Sometimes you just can't avoid looking back- AlejandroxDalila

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

- Természetesen, teljesen véletlen.
Hosszú, gondosan felpakolt szempilláimat rebegtetem felé oly ártatlanul, mintha hírből sem hallottam volna, hogy mi a gonoszság, az őrültség vagy az alvilág. Ez mindig is jól ment nekem Andro egyedi tulajdonsága, hogy ezeken nagyon hamar megtanult átlátni
Lehet azért, mert már ő is ismeri az összes ilyen trükköt, a titkokat...
- Azóta rájöttem, hogy a legjobb dolgomra a világon, úgy a bosszúra is várni kell, a megfelelő időre.
Korábban mindent hazonnal akartam, de már most meg tegnapra. Az azonnali kielégülést vártam, nem törődve azzal, hogy kivárni sokkalta jobb lehet. Hála apának, ezt is megtanultam és beleértem a feladatba.
Az már pluszban elégedettséggel töltött el, hogy Andronak elnyeri a tetszését ez az oldalam is. Gondolkozni azonban, hogy ha ilyenek vagyunk akkor is, együttmaradunk-e , nem szeretnék.
- Szereztem új álmokat, az élet nem áll meg egy szertefoszlott álom után.
Alejandro volt a legféltettebb, legnagyobb vágyakkal teli álmom. Szertefoszlott, amikor rájöttem, hogy vele lenni és egyszer családot alapítani, valóban csak álom marad.
Illetve...majd kiderül a nyaralás végén, hogy van-e esély egyszer feltámasztani azt.
- Végigsétálni az utcán úgy, hogy fogod a másik kezét, az egy hatalmas elvárás Alejandro?
Egészen jól és meghitten haladt a mondandója, majd minden egyes szóval, megindult...lefelé. Le, messzire a lejtőn és megint ott lyukadtunk ki, hogy az én önzésemnek hála ment tönkre a kapcsolat. Óh, hát persze, neki aztán nagyon kényelmes volt engem titokban tartani, randizgatni. Biztos izgalmas is volt számára vegig, hogy tilosban jár. Azonban most ez így azonmal ki is derült számomra, hogy hiába telt el az a sok idő. Hiába lettünk mimd a ketten igazán hatalmasok..még mindig az árnyékok közt suhanva kéne eltelnie az együttléteinknek.
- Na és van olyan aki ennyire jól ismer téged, Andro?
Őszinte kíváncsiság csillanhat meg a szemeimben, hovy vajon ki lehet az, a testvérein kívül, aki rendelkezik eme komoly információkkal. Hiszen Alejandro egy igen titokzatos férfi, aki minden kártyáját szereti szorosan magához szorítani.
- Pffff, szokásos férfiúi büszkeség. Ki lett kosarazva, mertem ebédelni valakivel és hopp, jött is a támadasa. Egy elég szánalmas próbalkozás, ha engem kérdezel.
Szemeimet megforgattam a gondolatra is. Kaserez hozzám, a családomhoz képest egy kis porszem. Nem is értem, hogy mit gondol az a kis senki. Tristant is majdnem elvesztettem miatta. Szerencsére már meglakolt érte.
S szerencsére Alejandro Salazarnak nem kell belemennem a részletekbe, hogy mi lett az ügy kimenetele. Ebben nagyon hasonlítunk, lehet egy-két igazán eredeti elképzelése.
- Sem a gyilkosat, sem a bájaimat. Egyelőre.
A kapitánynak mindene a hajó és a hajó imázsa, elég volt a legkisebb lehetőség is arra, hogy egy alkalmazottal gondok vannak és intézkedett is. Szeretem, mikor elég csak egyet fújnom ahhoz, hogy tsunamit indítsak el. Cassandra éppen ennek lett tökéletes alanya.
Én pedig a nosztalgia áldozatává válok, hiszen Alejandro karja terem a hátam mögött és az ő ismerős illatával, testének melegével találkozok ismét. Oh, régen mennyi mindent megtettem volna, hogy így is maradjunk örökre. Miután Cassandráék eltávoztak és kiélveztem ezt a győzelmet, a mexikói férfi mellkasára döntöttem a fejem.
- Nagyon elégedett vagyok, igen.
A hajam tutira koszos lesz, ami nem éppen szívderítő, ennek ellenére fejemet hátradöntöttem, hogy a homokszínű szemek rabja lehessek egy ideig. Olyan régen élvezhettem már a mélységét. Kedvem támadt volna..kihasználni a helyzetet. Lehet, meg is teszem.
- Most büszke vagy rám, Alejandro?
Kezem iszapos, de felsimít a mellkasán és a vállán nyugszik meg. Ez most köztünk egy igazán meghitt jelenet, ami készülődik..ha rajtam múlik legalábbis.

