the party gets started

Sarah & Patrick

Never trust a woman. When will I learn this rule?

Amanda Barker. Huszonhárom éves, egyetemista hallgató. Az Új-Dél-Wales Egyetem jogi karán tanul. Az idei évre cserediákként érkezett Németországból. Hetvenhat órája tűnt el, vagyis az esély, hogy élve megtaláljuk, a statisztikák alapján elég szegényesre szűkült. A legnagyobb akadályt mégsem ez jelenti, hanem a mellettem ücsörgő, megrögzött hölgyemény, aki minden érvünk és igyekezetünk ellenére kijárta, hogy megszerezze tőlünk az ügyet.
Sarah D. Adler, a gyilkosságiaktól; sosem volt igazán szimpatikus, annak ellenére, hogy ezidáig egyszer sem volt vele közvetlen kapcsolatom. Az épületen belül terjengő pletykák egy végletekig makacs, önfejű és gátlástalan nőszemélynek írják le, akivel képtelenség csapatban dolgozni, talán épp ez az oka, hogy beépítettként tevékenykedik. Bárhogy is, egyelőre csak megerősített benne, hogy a megérzésem sosem hagy cserben.
Furcsa volt ilyen körülmények között találkozni vele, a hivatalos, ügynököknek szóló dress code-tól ennyire ellentétes felállásban, ha nem tudom, kivel állok szemben, elsőre talán fel sem ismerem. De így talán egy fokkal nekem is könnyebb lesz elvonatkoztatni, és ha rá nézek, nem az lesz az első gondolatom, hogy szívesen belefojtanám egy rózsaszín koktélos pohárba.
Nem voltam kellemes, sem kíméletes vitapartner már az irodában sem. Nehezen viselem, ha megpróbálnak félreállítani egy ügyről, amibe már jócskán beleástam magam; még kevésbé vagyok hajlandó holttest nélkül gyilkossági ügyként kezelni a szóban forgó esetet. De Miss Adler gond nélkül elintézte, hogy megérkezzen az a bizonyos telefon, amire már nem volt olyan válasz, hogy nem.
Le kellett állnunk róla, mégpedig azért, mert az egyik gyanúsítottunk megegyezett azzal a férfival, aki körül Sarah is jó ideje szaglászik már. Valahol meg tudom érteni, hogy nem akarta kockáztatni, hogy megzavarjuk az akcióját, de azt nem tudom elfogadni, hogy le kell mondanunk erről a lányról, hogy a kívánt nagyobb halat minél könnyebben kifogjuk. Lehet, hogy nekik több információjuk van Clevelandről, de Amandáról semmit sem tudnak.
Kellett egy éjszaka, hogy kieresszem a gőzt. Hogy vegyek két nagylevegőt, és megpróbáljam elengedni a dolgot, de egyszerűen nem tudtam. Inkább nagy nehezen átléptem a büszkeségem, és másnap újra felkerestem. Tudtam, hogy Cleveland puccos estélyt ad, és azt is, hogy a beépült szerep révén hivatalos volt rá. El akartam érni, hogy vigyen magával, elvégre attól, hogy nem az én ügyem, ő még hasznát veheti az Amandáról összegyűjtött tudásomnak, ha összedolgozunk, talán mindkettőnk motivációja célt érhet.
Hogy végül mi győzte meg, azt nem tudom, de este, pontban hét órakor érkezett meg a taxi, amiből már az eseményhez igazított Adam Lloydként szálltam ki, ideje nagy részében New Yorkban szorgoskodó üzletemberként, hazudott kapcsolatban ezzel az elragadó teremtéssel, akivel a legnagyobb szerelem látszatát kell keltenünk.
Cleveland velem eddig még nem találkozott, Sava és Dex jártak bent nála a cégnél, mikor Amandával kapcsolatban kérdezősködtek, így technikai akadálya lényegében nincs, inkább azon múlik, mennyire tudom félretenni a valós érzéseimet.
- Remélem, mindig is így képzelted a jövendőbelid – igazítom meg a nyakkendőmet, mielőtt kisegítem az ülésről, már ha él a lehetőséggel. Egy kis élcelődésnek nehéz ellenállni, nem is áll szándékomban, ennyi payback nekem is jár, ha már miatta kell elviselnem ezt az egészet. – Nyugtass meg, hogy Cleveland ágyában nem kutakodtál információkért, különben nem lesz túl őszinte a mosolya, ha meglát.