? - mosolyodok el halványan, hogy biztassam. Sose törném le a lelkesedését, még akkor sem, ha a saláta nem igazán a kedvenc eledelem. A nyulak rágnak leveleket, de szerencsére kiadósat ebédeltem, így nem fog nehezemre esni elfogyasztani amit az angyalkám készített. Egyébként sem kritizálnám soha a főztjét, hiszen ha elbizonytalanítanám, nem folytatná a gyakorlást, pedig látszólag kedvére való ez a fajta időtöltés. Szeretem, hogy így igyekszik a kedvemben járni, és hálás is vagyok érte.
De látom, hogy valami nyomja a lelkét, így inkább mégis kiterítem a kártyákat, hogy szerintem az a baj már megint, hogy be van ide zárva. Mindenki csak annyira szabad, amennyire a gondolatai azok, márpedig én nem korlátozom sem az érzéseit se a gondolatait. Azt se kértem, hogy szeressen belém. Nem lett volna kötelező, sőt, nyugodtan gyűlölhetne is - akkor is megvédeném, mert kötelességemnek érzem. Ártatlan fiatal lány, természetes, ha nem akarom, hogy baja essen.
Aztán amikor elkezd beszélni, látom, hogy milyen ideges, nehezen jönnek elő belőle a szavak, de nem szólok közbe még akkor sem, amikor a kezemért nyúl, hogy a hasára húzza. Terhes. Biztos, hogy az, tudom, pedig még nem mondta. Lever már ettől is a víz rendesen, így csak egy jó nagyot nyelek, de az arcom higgadt marad, és biztatom, hogy folytassa. Szerintem senki nem tudna egy árva érzelmet se leolvasni rólam, de éppen ez a cél.
A rohadt életbe!
Amikor viszont látom, hogy elsírja magát félelmében, gondolkodás nélkül húzom magamhoz szorosan.
- Csss! Semmi baj, Minuscolo, ez egy jó dolog. Csss! Nyugodj meg, kérlek! - a hátát simogatom, és a hajába csókolok. - Soha nem bántanálak semmiért sem, hiszen tudod. Miért félsz tőlem? Tudod, hogy ez butaság.- hatalmasat sóhajtok. Attól még, hogy néha kiabálok vele, eszembe se jutna kezet emelni rá. Momentán cseppet sem érdekel a gyerek, az meglesz még később is, de nem szabadna, hogy Lana így rettegjen tőlem. Nem tettem semmit amivel okot adtam volna rá.
- Hagyjuk a vacsorát későbbre, előbb beszélgessünk kicsit a nappaliban, mit szólsz kicsim? - törölgetem meg az arcát óvatosan egy konyhai papírtörlővel, majd felé nyúlok, és ha hagyja akkor ölbe veszem, hogy a nappaliba vigyem, a kedvenc összebújós kanapénkra. Így majd talán megnyugszik egy kicsit.

▽

*Néha azért be kell látnom, hogy a kettőnk közötti korkülönbség problémát okoz. De hogy is szokták mondani? A szívnek nem lehet parancsolni? Beleszeretettem ebbe a veszélyes rosszfiúba, aki az otthonába fogadott, hogy megvédjen. Ez nem döntés kérdése. Habár szoktunk vitázni, érezteti, hogy ő is szeret a maga módján. Türelmes ember vagyok, kívárom, míg teljesen megadja magát.
A kérdésére, hogy hogyan telt a napom, csak megrántottam a vállam. Mit is mondhattam volna róla? Tudod elmentem a második ultrahang vizsgálatra, amit eddig is titkoltam előled? Nem hangzik túl jól, nemde? *
-Igen, csináltam azt is. *Mosolyodtam el a lelkesedésén. Hiába tetteti, tudom, hogy nem szereti a salátákat. Tudom, hogy az a húst hússal típus inkább. De hát nem lehet mindig csak húst meg időnként krumplit enni. De imádom, hogy olyan aranyosan adja elő ma is. Van annyira úriember, hogy bíztat és nem leszúr. Apróságok ezek, de pont olyan jól esik, mint a szál virág.
És el jött a pillanat, amitől hetek óta félek. Sejtelmem sem volt, hogy Cesare miként fog reagálni. Ez nem egy olyan hétköznapi téma, hogy jaj eltörtem egy vázát vagy ilyesmi. Féltem, hogy azt hiszi direkt csináltam. Mert valljuk be, vannak olyan nők, akik csak azért esnek teherbe, hogy megtartsák a férfit, akivel talán elhidegültek egymástól.. Modjuk mi teljesen jól megvagyunk. Néha kiabálunk egymással, de nem szoktam lelkemre venni. De most mégis féltem, hisz ez egy gyerek...
És legnagyobb félelmem alapjául szolgált, hogy egy nagy nyelésen kívül semmit nem reagál. Csak néz és semmi mozdulat. Nem is akarja ezt a gyereket, biztos beigazolódott a félelmem. Vagy ami még rosszabb, dühös rám. Ki tudja mit fog tenni? Mert ezt az arcát még soha nem láttam. Így már tényleg nem tudtam visszatartani a könnyeim.
De legnagyobb megdöbbenésemre magához ölelt, én pedig szorosan odabújtam hozzá. Azt mondta, hogy ez jó hír, de volt olyan érzésem, hogy nem egészen így gondolja. Mégis jól esett az ölelése.* - Én csak... Nem szándékos volt... Nem akartam, hogy ezt hidd... *Szipogtam a felsőjébe. Na most még ezt a flancos öltönyét is tönkre teszem, hogy összekenem, pedig tuti drága darab.*
-Az jó lenne... *Bólogattam, miközben törölgette az arcom. Hagytam, hogy felvegyen, ami aligha esett nehezére. Mindig azzal viccelődök, hogy fele akkora vagyok, mint ő. Mondjuk nem nagy hazugság.
A kanapén bekuckózva, a vállára hajtottam a fejem.* - Én próbáltam elmondani... Annyiszor próbáltam... De féltem... *Törölgettem az orromat. Tényleg nem tudom mi jön ezután. Addig oké, hogy megbeszéljük most a gondokat, de utána? Ez egy gyerek! Mégis hogyan kell ellátni egy babát? Még tisztába sem tudnám tenni! Határozottan nem vagyok kész egy kisbabára. Jelenlegi helyzetemben nagyjából mindentől félek. Cesare reakciója, a baba, a jövő... *