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

Világos. Mint amikor valakire azt mondják, hogy őrült..szakmai szemmel, pedig valójában egy zseni.
Nem nehéz megérteni, hogy miről beszél Alejandro, azonban még amikor valakit felmérnek melletted, nem biztos, hogy azzal nyugtatod magad, hogy "Nyugi, ez a pasid munkája." Ha belegondolok, Tristan is modellek között tölti a napjait. Lehet, hogy rá is néhe rá kéne nézni.
- Pozitívat bárkiről tudok mondani, igyelszek megtalálni másokban a használhatót, nem egyből lelövöldözni őket. Ezt a fickót is így találtam.
Igen, most vehet akár szentséges szamaritánusnak ia. Hiszen dönthettem volna amellett, hogy az óceán fenekére, a cápák közé küldetem Mr Parkot, de ehelyett meg milyen értékes személy került "mellém".
- Akkoriban még biztos voltam abban, hogy a világ is kevés lenne ellenünk. De...azóta..
Azóta hallottam már sokkal rosszabbakról is, valódi szörnyekről az árnyak legfényesebb kúriáiban megbújva. Lehet, könnyebb volt az egészet úgy átvészelni, hogy haragudtam Alejandrora. Az mindig sokkal könnyebb, dühvel gondolni rá, mint fájdalommal. Eut sem köszönhetem másnak, a fájdalmat mint a dráge Alicenek. Ha nem lenne, akkor már rég a világ úrnője is lehetnék, a világon bárkin keresztül lépve.
Szeretném, ha az érintésétől a hátam is borsózna, de sajnos nem így van. Nagyon is ismerős, biztonságos érzés, mikor a kezemhez ér, megérintve bennem pont azt a nem kívánatos személyt, akit az elmémben rejtegetek. Nem is csoda, hogy nem tudok megálljt parancsolni a kiszökő szavaknak. - Mit gondolsz? Most, hogy annyi idő eltelt, lenne még számunkra esély?
Vagy pedig továbbra sem élnénk máson, mint lopott találkákból és nem lenne más tanúja az érzéseinknek, mint a sötétség, a titkok?
Nem hiszem, hogy képes lennék ismét egy kapcsolatra, ahol nem vállalnak fel, akármilyen okból is, de tudni akarom, ha van szemernyi esély is arra, hogy egyszer hivatalosan is együtt tudjunk lenni.
-Oh, hát mindenfélét drágám. A párkapcsolataidról, kilengéseidről, egy vagy páréjszakásaidról, az izgalmas perceid a gyakornokokkal, a rezidensekkel...Meg aztán, hogy milyen zseni újításokon dolgozol. Ez kevésbé részletes persze.
Persze ki tudná, ha nem én, hogy a St Claire falain belül terjedő pletykák csak és kizárólag pletykák. Én is csináltam már az egyik beteg mellett az egyik ápolóval. Semmi új nincs benne.
- Főleg a reklámok intézése, néhány ékszer dizájnjában is benne van a kezem. Megegyeztem Adriana Doe-val is, hogy legyen egy közös kollekció. Tudod, hogy imádom a ruháit.
Szinte csak azokat hordom, amiket ő álmodott meg, brilliáns a nő és amikor beleegyezett, hogy együttműködjön, majd elaléltam. Ilyen lehet, amikor hülye kis tinilányok kapnak egy autógrammot Morditól, vagy a gyakornokoknak, mikor Androhoz kerülnek. - Oh jah, igen...Kaserez megtámadott minket nem is olyan régen, mikor családi ebéd volt. Gondolhatod...nem hagytuk magunkat és a neve már a múlté.
Egy családi ebéd szent, a legtöbb hozzánkhasonló körében. Anyára is rátámadtak, Tristan is majdnem ottmaradt miattuk. Nem maradt mád, mint kitörölni őket abból a bizonyos könyvből, amit Isten az élőkről vezet.
S ahogy telik az idő, erre a listára egyre többen kerülnek fel, köztük a masszőr kisasszony is hamarosan helyet kap rajta. Utálom mikor semmibe vesznek, első hiba, majdnem annyira amikor hülyének néznek..második hiba, mikor a leányzó túl közel hajol Alejandrohoz. Már akkor eldöntöttem, hogy intézek neki valami érdekeset a szobájába. Nem tudtam miatta ellazulni rendesen, így már összegyűjtötte a három büntetőpontot.
Mr Torres viszont kapott egy pluszt azza, hogy átadta nekem a papírt. De vajon mit akart ezzel, hogy én lássam el a lányka baját? Hát igen, nem úriemberhez méltó és egyébként is nyilván neki leesett, hogy én bizony nem leszek a csaj adósa.
- Én pedig nemsokára itt leszek, mi amor.
Hirtelen ötlettől vezérelve, nyomtam egy puszit az arcára és kiriszáltam a wellness részől egyenesen a hajó parancsnokához. Nem fogok ilyen kis fürdővezetőkkel szarozni.
Cassandra repülni fog, gyorsan és fájdalmasan.
Hamar megérkeztem a kitűzött célhoz és Mr Marsh, értelmes ember révén már intézkedett is. Addig én visszamentem a wellnessbe, ahol Alejandro már az iszapban dagonyázott. Amihez én érni nem fogok, de Alejandro most tett a szórakozásomért, így megérdemelte, hogy megköszönjem. Azon kívül nemsokára hozni fogják Cassandrát is és azt akartam, hogy együtt lásson minket. Vettem egy mély levegőt és beszálltam az undorító sárba...ami végülis nem volt olyan rossz, majd az ál-férjem vállára borítottam a fejem.
- Nemsokára itt lesz Mr Marsh és Cassandra az ex-masszőr. Majd próbálok sajnálkozó arcot vágni. Te viszont, nagyon ügyes voltál Fernando szívem.
Elégedett voltam vele és ahamrosan megérkeztek a vendégek. Cassandra talán könnyezett is, de ettől még dühösebb volt. Na igen, biztos jól keresett a luxushajón, meg a borravalóval, amit a Happy Finish nyújthat neki. A kapitány bocsánatkérésre kényszerítette, majd bejelentette, hogy távozhat a hajóról. Sajnos a sajnálkozás egyáltalán nem ment. Olyan boldog voltam, hogy elértem a célom, hogy nevetni tudtam volna. Meg is történt, amint távoztak.
- Mától ingyen használhatunk minden wellness terméket. - Közöltem, miután kinevettem magam.

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

-Már hogy is felejthetném el, hiszen rengeteg másik nőn is észrevettél részleteket.
Mi is így jöttünk össze és nem is tagadhatja, hogy szereti a nőket szép, kedves szavakkal illetni, ami nekem már nem fért igazából bele.
Hiszen, ha én ott voltam mellette, miért kellett a szemeit máson pihentetnie? Mármint a kötelezőkön kívül. Tudom, a latin vér..hisz az olasz férfiak nagyrésze is ilyen, mégsem bírtam elfogadni.
-Belekezdtem egy esélyesen, igen jövedelmező üzletbe egy komoly társsal hozzá. Tristan Sheon Park az, egy igen bátor férfi.
Őszintének tűnhetnek a szavaim és azok is. Nem.fért hozzá kétség, hogy ha Tristsn egyszer átlendül a kezdeti nehézségeken és elfogadja, hogy nem csak fehér van és fekete, akkor ő bizony mindent megtenne azért, hogy maga mellett tartson és büszke lenne rám.
- Hm? Hát tudod nagyon jól, hogy mennyire viselem a vetélytársakat.
Kellemes mosolyom az arcomon marad, bárki aki csak ránk néz, abban a hitben lehet, hogy egy kellemes diskurzus zajlik, két szerelmes között. Andro pedig tényleg jobban ismer még, mint bárki más. Az előnyeim mellett vannak hátrányaim is, mint mindenki másnak. Igazából meglep, hogy kérdeznie kellett, mégis miért örülök, hogy nem hódít éppen valakit. Hiszen a kórházban is annyi mindent hallani.
-Nos, ez még csak az első nap. Bárni megtörténhet Fernando.
Egy hát bőven elég idő lesz őt visszaszerezni, hiszen ismerem, tudom, hogy miket szeret, mik tetszenek neki és ebbe a halmazba, ha akarja, ha nem..én beletartozok.
-Igen tudom. Én mégis még utánad...sokáig...Sokáig te voltál az, akinek tartogattam magam.
Még jó sokáig hittem, hogy meggondolja magát és visszajön értem, hogy örökké velem lehessen. El kellett azonban fogadnom, hogy ha visszatérne hozzám sem vállalna fel soha. Azt meg nem tudtam volna mégtovább tűrni.
-Természetesen nem bánom, addig ázok a jacuzziban.
Ha házasok vagyunk sem muszáj egymásba belebújnunk és Andronak is kell néha a nyugalom. Meg nekem is. Természetesen a jacuzzi habjai közt, tökéletesen fogom látni azt is, a kék bikinimben, amit csinál. Nehogy felszarvazzon mér az első nap.
- Ez egész ésszerűnek hangzik, sokan dicsértek is téged a kórházban.
Úton a wellness felé végre normalizálódik a helyzet. Már az első napon emberként tudunk egymással beszélni.
- Csodásan! Most dobunk piacra egy újabb kollekciót. Anya tervezte mindet. Nemrég volt egy igen drámai esemény a házunkban és ez megihlette.
Két masszőrnő fogadott minket, elegánsan szálltam fel a masszázspadra és mély sóhajjal vártam a csodát. Már rég..majd egynem hónapja nem voét részem ilyesmiben. Levendula illaú krémet választottam, ügyes volt a masszőr, mégis csak arra tudtam figyelni, hogy Andro masszőre, pofázik, vihog, kedveskedik...
Mi a...?
-Olyan jó, hogy idejöttünk pihenni, nem szívem? Főleg a csend az, ami bejön.
A fruskának reméltem, hogy elég célzásként, ha nem..megnézheti magát.

