Alice Grey

Alice Grey

A gyógyítás által mi magunk is gyógyulunk. Ez a szeretet varázsereje.

Az erősségeim? Huh ez egy nehéz kérdés. A szüleimtől sosem kaptam dícséretet, vagy ha igen azt is inkább a külsőmre. Így magam sem tudom pontosan, hogy mik is lehetnének az erősségeim. Tény elég sok elismerést kaptam a munkám során, az egyetemen is az elsők között teljesítettem. Kitartó vagyok és igen jó a memóriám. E nélkül nehezen is tudtam volna elvégezni az orvosit. De ez valóban erősség? Nem inkább csak a neveltetésem eredménye? Már kiskoromtól kezdve azt nevelték belém, hogy a legjobbnak kell lennem.
A betegeimmel türelmes vagyok. Egy egész napos rohanás után is mindig a legjobb oldalamat mutatom a betegeimnek. Senkinek sem lehet könnyű a kórházban lennie. Senki sem akar oda jutni, így igazán megtehetjük azt értük, hogy kedvesek és türelmesek vagyunk velük.  A legnagyobb gyengeségem az, hogy ezt a kérdést sokkal könnyebbnek vélem, mint az előzőt. Egy percig se gondolkozom el azon, hogy mit is sorolhatnék fel itt. Eléggé magamba forduló vagyok. Nem barátkozom könnyen, csak az igazán türelmesek ismerhetik meg a valós oldalmat. Azt a nőt, aki rajongásig szereti a fagyit, aki szeret jót nevetni egy filmen, aki képes órákig nézni az úszkáló halakat az akváriumban.
Ebben sajnos az sem segít, hogy túlságosan is a munkának élek és képtelen vagyok nemet mondani. Vagy legalább is nagyon ritkán. Ezt sokszor ki is használják én meg hagyom. Nem állok ki magamért, mert félek a konfliktustól. Sosem kiabáltam, vagy álltam le veszekedni. Ha valaki elém tolakodik a sorban kedvesen jelzem neki, hogy előbb voltam itt, de ha ennek ellenére sem megy hátra nem piszkálom őt tovább.
Hogy végre merjek az lenni, aki igazán vagyok.  Hogy a gyengeségem miatt egy olyan életet fogok leélni, amit gyűlölnék.Bár nem mondhatni, hogy egy minta életet élek mégis egészségesnek mondhatom magam. Nem járok el rendszeresen tornázni. Mikor időm és energiám engedi néha elmegyek futni, de mondjuk úgy, hogy talán havonta-kéthavonta egyszer jut erre sor. Mind a mellett az étkezésem sem követendő példa. Vannak olyan napok, mikor csak egy alma kerül a gyomromba, vagy tömérdek liter kávé.

Sokan azt gondolnák, hogy áldás egy gazdag családba születni, hisz mindent megkapsz, amit csak szeretnél. Hatalmas ház, vagyon, nincs semmi dolgot, hisz mindenre van embered. Szinte csak enni nem esznek helyetted… Igen ez valóban így van… Vagyis sok családban biztosan. Én viszont nem ezt tapasztaltam. Igaz nem is panaszkodhatok, hisz tényleg megvolt mindenem… Csak egy dolog hiányzott… Mégpedig a gyerekkorom. Nem mentem ki a játszótérre a többi gyerekkel játszani. Nem labdáztam, vagy fogócskáztam. Suli után egyből hazahoztak és jöttek a különórák. Ének, tánc, zongora, lovaglás, illemtan és még sorolhatnám őket. Még gyerekként egy-kettőt talán még élveztem is, de ahogy egyre jobban megismertem a mi kis világunkat… Nos kezdtem kissé irigykedni az átlagos gyerekekre, akik eljárnak fagyizni, vagy mozizni a szüleikkel, barátaikkal… Az én szüleim nos… Apát szinte sose láttam. Ő dolgozott, neki köszönhettük azt, hogy olyan jó körülmények között élhettünk, élhetünk. Édesanyám meg… Ő néha megjelent a különóráimon, beleszólt az életembe, ha esetleg valami olyasmit csináltam, vagy éppen vettem fel, ami nem tetszett neki…
-Drágám mi van rajtad? Neeem, ez nem lesz jó. Jól kell kinézned, hisz ő Nicholas. Azt mondják, hogy sokra viheti még. Az apja nyomdokaiba fog lépni. Nem is lehetne tökéletesebb. Szóval légy udvarias, kedves, illedelmes és mutasd meg azt a gyönyörű mosolyodat.-A kezembe nyomja az általa kiválasztott ruhát, majd végig néz rajtam.
-Mi a baj kicsim? Miért vagy ennyire szomorú?... Még mindig amiatt a fiú miatt? Jaaj édesem.-Odalép hozzám és megölel engem. Már már azt hinném, hogy tényleg megérti min megyek keresztül, de végül ismét megszólal és újra összetörik bennem valami.
-Ne bánkódj miatta. Amúgy sem illett hozzád. Koszos autókat és gépeket szerelt. Abból nem tudott volna eltartani téged… De Nicholas! És különben is nagyon jóképű és udvarias. Jó sorod lesz mellette hidd el nekem. Nah meg… öregszel drágám. Nem várhatsz a végtelenségig. -Egy „ártatlan” mosoly villant felém, végül magamra hagy. Az egész alakos tükörhöz állok és magam elé tartom a ruhát, úgy próbálok ki több mosolygást is.
Már gyerekkorom óta tudták a szüleim, hogy kit akarnak látni mellettem férjemként én viszont is mindig is reménykedtem abban, hogy lesz lehetőségem magam kiválasztani azt a férfit, aki mellett leélném az életemet. Mikor elkezdtem az egyetemet és elköltöztem otthonról bíztam is benne, hogy végre lesz lehetőségem kicsit úgy élni, ahogyan azt én szeretném. Barátkozni, eljárni szórakozni, beülni a moziba, elmenni fagyizni.
Sose felejtem el azt a napot, mikor beköltöztem a lakásba... Miután kipakoltam első dolgom az volt, hogy megkeressem a legközelebbi fagylaltozót. Egy kis sétálás után rá is találtam. Úgy néztem a pultot, mint egy kislány, aki megkapja a legszebb ajándékot. Kértem is azonnal vagy öt gombócot... Nah igen. Nem tudtam akkor, hogy mit is jelent egy gombócnyi... De legyűrtem és bár rosszul lettem utána mégis a legboldogabb embernek éreztem magam. És igen... a mai napig képtelen vagyok nemet mondani a fagyira. Szóval, ha esetleg valamivel meglepnél engem, elég ha hozol nekem egy adag fagyit.
Az egyetemi éveim alatt sikerült is megismerkednem valakivel. Egyedül mentem el a moziba és úgy adódott, hogy ő is... Azt állította, hogy a véletlen volt, hogy mellém kapott helyet, de sose hittem neki.
Sokáig nem mertem elmondani a szüleimnek, hisz ő nem volt gazdag. „Csak” egy átlagos ember, aki nem félt bepiszkítani a kezét, aki kihozta belőlem azt a személyt, akit magam is meg tudtam szeretni… Boldog voltam mellette még annak ellenére is, hogy a szüleim nagyon nem támogadták a kapcsolatunkat. De az élet mégsem gondolta úgy, hogy nekünk együtt kell lennünk. Esős este, csúszós út és már meg is történt a baj… Anyám persze boldog volt, hogy végre megszabadultam attól a koszos, szegény sráctól. Ő el se tudta volna azt képzelni, hogy ne egy jómódú férfi legyen a férjem...
 

rövid idézet