Scott O'Neal

Scott O'Neal

to be a great doctor you have to understand both hearts.

Magabiztosan hiteti el másokkal, hogy amit az adott pillanatban csinál az számára játszi könnyedségű, legyen szó egy bonyolultabb sebészi technikáról vagy egy hétköznapi probléma kezeléséről. Lezseren adja magát elő, humorizál, a meggyőző képességét szinte tökélyre fejlesztette az évek folyamán. Biztos nem hinnél neki, ha azt mondaná az ég valójában zöld, de azt igen, hogy egy közel lehetetlen szituációra tud megoldást. Miért is ne tennéd? Maximalista, kompetitív, folyamatosan ösztönöz másokat is tudásuk csiszolására... különben vereséget szenvednek, de ez már igazán mellékes. Nehezen viseli a korlátozásokat, ha megvonják a szabadságát és túlságosan szereti feszegetni a határokat. Utóbbinak megvan a maga előnye, ami megegyezik a hátulütőjével; néha túl messzire megy. Megesik álmokból próbál valóságot építeni és ahogy ezeket, más dolgokat is olykor nehezen enged el, hiába diktál mást az ép esze. Egy számára fontos ügyben történő vagy többszöri versegés után éppen ezért begubózik, a saját világába zárkózik.Kitörve a családi név mögül, önálló sikereiért elismerésben részesülni, mint jó orvos és ember. Ez a legfobb vágya az olyan apróságok mellett, minthogy mielőbb és lehetőleg problémamentesen túllenni az esküvőszervezési munkálatokon...Sose fogja tudni lezárni a két évvel ezelőtti történéseket. Az agya a mai napig rugózik rajtuk, ha valami akárcsak egy kicsit is emlékezteti az ügy részleteire és nem tud szabadulni a gondolatoktól még azután se a jogi része elvileg rendeződött. A néha előforduló hát- és derékfájásokat célzottan kezeli a megfelelő izomzat építésével, de általánosságban nem viszi túlzásba a testmozgást vagy az egészséges étkezést. Természetesen odafigyel, túlzásba viszont nem esik. A pizza fél órán belüli házhoz szállítása mellett esze ágában sincs. Szerencséjére a családban örökletes inzulinrezisztencia még nem alakult ki nála.