Cesare & Lana

perdona amore mio

Valamivel el kell foglalnia magát itthon a kisasszonynak, és még mindig inkább a konyhában kotnyeleskedjen, mint, hogy állandóan mázolgassa magát a tükör előtt. Imádom a baba arcát, a természetes vonásait, vétek lenne több rétegnyi vakolat alá rejteni. A salátát pedig túl lehet élni, főleg a csirkével, mert azt viszont tényleg finoman csinálja. Fő, hogy lelkesedik valamiért, ami a hasznára válik. Rajtam ne múljon, én támogatni fogom ahogy csak tudom.
- Egy angyal vagy. - de persze már a mozdulatain látom, hogy valami nem oké. Nem szeretem, amikor szenved vagy szomorú, így most is azonnal elkezd kattogni az agyam, hogy mi okozhatja a rosszkedvét.
Aztán elmondja. Sokmindenre számítottam, de erre nem. Már csak azért sem, mert védekeztünk, így teljesen váratlan a dolog számomra. Mégsem érzem azt, hogy ez gond lenne vagy teher, hiszen a mi családunkban a gyermek nagy áldásnak számít. Nem, nem ez a probléma, ami oda ragasztotta a gombócot a torkomba. Hanem a félelem. Mégis hogy védem meg őket? Hogyan leszek képes egyáltalán életben tartani Lanat és a kicsit? Muszáj lesz segítséget kérnem Francotól, méghozzá sürgősen.
Inkább csak megölelgetem a kis hercegnőm, nehogy azt gondolja, hogy haragszom rá. Dehogy haragszom!
- De miért hitted, hogy majd mérges leszek? Tudod, hogy sose bántanálak. - csak simogatom a hátát, és újra mélyen magamba szívom a haja édes illatát - Te vagy a mindenem Minuscolo. - óvatosan veszem őt ölbe, hogy átvigyem a nappaliba. Közben van időm feldolgozni a hallottakat is, és átgondolni, hogy mit mondjak amitől talán megnyugszik. Hiszen minden jel szerint arra most óriási szüksége lenne.
Csak nézem a kanapén, ahogy kucorog, és fogalmam sincs mit mondhatnék. Hogy minden rendben lesz? Tudja jól, hogy ez nem rajtam múlik. Hogy mostantól rózsaszín cukormáz borítja az életünket? Hazugság lenne. Hogy megváltozok? Az még nagyobb hazugság lenne.
- Egyedül félni a lehető legnagyobb butaság volt. - elveszem a képet, és alaposan megnézem az ultrahang szürke foltjai közül kivehető kis ember palántát. - Kissrác koromban Enzo Malvasi tanított, nagyjából úgy mint a fiait. Bár én más jellem voltam, más feladattal, egy valami mégis megragadt bennem, egy gondolat nem ment ki a fejemből abból a sok dologból amit mondott: a család mindig ott lesz velem. Bármi történjék is.- elé tartom a kis papírdarabot, és megvárom míg összeszedi magát, rá néz ő is. - Amit látsz ezen a képen, az a családod. Ő a családod. Félsz? Félni természetes dolog. Én is félek. Félek, hogy nem tudlak megvédeni titeket, félek, hogy bántani fognak titeket, vagy, hogy menet közben meggondolod magad és inkább elhagynál, és vinnéd őt is. De attól az egytől nem félek és nem is fogok félni, hogy bármit elrontanánk. Nincs mit elrontani, hiszen csak szeretni kell, az pedig nem olyan nagy feladat, igaz? - mosolygok rá biztatóan. Hátha ettől kicsit helyére billen a lelke.

▽

Tárgy: Re: Cesare & Lana - Egy kínos beszélgetés Vas. Okt. 04, 2020 3:50 pm

*Cesare az első férfi az életemben minden értelemben. Persze gimiben voltak udvarlóim, de semmiből nem alakult ki komolyabb dolog. Egy lány kivel beszélné meg a fiú gondjait? Hát az anyjával... Rá kellett döbbentem, hogy a Nagyfiún kívül nincs senkim. Oké, a nagy házban ott él Angelle, de neki az idejét a kis Enzo köti le. Meg aztán nem az a fajta nő, akire most szükségem lenne, őt az utca edzette meg, így teljesen más a világnézetünk. Mondhatni el vagyok veszve ebben az új és cseppet veszélyes világban.
Cesare nem az a tipikus romantikus alkat, akikra a nők első körben vágynak. De ha mégismeri az ember, akkor rájöhet, hogy sokkal több van az álarc mögött. Olykor azért hoz valami apróságon, aminek mindig örülök. Sokszor veszekszünk... hát igen, az olasz vérünk... Ellenben pontosan tudom, hogy bármikor tűzbe menne értem és ez fordítva is igaz.
Habár most semmiben nem voltam biztos. Kívülről úgy tűnt, hogy Cesare örül a hírnek, de én láttam rajta, hogy belül vívódik. Nem kell agytrösztnek lenni ahhoz, hogy rájöjjön az ember az okára. Én sem tudom hogyan tudom megvédeni ezt a kis életét, aki csak most kezdett el fejlődni odabent. Nem tudom hogyan lett... Na de a mikéntjét tudom, csak a mikort nem. Cesare mindig nagy hangsúlyt fektet a védelemre, de a jelek szerint egy kis katona túl virgonc volt valamikor. Minden esetre ha már így alakult, akkor vigyáznunk kell rá, mi vagyunk a szülei bármilyen nehéz is ezt felfogni.*
-Nem tudom... Mindig olyan rossz kedvűen jöttél haza... Azt hittem nem szeretnél gyereket... Nem tudtam hogyan mondjam el.*Szipogtam még mindig, de a könnyeimnek már megálljt tudtam parancsolni szerencsére.
Mint mindig most is megnyugtat a közelsége, ahogy a kanapára ültet, ahol jól bevackoltam magamat hozzá bújva. Hetek óta csak ez a kis pocaklakó jár a fejemben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kezdtem el gondolkodni, hogy milyen is lesz, amikor megszületik. Talán az apjára fog hasonlítani. Vagy inkább rám? Fiú vagy lány fejlődik odabent? Ezernyi kérdés kavargott a fejemben.*
-Nagyon szeretted őt. *Látszik rajta, le sem tahadhatná, hogy a nagy Enzo Malvasi mély nyomott hagyott benne, ha lehet így fogalmazni. Mesélt már róla, de úgy érzem, hogy nem eleget. Talán erről is beszélgethetnénk egyszer, a múltjáról, amit mindig mintha takargatna vagy nem tudom. *
-A mi családunk... *Mosolyodok el végre, ahogy a képet nézegetem. Elég volt ez az egy mondat igazából. Család... Olyan rég nem engedtem meg magamnak, hogy családra gondoljak...hogy talán elfelejtettem mit is jelent a szó. Most viszont kaptam egy esélyt, hogy újra olyanok vegyenek körül, akik szeretnek.*
-De... Nem tudom hogyan kell ellátni... *Sóhajtva tettem a kezem a hasamra. Már most szerettem, ez egészen biztos. Tehát ezt jelentené az anyaság? Hogy már akkor is szeretem, amikor nem is láttam még?*
-A mi babánk.. Hogy fogjuk tudni megvédeni? *Emeltem rá a tekintetemet. Tudtam, hogy ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat. Ha az én véremet is akarják, akkor mi lesz kettőnk gyerekével? *