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

- Pontosabban előrébb, ahol rajtuk tarthatom a két szép szemem, de nem elől.
Inkább előttem, mint a hátam mögött. Az árulást teljesen zéró toleranciával díjazom. Páran látták már ennek a kárát, volt egy időszak mikor elgondolkoztam azon, hogy talán Alejandronak is hasonló sorsra kéne jutnia. De sajnos nem voltam rá akkor még képes, utána pedig jobban átgondolva, már nem tartottam jó ötletnek, hogy az indulataim által vezérelve, belekeverjem magam valamibe, amiből csak nagyon nehezen tudnám magam kimosni.
- Az egyelőre legyen az én titkom. Lehet, észre sem veszel belőle semmit, már csak...az eredményt. -  Ajkaim kedves, szinte már az ártatlanság határát súrolja. Tényleg előnyömre válna, ha vissza tudnám magam édesgetni a középső Salazart magamhoz, se valahogy egyszerűen nem tudom kibírni, hogy ne fújtassak rá mérget, amikor csak alkalmam adódik rá. Pedig hányszor elképzeltem, hogy milyen lenne, ha ismét találkoznánk. Rideg, elegáns és megfontolt de semmiképp sem agresszív, amivel lealacsonyítanám magam. Hát, ahogy mondják: Ember tervez, Isten végez.
-Majd ha azt akarom drágám, hogy távolabb legyél tőlem, akkor kimondom.
Ennyire nem is voltam rossz azért. Úgy vélem, hogy ennél még lennének sokkalta magasabb szintek is, hiszen még csak piszkálódtam. Nem próbáltam meg kikaparni a szemeit sem vagy torkára menni.
- Ha azt mondanám, hogy minden szavam őszinte, akkor biztosan tudnád, hogy hazudok. De van valami konkrét ami érdekel?
Nem szokásom hazudni de van, hogy a helyzet megkívánja azt, hogy ne mondjam ki kerek-perec az igazságot. Alejandronál jobban pedig egy férfi sem ismer, ha azt mondanám, hogy minden szavam igaz, azonnal kiszagolná mint egy kopó. - Viszont örvendetes hír, hogy azóta egyedül vagy.
Nem fogom kimondani, de már hogyan is találhatott volna hozzám hasonlót? A földkerekségen nincs hozzá jobban illő hölgy. El is döntöttem, hogy ezt a héten be fogja látni.
Hogy hagynám-e érte Tristant? Ahogy most állnak a dolgok, nem biztos. Mintha kezdene a feladatba valahogy beleilleszkedni és ez igencsak örömteli fejlemény.
- Hát ez aztán szomorú.
A közhiedelemmel ellentétben bárkit azért nem vennék be a csapatba. Pláne nem valakit, aki már az elején is ellenkezik, mert végül a lelkiismerete győz és felad mindenkit. Ismét csak Trist felhozva, ő annyiban más, hogy őt nem a szervezetbe akarom, hanem magamnak.
-Úgy, hogy ha sikerülne elásni a csatabárdot.
Egylőre a többi maradjon meg nekem, Andro nem olyan, aki csak úgy kikotyogja az információt, amit megszerez azoban egy igazi bosszúálló és nem biztos így, hogy jó döntés neki beszélni.
- Áh szócal, akár a kalózok? Minden kikötőben egy asszony?
Ha tudnám, hogy miért érdekel ez engem egyáltalán. Semmit sem érek el vele, hiszen Alejandro tisztességes és nem foga annyi veszélyes ember közül pont nekem elmlndank, hogy kik és hol bukkantak fel az életében. Én sem árulnám el az ő helyében nekem.
Különös, hogy az ember mennyi mindenre tud emlékezni. Alejandroba karoltam ugyan de már előtte szinte éreztem a sajátjaimon, hogy milyen érzés belekarolni és úgy sétálni, semmit sem változott az izmainak térfogata. Legalábbis nem jelentősen. Még mindig járhat ökölvívásra. Igazán jót tesz neki.
A szivarozás azonban már kevésbé, de már nem fogok neki litániákat zengni, hogy mennyire nem jó az egészségnek. Felnőtt ember, orvos, majd eldönti.
Amíg a dohányt pöfékelte, én próbáltam eldönteni, hogy élvezzem-e a hajamat tönkretevő sósvíztől párás levegőt.
-Akkor irány a masszás! Az iszapot meghagynám viszont neked.
Orrnyergemen a bőr ráncolódott a grimaszra, míg átfutott az agyamon, hogy beüljek a sárba. Az üledékes srába, ami tele van elhullot állatokkal meg növényekkel. Biztos voltam benne, hogy van a közelben valami, ami érintheti egy felsőkategóriás hölgy kívánalmait. Mondjuk egy szaunaszeánsz vagy szépségszalon.
Mikor elindultunk vissza a szobába, gondoltam, megejtek egy témát, hogy lássa, figyelmes is tudok lenni.
- Nemrég volt konferenciád Brisbane-ben. Miben sikerült megállapodnotok?
Nem vitás, hogy kivételes orvos, még rengeteget fogunk az ilyen dolgairól hallani a kórház falain belül.

