Mik az erősségeid?
Szeretem a kihívásokat. Azaz pontosítok, szeretek a kihívásokon felülkerekedni. Legyen itt szó a magánéleti megpróbáltatásokról, vagy ami szakmai tekintetben jelent nehézséget.
Mik a gyengeségeid?
Talán az, hogy amennyire csak lehet, próbálom elkerülni a konfliktusokat.
Mi a legnagyobb vágyad az életben?
Hogy egyszer a szakmám elitjei közt tarthassanak számon és hogy ezt a tudást tovább is tudjam adni.
Mik a legnagyobb félelmeid?
Nem igazán vannak félelmeim. Inkább fenntartásaim a dolgokat illetően.
Milyen az egészséged?
Nem nagyon van okom panaszra. Két-háromnaponta edzek hol a teremben, hol valamelyik kondiparkban, az étkezésemre pedig már kora húszas éveim óta odafigyelek.
Az egyik külföldi kollégám említette ezt az eseményt. Szeretek síelni és már évek óta el akarok menni valahova, de mindig meghiúsult ez a tervem. A legfőbb indok az állandó vizsgákban, továbbképzésekben volt keresendő, illetve a saját lustaságomban. A Joyce-szal való kapcsolatom már legalább fél éve vékony jégen táncol, és talán érthető módon nem akartam úgy lefoglalni egy utazást, hogy az se biztos, együtt leszünk-e még akkor.
Az utolsó pillanatban vetette fel a barátom ezt az ötletet, és én ugyan tovább adtam ezt a barátnőmnek, ő hallani sem akart róla. Dolgoznia kell, nem tud csak úgy hirtelen ötlettől vezérelve elutazni egy hétre Les Orresba. Valamilyen szinten megkönnyebbülésként ért az ellenzése, így legalább nem kell ő rá is figyelnem, és hosszú évek után végre magamban bulizhatok. Nem vagyok már huszonéves, az igaz, de nem tartom magamat kiöregedettnek sem. Így hát kivettem már év elején a szabadságomból pár napot, hogy elszakadhassak végre az ausztrál életemtől egy kicsit.
Hamar eltelt az első nap. Utazás-utazás hátán, majd a szállóra érkezve alvás. Az első éjszakát majdnem sikerült is átaludni, de szerencsére időben felvertek a srácok. Vicces volt a következő nap félrészegen kézbe fogni a snowboardot és úgy lecsúszni egy távot, de meglepő módon nem törtem el semmimet sem.
[…]
Harmadnap délután. Az esti bulik éppen kezdetét vennék, mikor az időjárás annak rendje és módja szerint meghiúsítja ezt. Várunk egy fél órát, várunk egy órát, hátha végre jobbra fordul az idő és előbújnak az előadók, de csak nem történt semmi változás.
Visszakullogva az apartmanunkhoz elkap minket egy fiatal egyetemista, aki próbál meginvitálni minket az ő helyükre, hogy ha már kint nincs buli, mi azért érezzük jól magunkat. Kapva kapunk az alkalmon és követjük a srácot, az ajtón belépve pedig már nyomják is a kezünkbe a welcome drinket. Felvidulva húzom le a tequilát és be is vetem magam az éjszakába.
A percek, az órák csak úgy telnek, és telnek, az időjárás azóta jobbra fordul, azonban nálunk szinte alig hagyták el a házat, annyira jól érzi magát mindenki. Iszunk, beszélgetünk, táncolunk. Mint ahogy most is, ahogy egyik kezem a barna hajú szépség derekán követi a mozgást, másikkal pedig koccintunk és lehúzzuk az éppen kihozott shotokat.
A zene azonban véget ér, a leányzó pedig amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozik. Incselkedve rám kacsint, ám mire a tettei elérnének az agyamig, addig már el is tűnik a tömegben. A szívem legmélyén érzem a gátlásokat, amik miatt inkább az ágyam felé kellene vennem az irányt, mielőtt valami olyasmibe mártom magam, amibe nem lenne szabad. De hisz mi baj lehet belőle? Az elmúlt két nap tökéletesen elég volt arra, hogy rájöjjek, most sokkal boldogabb, felszabadultabb vagyok, mint Joyce-szal. Így hát a lábaim a lány irányába lépnek, hogy legalább a nevét megtudhassam.
Beletelt egy kisebb időbe, de végül csak kibökte a nevét…
[…]
-… Bethany Blackwell? Ilyen nincs… - sóhajtok fel, elmormogva magamban pár szitkot, amint az adminisztrátortól átveszem a nevemre címzett papírt.
- Főorvos úr bent van? - kérdezem kedvesen a hölgyet. A válaszát hallva meg is indulok az iroda felé, hogy minél hamarabb visszamondhassam ezt a kezelést. Szeretem a kihívásokat és a szaktudásomat is sokan dicsérik, ez az eset azonban még lehet az én képességeimen is túl fog tenni. A fizioterápiában a kölcsönös együttműködés a legoptimálisabb út a gyógyulás felé és félő, hogy ez vele nem fog megtörténni. Nem tudom, mi az, ami miatt át akarom adni ezt az esetet másnak: vagy mert nincs szükségem még több bonyodalomra az életemben, vagy pedig a lány gyógyulását kérdőjelezem meg, ha velem kell együtt dolgoznia. Bár ki tudja, a csúnya elválásunk lehet örömteli viszontlátást fog eredményezni – bár ezt abszolút kétlem. Biztos, ami biztos, egy próbát megér a főorvosnál, hátha. Ezzel járnánk mindketten a legjobban.