Cesare & Lana

perdona amore mio

Nyilvánvaló, hogy meglepett a hír. Természetesen nem arról van szó, hogy ne tudnám miként lesz egy gyerek, de odafigyeltem, ügyeltem a biztonságra, így meglep, hogy az igyekezetem ellenére mégis csak megtörtént a baj. Mert bár szeretem a gyerekeket, ezekben a vészterhes időkben… hát nem is érkezhetne rosszabbkor, ami azt illeti. Még optimális körülmények közt is történhet bármilyen tragédia, hát még olyankor, amikor Lana-ra minden bokor mögül bérgyilkosok lesnek. Nem örülök neki, és alig tudom visszafogni magam, hogy ezt ne mutassam túlságosan. Hiszen a páromnak most épp támogatásra lenne szüksége.
- Tényleg mindig rosszkedvű vagyok? - kérdezek rá incselkedve, hiszen ezt igazán nem mondhatja. Gondterhelt, az igen. De goromba? Nem szoktam az lenni vele, csak amikor kiszökik a birtokról vagy más butaságot csinál. Mert nem tagadom, olyankor bizony szabadjára eresztem a hangomat. - Hát mondjuk amint megtudtad, mondhattad volna. Vagy nem bízol bennem? Hm? - törölgetem le a könnyeket a pofijáról, mielőtt még teljesen kétségbeesne itt nekem. Nem értek ezekhez a dolgokhoz, így az az ultrahangos kép se árult el nekem sokat. Mégis, mennyi idős lehet az a gyerek? Elment ez a kis butus orvoshoz, vagy most aggódhatok az egészségükért is? Milliónyi a kérdés, sehol a válaszok…
A nappaliban remélem megnyugszik majd egy kicsit. Ki tudja mióta nyomta a vállát ez a súlyos titok.
- Tiszteltem őt, és sokat tanultam tőle. Gyakorlatilag apám helyett az apám volt. - furcsa lenne azt mondani, hogy szerettem is. Már csak azért is furcsa lenne, mert végső soron az ő parancsára gyilkolták meg az apámat, és váltam árvává. Az, hogy becsületből, tisztességből, Keresztapámként a gondjaiba vett és felnevelt nem törli el azt, amit az apámmal tett. De Lana még fiatal, valószínűleg nem értené ezt a dolgot, ha elmesélném neki a múltam ezen szegletét akkor sem.
- Bizony ám, a mi kis családunk. Szóval tessék megnyugodni, most az a legfontosabb. Innentől az idegeskedést nyugodtan rám bízhatod, Amore mio. - a hátát simogatom, hátha ezzel is segíthetem a dolgot, és visszatérne a mosoly az arcára. Ahogy látom, ha lassan is, de oszladoznak a felhők.
- Nem olyan nagy dolog egy gyereket ellátni. Most tényleg, Angelle is megtanulta, neked is menni fog. - vonom meg a vállam - Majd kérünk tőle tanácsot. - biztatom kicsit. Tudom, hogy a bátyám feleségével jóban is vannak meg nem is, Angie mindenkivel kicsit távolságtartóan viselkedik, Lana pedig ezt jobban magára veszi mint kellene. Pedig többször is beszéltem már a Latino-val, hogy próbáljon kedvesebb lenni a barátnőmmel, de szokás szerint kerek szemeket és sűrű értetlenkedést kaptam válaszul.
- Meg fogom védeni. - felelem elszántan. - De remélem, az, hogy most már nem csak rólad van szó, elegendő lesz ahhoz, hogy befejezd a szökdösést meg a városba mászkálást. - a nyakába csókolok, majd finoman meg is harapom - Valahányszor kimész a birtokról a testőrök nélkül, az ő életével játszol. - nem hazudok, lényegében az igazat mondom. Talán kicsit sarkosan, talán kicsit nyomatékosan, de szeretném, ha megértené a dolgot. A külső ellenségtől kell félnie, és nem az én haragomtól.

▽

Tárgy: Re: Cesare & Lana - Egy kínos beszélgetés Szer. Nov. 25, 2020 8:49 pm

*Annyi, de annyi minden történt néhány hónap alatt... De ez a gyerek viszi a prímet, az biztos. Amennyire féltem, most úgy megkönnyebbült, hogy végre elmondhattam. Hogy megoszthattam azzal a nagy hírt, akit a legjobban szeretek. Aki mellesleg az apja ennek az csöppségnek.*
-Na jó, nem vagy annyira rosszkedvű mindig. *Mosolyodtam el végre és végig cirógattam a széles mellkasán, amihez annyiszor hozzá bújtam. Igazából a kedvenc helyem. Hozzá bújva, amikor átölel, olyan mintha nem is létezne a külvilág. Mintha a karjai között semmi baj nem érhetne. Ő a világom jelenleg.*
-Tudod,hogy bízok benned. De ez nem olyan téma, amit a vasárnapi rántott hús mellett közöl az ember. Meg hát... Tudom, hogy nem a legjobbkor. Meg... Nem akartam, hogy azt hidd, hogy hátsó szándék vezérelt vagy ilyesmi. *Igen, most már határozottan megnyugodtam. Jót tesz az ő higgadtsága. Esetünkben igaz, hogy az ellentétek vonzák egymást. Ő mindig olyan nyugodt (kivéve, amikor kihozom a sodrából és kiereszti a hangját), én viszont magas fordulaton pörgök általában.
Figyelem az arcát, amikor a nagy Malvasiról beszél,van valami érdekes ott, valami átsuhan az arcán. * - Egyszer elmeséled? *Szeretném, ha annyira bízna bennem, mint amennyire én bízok benne. Szeretném megismerni a teljes élettörténetét. Működjön oda-vissza ez a dolog. Ha ő tud rólam mindent, akkor én is szeretnék tudni mindent. *
-Csak ne idegeskedj túl sokat, mert árt a szépségnek. *Nevettem el magam. Annyira jól esik, hogy már most így félt. Eddig is óvni próbált mindentől, de ez most teljesen más, egy teljesen új oldala kezd kibontakozni. És... ez tetszik. Jól áll neki, csak aztán meg ne tudja, mert a végén azt hiszi oda a kemény fiú kinézet.*
-Hogy én? Városba szö... *Adtam volna az ártatlan, amikor a nyakamba csókolt, el akadt a lélegzetem is. Imádom, amikor a nyakamat harapdálja így. Önkéntelenül is a tarkójára simítottam a kezem, hogy ott tartsam még egy kicsit.* - Tudom... *Sóhajtottam. Igyekezni fogok úgy viselkedni, hogy ez az apróság biztonságban legyen, ha már úgy alakult, hogy minket választott szüleinek ennyi veszély közepette.*
-De ez azt jelenti, hogy neked is jobban kell vigyáznod magadra. Mert ennek a gyereknek egy szuper apa kell. *Mosolyogva simítok végig az arcán. Határozottan szükségem lesz rá, mert ez nekem egyedül nem menne. Nomeg aztán ha még valakit elveszítenék, azt biztos nem élném túl. Életemnél is jobban szeretem,nem tudnék nélküle élni már. *