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

- Pedig hízelgéssel mindig előrébb lehet jutni, csak jól kell tudni tálalni.
Mint a szellő, olyan könnyeden rántom meg a vállamat egy szórakozott mosollyal. A világon mindenkit meg lehet vezetni a bókolás tudományával csak rendesen kell azt kivitelezni. Perszer vannak olyan emberek is, mint Andro vagy jómagam, akik minden esetben a hátsószándékot keresik a bájolgás mögött. Átszúrni a tekinteteddel a másik felet és közben próbálni kilogikázni, hogy mit is akarhat elérni. Persze haha, ettől függetlenül imádom, mikor a hiúságomat cirógatják, pláne amikor teljesen feleslegesen mert úgy sem adok semmit. Nem mintha bárki tudna engem úgy dicsérni, hogy olyat mondjon, amit még nem hallottam vagy egyébként nem tudnék magamról.
- Oh én nagyon szívesen, csak meg ne bánd!
Alejandro egy nagyon okos és figyelmes férfi mitagadás? De ő is csak férfi és természetesen hiába tudja, hogy milyen...hogy is fogalmazzam? Gátlástalan, igen..ez jó lesz. Hiába tudja, hogy milyen gátlástalan vagyok, egy ideje nem találkoztunk, így fogalma sem lehet, hogy milyen szintekig eszkalálódott a személyiségem, a kitartásom és az erőm.
Ebből magától értetődik, hogy én sem tudhatom róla, ezért sem ártana minél közelebbről megfigyelnem. Tristan egyelőre úgy sem bánja majd, meg ki mondta, hogy bármiről is tudnia kéne? Ki mondta, hogy lesz miről tudnia? Elvégre Alejandro talpig úriember és eltart egy ideig nála az udvarlási fázis.
- Oh nem, a gyáva férfiak félnek tőlem és a kisfiúk. Egy igazán erős férfi azért tudná, hogyan kell engem kezelni, egy bölcs férfi pedig tudja, hogy igazán sosem lehet.
Alejandroról úgy gondoltam annak idején, hogy ha valaki akkor majd ő lesz ilyen, akit méltó társamnak érezhetek, akinél nem kell magam sokkal erősebbnek éreznem magam. De csak elhagyott, kár...Főleg az ő oldaláról. Nemsokára úgy is rájön, hogy ausztráliában nincs olyan nő, aki felérhetne hozzá és a..tevékenységeihez. Én vagyok az egyetlen közel s távol.
- Kicsit megerősödtem jellemileg ez tény, de ha hiszed ha nem a méltó személyért majd ugyanúgy megteszek mindent, mitn érted tettem volna.
Hiszen mi Dalila Ranieri a kegyeltjeihez, ha nem nagylelkű és figyelmes? Neki is megmutattam ezt az oldalamat, csak nem volt kitartó elérni, hogy teljesen átadjam magam neki. Azóta olyan páncélt növesztettem, amit igencsak nehéz áttörni. Mégegyszer nem fogom ezt a hibát elkövetni, hogy megalázzam magam egy férfi előtt. Majd ha Tristan drága elvesz, akkor hajlandó leszek mindent neki adni..persze feltételek mellett.
- Ugyan Alejandro nem kell a mártírkodás.
Szemeim már szinte rutinszerűen forogtak meg. Legyek én a rosszfiú, mert kimondom az igazat, végülis nem én vagyok az aki kisétált a kapcsolatból, vagy kisétált volna a terembeől vagy akár most is meghátrálna egy minimális ellenállás tapasztalásával.
- Hát ez igaz. Inkább csak elhallgatsz információt és ferdíted a valóságot.
De hazudni, na azt sosem. Persze, amikor azt mondta, hogy szeret, akkor is nyilván az igazat mondta..Ebbe inkább ne is menjünk bele, hiszen nem is olyan régen eldöntöttem, hogy jókedvem lesz és valahogy visszaédesgetem, de igazán nem teszi ezt számomra kkönnyűvé. Ha hiszi, ha nem. - Tartani nem tartok tőle.
Nagyon jól ismerem vagy legalábbis ismertem a korábbi énjét. Ha úgy üdvözöltük volna egymást, mintha még mindig felhőtlen lenne a viszonyunk, akkor sem próbálkozott volna be egy csókkal még napok után sem. Ő ilyen csigalassú benne.
- Megeshet, dehát egyelőre majdnem jelesre vizsgáznak.
Végülis egy mozgó, hajótól nem várok olyan sokat mint egy hoteltől várnék. Nem olyan könnyű személyzetet találni egy ilyenre, heti hét napot dolgoznak és sehogyan sem lesz annyi energiájuk mindenre mint az el van tőlük várva. Egyelőre minden kifogástalan, dehát ez mégcsak az első nap, ezek alapján pedig nem fogok ítélni.
- Helyszínelő, ez igazán izgalmas! Ha bármikor megunná a környezetet, nyugodtan felkereshet, nem ártana egy-két ilyen...hasznos tag a repertoárba.
Ha ellenkezik Andro, akkor majd felkerestetem én. Elvégre amekkora stressz éri az ilyen terepen dolgozó embereket, egy idő után ferdül annyira a szeméyliségük, hogy halgassanak az..észérvekre. Ha jól emlékszem, szinte az egész családja a hasznomra lenne, de ezt már inkább csak magamban jegyzem meg. Alejandro szereti a családját és képes lenne átmenni buldózerbe, ha azt gondolná, hogy rá akarom tenni a karmaimat mindenkijére. Egyelőre azonban Fernando Salazar az, akit igazán nem ártana valahogy bepuhítani.
- Egy séta remekül hangzik.
Csak ennyivel meg is hívattam magam,ha hagyom, hogy magától lelépjen, akkor képes és kikapcsol annyira, hogy eszébe sem jutok. Talán még le is lép a hajóról. Szóval nem, nélkülem aztán nem megy sehová.
Ráadásul, úgy fest, hogy nincsen senkije és mégcsak szeretőt sem tart. Hát ez jó hír, annyira talán mégsem változott meg. A rosszaló sóhaja ellenére, nekem elégedett vigyor kúszik az arcomra. Sokaknak megárt a negativitás, semennyi emelkedő nélkül.
- Ezt jó tudni, mert ha véletlenül jól alakulna a kiruccanásunk, akkor nem kell még erre is figyelnem. Legalább ezt a remek tulajdonságod jól jön majd.
Brilliáns mosolyom, mintha soha semmilyen rossz hangulat vagy szürke felhő nem lenne és nem is lett volna soha felettünk. Elég volt Trsitanra figyelni valamennyire...
- Rövidebb? Mexikóban vagy itt ausztráliában?
Elvégre ezek a nők bármikor, bárhonnan előkerülhetnek. Na nem mintha mostanában annyi kapacitásom lenne másra figyelgetni, mikor itt van Tristan is, aki annyi modell körül sürög-forog, hogy megtörténhet simán, ez-az. Abban pedig nem bízok egyelőre, hogy eléggé sikerült bevésnem magam az elméjébe, a lelkébe. Kíváncsi lennék, hogy Alejandroval mi a helyzet. Ha valóban örül a társaságomnak, akkor van rá esély, hogy egyszerűen nem tudott engem elfelejteni. Ez valamilyen szinten kölcsönös, hiszen ha tényleg teljesen hidegen hagyna, akkor nem tudnék ilyen ingerülten reagálni a jelenlétére.
- Ugyan, már hogyan is téveszteném szemelől a kedvesemet, mikor ez még a nászút első napja?
Megtörölgettem óvatosan az ajkaimat a szalvétával, tudván, hogy a vörös rúzso úgysem fog egyhamar lekopni és különben is túl figyelmesen étkezek ahhoz, hogy nem legyenek makulátlanak az ajkaim.
- Megnézhetnénk majd elsőként a wellnest majd, ha elszívtál egy szivart. Rég nem voltam rendesen megmaszírozva. - Belekaroltam lágyán és kedvesen mosolyogtam, tisztában azzal, hogy étkezés után szeret elpöfékelni egy szál minőségi füstöt. Nekem nem a világom, de nem bánom az illatát. Tud adni a férfiaknak valami különleges aromát, a kölni illatával keveredve. - Mit szólsz hozzá?
Ha elindultunk, hagytam, hogy vezessen. Elvégre ő a férfi és a "férjem", minek ellenkeznék hát? A szobában úgy is csak unatkoznék. Úgysem kell lejelentkeznem még egyelőre anyáméknál és Tristan is dolgozik.