- Oké, oké, tudom, elhúzódott a legutóbbi műtétem. Maximum egy fél óra és ott vagyok. - A telefont a vállam és fülem közé szorítva kutakodok a slusszkulcsomért a táska zsebében. A feltáráskor sokkal több daganatos szövet vette körül a szívet, mint amire számítottunk és a szélek sem voltak olyan körülhatárolhatóak. Már délelőtt hívtam King-et, előre sejtve szükségem lesz egy italra az estéhez érve. Az időpont megadásakor azonban nem kalkuláltam bele egy több, mint másfél órás csúszást a procedúra végére és így közel húsz perces késésben vagyok.
- Dr. Scott O'Neal? - A hang az ismeretlen hang a hátam mögül érkezik egy szintén ismeretlen férfitől. Elsőként a kifogástalan öltözékével találkozok, miként a megfordulás után, a nyakatekertebb testtartásomból adódóan, a cipője orrától felfelé haladva mérem fel ki szólított meg. Az arcvonásai szintén nem kongatnak meg semmilyen harangot a fejemben egy régebbi találkozás emlékéből, mégcsak futólag sem. Ez idő alatt hallom a folyamatban lévő hívás másik felén Kingsley továbbra is beszél.
- Mindjárt indulok. - Effektíven vetek véget a beszélgetésnek a vonal bontásával, hogy immár kiegyenesedve, nagyobb figyelmet tanúsítva a férfinak foglalkozzak vele. Benyomás alapján és a nemlétező ismereteim alapján nehezen tudom bekategorizálni páciens, netalántán befektető lenne vagy ami még rosszabb, jól felkent gyógyszerértékesítő. Utóbbiban a múlt heti eset miatt reménykedem óhatatlanul is, hiába árulkodó önmagában a nem keveset érő Brioni öltönye.
- Igen, én vagyok. Miben segíthetek? - A mobilomat éppen csak a helyére csúsztatom, mert a pillanat töredéke alatt fordul át a verbális kommunikáció nonverbálisba és alig tudok hátrahőkölni a meglendülő ökölét hárítani akarva. Egyenes, gyors, erős ütés csapódik a szemöldökcsontomra. Hajszálon múlt ne konkrétan a szemüregembe ágyazódjon a kéz, amelynek eredeti célpontja valószínűleg az orrnyergem lett volna. A koponyám is beleremeg, ahogy elvezeti a lendületet és ha az autóm nem közvetlen mellettem lenne, hogy belekapaszkodjak, nem csak részlegesen, teljesen elveszítettem volna az egyensúlyom.
- Még mindig nem dereng? - Bassza meg, ha a fájdalom nem lenne elég, ami lüktetés formájában mutatkozik meg, érzem, ahogy felszakadt a bőr és a vérem melegen, egy vékony csíkban indul meg a szemem felé. Az addig kapaszkodó kezemmel nyúlok oda, hogy meggyőződjek a teóriáról és bizonyossá válik, miközben lassan körvonalazódik kinek lehetne indítéka, de szóban előbb erősíti meg, minthogy ez valóban megfogalmazódna bennem.
- A feleségem ezek szerint nem mutatott képet rólam. Ssz, szomorú. - A kórházból kitartó emberek várakozó sorba állva követték szemmel a jelenetet a parkoló szélén, félreérthetetlen miért nem haladtak tovább. Voltak, akik ismertek, a többiek, pedig egyszerűen nem akartak belekeveredni a szituációba. Mélyen szívom be a levegőt, nem akarok hosszabb cirkuszt és előkészülök a rövid beszédre, azt mondom, amit hallani akar annak érdekében mielőbb továbbálljon.
- Rendben, megérdemeltem, megkaptad, amit akartál. Tovább állhatsz Tom. - Nem ismerem, csak hallottam róla és első kézből voltam a szemtanúja mennyire mérgező személyiséggel rendelkezik. Ráadásul valószínűsíthetően egy ideje már várt arra, hogy elhagyjam az épületet és ki tudja mióta tervezgette... valamint ki tudja mennyire agresszív. Dián nem látta hálistennek ennek nyomait, de az előző egyeneséből kiindulva nincs kedvem találgatni vagy egy másodikat kiprovokálni belőle. Ha lenne is mit mondanom neki, ez nem a helye és ideje annak.
Széles, rossz érzéseket instant kiváltó mosoly terül el a következő másodpercben az arcán. Tagadhatatlanul viszket tőle a verekedéshez nem szokott tenyerem is, ami ha önmagában nem lenne elég, szóval egészül ki.
- Még nem igazán, de otthon majd megszerzem. - Az előzménnyel nem hozott ki a sodromból. Tisztában vagyok azzal, miként hívnának vele együtt mások is és nem lenne mit tagadnom rajta, de az igazsághoz elég sok minden tartozik még hozzá. Kezdve azzal, a boldog és egészséges házastársi kapcsolattól fényévekre állt az övék, amihez az ég világon semmi közöm nem volt. Mégis nyugalommal fogadtam a más esetben teljesen jogos behúzást. A vérmérsékletem változott meg, hogy Diára mutató utalást ejtett meg. Ha nagyon akartam volna, le tudtam volna állítani magam és csendben beszállni a kocsimba, a sajgás kivételével úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Felhívtam vagy írtam volna tájékoztatásképpen Diának a történtekről, de ez egy alternatív valóság következő vágóképei lehetnének csak a meghozott döntésem következtében.
Az állkapcsának koccanó ütés utáni fájdalom élesen nyilallt az ujjperceimbe, zsibbadó hatást hagyva a töveknél. Azonnal tudtam később fel fog dagadni, jeges borogatásra fog szorulni, de ennek ellenére sem éreztem megbánást a cselekedetemmel kapcsolatban. Ezzel sem.

two thoughts, equally as terrifying: what if i see you again? what if i don’t?