Cesare & Lana

perdona amore mio

- Nem annyira, vagy nem mindig? - tovább teszem a hülyét, hadd játszunk egy kicsit egymással. Amúgy is szeretem, amikor a szobát betölti az a kislányos kis csilingelő nevetése. Illik hozzá, azt hiszem amikor először hallottam úgy nevetni, akkor szerettem belé. Nem volt olyan rég, és mégis: annyi dolog történt azóta, hogy szinte már nem is emlékszem, hogyan kezdődött. Mintha már évek óta itt lenne a kisasszony!
- Már miért hittem volna, hogy hátsó szándék vezérelt? - megcsóválom a fejem - Nem mintha bántani akarnálak vagy becsmérelni az eszed, de legutóbbi emlékeim szerint a biztonságról mindig, és minden tekintetben én gondoskodok. Vagyis, ha valakit hátsó szándék vezérelt volna, az inkább én lehetnék. Nem gondolod? - előbújt belőlem az ügyvéd. Csak nem gondolja, hogy olyan hülye lennék, hogy (ha bármilyen hátsó szándéka lett volna) beleestem volna egy ilyen csapdába? Ha hibáztathatok valakit, az csakis én magam lehetek, tényleg egy percig se fordult meg a fejemben, hogy szándékosan esett volna teherbe. Elég csak ránézni, mennyire meg van ijedve!
- Túl szomorú esti mese lenne ez egy ilyen boldog napra. - simítok végig az arcán, mert látom, hogy valamin elgondolkodik. Valószínűleg láthatott valamit átsuhanni az arcomon, de sajnos valóban nem olyan vidám az életem története, hogy éppen a mai nap mondjam el neki minden rémes mozzanatát. - De majd egyszer elmondom, csak nem ma. - még az orrához is nyomom a mutatóujjam, hogy biztosítsam róla - Tudom milyen kis kíváncsi vagy!
Enzo Malvasi a keresztapám volt, aki a gyámom lett miután a szüleim meghaltak. Egyelőre ennyit bőven elég tudnia. Franco más, ő gyerekkorom óta szinte a testvérem, iránta nincs bennem semmi rossz érzés. Persze tudom, hogy bármikor gondolkodás nélkül lepuffantana ha a legkisebb jelét is érzékelné annak, hogy már nem bízhat bennem. Talán beszélnem kellene vele arról, hogy ez egy kicsit aggaszt, főleg most, hogy már a saját családomra kell vigyáznom?
- Jó vicc vagy, méghogy ne idegeskedjek! Majd ha nem csinálsz butaságokat akkor talán egy kicsit kevésbé idegeskedek. - horkanok fel kissé bosszúsan, elvégre arról, ha elkezdek hamarosan őszülni nagyjából ő egy személyben tehet! De meg kell hagyni, jó látnom, hogy máris alább hagy a félelme és az aggodalma, ezek szerint elhiszi végre, hogy fölösleges sírni meg félni, amikor éppenséggel örülhetne is. A mi családunkban egy gyermek mindig áldás, megbecsüljük és védelmezzük, épp úgy ahogy a szívünknek kedves asszonyokat is. Még ha Lana nem is igazán néz ki kimondottan “asszonynak”.
- Te bizony! - újabb apró harapást kap, hiszen tudja jól mire célzok. Nem vagyok hülye, tudom, hogy valakivel összejátszik amikor csak alkalma van rá, és elmegy a városba testőrök nélkül. Hogy miért, arra bezzeg nem tud felelni! - Nem, még nem tudod, de majd a kis kobakodba véssük ezt is. Elvégre már van segítségem is, a kis Bambino személyében. - húzódik rafinált vigyorra a szám, miközben a nyakát csókolgatom és harapdálom felváltva, ahogy a kanapé felé viszem őt.
- Tudok vigyázni magamra és rátok is, amore mio. - megsimogatom az arcát, hogy ezek az aggodalmas vonások eltűnjenek róla végre. - De sokkal jobban tudnám tenni mindezt, ha biztos lehetnék benne, hogy itt vagy a birtokon, biztonságban. Ha állandóan azon jár az agyam, hogy vajon jól vagy-e, nem tudok koncentrálni. - vallom be neki az igazat. Hátha így majd megérti… - Mikor egy tárgyaláson vagyok, vagy Franco ügyeit intézem, a figyelmem nincs ott, mert itt van veled. Hogy megtetted-e amire kértelek, biztonságban vagy-e. Néha ez, hogy a gondolataim feléd kell, hogy kalandozzanak, súlyos másodperceket vesz el. - megfogom a csuklóját, mintha egy kismadarat tartanék a kezemben. Ha engedi akkor a mellkasához irányítom, majd előre tartom a karját, mintha egy fegyvert kellene elővennie. Aztán újra, már egy kicsit gyorsabban, de még így is ezerszer lassabb a mozdulat mint amikor éles helyzetben kell használni a stukkert. - Még így is, látod milyen gyorsan történt? Ha valaki pisztolyt ránt, ez a néhány másodperc sokak életébe kerülhet. Az enyémbe, aztán a tiédbe, mert nem tudlak már védelmezni. Minuscolo, tudom, hogy azt gondolod be akarlak zárni, de ez nem igaz. Egyszerűen csak tudnom KELL, hogy jól vagy. Tudnom kell, hogy itthon vagy biztonságban ahhoz, hogy felvehessem a harcot azokkal, akik bántani akarnak.