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

A mosolyt tarottam, a pozitív kisugárzást tartottam, ahogy visszatartottam a szemforgatást és a savval átitatott szavakat is, melyik szinte égették a nyelvem. Persze, mindig is gyávának tartottam  hogy nem mert felvállalni és kíváncsian várom, hogy ezt a véleményem sikerül-e módosítania az egy hét alatt. Elvégre úgy indultam el otthonról a papírokat aláírni, hogy egyáltalán nem érdekelt, kivel leszek egy csapatban. Módosítottam volna, ha megtudom, hogy ő az? Persze. De ugyanakkor ebben a helyzetben már kár ezen keseregni.
Hiszen ismer és nagyon jól tudja, hogy akkor van baj, ha semleges vagyok. A gyűlölet és szeretet nálam kéz a kézben járnak és minden gond nélkül helyetcserélnek a szívemben.
- Ennyi? Ennyi jó tulajdonságot tudsz felsorolni Caro? 
Mézédes görbület az ajkaimon és hangszínemben, is mintha mézzel keveredett volna. Már ezen is csodálkoztam, hogy ennyit hajlandó kimondani. Alejandro egy őszinte férfi, ha árulónak is tartom...Én ellenben a külsőadottságain kívül nem hiszem, hogy fel tudnék mot sorolni anélkül, hogy azt kívánnám, nyeljen el a föld.
- Oh, már akkor rájöttem, mikor kisétaltál az ajtón. De persze ez a het tökéletes lesz arra, hogy megmutassam, mit hagytál ki ezzel.
Óh tudok én kedves lenni és nagyon aranyos, csak messzire kell nyúlnom Alice cukormázas sziluettjéig. Mégha nem is mindent úgy fogok tenni, ahogy valóban törtent volna, megérdemli a leckét, hogy lássa: Nálam bizony nem szerezhetett volna megfelelőbbet a maga számára. Akkor nem véletlenül hittem azt, hogy mi vagyunk a világ legkompatibilisebb párja. Csak egyértelműen én hajlandó lettem volna neki mindenem odaadni, míg ő nekem nem. 
- Si...akkor minden csodás volt. Azóta sem sok olyan férfivel találkoztam, aki egyáltalán megközelít.
Nem mintha annyira keresgéltem volna mondjuk, Tristan is csak úgy véletlenül pottyant elém az ezüst tálcára. Ő felveheti a versenyt Alejandroval, ő elég komoly, vagyonos és megbecsült, jóképű és talán jobban formálható, mint Alejandro. Ugyanis a mexikói sajnos túl makacsul ellenkezne, ha megpróbálnam befolyásolni. Rá egyszerűen nem hat. Vagy mégis? Meglátjuk, hogy alakul ez a hét.
- Pedig ez az út, ha minden igaz, másról sem fog szólni mint a megjátszásról, a kellemetlen helyzetekről, mindkettőnk részéről.
Azokat a különleges, forró sivatagra emlékeztető szemeket mélyen bevonzottam a saját kék íriszeimmel, amennyire lehetett. Nem tagadhatom, hogy mindig ez volt az egyik kedvenc időtöltésem vele. A szemeibe nezni és hagyni, hogy beszippantson. Ezúttal fordítva kell, hogy legyen. Jó ha Alejandro Salazar az én pártomon van. - Vagy hihetek annak, amit mondtál és tényleg örülsz nekem?
Az ilyenekben nem szokott hazudni, talán nem is tud hazudni. Egy vonása ami tetszett, nem kellett tőle váratlanra számítani..leszámítva a kapcsolatunk végét. Vonásaimon persze lágyítottam a kérdéshez, mint régen mikor mondott egy kedves dolgot és én majd elolvadtam, hogy engem tényleg ennyire szeretnek.
- Igen van egy különleges ízlésvilágod, szóval jobban teszed, ha fogat mosol utána, ha csőrözni akarsz később Nando. - Letettam az étlapot es kedvesen vigyorogtam, ami szinte fájt. Nem szoktam ezen izmokat gyakran használni. - Hiszen, én ellenben nagyon váligatós vagyok és nem csak a enteriőrt figyelem árgus tekintettel.
Tessék Dr Alejandro Salazar, ezt védd ki! A kedves, szerelmes, intimitással viccelő feleséget. Tudok én igazán tüneményes és vonzó lenni, ha akarok. Nem véletlenül mondna azt anya, hogy igazából minden a nőn múlik. Lehet kicsit bizonyítani akarok magamnak is, hogy a vonatkatasztrófa ellenére is képes vagyok a vonatot úgy vezetni, mintha új lenne. 
Ki tudja? Alice egy furcsa jelenség.
- A PR-ban veszek inkább részt. Nemrég szereztem modelleket egy igen jó ügynökségtől, akik reklámozzák az új kollekciót. 
Tristan egy remek kapcsolatnak bizonyul, kétség sem fér hozzá, mégha inkább ki is marad az alvilágibb rétegből. Én pedig élvezem az ügyintézést és anyáék ékszereinek a népszerűsítését.
- Igen? Mit kell érteni ezalatt, hogy kezd besokalni Fernando? A munkája rengeteg vagy kezd rájönni, hogy ezt a mocskos világot feleslegesen igyekszik megvédeni?
Ha az utóbbi, lehet, nem árt makd felkeresni és elbeszelgetni vele. Lehet, tudnék neki olyan ajánlatot tenni és munkát ajánlani a szervezeten belül, ami kecsegtet rendes feljebb lépési lehetőséggel és több pénzzel is járna. Persze, ahhoz a rendőrség berkein belül kéne maradnia.
- Nem terveztem még visszavonulni. Mindig szeretem feltérképezni először a helyet, ahol nyugovóra hajtom a fejem nap végén. Neked mik a terveid kedves férjuram?
Egy falatot ezek után a számba vettem, finoman, lassan, minden minimétert kiélvezve és finom, de Andro számára jól hallható sóhajjal hunytam le a szemeimet egy pillanatra. Szitne otthon éreztem magam, olaszországban. - Elégedett vagy az ízekkel és az állaggal Andro?
Kedvesen kérdezem tőle, végig figyelmesen kémlelve a tekintetét, az arcának finom mozzanatait. Tudnom kell, hlgy ha esetleg úgy alakulna a hét, hogy ismét közelebb kerülünk egymáshoz, akkor mennyi lökes kéne neki, hogy ezúttal hivatalossá is tegye a dolgokat. 
- Egyébként visszatérve a kérdésedre nem, még nincs semmi igazán komoly, pláne nem saját család. Na és neked? Szereztél már a helyemre valakit vagy csak névtelen arcokat gyűjtöttél? 
Hozzám ugyan nem érhet fel senki, de tudjuk, hogy a mexikóinak igen furcsa ízlése van. 

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

Ha volt egy tulajdonsága Alejandronak, amit igazán...értékeltem benne, az a végtelen nyugalma volt. Szinte sosem hagyta el egy szitok szó sem az ajkait és mindig odafigyelt a modorára. Ez mind párosult egy igen figyelemreméltó külsővel, egy rakás pénzzel és nem kevés ismerettel arról, amilyen körökben forgok. Nem csoda, ha pár éve azt hittem, hogy őt csakis nekem teremtették. Be kell vallanom, hogy akkor mikor különváltunk, valami meghalt bennem. Hülye voltam és hagytam, hogy túl nagy hatással legyen rám egy férfi, mikor legbelül tudtam, hogy egyik sem érdemli meg a könnyeimet. Csak úsztam és úsztam az árral, míg egyszer meg nem lepett Alejandro egy vízeséssel, ami után egyszerűen nem bírtam a vízsfelszónre törni. Sokáig. Jobban ismert, mint bárki a világon és mégis elvárta, hogy megértsem amit tesz.
- Igen...hát, az megkönnyítette volna dolgokat. 
Nem akartam azt mutatmi felé, hogy még mindig haragszok, jobban szeretem hidegen tálalni, mintha már nem is érdekelne. Ezt azonban lehetetlennek éreztem. A nyomás a mellkasomban csak akkor enyhült, amikor hangot is adtam érzéseimnek. 
- Azért vicces, hogy végül csak a feleségednek kell lennem, mert így a végén még kiderül, hogy nem nyílik meg a föld alattad és önt el a pokol lávája, hogy a Sátánnak elég ropogósra légy sütve mielőtt megenne.
Ejnye Dalila, elég lesz a passzívagresszív kitörésekből. Ez a férfi az, akit valahol nagyon megszerettél régen és képes lettél volna neki adni mindened amid van. Az a baj, hogy most, a valóságban már van egy férfi, aki betölthetné ezt az űrt. Aki szinten ugyanolyan jó tulajdonságokkal rendelkezik, mint Alejandro. Tristan ez a férfi.
- Nos, én sem akarom kellemetlenebbé tenni ezt az egy hetet, mint amilyen. Próbálok majd odafigyelni...
Elvégre felnőtt nő vagyok és nem hiányzik, hogy nehezítsem a dolgokat és kínosabbá váljon az egész. Elvégre Alejandro tényleg egy igazi úriember tud lenni, tudom, hogy nem lenne velem tiszteletlen. Nála alkalmasabb társ nem igazán lenne ehhez a feladathoz. - Csak..egy kis idő kell míg megszokom a gondolatot.
Ez nem bocsánatkérés volt vagy kérés, hogy legyen elnéző és türelmes. Nem is tudom, miért mondtam. Lehet Alice, aki őszintén szerelmes volt belé, nem hagyja, hogy lekezelő vagy "gonosz" legyek Alejandroval. 
- Fernando Torres...ez nem egy focista neve?
Gyorsan kellett reagálnom, nehogy megejtsek egy mosolyt felé. Nem szeretem ezt. Amikor mosolyra késztetnek valamivel pedig depizni van kedvem. Depizni? Mi vagy Dalila? Megint tizenhárom éves? Összeszedtem magam, hogy Daniela Torrs tudjak lenni, Alejandro, azaz Fernando felesége. Lehet ez a kulcs? Így kellene felfognom ezt a feladatot, hogy olajozottabban menjenek a dolgok? Igen. Ő nem...Alejandro, hanem Fernando. Így talán képes leszek végigvinni a dolgot komplikációk nélkül.
- Frenando, a te ízlésvilágodat nehéz lenne elfelejteni, mert nagyjából minden beletartozik, ami emészhető. 
Egy apró mosolyt engedtem meg az ajkaimnak, szemeim elindultak a szokásos körútjukra, miközben hagyta, hogy belékaroljak.
Alejandro már olyan sok mindent megkóstolt a világon, hogy őszintén csodálkozok, ha egyéb élőlényekbe nem kósolt bele. 
- Tudod jól, hogy nem vagyok édességpárti. 
Nincs különösebb ízlésvilágom az ételek terén, csak legyen minőségi és nem hétköznapi. 
Hálás mosollyal bólintottam az álférjem felé és leültem az egeszen kényelmes székbe. Egyenes háttal, a bokáimat keresztezve, ahogy illik egy hölgynek. Most nem vágytam nehéz ételre, hanem valami igazán olaszra. Fehérboros rizottó, póréhagymával, parmezánnal, erdei gombákkal és spenóttal. Tökéletes lesz. 
- A bor jó választás. 
Szerencsére hamar ki is hozták, így élvezhettem a gazdag aromákat, amit a bordó színű italunk bozrosít. 
- Nos, mondjuk úgy, hogy megfelelő. Egyelőre azonbam még nem sokat láttunk belőle és szinte sosem azonnal derülnek ki a gondok.
Mot sok más területén az életnek, a rejtett kis hibák még váratnak magukra, én pedig nyilván türelmesen figyelek, mint a sas. Semmi sem kerülheti el a figyelmem.
- Jól vannak, nyitottunk egy új ekszerüzletet és most azzal vannal elfoglalva.
Behunytam a szemeimet és probáltam szétvalasztani az ízeket gondolatban. Szinte lehet érezni a borban, amikor vulkanikus talaj táplálja azokat a szőlőszemeket, amikből később ez a kissé pikáns és különleges ital készül. Apám és én is ezt preferaljuk, míg anya a fehér, édes borok felé húz.
- Na és a kedves testvéreid?
Nem akartam még mesélni neki a legutobbi rajtaütésen, amiben Kaserez keze volt és ahol az új jövendőbelim mesésen teljesített. Az ujjaim finoman tartotrák a fényes üvegpoharat, amiben a bor körkörös táncot járt az én akaratomra. Az egyetlen mód, amit igazán elfogadok. 