▽

-Hát ezt már döntsd el magad! *Nevettem el magam. Imádom, amikor ilyen fesztelenül viselkedik. És én még tartottam a reakciójától....Nem is értem már. Néhány hónapja csöppentem bele ebbe az életbe és találkoztam vele. Csakhamar kiderült, hogy nekem ő a Nagy Ő, bár neki kicsit tovább tartott, hogy kimutassa az érzéseit. Azóta viszont... Huh, minden sokkal-sokkal jobb! *
-Szóval lebuktál! Hát te intézted így! Mesélj még a hátsó szándékaidról! *Megint kijött belőle az ügyvéd és mint mindig, most is igaza volt. Én előtte azt sem tudtam mi fán terem a szex és a többi. De ha már ő csipkelődhet, akkor én is. A mi kapcsolatunk ilyen. Talán az én fiatalságom az, ami ilyen vidámságok felé tereli a dolgainkat, a hangulatot. Azt látom, hogy jót tesz Cesarenak is, mert az elején mindig komoly volt, de mostanában már ő is ugrat engem, viccelődik. Büszke vagyok magamra, hogy jó hatással vagyok rá.*
-Jól van. *Mosolyogva hajtottam a tenyerébe az arcom, amikor megsimogatta. Bízok benne, ha azt mondja, hogy nem akarja elmondani. Ebből már sejtem, hogy vannak nagyon is fájdalmas dolgok az életében, amiket sajnos nem tudok meg nem történné tenni. Még így is kicsit elszomorodok, hogy valószínűleg nehéz, rossz dolgokon kellett keresztül mennie.* -Bizony, nagyon kíváncsi vagyok, de azt is szeretném, hogy bízz bennem annyira, hogy egyszer megoszd velem. Türelmes vagyok, kívárom. *Nem, nem fogom siettetni. Ezek azok a dolgok, amiket nem lehet kikényszeríteni. Őszintén megvallva, annyit hallottam már az elmúlt időszakban a Malvasikról, hogy szeretném megtudni a történetüket is, elvégre már én is az életük része lettem Cesare mellett. Furcsa módon az első perctől kezdve nem riaszt a gondolat, hogy egy maffiafőnök birtokán élek, sőt nem egyszer találkoztam is vele. Tiszta hétköznapi embernek tűnik. Mondjuk Ceseréról sem feltételezném, hogy lepuffant másokat.
Most pedig úgy harapdálja a nyakam... amiről tudja, hogy teljesen kikészít. Nem is sejtettem, hogy ezek az apró fájdalmak ennyire izgatóak tudnak lenni. Sok minden mással együtt ezt is vele tapasztaltam meg. Már az elején sem szerettem, ha állandóan finomkodott, amikor együtt voltunk, engedje csak el magát ő is.*
-Mio Gigante... *Mert a kis becenevét, ahogy én szólítom, megtanultam ám olaszul. * - És mi van, ha kislány... Bambina lesz? Akkor felkötheted a nadrágod! *Nevettem el magamat, miközben a mellkasát simogattam. Nem is kell mondania, anélkül is tudom, hogy sorra puffantaná le évek múlva a kérőket. Nagy a lehetőség rá, hogy pontosan tudja, hogy a fiatal fiúk mit akarnak csak a lányoktól, hisz ő is volt fiatal. Kuncogva bújtam hozzá, ahogy elképzeltem a jelenetet. Apuci kicsi hercegnője lenne és jaj annak, aki miatt egyszer is sírna. Ha pedig fiú lesz, akkor minden bizonnyal pont olyan bátor szívtipró lesz, mint az apja. A kezdeti félelmek után most már határozottan várom ezt az apróságot. Igen, már most szeretem, mert attól a férfitól van, aki a szívemet is birtokolja.
Csak hallgatom, amit mond és látom a szemeim, hogy ez az igazság. Mit is mondhatnék erre? Talán nincs is olyan, ami erre megfelelő lenne.* - Én... Igyekezni fogok... *Tényleg meg fogok próbálni rendesen viselkedni. Felfogom, hogy most már egy másik kis életért is felelős vagyok.
Aztán megfogta a csuklómat és csak néztem a mozdulatot, amit csinált vele. Eddig soha nem gondoltam azokra a helyzetekre, amikor esetleg fegyvert kell rántania. Megértettem, hogy mit akart ezzel mutatni. De amit mellette mondott... Az sokkal jobban megérintett. Most már tényleg az ölébe másztam és úgy bújtam hozzá, miközben éreztem, hogy a könnyeim megint kicsordulnak. Azonban ezek a könnyek már a boldogság könnyei voltak.* - Cesare Barsotti! Te még ilyen szépet nem mondtál nekem! *Ő nem az a fajta, aki napi szinten hajtogatja a szeretlek szót. Ő sokkal jobban tudja éreztetni, hogy szeret. Egy apróság, amit hazahoz munka után nekem, egy simogatás, amikor azt hiszi, hogy már alszok. És most ahogy ezt így elmondta... Nem akartam sírni megint, de megtörtént. Azok az átkozott hormonok... olvastam róluk, a terhessége járnak ezek is.
Olyan csókot adtam neki, mint még soha. Minden szenvedély, érzelem és minden szerelmem benne volt, amit iránta érzek. Szavakkal úgysem lehet leírni mit jelent számomra... *

Cesare & Lana

perdona amore mio

- Ó, nekem nagyon sok, nagyon hátsó szándékom van, de majd inkább a hálóban mesélek róluk. - adok egy rövidke csókot a nyakára, majd elgondolkodva simítok végig az arcán. Tényleg olyan rossz ember lennék, hogy félt tőlem (vagyis a reakciómtól)? Az akit szeretek és aki minden jel szerint a gyermekem édesanyja fél tőlem? Vajon Angie is fél a fivéremtől? Azt hiszem beszélnem kell erről is Francoval. Elég sok dologról kell beszélnünk, minél előbb!
- Minuscolo… Ez nem a bizalom hiánya. A te lelked még olyan tiszta, attól tartok nem értenéd meg, hogy ami történt miért történt. Később, majd amikor eljön az ideje el fogok mindent mondani. - megcsóválom a fejem. Túl fiatal. Túl ártatlan. Most pedig örökre benne ragadt egy családban, ahol semmi sem életbiztosítás, még az sem, hogy az én párom, még az sem, hogy nő, vagy az, hogy gyereke lesz. Okos lány és gyorsan tanul, de még mindig elfog néha a gyomorgörcs, hogy azzal a nagy szájával mikor mond olyat amit nem kellene. Franco nem bántaná, személyesen nem, de Lana nem Angelle. Ő nem a nagyfőnök felesége, csak a kisfőnök csaja. Jelenleg. Mert nem sokáig lesz az, ezt garantálom, tisztában vagyok a kötelességemmel, természetesen egy alkalmas pillanatban meg fogom kérni a kezét. Gondoltam már ilyesmire, de azt hittem még nem áll rá készen. Most viszont az, hogy mire áll készen és mire nem, már teljesen másodlagos szempont.
- Ha kislány? Ugyan! Kizárt dolog. Apám is azt mondta mikor anyám velem volt terhes, hogy "én fiút csináltam". - húzódik széles mosolyra a szám. Természetesen csak azért, hogy ne látszódjon rajtam, hogy már a gondolattól is lever a víz. Mert tényleg mi van, ha lány? Akkor mi a fenét csinálnék? Enzo jófej kiskölyök és amikor az apja nem látja, néha még dobálni is szoktam, hogy hangosan kacagjon, de mégis csak fiú. Egy lány az más, és ha belegondolok, hogy mi lenne ha elkezdene pasizni? Kizárt dolog!
- Én is igyekezni fogok, hogy többet legyek veled itthon. Majd megbeszélek mindent Francoval, szerintem jelen körülmények között nem lesz kifogása az ellen, ha kicsit többet ügyvédkedek és kicsit kevesebbet intézem a privát ügyeit. - nem elég, hogy számtalan ügyben védem a seggüket, az övét és az embereiét felváltva, bizonyos dolgokat nekem kell elintéznem, amiket nem bízna másra. És bár alapvetően nem vagyok testőr, de elég gyakran kísérem én magam Franco-t ide vagy oda, elvégre nálam jobban senki sem képes ügyelni a részletekre. Mezei testőrre nem bíznám például a közelgő találkozót néhány család vezetőjével. Nem bízom senkiben, ha Franco védelméről van szó.
- Nem kell úgy megijedni. Amíg én itt vagyok, semmi bajod nem eshet. Megígérem! - próbálom a látványosan elromlott kedvét megjavítani. Hiszen nem az volt a cél, hogy most meg elszomorodjon! De úgy látszik hiába. Amikor az ölembe mászik, átölelem, és apró csókokkal halmozom el a kobakját. Elmosolyodok, amikor azt mondja, hogy ilyen szépet még nem mondtam neki.
- Ó, dehogynem. Kislány, én hónapok óta ugyanarról tépem neked a számat, csak egyik füleden be - bököm meg játékosan a bal fülét, aztán a jobbat is - a másikon ki. Viszont mielőtt még elfogyasztanánk a vacsorát, előtte meg kell kérjelek valamire. - akár tiltakozik, akár nem, kipaterolom az ölemből, és a kanapé mellé állítom.
- Így. Most pedig, ott van azon a komódon egy kis fadoboz, menj oda érte. - dőlök hátra a kanapén, egy ugyancsak elégedett mosollyal. Megvárom, hogy tegye amire kérem, addig nem is mozdulok. Ha már a doboz előtt áll, akkor szólalok meg ismét. - Most nyisd ki. De vigyázz, nehogy megharapjon! - húzódik széles vigyorra a szám. A dobozban egy vékony láncon csillog egy szív alakú gyémánt medál, amit még a múlt héten vettem neki. Valami különlegesebb alkalomra tartogattam, de kell ennél különlegesebb?

▽

Tárgy: Re: Cesare & Lana - Egy kínos beszélgetés Vas. Feb. 07, 2021 7:26 pm

-Ezt az ígéretet be fogom hajtani. *Nevettem el magam. Ő és a hátsó szándékai... Imádom őket. Mindig tartogat valami újat. És most ez az ígéret nagyon is kecsegtető volt. Nekem ő az a drog, amire ha az ember rákap, soha többé nem tud leszokni. Nem is nagyon akarok, soha nem lesz elég belőle.
De ezt a kis huncutságot hamar felváltotta valami az arcán. Ugyan az arcom simogatta, de ismerem már annyira, hogy lássam, valami nem stimmel. Nem kell agytrösztnek lenni ahhoz, hogy kitaláljam. Sóhajtva fogtam a kezeim közé az ő kezét.* - Szerelmem! Nem arról van szó, hogy félek tőled. Tudom, hogy az életed árán is megvédenél. Én csak nem tudtam, hogy te szeretnél-e gyereket, hisz ilyenekről még soha nem beszéltünk. Vagy hogy egyáltalán tőlem szeretnél-e, mert nem vagyok süket, hallom miket beszélnek itt rólam. Megijedtem, hogy mi van, ha ha azt akarod, hogy... *Nem folytattam. Elég okos ahhoz, hogy tudja mire gondolok. Igen, féltem. De nekem eszembe sem jutott az a lehetőség, hogy elvetessem ezt a gyereket. Attól van, akit szeretek. Félek, de majd csak felnövök a feladathoz.
Az, hogy szökdösök annak is köszönhető, hogy Cesare sokat dolgozik és itt azért vannak nem túl barátságos alakok is. Van, aki azt mondta, hogy túl fiatal vagyok a kisfőnökhöz, biztos csak kicsit szórakozik velem. Persze igyekeztem ezekről nem tudomást venni, de azért a kis ördög bent volt a fejemben.
Mindezek ellenére bízok benne, mert nem adott okot arra, hogy kételkedjek. Ezért tudom, hogy egyszer el fogja mondani a múltját. Ha azt mondja, hogy nem vagyok még felkészült rá, akkor biztos úgyis van. Csak most csöppentem bele nemrég ebbe az életbe, sok mindent nem tudok még róla.*
-Csak aztán nehogy meglepődj, ha a születésekor semmi nem ficeg a lábai között. De ha már itt tartunk.... Ezek szerint szándékosan csináltad, duplán lebuktál. *Jól esik, hogy most már tudok viccelni ezzel az egésszel. Igaz a mondás, hogy az igazság felszabadít. Sokkal megnyugtatóbb, hogy megoszthattam vele ezt a hírt. *
-Az jó lenne, ha többet lennél itthon. De tudom, hogy neked előttem is volt egy életed, egy munkád. Nem akarok mindent átalakítási. *Egy idő után valószínűleg megutálna, ha élet minden terén változtatásra kényszeríteném. Rábízom, hogy miben akár változtatást és támogatom benne. Egy jó társ így működik, nem? Ha meg szeretném tartani Cesarét magam mellett, hogy ne csak a gyerek miatt tartson meg, akkor ki kell találnom milyen is egy igazán jó társ. Tudom, hogy mit csinál, amikor éjjelre nem jön haza, valahol Francoval az illegális dolgokat intézi. Részleteket nem tudok, de nem is akarok igazából. Rosszak azok a napok, amikor napközben bíróságon van, éjjel meg ki tudja merre, de így fogadom őt el. Néha kiborulok azért, de vigasztal, amikor valamikor éjjel vagy hajnalban arra ébredek fel, hogy magához ölel, én mindig szorosan hozzá bújva szenderedek el újra.*
-Hogy te már mondtál már ilyet? *Nevetem el magam, amikor a füleimet megböködi.* - Kizárt dolog! Arra emlékeznék! *Adom továbbra is az ártatlant. Oké, lehet, hogy igaza van. Most talán a hormonok miatt érintett meg ennyire. Ennek ellenére egy szerelmi vallomással ért fel nekem most...
Morgolódva állok fel, bár inkább kitesz az öléből. Esélytelen, hogy az ellenkezésem bármit is érne. Az elégedett mosoly meg az arcán... Már ismerem annyira, hogy tudjam, ilyenkor muszáj engedelmeskednem.* - Ha harap, akkor legalább elláthatod a.... *A folytatás bennem ragadt, ahogy kinyitottam a dobozt. Az a nyaklánc... Az vajon igazi gyémánt? Hát nagyon úgy néz ki. Biztos nagyon drága lehetett.* - Ez... Ez az enyém? *Óvatosan megérintettem a szivet. Annyira szép. De vajon elfogadható egy ennyire drága ajándékot? Hirtelen alig találtam a megfelelő szavakat. Csak Cesare képes arra, hogy elakadjon a szavam.* - Miért kapom? *Nem mertem ki enni a dobozból. Mintha bármikor eltörhetne ez a gyönyörű darab. *