Dalila & Andro

"The past is never dead. It's not even past."

Az újratalálkozás a látszat ellenére teljesen felkavarja a rég szunnyadó tengert, mely Dalila hatására újra háborogni kezd attól a pillanattól kezdve, hogy először megpillantom őt. Nem volt túl felhőtlen az elválásunk, s mélyen a tekintetébe nézve most is azt érzem, hogy egy szemernyi sértettség sem csillapodott benne, sőt, talán az utálata most kapott igazán szikrát, s talán megszűnt benne minden jó, amit felém érzett, helyet hagyva minden rossznak. Ezt látom szemeinek mélyén, vagy csak én képzelem oda nagyon is reálisan? Már magam sem tudnám megmondani. A feszültséget szinte harapni lehet közöttünk, mely még a szobánk mélyén sem látszik csitulni.
- Én sem terveztem volna ezzel az úttal, ha tudom, hogy te leszel a párom. Újra... – egy csepp iróniát igyekszek szavaim mélyére csepegtetni, de ez nem igazán sikerül. Egyenes embernek tartom magam, nem az én asztalom az ironizálás.
- Nem magam miatt. Sokkal inkább miattad. – hangom könnyedén száll a levegőbe, miközben pár apróságot kipakolok az éjjeliszekrényre. Bennem Dalila nem érezhet sértettséget. Tény, hogy csalódtam benne régen, mikor elváltunk, hiszen álmaimban sem gondoltam volna, hogy ő ennyire önző, hogy a megértés halovány jelét sem volt képes mutatni irányomba. Azonban nálam ha a sértettség vagy bosszúvágy hosszútávra szólna, akkor egész egyszerűen kiiktatnám a probléma forrását. Ezek az esetek azonban sosem személyesek, s ha volt ilyen a múltban, azt csak a családom miatt tettem. Akiket szeretek. Dalila iránt sem táplálok semmiféle rosszat, igyekeztem mindig a szép emlékekbe kapaszkodni, melyekből bármilyen hihetetlen, bőven kijutott nekünk. Vagy csak nekem? Ki tudja már, hogy egy mesés mosolya mennyire volt őszinte, s mennyire volt álca?
- Én azért nem bánom egyáltalán, hogy egy hét erejéig újra egy pár leszünk. Régen is szerettem a társaságodban lenni, és a körülmények ellenére ez a részemről egyáltalán nem változott. – felelem őszintén azzal a hatalmas nyugodtsággal, melyet mindig is a sajátomnak tudhattam. Dalilához sem volt sosem egy tiszteletlen szavam még akkor sem, mikor megérdemelte volna. Vajon emlékszik még arra a mélységesen nyomasztó csendre, ami akkor telepedett közénk, mikor végleg kiléptem az ajtaján és vissza sem néztem?
- Én azért bízom benne, hogy nem minden perced lesz keserves mellettem. Igyekszek ez ellen majd tenni is. – a magam módján, a saját módszereimmel, még ha erre egy szemernyi esélyt sem látok. Még akkor sem, ha a mi fejezetünk nem az érzelmek hiánya miatt zárult le. Közben ő elvonul, s érzékelem a zár kattanását nagyon is jól, melyből tökéletesen leszűröm, mennyire ki akar zárni, holott tudja jól, hogy úriember vagyok, s régen sem volt egyetlen tiszteletlen megmozdulásom sem az irányába. Amíg öltözik, én is magamra öltök egy fekete inget, melynek utolsó gombját épp akkor tolom a helyére, mikor visszaérkezik.
- Fernando Torres szolgálatára, kisasszony. – Dalila szemrevaló teremtés, ezt kár is tagadnom. Mindig a tökéletesre törekedett, s büszke vagyok, hogy ennek egy kicsiny darabjához az én kezeimnek is köze van az egyik legkellemesebb helyen, mely egy hölgyön létezhet. Nem véletlenül, a mellimplatátum hozott minket közelebb egymáshoz. Vajon a büszkeségét mennyire csorbíthatja a tény, hogy a munkám talán élete végéig ott lesz a testén?
- Már azt hittem, hogy elfelejtetted a különleges ízlésvilágom, de ezek szerint mégsem. – mosolyogva nyújtom karom, s elkönyvelek magamnak egy piros pontot ezért az elszólásért. Azért kár lenne azt hinni, hogy nem figyelek. Mindig, minden körülmények között elemzem a környezetem, mely egyelőre Dalilára korlátozódik le.
- Tudod jól, hogy nem vagyok finnyás, úgyhogy inkább abban reménykedjünk, hogy a te ízlésednek megfelel minden. Mire vágysz? Egy kis könnyed salátára, vagy valami különleges fogásra, esetleg egy hatalmas édesség bombára? – az étkezőbe érve az ablak mellett foglalunk helyet, én pedig kihúzom Dalila székét, mielőtt leülnék a sajátomra. Az étlapot kezembe fogva először is egy igazán ritka borra esik a választásom, másodszor pedig fakéregben sült rókagombás bélszínre bökök. Részemről ennyi, s ha a pincér távozik köreinkből, akkor nem áll szándékomban elsüllyedni a kínos csendben.
- Igazán kellemes meglepetés ez a hajó, nem gondolod? Kielégíti az igényeidet? – azokat aztán nehéz megütni. Még nekem sem sikerült sajnos... Közben megérkezik az italunk, melyből egy hűsítő kortyot hamar magamhoz is veszek.
- Chiara és Martino remélem, jól vannak. – teszem hozzá a korty után. Érezheti az igyekezetem, nem áll szándékomban hagyni a negatív érzések uralmát, még akkor sem, ha érzem, mennyire dominálni akarnak.

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

Dugóba keveredtek, hát persze. Mivel hölgy vagyok, nem fogom a szemeimet forgatni, vagy látványosan savanyú arcot vágni az érkezesére. Az igazság az, hogyha valóban dugóba is keveredett, én akkor sem hiszek neki. Nem tudom, hogy valaha is bármit bevennék-e amit mond gondolkozás nélkül, mert Dalila Alice Ranieri nem felejt. Egek, arra is emlékszek, hogy milyen ruha volt rajta, mikor készültem magam neki odaadni, ő pedig közölte, hogy nem fog feleségül venni. 
Még tökéletesre fejlesztett mosolya sem rendített meg, melytől korábban olvadozni tudtam vola. Kezébe adtam az enyém és a saját tökélyre vitt mosolyomat adtam hozzá. 
- Tudom. 
Válaszoltam őszinte elégedettséggel, ami a külsőmet illeti. Még aludni is úgy fekszek le, hogy a hajamat minden kis csomótól megszabadítom és van egy félórás arcápoló rutinom is. Kezem kihúztam az övéből és a csípőmre helyeztem, mint pótcselekvés, hiszen majdnem a ruhamba töröltem. Bármilyen más társasagban megtettem volna.  
- Te sem panaszkodhatsz túl sokat.
Angyali mosolyom mögött nagyon jól ismeri a valós tartalmat, ezért is akarta valószínűleg félrehívni a megbízót, akinek lássuk be, nem sok esélye van egy olyan bivalyerős férfi ellen mint Alejandro. Minez a sok idő eltelt azóta és most először azt kívántam, hogy sikerrel jár. Természetesen el tudom játszani a szerető feleségét egy hullának is, de reméltem, hogy élvezni fogom ezt a luxus utat, aminek így a lehetősege, szinte nulla.
Alejandro azonban nem sokra rá aláírta azt a papírt, megtörve a kis reményt is. Ismét. A férfi aki nem akart felvállalni, most eljátsza, hogy a férjem..micsoda irónia.
A hajón állva, lesve ahogy távolodunk a parttól, úgy éreztem magam mint egy gyerek, akit bezártak a sötét szobájába, hogy szembenézzen a félelmével és lássa, nincsenek is szörnyek. Annyi a különbség, hogy az enyém éppen mellettem állt és nem tíz percre, de egy hétre leszek vele összezárva.
Szótlanul vonultam mellette a szoba felé, nagyjából mindent jól megfigyelve, hogy megfelel-e az ízlésemnek, hogy okot találjak arra, miért mondom vissza. Találjanak jobb hajót  ez koszos, kicsi, unalmas..de sajnos be kellett latnom, hogy egyik sem volt. Rég nem pakoltam mar el a saját cuccaimat, de Alejandro nem a cselédem és egyébként sem akarnam, hogy ő érjen hozzá az intimebb dolgaimhoz.
- Jól gondolod, nem lennék itt. Minek is terheltelek volna azzal, hogy velem megjelenj a nyilvánosság előtt?
Arcom nyugodt, hangom kedves de minden savat éreztem róla égetni a nyelvem. Igen, szörnyen fájt akkor ez a dolog mostanra viszont az a fájdalom és szeretett olyan érzéssé vált bennem, amit el sem tudok magyarázni, talán nincs is nála nagyobb ellenfelem, úgy, hogy igazából semmit nem tett, csak elengedett. 
Mire feltette a következő kérdést, már szinte végeztem is az egyik bőröndöm kipakolásával. Nagyot sóhajtottam és a szekrényre koncentráltam a szemeimmel, hogy eldöntsem, mit vegyek fel. - Átöltözök, Daniela Torressé válok és mar mehetünk is, ha már csinálni kell, csináljuk jól.
Elvonultam a fürdőbe, jól hallhatóan, tüntentőlegesen kulcsra zártam az ajtót és felvettem a selyemből készült, pezsgőszínű nyáriruhámat, miután felfrissítettem magam egy kicsit. Ha Alejandro még a szobában volt, odasétáltam hozzá, karjába fontam jobbjánál az enyémet és úgy hagytuk el a privát kis körletünket.
Az egész hajó hatalmas és elegáns, szerencsére értelemszerüen ki volt táblázva az útvonal. 
- Kíváncsi leszek a menüre Nandító, vajon megfelel-e a különleges ízlésvilágodnak?
Az Estefaniától vett becézgetést szorgalmasan átvéve intéztem hozzá egy ártatlan, de annál mélyebb mondatot. Biztos nem lesz emberi hús a teríteken, viszon úgyis mindenféle tengeri nyavalyát képes megenni. 

Dalila & Andro

"The past is never dead. It's not even past."