Cesare & Lana

perdona amore mio

Egy tünékeny percig azt hittem, hogy minden rendben, sikerült megnyugtatni. Ehhez képest most megint ott tartunk, hogy aggodalmat látok az arcán. Miután elmondja, hogy mi a baj, egy jó ideig csak nézem az arcát, ezt az aggodalmas, törékeny kis babaarcát. Semmit nem tud rólunk, vagy rólam. Ha csak egy percig is azt hitte, hogy képes lennék akár őt akár a gyereket bántani, akkor elég nagy bajban vagyunk. Tudom, hogy csak úgy belecsöppent a világunkba, de ez nem maradhat így.
- Miket mondanak a hátad mögött? Azt, hogy csak játszok veled? Vagy, hogy nem szeretlek igazán, csak egy vagy a sok közül? Azok a seggfejek még csak nem is ismernek se téged se engem. Arról meg pláne fogalmuk sincs, hogy mi van köztünk. Szart se tudnak. - nem szoktam káromkodni előtte de van az a pont ami mellett nem tudok higgadtan elmenni. Ezen úgy látszik még dolgoznom kell, a tárgyalóban már egész jól megy de otthon? Maradjunk annyiban, hogy lassan de fejlődök. - Lana ha amiatt féltél, hogy esetleg bántottalak volna téged vagy a babát… Sose tennék ilyet. Nem bántanám őt csak akkor ha az életed kerül veszélybe miatta. - na igen. Ez a kivétel. Egyszer meséltem neki nagy vonalakban a menyasszonyomról, a részletekbe igaz nem mentem bele de tudja, hogy nem csak a gyermekkorom van tele tragédiákkal hanem felnőttként is kijutott belőle bőven.
Látom, hogy szépen lassan megnyugszik és így én is kicsit elengedhetem a pánikot. Nem hiszem, hogy túlélném ha vele vagy a gyerekkel történne valami. Most tényleg nem jöhet közbe semmi, ahány vizsgálat csak létezik arra el fogom vinni a lányt, mert egyszerűen túl fontos nekem ahhoz, hogy bármi baja essen. Ez az a dolog amit nem engedhetek.
-Duplán? Nocsak, az előbb még be voltál csokizva most meg szemtelenkedsz is? - kóstolgatom tovább aztán játékosan össze kócolom a haját. - Még otthon Syracusa-ban a nagyapám azt mondta, hogy közel száz éve nem született lány a Barsotti családban. Hivatalosan legalábbis. - kacsintok mellé, mert hát ki tudja, a család férfi tagjai sosem a hűségükről voltak híresek. Könnyen meglehet, hogy akad néhány női leszármazott, csak épp nem házasságban születtek. Ki tudja? Egyáltalán, ki tudhatja?
-Természetesen van munkám amit nem hanyagolhatok el, de ettől még át tudom alakítani a dolgokat úgy, hogy ne legyél ilyen sokat egyedül. Megpróbálom, aztán majd kiderül. Sok olyan dolog van amit se én se Franco nem bízna másra. Főleg mostanában. - nem kell mindenről tudnia, de ha hamarosan Olaszországba kell mennem akkor jobb ha felkészül rá lélekben. Nagyon kis gyámoltalan, néha naivan és túl nagy bizalommal néz a világra. Nem örülök neki, hogy itt kellene hagynom, de magammal vinni még veszélyesebb lenne. Főleg így, hogy még a baba is érkezik.
- Nna majd amikor legközelebb orvoshoz megyünk, megnézetjük a kobakodat is, ha memória gondjaid vannak. - cukkolom tovább, mert úgy tűnik már elég jó a kedve, végre szívhatom a vérét egy kicsit. Jobb ha megszokja, hogy velem ilyen az élet, bár szerintem ezt már tudja. Magam sem értem, hogy mikor itta be magát a bőröm alá ez a kislány, de tény, hogy egészen jól sikerült neki. Nem akartam ezt, nem akartam újra kezdeni, be akartam zárkózni a csigaházba, de aztán jött Lana.
Inkább úgy döntök, hogy odaadom most az ajándékot amit vettem neki. Még nem tudtam kitalálni, hogy milyen alkalomból kapja, de ez már nem is számít. Örömöt akarok okozni neki, ez bőven elég indok szerintem. Szóval, ahogy már megszokhatta, roppant elégedett pofával dőlök hátra a kanapén amíg ő a dobozt vizsgálgatja.
- Mégis ki másé lenne? - nevetem el magam a döbbent arca láttán. Olyan aranyos, még mindig nem szokta meg, hogy már nem azért gitározik, hogy tudjon venni magának egy hotdogot, hanem bekerült egy teljesen más, sok szempontból biztonságosabb más szempontból veszélyesebb világba.
- Miért ne kaphatnád csak úgy? Vagy mondjuk azért, mert örülök neki, hogy itt vagy velem. - adok neki egy kis időt, hogy megnézze a medált, utána óvatosan a nyakába akasztom a láncot. Szerintem illik hozzá.
- Viszont, mivel sejtem, hogy a nagy izgalomban kimaradt pár dolog, holnap kérek időpontot a kórházban, hogy biztosak lehessünk abban, hogy minden rendben van veled és a picivel. Utána mindenképp beszélnem kell Franco-val is. - adok neki egy apró puszit - Reggel viszont korán kell kelnem, mert még van egy kis dolgom. Eljössz velem? - kérdezem úgy, hogy sejtheti, hogy valami újabb turpisságra készülök ellene. Közben óvatosan újra az ölembe húzom, mert azt már én is összeraktam, hogy az izgalom miatt egy kicsit jobban kimerült mint szokott. Vagy ez a gyerek miatt lenne? Majd a dokit megkérdezem.

▽

*Az volt a célom, hogy megnyugtassam, de valahogy félresiklott az egész. Nem akartam, hogy kiboruljon. Mondjuk számíthattam volna rá, mert már jól ismerem. Lehet hallgatnom kellett volna, de akkor csak megint itt lett volna köztünk egy ki nem mondott feszültség. Azt pedig egy életre megtanulta, hogy vele szemben soha többé nem lesznek titkaim.*
-Hé, ne káromkodj, még a végén meghallja a gyerek. *Nevettem el magam. Próbáltam viccesre venni a dolgot, hogy megnyugodjon. Nem akarom, hogy rossz legyen a kedve. Sokkal jobban szeretem, amikor viccelődik velem, amikor szúrkálódunk egymással. Olyankor egy teljesen más arcát mutatja. Megsimogattam az arcát, hogy tényleg kezdjen megnyugodni.* - Én csak féltem és olyan új volt minden. És sokkal jobb,hogy tisztáztuk ezeket a dolgokat. *Még szoknom kell, hogy neki tényleg mindent elmondhatok. Ha időnként veszekszünk is (nem is olyan halkan), attól még egy irányba haladunk. Oké, fiatal vagyok, még tanulnom kell a kapcsolatokról.
Tudom,hogy ha nem is valja be, de fél. Említette, hogy volt egy menyasszonya, akivel nem jó dolgok történtek. Ugyan nem mesélte a részleteket, nagy eséllyel fáj az emléke. Senki nem pótolhat egy másik embert, de talán betölthetem az űrt.*
-Mert megtehetem... *Nevettem el magam azon, ahogy összekócolt, de aztán jól kidugtam rá a nyelvem, mintha annyira nagyon megsértődtem volna. De még mennyire, hogy szemtelenkedek. Erről vagyok híres, de ezt szerintem már megszokta tőlem.*
-Ahaaa...Szóval neked hány poron porontyod van már a nagy világban? *Vontam össze a szemöldököm. Na jó, ez kicsit megijesztett. Még nem adott okot arra, hogy kételkedjek benne, de ez... Hát nem tudom. Nincs tapasztalatom ebben. Lehet felesleges csak az aggodalmam.
Abban viszont volt valami furcsa, ahogy mondta, hogy mostanában vannak olyan dolgok, amiket nem bízna másra. Nem tudom mire gondol,de van. Olyan érzésem, hogy nem fogok neki örülni. De vajon miért nem mondja el, hogy miről van szó? Azt hiszi sokszor, hogy nem tűnnek fel nekem ezek a dolgok, pedig dehogynem, csak egyszerűen nem teszem szóvá. Mindig bízom abban, hogy magától beavat... *
-Most képzeld el... Egy ilyen memória zavaros csajjal kezdtél... *Nevettem el magam még jobban. Annyira jól kiegészítjük egymást. Tudja hogyan kell oldani a feszültséget. Én pedig hasonló tréfával piszkálom. Nem tudom mikor vagy hogyan érte el, hogy beleszeressek. Azt sem tudtam sokáig, hogy mi ez az érzés, mert ő az első férfi az életemben.
Most is odaadta ezt a nyakláncot. Csak nevetett a döbbenetemen. Csak néztem azt a fénylő követ a medál közepén. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ekkora gyémántot fogok valakitől kapni. Na nem mintha meg lehetne venni a szeretetemet, de a nők szeretik az ékszereket. Az sem tűnt fel, hogy mikor jött oda hozzám annyira elmerültem a nyaklánc nézegetésében. Amikor a nyakamba akasztotta, felnéztem a szemeibe, de igazából nem tudtam mit is kellene mondanom. Elkényeztetett...*
- Köszönöm... *Suttogtam és átöleltem. Hogy fogom tudni én valaha is viszonozni ezeket a dolgokat. Nekem nincs pénzem. Jó ha van pár dolcsim... Így is elég ciki, amikor a testőrök fizetnek egy-egy boltban.*
-Ő jól van itt bent. *Mosolyogva simogattam meg a hasamat. Igazából nem tudom látszik-e már valami, mert én minden nap nézegettem a hasam mióta megtudtam. Kicsi is vagyok, vékony is, biztos hamar látszik majd valami.
Elégedett sóhajjal kuckóztam vissza magam az ölébe. Így már minden jobb. Hosszú volt ez a nap minden tekintetben.*
-Nocsak! Don Cesare magával hív valahova? Csak nem lázas vagy? *Játékosan a homlokára tettem a kezem, mintha azt nézném, hogy lázas-e.* - Ki nem hagynék egy ilyen lehetőséget! *Talán még soha nem hívott így el magával. Ebből sejtem, hogy készül valamire, de semmi jónak nem leszek elrontója.
Most olyan jóleső álmosság fogott el. Átölel. Ez a biztonság. Most viszont már a nyugalom is átjárt. Már majdnem elaludtam így hozzá bújva, amikor eszembe jutott valami.* - Neked még vacsorázni kell. *Pislogtam fel rá álmosan. Hát milyen házi asszony vagyok, még ennivalót sem adok a munkából hazatérő páromnak. De hirtelen olyan olmos fáradtság járt át. A franc... Nem fogok tudni ébren maradni... Hát nem is ment... *

- Jobb, ha megszokja. - vontam vállat jókedvűen, amikor a káromkodást hozta fel. Lana még mindig nem szokta meg, hogy attól még mert öltönyben járok és a bíróságon meg a zsarukkal szépen beszélek, de a többi élethelyzetben tudok káromkodni mint egy kocsis. Igazából mellette még így is megpróbálom visszafogni magam. Mint a mellékelt ábra mutatja: több-kevesebb sikerrel. - Jól van, jól van, akkor most már remélem tudod, hogy nem kell foglalkozni a srácokkal a nagy házból. Nem értenek amúgy sem máshoz, csak ahhoz, hogy a szájukat jártassák. - hiába is nyugtatgatom Lana-t, azért az elég egyértelmű, hogy néhány segget szét kell rúgnom a nem túl távoli jövőben. Már csak azért is, mert beleütötték a nagy digó orrukat a dolgomba amit nagyon nem szeretek.
- Csak el ne bízd magad, hogy mit tehetsz meg és mit nem! Nehogy meglepődj Minuscolo. - csípek játékosan a hátsójába. Nem bántanám, én az ilyesmire képtelen vagyok. De az simán meglehet, hogy más módon ismertetem meg a határaival, ameddig elmehet.
- Tudtommal csak egy. - felelem teljesen rezzenéstelen arccal, majd megnyugtatásul hozzá teszem - Ő itt a pocakodban. Apám meg a nagyapám szórták a magvaikat, de engem Enzo Malvasi nevelt javarészt, és náluk nem volt divat az ilyesmi. Sőt. - bár nem vagyok se ijedős típus, se nem érzékeny a gyomrom, de finoman megrázza a vállaimat a hideg, amikor arra gondolok, hogy Enzo bácsi mit csinált a húga férjével amikor kiderült, hogy félrelépett. Maradjunk annyiban, hogy szebb halált is el tudnék képzelni. Mondhatni monogámnak nevelt minket, Franco-t és engem is, ha a kisebbik fiával kudarcot is vallott, nálam teljes a siker. Amióta Lana az életem része, még csak rá sem néztem másra.
Valószínűleg hamarosan el kell utaznom, de ezt még nem tudom hogyan mondjam el neki. Egyáltalán elmondjam-e ezt az ő állapotában. Sok a kérdés, de válasz alig. Ma biztosan nem avatom be a dolgaimba, már csak azért sem, mert kár lenne elrontani egy ilyen szép napot. Ma örüljünk a kis jövevénynek, ráérünk aggódni később is.
- Majd amikor legközelebb megyünk dokihoz akkor rákérdezek erre, hogy gyógyítható-e vagy így maradsz örökre. - cukkolom tovább egy kicsit. Jó mosolyogni látni az előbbi pityergés után. Most amúgy is erre van szüksége, meg a nyugalomra amit egyelőre fogalmam sincs hogyan fogok biztosítani a számára. Elvégre ezen a birtokon… ritkaság a béke.
Örülök neki, hogy tetszik az ékszer. Kicsit aggódtam emiatt, mert sose tudom ennél a lánynál, hogy mire hogyan reagál majd. Kiismerhetetlen, titokzatos, izgalmas… épp ezt szeretem benne olyan nagyon. Oké, néha az idegeimen táncol, de mindenkinek van gyenge pontja, nekem valószínűleg ő lett az. Azért is ajándékoztam meg most, hogy tudja sokat jelent nekem. Nincs születésnapja vagy más alkalom, de ideje megszoknia, hogy jár neki a kényeztetés.
- Nincs mit köszönnöd. Nekem van mit köszönni. - sokkal többet ad ő nekem mint amennyit ez a kis vacak ér. A gyermekek a mi családunkban különleges kincsek, és óvjuk őket, megbecsüljük a nőt is aki megajándékozott vele. Majd megszokja, bár azt hittem ahhoz már elég időt töltött el Angie mellett, hogy megszokja ezt az apróságot.
- Helyes, még egy darabig őrizgesd odabent. - addig jó míg a pocakjában van a pöttöm. Addig ezerszer könnyebb megvédenem őket. Az orvoshoz viszont mielőbb időpontot kell foglalnunk, mert bevallom belül rettegek. Épp elég rossz tapasztalat ért már a múltban ahhoz, hogy bár a felszínen örülök a kis jövevénynek, de még nem merem magam túlságosan beleélni a dologba. Majd ha az orvos is azt mondja, hogy nincs mitől tartani, majd akkor talán egy kicsit kevésbé leszek aggodalmas.
- Ha piszkálsz, akkor maradsz itthon a fenekeden. Pedig egész jó meglepetéseket találtam ki. - érintem az ujjam az orrához válaszul. Elmegyünk majd étterembe, meg egy kicsit vásárolgatni is, és az egyik kapitányunk mesélt egy új olasz, hangulatos kis “moziról”, ahol hazai filmeket vetítenek. Elmehetnénk oda is, biztonságosnak tűnik. Na meg aztán kell Lanának szereznünk még egy szép kis gyűrűt is, elvégre nem születhet az a gyerek házasságon kívül! Donna Carmela le is tépné a… fejem.
- Csss. Majd eszek, te csak pihenj szépen. - érzem, ahogy elnehezednek a tagjai a karomban, és szép lassan elnyomja az álom. Ilyenkor a legszebb, hisz méginkább egy ártatlan angyalnak tűnik. Dio mio, mit vétettem, hogy már megint ekkora pácba kevertem magam? Békésen simogatom a hátát egy ideig, majd a hálószobába viszem át óvatosan, hogy rendesen tudjon pihenni. Rám még vár egy sürgős telefonálás, amíg ő alszik.

Ajánlott tartalom

» Cesare & Lana - A gyász kezdete
» Lana Williams
» Cesare Barsotti