Egy nyughatatlan léleknek semmi sem parancsolhat megálljt, még egy kórházi kényszerszabadság sem. Tudtam jól, hogy a nyár eleje arról fog szólni, hogy az épület egyes részei felújítás alá kerülnek, mint az én rendelőm is, de már készültem berendezkedni máshova, mikor az egyik titkár értesített arról, hogy mivel sok szabadságom van még, így két hétre inkább távozóra kellene fognom. Most ugyanis ebben a két hétben egyáltalán nem lesz fontosabb műtétem, leginkább apróságok és megbeszélések vártak volna rám, melyek egyik fele halasztható, másikat pedig a többi sebész is meg tudja oldani. S mit tesz hát ilyenkor egy örökké buzgó lélek? Nem ül le pihenni és relaxálni, hanem azonnal beleveti magát a kétes ügyek sűrűjébe, amit jelenleg keresnem sem kellett. Egy ideje már szükségem van némi információra egy olyan gazdag alaktól, akit szinte lehetetlenség elérni, most azonban remek lehetőségem adódott arra, hogy közelebb férkőzzek hozzá. Nagy meglepetésemre össze tudom kötni a kellemeset a hasznossal, hiszen egy mesés utazás vár rám Bora Bora szigetére, ahol amellett, hogy pár lazító ital kíséretében közelebb férkőzhetek az illetőhöz, elmerülhetek a szigetvilág luxusában, s miközben dolgozok, szoríthatok egy kis időt a pihenésre. Lesz ugyan mellettem valaki végig, hiszen természetesen nem mehetek önmagamként, ugyanis kifejezetten házaspárok hivatalosak erre az útra és a szigetnek annak a szegletére, de mit számít ez? A megbízóim minden bizonnyal nem egy tudatlan fruskát raknak majd mellém, aki az első percben kész lebuktatni. S bár Estefaniát szívesebben elhoztam volna, hogy egy kicsit tovább görgessük az elmúlt két hét forgatagát, sajnos erre egyáltalán nem volt lehetőségem, s mivel ez is hirtelen jött számomra, mint oly sok minden, ezért magára kellett őt hagynom, lemondva egy vacsorát és egy cukrászdát. Kár érte. Majd kiengesztelem őt, ha visszatértem. Most azonban ideje előre tekinteni!
Egy kisebb barna bőrönddel érkezem, fehér ingben, egy krémszínű nadrágban, s egy fekete cipőben. Elegánsan festek, de hát meg is kell adni a módját ennek a luxus hajóútnak, ami ránk vár. Előtte azonban még pár papírt alá kell írnom, hiszen alvilág vagy sem, kétes ügyek vagy tiszták, szabályok azért mindenhol vannak. Nem adom tovább a megszerzett információt, nem ölöm meg a társam és hasonlók, amikért felelősségre vonhatnak. Az ajtó nyitódik hát, s azonnal meglep az a nagy öröm, amivel fogadnak. Egy kósza gondolatban azért megjegyzem magamnak, hogy ez kissé... Furcsa.
- Üdvözlök mindenkit, remélem, nem késtem sokat! Sajnos dugóba keveredtünk. - a megbízó lép oda hozzám egyből, megdicséri az öltözékem zavartan, s közli, hogy mennyire örül nekem. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöznek, mosolya pedig egyáltalán nem őszinte. Érdekes.  
- Ami a partnerét illeti... - mondata közepén még nyel is egy nagyot, mikor megérkezek a szőke hajú kisasszony mögé.
- Biztosan te vagy... - a szó itt bennem is megragad. Homokszín szemeim annyira elkerekednek egyetlen pillanatra, hogy kis híján még a szívem is megáll. Ám én a higgadtságomról vagyok híres, így előveszem hamar meleg mosolyom, s kezem nyújtom a velem szemben álló felé köszönésképp, melybe ha belehelyezi a sajátját, akkor épp olyan csókot hintek kézfejére, mint régen. Ha nem, abban az esetben visszahúzom a sajátomat.
- Dalila, épp olyan elbűvölő vagy, mint mindig. - bólintok felé elégedetten, de közben a szívem épp ki akar szakadni a mellkasomból. Az elválásunk pár éve, nos... Nem volt épp felhőtlen. Sőt, eléggé viharosra sikeredett, s azóta nem találkoztunk, nem beszéltünk. Pedig minden majdnem szépnek ígérkezett, egy valami volt a bökkenő. A nyilvánosság. Amit én akkor nem vállalhattam, s ez bizony egy olyan nőnek, mint Dalila, lényegében egyenlő volt egy hátba szúrással. Azóta is mardos a bűntudat, bevallom, ezért is ér akkora sokként, hogy újra látom őt annyi év múltán.
- Beszélhetnénk egy percre? - helyezem kezem a megbízó vállára, aki egy nálam alacsonyabb, kopaszodó, szemüveges figura, s a külvilág számára enyhén megszorítom. Valójában érzem, ahogy a válla halkan roppan a tenyerem alatt.
- Ha megbocsátasz egy pillanatra... - bólintok bocsánatkérően, azzal kivezetem az irodából Rogert, aki pár perc alatt kap egy szép fejmosást. Nem értem, honnan merte venni erre az egészre a bátorságot, hiszen tudja jól, hogy Dalila és köztem egyáltalán nem felhőtlen a viszony. Erre tessék. Épp most kell elmerülnöm a múlt árnyékában? Pont most? Amikor olyan jóra fordultak a dolgok Sydneyben? Hihetetlen. Ettől függetlenül mikor visszalépek, mégis valahogy azt érzem, hogy jó őt látni ennyi év után is. Még akkor is, ha minden bizonnyal a pokol mélyére kíván engem, hogy ott égjek örökké. Ideje lesz elővennem a békítő, kedvesebbik énem, ha nem akarom, hogy ez az egy hét Dalila dühös tüzétől lángoljon, s ezzel mindent elrontsunk. Aláírom hát magam is a papírokat, majd kezembe véve a bőröndöm fogantyúját megállapodok mellette indulásra készen. Egyelőre azonban sokan vannak körülöttünk, kár lenne bármibe is belekezdeni addig, amíg nem érünk fel a hajóra, s nem hagyjuk magunk mögött ezt a várost. Ez pedig egy órán belül meg is történik, mikor a luxushajó halk robajjal indul meg kifelé a kikötőből, ahol már csak mi ketten vagyunk a társaságból. S ahol már én vagyok Fernando Torres, a módos spanyol üzletember.  
- Nem gondoltam volna, hogy újra összesodródunk, főleg nem ilyen váratlanul. Te tudtál róla, hogy én leszek a másik fél? - ezt már a szobában kérdem tőle az ágy szélén ücsörögve, miközben pár holmit kipakolok a franciaágy melletti éjjeliszekrényre. - Hova is gondolok... Akkor már biztosan nem lennél itt, jól sejtem? - bűnbánó mosollyal lesek magam mögé, de valahogy sejtem, hogy Dalila ennyi év után sem tudott megenyhülni. - Lenne kedved velem ebédelni? - nem is tudom, hogy fogjak bele, s talán nem is lenne célszerű feleleveníteni a múlt ezen borús szegletét, ami sok bajjal járt. Meglátjuk, hogy Dalila hogy viselkedik, milyen érzések kavarognak benne, s az alapján mérlegelek majd. Egyelőre egy kellemes ebéd a fedélzeten jó kiindulási pont lehet. Remélem...

Alejandro & Dalila

"I'm not afraid to stir up the ditch-water. "

Bora Bora, a Föld egy parányi kis menyországa, elsőszámú úticél a nászutasoknak. Annak idején még én is szemezgettem vele, még mielőtt megismertem volna Tristant és Jane-t meg az egész katyvaszt, amit magukkal hoztak. Még mikor hittem a szerelemben és azt hittem, az életem másról is szolhat majd mint a Maffiáról. 
Mennyi minden változhat egy szempillantásnyi idő alatt. Akkor azt hittem, hogy Alejandronak és nekem ugyanazok a céljaink a kapcsolatunkkal. Végül majd elvesz feleségül és igazi nagyhatalommá válunk. Nos, nem így lett és végül rájöttem, hogy én magam nagyobb hatalom tudok lenni, mint bármilyen férfivel együtt lennék. 
Ismét elem tettek a gyűlésen egy köteg papírt, amit az ügyvédeim már átnéztek, szóval tudtam mi áll benne.
Bora Borán van egy beszállítónk jelenleg, aki fontos csomaggal röppent oda...az ÉN csomagommal és hát, ha hegy nem jön Dalilához, akkor Dalila megy a hegyhez de akkor az a hegy rohadtul meg fogja bánni, mert el fogom dózerolni. 
Elvileg majd találkozok valahol azzal, aki a társam kesz ebben, ugyanis egy megmagyarázhatatlan okból az üdülőhelyre csak házastársak mehetnek. Házastársak...Hogyisne. Tristant akartam vinni, de egy az, hogy a hegyekbe utazott valami munka kapcsán, a másik az, hogy nem akartam ebbe belekeverni. Egyébként is csak el kell játszani a házasságot, nem megélni és nekem a színészet úgy megy mint a légzés.
A papíron az aláírásom, vékony, elegáns vonala díszelgett, mire az ajtó kinyílt és örvendezve álltak fel a többiek. 
"- Végre megérkezett Mr Salazar."
Istenem, csak azt ne mondd, hogy Ő fog belépni az ajtón!
Márpedig, aki felénk araszolt, nem volt más mint Alejandro Salazar...a mosolyom pedig nem is lehetett volna ennél hamisabb.